Békés Megyei Népújság, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-30 / 281. szám

1984, november 30., péntek TELEX Elnöki körút • MOSZKVA Nyikolaj Tyihonov, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke csütörtökön a moszk­vai Kremlben fogadta az amerikai—szovjet kereske­delmi-gazdasági tanács társ­elnökét, Dwayne O. Andre- ast. Az amerikai üzletember, a'ki egyben az Archer Dani­els Midland cég elnöke is, néhány napja érkezett a szovjet fővárosba, szerdán megbeszélést folytatott a ke­reskedelmi-gazdasági tanács munkájáról Nyikolaj Pato- licsev, szovjet külkereske­delmi miniszterrel. • BECS A szocialista országok ele­ve a haderőkorlátozás haté­kony ellenőrzése mellett vol­tak, de előbb a lényegben, a csökkentésben kell megálla­podni. Ezt hangsúlyozta Sta­nislaw Przygodski nagykö­vet, a lengyel küldöttség ve­zetője a bécsi tárgyalások csütörtöki fordulójában. A nagykövet emlékeztetett rá, hogy tavaly júniusi javasla­tukban a Varsói Szerződés országai részletes, konkrét javaslatokat terjesztettek elő a tervezett megállapodás kölcsönös, állandó helyszíni ellenőrzésére is. Ugyanakkor a NATO kitart sokéves, ir­reális ellenőrzési elgondolá­sai mellett, sőt: még vissza is lépett saját, korábbi ja­vaslataitól. 0 PÁRIZS Margaret Thatcher brit mi­niszterelnök tegnap a kora esti órákban megérkezett Párizsba a 9. francia—angol csúcstalálkozóra. A brit kor­mányfő, akit Orly repülőte­rén Laurent Fabius minisz­terelnök üdvözölt, megérke­zése után az Elysée-palotá- ban négyszemközti megbe­szélést folytatott Mitterrand elnökkel, majd az elnök va­csorát adott vendége tiszte­letére. A megbeszéléseket ma folytatják, s a csúcstalálko­zó délben ér véget. 0 WASHINGTON Egynapos tárgyalást tart Reagan amerikai elnökkel és Shultz külügyminiszterrel, valamint az amerikai kor­mány más vezető tisztségvi­selőivel pénteken Kohl nyu­gatnémet kancelár. Kohl csü­törtökön este érkezett Wa­shingtonba és ma, késő dél­után már haza is utazik. Amerikai részről a tárgyalás előtt azt hangsúlyozzák, hogy a megbeszéléseken — a két ország kapcsolatain túlmenő­en — a kelet—nyugati vi­szony kérdései lesznek majd az előtérben, és az amerikai vezetés ismertetni kívánja el­képzeléseit legfontosabb partnereivel a szovjet—ame­rikai külügyminiszteri tár­gyalások előtt. • BONN Semmi kétséget sem sza­bad afelől hagyni, hogy az NSZK sem ma, sem a jö­vőben nem akarja megkérdő­jelezni Lengyelország nyu­gati határait — jelentette ki tegnap Bonnban Hans-Dieí- rich Genscher külügyminisz­ter. Az NSZK szocialista or­szágokban akkreditált nagy­követeinek tanácskozásán el­hangzott külügyminiszteri kijelentést számos bonni megfigyelő úgy értékelte, mint a CDU—CSU-hoz in­tézett, figyelmeztető felhí­vást. 0 KUVAIT Az öböl menti együttmű­ködési tanács csütörtökön véget ért csúcsértekezletén döntés született egy közös katonai erő létrehozásáról — jelentette be csütörtöki saj­tóértekezletén az együttmű­ködési tanács szóvivője. A közlés szerint a közös csa­patok készen állnak majd arra, hogy segítséget nyújt­sanak a hattagú szervezet bármely tagállamának, ha azt agresszió éri. A haderőt, amelynek mandátuma meg­határozott időre fog szólni, közöst parancsnokság alá he­lyezik. Az államfők külföldi láto­gatásai érthetően mindig kü­lönleges figyelmet keltenek. Hiszen ha egy ország legma­gasabb rangú vezetője felke­res egy másik országot, az sok mindent elárul a 'két érintett állam viszonyáról. Vagy — többnyire — azt, hogy a kapcsolatok zavarta­lanok, jók és fejlesztésre ér­demesek, vagy éppenséggel azt, hogy javítani kívánják azokat. A javításnak pedig nincs jobb serkentője, mint a minél magasabb szintű ta­nácskozás. Az előbbi esetben normális, sőt elvárt az ál­lamfők rendszeres találkozá­sa, az utóbbiban viszont ez jobbára azt jelzi, hogy a kapcsolatok javulása már olyan szintig jutott, amely lehetővé teszi legmagasabb szintű eszmecserével adni lökést az együttműködésnek. A magyar államfő éppen hazafelé tart most egy fon­tos kőrútról, amelyben mindkét eshetőségre akadt példa. Losonczi Pál világpo­litikai és gazdasági szem­pontból egyaránt kulcsfon­tosságú régióba látogatott, s mindjárt első állomása volt az az ország, amellyel — szemben a többi állammal — hosszú időn keresztül nem voltak olyan intenzívek, kö­zeliek a kapcsolatok, hogy magas szintű állami tárgya­lásokra kerülhetett volna sor. Pedig Indonézia a világ egyik legnépesebb országa­ként érthetően fontos part­ner még a tőle távol eső Eu­rópa hozzánk hasonlóan ki­csiny államai számára is. Igaz, ez mind politikai, mind gazdasági tekintetben. Ott, túl a rácson már más világ van mint 15 évvel ez­előtt. Annak idején, amikor Franco diktátor 1969-ben — azzal a szándékkal, hogy megbünteti a gibraltáriakat — lezáratta a határt, és rács­csal választotta el a miniál­lamot Spanyolországtól, lé­nyegében az „ősi föld” visz- szatérésének lehetőségét is elvágta. A döntéssel járó drasztikus intézkedések, mint a telefonkapcsolat megszakí­tása, a légi és tengeri jára­tok megszüntetése átmeneti­leg gondokat okozott a 30 ezer lakosú angol korona- gyarmatnak. Mindez a múlté — mon­dogatják Európa legdélibb csücskén. A gazdaság, a ke­reskedelem, a formálódó szo­kások kezdtek veszíteni spa­nyol színeikből. Az üzletek kirakataiból eltűntek az ára­kat pesetában is megjelölő cédulák. A hiányzó munka­erőt marokkói és portugál bevándorlókkal pótolták. Míg Spanyolországban és Angliá­ban az infláció olykor két- számjegyűre ugrott, addig Gibraltáron alig haladta meg az évi 3-4 százalékot. A munkanélküliek számát is mindössze 300-ra becsülik. Másfél évtized alatt a gib- raltáriak kétszer szavaztak hovatartozásukról. Mindkét esetben 96 százalékos több­ség Angliát mondta ki anya­országnak, amely több mint 280 éve gyakorolja a fenn­hatóságot. De a hovatartozás témája lassan feledésbe me­rül, olyannyira, hogy ez év januárjában, amikor válasz­tások voltak Gibraltáron, a Galambok Pártja már nem is indult, hiszen korábbi fő jelszava — vissza Spanyol- országhoz — nemigen talált már követőre. A 15 tagú par­lamentben annak a Jossua Hassan főminiszternek a pártja maradt többségben, aki — 30 hónap megszakí­tással — immár 34 éve igaz­gatja a miniállamot, öt lse­dig úgy ismerik, mint a kö­vetkezetes angolosítás hívét. Ezért is fogadta vegyes ér­zelmekkel a félsziget lakos­sága az angol és a spanyol kormány megállapodását ar­ról, hogy 1985. február 15-ig megnyitják a határt, s hely­reállítják a normális viszo­nyokat. A forgalom jókora növekedésére számító lieres- kedők örömmel üd”özölték a döntést. A rács ke oldalán Volt egy időszak, amikor e távoli, délkelet-ázsiai or­szággal már rendkívül gyü­mölcsöző, széles körű kap­csolataink épültek ki. Ezek egy időre meggyengültek. Az elmúlt években újra látható lett az élénkülés, olyannyira, hogy — a társadalmi-politi­kai különbözőségek ellenére — mindkét oldalon érdemes­nek találták az elnökök ma­gas szintű megbeszéléseivel serkenteni a folyamatot. A másik kategóriába tar­tozik a három meglátogatott indokínai ország. A szocia­lizmus útján velünk együtt járó Vietnam, Laosz és Kam­bodzsa természetes barátai és szövetségesei Magyarország­nak, így velük a szoros kap­csolatok immár hagyomá­nyosnak nevezhetők. A ma­gyar államfő látogatása nyil­vánvalóan azt célozta, hogy ezáltal is — ahol lehet — to­vább fejlődjék, szélesedjék, mélyüljön a politikai-gazda­sági, tudományos, kulturális stb. együttműködés. Különös fontossága van itt a politi­kai kapcsolatoknak, hiszen Indokína három baráti álla­ma állandó világpolitikai csatározások közepette, azok káros hatásainak kitéve éli életét, s nem vitás, hogy ezek az események számunk­ra sem lehetnek közömbö­sek. Hiszen Délkelet-Ázsia békéje és biztonsága mind­nyájunk érdeke. Ezért is mi minden fórumon támogatjuk igazságos harcukat és erköl­csi, anyagi segítséget nyúj­tunk ezeknek a sokat szen­vedett népeknek hazájuk szocialista építéséhez. Avar Károly élő családtagok, barátok, is­merősök — akik eddig csak Afrika érintésével találkoz­hattak egymással — szintén megnyugodva vették tudo­másul, hogy rövidesen vége- szakad a szétszakításnak. Ám vannak ellenvélemé­nyek is. A megállapodás közzététele után egy nappal tiltakozó gyűlés volt a 430 méteres szikla tövében. A szakszervezetek kijelentették, hogy ha a spanyol munka­erő visszavándorolna, akkor sem küldik el a vendégmun­kásokat. Gibraltár lakosai attól is tartanak, hogy a megnyíló határon átsétál majd a ter­rorizmus, a bűnözés, a kábí­tószerezés is. De, ami „leg­jobban fáj” nekik, hogy a Brüsszelben november 27-én létrejött megállapodás alap­ján, az angol kormány bele­egyezett abba, hogy hajlan­dó tárgyalni Gibraltár füg­getlenségéről, hovatartozásá­ról is. Igaz, hogy ezzel kap­csolatosan Howe külügymi­niszter többször és nyoma­tékkai hangsúlyozta, hogy a brit kormány változatlanul tisztéletben tartja a gibral- tári lakosok akaratát. Vagy­is a kérdés ezzel lényegében eldőlt. Tudják ezt Madridban is. De a González-kormánynak nagy szüksége volt arra, hogy a hazai közvéleménynek kül­politikai sikert mutasson fel, s erre az érzékeny gibral- tári 'kérdés alkalmasnak bi­zonyult. Mert a szocialista pártot választási ígérete kö­ti, hogy megnyitja a határt, de a lakosság részéről is egyre nagyobb nyomás ne­hezedett rá ebben az ügyben. Csakhogy Anglia „jóindula­tára” volt szükség ahhoz, hogy a madridi kabinet az engedmények látszata nélkül tegye meg azt, amit már rég meg szeretett volna tenni, kellett hozzá az a kulcsmon­dat — amelyet Moran kül­ügyminiszter „a spanyol tör­ténelem legnagyobb diplo­máciai győzelmének” neve­zett —, hogy a jövőben tár­gyalnak majd a félsziget ho­vatartozásáról is. A jövő ad választ arra is, mit'kell Spa­nyolországnak áldozni ezért a „győzelemért”. Egy valami már csaknem biztos: az el­ső fizetség, a NATO-ban va­ló bentmaradás lesz. Király Ferenc Gibraltár: Ott, túl a rácson n palesztin parlament politikai határozata A száműzetésben műkö­dő palesztin parlament — amely csütörtökig tartott ammani ülésszakán nem tö­mörítetté a mozgalom min­den áramlatát — kinyilat­koztatta: együttműködik Jordániával egy hatékony politikai képlet kimunkálá­sa, és a megszállt területek visszaszerzése érdekében. A parlament, a palesztin nem­zeti tanács csütörtökre vir­radó éjszaka szavazta meg a munkabizottságok határo­zattervezeteit, közülük is a legfontosabbat, a Politikai Bizottságét. A nemzeti tanács megerő­sítette — hangzott a nyilat­kozatban — a palesztin és a jordániai nép testvéri kö­zösségét. Ami Husszein ja­vaslatát illeti, a királynak azt az indítványát, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsá­nak a palesztin kérdést me­nekültügyként kezelő 242. számú határozata legyen mérvadó a sürgetett nem­zetközi Közel-Kelet-értekez- leten, politikai nyilatkozatá­ban a parlament „különle­ges érdeklődéssel” fogadja, mivel „tartalmaz olyan el­veket, amelyek a kölcsönös kapcsolatok bázisai lehet­nek”. A várakozásnak meg­felelően a parlament a vég­rehajtó bizottság elé utalta a Husszein-javaslatot, a közös formula kimunkálását szol­gáló további koordinációs lé­péseket. Arafat győzelmével ér fel a politikai nyilatkozat Egyip­tommal foglalkozó része. Nemhogy elítélte volna a nemzeti tanács a végrehajtó bizottság elnökének tavaly decemberben tett kairói lá­togatását, hanem alá is húz­ta az Egyiptommal fenntar­tott viszony „különleges fon­tosságát”. Elismerte a PNT Egyiptom „történelmi szere­pét”, amit a palesztin nép támogatásában betöltött. A politikai nyilatkozat a mozgalom belviszályával is foglalkozott. Leszögezte, hogy a palesztin parlamenti határozatokkal ellentétes, ha fegyveresen lépnek fel egy­más ellen az eltérő véle­ményeket valló csoportosulá­sok, nem pedig demokrati­kus párbeszéd révén. Elítéli a határozat a PFSZ sorai­nak megbontására irányuló kísérleteket, nem hajlandó elismerni alternatív veze­tési központokat, megbélyeg- zi az Arafat-féle erők ellen tanúsított fegyveres fellépést. Szíriát illetően a nyilatko­zat kifejti: „ki kell igazíta­ni” a PFSZ és Damaszkusz viszonyát a kölcsönös tisz­telet, a belügyekbe való be nem avatkozás elvei szerint. Ami a mozgalom ellentéteit illeti, a tanács a parlamenti elnökséget és a végrehajtó bizottságot hatalmazta fel „az egységet szolgáló pár­beszéd folytatásának felada­tával”. * * * Elhúzódó viták után alakítot­ták meg a PFSZ kabinetjét, a végrehajtó bizottságot. Elnöke ismét Jasszer Arafat. Tagjai köt zül hármat delegál az El Fatah, a mozgalom központi szerveze­te. Hatot a Damaszkuszban tar­tózkodó függetlenek. Egyet a Palesztinái Felszabadítási Front. Három tárcát tartottak fenn az ugyancsak damaszkuszi székhe­lyű Palesztin Demokratikus Szö­vetségnek. Nemzetközi újságírótalálkozó Jelentékeny eseménynek tart­ják Lengyelországban a szerdán este véget ért nemzetközi újság­író-találkozót. Az a nyugodt, tárgyszerű légkör, amelyben 60 kelet-európai és 62 nyugati kül- politikus újságíró folytatott esz­mecserét a világot ma fenyege­tő veszélyekről, a nemzetközi kapcsolatok javulásának esélyei­ről, még bizonyos meglepetést is keltett. A szervezők elégedetten eme­lik ki, hogy Nyugatról is neves újságírók jöttek el a Varsó kör­nyéki Jablonnába. Megfigyelők a találkozó sike­rével, általános enyhüléspárti légkörével magyarázzák azt a tényt, hogy az értekezlet részt­vevőit a találkozó befejeztével maga Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, a len­gyel kormány elnöke fogadta. HÍREK HÍREK HÍREK MA: ANDRÁSI ANDOR NAPJA A Nap kél 7.10 — nyugszik 15.55 órakor A Hold kél 12.57 — nyugszik 23.33 órakor ÉVFORDULÓ Százötven évvel ezelőtt, 1834. november 30-án szüle­tett Nagyváradon, és 84 éves korában, 1918 szeptemberé­ben hunyt el Nyíregyházán Jósa András régész, orvos és antropológus. — A GYULAI TAKARÉK- SZÖVETKEZETNEK több mint négyezer tagja van. Az itt lakók 12,4 százaléka tag­ja a takarékszövetkezetnek. Gyulaváriban mintegy két és fél ezer, a belvárosban több mint 1700 tagja van a szö­vetkezetnek. — SZABADKÍGYÓSON, a mezőgazdasági és élelmiszer- ipari szakmunkásképzőben ma, pénteken délelőtt tartja alakuló ülését a Magyar Ag­rártudományi Egyesület ag­rártörténeti szakosztálya. — GESZTEN, az iskolában harmadik alkalommal ren­dezték meg az idén az orosz nyelv hetének rendezvényso­rozatát. A megnyitón a nagy- csoportos óvodások mutatták be versekből, dalokból álló műsorukat. Felléptek a fel­ső tagozatos tanulók is, akik orosz táncokat és dalokat adtak elő. Nagy Zoltánné pe­dagógus érdekes kiállítást rendezett, amelyen a szovjet nép életét, munkáját bemu­tató képeket láthattak az ér­deklődők. Nagy sikere volt a „Ki tud többet a Szovjet­unióról?” című vetélkedő­nek. — AZ ELMÚLT NAPOK­BAN tűz ütött ki a kiskun­félegyházi malomban, a Vö­rös Hadsereg útján. A tűzjel­zést követően riasztott tűz­oltóság nagy erőkkel vonult a helyszínre, ahol a mintegy 200 négyzetméter alapterüle­tű, háromszintes, faszerkeze­tű malom már lángokban állt. A tűzoltók a tüzet — a porrobbanás veszélyét elhá­rítva — gyorsan lokalizál­ták, majd eloltották. Az anyagi kár jelentős, szemé­lyi sérülés nem történt. — A DEFAG gyulai műsza­ki és fafeldolgozó erdészeté­nek erdészeti ágazata kilenc község határában mintegy 4 ezer hektár erdőterületen gazdálkodik. Az elmúlt nyolc esztendőben dinamikus fej­lődést értek el. Termelési ér­tékük nyolcmillióról 35 mil­lióra emelkedett, a nyereség pedig 500 ezerről 5 millió fo­rintra nőtt. Hírügyeletünk telefonszáma: Ködös idő Várható időjárás ma estig: párás, többfelé tartósan ködös időre lehet számítani, szórvá­nyosan ködszitálással, ónos szi- tálással, zúzmaralerakódással. A déli, délnyugati szél csak kissé élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 0, mínusz 5 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan ködös helyeken 0 fok közelében, máshol 5 fok körül valószínű. Távolabbi kilátások szombat­tól keddig: folytatódik a hideg, ködös idő, a köd az ország leg­nagyobb részén tartósan is fenn­marad. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 0, mínusz 5, később mínusz 4, mínusz 8 fok között várható. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 fok körül, egy-két helyen, ahol felszakad a köd, 5 fok körül alakul. Jelentős mennyiségű (leg­alább napi 5 mm) csapadék nem várható. — BÉKÉSCSABÁN tegnap, -csütörtökön délután a HNF városi bizottságának székhá­zában kibővített elnökségi ülést tartott a HNF városi bizottsága. Dr. Gally Mihály, a HNF városi bizottsága el­nökségének tagja „A szocia­lista demokrácia, az állam- polgári fegyelem érvényesü­lése, és az ezzel kapcsolatos feIadatok”-róI számolt be a testületnek. — SZEGEDEN, az ipari vá­sár területén december 3-án, hétfőn nyitják meg a „Villa­mos és elektronikus mérő­műszerek a Szovjetunióból" című kiállítást. A kiállítást december 4-től 6-ig naponta 10-től 17 óráig kereshetik fel az érdeklődő szakemberek. *■■■■■■■■■■ ..................................... ■ ■ ■ [ É NEKVERSENY ■ KANÁRIKNAK a ■ ■ A Magyar Díszmadár l | Egyesület orosházi Rol- • ; ler szakcsoportja decem- J ■ bér 2-án, vasárnap reg- í I gél 8 órától 14 óráig or- • j szágos elődöntő énekver- \ ■ senyt tart az orosházi ! ; Kossuth Lajos Mezőgaz- : j dasági Szakközépisko- ■ I Iában. Ez lesz az elsőül- ! • földi verseny, amelyen i ! eldől, hogy melyik „éne- • ; kés" vesz majd részt a ■ ■ lengyelországi Interka- J I nári versenyen. m " ■ ti •mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmntrn — ELNÉZÉST KÉRÜNK ol­vasóinktól, lapunk tegnapi számában az első oldalon- „Az egészségügy VI. ötéves terve” című cikkben több al­kalommal tévesen ÉDOSZ rövidítést használtunk, hol­ott az Egészségügyi Dolgo­zók Békés megyei Bizottsá­gának üléséről szól a tudó­sítás. pbogramajAnlatunk BÉKÉSCSABA Az ifjúsági és úttörőházban december 3-án, hétfőn 19 óra­kor a hollandiai Crooks együt­tes ad hangversenyt. Az együt­tes jazz-, ragtime-, blues- és westernzenét játszik. A Vasutas Művelődési Házban hétfőn 18 órai kezdettel jazz- koncert lesz, melyen fellép Ber­ki Tamás, Román Péter és Dely László, A TIT értelmiségi klubjában hétfőn 19 órai kezdettel teakós­tolóval egybekötött reprezentatív előadást rendeznek. Kína mező- gazdaságáról tart élménybeszá­molót dr. Antal András. BÉKÉS A Jantyik Mátyás Múzeumban ma délután 3 órakor nyílik a Békési tárlat ’84. című kiállítás. Megnyitó beszédet dr. Dömötör János, a hódmezővásárhelyi Tor­nyai Múzeum igazgatója tart. A művelődési központban mű­ködő TIT értelmiségi klubban hétfőn 18 órai kezdettel előadói konferenciát rendeznek. Témája a második idegen nyelv oktatá­sa a gyermekek körében, s en­nek módszertani problémái. GYULA Az Erkel Ferenc Művelődési Központban december 3-án, hét­főn 17 órai kezdettel ..Biológiai kertművelés” címmel Mezei Ot- tóné tart előadást. Az ifjúsági és úttörőházban december 2-án 18 órától videó­diszkót rendeznek. SZARVAS Jubileumi hangversenyt ren­deznek a Szarvasi Állami Zene­iskola hangversenytermében az intézmény fennállásának 20. év­fordulója alkalmából hétfőn 18 órai kezdettel. A művelődési központban de­cember l-én 16 órai kezdettel rendezik meg a Vyletel Viták III. kulturális szemlét, melyen öt csoport lép fel. Numizmatikai kiállítás nyílik december 1-től 3-ig a galérián Bujdosó József és Zvada Mihály gyűjteményéből. Az ezüstszőlői klubházban hét­főn 18 órától vetítik a Csárdás­királynő című filmet. MEZÖBERÉNY Kertész Lilla előadói estjét rendezik meg a nagyközségi könyvtárban hétfőn délután fél 3-tól. A gyermekkönyvhét kere­tében az előadóművész ,,A kis herceg”-ből mond részleteket. Ugyanezt a műsort 17 órai kez­dettel rendezik meg a békési városi könyvtárban. GERENDÁS Az általános iskolában hétfőn 18 órai kezdettel előadói konfe­renciát rendeznek. A magyar helyesírás szabályainak változá­sáról hallhatnak az érdeklődők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom