Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-13 / 241. szám
o1984. október 13., szombat NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET Amatőrök tárlata Orosházán Meglepően sokoldalú, és figyelemre méltó kvalitásokról számot adó kiállítást láthattak a képzőművészet barátai az elmúlt hetekben Orosházán. A művelődési központ hirdetett amatőrök számára- „pályázati kiállítást”, hogy (úgynevezett) bázisterületén (Orosháza, Me- zőkovácsháza. Szarvas, Gyo- maendrőd környéke) bemutatkozási lehetőséget biztosítson az arra érdemeseknek. A nagy érdeklődés (közel 150 alkotás érkezett be), és a zsűri Véleménye azt látszik bizonyítani, hogy a kezdeményezés életre való. mi több megismételhető. Meg is ismétlik, és kiterjesztik majd a meghívást az egész megyére. Ennyit erről. A kiállítás, melyről első pillanatban látszik, hogy a pályázók és a zsűri is komolyan vette: újólag igazolja azt, hogy az amatőrök legjobbjai korántsem úgy amatőrök, hogy a szó másfajta értelmezése szerint ..dilettánsokká" minősülnének. Leminősülnének, tegyük hozzá a kissé fülbántó szóval, de hát így mondani a legközérthetőbb, miről van szó. Akik itt falat kaptak, elérnek bizonyos szintet, és vannak közöttük többen, akik magasabb követelményű kiállításon is megállnák a helyüket. Nincs szándékomban itt és most megint állást foglalni abban a nem újkeletű, és talán soha el nem csillapuló vitában, hogy „hivatásosak és amatőrök”, csupán azt szeretném néhány méltató, értékelő szóval aláhúzni,, hogy a törekvés, miszerint az orosházi művelődési központ kétévenként ilyen „pályázati kiállításokon” is lehetőséget nyújt a hozzá tartozó terület (sőt, két év múlva az egész megye) amatőr művészeinek a bemutatkozásra, feltétlenül megalapozott. Végigjárva a kiállítást, a bemutatkozókat ismerő látogató nem fedez fel különösebb meglepetéseket, azt viszont örömmel leírhatja, hogy néhány, már eddig is jónevű amatőrünk, vagy a kétségtelen továbblépést, de legalábbis színvonala megőrzését mutatja. Hogy azonban mégiscsak van egy meglepetés, arról külön kell szólni. Kiemelt nívódíjjal jutalmazták Verasztóné, Adász Katalin fafaragó kisplasztikáit, joggal és méltán. Ilyen rohamos fejlődést, tartalmi (mesterségbeli!) gazdagodást ritkán tapasztalni. V. Adász Katalin kis szobrain nemcsak tűnődni kell, hanem együtt kell élni velük, együtt érezni az alkotóval, amit sajátos kifejezési eszközeivel élőnkbe hoz. Pihenő lány című, kőrisfába faragott domborműve a leányarc tekintetével ragad meg, a Furulyázó pásztorfiú a fiatalság kócos kedvét, a Söprögető az öregség, az elmúlás hideg áramlatait küldi a tiszafából. Kosaras aszszonya pedig (le kell írni!) remeklés. Mint lesz ezután? Hiszen az ilyen kezdés kötelez! Kötelezi az alkotót a még keményebb önértékelésre, de arra is, hogy magasabb régiókba önmaga megtartásával jusson. A kiállítás különben festmények és grafikák felsorakoztatása, és hiába hirdették azt meg amatőr iparművészek számára is, ilyen alkotás talán egyetlen van, az sem jelentős. Nézzük tehát a festőket, grafikusokat! Először azokat, akiket eddig is számon tartottunk, most pedig önmaguk színvonalát túlszárnyalva vonzzák magukhoz a figyelmet. öze István Abaligeti részlet című olaj képe, de különösen négy grafikája (Parkrészlet, Park kiszáradt fával, Tájkép fával és Strandrészlet) minőségi változás. Horváth János olajképei is arra mutatnak, hogy alkotójuk egyre inkább látja és vissza tudja adni élményei lényegét, gondolatiságát. (Nagyboldogasszony.) Hegyesi Tibor is erősödött a mesterség ismeretében. Üt című képe jó példa erre: egyszerű, tiszta eszközöket alkalmaz. nem festi „túl” a képeit. Sokat változott, bővült F. Varga Mária festői világa is. mintha egyre inkább megtalálná saját hangját, mintha egyre inkább önmagában gondolkozna, és a hatások, melyek érik, jobban beépülnének képeibe. Kiemelkedően jó a Fekvő akt, melyen vállalja a barnák kellemes áfnyalatait, és megérzi a vonalak finoman pikáns íveit. Feldmann Tibor akvarelljei változatlanul egyéniek. Fekete János viszont úgy tűnik, egyre jobban belebonyolódik kerítésmotívumaiba, s mintha nem is találná a tőlük elvezető utat, vagy azt a kompozíciós rendet, amelyben ezek a motívumok többek lehetnek, mint a puszta valóság. Bulla Márta grafikái egyelőre a komoly ígéret lehetőségét hordozzák, a Fogságban és a Férfiak jelentős lapjai bemutatkozásának. Kitűnő Tóth Bálint olajképe, a Téli táj. és Weekend című grafikája, mely a képépítés igazán jelentős példája egyben. A naivak közül az orosházi Gombkötő• Istvánná Napsütéses udvara tetszetős és egyéni, de Török Sándor képeire is figyelni kell. Csa- rejsné, Hrabovszki Ilona Szomjúság című képén a gö- rögdinnye-evészet a festő látványosan megfogalmazott múltbeli emléke. Nem tudni, hányán látták ezt az orosházi kiállítást, nem lenne felesleges munka a bázisterület más helyein is bemutatni, akár Mezőko- vácsházán vagy Gyomaend- rődön, esetleg Szarvason is. Hasznát nem kell bizonyítani. Sass Ervin Verasztó Antal: Negyvenéves pillanatfelvétel Sárgult képen, lidérces rettenet (egy pillangóbánatú. vézna kisgyerek) az összekuszált jajgatások közt. (játé^ kaitól megszökött). A képen alig múltam nyolcéves. Ezért visszaemlékezésem nem hat majd feltétlenül objektív tanúságtételnek, dé mivel megélt erülékekből táplálkozik, részévé válhat a romolhatat- lan valóságnak. 1944-ben Orosháza keleti részén, a volt Nagyatádi telepen laktunk, ősz volt. Az öregek szerint hosszú szép ősz előtt álltunk. A bámuló kukoricatáblák közt bágyadt fények, és emberek bujkáltak. (Köztük Apám is). A fák sokszínű leveleire délelőttönként még nyári meleg telepedett. A csendben hámló ház végénél egy nagy halom fosztani való kukorica mellett üldögéltem. Valahogy nem volt kedvem keresni a máskor annyira áhított piros kukoricacsövet. Már a pókok leheletfinom- ságú ezüst csipkehálói és a szállongó ökörnyálfonalak sem tudták elvonni figyelmemet az egyre közelebbről hallatszó ágyúzásról. Az ágyúzás erősségéből Nagyapám és vele egyidős, első világháborút megjárt utcabeliek, a front kilométerekben meghatározható távolságát, naponta becsülget- ték. A kényszerű iskolaszünet miatt bőven volt időm az öregek közelében téblá- bolni. A háború várható következményeivel kapcsolatban mindig újabb és újabb kérdések (és híresztelések) kerültek napvilágra, amire emlékezetem szerint nemigen tudtak egymásnak megnyugtató válaszokat adni. Ma is látom, ahogy ráncolják a homlokukat. A rémhírek elborzasztottak. (Soha nem tudom őket elfelejteni.) Azt hiszem, ekkor éreztem először életemben az élni- vágyás sugalmait. A lélekhez simuló szavak helyét a félelem foglalta el bennem. Számomra úgy tetszett, még a levegő is át van itatva félelemmel. Az oltalmat adó otthon nyugalma, rendje is felbomlott. A kamrában az üresen maradt be- főttes üvegektől kezdve minden alkalmas edény színültig volt ártézi vízzel. A szobában ágyterítőbe kötött batyu. (Családunkban senki nem gondolt a menekülésre.) A batyu amolyan óvóhelyi szükségcsomagnak volt elkészítve. A kertben földbe ásott_ bunkerünk volt. 1944. október 6-án délelőtt magyar katonák vonultak végig az utcákon, a város belseje felé. Mindenki azt mondta, menekülnek. Ezen a napon valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság vett körül bennünket. Ahogy Nagyapám mondta: érezni lehetett, hogy valami lóg a levegőben. Az ebédet sem ülte körül a család. Az idegességtől nem tudtunk helyben maradni. Csak úgy kutyafuttában ettünk valamit. Majdnem minden házból kint állt valaki az utcán. Azt hiszem, az ilyen állapotot szokás veszélyhelyzetnek nevezni. Délután egy óra tájban három alacsonyan szálló repülőgép húzott el a kertünk felett. A gépek orrából lángok csaptak 'ki, mivel én háborút még nem láttam, gyerekfejjel azt hittem, kigyulladtak, de a lángok után golyófütyüíés következett. Mindezt a kertben hasalva éltem át, ekkor értettem meg, hogy a sokat emlegetett front elérte Orosházát. Később a vasútállomás felől nagy, gomolygó fekete füst szállt a levegőbe, néha robbanásokat is hallottunk. Hozzánk az első szovjet katonák, — ha jól emlékszem, négyen —, október 6-án délután öt-hat óra körül toppantak be. Fegyverüket előre tartva, „szoldát-szoldát" szavakat ismételve, körülnézték az egész házban, majd a kerten keresztül továbbmentek a következő utcába. Egész éjjel nem aludtunk, golyók fütyültek, és néha robbanások is hallatszottak. Az utcákon elvonuló csapatok sajátos zaját, mely szekérzörgésből, lónyerítésből, motorzúgásból és számunkra idegen szavak foszlányaiból állt össze, talán hajnalig hallottuk. Aztán egyszerre hirtelen csend lett. Ekkor, október 7- én reggel hallottam először egy új fogalmat: FELSZABADULTUNK! Szúdy Géza: Egek fordulása Egyre inkább már csak az Emlékezés Az köt a léthez a jelen Fényei mind sápadtabban Viliódznak a tüzeket Megroskasztja az Alomba hanyatló idő zavara S hamu lepi be vastagon A kő is elporlik az évek Lépte alatt a szív Fárad vergődik mint a Lőtt madár Csak az emlékezet Az röppen még Nyári vizek fölött szitakötő Erezett szárnya türkisz és Arany mozaik a lélek Szökken így ívelt repüléssel Távoli izzó nyarak ~f elé hol a Vízpartokon ott lebeg Szerelmek asztrálteste és Mélységes esték harmonikaszava Soha le nem nyugvó holdra száll Ott jár az emlékezet hol az ifjúság Múlhatatlan alakja Megrögzült az időben s mint Stonehenge monolitja kémli az Egek fordulását Verasztóné, Ádász Katalin: Pihenő lány Korin Géza: Szép esték / Szép esték melegednek a kékes, t é l b éli fényben. Asztalok, édes, lágyszinü barnák ah og y elomolnak, úgy hamvad a mélyben melegítve a tűz. Feleségem szól hozzám — most nincs feje —, teásdobozok sorakoznak kulturált rendben helyén. Beszélgetünk, felbukkan újra. Feje a facia-levelek közti képbe épp’ befér. Szembenézünk (A tárgyainkban már semmi nem mutat ránk!) most teste nincs. Es ez így tovább: belépsz a kádba a hagyományos dán sportgymnastika minden mozdulatával, kerülve szekrényt, száradó ruhát, fogast, vízcsapot. (Ki itt belépsz, lavórba lépsz! Ázott pelenkák, zoknik világa ez.) Az érintés rémével idegeidben zuhogtatsz fejedre műesőt: mindent kimos ez a kimért gyakorlat. Tiszta leszel, új napra készen. Míg arcomra szitál a sötét, bölcs nyugalommal a vállamon át takaródzom néha a c s ö n d de l. S újra a lámpakor, a papírfehér éjszakák; a: Férfiarcom már nem hasonlít a gyermekére-szerű verskezdetek decemberig 24 ezer bef. 300 cipőre B.-nak — Lajosnak könyvet vissza — tel.: bizományi és: ez a félbemaradottság estéim asztalán-féle próbálkozások 15 deka parizer, 1/2 kiló kenyér, 2 tej, 1 hypó, 2 sör, 10 tojás, cigaretta, májkrém Add fel! Add fel! Add fel! Feladom. Minden lepedő fölkerült. A teregetésnek vége. Konyhánk tündöklő, havas labirint. Itt az a-járat, innen a kávéfőző — fél hagyma — hamutál a képszelet: jó irány? Jeges Szárnyak csapják arcomat. Azért valahol mégiscsak találkoznunk kellene: lakásunk fix pontján, megadott időben, ahol egy szemvillanásban napi jegyzékváltásunk végbemegy! Várom a műsort, esti szobámban p er c e g a percmutató. Napjaim egybeszakadnak, s szép, termékeny munka takarja a karjaimat. De csak zajok és neszek: óra ketyeg, szomszéd kopácsol, életünk vezetékein víz zubog. Elővesz az ingerek közül egy klasszikus. Bezárkózom legszűkebb hazámba. Elönt a honderű.
