Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-13 / 241. szám

1984. október 13., szombat MHilwrad Nevelni az életért Szinte naponta látható ez a kép: kisgyerek tiltott he­lyen, vagy már-már a féktá­volságon belül ugrik az út­testre, a járművek elé. Sok­szor nem egyedül: társaival, vagy éppen a szülő rántja a szabálytalanságba, az élet­veszélybe! Sajnos, még min­dig riasztóan magas a közle­kedési gyermekbalesetek szá­ma, közülük nagyon sok ha­lállal végződik. Tenni kell ellene. Nevelni az életért. A mikéntekről, a lehetőségekről beszélgettünk Kálmán János r. századossal, a Békés me­gyei Közlekedésbiztonsági Tanács gyermek- és ifjúsági közlekedésnevelési szakbi­zottságának titkárával, Stei­ner Lászlóval, a békéscsabai Autóközlekedési Tanintézet igazgatójával, Földi Tiha- mérné óvónővel, a békéscsa­bai óvodai közlekedésneve­lési munkaközösség vezető­jével, Czina Sándornéval, a Békés megyei Pedagógiai In­tézet közlekedésnevelési szakreferensével és Sebők Mihály oktatástechnológus­sal, az intézet munkatársá­val. „Nem lehet elég hamar kezdeni!” — hangsúlyozták a szakemberek. S valóban: a megyei Közlekedésbiztonsági Tanács említett szakbizottsá­ga — amely munkájának ki- teljesedését 1980-tól lehet számolni — minden rendel­kezésre álló eszközzel dol­gozik a közlekedésre nevelés Nehéz a krónikás dolga. A látott tájak, a friss él­mények, a kórusverseny tör­ténései, a hosszú utazás em­lékei még nem tisztultak ie, és makacsul ellenállnak minden rendszerező szán­déknak. A 25 esztendős Orosházi madrigálkórus NSZK-beli útjának legna­gyobb meglepetése mégis maga a kórus volt. A da­lolni nemcsak szerető, de tu­dó kollektíva tartása, aka­rása, vidámsága és fegyel­mezettsége. Jó volt köztük lenni egy héten át, együtt szurkolni, örülni-búsulni ve­lük. SIKERES BEMUTATKOZÁS A busz szeptember 26-án, hajnalban indult első állo­máshelye, Prága felé. Az ú* „gazdája”, az orosházi Pe­tőfi Művelődési Központ mindent alaposan előkészí­tett. Gonda Géza, a művelő­dési ház igazgatója ellen­őrizte az útleveleket, az utazás szervezője, Benéne Szerető Hajnalka — aki a művelődési ház igazgatóhe­lyettese — pedig gondosko­dott a később komoly szere­pet játszó népviseletek be- pakotásáról. A jobb ideg- zetűek mély álomba merül­tek, míg a magyar—cseh­szlovák közös határállomá­son alaposan fel nem ébresz­tették őket, tekintve, hogy igen körültekintő vámvizs­gálaton esett át a csoport. A határ szigorú őrei végül jó utat kívántak, amitől majd­nem dalra fakadtak a kórus- tagok. Tervüket a madrigál karnagya, Mosolygó Miklós torpedózta meg, aki már in­duláskor hangdiétát rendelt el, és ezt könyörtelenül be is’ tartatta. Az élelmesebbek válaszként gondosan meg­szerkesztett tapsviharral ve­zették le nótázhatnékukat. Este 7 órára érkeztünk meg Prágába, ahol a Hotel Internationalban kaptunk ki­tűnő szállást. A villanyfény­ben úszó főváros néhány fá­radhatatlan kórustagot rö­vid városnézésre csábított. De sokáig ők sem gyönyör­ködhettek az óváros építé­szeti, szobrászati remekei­ben, mert reggel 7-kor in­dulni kellett. Az NSZK határon a vám­tisztek szomorú hírrel fo­gadtak bennünket: hét hete esik egyfolytában az or­szágban, s a hideg, esős idő ügyéért. Hangsúlyozni kell: tagjai társadalmi munkában végzik ezt a tevékenységet. Tisztában vannak azzal, hogy egy alapvetően lényeges, mondhatni: az élet biztonsá­gát szolgáló ügyért fáradoz­nak. Természetesen nem len­ne hatékony, szerteágazó a felvilágosító-nevelő munká­juk, ha az illetékes állami intézmények, szervezetek nem lennének hű partnerek. Ezért is hozták létre az óvodákban, az általános is­kolákban — külön az első és külön a felső tagozatokon —, valamint a középfokú tanin­tézetekben az úgynevezett szakreferensi hálózatot. Ez némiképpen hasonlít a tan­tárgyi iskolai munkaközössé­gekhez, már ami a szerveze­ti felépítést illeti. Az okta­tási intézményekben kineve­zett szakreferensek — érte­lemszerűen pedagógusok — felelősök a közlekedésneve­lésért. Köztudott, hogy a tantervekben kiemelten sze­repel ez a nevelési feladat is. Az oktatási rész szinte minden tantárgyban benne van. Hogy a tanórákon a ta­nítást végző pedagógus mennyi időt, energiát szen­tel e témáknak, nos, ennek ellenőrzése, módszertani se­gítése a szakreferens egyik feladata. Ehhez azonban az is kell, hogy egységes szemléletet alakítsanak ki a tantestüle­aligha fog kedvezni utunk- nak. Azért a minduntalan bepárásodó ablakokon ke­resztül is látni lehetett az utak mentén sorakozó falvak virággal borított házait, a mindenütt pompázó kerteket, s a tisztaságot. A kitűnő ha­ladást biztosító autósztrá­dán számunkra szokatlan, 130—140 kilométer/óra se­bességgel süvítettek a sze­mélygépkocsik. És erdő, er­dő mindenütt... A társaság egyre izgatot- tabb lett, hiszen már Frank­furt mellett is elhaladtunk, amelynek repülőterén per­cenként szálltak le, illetve fel a gébek, s közeledtünk úticélunkhoz. Házigazdáink már ugyancsak izgulhattak, de a kis falucska, Thalheim csak nem akart előbukkanni a Westerwald domboldalain viliódzó fények közül. Míg­nem egy autó segítségünkre sietett. Mint később kiderült, vendéglátó falunk, Thalheim polgármestere, Herbert Schmidt választotta a kalau­zolásnak ezt az ötletes mód­ját. A mindössze 1200 lelkes település sörözőként és kul- túrházként egyaránt funk­cionáló vadászházában -végre megpihenhettünk. Az általá­nos hangzavar közepette fiatalos lendülettel székre pattant egy szőke férfi, aki szeretettel köszöntött ben­nünket, s akiről később ki­derült, hogy leghűségesebb kísérőnk, támaszunk lett az egy hét alatt. Winfried Karus intézte a madrigálo- sok elhelyezését is, ami iga­zán nem tűnt könnyű fel­adatnak. A neheze csak ez­tán jött. A családok, akik — még kissé tartózkodó pillan­tásoktól kísérve — fogadtak bennünket, bizony nehezen tudták megértetni magukat. S hogy mégse legyen néma a találkozásunk, Mosolygó Miklós feloldotta a hangdié­tát, és a rögtönzött koncert­tel láthatóan vendéglátóink szívébe loptuk magunkat. A másnap délelőtt komoly próbával telt. Ugyanis a szomszéd faluban, Nenters- hausenben, az 5. nemzetkö­zi kórusnapok színhelyén a Südwestfunk televíziótár­saság körzeti stúdiója hang- felvételt készített a kórussal. A felvétel ragyogóan sike­rült, s ez önbizalmat töltött a madrigálosokba. Aztán el­látogattunk a fesztivál szín­helyére. A sportpályán két hatalmas, ezer főt befogadó tekben. A megyei pedagógiai intézet szemléltető-oktató csomagokkal is segíti a pe­dagógusok munkáját. Azt is meg kellett határozni, hogy melyik tantárgy melyik té­makörének melyik anyagá­hoz csatlakozhatnak a közle­kedésre nevelő-oktató ré­szek, s azok tanítása mikép­pen oldható meg. Ma már minden iskola rendelkezik eligazító segédletekkel. De a tanítót is tanítani kell! Az MKBT anyagi tá­mogatásával — s persze a megyei tanács művelődés- ügyi osztályának tevékeny és erőskezű irányításával — az ATI vállalta a szakreferen­sek B-s jogosítványszerző tanfolyamának lebonyolítá­sát. Ezt követően szakokta­tói vizsgát, illetve (óvodai és alsó tagozatos pedagógusok) szakreferensi vizsgát tehet­nek. A pedagógiai intézet és az MKBT a szakreferensi kép­zésben jelentős segítséget kap a Szarvasi Óvónőképző Intézettől és a Debreceni Tanítóképző Főiskolától. Az itt képzett pályakezdő pe­dagógusok szakirányú elhe­lyezkedését is figyelemmel kísérik. Az úgynevezett alapképzé­sen túl a továbbképzésről is gondoskodni kell. A megyei pedagógiai intézet első al­kalommal most indította azt a sorozatát, amelynek során a tanév végéig öt alkalom­mal adnak a szakreferensek­nek időszerű tájékoztatást, felkészítést. Ennek keretében sátor, és fenyőágakkal díszí­tett diadalkapu várta a ven­dégeket, köztük a magyaro­kat is. A diadalkapu tetején egy földgömb, melyet a kö­vetkező felirat díszített: A dal körülöleli a világot. A házigazdák frissensült- tel láttak vendégül bennün­ket, majd ellátogattunk Lim­burg b a, ahol délután — mi­csoda megpróbáltatás volt! — tévéfelvétel készült a kó­russal. A rábaközi, kalocsai és lőrincrévei népviseletek most jutottak főszerephez. Tetszik, nem tetszik, néhány kórustagnak be kellett öl­tözni, s imitálni valamiféle táncmotívumot. Este thalheimi vendéglátó­ink a vadászházban közös hangversenyt rendeztek a tiszteletünkre. A házigazdák MGV Concordia nevű, 40 ta­gú férfikórusa a régi dalár­dákra emlékeztető lelkese­déssel, hangzással énekelt. A sok-sok üdvözlő beszéd, amely ünnepélyesebbé, emelkedettebbé tette a dalos találkozót, mind a barátság­ról, a békéről szólt, s az éneklés gyönyörűségéről, amely közelebb hozza egy­máshoz az embereket. Az Orosházi madrigál gazdag repertoárral mutatkozott be. Klasszikus német szerzők, Kodály-, Bartók- és Szoko- lay Sándor-művek hangzot­tak fel tolmácsolásukban. ERŐFELMÉRÉS Igen megörültünk, mikor szeptember 29-én ellátogat­hattunk Limburgba. A 20 ezer lakosú város biztosítja a környéken élők számára a munkalehetőséget. Az óváros több száz éves épületmatu­zsálemei ámulatba ejtették csoportunk tagjait, de a leg­nagyobb benyomást mégis a 750 éves, 7 tornyú, limburgi dóm tette ránk. A Lahn fo­lyó mellett, festői környe­zetben épült dómban rögtön­zött, és nagy sikerű bemu­tatót rendezett a madrigál. Este a nemzetközi kórus- verseny tagjai bemutatkozó hangversenyt tartottak a verseny színhelyén, Nenters- hausenben. A koncerten is­mét sok üdvözlő beszéd hangzott el, többek között a fesztivál elnöke, Mohr pro­fesszor, kultuszminisztériumi államtitkár köszöntötte a résztvevőket. Az esten igen színvonalas műsorral mutat­koztak be a másnapi ver­seny résztvevői, a bolgár, belga, német, holland, oszt­például felmérették az isko­lák környékén található köz­lekedési veszélygócokat is. A tapasztalatokat az MKBT se­gítségével elemzik. Nos, a pedagógiai intézet és az MKBT ez irányú tevékeny­sége a megyehatárokon túl is elismerést váltott ki. Szemléltető anyagaik leírá­sát, tematikáikat, módszerei­ket a többi megyék szakem­berei is kérik, azokat átve­szik, hasznosítják. Sőt: nem­zetközi elismerésekről is le­het beszélni. A közlekedés- biztonsági kérdésekkel fog­lalkozó nemzetközi szervezet, az INTER—AGAM legutóbbi budapesti ülésére nem vélet­lenül hívott meg megyénk­ben szakembereket is, A Nemzetközi Iskolakupa (amelyet az általános iskolá­soknak rendeznek) és az If­júsági Közlekedésbiztonsági Kupa (amely a középiskolá­soké) fordulóiban is gyakran lehet megyénkbeli tizenéve­sek nevével találkozni. Oly sok mindenre mond­juk azt, hogy alapvető, hogy létkérdés, hogy életbevágó. Ügy hisszük, nem szükséges azt bizonygatni, hogy a köz­lekedésre nevelés ügye való­ban jelzőzhető ezekkel a bi­zony elkoptatott, itt mégis a lényeget kifejező fogalmak­kal. Ehhez hozzá kell ten­nünk: a közlekedésre neve­lés társadalmi ügy is. A fel­nőttek felelőssége alapvető. S persze elsősorban a szü­lőké. Tudnunk kell: a ve­szélyérzet egy fiatalban igen későn alakul ki. Azok a tes­ti-lelki képességek megjele­rák, jugoszláv, csehszlovák kórusok, és természetesen a magyar kórusmozgalmat képviselő Orosházi madri­gál. A bemutatkozás erőfel­mérésnek is jó volt a más­napi fesztiválversenyhez. Az erős mezőny kissé izgatottá tette a madrigál tagjait, de sikeres bemutatkozásuk meg­nyugtatta őket. FELEJTHETETLEN BÜCSÜEST A nentershauseni kórus­fesztivál egyben a Rajna- Pfalz tartományban működő kórusok minősítő versenyét is jelentette. Ez alkalommal 55 kórus lépett fel, így a né­zőkkel együtt e szép feszti­válnak több mint 2 ezer résztvevője volt. Kicsit szo­katlan volt a magyar dalo­sok számára, hogy közben evett, ivott a közönség, bár egy 12 órás fesztiválműsort másképp nehezen lehétett volna kibírni. A nemzetközi kórusver­seny késő délután kezdődött. A két kategóriában verseny­ző együtteseknek egy klasz- szikus művet, egy autentikus népdalt és egy népdalfeldol­gozást kellett bemutatniuk. Az Orosházi madrigálkórus Haydn: Ékesszólás, a Szánta babám népdallal, és Kodály: Túrót eszik a cigány című művével lépett pódiumra. A közönség igen nagy ová­ciója kísérte produkciójukat, s a kategóriájukban a ne­gyedik helyen végeztek. Sze­replésük, az első nagy meg- mérettetési lehetőség, s a jövő útjuk meghatározásá­ban fontos szerepet játszott. S ez annál inkább is köte­lezi a vegyes kórust az el­mélyültebb munkára, mert még a verseny napján meg­hívást kaptak a három év múlva megrendezendő lim­nése sem megy gyorsan, amelyek híján a gyermek még képtelen a szabályos és veszélytelen közlekedésre. Az óvodák alapos és példamu­tató tantervei, bemutató fog­lalkozásai, nevelő és tanács­adó célzatú szülői értekezle­tei mit sem érnek, ha a szü­lő ismét csak átrángatja a piroson kislányát, kisfiát. Az MKBT — az említett intézményekkel közösen — a közlekedési játszóparkok há­lózatának átszervezését is tervezi. Azt szeretnék, ha minden településen legalább egy úgynevezett bázisiskola lenne ilyen mobil szerkeze­tű pályával. Bizonyára az is világos, hogy az elmélet a gyakorlat nélkül szinte hiá­bavaló. Az új ismeret meg­erősítése, bevésődése, annak kipróbálása nélkül felesleges. B Oldalakon át lehetne még sorolni a terveket. Bizonyí­tékok vannak arra, hogy ezek mind olyanok, amelyek megvalósulása igazán reális alapú. A „megszállottak” — ahogyan az egyik beszélgető partnerünk nevezte magukat — nem titkolják: több évti­zedes lemaradást kell ha­zánkban, megyénkben pótol­ni. A motorizáció fejlődésé­nek dinamizmusa nem ered­ményezte a közlekedési er­kölcs javulását, kiteljesedé­sét. A nevelést pedig gyer­mekkorban kell kezdeni. A nevelést az életért. burgi kórusfesztiválra, amelynek Helmut Kohl kan­cellár a védnöke. Thalheimba „hazatérve” óriási meglepetés érte a csoport minden tagját. A vendéglátók kitűnő fúvós­zenekara zendített rá, majd igazi baráti hangulatú, kö­zös éneklés, beszélgetés, tré­fálkozás töltötte ki utolsó, éjfélig tartó együttlétünket vendéglátóinkkal. Másnap utazást tettünk a környező falvakba, majd az öt falu — köztük Thal­heim — közös irányítását el­látó Frickhofenben foga­dott bennünket Paul Arens polgármester, aki beszédé­ben szeretettel szólt az oros­háziak és a thalheimiak kö­zött kialakult barátságról, Mihály András, Orosháza város tanácselnöke pedig megköszönte a vendéglátók kedvességét. Mint mondotta: „A versenyt nem nyertük meg, de az emberek, ven­déglátóink szívét igen. S mi ennek örülünk a legjobban. Köszönjük a vendéglátók és a fesztivált finanszírozó pol­gárok önzetlen áldozatvál­lalását.” Végezetül Herbert Schmidt, Thalheim polgár- mestere kívánt sok sikert, és mihamarabbi találkozást az orosházi kórussal. Délután még rövid időre ellátogattunk Koblenzbe, megcsodáltunk a Rajna és Mosel összefolyásának lát­képét, no és a város legújabb bevásárlóközpontjának kor­szerűségét, árubőségét. Október 2-án, hajnalban búcsúztunk. Az eső újra rá­zendített, s mi Frankfurt, Nürnberg, Passau, Linz, Bécs, Hegyeshalom útvona­lon hazafelé indultunk. Más­nap hajnalban Orosházán voltunk. A nap mintha min­ket akart volna köszönteni, első sugaraival derűssé va­rázsolta a várost. B. Sajti Emese MOZI Angyali üdvözlet Nem volna szabad számon kérni Madách művét Jeles Andráson. Mert az Angyali üdvözlet című film írója és rendezője csak helyzeteket, gondolatokat kölcsönzött Az ember tragédiájából. Felte­hetően a ma embere számá­ra szeretett volna új aggo­dalmakat, érzéseket, filozo­fikus mondanivalót megfo­galmazni filmje által. Ennek érdekében sajátos szimbólu­mok egész arzenálját vonul­tatja fel, de irgalmatlan rendezetlenségben,, követke­zetlenséggel. Az eredmény: tömény unalom. Tehát meg sem kísérlem, hogy a hozzáértés látszatát keltve bármit is belemagya­rázzak ebbe a filmbe. Pedig ez a kísérletező munka meg­annyi lehetőséget kínál rá. Mondhatnám; azt akarja ki­mondani, hogy az emberiség által megélt gyötrelmek új­raszületnek a gyermekekben, a tévedések, bűnök éppúgy, mint a megszenvedett tu­dás. De az egész filmen át kiábrándultság, hitnélküli­ség, az ember iránti teljes bizalmatlanság vonul vé­gig. S egy kicsit olyan ér­zésem is támadt, mintha Je­les András gúnyolódna Ma­dách művén, megállapítása­in. Szóval magam is bevet­hetném a konyhafilozófiát, de nem teszem. Mert e film zavarossága, következetlen szimbólumai még ezt sem te­szik lehetővé. Itt csak ké­peket, látomásokat lehetne megragadni, de következete­sen végigvezetett gondolati fonalat már nem. S nem szé­gyellem kimondani, ha már az ország mozijaiban úgyis nyilvánosságra ítéltetett a „mű”: az édenkerti jelenet valósággal gusztustalan, visz- szatetsző. Feltehetően gyenge elem­zőkészségem számlájára ír­ható, hogy nem értettem meg, mi alapján válogatott Az ember tragédiája színei­ből és szövegéből Jeles András. Azt viszont már - nagyon is jól értettem — mert a hallásommal egyelő­re nincs baj —, hogy a szinkronban minden eredeti Madách-szöveg idézőjelben hangzott el. Innen tehát ko­rábban már említett rossz érzésem a madáchi mű ga­rázda felhasználása miatt. De most veszem észre, hogy következetlen vagyok, ígértem, hogy nem kérem számon Jeles Andráson az alaptörténetet adó klasszi­kus drámánkat. S hogy nem magyarázok bele semmit e mindenféle magyarázatra alkalmas filmbe. Egyszerű­en azért, mert nagyon rossz film. Unalmas, zavaros. Il­letve dehogy unalmas! Ala­posan felrázza az embert, és előrángatja belőle a kisör­dögöt. Bosszankodni kezd az elveszejtett másfél óra mi­att, bosszankodni a gyerek­szereplők sutaságán, az egész mondvacsinált ötleten, s próbál számolgatni magá­ban, hogy mennyibe kerül­hetett ez a kísérlet a ma­gyar államnak. Mert egy-két operatőri bravúrért (Kardos Sándor követte el), tagadhatatlanul eredeti rendezői ötletért eny- nyi öncélú művészieskedést nem éri meg végigszenved­ni. Ahogyan az általam lá­tott vetítés maroknyi közön­sége nem is vállalkozott rá, ugyanis szép csendben el­hagyta a mozit. Ha egy film művészi ér­tékét az adja meg, hogy milyen kevesen voltak rá kíváncsiak, én előre kiemelt díjat szavazok Jeles András e filmjének. B. S. E. Nemesi László Hz Orosházi madrigál az NSZK-ban Foto: Feiér Béla Érkezés a fesztivál színhelyére

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom