Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-06 / 235. szám
1984, október 6., szombat o Gimnáziumi emlékkönyv Szarvasról A Vajda Péter Gimnázium másfél százados jubileumára IgmUkfcM-------------------------------------------Kos zta Rozália: Alföldi tanya Csurka Péter: A bor A Rákóczi-szabadság'harc után többségében szlovákokkal újratelepült dél-alföldi Szarvas a XVIII. század második felében olyan hely már, ahol a „tiszta vidéki pusztaságon" lerakta Tesse- dik az iskolaváros alapjait. A magyar reformkorban az eszmei pezsdülés gimnázium igényét érlelte a Körös-parti helységben. A ’48-as forradalmi-szabadságharc kormányától város grádust nyert Szarvas Bach-kor- szakbeli rangfosztásával együtt az első fénykorát megélt iskolában is fészket rakott a gond fekete madara. A tanügyi adminisztráció autnómiát nyirbáló nyomása csaknem tönkretette. Ezt követően is kifejezője léte a helység sorsának is. amelytől soha nem szakíthatjuk el. Már költözései is erre intenek: a mecénások jobb bíróképessége, a föld- birtokosok adománya tette lehetővé, hogy siker koronázza a Szarvason 1830 körül kezdett mozgolódást a 32 éve már Mezőberényben működött gimnázium áttelepítése érdekében. A parasztság felemelkedéséért első ízben létesült Tessedik-féle Gyakorlati Gazdasági és Ipariskola emeletes épületében indult útjára a már tudós, publiciszta múlttal Pestről jött Vajda Péter igazgató-tanárral az élén. A századfordulóra szűkké váltak a falak. 1906 őszén a kétemeletes, 20 tantermes épületbe költözött, hogy a régi épületben otthonra leljen a gimnázium keretében szinte fennállása óta folyt tanítóképzés önálló intézményként. Ekkor Szarvas a Körös—Maros-köz és a Tiszántúl egyik legfontosabb iskolaközpontjává vált: messze lekörözte a tájon a többi helyeket. Diákjainak merítési területét tekintve a már nagy hagyományú protestáns alma materek — Patak. Igló, Enyed — sorába emelkedett. 1 Az újraköltözés körülménye'a növekedés zavarának számlájára írandó, s nem való az iskolatörténet legszebb lapjaira. A szocialista konszolidáció művelődéspolitikájának irányelvei felsőfokú képzési rangra emelték a' tanító- és óvónőképzést. Szarvason megszűnt a tanítóképzés, viszont 1958-ban napirendre került a felsőfokú óvónőképző intézmény kialakítása. Az impozáns Vajda Péter Gimnázium épülete lévén egyedül kéznél, a célra igénybe vétetett, s a gimnázium átköltözött a Tessedik téri általános iskolába. A költözéstörténet ez idő szerinti utolsó mozzanataként 1966-ban jutott újra az előbbinél jobb helyre az intézmény, de épület- csoportba, hogy öt első osztállyal, tizenhét osztályos gimnáziumban gondok közepette vállalják fel tanárai a rájuk nehezedő nagy örökséget. Mert éppen 1984 tanévnyitóján zajlott a százötven éves számadás a szarvasi Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskolában. A tanárok hosszú ünnepségelőkészítő munkája beérett, emlékezetes rendezvénysorozattá állt össze. Ha az olvasó fellapozza a „Szarvasi Tájoló” ’84 augusztusi számát, láthatja hogy az egész város ünnepelte gimnáziumával a maga múltját. Mégis, a jubileumi ünnepség záróköve, maradandóbb hírvivője a kitűnően szerkesztett, egy az öregdiákokat, mai tanárokat és diákokat munkaközösségbe hozó kétszáz oldalas, értő mértéktartással vállalt iskola- történeti antológia. (A 150 éves szarvasi Vajda Péter Gimnázium Jubileumi Évkönyve. Szerk.: Holp József.) Előszavában a városi tanács elnöke, Jansik Tamás helyszűke okozta zavarában bánkódik, mert alig mutathatnak valamit a jubiláns múltjából, jelenéből. S éppen ellenkezőleg e sorok írója a bőség zavarában adná vissza annak tartalmát. Az emlékkönyvkommentáló legszívesebben azzal kezdené, ami a pedagógiatörténet-kutató asztalán holnap kincset ér: a, Szarvaskörzet helységeiből rekrutá- lódó ötszázötvenöt diák betagolódása átlagosan 32 fős iskolai osztályszerkezetbe; a koronatanúság számba menő névanyag maga, a szlovák ősök leszármazottainak ottlétéről egyfelől, másrészt a személynevek kettősségének gazdagsága (Erika Tímea. Szabolcs Roland); a buktató tárgyak mezőnyébe a szokványos matematika mellé került nyelvek, s a legfontosabbak közt szintén egyik, a lányok szorgalma súlyának középiskolai érvényesülése (az ötös szinthez közeli tanulók 65,3" ,,-a lány), ösz- szességében az a jó, hogy a szarvasi gimnázium reprezentálja jelenségeivel a mai országosat. Gazdag, színes múltat vett örökül a mai harmincötös létszámú tanártestület. Felvonulnak az antológiában az evangélikus egyházvezetés gondosan figyelt szellemi őrhelyének külföldi egyetemeken végzett vagy olt is töltekezett országos nevűvé vált nagy tanáralakjai, az ősztől tavaszig sárt taposva publikáló földrajztudós. Mag. da Pál, a nyelvművelő Bal- lagi Mór, az irodalomtörténész, esztéta Greguss Ágost, a filozófus Domanovszky Endre, a botanikus Dorner József, a történetíró Zsilinsz ky Mihály, majd későbben Hanzó Lajos, hogy csak részben ismertessük a büszkeséggel emlegetetteket. Mellettük a lexikonokba is felvett személyiségek, akik diákként kaptak indítást a szarvasi iskolában: Sárosi Gyula, Szabolcska Mihály. Gyóni Géza költő, Benka Gyula író, tanár, Chován Kálmán zenepedagógus, Or- lai Petrich Soma festő, Me- lich János nyelvész, Mendöl Tibor földrajztudós, Áchim Liker András pártalapító parasztpolitikus, Székely Mihály, a magyar aviatika úttörője, ismét csák kiragadva őket a mezőnyből. A nagy elődök jubileumi ideidézésével országos hagyományt követnek Szarvason. A jó példa lelki felhajtóerejét minden középiskola haszonnal kapcsolja be mechanizmusába. Ámde firtatni is szoktak az utódok a bumerángként szálló hivalkodást, hogy ti, megérte, ha „néhány csillag” bizonyított a falak mellett, és a többi? Szarvason sikeres választ adnak e kérdésekre is. Ráéreznek a felvetésre. Mert öregdiákjainak köre igazolja vissza az iskola hétköznapi embert Is célzó igyekezetét. Különben leperegne visszahívó szava a múló idővel. S jönnek „az átlagosnak, az alig látszó köztéren helytállók, az állóvizet kavarok. A szervezett öregdiákmozgalom kezdete 1925-tel datálható. A '60-as évektől a „Szarvasi Öregdiákok Baráti Köre” egyesületben él. A mozgalom történetét átfogó írás („A szarvasi gimnázium tradícióinak őrei: öregdiákjaink") a baráti kör öt éven át titkárának, dr. Perényi Béla ny. megyei ügyésznek tollából nemcsak fordulataival, tényanyagával is a kiadvány egyik legjelentősebb mondanivalója. Egy gimnáziumnak éke ez az okos aktivitás és szeretet, amellyel volt diákjai szervezett gyűrűbe fogják. E sorok írója, a volt pataki diák személyesen tanúsíthatja, hogy közéleti esemény számba megy Szarvason az öregdiákok baráti körének rendezvénye. 1962. február 9-én a gimnázium dísztermében a „Székely Mihály és Békés megye úttörő aviatikusai” című előadásom szerepelt programon. A titkár, dr. Perényi Béla, megszervezte a csabai születésű, Budapesten élő Kvasz András veterán, az első magyar körrepülő elhúzását a rendezvényre, aki nagy hatású élménybeszámoló visz- szaemlékezéssel tette színesebbé az estet. Mire hazaértem Szarvasról az akkor még csabai lakásomra, a magyar rádió az esti hírekben már beszámolt az eseményről; a Békés megyei Népújság bő két hasábban írt i'óla. De sorolhatnánk az olyan kezdeményezéseket, amelynek eredménye az emléktábla Bajcsy-Zsilinszky Endre szarvasi szülőházán vagy a város új művelődési házának névadása Vajda Péterről. Végezetül — mert szorít a hely, sok minden hanyagolására kényszerít — Bagi Erika, a gimnázium II. osztályos tanulójától készített dolgozatról szóljunk, amely „Iskolánk diáklapja, a Zsengék történetéről (1863— 1931)" címmel került be a kötetbe. Hatvankét évfolyamot megélt önképzőköri diáklappal nem sok gimnázi- úm jeleskedhet, s hogy az erről szóló írást a mai gimnazista lányra osztották, a pedagógiai leleményességről is tanúskodik. „Kis” hely Szarvas az itt idézett másfél század nagyobb időszakában — mondhatni —, ideális otthona ezért a művelődés iránti osztatlan figyelemnek. így igaz! Ámde kellett még ehhez valami, hogy ily szívósan eressze szét a mostoha- ságra is oly kész Alföldbe a művelődés gyökereit: az ember meg a teher. — Teher alatt nő a pálma — száll az ige, s így lett ez Tessedik Sámuel és Vajda Péter városában. — Nem olyan fából faragták a vajdásokat, * hogy múltjukból akarnának megélni. Vajha így virágoznának egy újabb nagy jubileum korszakában is! Dr. Virágh Ferenc Ezerki lencszáznegy venhat- ban, mikor már a „'koalíciós pártok” küszködtek a falu életével, pártközi értekezleten vitatták meg a teendőket. Szembefordultak egymással, vagdalóztak, határozatokat hoztak, melyeket hol végrehajtottak, hol nem: egy déli, határ menti kis községben is az április 4. megünnepléséről tárgyaltak. Mindent elhatároztak. Hol álljon a tribün? A piactér közepén vagy a végében, az öreg iskola előtt? Kik ülnek a tribünön? Ki tartja a díszbeszédet? Hol gyülekeznek a díszfelvonulók? Traktorosok, üzemesek, ipartestület. iskolák, pártok? Hol lesz a díszebéd? A nagy vendéglőben vagy az ipartestület nagytermében? öt párt öt—öt embert delegál az előkészületi munkák elvégzésére. Mikor már mindent eldöntötték, szavazással vagy szavazás nélkül, Süvi Ferenc parasztpárti titkár felugrott: — Csak ne széledjün'k el, hékás!... Nem intéztünk el egy fontos dolgot .. . Az ünnepléshez bor is kell ... A község meg bor nélkül van... Az ám! Nincs bor a faluban. Sose termett. A község behozatalra szorult. Hiszen hordták is ezelőtt a borkereskedők, akár belefulladhatott volna, de most, a háború után még nem indultak el. A kocsmárosok há- talták, csempészték a roesz- szi bortermő helyekről, de nem tudtak annyit hátalni, ami percek alatt el ne fogyott volna. Meg aztán olyan méregdrágán mérték — jól felvizezve, hogy ne legyen olyan fene erős —, hogy a szűkebb pénzű borivók java egyszer se tudott borral jóllakni. A „koalíció”, meghőkölve a probléma fontosságától, pártkülönbség nélkül egyetértett abban, hogy bor kell. Tehát hozni kell valahonnan. Hozni! De hogyan? Mivel? Mennyit? Hol a pénz? Zsír, szalonna, tojás, cukor, szövet. Szóval nemes valuta . T . — A bor árát össze tudjuk hozni!... Szalonnánk, kolbászunk, zsírunk, lisztünk van! — komolykodott a polgári demokrata párt elnöke. (A párt tizenhat főből állt.) Csak az a kérdés, mivel hozzunk?... Vasúton szállítani bajos... Esetleg kilyukadnak a hordók . . . Tehergépkocsi nincsen a községben . . . — Van erre lehetőség — szólalt meg az ifjú kommunista párt titkára. — Beszélünk Koloren'ko főhadnagy elvtárssal. . . Igaz. "hogy már elmenőben vannak . . . Elkérjük tőle a tehergépkocsit. . . — Hélyes!. . . Menjünk!... Hol az öreg Rubinyák, a tolmács? Ilyenkor nincs itt. amikor kéne... Az ágyból rántották ki. Fájt a dereka, 'korán lefeküdt. A bor hallatára azonban azonnal felépült. Egy, kettő, három, négy, öt. Az öt párt öt embert delegált Kolorenko főhadnagyhoz de- putációba. A főhadnagy éppen az íróasztal fiókját ürítgette. Iratokat csomagolt. Az ajtóban rászóltak az öreg Rubinyák- ra: — De ne dadogjon kend. azt fordítsa, amit mondunk . . . Vettük már többször észre, hogy egészen mást mond, mint amit kéne.. . A kommunista párt titkára beszélt. Rubinyák sokat nyeldekelve, torkot köszörülve fordítgatta: — öt nap múlva lesz április 4. Az ünnepségre szükséges terveket már elkészítettük . . . Egy nagy baj van, éspedig az, hogy nincs bor a községben ... A díszebédhez, valamint a színjátszók esti előadása utáni táncmulatságra is kellene egy kis itóka . . . Bor . . . — Na, és honnan teremtsek én elő bort? — Majd mi teremtünk, de ehhez a főhadnagy elvtárs adjon egy katonai tehergépkocsit. — Katonai tehergépkocsit? ... Katonai járművel bort nem szállíthatok . . . Igyanak vodkát!... Minden Jjáznál főzik . . . A párttitkár megnémult. Következésképpen az öreg Rubinyák torkába is beszáradt a szó. A többiek hol a mennyezetet, hol a padlót nézték. Akkor az öreg tolmács önkényesen felnyitotta a csendet: — De főhadnagy elvtárs! Ott egye meg a fene azt a pálinkát a tövibe! . . . Moslék az, nem pálinka, amit mi főzünk!... Erre az ünnepre meg kiváltképpen bor kell, lássa be az elvtárs. A főhadnagy sokáig gondolkodott. — Mondják! — szólalt meg. — Mit akarnak tulajdonképpen. ünnepelni vagy bort inni? Rubinyák tolmácsolta. A fejek lekókadtak, a szemek a cipők és csizmák orrára szegeződtek. — Mind a kettőt, főhadnagy elvtárs! — vágta ki Rubinyák a szót. — Ünnepelni akarunk, ezzel kapcsolatosan bort is akarunk inni! .. . — Mit mondott, kend? .. . Mit beszélt? — repültek feléje a kérdések. Megismételte magyarul. — Ügy van, úgy van! — kiáltozták. — Ez az igazság! Ezt az igazságot azonban Kolorenko főhadnagy a saját szemszögén keresztül szűrte le, éspedig úgy eresztette át a szűrőn, hogy mégse szállíthat bort az állami kincstári kocsin. Ugyan volt már rá példa, hogy komoly esetekben — a nehézszüléses Fábjánnét, egy vakbélgyulladásos kisfiút berepített a legközelebbi városba, de az ilyesmi merőben más cselekedet, mint bort fuvarozni .. . — Van ló, szekér! Fogjanak be, hozzák szekérrel! — Az több mint kétnapos út. főhadnagy elvtárs! — így Rubinyák. — Níincsen gépkocsi — mondta Kolorenko olyan mozdulattal, mellyel közérthetővé tette, hogy ez az ügy le van tárgyalva. * * * Van azonban sokszor úgy. hogy a tegnapi igazságot ma hátba szúrja az ember. Ami tegnap fekete volt, ma vakító fehérnek tűnik. Másképpen éri a fény. A mosoly is másképpen fest reggel, mint alkonyaikor. Mégis mosoly mind a kettő. Az igazságot többször mérlegre kell tenni, hogy Végre örök maradjon. Kolorenko főhadnagy is méricskélte másnap reggel a tegnapi igazságot. Ünnepein község, és az ünnepséghez bort akar inni. Kérték, szállítsa el nekik a bort. Megtagadta. Ez most, így reggel, a rideg józanságban, féligazságnak tűnik. Mit lehetne tenni? Ö csak itt van a tűzérosztagával. nincs semmihez köze. Mégis. Hogy számolna el ezzel az úttal a felettes parancsnokságnak ? Az ablakban állt. Töprengett. Egyszer csak látja, hogy nyolc szekér hú2 el előtte, hordókkal telerakva. Az első kocsin ül Rubinyák, a tolmács. (Az este 'kint az utcán folytatódott a pártközi éutekezlet. Ha két, ha három napba telik szekérrel, de bort hoznak még a föld alól is.) Rubinyák a kalapja szélét peccentve, szalutált a főhadnagynak. A főhadnagy kivágta az ablakot: — Jöjjön csak be! — kiáltott Rubinyáknak. Térképet terített az asztalra. Mutassa meg neki az öreg, hova mennek azért a nedűért. Rubinyák bácsi sokáig húzogatta ujját a . térképen, míg megtalálta a borral y áldott helység nevét. Pinceszállás. A főhadnagy méricskélt, számolt. Nyolcórai út, oda- vissza . . . Rubinyák, mintha szárnya nőtt volna . repült ki a kapun: — Vissza! — kiáltotta. — A hordókat azonnal rakjuk le sorjában, ide a járdára! .. . Gépkocsit kapunk... A főhadnagy elvtárs is vélünk jön .. . * * * A borral visszajövet Kolorenko dalolt oroszul. Rubinyák magyarul. Szép Volga menti dalokat, Rubinyák bácsi tiszatáji nótákat. Egyszerre, vigyázva, érzéssel ... Fülöp Erzsébet: Pusztai táj
