Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-26 / 252. szám
1984. október 26., péntek o A követés ára Bérszlntkorlát nélkül Adalékok és kérdőjelek a számítástechnikai fogadókészséghez Sokat beszélünk manapság a számítástechnikával kapcsolatos fogadókészségről. Ahogy maga ez a — joggal — forradalminak nevezett technika, technológia előre tör, úgy válik összetettebbé, sokrétűbbé a fogadókészség fogalma is. Ma már nemcsak a tudományos és ipari alkalmazók körét, számát, készségét, a felhasználás révén hozzáadott szellemi többlet forrását jelenti, hanem a társadalmi készséget is. Azt, hogy általában — szakértők és nem szakértők, játszók és „fertőzöttek”, korosabbak és fiatalok — mennyire vagyunk képesek ennek az új nyelven, új módon szóló .civilizációs technikának a befogadására. Jelentőségét az írásbeliség, a könyvnyomtatás elterjedéséhez hasonlítják. Négy-ötszáz évvel ezelőtt egy könyves mester, de még egy segéd is pontosan meg tudta volna mondani, hol, hányán, mennyire jártasak a könyvkészítés műveletében: a leendő hazai mesterek német és holland műhelyekből jöttek, többnyire személy szerint is ismerték egymást. Ma csak óvatosan becsülve, körülbelül tudjuk megmondani, hogy az országban hány — kisebb vagy nagyobb kapacitású — számítógép létezik, s még kevésbé tudjuk, hányán használják, milyen szakértelemmel, milyen fokon. Az ezzel foglalkozó Neumann János Számítástechnikai Társaság — társadalmi szervezet — óvatos becslése szerint intézményeinkben, vállalatainknál 2500—2700 a kisebb-na- gyobb, hivatalosan is számon tartott berendezések száma, de ennél ténylegesen jóval több létezik: lehet vagy húsz-, harmincezer is. Az ugyancsak jegyzett hivatásos szakemberek száma mintegy tízezer, amiből logikusan következik, hogy — ha csak minden létező gépre, szerényen, három-négy hozzáértőt vagy ismerkedő „fertőzöttet” számolunk — legalább százezren forognak, ügyködnek a gépek körül. A feladat nyilvánvalóan kettős: nemcsak azoknak a számát kell növelni, akik a gépekkel alkotó, párbeszédes viszonyt képesek kialakítani, hanem az ismerkedőkét is, mert nyilvánvalóan ők lesznek — lehetnek — a holnap profiljai. Minél nagyobb a mai és holnapi „fertőzöttek” köre, annál nagyobb holnapután a merítés lehetősége, amikor programozók, hardware-készítők, szerviz- szakemberek kellenek — több, jobb és felkészültebb, mint eddig. Az említett társaság tehát jó okkal fáradozik azon, hogy a közép-, sőt már az általános iskolákban is minél több kis számítástechnikus legyen, hogy immár tizenöt szakosztálya szorgalmazza az alkalmazás legkülönfélébb formáit. Törekvésük hasznát és sikerét jelzi: a tavaly „tömeglapként” beindított Mikroszámítógép Magazin első számait percek alatt elkapkodták; most a honvédséggel készülnek tartós együttműködésre, s a televízióval közösen dolgoznak egy — vizsgalehetőséget is nyújtó — tévés-tanfolyam beindításán. Súlyosan tévednénk azonban, ha azt gondolnánk: mindez — tehát pusztán a számszerűség növekedése — majd mindent megold. A számítástechnika ugyanis hovatovább olyan széles hullámokat vet a társadalomban, amelyre valóban új módú, formájú reagálások, készségek kialakítása szükséges, a legszélesebb értelemben. A fogadókészség kialakítása, növelése nem csupán az üzemek, vállalatok dolga, és nem is csupán a technikai, műszaki társadalmi szervezeteké. Kérdezem: hány könyvtár, művelődési ház szervezett már e tárgyban irodalomfigyelő, szaktanácsadó szolgálatot, számítástechnikai tanfolyamot? A hagyományos, humán műveltségben gyökerező intézmények észrevették-e, felmérték-e, hogy e ponton ismét egy reális, fontos igény szolgálata, társadalmi kielégítése forog kockán? Tálcán kínálva számukra egy jó konjunktúrát, nemcsak a könyvnyomtatással valóban összemérhető jelentőségű, nemes szolgálathoz, hanem az imitt-amott megtépázott társadalmi presztízs • helyre- állításához is. Az üzemeknek, vállalatoknak bár érdeke, de a közvetlen érdeken túlmenően nem feladata a számítástechnika befogadására a társadalmat szélesebb értelemben alkalmassá tenni. Tudományosműszaki társadalmi szervezetek úgy-ahogy pótolhatják ezt, de elegendő mértékben? Nem a művelődéssel, kultúrával hivatalból foglalkozó, erre „jogosítvánnyal”, a pedagógiai folyamatot nézve szakértelemmel, ráadásul költségvetési háttérrel is rendelkező intézmények feladata lenne — és nemcsak az iskoláké, hanem a köz- művelődésieké! —, hogy hasznosan közreműködjenek e valóban forradalmi hatású „technika” útjának egyen- getésében? Számítógéphez érteni vagy nem érteni — ez műszaki körökben hovatovább nemzedéki probléma; a húszon-, harmincévesek értik, az e fölöttiek, csak kivételképpen ... Figyelünk-e, felkészültünk-e az ezzel kapcsolatos alternatívákra, döntésekre, konfliktusokra? Mi a a teendő: a „nem-értőket” gyorsan, hatásosan (csak Így ér valamit!) kiképezni, vagy egy okkal többet tenni az amúgy is gyorsítást kívánó nemzedékváltás serpenyőjébe? Az egyik, számítástechnikával foglalkozó cég vezetője elmondotta: legképzettebb, legjobb dolgozói számára megszervezte a kötelező orvosi ellenőrzést, és kiderült, hogy az érintettek egyharmada gyógyszerezésre, állandó orvosi felügyeletre szorul, Harminc-egynéhány évesek; náluk kezdték — nem betegen jöttek, nem másutt betegedtek meg ... Ha már „követő” fejlesztésről van szó — és a számítástechnikában mást elképzelni nem tudunk —, vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy a már elengedhetetlen, túlfeszített tempó árát ők, néhányan fizetik meg? A műszaki értelmiség megbecsülésének általánosabb problémáján túl tehát az is kérdezhető és kérdezendő: hogyan lehet — megfelelő munkajogi szabályozással, például hosszabb szabadsággal — elejét venni, hogy a mindenképpen személyesen is viselt kockázat ne váljék a további, még nagyobb lemaradásunk általánosabb kockázatává? Varga János A Köröstarcsai Takarmányfeldolgozó Szövetkezeti Vállalatot négy közös gazdaság, a kö- röstarcsai Petőfi, a körösladányi Magyar—Vietnami Barátság, a csárdaszállási Petőfi és a mezőberényi Aranykalász Tsz alapította. Az idén 1722 vagon tápot és koncentrátumot gyártanak, melynek 51 százalékát a nagyüzemeknek, a többit pedig a kisgazdaságok részére értékesítik. A 49 dolgozót foglalkoztató kis üzemben megkezdték a feldolgozósor egyik lényeges részének, a szárítónak a rekonstrukcióját. Tizenhárommillió forintos költséggel korszerű szárító épül, mely elkészültével nagyobb mennyiségű és jobb minőségű tápot és koncentrátumot tud előállítani. A tervek szerint a rekontsrukciót jövő nyárra befejezik Fotó: Gál Edit Középpontban a nyereség Bár biztosat még nem tudni a jövő évi szabályozóváltozásokról, a téma — mint myidig — élénken foglalkoztatja a gazdasági szakembereket, sőt, nemcsak őket. Érthető, hiszen valamennyiünk életét befolyásolja a szabályozók „milyensége”. A gazdálkodók között kissé előnyösebb pozícióban van az a néhány üzem, mely mint kísérletező, az általánostól eltérő feltételekkel működhet. Tapasztalataik iránt egyre nagyobb az érdeklődés, tudva azt, hogy ezeket a központi szervek is felhasználták a szabályozó < módosítások kidolgozásakor. Most egy olyan kísérleti keresetszabályozási formát kívánunk vázlatosan bemutatni, mely — eddigi információink szerint — a jövő esztendőtől választható lesz a mezőgazdasági üzemeknél. Ösztönzőbb rendszert A mezőkovácsházi Űj Alkotmány Tsz 1983-tól a nagyüzemi keresetadózási formában működik. E rendszer leglényegesebb eleme a nye- reségcentrikusság, mely ilyen tisztán és zavartalanul más szabályozási formában nemigen érvényesülhet. A kísérlet első évében a termelő- szövetkezet nyeresége mintegy 19 millió forinttal növekedett. Hasonlóan jó eredményre számíthatnak az idén is. Hangsúlyoznunk kell azonban — mert ezt tette a szövetkezet elnöke, Biró Vilmos is —, hogy a környező gazdaságok, amelyek pedig az általános bérszínvonalszabályozásba tartoznak, szintén jobb eredményeket értek el ezekben az esztendőkben. Vagyis a plusz millióknak csupán egy része tulajdonítható a kétségkívül ösztönzőbb érdekeltségi rendszernek. Igen- jó természeti adottságú földeken gazdálkodnak az itteni üzemek, a feltételek rendkívül kedvezőek a növénytermesztéshez. Az Új Alkotmány Tsz a zöldségve- tőmag-termesztésben kamatoztatja a terület előnyeit, mely köztudottan több kézi munkát igényel, mint az ipari növények. Tehát a megfelelő ösztönzés, érdekeltség itt még inkább fontos. Ezért már évekkel ezelőtt keresték, kutatták a szövetkezetben, mi módon tehetnék minél közvetlenebbé az érdekeltséget, a lehető legmagasabb jövedelemhez juttatva a tsz-t és dolgozóit. Erre az önelszámoló egységek kialakítása látszott legalkalmasabbnak. Úgy is mondhatnánk, e koncepcióhoz „kapóra jött” a kísérlet, lehetőséget adva a megvalósításra. Sok üzembe ellátogattak a mezőkovácsháziak, míg kidolgozták a saját termelési szerkezetüknek leginkább megfelelő önelszámolási rendszert. A legtöbbet — úgy mondják — a nagyszénási és az újkígyósi tsz-től tanulták. Nőhet a bér Három önelszámoló egységet hozott létre az Űj Alkotmány Tsz az első esztendőben. A növénytermesztés és az állattenyésztés a piaci árak figyelembevételével számított eredménytervet- és bértömeget kapott. A műszaki főágazat a javítási és segédüzemi feladatok ellátására költségtervet, a szövetkezeten kívüli szolgáltatásokra, valamint az iparitermékgyártásra szintén eredmény- tervet és bértömeget kapott. Valamennyi önelszámoló ágazat — de csak az — korlátozás és szankció nélkül túllépheti a számára meghatározott bértömeget, feltéve, hogy tartja a bér nyereség arányt. Vagyis a nyereség növelésével egyenes arányban nőhet a bér. Tudjuk, a bérek egész évben folyamatosan nőnek (legalábbis úgy szeretjük), míg a nyereség növekedése csak év végén egyértelmű. Ha az ágazat év közben kifizeti a bért és nem „hozza” az ennek megfelelő többlet- nyereséget, részesedéséből levonják a túllépés összegét. Ha viszont bérmegtakarítása van a nyereséghez képest, azt év végén csorbítatlanul megkapja. „Drágák vagyunk" — állapították meg a szövetkezet vezetői a kísérlet kezdetén, s úgy döntöttek, ha annyi nyereséget produkálnak, mint az előző esztendőben, nem érdemelnek több bért. Az érdekeltség egyértelmű. Nagyon fontos az ösztönzés szempontjából az is — ahogy arra Czifra János, a szövetkezet közgazdasági elnökhelyettese utalt —, hogy a létszámcsökkenésből adódó bérmegtakarítás 50 százaléka év közben kifizethető. Év végére az addig jellemző munkaerőhiányból munkaerő-felesleg lett, lehetőséget adva munkaigényesebb termékek meghonosítására vagy új üzemág kialakítására. Veszteségből nyereség A kísérlet első esztendejének befejeztével „pontokba gyűjtötték” a tapasztalatokat, íme néhány: — Megszűnt a bázisszemlélet, nincs szükség bérszínvonal-karbantartó létszámra. (Figyelemreméltóan finom fogalmazás.) A teljesített munkaórák száma csaknem 200 ezerrel — 13 százalékkal csökkent. — A kifizetett táppénz összege hat, a táppénzes napok száma 7 százalékkal csökkent. — Hatékonyabb és szervezettebb lett a munka. — A belső önelszámolás bevezetésével, a könyvvitelben alkalmazott piaci nyilvántartási árak ellenére, jelentősen megnőtt a párhuzamos adatfeldolgozás. Megállapították azt is, hogy az ágazatok tevékenységének értékeléséhez nyújtott adatok szakmai értékelése nem mindig történt meg, noha az önelszámolási rendszer alkalmazása jól funkcionáló, megbízható infor- máziós szervezetet feltételez, mely időben rendelkezésre bocsátja a döntéshez szükséges tudnivalókat. A tapasztalatok leszűrésén túl a rendszer továbbfejlesztését célzó feladatokat is meghatároztak a következő, tehát az idei esztendőre. így bővült az építési ágazattal és az üzemi konyhával az önelszámoló egységek köre. Még a kísérlet bevezetésekor megváltozott a kertészetben dolgozók érdekeltsége: 1982-ben öt hektáron egymillió forint veszteségük volt, 1983-ban, amikor már az árbevételből részesültek, s nem órabérben dolgoztak, csupán 200 ezer, az idén pedig — a kísérlet második, utolsó előtti évében — nyereségre számítanak. * * * Úgy tűnik tehát, megfelelő ösztönzőkkel minden elérhető. A nagyüzemi keresetszabályozási formában a dolgozók és a szakemberek bizonyára sok rokonszenves elemet találnak. Nyereségtermelő, ösztönző hatása kívánatossá teszi nagyobb arányú elterjedését. Biztos vagyok abban, hogy több üzem szívesen működne már ilyen keretek között, de biztosak lehetünk afelől is, hogy a majdan, 1985 elejétől választható • keresetszabályozási formák többé-kevésbé eltérnek a kísérletek tiszta formáitól. Nyilvánvaló, hogy a tömeges alkalmazás módosításokkal valósul meg, mégpedig — nem nehéz kitalálni — korlátozó jellegűekkel, ám reméljük, azért kellően csábítóak lesznek még így is az új lehetőségek. Szatmári Ilona Verseny az élelmiszeriparban Több tetőfedő fólia Az utóbbi hetekben megnőtt a kínálat a Hungária Műanyag- feldolgozó Vállalat keresett termékéből. a cseréppel fedett házak tetőterét szigetelő fóliából. A műanyag fólia gyártását márciusban kezdték meg, s a tavaszi budapesti nemzetközi építőipari szakkiállításon nagydíjat kapott. A bemutatkozás olyan jól sikerült, hogy a nyár végére az igények már meghaladták a gyártási lehetőségeket. Október elején azonban nagyobb mennyiségű poliészter szálat sikerült beszerezniük, s így fokozhatták a fólia előállítását, s kiszállítását a forgalmazó TÜ- ZÉP-telepekre. A kínálatnak ez a növekedése még nem késte le a szezont, mert a műanyag fólia az őszi esők, s a tél beállta előtt belülről még mindig fel- ■ erősíthető a cserepekkel borított faszerkezetre, így is megfelelőképpen szigeteli a padlásteret. Jövőre várhatóan tovább nő a magánház-építkezők igénye e szigetelőfólia iránt, ezért a gyártó vállalat keresi annak lehetőségét. hogv miképpen biztosíthatná a megfelelő ellátást. A legnagyobb gondot annak a külföldi hálószerkezetnek a beszerzése jelenti, ami nélkül az egyszerű pvc-fólia nem bírna a szél erejével, s a felszögelés- nél is hamar elszakadna. Ezért a Hungária az Innovatex Fejlesztő Vállalattal közösen megkezdte a poliészterháló hazai változatának kidolgozását. Mind szélesebb körűen bontakozik ki az élelmiszer- ipari vállalatoknál a felszabadulási és kongresszusi munkaverse'ny. Az ÉDOSZ értékelése szerint eddig az ágazat 7500 szocialista brigádjának már 80 százaléka kapcsolódott a versenybe. A szakszervezet a verseny alakulását folyamatosan nyomon követi, s a legjobb tapasztalatokat közreadja. A versenyfelajánlások egy része a lakosság ellátását, a választék bővítését, javítását, illetve az export fokozását segíti. Más része a vállalati gazdálkodás javítását, s a költségek csökkentését irányozta elő. Különösen a dohány-, a növényolaj- és a tejipar szocialista brigádjai járnak élen a hatékonyság javításában. A Kaposvári Tejipari Vállalatnak például a belső tartalékok feltárásánál a sajtérlelés ésszerűsítésére dolgoztak ki javaslatot. Jövőre már — az eddigi gyakorlattal ellentétben — egy helyen, a csurgói üzemben állítanak elő bizonyos sajttípusokat, ezzel évi 3-4 millió forint megtakarítást érhet el a vállalat. A hús-, ,a hűtő- és a baromfiipar szocialista brigádjai a versenyben az új termékek gyártásának beindítását segítik. A Győri Húsipari Vállalatnál az olcsó termékek kategóriájába tartozó újfajta kenőmájasok gyártásának előkészítését szervezik meg a szokásosnál is nagyobb gondossággal, ezzel is segítve a későbbi termelés folyamatosságát. A Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalatnál megkezdték a libahúsból készült különféle ízesítésű kolbászok, a szalámi és a sonka próba- gyártását. Az új termékek készítése, különösen a vágásnál és a feldolgozásnál, az eddigiektől eltérő munkafázisokat is igényel. A szocialista brigádok a technoló- gai tudnivalók elsajátításában, gyors begyakorlásában járnak élen, ennek eredményeként az év végéig 800 tonnával több libahús feldolgozására, értékesítésére nyílik lehetőség.
