Békés Megyei Népújság, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-29 / 229. szám

1984. szeptember 29„ szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET Ahogyan Tolnából látják Békés-tarhosi vendégség Hogy mi módon jön Bé- kés-Tarhos Tolnához? Kis túlzással akár Párizshoz is jöhetne. Anélkül, hogy a dolgok elébe vágnánk, idézem az énekiskola igazgatójának — a jelenleg Debrecenben munkálkodó Gulyás György­nek a szavait: — „Először 80, később 240 gyerekünk volt, közülük 10-ből lett nemzetközi színvonalú ze­nész.” Manapság a megyeszékhe­lyi zeneiskolákban mintegy 500—1200 növendék tanul. Tarhos sohasem volt me­gyeszékhely ... Ettől persze még zenei nagyhatalom vagyunk — akár a paravánok mögött, szőnyeg alatt bujkáló el­lentmondásokkal terhesen is. Tarhos — többek között — ezeket is szimbolizálja, de persze sokkal lényegesebbet, fontosabbat. Tarhos mind a múltban, mind a jelenben afféle Kodály indította Pá- rizs-Bakonya (Montpar- nasse-a?) a felszabadulást közvetlenül követő magyar zenélésnek — jóllehet Ko­dály eleinte még ellenezte is a felállítását, mondván, a magyar ugaron ennél sürge­tőbb feladatok volnának. Végeredményben az. 1946-os indulástól 1954-ig terjedő időszakban Tarhos olyanná nőtt föl, hogy manapság is az emlékeiben mártóznak a szakemberek, de gyakran emlegetik zenei berkekben az ottani szellem felhajtó­erejét akkor is, ha a bőség emel magasra zseniális te­hetségeket. Hozzátéve, saj­nos. az akkori politikai élet hullámveréseinek következ­ményeként: immár Tarhos nélkül. (Kodály tudvalevő­leg .......mindent megtett az i skola megmentéséért; fel­kereste a minisztert, kihall­gatást kért a miniszterelnök­től. A jóval korábban, s igen magas szinten hozott határozatot azonban nem sikerült megváltoztatnia. Ez mindvégig nagy fájdalma maradt. Az sem vigasztalta, hogy nyomban ezután ... hat iskola létesítését java­solhattuk. Ezek: Jászbe­rény, Komló. Orosháza, Oroszlány. Salgótarján és Szekszárd;’' írja visszaemlé­kezéseiben Fasang Árpád, az egykori Népművelési Mi­nisztérium néhai zenei fő­osztályának volt vezetője.) Tarhos szelleme szeren­csére sohasem halt el végle­gesen. Ilyen életerős, egész­séges, szépen-értelmes em­beri gondolatot nem lehet csak úgy elsüllyeszteni ... S ha igen, akkor a „mélyre ásott” serkedni. hajtani fog egy idő után — mint ahogy e folyamatnak a jelenben tanúi lehetünk. Hogyan is volt tehát? * „Látja, itt volt a konyha­kertünk” — mutat ki a zötykölődő autóbusz abla­kán a korosodó hölgy kollé­ga, amint az uradalmi ma­jorság ligetei. apró erdői közt kacskaringózunk. A né­hai zenepavilon ugyanis megbújik az országúiról ki- váncsiskodó tekintetek elől: innen nézve a táj ugyan­olyan Körös-vidéki, mint másutt. E sorok írója a ze­neművészeti szakközépisko­lák III. országos zongora­versenyének vendége volt itt. s ugyancsák meglepő­dik, amint a földes út egyik kanyarja után. egy hatal­mas tisztás mivoltában megritkulnak a fák, szem­közt pedig ott magasodik a legendás zenepavilon — a dunaújvárosi vasútállomás stílusának képi másolata. Ez volna hát? ... „Nézze, mi akkor itt. Va­lahol Európában ...”, ugye érti? A teljes nulláról in­dultunk. önellátóak vol­tunk. Még az istállóból is mi trágyáztunk ki, végeztük azt. amit csak kellett... De telve voltunk életörömmel, élni akarással, apró gyere­kek hatalmas ambíciókkal, szorgalommal — s mindeh­hez a tanáraink által meg­honosított makarenkói szel­lem ... És ne feledje, a nagy kórusba lelkesen száll­tak be még a közismereti tárgyakat tanító tanárok is. Lát ma valahol ilyet?... A kollégiumban reggel éne­kelve ébredtünk, dalolva aludtunk el. Ugye, ez ma már olyan vadromantikusán hangzik . . .?” Ami nem vadromantika, azt ismét Gulyás György szavai folytatják: „ ... kö­zülük mintegy tízből lett nemzetközi színvonalú ze­nész. Talán ez a szám ke­vésnek tűnik, de a többit sem lehet veszteségként el­könyvelni. Belőlük zenei összekötő erők váltak.” Szokolay Sándor zeneszer­ző, Mező László gordonka- művész. Tarjáni Ferenc kürt­művész mellett megyénkből (Tolnából — a szerk.) csu­pán három nevet említsünk: Királyné Békefi Stefániáét, a tamási zeneiskola igazga­tójáét, Bognár Jenőnéét, aki a bátaszéki általános iskola igazgatóhelyetteseként, az ének-zenetanítás fáradha­tatlan munkálkodójaként ment nyugdíjba (most sem pihen), és Bogár Istvánét, a megyeszékhelyi művelődési központ néhai munkatársá­ét. A bajai tanítóképző fő­iskola főigazgatója, Gasz- ner István is „tarhosi”, s Pécsett, Baranyában is jó néhány hasonlóról tudunk. Tarhos, mondottuk, újra éled. persze nem pontosan az eredeti mivoltában — ez ma már lehetetlen volna. Amint említettük, e sorok rovója a zeneművészeti szakközépiskolák harmad­ízben itt rendezett zongora- versenyére látogatott el jú­nius 25—26-án. A békés- tarhosi zenei napok prog­ramját természetesen nem ez az egy esemény adta. A június 23-i ünnepi megnyitó fényét (dr. Tóth Dezső mi­niszterhelyettes mondott be­szédet) Kocsis Zoltán zongo­raestje emelte, másnap a Weiner Leó kamarazenekar koncertezett. A következő két napon „meresztgették oroszlánkörmeiket” az ifjú titánok — s bár most éke­lődünk, azért csak tessék majd emlékezni, amikor Szé­kely Zoltán vagy Krausz Adrienn nevével mind gyak­rabban találkozunk. Ver­senygyőzelmük jutalma a jelenben többek közt Inter- koncert-díj, olaszországi ösztöndíj... Tarhos tehát — éled. Az immár nyolcadik Ízben meg­rendezett zenei napok egyen­letes, mi több exponenciális növekedéséről tanúskodnak. A fővédnökök neve se ma­radjon ki a sorból: Kérész - tury Dezső akadémikus, va­lamint a közelmúltban el­hunyt Ferencsik János ... Június utolsó napjaiban — mondhatni az ünnepségsoro­zat utolsó perceiben — Bé­kés városában felröppent egy „kacsa”: rövidesen ma­gas szintű pecsét szentesíti a döntést, és Tarhos újra a magyar zenei művelődés egyik fellegvára lesz. A ze­nepedagógusok állandó to­vábbképzési objektumává válik. (Az ünnepségsorozat a jelenben ugyanis csak köl­csönzi a zenepavilont: a fa­lai közt év közben kisegítő iskola működik.) Mi lehet a mesebeli, mu­zsikusember számára a leg­őszintébb kívánság? Bár csak ez a kacsa „aranyka­csává” válnék a tarhosi Kö­rös-vidék ország-világra hatást gyakorló berkeiben! Dobai Tamás Arcképek Szarvas múltjából Szellemi élet, pezsgés, al­kotás. Akár a múltját, akár jelenét nézzük Szarvasnak, ezekkel jellemezhetjük a szép Körös-parti várost, ahol a tegnap és a ma szoros kap­csolatban van. Talán nem túlzás azt mondani, hogy leghíresebbje, Tessedik Sá­muel örülne igazán, ha látná a fejlett ipart, mezőgazdasá­got, a szorgalmas munkájá­val jó módot teremtő lakos­ság életét, s azt a szellemi — pedagógiai és kutató — bázist, amellyé ez a hely lett. De hogy azzá lett, ab­ban mindazon huszonnégy férfiúnak is része volt, aki­ket felvillant ez a kötet, me­lyet a Szarvas helytörténe­tében magas szinten ottho­nos dr. Tóth Lajos írt és szerkesztett, a portrékat pe­dig Kékesi László grafikus készítette. A sort Tessedik Sámuel nyitja meg, az a megszállott pedagógus, író és iskolaala­pító, akinek munkássága nemcsak Szarvas akkori és későbbi életére volt megha­tározó, hanem országosan is, pedagógiai és mezőgazdasági reformjavaslatai által. Köz­vetlen munkatársai közül Bredeczki Sámuel és Skolka András kaptak helyet a kö­tetben, mindketten, akár­csak Tessedik, a hazai isko­lák után külföldön gyarapí­tották tudásukat, hogy azt itthon gyümölcsöztessék. És így követik egymást a töb­biek — főleg pedagógusok —, akiknek munkássága nyo­mot hagyott Szarvas életé­ben. Koren István, Vajda Péter, Ballagi Mór, Tatay István, Greguss Ágost és Benka Gyula, aki már 1863- ban megszervezi a gimnázi­umban a tanítóképzést is. Zsilinszky Mihály tanár, író, történész, a megye közműve­lődési társulatának alapító tagja és titkára; Chován Kálmán zeneakadémiai ta­nár és zeneszerző; Szabolcs- ka Mihály költő és Bolza Pál, az arborétum alapító­ja .. . Szarvas szülötte volt a hí­res nyelvész, Melich János; a pedagógus-érdekképviselet harcosa: Pataki János; a zongoraművész Szendy Ár­pád és Kemény Gábor ta­nár, neveléstörténész és köz­életi ember. S ha a többiről még pár szóban sincs hely megemlékezni, rájuk is illik Benka Gyula meghatározá­sa: „A nevelőnek olyan sze­mélyiségnek kell lennie, ki a kor szellemét megértve, mint a folytonos haladás embere, ne tanult formákhoz, s va­kon követett tekintélyekhez ragaszkodjék feltétlenül, de belátással megválassza a haladás eszközeit, s szigorú önbírálattal fcÄyton javítsa tanmódját s a nevelési eljá­rást. Valóban nevelni csak az képes, aki a maga nevelé­sében soha meg nem restül, soha nem csügged és soha ki nem fárad.” Máig megszív­lelendő szavak. Akár azok az életutak is, melyek emléke­zésül e könyvben állnak. Emlékezésül? Igen, mert csak akkor képesek kellő magabiztossággal tenni, vé­gezni a jelen nem kis fel­adatát, és alapozni, építeni a jövőt, akik megbecsülik az előttük jártak munkáját, akik ápolják a hagyomá­nyokat, sőt, büszkék arra. De mégis inkább példának érzem ezt a kis arcképcsar­nokot, tettekre sarkalló pél­dának. Arra, hogy csak hi­vatástudattal érdemes élni, s ha ez vezérli az embert, az élete nem múlik el nyomta­lanul. Mint ahogy nem múlt el azoké sem, akik ebben a kötetben szerepelnek. Az idő mérte meg munkájukat, ma­gatartásukat, s azt. hogy az életnek tettek és tanítottak, a kezük alól kikerülő nem­zedékek bizonyítják. A szel­lemükhöz hű tanítványok hosszú sora. •» Vass Márta Oroján István: Térkompozíció NÉPÚJSÁG Oroján István: Román tánc Újházy László: Emlékére(m Árulás agyonzaklató zene haldokló értelem erjedő homály holdudvara csípős szelek elbeszélt magányok átcsavargott hajnalok el- csukló vallomásféle a befeléfordulásról szabály­talan álmok a napsugár rengetegében és határozott józan álomvárások szeszízű reggelek poharába dobált elkövetkezendő rossz napok fekete rózsák hitetlen ámulatok önmagunk bőrét vásárravivések és szívünk felé dobott nyújtózkodó pengéjű kések fényes acélok lányraváró bizonytalanságok harsogó léptek az ősz felé tétova léptek a tavasz felé a nyárban körömreégö csikk­ben elhamvadások és szüzek és kurvák és leányok és te kedvesem tűnődésed szalma­szálával hintázva suhanó gépkocsik fényárnyékában éjszakázó szemeim alatt s a gyönyörtől félig lecsukott szemhéjad alatt velem velem a poharak égrevágyódó csil­lagaiban az ezüstszőrű lovak mindinkább elszédülő emlékei­vel ernyedő földből kifröcs- csenő füvekkel homoktenger nappal-acsarkodó nyomorékfái­val az idő dimenzióival amit meg kéne másítani meg akarnánk az erős-édes kukoricavárak górék szénapadlások kiaknázat­lan szerelmei és lehetőségei a boldogság érdekében és te, te, ahogy vagy, teljesen enyém. S ahogy mondod: „vegyél, kedvet, (l)egyél!" }*■ Oroján István: Velence, 1976

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom