Békés Megyei Népújság, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-31 / 204. szám
1984. augusztus 31., péntek NÉPŰJSÁG 0 szocialista országok külügyminiszter-helyetteseinek találkozója HÍREK HÍREK HÍREK TELEX # MOSZKVA Jurij Andropov domborművű portréját ábrázoló emléktáblát lepleztek le csütörtökön Moszkvában az Állambiztonsági Bizottság (KGB) épületén. Jurij Andropov a szervezetet 1967-től 1982-ig vezette, s ennek emlékére helyezték el az emléktáblát a Dzerzsinszkij téren levő épületen. Az emléktábla leleplezése alkalmából gyűlést tartottak, amelyen részt vettek és beszédeket mondtak a párt- és állami szervek, a társadalmi szervezetek,, valamint a főváros dolgozó kollektíváinak képviselői. # HAVANNA Nicaragua szerdán tiltakozó jegyzéket küldött az Egyesült Államoknak amiatt, hogy az amerikai kormány repülőgépeket ad a nicara- guai ellenforradalmároknak. A jegyzék emlékeztet arra, hogy a Nicaragua felett hétfőn lelőtt C—47 típusú katonai repülőgépet a CIA adta át a nicaraguai ellenforradalmároknak. Ez is bizonyítja, hogy az amerikai kormány nyíltan támogatja a sandinista rendszer ellen harcoló zsoldos bandákat. # PÁRIZS Az AFP „biztos forrásra” hivatkozva közölte, hogy Mitterrand elnök csütörtökön magánjellegű látogatáson Portugáliában, illetve Marokkóban tartózkodik. Az Elysée-palota azonban nem jelentette be hivatalosan az elnök útját, amely teljesen magánjellegű. # NEW YORK A világszervezet nyugateurópai tagországainak képviselői- (néhány más tőkés ország küldöttének támogatásával) Jaime de Pinies spanyol diplomatát jelölték az ENSZ-közgyűlés jövő évi, negyvenedik ülésszaka elnökének. A diplomata egyéves megszakítással 1968 óta képviseli országát a világszervezetben. BELFAST Hatósági közlések szerint az észak-írországi Magilligan börtönben négy protestáns fogoly éhségsztrájkot folytat. Kettő közülük nyolc nappal ezelőtt kezdte meg akcióját. Azért indítottak éhségsztrájkot, mert nem hajlandók együtt raboskodni a katolikus foglyokkal, akik — mint mondták — „agresszívan viselkednek” velük szemben. Emlékezetes maradt 1974 nyara a Földközi-tenger keleti szegletében. Ezen a nyáron tett kísérletet a görög katonai diktatúra Cipruson arra, hogy megdöntse Maka- riosz érsek demokratikus rendszerét és kikényszerítse a kétnemzetiségű szigetország Görögországhoz csatolását. Az államcsíny azonban elbukott, s röviddel később az athéni ezredesek is megbuktak saját hazájukban. Cipruson azonban alapvetően megváltozott a helyzet, olyannyira, hogy máig a világpolitika megoldatlan problémái közé sorolják a ciprusi kérdést. Azon a nyáron ugyanis Törökország csapatokat küldött a szigetre, hogy megakadályozza a görög junta terveit. A nemzetközi jognak megfelelően jártak el, hiszen egy 1960-as szerződés szerint az egykori gyarmat- tartó Angliának, illetve Görögországnak és Törökországnak (Ciprus lakói, mint ismeretes, görögök és törökök) joga van katonailag is közbelépni, ha kísérlet történik az ország státuszának megváltoztatására. A görög katonatisztek próbálkozása azonban gyorsan kudarcot vallott, Törökország viszont azóta sem vonta ki csapatait. Ma tehát éppen az ankarai kormányt terheli a felelősség a ciprusi státusz Az NDK külügyminisztériuma meghívására augusztus 28. és 30. között Berlinben tartózkodtak a szocialista országok külügyminiszter-helyettesei. Találkozójuk célja az volt, hogy összehangolják a szocialista országok diplomáciai tevékenységét az ENSZ-közgyűlés 39. ülésszakával összefüggésben. A kölcsönös megértés légkörében lezajlott vélemény- cserén részt vett a Belorusz SZSZK, a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, a Kubai Köztársaság, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság, a Lengyel NépLengyelországban a négy évvel ezelőtti gdanski, szczecini és jastrebiai társadalmi megállapodások igen jelentős események voltak, amelyek lényeges változásokat indítottak el az ország társadalmi, politikai és gazdasági életében — ezt hangsúlyozta Mieczyslaw Rakowski miniszterelnök-helyettes abban az interjúban, amelyet a PAP hírügynökség főszerkesztőjének, Janusz Rosz- kowskinak adott. A megállapodások negyedik évfordulóján Rakowski kifejtette, hogy a feloszlatott Szolidaritás szélsőséges vezetői és tanácsadóik a szakszervezetet felhasználva meg akarták változtatni a fennálló politikai viszonyokat, és így súlyosan felelősek a válságért. Emlékeztetett arra is, amit Glemp bíboros mondott hétvégi czestochowai beszédében, vagyis hogy az országban csökkent a feszültség és kialvóban van a gyűlölködés lángja. Utalt arra is, hogy a n L’Unitá ünnepe Csütörtökön este megnyitották a L’Unitá, az Olasz Kommunista Párt lapja hagyományos ünnepét, amelynek rendezvényeire 12 év után ismét Rómában kerül sor. A szeptember 16-án záruló események a főváros Eur negyedében zajlanak, Giovanni Berlinguer, az OKP Lazio megyei bizottságának tűzkára, a szervező bizottság elnöke elmondta, hogy a mostani ünnepet összekapcsolják az olasz demokrácia négy évtizedére való megemlékezéssel, ugyanakkor tudatosítani kívánják, hogy a júniusi választásokon erőszakos megváltoztatásáért. Ez a megváltoztatás gyakorlatilag a sziget kettésza- kítását jelenti. Ä török haderő által megszállt északi területen a török ciprióták vezetői önálló államot kiáltottak ki, amelyet azonban — Ankarát kivéve — egyetlen kormány sem ismert el. A ciprusi görögök hosszú évek óta mindent megpróbálnak a sziget újraegyesítéséért, a legkülönbözőbb kompromisszumos tervek azonban sorra futnak zátonyra a törökök ellenállása miatt. Legutóbb augusztus elején az ENSZ főtitkára javasolt egy rendezési módot, amelyről Bécsben tárgyaltak a két közösség vezetői. Az elképzelés szerint a görögök és a törökök 70:30 arányban képviseltetnék magukat a szigetország központi parlamentjének alsóházában, míg a felsőházban azonos mandátummal rendelkezne a két népcsoport. Ez kedvező lehetne a törökök számára, hiszen a ciprusi lakosságnak ma csak 18 százaléka török. A Denktas vezette török ciprióták azonban még többet akarnak. Olyan államot, amelyben a két nemzetiség saját irányító testületének szinte korlátlan joga lenne az országrész ügyeinek intézésében, az adózáson kereszköztársaság, a Magyar Nép- köztársaság, a Mongol Nép- köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság, a Szovjetunió, az Ukrán SZSZK és a Vietnami Szocialista Köztársaság delegációja. Küldöttséggel képviseltette magát a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa is. A megbeszélés az elvtársi együttműködés és kölcsönös megértés légkörében zajlott le. Szerdán Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere fogadta a résztvevő küldöttségek vezetőit. kormányzat a válságból kivezető úton „hosszú menetelést” ígért. Rakowski az amnesztia utáni helyzetet értékelve elmondotta, hogy szerinte jelenleg az úgynevezett társadalmi önvédelmi bizottság tagjai és a volt Szolidaritásvezetők többsége terepszemlét tart, tájékozódik és megvitatja a további taktikát és stratégiát. Csak kevesen lépnek föl közülük nyíltan a hatalommal szemben. Az utóbbi próbálkozásra egyértelmű a válasz: az államellenes tevékenységgel szemben a hatalom harcolni fog. Rakowski végül kifejtette, hogy a kormány mindent megtesz a párbeszéd folytatásáért a társadalommal, de azt is látni kell, hogy a dialógusnak vannak korlátái. Ilyen sérthetetlen korlát a lengyel alkotmány, továbbá az, hogy az országban le kell mondani az olyan számítga- tásokról, hogy még egyszer kialakulhat az 1981. évihez hasonló helyzet. győztes kommunista párt kész eszmecserét folytatni a demokrácia tartalmi és formai kérdéseiről, az ország politikai perspektívájáról. A nemzetközi kérdések közül három nagy témakörre kívánják ráirányítani a figyelmet: a béke és a leszerelés kérdéseire, Európa politikai és kulturális szerepére, valamint a nagyvárosok problémáira. A korábbi évekhez hasonlóan az idei ünnepen is jelen vannak a szocialista országok, a tőkés és a fejlődő országok kommunista sajtójának képviselői. A téma szerinti kiállításokon két fórumon is helyet kapott a Nép- szabadság: a béke-pavilonban és a nagyvárosok életét, irányítását bemutató csarnokban. tül az oktatásig, sőt még a külpolitikában is, mivel a török országrész „speciális kapcsolatokra” tart igényt az anyaországgal. Mindezt a ciprusi görögök érthetően sokallják. Ügy vélik, ezzel gyakorlatilag fennmaradna a sziget kettéosztása, hiszen a központi szerveknek alig lenne befolyásuk a török országrész életére, s a török vezetők politikájára. Márpedig egy egységes állam ilyen feltételek között nem működhet. A bécsi tárgyalások így eredménytelenül végződtek, csakúgy, mint minden eddiKémrepülőgép Egy SR—71 típusú, nagy magasságban szálló amerikai felderítő repülőgép behatolt csütörtökön a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság légterébe Koszöng várostól keletre — jelentette a KCNA hírügynökség. A KNDK képviselői tiltakoztak a provokáció ellen a fegyverszüneti bizottság ülésén. Augusztus 28-án és 29-én is végeztek amerikai gépek felderítő tevékenységet a KNDK légterében. * * * Minél mélyebben elemzik a különböző országok szakértői és sajtója a Boeing—747- es típusú dél-koreai gépnek a múlt év szeptemberében a Szovjetunió légterébe történt behatolása körülményeit, annál inkább meggyőződnek arról, hogy az durva provokáció volt a Szovjetunió ellen, amit a Fehér Ház tudtával dolgoztak ki és hajtottak végre — állapítja meg a TASZSZ New York-i tudósítója. A Boeing—747-est az alaszkai Anchorage-ból történt felszállás után állandó megfigyelés alatt tartották az Egyesült Államok elektronikus követő állomásai — jelentette ki D. Pearson, aki a Yale Egyetemen a katonai parancsnoklási és irányítási rendszer szakértője, a TASZSZ tudósítójának adott interjújában. A szakértő szerint ugyancsak alapos megfigyelés alatt tartotta még a térséget 28 japán radarállomás, amelyek gyakorlatilag egységes rendidért alkotnak az amerikai radarállomásokkal, valamint az Egyesült Államok nemzetbiztonsági ügynökségének Dél-Koreában levő négy támaszpontja. A behatolás célja az volt, hogy mozgásba hozzák a Szovjetunió légvédelmi rendszerét, és'ily módon lehetőséget teremtsenek a Távol-Keleten levő amerikai légi, tengeri és szárazföldi hírszerző állomások számára, hogy felderítési adatokhoz jussanak. Az amerikai szakértő által gyűjtött adatok alapul szolgáltak a Nation című amerikai hetilapban megjelent cikkéhez is, amelyben a szerző egyebek mellett megállapítja: figyelembe véve az amerikai felderítési és távközlési rendszer technikai lehetőségeit, a Fehér Ház és a Pentagon minden valószínűség szerint még jóval a gép lelövése előtt tudatában volt a fejleményeknek. Washington pedig pusztulásra ítélte a Boeing—747 utasait csak azért, hogy a szovjet légvédelmi rendszerről adatokat szerezhessen. gi egyezkedés Ciprus ügyében. A megoldás pedig mind távolabb kerül, hiszen a török hadsereg által megszállt területen legújabban már saját útlevelet, és külön pénzt is bevezettek. Ügy tűnik, hogy a török közösség mai vezetői egyáltalán nem akarják újraegyesíteni a sziget- országot, jóllehet a török területeken a lakosság élet- színvonala a negyede a görög cipriőtákénak, s ezért a török ciprusiak között mind nagyobb az ellenállás Denk- tasék politikájával szemben. Avar Károly MA: ERIKA NAPJA A Nap kél 6.02 — nyugszik 19.26 órakor A Hold kél 11.50 — nyugszik 21.54 órakor ÉVFORDULÓ Hetvenöt évvel ezelőtt, 1909. augusztus 31-én született Karcagon, és 48 éves korában, 1957-ben ellenforradalmi orvtámadás áldozataként halt meg Budapesten Böjti Imre honvéd-őrnagy, a magyar munkásmozgalom kiváló harcosa. * — AZ OROSHÁZI művelődési központ díszítőművész köre a közelmúltban ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Augusztus 19. és szeptember 9. között a díszítőművészeti körbe járó 60 lány és asszony kiállítás keretében mutatkozik be munkáival az érdeklődőknek. — AZ ELEKI művelődési központ szeptember közepén használtruhavásárt rendez. A megunt ruházati cikkeket már most, e hét elejétől veszik át a művelődési házban. A jövőben tervezik, hogy műszaki cikkekből is rendeznek ehhez hasonló vásárt, s bizonyára sokan várják a lemezbörzét is, amely ugyancsak az intézmény elképzelései között szerepel. — AZ OROSHÁZI közlekedésbiztonsági tanács szeptember 2-án 8 órától autósforgalmi és ügyességi versenyt rendez a Petőfi Művelődési Központban. A versenyre bárki díjtalanul benevezhet. Jelentkezést a helyszínen fogadnak el. — MEGYÉNKBEN 40 oktatási intézmény világításának korszerűsítését végezték el a közelmúltban, amelyre — központi keretből — 2,8 millió forintot fordítottak. Ez évben újabb kétmillió forintot szánnak majd e célra. — A TÓTKOMLÓSI művelődési központ az idén ismét meghirdeti kezdő és haladó nyelvtanfolyamait. Az érdeklődők — a korábbi évek tapasztalatai szerint csoportonként 20-an, 25-en — németül, angolul, illetve szlovákul tanulhatnak majd. — A FÜZESGYARMATI művelődési házban szeptember 2-án, vasárnap este műsoros estet rendeznek az érdeklődőknek. Az est vendége Bodrogi Gyula és Voith Ági lesz. — KÖRÖSLADÁNYBAN felújították Dózsa György emlékművét. A munkát a helyi KIOSZ tagjai Makra László műköves kisiparos vezetésével társadalmi munkában végezték, melynek értéke 20 ezer forint. — GYULÁN, az Erkel Művelődési Központban rendezik meg szeptember 5-én, szerdán délelőtt 10 órától a Gépipari Tudományos Egyesület országos értekezletét. A délután 6 óráig tartó rendezvényen az építőipar gép- hasznosításáról lesz szó. BÉKÉSCSABA A Kulich Gyula Ifjúsági és Üttörőházban szeptember 1-én délután 6 órától „Halljátok cigányok” címmel nóta- és ci- gánydalest lesz. Fellép Madarász Kati, Gaál Gabriella, Talabér Erzsébet és Hollay Bertalan. Kísér Oláh Kálmán zenekara. Az ifjúsági ház e napon családi kirándulást is indít Budapestre. A programban várnegyedi séta, állatkert- és Vidám Park-látogatás, valamint a Nagycirkusz műsorának megtekintése szerepel. Vasárnap este 7 órától zárul a diákcentrum. Közreműködik *Mak- sa Zoltán parodista, Salamon László bűvész. Az est diszkóval zárul. OROSHÁZA A Petőfi Művelődési Központban szeptember 1-én 19 órától Hírügyeletünk „ telefonszáma: Z/"ubU Nyár végi idő Várható időjárás ma estig: az ország nagy részén folytatódik a csöndes nyár végi idő. Átmeneti felhősödés legföljebb északon, északkeleten lesz, de eső ott sem valószínű. Napközben kissé megélénkül a nyugati, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. * — A DEBRECENI tejporgyárban elhelyezett tejminősítési laboratórium napi 100 —150 minta vizsgálatát végzi. A csíraszámvizsgálat 36— 72 órát vesz igénybe. Az első féléves tapasztalatok alapján a termelőüzemek és a laboratórium vezetői megegyeztek abban, hogy súlyos hibák tapasztalása esetén a korábbi négy-ötnapos visszajelentés helyett, azonnali jelzéssel élnek a tejtermelő gazdaságok felé. — LOVASSZOMBAT Szarvason. A Hunyadi Sportegyesület és Szarvas városa amatőr túralovas és fogathajtó versenyeket rendez szeptember 8-án Szarvason. Az országból mindenhonnan érkeznek csikósok, fogathajtók, láthatnak az érdeklődők arab telivéreket. A gyerekeknek pónivetélkedőt rendeznek. Majd este 8 órától a szarvasi Árpád Szállóban gyertyafényes lovasbálat rendeznek. — A GYERMEK KÉPZŐMŰVÉSZ szaktábort immár nyolcadik alkalommal rendezték meg Orosházán, a gyopárosi táborban. Az idén, augusztus 21. és 31. között 43 Békés megyei, és — most először — hét lengyel pajtás vesz részt a táborozáson. Az itt készült legjobb alkotásokból kiállítást rendeznek a jövőben. — BÉKÉS MEGYÉBEN a tervidőszak végéig várhatóan 50 új pedagógus szolgálati lakás épül fel a községekben. Ezzel is segíteni kívánják a megyén belüli letelepedést, a pedagógus létszám növelését. — A TÖTKOMLÓSI népi együttes a szlovák szövetség szervezésében Nógrád megyei szereplésre készül. A Páva kör tagjai, a táncosok és a citerások — összesen 42-en — október 12. és 14. között mutatkoznak be Csőváron, Ácsán és Vácegresen. Az útra egy új népi játékkal, a „Komlósi fonóval” készülnek. — MEZÖBERÉNYBEN tegnap reggel 9 órától délután 2 óráig tartott a megye rajzszakos pedagógusainak továbbképzése, melyen mintegy 120-an vettek részt. Elsősorban a tanév indításáról esett szó, emellett kiállítást láthattak a rajzszakos kollégák munkáiból. tartja következő összejövetelét a magányosok klubja. Szeptember 5-én 17.30 és 20, szeptember 6-án 21 órától „Meg kell szakadni...” címmel a Mikroszkóp Színpad műsorát láthatják az érdeklődők. SZARVAS A Vajda Péter Művelődési Központban szeptember 1-én 18 órától a gimnázium Szarvasra telepítésének 150. évfordulója tiszteletére gálaestet rendeznek. Közreműködik a Tessedik tánc- együttes. MEZÖBERÉNY Szeptember 1-én a művelődési központ szervezésében 9 órakor kezdődik a játszóház. A gyerekek a szabadban gyűjtögetnek majd, hogy az ezt követő játszóházakon legyen miből játékot és sok más egyebet készíteni. Ciprus — tíz év után A ciprusi kérdés rendezéséről Athénban tárgyalt Szpirosz Kiprianu, a szigetország elnöke (középen). A képen Andreasz Papandreu görög kormányfő és Konsztantin Karamanlisz elnök társaságában látható a megbeszélések kezdetén (Telefotó) Rakowski-interjú