Békés Megyei Népújság, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-31 / 204. szám

1984, augusztus 31., péntek Tanácsülés Mezökovácsházán Augusztus 29-én, szerdán délután ülésezett Mezőko- vácsháza városi jogú nagy­község Tanácsa. Szarvas At­tila elnökhelyettes ismertet­te a lejárt határidejű ta­nácshatározatok végrehajtá­sának eredményeit s a vég­rehajtó bizottság két ülés­szak közötti tevékenységét. Beszélt az elmúlt időszakról; átadták a korszerű új böl­csődét, hamarosan elkészül a központi ügyeleti orvosi rendelő, a tanácsháza, az OTP-székház. Megfelelő kö­rülmények közé költözik a földhivatal, az Állami Biz­tosító és a rendőrség appa­rátusa. Szó volt a célcso­portos és az OTP-s lakások építéséről is. A napirendi pontok során élénk vitát váltott ki a nagyközség egészségügyi el­látásáról szóló beszámoló. Tervszerűen dolgozik a ta­nács egészségügyi és szoci­álpolitikai bizottsága. Vizs­gálták és tárgyalták már az olyan fontos témákat, mint például a rendszeres szociá­lis segélyben részesülők hely­zete, a házi szociális gondo­zónők munkája, a gyermek- intézmények és vendéglátó­ipari helyek higiénikus ál­lapota, az alkoholizmus el­leni harc, a gyermek- és iskolaegészségügy feladatai. Az egyes emberek szociális helyzetének felderítésére szeretnének nagyobb gon­dot fordítani a jövőben és ehhez kérte a tanácstagok segítségét Nagyselmeczy Ist­ván, a bizottság elnöke. A tanács megtárgyalta a hatósági ügyek intézésének, a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveinek érvényesülé­séről szóló beszámolót Var- gáné dr. Magony Margit osztályvezető előterjesztésé­ben. Határozatként fogadták el, hogy a társadalmi hát­tér szervezettségének javítá­sáért fokozottabban kell mozgósítani a tanácstagokat és a társadalmi aktívákat. Célszerű a területen jobban népszerűsíteni a helyi TÜSZSZI-iroda által rende­zett társadalmi és családi ünnepségeket. B. Zs. A Hazafias Népfront bé­késcsabai városi gazdaság- politikai munkabizottsága Szadainé dr. Bodzán Mária elnökletével tegnap délután a Május 1. Termelőszövetke­zet központjában tartotta meg kihelyezett ülését, ame­lyen — a szocialista brigá­dok vezetői mellett — részt vett Molnár Lajos, a HNF megyei alelnöke is. Elsőként Supala Pál főag- ronómus a több mint 3 ezer hektáron gazdálkodó szövet­kezet munkájáról, tagságá­nak összetételéről és a jöve­delmek alakulásáról tájékoz­tatta a megjelenteket. Mint mondotta, az 1973/74-ben végrehajtott melioráció megnövelte és stabilizálta a termésátlagokat. Gyakorla- tilagv ma már az egész terü­let öntözhető. Ami az állat- tenyésztést illeti, sertés- és szarvasmarha-tartással csak a háztáji gazdaságok foglal­koznak, míg broylercsirké- ből, pecsenyekacsából és A Magyar Sebész Társaság szervezésében sebészeti kong­resszus kezdődött csütörtö­kön Pécsett. A háromnapos tudományos ülésen a leg­újabb vizsgálati, műtéti és kezelési eljárásokkal ismer­anyajuhból igen jelentős az állomány, illetve a szaporu­lat. Az energiaracionalizá­lással függ össze az az el­képzelés, amely szerint olaj helyett hévízzel fűtik majd a baromfitelepet. Az ismertető után sok kérdést tettek fel a bizott­ság tagjai, s ezekre részben az előadó, részben Fehér Miklós, a tsz párttitkára vá­laszolt. Ezután a résztvevők meghallgatták a városkör­nyéki mezőgazdasági üzemek szerepével, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek változásával, valamint a közéleti aktivitással kapcso­latos tájékoztatót. Ennek előadója a tsz párttitkára volt. A kérdésekre adott felele­tek, a vélemények és a nép­frontajánlások megfogalma­zását követően a testület az elkövetkezendő időszak fel­adatait, programjavaslatait beszélte meg a bizottsági ülésen. —y —n kednek meg az orvosok. Az érdeklődésre jellemző, hogy csaknem négyszáz sebész vesz részt a kongresszuson, köztük tíz európai és tenge­rentúli ország szakemberei, akik közül többen előadást is tartanak. II BIMet legújabb száma Az ötlet számítástechnikai mellékletének, a BIT-nek nyár végi száma magán vi­seli az iskolakezdés előtti na­pok jegyeit. Remélhetőleg azonban ezek a jegyek ta­lálkoznak az olvasók-diákok, tanárok tetszésével. A 16 ol­dalas mellékletben ugyanis ezúttal hat oldal a HT 1080 Z iskolaszámítógép körül fo­rog. A HT dömping című ösz- szeállítás tartalmaz néhány praktikus információt a géppel kapcsolatban, de tar­talmaz programokat is. A Sicsel című egy rövid játék- program, amely nemcsak játszani jó, de okos progra­mozási fogások is tanulha­tók belőle. A betűrajzoló vi­szont azok gondjain kíván segíteni, akik szeretnék a HT-gépet oktatási segédesz­közként is használni, hiszen az ilyen programok során nagy szükség'van minél na­gyobb betűk megjelenítésé­re a képernyőn. Nos, ezt te­szi meg a betűrajzoló, mely­nek szerzője egy diák. Ta­nár, békéscsabai tanár vi­szont az a „nagylelkű” ol­vasó, aki nemcsak megírta a HT-gépre a maga logo­programját, de még azt is vállalja, hogy minden ér­deklődőnek elküldi a kész programot kazettán. A lap­ban a program ismertetése olvasható. A BIT-Iet két hó­nappal ezelőtt elsőnek kö­zölte, hogy elkészült az első hazai KIT, azaz csomagból házilag építhető számítógép. A „csomag”persze még hagy némi kívánnivalót maga után, hiszen az alkatrészek­nek csak a listáját adják a szerzők — • a Lukács-testvé­rek —, s adta a BIT-let is, de azokat maguknak a gép­építőknek kell összeszedni. A Megyei Művelődési Központ munkatársai, s az ország kü­lönböző részeiből érkezett táborozok 50 gépet építettek két hét alatt. A táborról szóló beszámolóból azonban az is kiderül, hogy nem minden fenékig tejföl, an­nak, aki tényleg gépet akar építeni Magyarországon. A BIT-let e havi számá­ban is van sorvezető — e gépi kódú programozást ok­tató sorozat 10. részével, s — természetesen harmadgép nyerő feladat is, amelynek nyereménye ismét egy ZX 81. „Házi kivitelezők” munkája a NEB előtt Befejeződött a lektori konferencia A VI. magyar lektori kon­ferencia résztvevői a három­napos tudományos tanácsko­zás befejezéseként csütörtö­kön kecskeméti kulturális intézményeket látogattak meg, ahol az Országismeret elnevezésű tantárgy oktatá­sához szerezhettek hasznos információkat. A tanácskozás zárónapján Giay Béla, a Magyar Lektori Központ vezetője nyilatko­zott az MTI munkatársának a konferencia tapasztalatai­ról, a megoldásra váró fel­adatokról. Egyebek között el­mondotta : — Nagyra értékeljük, és nélkülözhetetlennek tartjuk vendégtanáraink és lektora­ink külföldi oktatómunká­ját az egyes országok közötti kulturális kapcsolatok erősí­tésében, az eszmék és infor­mációk nemzetközi áramlá­sában, a népek közötti jobb megértés fejlesztésében. Ép­pen ezért, igyekszünk min­dent megtenni azért, hogy állomáshelyükön a lehető legkedvezőbb élet- és mun­kakörülmények között dol­gozhassanak. A megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tegnapi ülésén ösz- szegezte azt a jelentést, amely a nem építőipari szer­vezetek építőipari tevékeny­ségéről szólt. A vizsgálat cél­ja az volt, hogy megállapít­sa: e szervezetek milyen épí­tőipari kapacitásokkal ren­delkeznek, ezeket mikor, mi­lyen célra létesítették, és mi­lyen hatékony a kihasználá­suk. A megye építőiparára az elmúlt három évben a fizikai dolgozók létszámának foko­zatos csökkenése volt a jel­lemző. Emiatt az építési pia­con továbbra is feszültségek tapasztalhatók annak ellené­re, hogy a fizetőképes ke­reslet mennyisége mérséklő­dött. A nem építőipari szer­vezetek építőipari tevékeny­sége az utóbbi négy év átla­gában a megye építőipari össztermelésének mintegy fe­le volt. Létszámuk — kezde­ti növekedés után — tavaly már hat-hét százalékkal ná­luk is csökkent. A nem építőipari szerveze­tek építési részlegeiket első­sorban a saját, kisebb volu­menű építési, valamint fenn­tartási feladataik megoldásá­ra hozták létre. Számuk a megyében több mint kétszáz. Zömük évi ötmillió forint alatti építőipari termelést produkál. Kezdetben — első­sorban a termelőszövetkeze­tekben — főként új beruhá­zásokat valósítottak meg az állami és szövetkezeti építő­ipar szűk kapacitása miatt. Mostanság egyre inkább a felújítási jellegű munkák irányába tolódik el tevékeny­ségük. E szervezetek fizikai dol­gozói jó szakemberek, s ál­talában jó minőségű munkát adnak ki kezük alól. Vezeté­sük már kevésbé ilyen jól megoldott. E szervezetek munkájának gépesítettségi foka alacsony, s a gépkihasz­nálás foka is. Szükséges lenne — állapít­ja meg a jelentés —, hogy a nem szervezett építőipari ka­pacitás is egyre nagyobb részt vállaljon a magánlakás­építés feladataiból. E szervezetek eredményes­sége, számviteli rendje, anyagelszámoltatása igen vegyes képet mutat, és szá­mos feladat megoldását teszi belső rendjükben szükséges­sé. Hiányolta végül a jelentés, hogy a szervezett építőipar és a vizsgált nem építőipari szervezetek között laza, vagy nincs érdemleges kapcsolat. Azt a gondolatot is felvetet­te, hogy a megye építőipari kapacitásának jobbá tétele érdekében hasznos lenne e kétféle szervezet integrációja. Ugyanis a nem szervezett építőipar a szabad, illetve a kellően ki nem használt ka­pacitásait a szervezett épí­tőipar felé nem orientálja, sőt, még veszteséges vállal­kozás tudatában is konku­renciát jelent a szervezett építőiparnak, hogy fennma­radását átmenetileg ezzel is biztosítsa. A testület végül javaslato­kat fogadott el a vizsgálat alapján, majd meghallgatta elnökének beszámolóját, s újabb vizsgálati téma vázla­tát fogadta el. A szlovák nemzeti felkelés 40. évfordulója alkalmából kiál­lítás nyílt Budapesten a Magyar Munkásmozgalmi Múze­umban. A látogatók 22 tablón — mintegy 200 fotón és más dokumentumon — kísérhetik nyomon a szlovák nép küzdel­mét a fasizmus ellen, a felszabadulásért. Ebben a harcban 27 nemzet és nemzetiség képviselői vettek részt, köztük jelentős számban magyar partizánok és katonák is (Fotó: MTI — Földi Imre felvétele) Orvosi ügyeletek Békéscsabán központi orvosi ügyelet a Gyulai úti új kórházi épületben du. 4 órától másnap reggel 7.30 óráig. Tel.: 23-544. Ugyanitt gyermekkörzeti orvosi ügyelet. Szombaton és munka­szüneti napokon folyamatos ügyelet. Fogorvosi ügyelet szombaton, vasárnap 7 órától 14 óráig a Bartók Béla út 19. szám alatt. Békésen, a Széchenyi tér 4/2. szám alatt központi orvosi ügye­let du. 16.30-tól másnap 7 órá­ig. Szombaton és vasárnap reg­gel 7-től hétfő reggel 7-ig. Ugyanitt gyermekorvosi ügyelet szombaton 8-tól 12-ig. Vasárnap 8-tól 10-ig. Tel.: 41-312. Gyulán felnőttkörzeti ügyelet a Dob u. 2. szám alatt du. 17 órá­tól másnap reggel 7.30-ig, hét végén pénteken du. 17 órától hétfő reggel 7.30-ig. Tel.: 61-012. Gyermekügyelet folyamatosan a Kárpát u. 11. szám alatt. Fogá­szati ügyelet a kórház szájsebé­szetén a Semmelweis u. 1. szám alatt. Gyomaendrődön a mindenna­pos ügyelet Dévaványára, a hét­végi ügyelet Hunyára is kiter­jed 17 órától másnap reggel 8 óráig. Címe: Gyomaendrőd, Le­nin út 3. Tel.: 31-520. URH-hí- vószám: Békés 38. Gépkocsi: Lada Niva, AB 41-19, hívószám: Békés 39. Szarvas: a mindennapos ügye­let kiterjed Békésszentandrásra, Csabacsüdre, Kardosra és ör- ménykútra is, 17 órától reggel 8-ig. Címe: Szarvas, Béke út 18. Tel.: 225. Szeghalmon: a mindennapos ügyelet hét végén kiterjed Fü­zesgyarmatra, Kertészszigetre, Körösladányra is, szombat reg­gel 7-től hétfő reggel 7-ig. Ci­me : Szeghalom, Ady u. 1/6. Te­lefon: 21. Füzesgyarmaton: hét közben változó telephelyű, összevont ügyelet Körösladányban, 17 órá­tól reggel 7-ig készenlét van. Sarkad: mindennapos közpon­ti orvosi ügyelethez tartozik Sarkadkeresztúr, Méhkerék és Kötegyán is. Helye: Sarkad, Bé­ke sétány 3. Hétköznap 17 órá­tól másnap reggel 8-ig. Hét vé­gén péntek 17 órától hétfő reg­gel 8-ig. Tel.: 120. Mezőberény: mindennapos központi orvosi ügyeletén a Szé­chenyi út 1. sz. alatt ellátják Csárdaszállás, Köröstarcsa bete­geit is. Hétköznap du. 16-tól másnap reggel 8-ig. Hét végén pénteken du. 16-tól hétfő reg­gel 8-ig. Tel.: 51-120. Orosháza: mindennapos köz­ponti ügyelet a Könd u. 76. sz. alatt hétköznap du. 17-től más­nap reggel 8-ig. Hét végén szom­bat reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig. Mezőkovácsháza: hétközben Végegyházával közös ügyelet du. 17 órától másnap reggel 7-ig. Hét végén központi orvosi ügye­let Mezőkovácsháza, Battonya, Mezőhegyes, Kaszape^ Nagy- bánhegyes, MagyarDánhegyes, Végegyháza betegeinek. Az ügyelet helye: Mezőkovácsháza, rendelőintézet. Tel.: 85. A fel nem sorolt községekben hét közben, hét végén készenlét, illetve összevont orvosi ügyelet van! Kérjük megyénk lakóit, hogy az orvosi ügyeleteket valóban csak indokolt esetben vegyék igénybe, mert másként a sürgős esetekben nyújtott segítséget ve­szélyeztetik. Ülésezett a Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei bizottsága A Közalkalmazottak Szak- szervezetének Békés megyei bizottsága dr. Molnár Mar­git elnökletével ülést tartott augusztus 30-án, tegnap dél­után Békéscsabán, az SZMT Tanácsköztársaság úti szék­házában. A tanácskozás első napirendi pontjában dr. Var­ga Imre, a bér- és munka­ügyi bizottság vezetője a gaz­dasági-műszaki ellátó és szolgáltató szervezetek lét­rehozásának és működésé­nek Békés megyei tapaszta­latait összegezte. A vitában felszólalt Varga Jánosné, dr. Soós József bizottsági tag, Mokrán János, a megyei bi­zottság titkára és dr. Márkus István, a Közalkalmazottak Szakszervezete központi ve­zetőségének képviselője. A második napirendi pont­ban Hodozsó Gyuláné, a Tár­sadalombiztosítási Igazgató­ságnál működő szakszerveze­ti bizottság titkára A mun­kahelyi demokrácia érvénye­sülése és a vezetők vélemé­nyezésének tapasztalatai a társadalombiztosítási igaz­gatóságnál címmel tartott beszámolót. Ebben többek között elmondta, hogy a ve­zetők véleményezésére elő­ször 1984-ben került sor. Ez­zel is magyarázható, hogy a bizalmiak egy része nem élt kellő módon a jogszabályok adta lehetőségekkel. Bizo­nyos félszegség volt tapasz­talható. Bár igaz, hogy az in­tézmény vezetése és a szak- szervezeti bizottság között jó a munkakapcsolat, összeha­sonlíthatatlanul jobb, mint öt-hat évvel ezelőtt. A be­számolót követően a bizott­ság megállapította, hogy az szb folyamatos, jó munkát végez a társadalombiztosítá­si igazgatóságnál. A jövőben elsősorban a munkamódsze­reik fejlesztésére kell na­gyobb hangsúlyt fordítani. Végül bejelentések hang­zottak el. — Is — Szarvasi ősz: harmadszor Harmadik alkalommal rendezik meg a szarvasi ősz programsorozatát. Az ünne­pélyes megnyitó szeptember 7-én, pénteken 16 órakor lesz a DATE szarvasi mező- gazdasági főiskolai karának folyosóján. Beszédet Son­koly János, az MSZMP szarvasi városi bizottságának titkára tart. A képzőművé­szeti világhét jegyében szeptember 7-én nyílik ki­állítás Bács-Kiskun megye képzőművészetéből. Másnap, az Erzsébet ligeti sporttele­pen 3 megye szocialista bri­gádjai részvételével tartják meg a férfi háromtusa terü­leti döntőt. A rendezvénysorozat szep­tember 11-én irodalmi prog­rammal folytatódik. 18 órá­tól az Árpád Szálló díszter­mében Bitskey Tibor érde­mes művész „Tücsökzene” címmel tart előadói estet. A jubileumi modellkiállítás szeptember 17-én a Krecs- marik Endre Űttörőházban nyílik, a XIV. szarvasi Szé­kely Mihály műszaki hét ke­retében, s Székely Mihály halálának 25. évfordulója tiszteletére. A kiállítást szeptember 24-ig láthatják az érdeklődők. A szarvasi kertbarátok köre fennállásának 25. év­fordulója alkalmából szep­tember 22-én az Árpád Szálló dísztermében tartják meg a kertbarátkörök és kertészeti szakcsoportok VIII. területi találkozóját és termékbemutatóját, majd szeptember 23-tól rendezik meg a szarvasi kempingben az eszperantisták első nem­zetközi találkozóját, mely 29-ig tart. E program kere­tében térzenén, orgonahang­versenyen vehetnek részt a vendégek. Szarvas város baráti köré­nek találkozója szeptember 29-én lesz, október 1-én pe­dig az állami zeneiskolában rendeznek — a zenei világ­nap keretében — díszhang­versenyt. Október 2-án ismét kiál­lítás nyílik a város felszaba­dulásának 40. évfordulója tiszteletére. A gazdasági egységek fejlődéstörténeti és termékkiállítását október 8- ig tekinthetik meg az érdek­lődők. Akik a komoly zene iránt érdeklődnek, október 2-án a Vajda Péter Művelődési Központot kereshetik fel, ahol 19 órától mutatja be a Népszínház Donizetti Az ez­red lánya című vígoperáját. Október 5-én a város fel- szabadulásának évfordulója alkalmából jubileumi bizott­sági ülés lesz, melyen köz­reműködik a lengyelországi Swarni folklóregyüttes. A programsorozat utolsó nap­ján, október 6-án avatják fel a Kossuth utca 43. szám alatt felépült 12 tantermes általános iskolát, 15 órától pedig a Tessedik Múzeum­ban nyitják meg Kiska Ju­dit festőművész kiállítását, mely november 11-ig lát­ható. HNF-tanácskozás a Május 1 Tsz-ben Sebészkongresszus Pécsett

Next

/
Oldalképek
Tartalom