Békés Megyei Népújság, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-11 / 188. szám
1984. augusztus 1I„ szombat Zene a könyvtárakban Fotó: Fazekas László Magatartás- és beszédkultúránkról — táborozva Hallottam olyan városról, amely önálló zenei könyvtárral rendelkezik; a korszerű technikai felszereléssel ellátott intézmény nem kis szerepet játszik a település zenei életében. Ez a város — sajnos — nem Békés megyében van. Pedig megyénk könyvtári hálózata fogékony az újra. A megyei könyvtár már 1964- ben, a gyulai városi könyvtár pedig egy évvel később hozott létre zenei részleget; ez akkor még hazánkban új- donságszámba ment. Az 1970-es évek elején kezdődött könyvtárkorszerűsítő akció lehetővé tette, hogy valamennyi nagyobb könyvtár bevezesse a zenei szolgáltatást. Aztán beléptek a körbe a községi intézmények is. Ma már a megye mintegy ötven könyvtára rendelkezik számottevő hanglemezállománnyal. Mi kell a zenei részleg létrehozásához? Mindenekelőtt alkalmas helyiség, vagy egy berendezhető sarok. Aztán megfelelő felszerelés: lemezjátszók (lehetőleg jó minőségűek), magnetofonok, fülhallgatók, néhány száz lemez, kézikönyvtár. És mindehhez pénz ... Egy-egy részleg berendezése nem kevesebb, mint 40—50 ezer forintba kerül, s külön gondot jelent a speciális bútorzat beszerzése. És ezek még csak az indulás zökkenői. A könyvtár olyan intézmény, amelynek létérdeke, hogy gyarapítsa állományát. Ez a zenei részlegekre is vonatkozik. Ám az anyagi lehetőségek sehol sem engedik, hogy megfeledkezzenek arról: a zenei szolgáltatás csak egy a sok közül. Bár — 10 év tapasztalatai ezt igazolják — egyike a legnépszerűbbeknek. Már csak ezért is igényel több odafigyelést. A békési könyvtár felnőtt olvasótermében szerényen húzódik meg — közvetlenül a bejárat mellett — a zenei rész. Elkülönülő sarok ez, mégis szerves része a helyiségnek. — 1978 novemberében nyílt meg a zenei részleg — tájékoztat Gyumbier Eerenc- né zenei könyvtáros. — Két lemezjátszóval, 10 lehallgatóhellyel és egy magnóval indultunk. Felszerelésünk ma is ennyiből áll, bár korszerűbb. Hanglemezállományunk viszont jelentősen bővült: 1400-ról 2419-re nőtt lemezeink száma. Elégedettek lehetünk a kézikönyvtárral, amelyet folyamatosan gyara- pítunk. Gyűjtőkörünkbe elsősorban a komoly zene tartozik, de vannak népzenei és prózai lemezeink. — Milyen hanglemezekre van leginkább igény? — Agyonhallgatott a klasz- szikus zene jó néhány alkotása. Gyakran tesszük fel a prózai lemezek közül azokat, amelyek kapcsolódnak az iskolai tananyaghoz vagy ünnepi alkalmakhoz. Kérnek operettet, magyar nótát, beatzenét, de ezekkel nemigen tudunk szolgálni. Helyette ajánljuk a népzenét, a musicalt... — Könnyűzenét egyáltalán nem vásárolnak? — Van egy-két „klasszikus” beatlemezünk, de lépést tartani a könnyűzenei divattal nem tudunk és ez nem is szándékunk — kapcsolódik a beszélgetésbe Knyihár Andrásné, a könyvtár igazgatóhelyettese. —Mivel meg kell néznünk, mire költjük a pénzt, igyekszünk hosszabb távra vásárolni. Megveszünk minden magyar kiadású prózai lemezt, minden hazai népzenei kiadványt, válogatunk a Népek zenéjéből, a maradandóbb könnyűzenei műveket is igyekszünk beszerezni. És persze a nyelvleckéket! — Kik jönnek zenét hallgatni ? — Amikor bevezettük ezt az új szolgáltatást, nagy volt a forgalmunk; sokan már csak kíváncsiságból is eljöttek. Aztán megszűnt az újdonság varázsa. Ennek ellenére évente mintegy hétezer ember fordul meg a zenei részben. A legtöben lemezt hallgatnak, de egyre többen kérnek átjátszást. Ehhez viszont „minőségibb” magnó kellene. — Sokféle ember jár ide — teszi hozzá Vincze Eszter tájékoztató könyvtáros, aki hosszabb ideig helyettesített a zenei részben. — Akad, aki határozott kívánsággal jön, de a többség csak „valami jót” kér. Egy fiatal lánynak például egyszer feltettem egy Strauss-keringőt. Mindennap megjelent azután, de csak Strausst hallgatott. A felnőttkönyvtárból néhány lépcső vezet a tágas gyermekkönyvtárba. Négy-öt gyerek üldögél most itt, valamennyi fején fülhallgató. Arcukon feszült figyelem, majd egyszerre mosolyodnak el. A kölcsönzőpult melletti lemezjátszón meselemez forog: Óz, a csodák csodája. Még az ajtónyitás sem hozza vissza őlcet a mese mindenható birodalmából. Pedig nem éppen halkan sorakoznak be a napközisek, a könyvtár mindennapos vendégei. De a külső zaj nem tör át a fülhallgatókon. A szarvasi könyvtár igazán exponált helyen van: a város legforgalmasabb helyén. Mégis, csak néhányan lézengenek az egykori tanácsháza még ma is szép, bár korát tagadni nem tudó épületében. Ügy tűnik, ilyen melegben többen részesítik előnyben a Körös-part bájait, mini a könyvtár hűvösét. — Nyáron kevesebb a vendég — mondja Tusjak Lászióné zenei könyvtáros, aki épp a katalógussal birkózik. — Ilyenkor ritka a csoportos látogatás, amire iskolaidőszakban szinte hetente van példa. A látogatók elsősorban gyerekek, fiatalok, csak néha téved be egy-egy felnőtt. — Persze, a hanglemezhallgatáson és átjátszáson kívül más feladata is van a zenei könyvtárnak — jegyzi meg Doma Mária feldolgozó könyvtáros, vezetőhelyettes. — Csaknem minden városi vetélkedő zenei anyagának összeállításához kérnek segítséget; készítünk ajánlást, műsort, kapcsolódunk zenei rendezvényekhez, s a könyvtár legtöbb művészvendége is kér aláfestő zenét produkciójához. Emellett segítjük az iskolai zeneoktatást, s a művelődési központban működő hanglemezbarátok körét is ellátjuk zenei anyaggal. A hosszúkás terembe 8— 10 embernél nem fér több. Ez akkor baj, ha csoport jön. Igaz, fel lehet erősíteni a hangot, ám akkor a zene zavaró a könyvtár többi vendége számára. Így hát a külön helyiség nem jelent túl sok előnyt. Ha csak annyit nem, hogy a zeneszerető ember rögtön ide irányíthatja lépteit. Leemelhet a polcról egy-két kézikönyvet, böngészheti a (féligkész) katalógust, vagy valamelyik Tesla- lemezjátszóról meghallgathat egy lemezt. — Az az igazság, hogy a legtöbb fiatalnak sokkal különb felszerelése van otthon, nem beszélve a legújabb lemezekről. Mi mindezt nem tudjuk megfizetni, hisz csupán 120 ezer forintunk van egy évre — követi pillantásomat Doma Mária. — Átjátszani sem tudunk olyan minőségben, ahogyan szeretnénk. Volna igény a hanglemezkölcsönzésre is, de ehhez legalább két példányt kellene tartani a legtöbb lemezből. Most pedig úgy állunk, hogy sajnáljuk leselejtezni a rosszakat... — Hogy mi kellene? — néz körül Tusjak Lászlóné. — Jó minőségű lemezjátszó, magnó, több lemez. És egy jó katalógus. Az utóbbi már folyamatban van, hiszen ez az egyetlen, ami nem pénzkérdés. Én még hiányolok valamit: a zenei könyvtárosok képzését, továbbképzését. Hisz a legtöbben nem rendelkezünk zenei alapismeretekkel sem, s ez néha kínos helyzeteket szül. Bár segíthet a gyakorlat, az önképzés. A zene egyre inkább beépül hétköznapjainkba, bár árra, hogy minden ember rendelkezzen bizonyos zenei kútárával, még jócskán várni kell. Ebben a hosszú ideig tartó nevelőmunkában remélhetőleg egyszer a könyvtárak is vállalhatják majd az őket megillető szerepet. Gnbucz Katalin „Az írás és a beszédmódja mindenkit leleplez” — írja a magyar nyelv XX. századi művésze, Illyés Gyula. Sajnos korunkban — amikor időnként abban is bizonytalanok vagyunk, hogy újdonsült ismerőseinket hogyan szólíthatjuk meg, hogyan köszönjünk, tegeződ- jünk vagy magázódjunk — az öncélú durva, trágár kifejezések helyet kapnak beszédünkben, pedig gondolataink megfogalmazásakor erre számtalan más módunk is lehetne. A magyar nyelv 1984. évi ünnepi hete az ifjúság beszédkultúrájának hibáival, hiányosságaival, a fiatalok szókincsének gazdagítási lehetőségeivel foglalkozott. A nyelvi trágárság azoaban — sajnos — nemcsak az ifjak beszédét ékteleníti, terjed kortól, sőt, nemtől függetlenül munkahelyen, iskolában és családi környezetben egyaránt. Gyatra szókincsünk, vagy talán magabiztonságunk növeléséhez szükséges a durva szó? Az ok legfőképpen talán abban rejlik, hogy a trágár beszéd elkövetője nincs tudatában annak, hogy a magyar nyelv gazdagsága ismeretében számtalan más szóhasználattal is élhetne. Ennek felismerését nem segíti eléggé sem a család, sem az iskola, sem a baráti kör. Többek között ezért is figyelemre méltó, hogy az olvasótáborok mintájára a nyári szünidőt nyelvművelő tanárok, magyar szakos pedagógusok, könyvtárosok, újságírók arra is alkalmasnak tartják, hogy magyar anyanyelvi tábort szervezzenek 12—16 éves fiatalok számára. Ezek a táborok abban hasonlítanak a már országszerte szerveződő olvasótáborokhoz, hogy munkájuk a tíz-tizenöt főnyi kiscsoportok együttgondolkodására épít, a táborok egyúttal alkotói közösséget is teremtenek az előre meghatározott, megtervezett nevelési-művelődési cél eléréséért. Itt is nélkülözhetetlen a könyv, a jó szakkönyv, segítséget nyújtva a beszédtechnikai gyakorlatokhoz, a nyelvi játékok megrendezéséhez. A nyelvművelő táborok abban különböznek az olvasótáboroktól, hogy munkájuk nyomán látszólag kevesebbre vállalkoznak, viszont minden megteremthető formával, módszerrel a nyelv- művelés ügyét kívánják szolgálni. Sopronban például burgenlandi, szlovákiai, szlovéniai és magyar anyanyelvű középiskolás korú gyermekek táboroznak; a hívó szó jegyében az anyanyelvi kultúra ápolása és a résztvevők magyarságtudatának erősítése érdekében a tizennégy nap alatt Magyarország — ezen belül Győr-Sopron megye — történelmi és földrajzi értékeinek megismerését segítik a kirándulások, az előadások, a jelenlevők aktív közreműködésére építő kiscsoport-foglalkozások. A szervezők szándéka, hogy e két hét alatt igyekezzenek múltunk és jelenünk bemutatásán keresztül megtalálni azokat a szálakat, amelyek a szomszédos országokban élő magyarokat és rajtuk keresztül országainkat ösz- szekötik. Győrben és Fehérgyarmaton — figyelemre méltó kísérletként — középiskolai magyar szakos tanárok és diákok együtt táboroznak. Az együttlét kölcsönösen ösztönző hatású pedagógusok és tanítványaik számára. Az önkéntes jelentkezés pedig annak bizonyítéka, hogy nyelvünk, beszédünk, a szép magyar szó iránti vonzalom, kíváncsiság él bennük, fontosnak tartják kifejezéseink, gondolataink tisztaságát, emberségük, nemzeti létük megbecsülését, tiszteletét. József Attila szavait idézve: „A szép szó nemcsak eszközünk, hanem célunk is. Célunk az a társadalmi és állami életforma, melyben a szé{^ szó, a meggyőződés, az emberi érdekek kölcsönös elismerése, megvitatása, az egymásrautaltság eszmélete érvényesül.” Említhetnénk még, hogy Tatabánya, a TIT városi szervezete hasonlóképp anyanyelvi tábort rendez általános iskolásoknak Esztergomban. Itt az ilyen táborozás szinte már hagyomány, a résztvevők maguk állíthatják össze a tizennégy nap programját, meghatározhatják a foglalkozások tartalmát. Nyelvünk sokrétűsége elvezeti őket ahhoz az élményhez, amelyet népdalkincsünk rejteget számukra. A nyelvművelő táborok a nyári ifjúsági programok egyik formái. Jelenlegi számuk messze van a kívánatostól. Csupán remélni lehet, hogy a kor nyelvművelőinek kezdeményezései mielőbb áldozatkész követőkre találnak beszéd- és magatartáskultúránk, jellemünk, egyéniségünk, embertársainkhoz fűződő viszonyunk kulturáltsága érdekében. MOZI Klapka légió Szánalmasan rossz film. Annyira szánalmasan rossz, hogy már pontosan egy órája töprengek: ilyenkor mi a teendő? Mit lehet írni egy filmről, mely nem kritizálható, melyben nincsen egyetlen olyan pont, ahonnan széttekintve legalább azt írhatná az ember, hogy „drámai töltésű jelenet” ugyan akadt benne, de az egész, mint műalkotás, elhibázott, sikerületlen. „Művi" alkotás, jut eszembe az ide legjobban illő szójáték, és ettől még jobban elszomorodom. Szidtuk már eleget a magyar filmeket, a vitathatatlanul gyenge alkotások mégis megdicsőülnek különböző fesztiválokon, mint legutóbb, Nepp József, a kitűnő rajzfilmes ugyancsak borzasztóan művi és primitív Hófe- bér-je. Mihez kellene hát igazítani a kívánalmakat? Becsaphatjuk-e hosszú távon önmagunkat efféle kétes sikerekkel? Becsaphatja-e magát Hajdúfy Miklós, a jónevű tévérendező azzal, hogy forgatókönyvet is tud írni? Persze, becsaphatja. De kinek jó az? Lehet, hogy az önbecsapás langyos vizében kellemes lubickolni, de a Közönséget becsapni (írjuk csak nagy K-val!) nem éppen sportszerű. Vetítik a Klapka légiót, és elkap engem is a mehetnék. Már a film első harmadában érzem: ezt nem lehet végignézni. De hát: nem mehetek, hátha történik valami, és a szánalmasan rossz kezdés fergeteges lendületbe csap át, és hirtelen, minden átmenet nélkül mozit látok, izgulok, szorongok a légióért, melynek 1866-os vállalkozása (reálisan értékelve a dolgokat) eleve kudarcra volt ítélve. A szabadságharc katonái azonban nem tágítottak: ki akarták tűzni Kossuth zászlaját itthon, hogy majd az egész nemzet talpra ugrik, és melléjük áll. Csalódniuk kellett: a nemzet belefáradt a küzdelmekbe, és csak élni akart. Kiegyezni, megőrizni 48 (sajnos, nem 49) vívmányait. S ha mindehhez még azt is hozzátesz- szük, hogy a Klapka légió túl későn indulhatott Magyarországra (tizenhét évvel Világos után!), akkor a kör simán bezárul. A légió az emlékek, jegykori hősi tettek kísértetcsapatává törpült, jelentősége (a nagyhatalmak viszonyának árapály-hullámverésében) a nullára esett. Igen, mindez történelem. A forgatókönyvíró és rendező el is mondja egy interjúban, hogy „a filmben minden esemény, minden mondat a történelmi tényeknek megfelelően jelenik meg és hangzik el". A baj csak az, hogy más a valóság, és más a mozifilm. Mondjuk úgy, hogy műalkotás, ha jelen esetben a Klapka légió nem is az. Érthetetlen, hogy Hajdúfy Miklós ezt nem tudja? Persze, hogy tudja! Akkor pedig? Erre nem fogalmaz választ az a 90 perces tömény unalom, amíg a légió nagy hajú statisztahadserege átvánszorog Poroszországbó' Magyarországba. Mintha valaki olyan írta és rendezte volna ezt a filmet, aki most lát először mozit. Kár érte! Még az operatőrt sem lehet dicsérni, a szereplőknek pedig semmi dolguk nem akadt. Mert szerepek sem voltak ebben a filmben. Sass Ervin Maróti István tfoós Juditnak, a Herman Ottó Múzeum régészének vezetésével ásatások folynak Nyékládházán. A kavicsbányászok be* jelentése nyomán egy hatezer éves településre és egy háromezer éves temetőre bukkantak, amelynek feltárását diákok segítségével végzi a régész. Az eddigi munkák során egy halotti urnát, orsógombokat, színes gyöngyöket, díszített cseréptöredékeket, kőeszközöket és egy újkőkori kemencelapot találtak (MTI-fotó: Kozma István (elvétele — KS) A békési könyvtárban
