Békés Megyei Népújság, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-04 / 182. szám

1984. augusztus 4., szombat

o

KEunEraa

j Ifi JjpS |||* *|íw x

ül 1

11

B

m

'■« fi

1 mm

NBtoter tabum.» i

III

Lapos kontra magas

A görcs múlni látszik. Több mint két évtizedig kínozta építészetünket. Elmúltával „okozott fájdalmai” nem szűnnek meg. Mert a lapostető nyomasztó mennyiségű látványa még vagy száz évig feltétlenül jelen lesz. Ahogy minden eredményünk és hibánk, ez is túl él bennünket.

A LAPOSTETÖ TÉRHÓDÍTÁSA

az egész világon a háború után kezdődött. Magyarországi történetét a Békés megyei Tervező Vállalat igazgatójától, Kőrösfalvi Páltól és főmérnökétől, Gól Istvántól ismerem meg.

— Az ötvenes években a fahiány miatt eleinte vasbeton szarut használtak a magastetők építéséhez — kezdi az igazgató. — Majd a tető- szigetelés technológiájának fejlődésével feltűntek az első lapostetők. A hatvanas években végképp győzött ez a forma, s a lakótelepek szinte csak lapostetővel épültek. Ebben központi akarat nyilvánult meg. Ez a döntés nem volt logikátlan, hiszen a mennyiségileg óriási igényeket, úgy tűnt, csak az üzemszerű előregyártás tudja kielégíteni, s az előregyártás követelményeinek ellentmondott az ácsmunka jelentős élőmunka-ráfordítása. A lapostetőnek voltak ugyan ellenzői, de divatja is volt. Egy idő után a magánépítők egy része ragaszkodott hozzá.

— A lapostetővel elcsúfított magánházak groteszksé- ge hívta fel az építészek figyelmét a lapostető sematizmusára — veszi át a szót a főmérnök. — Az építészek ekkor már érezték, lépni kell. De erre szorította őket a tetőszigetelés okozta visz- szatérő panaszok is. A szigetelés technológiai fegyelme gyakran túl nehéz feladatot ró a kivitelezőkre, s néhány új szigetelő anyag is alaposan levizsgázott.

— Ez még mind kevés érv, ha gazdasági tényezők nem szólnak a magastető mellett — vetem közbe. — Nem is beszélve a fa és a cserép hiányáról.. .

— Az, hogy a magyar városok sziluettje menthetetlenül egyformává vált, nagyon fontos, de valóban csak esztétikai ellenérv -— válaszolja Kőrösfalvi Pál. — Viszont ma már bővebben áll rendelkezésre megfelelő minőségi fa. A három-négy év alatt megvalósuló beruházások megoldást ígérnek „cserépfronton” is. A gazdaságosságról pedig annyit: felsorolni is nehéz a garanciális problémákkal küszködő lapostetejű épületeket. Békéscsabán ilyen például az egész iskolacentrum, az egészségügyi gyermekotthon, s a József Attila lakótelep középmagas épületei. Ezek kijavítása sok pénz.

— Van-e mód a lapostetős épületek fölé magastetőt emelni?

— Bizonyos esetekben megfontolandó. Főleg, ha a magastető által létrejövő tér adott helyen jól hasznosítható. Ám valamire nagyon kell ügyelnünk — fejezi be Kőrösfalvi Pál. — Nem az építész, hanem az épület és környezete dönti el, laposvagy magastetőt kell kialakítani. S bár a lapostető uralma megszakadt, a magastető visszatérése nem lehet kampány,

NEM SZÜLHET ÜJ SEMATIZMUST.

Az OTP a tervező vállalat elképzeléseivel e pillanatban feltétlenül egyetért. Wagner Sándor, a lakásépítési és értékesítési osztály vezetője a békéscsabai Dózsa György úti OTP toronyház mellé épülő álmagaste- tös lakóház terveit mutatja.

Ez a megoldás már jól tükrözi a szemléletváltást. Mert az épület esztétikailag feltétlenül vonzóbb lesz így, beilleszkedése a városképbe csak magastetővel képzelhető el, ám a lakóház tulajdonképpen lapostetős lesz. így a magastető előnyeit főleg a felső szinten lakók nem élvezhetik. (Azért nincs mód valódi magastetőre, mert ez túl nagy „kalapot” jelentene az épületen.)

— A lapostető szigetelésével valóban sok a bajunk

— mondja Wagner Sándor.

— S még ha a kivitelezés tökéletes is, a hőszigetelés akkor sem megfelelő. így télen hidegek, nyáron túlzottan melegek a legfelső szint lakásai, s ez gondot okoz az értékesítésben. Ám a magastető nem olcsó. Ezért ilyen épületek elsősorban a városközpontban jöhetnek szóba. Ilyen lesz a Tanácsköztársaság úton a MÉSZÖV és az OFOTÉRT-üzlet közt épülő lakóház, és a Jókai utca páros oldalára tervezett épületek.

Az, hogy a magastető elindul-e újból hódító útjára, nem kis mértékben a kivitelezőktől függ. A régen oly megbecsült ács szakma az elmúlt évtizedekben nem maradt ugyan minőségi munka nélkül (hiszen például a magánépítkezések továbbra is a magastetőt részesítették előnyben), ám még a kívülállónak is szemet szúr bizonyos ácsmunkák háttérbe szorulása. Mert a lakótelepi épületeknek nemcsak a tetőszerkezete, de a zsaluzása sem kívánja az ácsok legjobb tudásának lat- bavetését, az állványozás pedig szintúgy a múlté. Vajon, ezek után

EGY ÁCS MIRE KÉPES?

A Békés megyei ÁÉV műszaki igazgatóhelyettese, Pol- ják György hamar megnyugtat ácsügyben.

— Jelenleg nem kell tartanunk a magastető tömeges alkalmazásától. A mostani igények kielégítése nem okoz számunkra megoldhatatlan gondot. Ha az építőipar felszabadul az elmúlt évtizedek nyomása alól, és a kereslet egyensúlyba kerül a kínálattal, akkor a vállalkozói jelleg kezd dominálni. Ez pedig azt jelenti, hogy győz a „mindent a megrendelőért” szemlélet, vagyis ha kell lapos, ha kell magas tetőt építünk. '

— S mi lesz a lakótelepek már kész lapostető-rengete- gével?

— Műszakilag minden megoldható, gazdaságilag kevésbé. Hiszen, ha egy négyemeletes ház padlást kapna, az jelentős költséget róna a lakókra, ha viszont a padlás tetőtérbeépítéséről is szó volna, akkor a lift költségei jelentősek.

Bele kell nyugodjunk: ami kész, az sokáig (talán mindörökké) menthetetlen. Ennek kell figyelmeztetőnek lennie minden későbbi döntés és szemléletváltozás számára. Mert a tető csak részkérdése az építészetnek. Ám a részben ezúttal is benne van az egész. Benne van a történelem, a gazdasági és a szociológiai háttér, és az építészet szakmai kérdései. Az épületekben meg benne vagyunk mi magunk, s nem mindegy, mit látunk ablakunkból kitekintve, házunk ajtajából kilépve.

Az építészet a képzőművészet egyenrangú ágaként létezett évezredekig. Az utolsó évszázad e kijelentést több mint megkérdőjelezte. Holott az emberek nagy többsége a képzőművészettel szinte csak az épületek által találkozhatna. A találkozás azonban a XX. században rendszeresen elmarad. Jó lenne, ha ezt a randevút a közeljövő építészete újraszervezné. Ez azonban nemcsak a tetőktől, s nemcsak az építészektől függ.

Ungár Tamás

Életutak

„Szerencsés ember vagyok”

Sok ezer ember ismeri. Közoktatási, köz- művelődési, pártpropagandista és közéleti pályafutása révén. Most, hogy némi győz- ködést követően visszatekint életére, több órás beszélgetésünk végén, szinte önmagára csodálkozva állapítja meg: — Szerencsés ember vagyok. Mindig olyan munkát végezhettem, amit szerettem. Szerencsém volt a munkámmal, a családommal és az egészségemmel is.

Persze, míg ez a sommázat megfogalmazódott, Végh Andor előtte „újraélte” életét. A rá jellemző szenvedélyességgel, őszinteséggel tárta fel vezérlő elveit, akarásait és tetteit. 1924-ben született, s szülőhelyének az akkor még Hajdú megyéhez tartozó Mezőgyánt tekinti. Édesapja tanító volt, hűséges választott hivatásához és a faluhoz, ami később meghatározóvá vált nagyobbik fia jövője számára.

Bár apa és fia között hamar komoly vitákat váltott ki az egyházi iskolát irányító pappal és a Tisza-birtok intézőivel szemben tapasztalt alázatosság, kiszolgáltatottság.

— Az igazságtalanság, hatalmaskodás ellen már serdülő srác koromban lázadoztam. Felháborított az üres tekintélytisztelet, a hajbókolás, s ezt nem is rejtettem soha véka alá — mondja mély meggyőződéssel. A békési gimnázium elvégzése után — ahova öccsével a kedvezményes inter- nátusi ellátás miatt került — beiratkozott a Debreceni Református Kollégium Tanítóképző Intézetébe. 1944-ben szerezte meg a diplomát.

— Akkor a falumból minden értelmiségi elmenekült, kivéve apámat. A szovjet pacifikáló alakulatok megbízottja felkeresett minket, hogy segítsünk az élet újraindításában, s kezdjük meg a tanítást. Először is a háború alatt istállónak használt iskolát hoztuk rendbe, majd elsőként az országban, 1944. november 6-tól megkezdtük a rendszeres oktatást. Apám az alsó tagozatot, én a felsőt választottam. Csak írást, olvasást és a természettudományos tárgyakat taníthattuk. 1945. tavaszán meg is tartottuk a mindig ünnepségszámba menő vizsgákat. így nem vesztettek évet akkor a mezőgyáni gyerekek.

1950-ben az iskola igazgatója lettem, majd három év múlva az okányi iskola élére neveztek ki. Az ellenforradalom után a megyei tanács művelődésügyi osztályára kerültem általános felügyelőnek, majd egy esztendő múlva továbbképzési szakfelügyelő lettem. Felelősségteljes munka volt, hiszen a pedagógusok körében nemcsak politikai, de szakmai zavar is uralkodott. Nehéz volt azért is, mert egyszemélyben végeztem azt a munkát, amit később egy intézet.

A kommunista eszmékkel eleinte önszorgalomból, brossúrákból ismerkedett meg. Fiatalon, 1946-ban lépett be a szociáldemokrata pártba édesapjával együtt, majd az egyesülés után lett a Magyar Dolgozók Pártjának tagja. Felfigyeltek hamar az új világot lelkesen támogató fiatalemberre, s elküldték 1949-ben pártiskolára, 1965-ben a politikai főiskolát is elvégezte.

1962-ben a megyei pártbizottság archívumának megszervezője, első feldolgozója lett, utána pedig átkerült a propaganda és művelődési osztályra munkatársnak. 1974- ben, saját kérésére áthelyezték, s a Békés megyei Moziüzemi Vállalat igazgatójaként dolgozott egészen ez évi nyugdíjba vonulásáig. Közben, 18 éven át filozófiát tanított a marxista—leninista esti egyetemen.

Az élet persze nem ilyen gyorsan, egyszerűen pereg. Sok öröm, kudarc, megpróbáltatás érte közben Végh Andort is. Hiszen politikai munkatársként kemény diót kellett feltörnie: növelni az alapszervezetekben a kulturális élet pártirányításának színvonalát. Meg kellett győzni és tanítani az embereket arra, hogy a kultúra nem másodlagos, a gazdaság árnyékában meghúzódó szükséges rossz. S ebben a munkájában sokat segített neki az oktatásban, közművelődésben szerzett gyakorlati tapasztalata.

— Mindig vonzódtam az új feladatok iránt, örültem annak, hogy egyéniségem kiteljesíthetem, próbára tehetem a moziüzemi vállalatnál. Büszke vagyok, hogy az ott töltött tíz esztendő alatt sikerült egy fiatalítási folyamatot végrehajtanom. Most úgy érzem, rátermett, stabil gárda áll a vállalat élén. Fiatalítási törekvésemben az munkált, hogy szeretem a fiatalokat és bízom is bennük. De még tágabban fogalmazva: az őszinte, nyílt embereket szeretem, no és a vidám, kedélyes társaságot. Mégis az emberek, a munkatársak nagyon hiányoznak. No de ott a kert, a család . ..

A lakótelepi kis lakásban szétáradó derű, otthonias hangulat kulcsa a saját termésű, pompás őszibarackkal betérő feleség, Eta. Életük nehéz pillanatait is bölcs humorral, kellő távolságból szemlélve meséli el. Közvetlen, egyszerű egyénisége, történetei férje nagyapai sikereiről — feloldja a komoly hangulatot. A kitüntetések is az unokák révén kerülnek szóba. Előkerül egy ritkaságszámba menő dokumentum is. Égy választási felhívás és egy igazolvány, rajta Végh Andor fiatalkori fotója, amely 12 éven át tartó megyei tanácstagságának bizonyítéka. Aztán bevezetnek a „szentélybe” is. A picinyke dolgozószobát megtöltő több ezer kötetes könyvtár becses darabjait sóvár szemekkel böngészem. A háziasszony — mint egy gondolatolvasó — búcsúzóul a fülembe súgja: — Hozzánk mindig betérhet...

B. Sajti Emese Fotó: Kovács Erzsébet