Békés Megyei Népújság, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-04 / 182. szám

1984. augusztus 4., szombat NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET Oskó Lajos útja Orosházáról Párizsig, a századfordulón A Művészeti Lexikon 1935- ben írja: „Oskó Lajos fes­tőművész Orosházán, 1865. január 28-án született. Bu­dapesten és Párizsban végez­te tanulmányait, az utóbbi helyen beletanult az elefánt- csontra és zománcra való miniatűr festésbe, és egé­szen ennek a technikának szentelte magát. Ezt felvált­va gyakorolta Budapesten és Párizsban.” Orosháza és Pá­rizs. Élete két nagy állomá­sa, s az út, amelyen a csen­des alföldi városból eljutott a művészek annyira áhított városába —■ göröngyös, fá­rasztó út volt. „Abban az időben Oroshá­zán nem volt négy eleminél magasabb iskola. A kivétele­sen jól tanuló ifjak részére azonban volt még két osz­tály, amelyben a rajzra fek­tettek nagy súlyt, ezt Lajos is elvégezte” — írta emléke­zésében testvérhúga, Hrubán Kálmánné, Oskó Lídia. — „Az iskola végeztével a •»professzor úr« — így nevez­ték Harsányi Sándor evangé­likus segédlelkészt, aki a kétéves tanfolyamot vezette — felhívta a szorgalmas ta­nuló szüleit, hogy megkér­dezze, mi a tervük fiukkal. Javasolta további taníttatá­sát. Lajos szeretett volna gimnáziumba menni, de gim­názium csak Szarvason volt, és szülei visszariadtak a költ­séges iskoláztatástól. Ipa­rosnak szánták, és 6, bár nagyon nehezen, engedelmes­kedett.” Akkoriban szokás volt a gyerekeket cserébe adni „né­met szót tanulni”, ezért egy évre őt is Perjámosra adták német iskolába. Mikor haza­jött, szabómester édesapja leszerződtette tanoncnak. A mellényekre abban az időben színes selyemmel tulipánt hímeztek, és különböző vi­rágmintákat. Ezeket ő ter­vezte. Szebbnél szebb mintá­kat rajzolt. Hamarosan Oros­házán mindenki olyan „laj- bit” akart, amit ő tervezett. Hároméves tanonckodás alatt mindig arany jutalmat ka­pott. A festészet gondolatá­tól azonban nem tudott sza­badulni ... Vizsgái után, már mint segéd, a féltve őrzött ara­nyakkal Budapestre utazott, hogy rajziskolába iratkozhas­son. Nappal egy szabóság­nál dolgozott, este iskolába járt. Nem soká bírta ezt a kettős életet, az iskola mind­jobban lekötötte — a lehe­tőséghez képest szülei segé­lyezték. Közben már meg­rendeléseket is kapott. A nyári szünetet otthon töl­tötte, az alföldi tájat festet­te, és munkáit felküldte a Oskó Lajos arcképe pesti képkereskedésbe. A vázlatokat festményeihez ko­ra reggel készítette. Itt látta meg Justh Zsigmond író egyik reggeli lovaglása köz­ben, s attól kezdve gyakran megjelent, hogy nézze, ho­gyan „születik” a festmény. Fiatalok voltak, összebarát­koztak. Justh szülei szente- tornyai birtokán egy aratási ünnepre meghívta fiatal ba­rátját. Később népünnepé­lyeket, színielőadásokat is rendezett, hogy festő barátja népviseletbe öltözött mun­kásairól minél több magyar tárgyú képet festhessen. Amikor Kossuth képét fes­tette, akkor is órákig néze­gette, hogyan dolgozik. Ha­marosan megrendeléseket kapott, dolgozott Streliczky műterme részére is, de a fia­tal festőnek egyetlen vágya volt: Párizsban folytatni ta­nulmányait. Az Orosházi Üjság 1888. július 8-i híre szerint „Oskó Lajos, Oskó István fia festészeti tanul­mányainak folytatása és be­fejezése végett jövő hó elején Párizsba megy Munkácsyhoz; addig még festészeti megren­deléseket elfogad és teljesít (Pacsirta utcán)”. A lap no­vember 18-i száma már ar­ról ad hírt, hogy „Oskó La­jos festő a múlt héten Pá­rizsba érkezett, s azonnal fel­kereste Munkácsyt, aki be­ajánlotta egy fényképészhez, addig, míg maga mellett munkát tud neki adni”. A szá­zad végi lapok mind több­ször említik nevét: megfes­tette Kossuth, Széchenyi, Győry Vilmos, Munkácsy arcképét. Munkácsy és Oskó Lajos között szoros barátság alakul ki — talán éppen Justh Zsigmond révén. Szép sikere volt Párizsban, de mégis hazavágyott. Fran­cia feleségével ellátogatott Orosházára is. Pesten tele­pedett meg, a Pálma utcá­ban, László Fülöp villájában bérelt műtermet. A Párizs­ban elsajátított égetett kis zománcképek festését akarta itt is bevezetni, hozatott Pá­rizsból megfelelő égető ke­mencét — de terve nem vált be, a meg nem értéssel, fél­tékenységgel nem tudott megküzdeni. Kiállításokon részt vett, meghívták a pá­rizsi világkiállításra is. Fe­leségével úgy utaztak el, hogy a kiállítás után vissza­térnek és Pest környékén, Erzsébetfalván vesznek egy kis villát — húga családjá­nak már ott volt nyaralója. Mégis kint maradtak. Talán Munkácsy kívánságára, aki a Párizsi Magyar Egyletnek volt elnöke, s őt választatta meg jegyzőjének. 1905 nya­rán ismét hazatértek, négy hónapot töltöttek Magyaror­szágon, és azzal búcsúztak a családtól, hogy rövidesen végleg hazatérnek. Betegsé­ge miatt erre nem kerülhe­tett sor. Párizs környékén, Drancyban vettek egy kertes villát és ott dolgozott to­vább, míg a világháború iz­galmai gyenge szervezetét tönkre nem tették. 1922-ben hunyt el. Oskó Lajos élete tipikus művészsors volt. A tehetség utat tört magának, de ez az út a több gyermekes oroshá­zi szabócsaládtól a párizsi érvényesülésig sok mellőzé­sen, csalódáson, megfeszített munkán át vezetett az elis­merésig ... Huszonegy éves volt, ami­kor az Orosházi Űjság (1886. júl. 14.) így írt róla: ......re­á nk, orosháziakra nézve az ünnepély annyiból nevezetes, hogy a legszorgalmasabb if­jút illető kitüntetést, egy ezüst érmet Oskó Lajos mű­vésznövendék, községünk szülötte nyerte el.” Vajon Orosháza most hogyan őrzi emlékét? A művésznövendék ismert művész lett. Nem őrizhetné emlékét az egykori Pacsirta utcai házon egy szerény kis emléktábla, ta­lán viselhetné nevét egy ut­ca is? Műveit pedig össze­gyűjtve kiállításon lehetne bemutatni — amíg fellelhe­tők. Schelken Pálma Oskó Lajos: Kossuth Lajos Ihász-Kovács Éva: Remény Megyek a szomorú úton. Oldalt a sötétség ibolya-bokrai, előttem élnélküli lépcsők, és láthatatlan járdaszélek. Ne hagyj el, önuralom, tiszta, fehér bot, e létalatti éjek éveiben; maradj velem, Te, érzékelhetetlen csupa-fény; Te, retináig-sem-érő; napból-sugárból-véső! / Összegyűrődött ragyogás: Társaim arca! Uccák és karok biztonsága, — emberiség, — úgy, ahogy megalkottalak magamban, olyan fényesen-tisztán, becsületben, ahogyan megszólítanak házak fák és egek tövében. Madarak tisztaselyem-énekű áradásaiban, Te, szép, ezerarcú közösség; anyaszelíd s bajainkra is éber ... Egyszer álmaimban nagyszárnyú madárként dalolt és forrón hajolt fölibém, akár egy ének ... Hogyan is tévedhetnék ...? Oskó Lajos: Széchenyi István A művész és felesége Újházy László: Tovább vezessenek Jártam ott, ahol hegyek találkoznak, völgyekkel ölelkeznek, s utakkal, meztelen arcok villogó sora közt városok tudták a járásom, késélű tenyerek suhogásában füleltem a szívdobogásod: múltunk táborhelyeit bejártam veled mégegyszer, utoljára, megbánások alatt áztam, s a zord időt is megzaboláztam, csak az örök gyümölcshöz elvezessenek lány-mozdulatok, természetesek, az asszony-lihegésű albérletek fülledt páráján túl józanébredésű, friss kakasszóra. Vajnai László: Békéscsaba Elbóbiskolt a búza­tenger. A pipacsok nevettek, élénkpirosan, hirdették, hogy béke van. Ez volt az ifjúkorom. A fényben a templomtorony, mint óriás iránytű, a város kérges tenyerén: De sokszor megcsodáltam én! Azóta évek teltek, szorgos évek, és most, amikor visszatérek: a város felnőtté változott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom