Békés Megyei Népújság, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-10 / 160. szám
Megnyílt a XII. országos honismereti akadémia Szarvason FS téma: a közigazgatás n GMV brigádjainak vállalásai A Békés megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat központi karbantartó üzemében a közelmúltban rendkívüli ülést tartottak a szocialista brigádok, melyen megvitatták a hazánk fel- szabadulásának 40. évfordulója és az MSZMP XIII. kongresszusa tiszteletére indított munkaverseny-válla- lásokat. A tanácskozáson a Haladás, az összetartás és a Vasas brigádok vezetői terjesztették elő javaslataikat az újabb vállalásokra. A kollektíva végüj is a következő felajánlásokat véglegesítette. A saját gépkocsik múlt évi javítási óráit 5 százalékkal csökkentik, amely mintegy 300 ezer forint fuvarköltség-megtakarítást jelent. A csomagológépeknél, targoncáknál és egyéb gépeknél az importból származó alkatrészeket saját készí- tésűekkel pótolják. Ezzel 400 ezer forint értékű megtakarítást terveznek. A termelőüzemi éves tmk-kat gyorsabban megvalósítják, amellyel növelik a saját ke- veréktakarmány-gyártás lehetőségét. A felvásárlás főidőszakában megerősített szolgálattal látják el az átvevői vonalakat, hogy a szárítók üzemzavarait és ezzel a kiesést csökkentsék. Saját kivitelezésben előállított géppel hozzájárulnak a gyártmányfejlesztéshez, a termékválaszték bővítéséhez. Tegnap az MTESZ székházéban kibővített ülést tartott az Országos Béketanács. A megjelenteket Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke üdvözölte, majd áttekintést adott a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. Beszédében utalt arra: az elmúlt hónapokban bekövetkezett események továbbra is kedvezőtlenül befolyásolták a béke, a nemzetközi biztonság ügyét; az új amerikai közép-hatótávolságú rakéták folyamatos telepítése nyomán nőtt kontinensünk veszélyeztetettsége. Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtitkára a X. magyar békekonferencia előkészületeiről, legfontosabb feladatairól számolt be. Bejelentette, hogy a konferenciát október 27—28-ra hívják össze. Ez az időpont kapcsolódik azokhoz az ünnepségekhez, amelyeken megemlékezünk felszabadulásunk 40., és a szervezett békemozgalom hazai létrejöttének 35. évfordulójáról. A kétnapos eszmecserén — a tervek szerint — 800 küldött és 200 meghívott vesz majd részt. A küldöttek azokból a közösségekből kerülnek ki, amelyek tevékenységükkel a leginkább hozzájárultak a helyi és az országos méretű békeakciók sikeréhez. Az Országos Béketanács arra törekszik, hogy a konferencia híre a legkisebb településekre is eljusson, s széles körben váljanak még ismertebbé a békemozgalom eredményei, gondjai. Ennek jegyében szeptemberben és októberben országszerte békegyűléseket rendeznek, amelyeken ismertetik a nemzetközi élet időszerű kérdéseit, s részletesen kitérnek a magyar békemozgalom kiemelkedő eseményének legfőbb céljaira. A főtitkár méltatva a Hazafias Népfront helyi szerveinek eddigi békemozgalmi munkáját, utalt arra, hogy további támogatásuk nélkül nem lehetséges igazán jól megszervezni a X. magyar békekonferenciát. Ernőd Péter, a KISZ Központi Bizottságának titkára felszólalásában rámutatott: az Országos Béketanács és a KISZ együttműködése az elmúlt években tovább szilárdult, s ez kedvező feltételeket teremt a közös cselekvésre — tette hozzá. A KISZ a békemozgalom része, s egyben kezdeményezője is annak, hogy a fiatalok minél nagyobb számban kapcsolódjanak be a közéleti tevékenységbe. Az ifjúság békemozgalmi kezdeményezéseinek kibontakoztatását jól szolgálja az OBT idén megalakult ifjúsági és diákbizottsága. A vita után Fodor István, az Országos Béketanács titkára összegezte a béke- és barátsági hónap idei eseménysorozatának tapasztalatait, s a magyar békemozgalom vezető testületé nevében köszönetét mondott azoknak a szervezeteknek, amelyek hozzájárultak a tavaszi, immár hagyományos akciók sikeréhez. Megérkezett az idei első új búza a békéscsabai István-malomba. A Békéscsabai Állami Gazdaság kezdte meg a szállítást, az új termés a mintavétel tanúsága szerint jó minőségű, 13 százalék víztartalmú, és 80 kilogramm hektolitersúlyú. A malom felkészült a nagy tömegű gabona átvételére, a tárolók folyamatosan fogadják a szállítmányokat Fotó: Lónyai László ifit# itü ül Dr. Molnár' Béla, a HNF OT titkára .tegnap nyitotta meg Szarvason a XII. országos honismereti akadémiát a mezőgazdasági főiskolán Fotó: veress Erzsi A Himnusz közös elének- lése után — több központi, megyei és helyi szerv rendezésében — július 9-én, tegnap délelőtt megnyílt a XII. országos honismereti akadémia Szarvason. A mezőgazdasági főiskolán tartott eseményen dr. Molnár Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára — mint levezető elnök — köszöntötte a továbbképzés- jellegű munkaértekezlet résztvevőit, és meghívott vendégeit. Az elnökség tagjai között foglalt helyet Pozsgay Imre, a HNF Országos Tanácsának főtitkára, Nagy Jenő, a Békés megyei pártbizottság titkára és Ru- zicskay György festőművész, Szarvas város díszpolgára is. A megnyitó beszédet követően dr. Becsei József, a megyei tanács elnökhelyettese a Viharsarok természeti adottságairól, a mezőgazdaság és az ipar helyzetéről, a társadalmi életről, valamint a kulturális és tudományos tevékenységről tájékoztatta az akadémia hallgatóit. Ezután Pozsgay Imre, a HNF Országos Tanácsának főtitkára Történelmi kötelezettségünk és nemzeti 'ügyünk a közigazgatás demokratizmusának fejlesztése címmel tartott értékes előadást. Bevezetőjében többek között azzal a kérdéssel foglalkozott, hogyan alakult az állam és az állampolgárok közötti viszony történelmünk folyamán. A felszabadulás után — mint mondotta — az államigazgatás a demokratikus módszereket hosszú időre felfüggesztette hazánkban. Az akkori összefüggésekről szólva utalt arra is, hogy a szocialista Magyarországon teljesíteni kellett a gazdasági felhalmozás parancsát. Ehhez azonban szükség volt a túlcentralizált államigazgatás fenntartására, ami természetesen sok hátránnyal járt. A túlzott központosításban akadtak világnézeti , problémák, s ugyanakkor nehezen helyrehozható egyensúlyi zavarok is keletkeztek az eltelt évek során. A főtitkár a mező- gazdaság szocialista átszervezésével (1958—60), és az önigazgatási forma megvalósításával, valamint a településfejlesztő társadalmi munka eredményeivel kapcsolatos témákról beszélt. Megemlítette az új választási törvény várható következményeit; s kiemelte, hogy a nemzeti program végrehajtásakor helyi erőfeszítések nélkül a központi programok sem valósulhatnak meg igazán. A társadalmi aktivitás mértékétől függ a jövőben a stabilitás. Az a cél, hogy a tanácsok ne érdemként, hanem törvényes elosztás útján jussanak hozzá a központi támogatáshoz. Az előadó ezután utalt az MSZMP KB áprilisi ülésén elfogadott egyik állásfoglalásra, amely szerint a termelőt és a tulajdont közelebb kell hozni egymáshoz. Vagyis: megnyílik az út azon program előtt, amelynek az a célja, hogy a munkást kiemelje a bérmunkástudatból, és képessé tegye őt az önigazgatásra. Ezután egy felszólalás következett, majd a főtitkár válaszolt az írásban feltett kérdésekre. Az akadémia résztvevői meghallgatták még dr. Csizmadia Andor tanszékvezető egyetemi tanár Bürokrácia és közigazgatási reformok Magyarhonban című előadását. Délután szintén több érdekes téma szerepelt a tanácskozás napirendjén. Dr. Takács Péter főiskolai docens az önkormányzat Nyíregyházán a XVIII—XIX. században, dr. Nagy Endre egyetemi tanár pedig Erdei Ferenc és Bibó István köz- igazgatási reformtervei címmel tartott előadást. Ezután bemutatták Szarvas várost, este Havas Judit előadóművész közreműködésével Ily- lyés-est, valamint táncház szerepelt a programban. Ma délelőtt dr. Molnár Béla, a HNF OT titkára a felszabadulás 40. évfordulójára való mozgalmi felkészülésről tájékoztatja a honismereti akadémia résztvevőit. Ezután dr. Kolláth György, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának főosztályvezető-helyettese Köz- igazgatásunk ma c. előadása hangzik el, s lehetőség lesz a konzultációra. Beke Pál, a Népművelési Intézet osztályvezetője a helyi nyilvánosság eszközeinek és formáinak kulturális segítésével, a falu- és közösség- fejlesztés közművelődési formáival foglalkozik előadásában. Délután dr. Sándor István, a Baranya megyei Levéltár igazgatóhelyettese a krónikaírás és a közigazgatás-történet kérdéseit elemzi, míg dr. Györffy Sándor, a Magyar Munkás- mozgalmi Múzeum tudományos főmunkatársa a közigazgatás-történet kutatásának honismereti, helytörténeti forrásanyagait ismerteti. Dr. Katona Imre egyetemi tanár a politikaidal- kultúra történetéről tart előadást. Ezután az országos akadémia hallgatói megtekintik a szarvasi arborétumot, majd sétahajózáson vesznek részt a Körösön. —y—n Várkonyi Péter Madridban Várkonyi Péter külügyminiszter — Fernando Moran spanyol külügyminiszter meghívására — vasárnap délután hivatalos látogatásra Spanyolországba utazott. (Folytatás a 2. oldalon) Tévedés ne essék! Ez a kép nem az archívumból került elő! Csór vason, vasárnap megkezdődött az aratás: kézi kaszákkal, marokszedő fákkal. Akik megéhezték, görhét ettek, szalonnát sütöttek ... Erről szól riportunk az 5. oldalon Fotó: Kőváry E. Péter Világ proletárjai, egyesüljetek! N É PÚJSÁG II MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1984. JÜLIUS 10., KEDD Ara: 1,40 forint XXXIX. ÉVFOLYAM, 160. SZÁM BÉKÉS MEGYEI Ülést tartott az Országos Béketanács