Békés Megyei Népújság, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-10 / 160. szám
1984. július 10., kedd Várkonyi Péter Madridban Fernando Moran (balról), spanyol külügyminiszter Madridban fogadta Várkonyi Péter magyar külügyminisztert (Telefotó) TELEX • BUDAPEST Lázár György, a Minisztertanács elnöke levélben köszöntötte Willi Stophot, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagját, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökét 70. születésnapja alkalmából. • MOSZKVA Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Lubomir Strougal, a CSKP Elnökségének tagja, csehszlovák kormányfő hétfőn Moszkvában nagyra értékelte a két ország közötti sokoldalú együttműködés eddigi eredményeit. A két kormányfő megbeszélésére röviddel azután került sor, hogy Lubomir Strougal hétfőn egynapos munkalátogatásra a szovjet fővárosba érkezett. A baráti légkörű találkozón, amely minden megvitatott kérdésben a két ország nézetazonosságát igazolta, egyeztettek néhány, a kétoldalú együttműködés fejlesztésével és az integráció elmélyítésével összefüggő gyakorlati intézkedést. • BERLIN Bettino Craxi olasz miniszterelnök tegnap délben kétnapos hivatalos látogatásra a Német Demokratikus Köztársaságba érkezett. Az olasz kormányfő Erich Ho- necker, az NSZEP KB főtitkára, az államtanács elnöke meghívásának tesz eleget. Berlinben a két ország kapcsolatait — főként gazdasági együttműködését — jónak értékelik, és lehetőséget látnak kölcsönösen előnyös fejlesztésére. E témakörön kívül a tárgyalásokon megvitatják a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit is. • AMMAN Francois Mitterrand francia köztársasági elnök hétfőn kormányküldöttség élén Ammanba érkezett. A francia államfő, akinek ez az első hivatalos látogatása Jordániában, a hasemita uralkodó meghívásának tesz eleget. Jordániái hivatalos források szerint Mitterrand és Husszein a kétnapos látogatás során háromszor találkozik majd, s a kétoldalú kapcsolatokon kívül megvitatja egy nemzetközi közel- keleti békekonferencia ösz- szehívásának lehetőségeit, valamint azt, hogy mit tehet Franciaország a közel-keleti béke megteremtéséért. (Folytatás az 1. oldalról) Felipe González spanyol miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Várkonyi Péter külügyminisztert, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Madridban. A megbeszélésen jelen volt Fernando Moran külügyminiszter és Dóczé Kálmán, a Magyar Népköztársaság madri-. di nagykövete is. A felek áttekintették a magyar—spanyol kapcsolatokat, s kifejezték óhajukat az együttműködés továbbfejlesztésére. A nemzetközi helyzetet illetően egyetértettek abban, hogy vissza kell térni az enyhüléshez, s a vitás nemzetközi kérdéseket érdemi tárgyalások útján A körülmények változatlanok, de a tartalom már távolról sem a régi. Miközben az OPEC (a kőolaj-exportáló országok szervezetének) miniszterei bécsi konferenciájukra gyülekeznek, az osztrák rendőrség riadókészültséget tart. 48 órával a konferencia megnyitása előtt terrorista csoportot tettek ártalmatlanná Bécshen, s a helyi lapok azt sugallják: az OPEC-konfe- rencia ellen terveztek merényletet. Nos, ennyi a hasonlóság — minden más gyökeresen új, pontosabban most már nem is annyira új. A bécsi konferencia alapproblémája ugyanaz, mint az előző miniszteri értekezleté: világszerte mérséklődik a kőolaj iránti kereslet. Az elmúlt néhány esztendőben folyamatosan csökkent a világ kőolajtermelése, s feltehetően' 1982-ben süllyedt a legalacsonyabb szintre. Napjainkban igen messze szakadtunk az 1970-es évek rekordszintű termelésétől és áraitól. Nemcsak a kereslet csökken az olaj világpiacán. Hanem ezzel párhuzamosan növekszik azoknak az államoknak a kínálata, amelyek nem tagjai az OPEC-nek. Ebben a helyzetben az olajkartell legfontosabb feladata a belső egység megőrzése, olyan árak és kitermelési mennyiségek kialakítása, amely a legfőbb termelőket kielégíti. Váratlan fordulatra számítani pillanatnyilag illúzió lenne. Habár a közős piaci olajszakértők arról panaszkodnak, hogy az összehangoltság hiánya miatt kell megoldani. Várkonyi Péter átadta a spanyol kormányfőnek Lázár György miniszterelnök magyarországi látogatásra szóló meghívását. Felipe González a meghívást köszönettel elfogadta. Ezt megelőzően a két ország külügyminisztere tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról, az időszerű nemzetközi kérdésekről. Várkonyi Péter és Fernando Moran egyben kicserélte az 1982- ben aláírt konzuli egyezményt megerősítő okiratokat, s aláírta a gazdasági és ipari együttműködésről, valamint a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodásokat. nem elegendőek a tartalékok, ez azonban nem nyugtatja meg a kőolaj-exportáló országokat. A nyugat-európai aggodalmak szakmai jellegűek, inkább szervezési, mintsem tartalmi hiányosságokat tükröznek. A tartalékok kontinensünk nyugati felén, Japánban több hónapra elegendőek, az Egyesült Államok pozíciója még szilárdabb. A szakértők hosszú évek óta azt várják, hogy az iraki—iráni háború valamiféle fordulatot teremthet. Ez mindeddig nem következett be, de a konfliktus magára az OPEC-re nézve legalább olyan veszélyes, mint az importáló országok szemszögéből. A két alapító OPEC-állam szűnni nem akaró háborús konfliktusa újból és újból azzal a veszéllyel fenyeget, hogy regionális vagy esetleg nemzetközi méretűvé szélesedik. Irak iráni olajlétesítményeket bombáz, Teherán meg-megismétlődően azzal fenyegetőzik, hogy lezárja a stratégiai fontosságú Hor- muzi-szorost. Utóbbi esetére Washington kilátásba helyezte közbeavatkozását. S az érv a szokásos szólam, „a Nyugat érdekeinek védelméről”. Habár az OPEC egy alapvető fontosságú nyersanyag termelésének és kivitelének szabályozására létrejött, eredendően gazdasági szervezet, mégis szerepét meghaladó jelentősége lenne, ha valamiképpen hozzá tudna járulni a két közép-keleti állam véres és értelmetlen háborújának megállításához. Győri Sándor R fogolycsere várat magára A libanoni rendezés kiindulópontjának tekintett biztonsági terv megvalósítását, a ketté szakított Bejrút újraegyesítését veszélyezteti a polgárháború tíz éve alatt elrabolt emberek tragikus sorsa. A jobboldali milíciák fogságában levők szabadon bocsátását követelő nyugatbejrúti tüntetők hétfőn már a negyedik egymást követő napon torlaszolták el a főváros és nyugati részét ösz- szekötő útvonalakat. A főváros egyesítése keretében hétfőn reggel — 154 napos kényszerű bezárás után — megnyílt ugyan a bejrúti nemzetközi repülőtér, de egyelőre csak üresen érkező gépeket fogadott, mert a repülőtérre vezető utat is lezárták az elraboltak hozzátartozói. Hétfőn ugyancsak felújította működését a bejrúti kikötő, de csak mérsékelt teljesítménnyel dolgozhatott, mert az alkalmazottak nagy része hasonló okok miatt nem jutott el a munkahelyére. Nyugat-Bejrút lakossága hétfőn szolidaritási sztrájkkal támogatta a tüntetőket, akik küldöttséget menesztettek Amin Dzsemajel államfőhöz. A szembenálló felek először ez év márciusában, a lausanne-i megbékélési értekezleten, legutóbb pedig a múlt héten állapodtak meg a jobboldali és ellenzéki pártmilíeiák által elrabolt személyek szabadon bocsátásában, de a fogolycsere még mindig várat magára. Ennek oka főként az, hogy a Vöröskereszt adatai szerint legfeljebb 200 maradt életben a több mint 3500 fogolyból, és a titkos tömeggyilkosság felelősei félnek a nyilvánosság elé tárni a valóságot, nem mernek szembe nézni az áldozatok hozzátartozóival. A falangista sajtó úgy próbálja elterelni a figyelmet a jobboldal felelősségéről, hogy kommunista és más baloldali agitátorokat vádol a Bejrút életét megbénító sztrájkok és tüntetések szervezésével. A jobboldali rádióállomások a nyugat-bejrúti ellenőrző katonai egységeket is elmarasztalják, mert nem alkalmaznak erőszakot a fegyvertelen tüntetőkkel szemben. A legtöbb libanoni és palesztin fogoly Nyugat-Bejrút 1982-es izraeli megszállása alatt, illetve azt követően tűnt el, amikor a megszállók rászabadították a falangista különítményeket a palesztin menekülttáborokra, a haladó és mohamedán szervezetekre. Később a falangista vezetésű kormányhadsereg is tömeges letartóztatásokat hajtott végre Nyugat-Bejrút- ban. Kőolaj-exportálók gondjai A mongol nép ünnepe Nagy ünnepe van a mongol népnek: a nemzeti függetlenség kivívásának, a néphatalom létrejöttének 63. évfordulója. Urgánban — a mai Ulánbátorban — 1921. július 11-én kiáltották ki a Szovjet-Oroszország testvéri segítségét élvező mongol hazafiak vezette népi forradalom győzelmét. S még egy évforduló: az idén van 60 éve, hogy a Mongol Népi Párt sorsdöntő III. kongresszusán a nevébe iktatta a forradalmi jelzőt, és kimondta a Mongol Népköztársaság megalakítását. Ez a kongresz- szus hirdette meg az ország fejlesztésének nem kapitalista útját. Hosszú és nehéz volt az út, amelyet a mongol nép az elmúlt hat évtizedben megtett. S az eredményeket, szorgalma és lelkesedése mellett nagy mértékben _ a Szovjetunió és, az elmúlt évtizedekben, a többi szocialista ország, köztük hazánk segítségének is köszönheti. Mongólia alig kétmilliós lakosságának nagy-része állat- tenyésztéssel foglalkozik (az állatállomány a sertéseken kívül mintegy 24 millió), de az ország nemzeti jövedelmének már több mint 30 százalékát', nemzeti össztermékének 44 százalékát az ipar adja. Tőlünk roppant nagy távolságra fekszik Mongólia, de olyan korban élünk, amikor a földrajzi távolságot áthidalja a politikai azonosság, a közös szocialista célokért folytatott harc. Felhőtlen viszonyunkat az 1965-ben aláírt, barátsági szerződésre éplülő együttműködés jellemzi. Ezzel együtt jár párt- és állami vezetőink rendszeres érintkezése. Kádár János 1957-ben, 1965-ben és 1974- ben folytatott beható eszmecserét Jumdzságin Ce- denballal, a Mongol Népi Forradalmi Párt első titkárával. Ezt az évtizede kialakult barátságot példázta az Elnöki Tanács elnökének a közelmúltban lezajlott mongóliai látogatása is. A látogatás alkalmat adott arra, hogy aláírjuk az új mongol—magyar barátsági és együttműködési szerződést. Ez a szerződés növeli a lehetőséget, hogy — kölcsönös érdekeinknek m ígfelelően — fejlesszük gazdasági Orvosi vizsgálat gyermekorvosi rendelőben. Az orvosi ellátás tekintetében Mongólia világviszonylatban előkelő helyen áll: tízezer lakosra 98 kórházi ágy jut, az egészségügyi hálózatban 20 ezer ember dolgozik (Fotó: MON — MTI — KS) együttműködésünket. Kereskedelmi forgalmunk ugyan egyelőre még szerény, de ebben az ötéves tervben, az előzőhöz viszonyítva, szinte megkétszereződik. Hazánk — és ezt mongol barátaink elismerően hangsúlyozzák — létesítmények építésével és szakemberek küldésével eddig is hozzájárult a mongol ipar fejlődéséhez, nemkülönben az állategészségügy megszervezéséhez, a jövőben pedig az eddiginél nagyobb lehetőségek nyílnak arra, hogy részt vehessünk Mongólia roppant természeti kincseinek — köztük a volfrám- nak, a réznek stb. — feltárásában és kiaknázásában, ami enyhítené nyersanyaggondjainkat. •A mongol nép megingathatatlan békevágyáról tanúskodik a Mongol Népköz- társaság javaslata: Ázsia és a csendes-óceáni térség államai kössenek egyezményt a kölcsönös meg nem támadásról és az erőszakról való lemondásról. Hazánk támogatja ezt a mongol kezdeményezést, amely szervesen beilleszkedik a szocialista országoknak a nemzetközi béke és biztonság megteremtése érdekében folytatott aktív külpolitikájába. Nagy nemzeti ünnepén baráti szívvel köszöntjük Mongólia népét és kívánjuk, érjen el újabb sikereket hazája felvirágoztatásában, a Mongol Népi Forradalmi Párt XVIII kongresszusa határozatainak megvalósításában, a szocialista közösség erősítésében, a népek békéje és biztonsága ügyének szolgálatában. hírek hírek hírek MA: AMÁLIA NAPJA A Nap kél 4.57 — nyugszik 20.41 órakor A Hold kél 18.43 — nyugszik 2.21 órakor ÉVFORDULÓ Négyszázhetvenöt évvel ezelőtt, 1509. július 10-én született, és 55 éves korában, 1564-ben halt meg Kálvin János, a francia származású svájci vallásreformátor, 1536-tól rövid megszakítással haláláig genfi lelkész és tanár. A kálvinizmus hazánkban a XVI. század közepén — elsősorban a Tiszavidé- ken és a Közép-Dunántúlon — terjedt el, főként a parasztság, a városi plebejusok és a kisnemesség egyes rétegei közt. Debreceni központtal alakult meg a magyarországi kálvinista (református) egyház, amelynek első püspöke Melius Juhász Péter volt. — GYOMAENDRÖDÖN július 13-án P. Box-koncertet rendeznek. Az este 9 órakor kezdődő hangversenyen a közönség többek között részleteket láthat az István, a király című rockoperából. Rossz idő esetén a szabadtéri koncertet másnap tartják meg. — NEMCSAK NÁLUNK. . . Az idei tavaszon és nyáron, úgy tűnik, nem bizonyul helytállónak a Nagy-Britan- nia hűvös, nyirkos időjárási viszonyairól alkotott kép: a farmerek a szárazságra panaszkodnak, a nyaralók viszont szokatlanul nagy melegnek örülhetnek. Londonban szombaton 29, Nottin- ghamben pedig 30 fokot mutattak a hőmérők. A szárazságtól leginkább sújtott vidékeken — Anglia nyugati és déli részén, valamint Walesben — vízkorlátozást vezettek be: tilos a kertek locsolása, az autómosás. A szakemberek szerint 1893 óta nem volt ilyen aszály a brit szigeteken . . . — NORVÉGIÁBAN halálra zúzta magát egy amerikai akrobata, aki arra vállalkozott, hogy ejtőernyővel leugrik egy 1800 méter magas hegycsúcsról. Carl Boenisch ernyője ugyan kinyílott, de ő egy függőleges sziklafalnak ütődött és halálos sérüléseket szenvedett. Az akrobata feleségével együtt korábban már sikeres ugrást hajtott végre ugyancsak ebben a skandináv országban, ám kevésbé veszélyes csúcsról. — RENDŐRSÉGI HÍREK. Július 6-án a déli órákban Mezőhegyesen a Vorosilov út és Rákóczi út kereszteződésében kis tehergépkocsijával Zalai Mihály, 36 éves orosházi lakos előzés közben elütötte Szabó András 56 éves mezőhegyesi lakos kerékpárost, aki szabálytalanul kanyarodott balra. A baleset következtében Szabó András olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Július 7-én a délelőtti órákban Békéscsabán, a Dobozi úton Lengyel Zsolt 16 éves tanuló, szolnoki lakos, aki az országos Körös Kupa kerékpár- versenyen vett részt, a pálya fordulójához érve feltehetően a kerékpár hátsó fékje helyett az elsővel fékezett, ennek következtében bukott. A baleset során a fiú súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. Július 7-én, az esti órákban Szabadkígyóson a Lenin úton Újkígyós felé haladt egy Polski 126 típusú gépkocsi. A 77-es számú ház előtt a menetirány szerinti jobb oldalon közvetlenül az úttest szélén beszélgetett három újkígyós! tanuló. Közülük az úttesten állt H. Zsuzsanna 14 éves tanuló, akit a személygépkocsi elütött, majd a vezető megállás nélkül továbbhajtott. A baleset következtében H. Zsuzsanna súlyos, nem élet- veszélyes séTülést szenvedett. A rendőrség július 8-án délután 3 órakor elfogta Szántó Zoltánná, újkígyósl lakost, aki a személygépkocsit vezette, s ellene az eljárást megindította. Hírügyeletünk __ telefonszáma: t/-ODU Derült idő Várható Időjárás ma estig: derült, száraz idő várható, mérsékelt, változó irányú széllel. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet 24— 28 fok között. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: általában sok lesz a napsütés, de az Időnként megnövekvő gomolyfelhőzetböl elszórtan záporok kialakulhatnak. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12—17 fok között várható, legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 30 fok körül, később 23—28 fok között lesz. Jelentő mennyiségű (legalább 5 mm) napi csapadék az ország területén nem valószínű. — A BÉKÉSI Szegedi, Kis István Gimnázium és Szak- középiskola vegyes kara július 13-án indul a Német Demokratikus Köztársaságba, ahol több városban Is a közönség elé lép. — A SZARVASI Krecsma- rik Endre Űttörőházban Pionírbarátság címmel játékos vetélkedőt rendeznek a városi napközistáborban vendégeskedő csehszlovák pajtásokkal a házigazda szarvasi úttörők. A program délelőtt fél 10 órakor kezdődik. csókolOzni VESZÉLYES? Kétszer Is meggondolja magát, mielőtt csókkal illeti szerelmese ajkát az, aki komolyan veszi amerikai és francia csók- szakértők nemrég nyilvánosságra hozott állításait. Szerintük ugyanis egy- egy csókváltás nem kevesebb, mint három perccel rövidíti meg a partner életét! A szív működése Ilyenkor „kórosan” felgyorsul, ami „stresszhatáshoz hasonló következményekkel Jár”. Egy párizsi doktornő szerint — aki e témakörben írta doktori értekezését — csőkolózás közben a partnernek 29 izma végez „megerőltető munkát...” — AZ ALABAMAI Huntsville (USA) közelében tizenegy személy vesztette életét, miután egy hirtelen támadt forgószél felborította azt a folyami hajót, amelyen utaztak. A hajó utasai közül heten túlélték a szerencsétlenséget. HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMOK Érvényben: ibsí. jülius io-töl Devizanem vételi közép eladási árt. 100 egységre Ft-ban Angol font 6479,21 6485,70 6492,19 Ausztrál dollár 4116,68 4120,80 4124,92 Belga frank 85,62 85,71 85,80 Dán korona 474,97 475,45 475,93 Finn márka 822,52 823,33 824,15 Francia frank 566,65 567,22 567,79 Holland forint 1542,95 1544,49 1546,03 Japán yen (1000) i 204,30 204,50 204,70 Kanadai dollár 3720,07 3723,79 3727,51 Kuvaiti dinár 16 470,80 16 487,29 16 503,78 Norvég korona 604,78 605,39 606,00 NSZK márka 1741,00 1742,74 1744,48 Olasz líra (1000) 28,35 28,38 28,41 Osztrák schilling 248,09 248,34 248,59 Portugál escudo 33,27 33,30 33,33 Spanyol peseta 30,66 30,69 30,72 Svájci frank 2068,72 2070,79 2072.86 Svéd korona 595.35 595,95 596.55 Tr. és cl. rubel 2597,40 2600,00 2602,60 USA dollár 4923,55 4928,48 4933,41 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1984. február 7-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. V ALUTA ARFOLY AMOK (BANKJEGY ES CSEKK) ÉRVÉNYBEN: 1984. JÚLIUS IO-TÖL vételi eladási árf. 100 egys. Pénznem forintban Angol font 6291,13 6680.27 Ausztrál dollár 3997,18 4244,42 Belga frank 83,14 88,28 Dán korona 461,19 489,71 Finn márka 798,63 848,03 Francia frank 550,20 584,24 Görög drachma (a) 42,78 45,42 Holland forint 1498,16 1590,82 Japán yen (1000) 198,37 210,64 Jugoszláv dinár (b) 31,67 33,63 Kanadai dollár 3612,08 3835,50 Kuvaiti dinár 15 992,67 16 981,91 Norvég korona 587,23 623,55 NSZK márka 1690,46 1795,02 Olasz líra (1000) 27,53 29,23 Osztrák schilling 240,89 255,79 Portugál escudo 32,30 34,30 Spanyol peseta 29,77 31,61 Svájci frank 2008,67 2132,91 Svéd korona 578,07 613,83 USA dollár 4780,63 5076,33 (a) vásárolható legmagasabb bankjegyeimlet: 500-as. (b) vásárolható legmagasabb bankjegyeim let: 100-as.