Békés Megyei Népújság, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-29 / 151. szám
1984. június 29., péntek NÉPÚJSÁG TELEX • BUDAPEST Peter Colotka, a CSKP KB elnökségének tagja, a csehszlovák kormány elnökhelyettese, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnöke csütörtökön folytatta megbeszéléseit vendéglátójával, Marjai József miniszterelnök-helyettessel. Peter Colotkát fogadta Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A baráti eszmecserén részt vett Marjai József. Jelen volt Ondrej Durej, Csehszlovákia budapesti és Kovács Béla, hazánk prágai nagykövete. * * * Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára az SZKP Központi Bizottságának meghívására csütörtökön a Szovjetunióba utazott. Kíséretében vannak Györke József és Kovács László, a KB külügyi osztályának helyettes vezetői. Búcsúztatásuknál a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Ivan Aboimov, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének követtanácsosa. • PÁRIZS Georges Marchais, az FKP főtitkára csütörtökön nyilatkozatot adott a francia televíziónak a Központi Bizottság kétnapos ülésszakáról. A közös piaci választások elemzése alapján — mondotta — megállapították, hogy a szavazástól tartózkodó milliók tulajdonképpen üzenetet intéztek a kormányhoz, elégedetlenségüket juttatták kifejezésre. A dolgozók nem fogadják el azt egy baloldali kormánytól, hogy nő a munkanélküliség és csökken bérük vásárlóereje, és üzenetükkel arra szólították fel a kormányt, hogy javítson politikáján. Arra a kérdésre, hogy a kommunista miniszterek miért nem lépnek ki a kormányból, Marchais így válaszolt: a kommunistáknak nem szokásuk, hogy elhagyják azt a hajót, amely nehézségekkel küzd. Mi szembe akarunk szállni a nehézségekkel. • WASHINGTON Lemondták a George Shultz amerikai külügyminiszterrel tervezett találkozót a Szovjet Újságíró Szövetség amerikai körúton tartózkodó tagjai. Genrih Borovik, a Tyeatr című folyóirat fő- szerkesztője bejelentette, hogy tiltakozásként az amerikai külügyminiszternek a Jonathan Intézet izraeli— amerikai fóruma előtt elhangzott, és a Szovjetuniót durván rágalmazó kijelentéseire, a szovjet újságírók nem kívánnak találkozni Shultz-cal. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy „elmulasztották a lehetőséget a nyílt párbeszédre”. • BEJRUT A legfrissebb értesülések szerint 32 halottja és 40 sebesültje volt a szerda esti izraeli légi- és haditengerészeti támadásnak az északlibanoni Tripoli közelében levő szigeten és környékén. Libanon csütörtökön panaszt tett a Biztonsági Tanácsnál a szerda esti támadás miatt. • STUTTGART A nyugatnémet fémipari dolgozók szakszervezete csütörtökön, hosszú vita után úgy döntött, hogy elfogadja a bérvitában közvetítő Georg Leber SPD-politikus kompromisszumos javaslatát, amely szerint a fémiparban a jövő év áprilisától bevezetik a 38,5 órás munkahetet. Egyidejűleg a munkaadók képviselői is egyhangúlag megszavazták az áthidaló megoldást. Ez lehetővé teszi, hogy a jövő héten véget érjen az NSZK történelmének leghosszabb és legköltségesebb munkabeszüntetési akciója. Kádár János fogadta Jesus Montanét Kádár János fogadta Jesus Montanét, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának póttagját, a Központi Bizottság titkárát (Teletotó) A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága meghívására június 24—28. között küldöttség élén látogatást tett hazánkban Jesus Montane, a Kubai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára. A vendéget fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Megbeszélést folytatott a küldöttséggel- -Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára. A tárgyalások során kölcsönösen tájékoztatták egymást a két ország szocialista építőmunkájának eredményeiről és feladatairól, véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzetről, továbbá a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom néhány időszerű kérdéséről és áttekintették az MSZMP és a Kubai Kommunista Párt kapcsolatainak fejlődését. Jesus Montané találkozott Várkonyi Péter külügyminiszterrel, Berecz Jánossal, a Népszabadság főszerkesztőjével és Horn Gyulával, az MSZMP KB osztályvezetőjével. A küldöttség csütörtökön elutazott hazánkból. A Ferihegyi repülőtéren Kótai Géza, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese búcsúztatta a delegációt. Jelen volt Jorge Rodriguez Grillo, a kubai nagykövetség ideiglenes ügyvivője. ENSZ-megfigyelők Teheránban Irán beleegyezett, hogy állandóan Teheránban tartózkodjon az a négy ENSZ- szakértő, aki az Irak és Irán közötti részleges tűzszüneti megállapodás betartását ellenőrzi. Irak már korábban engedélyezte a világszervezet szakértőinek bagdadi jelenlétét. A négy éve háborúban álló két ország és az ENSZ között létrejött megállapodás értelmében Teherán és Bagdad azonnal a szakértőkhöz fordulhat, ha a másik fél polgári célpontokat támad meg. A szakértők tevékenységéről az elmúlt negyvennyolc órában megbeszélést folytattak Irán képviselői és az ENSZ-főtitkár katonai tanácsadója. Reagan már novemberre gondol Az, hogy Washingtonból újabban időnként engedékenyebb hangok hallatszanak a szovjet—amerikai kapcsolatokról, ma már nem különösebben meglepő. Egyrészt azért, mert az utóbbi időben megfigyelhettük, hogy a Rea- gan-kormány kissé, de csak kissé, letért a hosszú időn át használt vágányról: a legkeményebb, engesztelhetetlenül szovjetellenes, az enyhülésre nem sokat adó külpolitikát némileg módosították. De csak annyira, hogy most ama vágány mellett haladnak, az irány alapve- tőer nem változott. Ennek az új magatartásnak adta példáját szerdán maga az elnök egy washingtoni intézetben mondott beszédében. Egyfelől méltatta a szovjet—amerikai kapcsolatok mai rossz állapotában a pozitívumokat, tehát azokat a területeket sorolta fel, ahol van párbeszéd, s ehhez hozzáfűzte, hogy előrelépést is remél. Aztán — csattanónak — indítványozott is valamit: egy új, általános megállapodást a „kapcsolatokról, a cserékről és az együttműködésről”. Minthogy a két nagy ország kapcsolatainak javításáért eleddig Reagan nem igyekezett sokat tenni, s igencsak kevés javaslata volt, ez mindenképpen pozitívnak tekintendő, sőt, biztatónak vélhetnénk a nemzetközi viszonyok szempontjából. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy Reagan másfelől igencsak hangsúlyozta beszédében a régi washingtoni tételt, miszerint a mai barátságtalan szovjet—amerikai kapcsolatoknak, és a fegyverkezési tárgyalások szünetelésének Moszkva lenne az oka. Ahogy az elnök fogalmazott: a szovjet kormány „makacssága”. Tehát némi új és sok régi — ez a beszéd mérlege, ami nem feltétlenül negatív, ha a korábbi reagani egyenlegekre gondolunk. Figyelembe kell viszont venni, hogy az elnök ismét olyasmiket ajánlott, amelyek meglehetősen általánosak, kevéssé kézzel foghatók, ugyanakkor határozottan megerősítette az eddigi külpolitikai vonalát — a sztereotip vádaskodásokkal külön is aláhúzva azt. Gyanítható hát, hogy a pozitívnak tekinthető gesztusokat politikai szükségből, és nem az irányváltás meggyőződéséből tette Ronald Reagan. A szükség itt pedig a novemberi elnökválasztás, amelyre a republikánusok jelöltjeként ideje kampányba fognia a hivatalban levő elnöknek, hiszen neki nem kellett korteskednie az előválasztásokon. Márpedig érezhető, hogy amennyire tetszik sok amerikainak a reagani keménység, úgy nyugtalanít nagy tömegeket a feszült világhelyzet. Csak, és változatlan hévvel keménykedni nyilván hátrányt jelenthetne novemberben a demokrata vetélytárssal szemben. Időszerűvé pedig még inkább aa teszi Reagan enyhültebb hangjait, hogy pár hét múlva tanácskoznak a demokraták San Franciscóban, ahol nemcsak jelöltet állítanak, hanem nyilván politikát is jelölnek. Reaganék valószínűleg úgy vélik, hogy nem jó, ha a másik párt jelöltje sajátítja ki magának az enyhülés hívének szerepét. Avar Károly Bonni kormánynyilatkozat A Bundestagban csütörtökön felolvasott kormánynyilatkozatban a nyugatnémet kancellár leszögezte, hogy az NSZK továbbra is szorgalmazza a kelet—nyugati viszony általános javítását. Ugyanakkor sajnálkozva állapította meg, hogy a szovjet —amerikai viszony „nem kielégítő”. Helmut Kohl ezúttal is a szocialista országokat próbálta meg felelőssé tenni a kelet—nyugati viszony jelenlegi állapotáért, amikor hangoztatta: a Varsói Szerződés tagországainak komolyan kellene venniük a Nyugat részéről megnyilvánuló jószándékú kezdeményezéseket. A nyugatnémet—szovjet viszonyról szólva a kancellár megállapította, hogy a gazdaság, a tudomány, a technológia és a környezet- védelem területén van lehetőség a kétoldalú kapcsolatok bővítésére. Az NDK vonatkozásában elmondta, hogy Bonn tovább folytatja azt a politikát, amelynek alapja a párbeszéd és a hosszú távra' megalapozott együttműködés. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy még az idén az NSZK- ba- várják Erich Honeckert, az NDK államtanácsának elnökét. Belpolitikai témákra áttérve Kohl kedvezőnek értékelte a nyugatnémet gazdaság kilátásait. Elismerte azonban, hogy a munkavállalók és a munkaadók bérvitája nyomán kirobbant sztrájkok következtében egyes iparágakban megtorpant a fellendülés. lackson Nicaraguában Az Egyesült Államoknak nincs joga ahhoz, hogy ni- caraguai kikötőket^ aknásít- son el, és a sandinsita kormány megdöntésére törekedjen — jelentette ki Ma- naguában, a nicaraguai belügyminisztériumban rendezett gyűlésen Jesse Jackson amerikai polgárjogi harcos. Washingtonnak tiszteletben kell tartani a világ más népeinek területi épségét, a közép-amerikai térség problémáit, nem fegyverekkel kell megoldania — fűzte hozzá. A gyűlésen Tomás Borge belügyminiszter is beszédet mondott, s ebben emlékeztetett: a gyakorlat azt bizonyítja, hogy az elmaradottság ellen vívott küzdelem mindig szembetalálta magát az Egyesült Államok ellenállásával. Washington most sem akar tudomást venni a nicaraguai változásokról. Nicaragua Jackson középamerikai kőrútjának utolsó állomása. Előzőleg Panamában, Salvadorban és Kubában járt. A demokrata párt elnökjelöltségére pályázó amerikai politikus bejelen-' tette, hogy Washingtonba visszatérve tájékoztatni szeretné Reagan elnököt és Shultz külügyminisztert kőrútjának eredményeiről, Fidel Castro kubai államfővel folytatott megbeszéléseiről. Szíriái—izraeli fogolycsere A Nemzetközi Vöröskereszt közvetítésével és felügyelete alatt Szíriái—izraeli fogolycserét hajtottak végre csütörtökön a Golan-fennsí- kon lévő Kuneitra város közelében. Szíria hat izraeli hadifoglyot adott át, köztük a Bejrút melletti izraeli ösz- szekötő iroda három, Észak- Libanonban letartóztatott alkalmazottját. Izrael összesen 312 szíriai állampolgárt, köztük 291 katonát és 21 polgári személyt bocsátott szabadon. A civilek között nyolc olyan szíriai volt, aki a Go- lan-fennsík annektálása után nem volt hajlandó felvenni az izraeli állampolgárságot. A fogolycsere nem érintette a palesztin szervezetek fogságában lévő három izraeli katonát. hírek hírek hírek MA: PÉTER, PÁL NAPJA A_ Nap kél 4.50 — nyugszik 20.45 órakor A Hold kél 4.41 — nyugszik 21.32 órakor ÉVFORDULÓ öt évvel ezelőtt, 1979. június 29-én hunyt el — 85 éves korában — Paul Dessau, az NDK Nemzeti-díjával két ízben kitüntetett német zeneszerző. Híriigyeletünk __ teleftmszáma: fc/"uöU Eső várható Várható időjárás ma estig: nyugat felől megnövekszik a felhőzet, ismétlődő záporok, zivatarok várhatók. A szél zivatarok környezetében átmenetileg viharos lesz, illetve holnap délután északnyugat felől a Dunántúlon tartósan megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet az észak- nyugati országrészben 20 fok körül, a délkeleti országrészben 25 fok körül várható. — GYOM AENDRÖDÖN, a Déryné Művelődési Házban június 26-án nyílt kiállítás a hunyai, az ecsegfalvi, a dévaványai, valamint a négy gyomaendrődi díszítő- művészeti szakkör munkáiból. A körzeti kézimunkakiállítás augusztus 20-ig tekinthető meg. — AZ ÖRMÉNYKÜTI Zalka Máté úttörőcsapat, valamint a szarvasi Krecsmarik Endre úttörőház közös kerékpártúrát szervezett örménykút, Körösladány, Vésztő, Doboz, Mezőbérény útvonalon. A Körösi Csorna Sándor születésének 200. évfordulója tiszteletére indított 200 kilométeres túrát június 25-től július 4-ig teszik meg a gyerekek. Közben megismerkednek a környék néprajzával, műemlékeivel is. — VÉSZTÖN sokat tettek környezetük védelméért a diákok. Részt vettek a HNF által szervezett kétnapos hulladékgyűjtési • akcióban, melyen tizenkét vontató szemetet és 800 mázsa hulladékot gyűjtöttek, s mindezek mellett az első félévben több mint kétezer óra társadalmi munkát végeztek környezetük értékeinek megóvásáért. — A BÉLMEGYERI nyugdíjasklub tagjai július 1-én, vasárnap sétahajóútra indulnak. A több mint 100 idős ember szórakoztatásáról a békési citerazenekar gondoskodik majd. — SARKADKERESZTÜRON a napokban megtartott tanácsülésen hatan kaptak kitüntetést kiemelkedő társadalmi munkájukért. A Békés megyei Tanács által alapított „településfejlesztő társadalmi munkáért” érmet Károlyi Mihály és Törő János, a HNF községi bizottsága „Érdemes Társadalmi Munkás” kitüntető jelvényt pedig Bakos János, Kiss Benedek, Kiss Imre és Tokai Gábor vehette át. — AZ OKÁNYI könyvtár az elmúlt évben csaknem 500 kötettel gyarapította könyv- állományát. Ezzel, a mintegy 680 beiratkozott olvasó 13 ezer 100 könyv közül válogathat ízlésének, érdeklődési körének megfelelő olvasmányt. — A DOMBEGYHÁZI Petőfi Tsz-ben tegnap, csütörtökön megkezdték az őszi árpa betakarítását. A közös gazdaságban négy kombájn vágja a mintegy 200 hektár őszi árpát. — A BÉKÉSCSABAI kórháznak négy faházból álló üdülője van Szanazugban, ahol július 1-től nem csak saját dolgozói pihenhetnek. Kapcsolatban állnak a lőcsei kórházzal, melynek dolgozóit kéthetes turnusokban fogadják majd ezen a nyáron. — GYULÁN, az Erkel Művelődési Központban rendezi meg a Semmelweis-ün- nepséget a megyei tanács egészségügyi" osztálya és az Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezete Békés megyei bizottsága július 3-án, kedden délelőtt 10 órakor. Ünnepi beszédet dr. Pintér Attila, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese tart. — RENDŐRSÉGI hír. Június 27-én 17 óra után a 44. sz. fő- közlekedési úton Békésszentand- rás felől Szarvas irányába közlekedett személygépkocsijával Krebs Gyula, 83 éves szarvasi lakos. A mezőtúri út kereszteződésénél úgy kanyarodott balra, hogy nem biztosította az elhaladást a vele szemben szabályosan közlekedő Pálinkás Sándor, 33 éves, szarvasi lakos által vezetett személygépkocsinak, így összeütköztek. Krebs Gyula Trabant gépkocsija felborult és kigyulladt. A kempingtáborból és az odaérkező gépkocsikból összeszedett tűzoltókészülékkel az oltást megkísérelték, de a jármű olyan hevesen égett, hogy a tüzet csak a kiérkezett állami tűzoltók tudták eloltani. A gépkocsiban levő Krebs Gyula és 73_éves felesége olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A vétlen gépkocsi vezetője és két utasa könnyebben megsérült. Az anyagi kár kb. 70 ezer foynt. Az ügyben a rendőrségi vizsgálat szakértő bevonásával folyamatban van. pbogkamajAnuatunk BÉKÉSCSABA Június 29-én, 20 órától az evangélikus nagytemplomban Mozart: Requimje csendül fel. Június 30-án, 17 órától a békéscsabai Napsugár bábegyüttes „Bábjáték felnőtteknek” című műsorát mutatja be a nemzetközi bábfesztivál keretében a Jókai Színházban. Kedden „diákcentrum” lesz a Kulich Gyula Ifjúsági és Üttö- rőházban. 19 órától „Start két keréken” című amerikai filmet vetítik. GYULA Szombat délelőtt kezdődik a SEU. Június 29-én, 30-án, valamint július 1-től 10-ig a várszínpadon Fekete Sándor: A Lilla villa titka című javító-nevelő játék két pásztorórában látható. Rendező: Bodrogi Gyula. Július 1-én 10 órától a SZOT- üdülő kamaratermében , a szekszárdi babesyüttes, valamint a Kínai Népköztársaság bábművészei tartanak előadást. Július 2-án 20 órától a belvárosi katolikus templomban Kovács Endre orgonamüvész hangversenye lesz. Énekel Balatoni Éva. Július 5-én 20 óra 30 perctől a Szabadtéri Színpadon (rossz idő esetén az Erkel Művelődési Központban) a Körös táncegyüttes és a belga Drieske Nijpers táncegyüttes közös műsora lesz. BÉKÉS A tarhosi zenei napok keretében szombaton délelőtt 9 órától a zenepavilonban „Műveltség-minőség” címmel tudományos tanácskozás lesz. 19 órakor kezdődik a református műemlék templomban az óratórium- est. Július l-én délelőtt 11 órától a zenepavilonban unokák koncertje, majd este 19 órától ünnepi díszhangverseny a Nemzeti Színház javára. MEZÖBERÉNY Június 30-án a ligeti pavilonban bálát tartanak este 8 órától. Július 2-án este fél 7-től Szu- hay Balázs és Verebély Iván műsora látható „Nem vagyunk teljesen skótok” címmel.