Békés Megyei Népújság, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-02 / 128. szám
1984. június 2., szombat o IZHilUMMígy látják a gyomaendrödi kazángyártók Vélemények a munkaverseny-mozgalomról Régi igazság az: anyagi befektetés, kockázat nélkül nincs üzlet, nincs haszon. Ha viszont befektetésre, vagyis beruházásra nincs pénz, akkor a haszon is elmarad — következik az előbbiekből. Am ez a képlet hamis, legalábbis a füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz-ben. Saját beruházás nélkül, a tagok pénzének mobilizálásával, közös beruházásával növelték a baromfiágazat férőhelyeit, termelését. Fele a háztájiban — Két éve kezdtük a kölcsönös lehetőségek kihasználásával megmozgatni, forgatni a tagok pénzét. Ennek több oka volt: láttuk a nagy- csoportos baromfitartás gondjait, aztán a nyereség nagysága sem közömbös, s végül a tagságnak, a szövetkezetnek és a községnek is hasznos az együttműködésnek ez a fajtája — fogad dr. Barkóczki István, a tsz elnöke. Az elmúlt két esztendőben a program első ütemében elkészült tizennégy, egyenként ötezer broylercsirke tartására alkalmas ól, további kettőt pedig a napokban fejeznek be az építők. A második lépcsőben más területen további harminc épül, valamint a lakóházaknál készül még hasonló nagyságú épület, természetesen baromfi- tartásra. Köztudott az is, hogy a füzesgyarmati téesz- nek megyeszerte kiterjedt partnerkapcsolatai vannak a háztáji gazdaságokkal, s a baromfiágazat termelését erre is alapozták. — A kistelepek elkészültével a feldolgozóiparnak évente 1,5 millió pecsenyecsirkével többet adnak a háztájik, emellett mintegy két és fél milliót szállít a szövetkezet is a feldolgozóiparnak. Ha a tsz a saját erejéből próbálta volna mindezt a beruházást megoldani, akkor ehhez több tízmillió forint kellett volna. Így, úgymond beruházás nélkül növelte termelését az ágazat, s ha mind a tervezett 60 ól belép a termelésbe, akkor a baromfi- ágazat évi 400 millió forintos termelésének a felét a háztáji adja — folytatja az elnök. „Vigyázzban” alszanak — Magán a közösben ... — mondja félig tréfásan Weim- ber Lénárt, a szövetkezet karbantartója. — Hogyan is kezdődött? — kérdezi szinte önmagától a pihenőhelységben, ugyanis ez minden épületben készült. — Tizennégyen jöttünk össze, 100 ezer forint mezőgazdasági kölcsönt vettünk fel, 50 ezer forint saját erővel szálltunk be. Aztán újabb jelentkezők jöttek, van olyan épület, amelyiknek négy gazdája van. Közösen építettük, a kőművesek mellett felváltva, többször is 3-4 nap szabadsággal segédmunkásként dolgoztunk. Az előzetes kalkulációk szerint egy-egy ól 220 ezer forintba került, mire elkészült ez az összeg 353 ezer forintra rúgott. Aztán még 20—20 ezer forintot fizettünk útra és vízre. Most már több mint félmilliót ér . .. — mondja, miközben invitál; nézzek körül. Az ólban nagyüzemi, automata technológiával nevelik a jószágokat. Szép állomány. A naposcsibéről és a takarmányról a szövetkezet gondoskodik, megelőlegezi, s csak akkor kell a számlát egyenlíteni, amikor leadták az állományt. A fűtőolaj ára, ez havonta átlagosan 4 ezer forint, a világítás, ami megközelíti az 5 ezer 500 forintot, a különféle javítások, melynek összege 1500—2000 forint, az adó, a szállítási költség, és természetesen az öt évre szóló OTP-hitel törlesztése a tulajdonosokat terheli. Sok a munka, nagy az állomány, így a felelősség is. A csirkések úgy fogalmaznak egymás között, hogy amióta csirkével foglalkoznak, szinte „vigyázzban” alszanak. Magántulajdon a tsz-földön — Amint az első három ól elkészült, azt azonnal be is népesítettük, majd ahogyan folyamatosan fejeztük be az épületeket, azokat is úgy telepítettük be. Az első telepítés — minden bajával, gondjával, eredményével — közös volt, s csak utána „különültünk" el, ha egyáltalán elkülönültségnek lehet nevezni munkánkat — sorolja Weimber Lénárt. — Mennyire kifizetődő a esirketartás? Nos, erről is pontos kimutatást vezetnek. Ez a tizedik parti, s egy-egy szállításnál ólanként 4 ezer 700—4 ezer 800 csirkét adnak le, s minden turnusban csirkénként 8—10 forint a bevételük. — A nagyüzemben tartott csirke után kilogrammonként 1,30—1,50 forint között van a haszon, a háztájiból ez a szövetkezetnek 2,20 forintot hoz, ráadásul tizedannyi gonddal-bajjal. A kisebb csoportban tartott állományra a gondozók jobban odafigyelnek, erre utal az a tény is, hogy ott az elhullás a nagyüzeminek a felét sem éri el — summázza az elnök. A tulajdonviszonyokról is érdemes néhány szót ejteni. A baromfiólak magántulajdonban vannak — a tsz földjén. A létesítmények szabadon értékesíthetők, az épület területének bérleti díját nem pénzben fizetik, hanem a háztájiból vonják le a területet. A beruházás az együttműködésnek egyik sajátos formája, mely kölcsönös érdekeltség alapján, a kölcsönös előnyökkel valósult meg. A szövetkezetben , ez az együttműködés mintegy száz családot érint, vagyis az aktív tagságnak egynegyedét. Szekeres András A „Körös” Kazángyártó és Gépipari Vállalat gyomaendrödi 2-es számú gyáregységében hat szocialista brigád van, melyek közül négy fizikai, egy adminisztratív, egy pedig műszaki, termelés- irányítói dolgozókból áll. A legjobbak közt tartják számon a Lenin végszerelő-, az Április 4. gépes, és a November 7. lakatosbrigádot. A Lenin végszerelőbrigád egyik tagja Darvasi Ferenc szerelő, aki elmondja, hogy ebben a műhelyben 15 éve kapcsolódtak a szocialista munkaversenybe. Akkor még ipari tanuló volt, aztán ő is a brigád tagja lett. — Mi a véleménye a munkaversenyről ? — Azelőtt más volt. Lelkesen csináltuk. Az utóbbi években azonban formaivá vált. Nem határozták meg kellően a követelményeket. Martinák István főművezető, aki egyben a gyáregység párttitkára is, úgy véli, hogy tulajdonképpen az általános helyzet változása a meghatározó. Például ma elsőrendű követelmény a minőség. Legyen ez a munkaversenynek is az egyik legfontosabb mércéje. Folytassuk: — Mi a minőség feltétele? — kérdezem. — Főképpen a szakmához értő ember, legyen az munkás, művezető, főművezető, igazgató vagy bármilyen reszortban dolgozó műszaki irányító. — Egyetértenek? — fordulok ismét Darvasi Ferenchez. — Igen. — Megfelel ennek a követelménynek? — Lakatos vagyok * * * Martinák István közbeszól: — A legjobbakhoz tartozik. A termékek műszaki fejlődésével az ő szakmai fel- készültsége lépést tart. — De — veszi át a szót Darvasi Ferenc — érdekelnek a műszaki folyóiratok, könyvek és mindazok a technikai újdonságok, amelyek a munkakörömmel kapcsolatosak. Sőt azok is, amelyek az általános műveltség fejlesztését szolgálják. — Értékelik a szakmai hozzáértést ? — Szerintem nem megfelelően. — Mit kellene tenni? — Jobban differenciálni. Csávát István szakszervezeti főbizalmi ezt nemigen tartja lehetségesnek. Megállapítja: — A jelenlegi anyagi körülmények között minimális a béremelés lehetősége. — Mennyi? — Az alapórabér átlag 50 fillérrel emelhető. Ebből ugyan részesül mindenki, de akkor sem lehet olyan arányú keresetkülönbségeket kialakítani, amilyen a teljesítmény alapján szükséges lenne. — Szerintem — mondom — a mozgóbért, a prémiumot és a jutalmat is úgy kellene felhasználni, hogy kimagasló teljesítmény esetén kimagasló legyen á kereset. Nemcsak 100, hanem ezer forintokkal több az átlagos, vagy az átlagon aluliakhoz képest. * * * Márialaki Tibor szerelő az előző időkre visszaemlékezve úgy vélekedik, hogy a munkaverseny-mozgalom hanyatlóban van. Komolyabban kellene venni. — Milyen’változtatást tartana fontosnak? — Fegyelmezett, pontos munkát kellene megkövetelni. Legyen eladható az, ami készül. Örüljön neki a vásárló, a kereskedelem pedig rendeljen újra nálunk. Molnár István csoportvezető a következőket mondja: — Jól kezdődött, jól is folytatódott, aztán valahogy elbürokratizálódott a munkaverseny. A nemes célok háttérbe szorultak. — Mit javasol? — Elsődleges cél a minőség. Nálunk ugyan nincs baj. de több mint húsz céggel működünk együtt, s nem mindegyik törekszik arra, hogy kifogástalan legyen az a munkadarab, amit nekünk szállít. Ezeket kénytelenek vagyunk mi kijavítani, ami időbe telik, az ilyen idő pedig „kidobott” pénz. Aki tehát dolgozik, annak felelősséget kell vállalnia. Nemcsak egy-egy brigádnak, hanem azon belül is minden személynek. Madarász László, a gyáregység igazgatója helyesli, hogy a dolgozók is a minőséget helyezik előtérbe, s kijelenti: — Az természetes, hogy a prémium és a jutalom elsősorban azokat illeti, akik ennek a követelménynek eleget tesznek. A szakmai továbbképzéseket (most hegesztő- és gázszerelő-tanfolyam van) is azért szervezzük, hogy minél jobban értsenek a dolgozók ahhoz, amit csinálnak. * * * Martinák István követelményként említi még az anyaggal, energiával való takarékosságot, amihez hozzátartozik a munkaidő alapos kihasználása. Nem utolsósorban pedig az olyan újítás, aminek segítségével az anyag- és az energiafelhasználás csökkenthető. Az újításban pedig példát mutat Madarász László, akit ebben mások is követnek. Csúvár István kijelenti: — A szakszervezet támogatja az újítómozgalmat, s mindazt a törekvést, ami a korszerűsítést, a műszaki színvonal emelését, a munka termelékenységét szolgálja. Ezt is a szocialista munkaverseny egyik fontos céljául tűzzük ki. Nem felejtkezhetünk meg a társadalmi vállalásokról, a közügyekben való részvételről sem. Szükség van és lesz is mindig arra, hogy a szocialista brigádok szépítsék a környezetüket, vegyenek részt például óvoda vagy gyermekjátszótér építésében, rendben tartásában. Szükség van tanácstagokra, munkásőrökre, önkéntes rendőrökre, szakszervezeti bizalmiakra .. . De ilyen megbízatásokat csak azok kapjanak, akik azt a munkát, amiért fizetség jár, becsülettel teljesítik. Sőt! Akik a legtöbbet teszik a vállalatuk gazdasági eredményéért. Pásztor Béla — Ebben az iparágban, az automatizálás története hároméves. Ekkor merült fel egy ilyen irányítási rendszer megszervezésének gondolata: emberi kéz érintése nélkül készüljön a feldolgozásra érkezett zöldborsóból késztermék. A törekvésünk — fogalmazza meg Schusz- ter Ferenc, a Hűtőipari Vállalat fejlesztési laboratóriumának osztályvezetője — találkozott a békéscsabai gyár kollektívájának elképzeléseivel. Közösen gondolkodtunk tovább. A gépi feldolgozás színvonalfejlesztésének irányában indultunk el, dolgoztuk ki az irányítás technikai rendszerét. A megvalósításra kiírt pályázatot a VILATI nyerte meg, 1981- ben kötöttünk velük szerződést, alakították ki ezután a részletes automatizálási, folyamatszabályozási programot. * * * Á Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium az Országos Műszaki Fejlesztési Bank támogatásával célul tűzte ki: minden ágazat teremtse meg a termelésirányítási modelljét. Ez valósult meg elsőként a hűtőipar békéscsabai gyárában. Az ötlet aprópénzre váltása á VILATI tervező mérnökeire, Merics Tiborra és Gedeon Istvánra várt. Munkájukat a Békéscsabai Hűtőházban a gyári kollektíva segítette, amely részt vett a gépészeti rendszer beépítésében, miközben folyt és ma is folyik a gyárban egy termelési rekonstrukció is. Csak a kölcsönös egyetértésnek és együttműködésnek köszönhető, hogy az eddig sehol ki nem próbált automatizált feldolgozás, folyamatszabályozás 1984. május 23-ra elkészült. Az új rendszer bevezetése 1983 decemberében kezdődött meg, s féléves időszak elegendő volt ahhoz, hogy a hozzá tartozó automatizálási részegységek a helyükre kerüljenek. Május 23-tól a vizespróbák a várakozásnak megfelelően sikerültek. Schuszter Ferenc úgy fogalmazott, hogy nincs hasonló berendezés Európában, az itt megvalósult elképzelés merőben új. * * * Négy fogadóállomáson érkezhet a borsó, majd kerül az előfőzőbe, innen a gyors- fagyasztóba, az osztályo- zóba: A programot számítógép vezérli, de képesek félautomata, sőt teljesen kéziirányítással is a feldolgozó vonalak működni. Amiben még sokat tud a technika, az a szakaszos üzemmód. Korábban a meghibásodott vonalszakaszon a borsó órákat állt, tönkrement. Ezentúl ha az egyik szakaszon valami hiba következik be, nem megy tönkre az áru, hanem a diszpécser egy másik feldolgozó vonalra tereli az árutömeget. A feldolgozási idő nem változott, mint korábban, most is 20—30 perc. Nem volt azonban garancia a maghőmérséklet tartására. Most a visszajelző berendezések folyamatosan jelzik a számítógépnek ezt is, és az ennek megfelelő mennyiséget adagol a vonalakon. Egy- egy vonal egy-egy szín a monitoron a diszpécser előtt. Az ő dolga a termelés figyelése, a beérkezett borsó minőségi vizsgálatának függvényében, a különböző fel- dolgozási értékek, hőmérséklet vezérlése, a fogyamatos kapcsolattartás a részmunka- helyekkel, a vezetőkkel. * * * A vonalszerű termelés kezdetei 1963-ra tehetők. Az eltelt időszak fejlesztése nyomán az ipar a jelenben az automatizálás időszakába lépett. S nem áll meg a Békéscsabai Hűtőházban sem a pillanatnyi korszerűség szintjén az automatizálás, ugyanis a többi termék feldolgozására is szeretnék adaptálni a rendszert. Elsőként a bab, majd a gyökérfélék következnek. A korszerűbb feldolgozási technika mellett az is követelmény, hogy a termelés korszerűsítését megfelelően szolgálja a termelési háttér, a programozott termesztés a mezőgazdaságban. Egyelőre a feldolgozás és a termeltetés külön-külön rendszeren fut, a jövő feladatai közé tartozik, hogy a két csatorna találkozzon. A pillanatnyi vonalak 40 napos feldolgozási időt határolnak be. Az egyes pályák — egyidőben három képes működni — a betakarítási ütemet tudják követni. A mezőgazdasági üzemek óránként másfél vagonnyit takarítanak be, s a feldolgozás ez idő alatt másfél vagon. A MÉM és az OMFB igénye a modellszerepen kívül az, hogy az ipar e tekintetben is piacképes legyen a komplett hűtőházi exportokban. Ugyanakkor elvárja az üzemelő rendszertől, hogy az exportképes árualap 10 százalékkal növekedjen, az energiahordozók megtakarítása érje el a négy százalékot, a munkaerő 10 százalékos csökkenését célozta meg, és 10 százalékos kapacitásbővítést tegyen lehetővé. A megvalósult program 34 millió forint értékű, amelyhez az OMFB 15,5 millió forint, részben visszafizetendő támogatást adott. A megtérülés két év. A borsó- szezon június-8-a körül kezdődik. Számadó Julianna Ez a szoba az „agy”, aki a próbaüzemet irányítja: Halász Ferenc, a VILATI szerelésvezetője Fotó: Fazekas László 11 ÍH111 n f jR bI RTiTi] WíThit/h iTi] Ifi
