Békés Megyei Népújság, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-24 / 303. szám
o 1983. december 24., szombat NÉPÚJSÁG KÖRÖST'AJ KULTURÁLIS MELLÉKLET „Kedves Három Királyok .. Előtte, este, esett, a hó. Miért is ne esne: december van. Mentünk Ugra felé, olyan az országút, mint a hokipálya. Síkos, fényes, beszórva hó-porcukorral. Ha- ladoznak visszafelé a községek, házak, utcák. Mögöttünk már Sarkad, Keresztár, Zsadány. Olyan fényesség mindenütt: havas táj, fasorok, szántások, hó alá bújó zöld vetések váltogatják egymást. Mintha életet duruzsolna a motor, olyan a hangja. Egy kis zárt világ ez, amiben itt ülünk, és nem is nagyon beszélgetünk, gondolunk inkább erre, arra, ami ilyenkor az ember eszébe jut. Akarom, vagy nem akarom, József Attila jut eszembe. Nem is ó, hanem az a nagyon szép vers, amit olyan ritkásan mondtak egy időben, és amit most már szépen és sokan mondanak, hallani a rádióban, a tévében, ünnepélyeken. Mert ugye: december van. tegnap esett a hó, és ott. valahol a sűrűbbödő erdő fái közt már szereli szánkóját a Hótündér, készülődik a Három Király, hogy bekopogtasson a jászolos istállóba: „Istenfia, jónapot, jónapot!..." Hát persze: József Atttila. Betlehemi királyok. Mondogatom, keresek közben egy-egy szót, hogy mit is csinál Mária? „Irul- pirul”, találok rá, amit illene jobban tudni, meg arra is, hogy „boldogságos kis mama", és amikor mi is bekopogunk Ugrán, a Szabó Pálék portáján, és robog elénk Buksi, a csupa szem, csupa figyelem jószág; akkor érek el a magamban mondogatott vers végére: „Kedves Három Királyok, jóéjszakát kívánok!...” Mesélem Erzsikének, Szabó Pál Erzsikéjének, hogy egész úton idefelé az Attila- verset szedegettem az emlékezetem szobáiból, és dehogyis akarok én jóéjszakát kívánni, most, amikor alighogy eltelt a délelőtt fele, és olyanok a zúzmarás-havas fák itt, a Szabó-portán, mint a menyasszonyok. Az a diófa is, az ajtó előtt, hátul, amit Pali bácsi ültetett negyven körül: benne a keze szorítása, rajta a szíve nyoma. Meg a másik, a barack (vagy alma?), ami alatt a tavasszal Pribojszky Matyi citerázott és Czine Mihály előéneklésével dalolt vagy negyven vendég, amikor Ugrán volt a Köröstáj-nap. A házban, amelynek szobáit valósággal egymás után építgette-ragasztgatta a meglevőhöz a zsellérsorból kikecmergett falusi kőműves, a Szabó Pali; abba a szobába telepszünk be, ami már akkor is megvolt, amikor (ezer éve?!) elcserélte két rokon. Mivégre cserélte, ki tudja már, őket is hiába kérdeznénk kint, a temetőben. Ez a nagy szoba volt az igazi bölcső. Ez a nagy szoba látta a legtöbbet Szabó- Pált, itt volt az édesnagymama ágya, meg a másik falon az Erzsikéé, itt volt az asztal, meg a karos lóca, itt lesett ki Erzsiké a takaró alól: hogyan ír az apja? Itt hallgatta, hogyan perceg a toll, látta a petrólámpa rezgő, kicsi lángját, a falon a nagy árnyékokat, a sarokban a kemence gömbölyű hasát, ahonnan a jó melegek jöttek teleknek idején. Ott, ahol ülsz, ott volt a kemence, mondja Erzsiké, és felnyitja a tulipános láda fedelét, ami a karos lóca végénél lenne most, ha volna még karos lóca. A láda tetején évszám: 1844. Róza Miroslav Krleza: Jeruzsálemi párbeszéd V Ah úgy! Tehát ö názáreti? — Hát persze: a sarki halaskofa szegről-végröl a nagynénje neki! — En meg hallottam, hogy anyja egy esett nő, és hogy az apja utcaseprő. — Istállóban született, ennyi tény; egyáltalán: sok folt van az eredetén. Valami öreggel hál most az anyja, mondják. De ki jegyzi meg, nagysád, ezt n sok szörnyű botrányt? — No jó. És van-e iskolája? Tett érettségit? — De kérem! - Nagysád tréfál, remélem! Micsoda érettségit? Minap megcsókolt nyilvánosan egy utcalányt. Soroljam végig? Naplopókkal iszik, lógnak vele halászok, vakok, bénák, betegek, s már kezdi fertőzni a gyerekeket. Följelentések vannak ellene, egész tucat vád. Ez a fiú kereszten végzi, meglássa, nagysád. Acs Károly fordítása Filadelfi Mihály: Karácsony 1983 Jézuska reszket hideg jászol a Föld az anyja is megtébolyult s az arany a mirha a tömjén helyett látja csak kések pengéje villanását pedig úgy várná Pásztorok énekét s csak az Egyensúly őrködik szegény feje felett.. . néném ládája, Bihartordas- ról hozta el a mama. S a láda színültig fényképpel. Borítékokban, meg csak úgy kupacban, albumokban. Csak legyek nyugdíjas, nevetgél Erzsiké, majd öszerakom az egészet! Ez volt az egyik álmom. És látod? Hegyén-há- tán az egész. Jönnek elő a képek, jönnek elő az emlékek. És jönnek elő a régen volt karácsonyok, Szabó Pálék karácsonyai. Nézd, - itt, ezek ... Dole- zsál-fotók. Hatvankilencből, apám utolsó karácsonya előtt. A budai házban, a Diána utcában. Nagyika (Éva lányom nevezte így, a mamát meg mamukának) már beteg volt. A család körülötte az élet változatlan látszatait igyekezett fenntartani. Karácsony éjszakáján felébredt, és nem tudott szólni. A legkeservesebb karácsonyunk volt az a hatvankilences. (A képen két arc, és az író keze. Valamit mond éppen, és a keze súlyt ad a szónak. A nagy fotelben ül, a fotel odakint van az emlékszobában. Melléje támasztva a bot, amivel járt.) Buksi trappol be, a kedves jószág. Körülnéz, mindenki szimpatikus, leül az ajtóban, ahonnan kifelé is, befelé is éberen figyelhet. Erzsiké mesél. Olyan meséket, amik mellé oda szokás tenni a szót: igazak. Most éppen hófehér a szoba, mert: szerettük a fehéret. Karácsony vigíliáján már leterítettük az asztalt fehér terítővei, az ágyakat is fehérrel, mindent, ahová csak jutott. Aztán jöttek a betlehemesek, a kán- tálók ... Számolgatom: kétéves lehettem, amikor megrögzült bennem az első karácsony. Abból is annyi, hogy az apám belép az ajtón, és hoz egy éjjeliszekrényt. Viszi át a felső szobába, ami akkortájt lett kész, és sokáig üresen állt. Mígnem Zsadányban, munkabér fejében, két ágyat, asztalt, szekrényt, éjjeliszekrényt csinált neki egy asztalos. Csak arra emlékszem, hogy belépett és cipekedett. Mindig csinált valamit. Nem tudott tétlenkedni. Erzsiké könyve a „Szabó Pál szivárványai”. A 156. oldalon: „Apám soha nem hagyta az életet csak úgy, önmagától zajlani maga körül, hogy sodorja, amerre akarja. Mindig, mindennek elébe állt. Szívét, hitét gátnak vetette. A lehetetlent is megpróbálta, hogy elébe álljon, hogy rákényszerítse az önnön akaratát, hitét, látomását.” Ide most egy másik karácsony kívánkozik. Az 1958- as. Árpikor jóval túl a hatvanon, mintha megfáradt volna. Mintha az a „gátnak- vetés” lohadt volna, mintha az öregkor küszöbéről visz- szanézve... Gépelt kéziratot olvasok, soha meg nem jelentet, soha nyomdába nem érkezettet. A nagy család öregszobájában ugrai csend. A fényképek visszafordítják arcukat, csak magam vagyok, és a szavak, amelyeket felfogni, leírni pár sorukat, reszket a toliam. „Ahogy az idő egy síkba foly” a napló címe. Kinyitva 1958. december 28-ánál. „Közben elmúlott Karácsony, ami tulajdonképpen három napig tartott, mivel a kettős ünnep hétfőre és keddre esett, s így lett a vasárnappal három nap ... Először is az idő: szép volt, fehér, s havas. A család az estén az akkori, s másnapi ennivalókat készítgette, s én villanygyújtás után Nagykovácsi lemezeket tettem fel, nagyon szerettem Nagykovácsit valaha . .. Aztán vacsora, aztán karácsonyfagyújtás. Évi gyújtogatta a gyertyákat, s csillagszórókat. Erzsiké énekelt egy zsoltárt, és én csak ültem, s csak néztem, és ijesztőn, félelmesen éreztem, hogy milyen nagyon könnyű, s üres ez az egész, nincs pátosza, nincs szépsége, hite, csak valami végtelen szomorúsággal csendül vissza a rég elmúltból, de mi? Talán ez, s ezek. Ezen a karácsonyon éreztem először, tisztán, meg- fellebezhetetlenül. hogy visz- szavonhatatlanul magamra maradtam, s olyan nagyon egyedül vagyok ezen a kicsi családon kívül, mint egy magányos kő a folyó sodrán, valahol ottfelejtett tárgy, vagy egy kerékvágásban egy kicsi tócsa, amikor már elvonult tova a zivatar. A nap még süt, vagy már süt, s fénye ragyog a tócsán. de meddig? ...” Erzsiké visszajön. Olvassuk megint. Együtt. Miért volt ilyen? Édes lelkem, mondja nekem: hatvanon túl így van ez. Amit érzett, leírta. Arra a karácsonyra talán bölcsebb lett? Még egy válasz, a „Szivárványok”-ból: „Apám minden ember életét élte, érezte, egetverő lobo- gással érezte és érzékelte a szeretetet. Nem hitte soha, hogy elfáradhat egy ember az elődök önmagukkal, világgal harcolt harcában.” íme, az éremnek két oldala. És az időknek sok oldala, az embernek megszámlálhatatlan rögzülése, taszí- tódása, vágyakozása, harca és boldogsága. Az élete. Körmök csattognak a hosszú folyosón: Buksi érkezik. A bundáján hó csillan, hát ez hol járt? A házban halászlé-illat. Az ugrai recept országos tréfa tárgya: „Lopj két kiló halat...” — így kezdődik. Azok a karácsonyi ebédek! Vacsorák! Aranygaluska. töltöttkáposzta, halászlé, mondja Erzsiké. Itt a nagyasztalon, a fehér szobában. Meg Budán is. De ez csak a szép. Az ízes-emlék. Volt karácsony, nem is egy, hogy se fa, se ünnepi koszt. Egy tányér narancs az asztalon. Semmi több. Hallgasd meg a történetét! Buksi kitrappol: az új történet nem az ő kenyere. És még ebéd sincs: mire várjon? A Kelet Népét szerkesztette akkor az apám. Valami irodalmi estet rendeztek, és csúfos kudarcba fulladt. Ráfizette az évi búzát, a kenyérnek valót, meg a hízót. Nem vágtunk abban az évben, és akkor volt a karácsony: egy tányér narancs az asztalon. Első regénye, az Emberek 1929 karácsonyára jelent meg. Aztán volt ám olyan karácsony is, folytatja Erzsiké, amikor egymás után jöttek ki a könyvei, hogy Palkó öcsém villamos autót kapott, én meg járóbabát. Ha felhúzták, ment szépen a nagyasztalon. Szabó Mari néni hogy nevette!... Kezemügyében a Kelet Népe talán harmadik száma. Decemberi. Az első cikke Szabó Pál írása: Karácsony. „Kiváltképpen mink tudunk karácsonyi ünnepet ülni, magyarok. Földöntúli szimbólummá nőtt szívünkben a fenyő, gyertyáink aranybíborba hajló lánggal égnek, és adunk, ó, mi adunk a szű- kölködőknek. Teát főzünk, tépést csinálunk, diót lyukasztunk . . .” Lapozom tovább, Sinka-vers: Karácsonyi pásztor. Veres Péter cikke: A parasztság és a középosztály viszonya. Derko- vits Gyula rajza: Anya gyermekével. ... Hogyan is van az a sor? „Irul-pirul Mária, Mária, boldogságos kis mama ..És amikor az ágyúk dörögnek? Dörögtek? 1944. karácsonya. A Szabó-család Budán. Körtér, ostrom. Asztalos István írja az „író a Hadakútján"-ban: „Én december 22-én Szabó Pál hívására — aki látva árvaságomat. nagyon sajnált — átköltöztem hozzájuk a Horthy Miklós körtérre. Egy hatalmas, ötemeletes ház félemeletén laktak Szabó Pálék, kétszobás-előszobás lakásban. Ott vártuk mi aztán reménykedve, hogy végre szabadok lehessünk, s nem üldözött bújdosók saját hazánkban." Az apám az utolsó HÉV- vel kiment Szentendrére, és egy hátizsák paszullyal jött haza. Kaptunk valahonnan fagyos krumplit. Abból főzött a mama krumplipaprikást. Éppen vacsoráztunk, amikor találat érte az ablakot, és az keretestől együtt bedőlt a szobába. De a krumplistányért mindenki szorongatta. 1944. karácsony-este: az első bombatámadás. Pest-Buda felett zúgtak a Liberátorok. Nézzük az ugrai öregszoba fehér mennyezetét. Milyen mély is erre a csend. A délután derekán járunk, kékes-fehér a világ, olyan a kert, az utca. Buksi benéz, itt vannak-e még a vendégek? Mert olyan jó üvöltözve ugatni kint a kertben, ha búcsúzik és elmegy a vendég! Olyan jó nagy, piros örömöket kiabálni a hangokat elkapó szélbe! A házon emléktábla. Kis fény lobban a betűkön. Élt, írt, nyugszik ... „Kedves Három Királyok, jóéjszakát kívánok!” Sass Ervin
