Békés Megyei Népújság, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-10 / 291. szám

1983. december 10., szombat o alkotó pedagógusok elismerése Önálló vállalat lett a SZÖVKER Novák Tálnak, a békéscsabai 3. számú általános iskola igaz­gatójának nyújtja át az elismerő oklevelet és jutalmat má­sodik díjas pályamunkájáért dr. Hajnal Lajos Fotó: Veress Erzsi gé a tudományos igényű munkákon dolgozó pedagó­gusokat. Tizenhárom peda­gógus tizenkét pályamunká­ját értékelték a szakembe­rek. Első díjat nem adtak ki, második díjban hat, har­madikban két dolgozatot ré­szesítettek. A díjak átadása után három pályamunkát is­mertettek alkotóik — rövidí­tett formában — a megje­lentek előtt. Az ünnepségen részt vett dr. Szűcs Alajos- né, a Pedagógus Szakszerve­zet megyei titkára és Né­meth Lajos, a megyei műve­lődésügyi osztály csoportve­zetője is. P. F. Tegnap délelőtt értékelték Békéscsabán az ez évre ki­írt pedagógiai pályázatra be­küldött munkákat a Békés megyei Pedagógiai Intézet­ben. Először dr. Kincses László, az intézet igazgató- helyettese szólt a kreativi­tásról, az alkotó pedagógu­sok szerepének fontosságá­ról. Ezután dr. Hajnal Lajos, a pedagógiai intézet igazga­tója értékelte a pályázatra beküldött dolgozatokat. Ke­vesebben pályáztak az idén. rriint a korábbi években, mindehhez feltehetően hoz­zájárult az is, hogy az isko­lákban nem értékelik elég­Ünnepi nyitva tartás A megyei tanács vb ke­reskedelmi osztályának tájé­koztatása szerint a követke­ző megyénkben az ünnepi nyitva tartási rend; decem­ber 11-én és 18-án, ezüst- és aranyvasárnapon a városok és a járási székhely nagy­községek (Szeghalom, Mező- kovácsháza) központjában az áruházak, ruházati iparcikk­üzletek 9-től 14 óráig nyitva tartanak. Minden más üzlet zárva. Az édesség-, dohány-, virág- és a vendéglátóipari üzletek a vasárnapi rend sze­rint üzemelnek. December 24-én, szomba­ton valamennyi élelmiszer- üzlet és csarnok 14 óráig lesz nyitva. Az iparcikküzletek a szombati rend szerint vár­ják a vásárlókat. A vendég­látóipari üzletek, egységek általában 15 óráig tartanak nyitva, a szállodai éttermek és az utasellátó éttermek pe­dig 20 óráig. December 25-én, vasárnap minden nyílt árusítású üzlet zárva lesz. A virágboltok a vasárnapi, a vendéglátóipari üzletek a szombati nyitva tartási rendet követik. De­cember 26-án, hétfőn szintén zárva lesz minden nyílt áru­sítású üzlet. Az édesség-, do­hány- és a vendéglátóipari üzletek a vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek. ■ A kijelölt vendéglátóipari egy­ségek december 25-én és 26- án árusítanak tejet, kenye­ret és péksüteményt. Soron kívüli ülést tartott tegnap Békéscsabán, a MÉ­SZÖV székházában az ÁFÉSZ-ek közös vállalata, a SZÖVKER. Elsőként Nátor István, az egyszerű társaság igazgatója tájékoztatta a tagszövetkezetek küldötteit a SZÖVKER Vállalat idei I—■ III. negyedévi eredményei­ről. Ezután Bagi Sándor, a MÉSZÖV elnökhelyettese a SZÖVKER-társaság megszű­nésének és az önálló szövet­kezeti közös vállalat meg­alakításának feltételeit, s az utóbbival kapcsolatos hatá­rozati javaslatban foglaltakat elemezte. Az elnökhelyettes által elmondottakat élénk vi­ta követte. Ugyanakkor va­lamennyi felszólaló hangsú­lyozta: a Békéscsaba és Vi­déke ÁFÉSZ gesztorságával éveken át tevékenykedő SZÖVKER-társaság betöltöt­te feladatát és jól szolgálta az ÁFÉSZ-eket. A soron kívüli ülésen Ta­nai Ferenc MESZÖV-elnök elismeréssel szólt a társaság idei várható áruforgalmi és gazdálkodási eredményeiről. Annak a reménynek adott kifejezést a MÉSZÖV elnöke, hogy az önálló vállalattá ala­kulás magasabb szintű együttműködéssel. összefo­gással párosul. Ehhez — mondotta — alapvetően fon­tos a tagszövetkezetekkel való jobb kapcsolat kialakí­tása. s a kishatármenti áru­csere-forgalom további foko­zása. Végül köszönetét mon­dott a békéscsabai ÁFÉSZ eddigi gesztorságáért. Ezután Bagi Sándor ME- SZÖV-elnökhelyettes beter­jesztette a közös vállalat ne­vének elfogadását, mely a következő: Békés megyei ÁFÉSZ-ek Árubeszerző, Ér­tékesítő, Ipari és Szolgáltató Szövetkezeti Közös Vállalat. Rövidítve: BÉKÉSSZÖVKER Vállalat. Ezután elfogadták és határozattá emelték a tár­sulási szerződést, mint ok­iratot, majd a SZÖVKER- társaság megszűnésének, s az igazgatóság tagjainak lemon­dását elfogadva titkos szava­zást tartottak , a küldöttek, így választották meg a BÉ­KÉSSZÖVKER Vállalat hét­tagú igazgatóságát, melynek elnöke Szebelédi János, el­nökhelyettese Kissné Bacsó Aranka lett. Mivel a vállalat tagja lett a MESZÖV-nek. így megyei küldöttnek Nátor István igazgatót Választották meg. Ezután elfogadták a külcjjjttek, hogy a Békés me­gyei ZÖLDÉRT Vállalat tag­ja legyen a BÉKÉSSZÖV- KER-nek. A soron kívüli ülésen fel­szólalt Fröhner Béla, a me­gyei tanács osztályvezető-he­lyettese, aki a lakosság áru­ellátásának fokozására hívta fel az önálló vállalat vezeté­sének a figyelmét. — Balkus — Kiállítások 1984-ben A békési városi művelődé­si központ 1984-re öt kiállí­tást tervez. Az érdeklődők, akik ellátogatnak a megnyi­tókra, meghívójuk, no és a szerencse segítségével a bé­kési alkotó közösség és az alkotótábor résztvevőinek képeihez juthatnak. A meg­hívókra ugyanis a megnyitó­kon egy-egy sorszámot bé­lyegeznek a helyszínen. így a meghívók sorsoláson vesz­nek részt. 1984. december 7- én egy képzőművészeti prog­ram keretében tartják a ké­pek sorsolását. Ismét: „Barátunk a könyv” A szarvasi Városi Tanács mű­velődésügyi osztálya, a városi­járási úttörőelnökség, a szarvasi Egyesített Művelődési Intézmé­nyek, valamint az örménykúti könyvtár és általános iskola de­cember 5-én, a szarvasi Krecs- marik Endre Üttörőházban hir­dette meg az úttörőközösségek immár hatodik városi-körzeti vetélkedőjét ..Barátunk a könyv” címmel. A vetélkedő, amelyen A jövő év első kiállítása január 13-án nyílik majd a békési galériában, ekkor Várkonyi János festőművész képeit láthatja a közönség. A Jantyik Mátyás Múzeum­ban január 27-én nyílik Weintrager Adolf festőmű­vész kiállítása, majd április 3-án a művelődési központ árkádja alatt Kiss Nagy András szobrászművész mű­veivel ismerkedhet meg a közönség. A Alkotótábor ’84. kiállítás augusztus 17-én. a békési tárlat pedig novem­ber 30-án nyílik meg a bé­kési galériában. hatodik osztályos tanulók ve­hetnek részt, 1984. december 1- én lesz az örménykúti klub­könyvtárban. A népszerű játék­ra 1983. december 20-ig nevez­hetnek be a hatodikos úttörők a városi tanács művelődésügyi osztályán. Az új esztendőben tehát ismét folytathatják a gye­rekek a városi-körzeti közmű­velődési úttörőközösségi játékot. Tájékoztató az új útlevelekről A jövő év január 1-től életbe lép a külföldre uta­zásról és az útlevelekről in­tézkedő törvényerejű rende­let — jelentették be csütör­tökön a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium il­letékesei a Magyar Sajtó Há­zában tartott tájékoztatóju­kon. Drucker Tiborné rendőr ezredes, a Belügyminisztéri­um útlevélosztályának veze­tője egyebek között elmond­ta, hogyha törvényerejű ren­delet szerint az eddigi 8-féle útlevél helyett ezentúl négy­féle okmányt adnak ki: a diplomata-, a magán-, a szolgálati útlevelet és a kül­földön élők útlevelét. A mó­dosításból következik, hogy a december 31-ig érvényben levő — népszerűén piros és kék útlevélnek nevezett — okmányok helyett kiadott új­fajta magánútlevéllel vala­mennyi országba lehet majd utazni. Magánútlevelet to­vábbra is az az állampolgár kaphat, aki magán — láto­gató, egyéni, vagy társas tu­rista — célból utazik kül­földre, valamint, aki hivata­los útra megy, de szolgálati útlevélre nem jogosult. A változások nem érintik a külföldre utazás lehetőségét és feltételeit. Bulgáriába, Csehszlovákiá­ba, Jugoszláviába, Lengyel- országba, az NDK-ba, Romá­niába és a Szovjetunióba utazni szándékozóknak a postahivatalokban és az uta­zási irodáknál megvásárol­ható — az 1984. január 1-től kiadott — új formájú útle­vélkérő lapot kell kitölteni, és az állandó lakhely szerint illetékes rendőrkapitányság­hoz benyújtani. Minden egyéb országba történő egyé­ni turista és látogató célú utazás szándéka esetén a bu­dapesti lakosoknak az IBUSZ útlevél- és vízumosztályát vagy, a Nyugati pályaudvari IBUSZ-irodát, a Pest megyei lakosoknak ugyancsak az IBUSZ útlevél- és vízumosz­tályát, a többi megye lako­sainak pedig az állandó lakó­helyük szerinti megyeszék­helyen működő IBUSZ-iro- dát kell felkeresniük, ahol megvásárolhatják és benyújt­hatják az útlevélkérő lapot. Társas turistautazáshoz a szervező utazási irodánál le­het megvásárolni és benyúj­tani az útlevélkérő nyomtat­ványt. A korábban megvá­sárolt útlevélkérő lapok 1984-ben még felhasználha­tók. Az útlevelek cseréjét fo­lyamatosan végzik a Belügy­minisztérium illetékes szer­vei. Mindazok, akiknek ér­vényes útlevelükben 1984. ja­nuár 1. előtt kiadott és még fel nem használt kiutazási engedély van, azzal az útle­vél időbeli érvényességi ide­jén belül utazhatnak, nem kell új útlevelet kérniük. Az útlevél érvényességének le­járta után azonban a fel nem használt kiutazási en­gedély érvényét veszti. Annak az állampolgárnak, aki 1984. január 1. után akár szocialista, akár nem szocia­lista országokba szóló útle­vélkérelmet nyújt be, az új­fajta útlevelet adja ki a ha­tóság. Akinek kétféle — pi­ros és kék — útlevele van, mind a kettőt mellékelnie kell az útlevélkérelemhez. A bevont régi útlevélben levő fel nem használt kiutazási engedélyt illetékmentesen át­vezetik az új útlevélbe. Csúcs László, a Pénzügy­minisztérium illetékcsoport­jának vezetője tájékoztató­jában elmondotta: január 1- től — az eddigi 49-féle út­levélilleték helyett — egysé­gesen 350 forint lesz az új szolgálati és magánútlevél il­letéke, amelyet — függetle­nül attól, hogy egyszeri, vagy többszöri kiutazásra jo- gosít-e — a kiutazást enge­délyért kell fizetni. Ezt vál­tozatlanul a kérelem be­nyújtásakor illetékbélyeggel kell leróni. Az új szabályozás szerint a Bolgár Népköztársaságba, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságba, a Lengyel Népköztársaságba, a Német Demokratikus Köztársaságba és a Román Szocialista Köz­társaságba korlátlan számú szolgálati, vagy magánuta­zásra jogosító kiutazási en­gedélyért — az útlevél ér­vényességi idején belül — 350 forint illetéket kell fi­zetni. Ez magában foglalja a Szovjetunióba utazás ese­tenkénti engedélyezésének az illetékét is. Minden más or­szágba a kiutazási engedé­lyért — esetenként — ugyan­csak 350 forint illetéket kell fizetni. A december 31-ig be­nyújtott útlevélkérelmekért az illetéket még a jelenleg érvényes szabályok szerint kell leróni. Az új útlevelekkel kapcso­latos tudnivalókat közli a Házi Jogtanácsadó különszá- ma is, amely megvásárolható a postahivatalokban és az újságárusoknál. A realitás jegyében Irzékeny politikai figyelem — így jellemezhető a közvélemény várakozása, amely a Központi Bi- I zottság <e heti ülését várta, fogadta. Aligha szük­séges találgatni ennek okait. Unos-untalan mondjuk magunknak a közhellyé csontosodott kategóriát: a nem­zetközi, a világpiaci helyzet feszültté válása mind szigo­rúbb leckét. ír elő Magyarország számára. De hát akár közhely, akár nem, a tények reális ér­tékelésének igénye kell, hogy vezesse a gondolkodást. Csakugyan, az országnak romló feltételekkel kell szem­benéznie. A Központi Bizottság ülése a realitásokból ki­indulva állapította meg, hogy ilyen adottságok közepet­te népünk kiegyensúlyozott politikai légkörben eredmé­nyesen dolgozik, a népgazdaság alapvonásaiban a gaz- dságpolitikai irányvonalnak megfelelően fejlődik. Ezt bizonyítja, hogy a súlyos aszály veszteségei ellenére egyensúlyi helyzetünk tovább javul, az ország eleget tudott tenni fizetési kötelezettségeinek. Amit ebből a közvélemény kétségbevonhatatlanul megállapíthat: az ellátás megőrizte színvonalát. Az alapvető cikkekből kielégítő, az élelmiszerekből jó a kínálat. Azt is tapasztalhatjuk, hogy az életünk minő­sége — amely jóval tágabban határozza meg az állam­polgár helyzetét — a jelentős erőfeszítések hatására áll­ja az idők próbáját. Megjegyzendő, gondjaink tetemes része igényeink a lehetségesnél talán gyorsabb növeke­déséből származik, ez vonatkozik például a tartós fo­gyasztási cikkek iránti keresetre éppúgy, mint mond­juk a lakásépítésre. A népgazdaság teherbíró képességét és a kibontakozó kedvező folyamatokat jelzi az energia­takarékosság racionalizálási program idei sikere. Ezek természetesen számokkal mérhetők: a népgazdaság ke­vesebb energiahordozót fogyasztott, mint tavaly. Ennek magyarázata, hogy már harmadik éve csökken a fajla­gos fogyasztás az iparban. Jó érzéssel állapíthatjuk meg azt is, hogy nem szorultunk semmiféle korlátozásra, s villanykapcsolóját reggel, délben, este bárki zavartala­nul felkattinthatta, az üzemanyagot a benzinkútnál megvásárolhatta. Ismerve a mai helyzetet, szintén ré­sze, pozitív eleme életszínvonalunknak. Mindemellett néhány makacs gonddal küszködünk. A közlemény is megállapítja: az idén sem erősödött meg­felelően a termékek versenyképessége, mert nem tud­tunk kellő javulást elérni a belföldi kooperációs kap­csolatokban, nem sikerült a kívánt mértékben javítani a minőséget. Napi tapasztalatunkból. a' mostanában mind nyíltabb helyzetértékelésekből hozzátehetjük: mindennek hátterében összetett okok húzódnak meg. Érdekeltségi rendszerünk, szabályozóink változtatásra szorulnak, csakúgy, mint a munkamegosztás szervezé­se. Nem hagyható figyelmen kívül — az első pillanat­ra gazdaságon kívülinek látszó, valójában a gazdaság­gal nagyon is összefüggő tényező — a munkafegyelem sem. amelynek állapota sajnos joggal tölthet el ben­nünket aggodalommal. A Központi Bizottság felmérte, hogy az ország 1984- ben is szigorú feltételek között találja majd magát. Nyíltan mérlegelve e feltételrendszert úgy határozott, hogy a gazdaságpolitika fő céljait továbbra is a 12. kongresszus irányvonala szerint kell alakítani. ..Ennek megfelelően a szocialista vívmányaink védelme és gya­rapítása érdekében a gazdasági munka középpontjába 1984-ben is a hatékonyság növelését, az egyensúly biz­tosítását. az ország nemzetközi fizetőképességének meg­őrzését kell állítani." Ez azt jelenti, hogy teendőink sorrendjét az objektív adottságok határozzák meg. Most is az értékek létreho­zására kell erőfeszítéseinket koncentrálni, elosztási le­hetőségeinket ez szabja meg. Kötelező a sorrendet te­hát, amelyen nincs módunk felcserélni az alapelemeket, s amelyben az előírásokat valójában az élet diktálja, így azt, hogy a mezőgazdaságnak, az iparnak milyen mértékben kell hozzájárulni a nemzeti jövedelem gya­rapításához — s mennyit fordíthatunk az életszínvo­nalra. Az összefüggésrendszerből következik: a lakos­ság fogyasztása és reáljövedelme jövőre az 1983-as szin­ten marad, mérsékelten növekednek a társadalmi jut­tatások. A KB-közlemény szavaival: ,.Az átlagkeresetek — a bérpreferenciával és a bérpolitikai intézkedések­kel együtt — 4.8—5; a lakosság pénzbevételei mintegy 8 százalékkal emelkednek. A bérnövelési lehetőségeket a teljesítmények fokozására, a hatékony, a minőségi munka javítására kell felhasználni. A fogyasztói árszín­vonal 1984-ben 7-8 százalékkal emelkedhet. O indezért színvonalasabban kell gazdálkodnunk. Például: vissza kell szorítanunk a tartósan vesz­teséges, alacsony hatékonyságú tevékenységeket, előnyt kell nyújtani ugyanakkor a dinamikusan fejlő­dőknek; a rendelkezésre álló jövedelmet azoknak kell adni elsősorban, akik a nemzeti jövedelmet gazdaságo­sabban állítják elő, többet tesznek a külgazdasági egyensúly javításáért. Tetemes tehát valamennyi gaz­dálkodó munkája, hiszen feladataikhoz általában nem számíthatnak több anyagra, energiára, támogatásra, mint ma, s mind nagyobb mértékben szorulnak saját tarta­lékaikra, kezdeményezéseikre. És mit kínál a társada­lom erőfeszítése fejében jövő évi programunk? Nem ke­vesebbet, mint lehetőségeink megőrzését, a továbbfej­lődést egy rendkívüli nehéz szakasz legyűrése közben. A közvélemény tudatában van annak, hogy ez a prog­ram az ország érdekeit szolgálja. Cselekvésre ösztönöz, amellyel megőrizhetjük életünk alapvető értékeit. Matkó István

Next

/
Oldalképek
Tartalom