Békés Megyei Népújság, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
o 1983. november 6., vasárnap NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET A hűség írója Az elfelejtett Emmanuil Kazakevicsről Hetven éves lenne, de csaknem tizenkét esztendeje halott Emmanuil Kazake- vics, akit méltatlanul el is feledtünk, noha műveinek belső aranytartaléka, emberségének fénye feltétlenül érdemessé teszi az utókor figyelmére. Ébresszük hát emlékét! A kezdeményezés voltaképpen nem is az enyém lesz. Palotai Boris élete egyik legutolsó írásában, amely a Rakéta regényújságban látott napvilágot, dunaújvárosi, azazhogy akkor. 1954-ben, sztálinvárosi látogatását idézi fel. „Meglátja, milyen jó riportokat csinálunk” — súgta ' Kazakevics Palotai Borisnak, aki mint a helyi lap szerkesztője elkísérte őt a gyárba. „Arról beszélt, hogy a jó riport alapanyaga az őszinteség. És persze tízszer annyi anyagot kell gyűjteni hozzá, mint» amennyit az ember felhasznál. A munka nyomait egyedül a munka tünteti el — tette hozzá bölcs mosollyal.” Palotai Borist nem csalta meg az emlékezete: ő nyilván nem olvasta a szovjet író naplójegyzeteit, csupán az egykor hallottakra támaszkodott. Kazakevics valóban az őszinteség és az igazság megszállottja volt. Amit az is bizonyított, hogy inkább nem írt meg egy jónak ígérkező riportot, semhogy — a kor divatja és igényei szerint — „lakkozni” kényszerüljön. Mielőtt néhány vázlatos szóval bemutatnám személyét, ide kell írnom az irodalomtörténet ítéletét. Emmanuil Kazakevics háromszor is úttörő szerepet vállalt a szovjet irodalomban. Először közvetlenül a háború után, amikor Csillag című kisregénye (majd egy másik kisregénye, a Ketten a sztyeppén) hallatlanul új színt, új látásmódot hozott. Ezekben az alkotásokban nyoma sem volt a személyi kultusz akkor általánosan jellemző sémáinak, Kazakevicsnél a háborút megszenvedő, mégis hőstettre vállalkozó ember képe jelent meg. Sokáig folytatás nélkül is maradt a háborús irodalomban ez a látásmód, ám legyünk igazságosak: korántsem csupán az írók akaratából. Másodszor akkor „robbantott” a szovjet irodalomban, amikor megírta a Kék füzetet, azt a kisregényt, amely a razlivi száműzetésben dolgozó Lenin alakját . ugyancsak reális színekben állítja az olvaso été. A szobor-Lenin helyett ~ Kazakevicsnél a vitatkozótöprengő, kétségeivel hadakozó Lenin ismerhető meg ebből a tömör, . hatalmas anyagismeretről tanúskodó alkotásban. Harmadik tette pedig az volt, hogy pontosan felismerte: a szovjet életben, tehát az irodalomban is, Sztálin halála után új korszak kezdődik, ám a / lenini normákhoz történő visszatérés korántsem automatikus folyamat lesz, ezért harcolni kell, s ő az irodalmi élet megújulásáért küzdött. Az ő szerkesztésében jelent meg a Lityeraturnaja Moszkva című almanach, amely művekkel perelt az illusztratív ábrázolás ellen, a zsdánovi esztétika nyűgjeivel szemben. Sok, ma már klasszikusnak számító alkotás látott napvilágot ebben az almanachban. Csak két példát említek: ezeken az oldalakon rehabilitálták a húszas-harmincas évek egyik legeredetibb költőnőjét, a tragikus sorsú Marina Cvetajevát, és itt jelent meg az „olvadás” talán legfontosabb művészi alkotásának, a Szállnak a darvak című filmnek Viktor Rozov által írott forgatókönyve. A kortársak tanúsága szerint: nem csekély erőfeszítések eredményeképpen. Emmanuil Kazakevics kommunista volt: életének ez volt a legnagyobb élménye, így akart élni, és így akart, az irodalomban is hatni. Ezért vállalta azt az irodalmi szerepet, amit vállalt. Érdemes egy kissé részletesebben megidézni e rövid, ám rendkívüli élet egyes eseményeit, mert roppant pontosan mutatják annak a generációnak a lehetőségeit,, amely Kazakevicshoz hasonlóan gyermekfejjel érte meg a forradalmat, kamaszként, fiatalemberként az első ötéves tervek romantikus és nehéz vállalásokat követelő korát, majd átélve a háborút: szembe kellett néznie a valósággal. Kazakevi- csék Ukrajnában éltek, a cári hatalom által szüntelen szított zsidó pogromok állandó rémületében, magától értetődött tehát, hogy rokon- szenvük azok mellett volt, akik a fajgyűlölet bármely formáját ki akarták irtani, s minden ember, minden nemzetiség számára biztosították a békés fejlődést. Kazakevics édesapja jiddis nyelven író költő és lap- szerkesztő volt. Az ő hatására kezdett az ifjú Emmanuil jiddis verseket írni, a jiddis irodalom ismerői szerint tehetséges alkotásokat. Ugyancsak termékeny műfordító volt: oroszból, illetve németből tolmácsolt klasszikus és kortárs írókat. A leginkább és a legnagyobb szeretettel Heinét. Később — szüleivel együtt — Biro- bidzsánba költözik, a távolkeleti Zsidó Autonóm Területre. Édesapja ott is lap- szerkesztő, őmaga pedig a lehető legellentétesebb foglalkozásokat próbálja ki — s mindet sikerrel. Kolr hozelnök, majd a birobid- zsani zsidó színház szervezője, házi szerzője és igazgatója. A háború kitörésekor önként jelentkezik a frontra. A hadseregben — német nyelvtudása és kivételes személyes bátorsága okán — a felderítőkhöz osztják be. Frontszolgálatban harcolja végig a háború négy évét, többször megsebesül, több magas kitüntetést kap, végül Berlinben szerelik le századosi rendfokozatban. Harminckét éves: helyet kell találnia az új, a békés életben. Ekkor újabb váltásra szánja el magát, talán a legmerészebbre, legkockázatosabbra, amire író vállalkozhat: nyelvet vált. Jiddis anyanyelve helyett, amelyen már ismert és jelentős költőnek számított — orosz prózát kezdett írni. És azonnal sikeresen. A Csillag akár önéletrajzi indíttatású is lehetne, hiszen a felderítők között játszódik: a hősiesség és a szerelem, a halál és a győzelem ritka találkozását példázza. A memoárjelleget indokolta volna az időbeli közelség: Kazakevics rögtön a háború befejezése után vetette papírra művét. A Csillag-nak azonban éppen az volt az újdonsága, hogy képes volt elvonatkoztatni az egyéni élmény esetlegességétől. s még sokkal inkább a hősiességről, a helytállásról a háború idején szükségszerűen kialakult sémáktól. A Csillag nem a háborúról szól, hanem olyan emberekről, akik kénytelenek harcolni. Még világosabban kitűnik ez az álláspontja a másik kisregényéből, az egyes kritikusok áltál élesen elítélt Ketten a sztyeppén-bői. A visszavonulás zűrzavarában egy fiatal tiszt elveszti a fejét, s nem teljesíti a parancsot, s ezzel súlyos veszteségeket okoz övéinek. A hadbíróság halálra ítéli, ám a végrehajtást a németek hirtelen előretörése megakadályozza. Kettesben marad őrével, s mivel a halálra ítélt tiszt még így sem akar áruló lenni^ nekiindulnak megkeresni övéiket. Két ember vándorol a sztyeppén, többszörös életveszélyben mindketten. Dehogyis határozták el eleve, hogy hősök lesznek, „mindössze” annyi történik: emberek akarnak maradni, tudják, hogy árulással saját magukat veszthetik el. Érdekes kitérő Kazakevics eleddig nyílegyenes életút- ján az ezután következő két regény, a Tavasz az Oderán, illetve a Ház a téren. Mintha a divatnak és a korszellemnek engedett volna: az irodalom helyett publicisztikát kapunk, problémák helyett előre szavatolt győzelmeket, emberek helyett elvek szimbólumait. A sematizmus győzelme lett volna ez? Inkább egy sajátságos félreértés: Kazakevics mélyen meg volt győződve arról, hogy az embereknek szüksége van a nemrég elmúlt háborúról szóló irodalomra, a nép hőstetteinek megörökítésére — és ebben igaza volt. Viszont a könnyebb ellenállás lehetőségét választotta, amikor látnia kellett, hogy a Csil- lag-gal választott út milyen ellenállásba ütközik. Amint alkalma és lehetősége nyílik, azonnal elfordul az illusztratív ábrázolástól. A Napvilágnál című kisregénye megint az emberi helytállás kiseposza. Kaza- kevicset az ember érdekelte, az az ember, aki képes megfelelni az új társadalom igényeinek. , Nem azért, mert hibátlan, mert gáncs nélküli lovag, netán afféle kommunista szent. Ő a cselekedni képes, a jövőnek elkötelezett teljes ember modelljét, önalakítási képességeit keresi. Először a háborúban, talán azért, mert ez volt az a kollektív élménye a társadalomnak, melyen keresztül mindenki megmérhette, eldönthette a modell hitelét. Sztálin halála után, a XX. kongresszust követő időben pedig szinte törvényszerűen kellett felfedeznie Lenin személyiségét. Említettem már Kék füzet című művét, amely a történelmi igazság kollektív helyreállítási folyamatának fontos állomása volt akkoriban, és máig sem vesztette el érvényét. Kazakevics ugyanis a legendák helyébe — az élet valóságát akarta állítani. Ennek a lázas életnek korán kellett kilobbannia. Élete utolsó éveiben egy újabb, terjedelmesre tervezett regényhez gyűjtött anyagot. A regény a harmincas évekről szólt volna: az ötéves tervekről, a nagy reményekről, a szovjet emberek helytállásáról, Sztálinról és arról, hogy mint következett el a háború. Ezt a tervét már nem válthatta valóra. Emmanuil Kazakevics a forradalom írója volt. Élete és művei egyaránt ezt példázzák. Szinte minden alkotása megjelent magyarul. Nem érdemli meg, hogy ne olvassuk őt. A hűség írója volt. E. Fehér Pál Gacs Gábor rajza Gyóni Géza: Utolsó tánc Most roppannak a roppant eresztékek: Most bomlanak a bárgyú babonák. Vágják már, vágják a szent kések A zabolát, a zabolát. Retteg a hajcsár, megfordul a csorda, Papok, poéták, fel az oltárokra! Zengjen a völgy és minden bús halom: Forradalom, Téged szomjaztunk eleitől fogva. Teafád ágyaz minden vércsatorna, Könnymosta árok, verejték-folyó; Penészes gőg, úri tivornya, Pince-salak, nyomor-kohó; Tealád ágyaz minden arany-trágya, Valahol gyűlik gyűlölt garmadába — Te kelsz belőle fénnyel gazdagon: Forradalom. Nyomornak s fénynek lánghajú leánya. Akit te ölelsz, elsápad a zsarnok; Dúsak erében megdermed a vér. Tárnák mélyén hozsánna harsog: Trónjára a nép visszatér! Bújik a hajcsár: ostort fog a csorda; Nyomor és bőség most indul bírókra. Forr a harag már minden katlanon, — Forradalom, Te fűtöd: Isten égő csipkebokra. 1 Szent arcod előtt leborulok térdre — Távoli bús nép keserű fia. Űri herék sok rab cselédje Jajgat bennem, mert Rád kell várnia; Rád, akit oly rég elnyomott az álom, (Űri beléndek altatott és mákony) S most ébredsz frissen és' fiatalon, Forradalom — S végigtáncolsz a vérszagú világon. Madár Jártai: Véssük acélba életünket! I Jelként, hogy le ne tagadhassuk, kik voltunk: az első nevetéstől az utolsó sírásig.
