Békés Megyei Népújság, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG fl MEGYEI PÚRTBIZOTTSÚG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1983. NOVEMBER 6., VASARNAP Ara: 1,80 forint XXXVIII. ÉVFOLYAM, 263. SZÁM Szavak Leninről ikínlódni. Nem szép szó. De szinte naturalista hűséggel és pontossággal villantja fel mindazt, amivel a szülés jár. Azt a vért és szeny- nyet; az elodázhatatlan és kikerülhetetlen szenvedést; a mind élesebb tolófájások, és mind kevesebb enyhülést nyújtó elernyedések egymást egyre gyorsabban váltó hullámait; azt a kiszolgáltatottságot a gyötrelemnek, amelyből nincs visszaút, amelyből csak előre lehet menekülni; az akarattól független objektív természeti folyamatnak, és a nélkülözhetetlen, meg nem takarítható személyes erőfeszítésnek azt az egygörcsű, szétbogozhatatlan dialektikáját, amely nélkül nincsen új emberélet. És nincs új társadalom. Lenin 1920 áprilisában, vagy májusában, A „baloldaliság” a kommunizmus gyermek- betegsége című írása közben talált rá. Dőlt betűkkel szedetve emelte ki a szövegből, szinte érezzük e gesztusban a felfedezés örömét, amelyet a legpontosabb kifejezés meglelése okozhatott. Pedig itt nem is magának a forradalomnak, hanem csak első feltételének és legkorábbi előzményeinek érzékeltetésére használta: „A marxizmust, mint az egyedül helyes forradalmi elméletet Oroszország valóban kikínlódta magának, félszázados hallatlan kínszenvedés és áldozatok ... árán.” A mondat mögött felsejlik az egész XIX. század végi cári birodalom minden fizikai és szellemi kínja, véres merényletekkel és megtorlásokkal, szibériai száműzetéssel és Péter-Púl erőddel, nihilisták és anarchistájc tévelygéseivel; ott van mögötte Tolsztoj és Dosztojevszkij, Csehov és Gorkij fájdalmakkal és várakozással terhes Oros^országa. De térjünk vissza Leninhez. Politikai szótárában már az idézett mondat leírása előtt megvolt a helye annak a szónak, egyelőre kitöltetlenül. A forradalom szinonimája nála mindig a szülés, és a szülés mindig kínnal jár együtt. Íme: „... leírhatatlan kínok közepette születik az új, némelyek megszédülnek, némelyeket kétségbeesés fog el, némelyek az olykor túlságosan keserű valóság elől a szép, elbűvölő frázis árnyékában keresnek menedéket. Oroszország különösen kínosan és fájdalmasan élte át a történelem éles fordulatai közül a legélesebbeket...” A keltezés: 1918. március 11. Egyszerű, hétköznapi cikk az Izvesztyijában, egy a sok közül. Érdemes belelapozni a többi, az idő tájt papírra vetettbe is. Vlagyimir II- jicsnek késhegyre menő, kétségbeesett vitákat kell folytatnia saját legszűkebb környezetével, legjobb elvtársaival, a külügyi népbiztossal például, hogy aláírják a szégyenletes breszti békét. Hogy az az alig négyhónapos, háború, fagy és éhség gyötörte csecsemő — a forradalom, amelynek minden oldalról az életére törtek, kívülről és belülről fojtogatták — legalább lélegzethez jusson. f Mert nem elég csak megszületni: életben is kell tudni maradni. És erőre kapni, felnőni; kinőni gyermek- és nem gyermekbetegségeket; túlélni éhhalált; győzni polgár és nem polgárháborúban; orrgyilkosokkal megbirkózni; megtanulni építeni; megtanulni tanulni; tévutakról visszatérni, szakadékokat elkerülni; gyalázkodásra méltósággal válaszolni, rágalmakra igazsággal, életveszélyes zsarolásra jó idegekkel. Valóban kínok közepette születik az új, s nemcsak születik: így is növekszik. A létező szocializmusnak létezése első pillanatától — s nemcsak oroszországi megszületésétől, de a Duna—Tisza és az Elba, az Odera, vagy a Mekong partján való megjelenésétől is —, minden nagy és kis eredményt, minden győzelmet és minden keserű tapasztalatot valóban úgy kellett és kell kikínlódnia magának. Jó, ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget a szavaknak. A műveket nem szabad az életműből kiszakítva olvasni. Mondato- kaj, idézeteket kivált nem. Hát még szavakat! És mégis, ez az ige — amely szenvedő és cselekvő alakú egyszerre, cselekvést és történést fejez ki egyszerre, szétfeszítve minden grammatikai kategóriát —, valahogy önálló, szuverén életet kezd élni a mai olvasó szemében. Ez a nem szép szó valahogy megláttatja a szépséget a mi korunkban is; valahogy megrántja azt a köldökzsinórt, amely a mi mai — olykor nagyon nem forradalminak érzett — hétköznapi küzdelmeinket tizenhét októberével mégis összeköti. Kétharmad évszázad távolából, mégis a jövő felől ad értelmet a mi mai — ne féljünk kimondani — kínlódásainknak: hogy tudniillik általuk mégis kikínlódj ük magunknak a holnapot. Mennyi mindent kell kikínlódni magunknak! Kínlódunk a gazdaságban, roppant gondok és némelyek számára olykor bizony kilátástalannak látszó feladatok szorításában. Jó, a szakadék szélén megálltunk, megkapaszkodtunk (nem zuhantunk le a csőd, a fizetésképtelenség, a munkanélküliség, a drasztikus életszínvonal-rbmlás szakadékéba, mint oly sok más ország ezekben az években), talpon maradtunk, és ez nagy szó. De eddig még alig-alig gyűjtöttünk erőt a további talpon maradáshoz, s az előbbre lépéshez. Ki tudjuk-e kínlódni magunknak az igazi erőforrásokat .és biztosítékokat: a hatékonyabb termelést, a nemzetközi versenyképességet? Ki tudjuk-e kínlódni a korszerűbb termékszerkezetet, a magasabb fokú szervezettséget és fegyelmet? Ki tudjuk-e kínlódni — oly sok évtizedes kínlódások után — a valóban jó munkára kényszerítő, a munka és csakis a munka értékével arányos, a szocializmus alapelveivel adekvát személyes anyagi érdekeltségi rendszert? Ki tudjuk-e kínlódni annyi gyanakvás, egy helyben topogás, álforradalmi és álszocialista, álbaloldali gyermekbetegségek után? Keserves erőfeszítéseket teszünk a nemzetközi küzdőtéren. Nem mi magunk, hisz ehhez kicsinyek vagyunk, hanem mindenkivel összefogva, aki kész és képes a béke megmentésére. Nem mi magunk, de azért saját szerény, ám hazai munkánkkal megalapozott tekintélyünket is latba vetve. Olykor kilátástalannak tetsző, mégsem értelmetlen küzdelmet folytatunk legalább azj enyhülés maradékának megmentéséért — egy végletesen kiélezett helyzetben, egy termonukleáris katasztrófa veszélyeinek, és a roppant mérvű fegyverkezési hajsza tehertételeinek szorításában, mégis jó idegekkel és ésszerű kompromisszumokra készen. Mert bár messze holmi megalázó breszti békék kiszolgáltatottságától, a kockázatok óriásira nőttek. A szocializmus ki fogja kínlódni, ki fogja kényszeríteni a békét — nemcsak önmaga, hanem egyúttal az emberiség számára. Kínlódunk a társadalomépítésben: továbbépítjük választási rendszerünket, egyszerűsítjük a közigazgatást, hatékonyabbá igyekszünk tenni a szakszervezetek munkáját — minden módon segítjük a szocializmus lényegének, a demokráciának a megerősödését. Segítjük, miközben nem csekély tehertételekkel, tehetetlenséggel, visszahúzóerőkkel kell megbirkóznunk. És miközben — hogy is írta Lenin? — „egyesek megszédülnek”. Vagy „az olykor túlságosan keserű valóság elől a szép, az elbűvölő frázis árnyékában keresnek menedéket”. Kínlódunk — hallani a közkeletű, minden forradalmi pátosztól mentes, attól nagyon távoli választ, ha valahol — egy vállalatnál, egy szövetkezetben, egy intézménynél, országos irányító szervnél — a mindennapi munkáról érdeklődik az ember. Nem mindig hallani ki belőle a bizalmat és cselekvő elszántságot, hogy azért kikínlódjuk vele, amit kell. Kínlódunk, lavírozunk — hallani másutt a szinonimájával együtt, és talán nem is sejtik, hogy ez a lavírozás éppenséggel forradalmi jelszó is lehet P róbálják meg összehasonlítani a forradalmár szokásos, közkeletű fogalmával azokat a jelszavakat, amelyek a mostani időszak sajátosságaiból erednek: lavírozni... lassan építeni... Ne tévedjünk: nem ma íródott le ez a mondat sem. A „mostani időszak” nem a nyolcvanas évek, mint első pillantásra véljük; a dátum: 1918. április 28. Lenin az akkori forradalmároknak írta. De nagyon nekünk szólóan. Koncz István Ünnepélyes zászlófelvonás A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 66. évfordulója tiszteletére tegnap reggel a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással felvonták a Magyar Népköz- társaság állami zászlaját. Csapatzászlóval sorakozott fel a díszszázad, majd kürtszó jelezte a budapesti helyőrség parancsnokának érkezését, aki — meghallgatva az egységparancsnok jelentését — ellépett a katonák sorfala előtt. Ezután díszőrök kíséretében vitték az árbochoz az állami zászlót, s a Himnusz hangjai, valamint a katonák tiszteletadása közepette vonták fel. Az ünnepség befejezéseként a díszszázad és a zenekar díszmenetben vonult el az állami zászló előtt. A gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél ugyancsak katonai tiszteletadással vonták fel a magyar nemzeti lobogót és a munkás- mozgalom vörös zászlaját. Koszorúzás a Lenin-emlékműnél A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 66. évfordulója tiszteletére tegnap a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa koszorúzási ünnepséget rendezett Budapesten, a Felvonulási téren, a Lenin-emlékműnél. A magyar és szovjet zászlókkal, s a nemzetközi munkásmozgalom vörös lobogóval díszített téren a fővárosi dolgozók, fiatalok több százas serege gyűlt össze az ünnepi eseményre. A szoborral szemben csapatzászlóval felsorakozott a magyar néphadsereg díszszázada. Pontban tíz órakor kürtszó jelezte az ünnepség kezdetét, majd a díszszázad parancsnoka jelentést tett Lo. sonczi Pálnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének, aki ezután ellépett a katonák sorfala előtt. A szovjet és a magyar himnusz elhangzása után a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Kádár János, a Központi Bizottság első titkára Németh Károly, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai helyeztek koszorút a szobor talapzatára. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának koszorúját Losonczi Pál és Traut- mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, a Minisztertanács koszorúját Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Sarlós István, a Minisztertanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai helyeznék el. A Szovjetunió magyarországi nagykövetsége képviseletében Vlagyimir Ba- zovszkij nagykövet és Ana- natolij Popon vezérőrnagy, katonai és légügyi attasé koszorúzott. A budapesti diplomáciai testületek koszorúját Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság, Jer- zy Zielinski, a Lengyel Nép- köztársaság, Karl-Heinz Lu- genheim, a Német Demokratikus Köztársaság nagykövete, továbbá Alekszandar lliev Decsev vezérőrnagy, a Bolgár Népköztársaság, Gerhard Heim ezredes a Német Demokratikus Köztársaság nagykövetségének katonai és légügyi attaséja és Andrzej Selang százados, a Lengyel Népköztársaság nagykövetségének katonai és légügyi attaséjának helyettese helyezte el. A társadalmi és tömegszervezetek képviseletében Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Fejti György, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, Varga László, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára, Is- pánovits Márton, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének főtitkára és Bíró Gyula, a Magyar- Szovjet Baráti Társaság főtitkára koszorúzott. A fegyveres erők nevében Czinege Lajos hadseregtá- bomok, honvédelmi miniszter, Horváth István belügyminiszter és Borbély Sándor, a munkásőrség országos parancsnoka helyezettel koszorút. Az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport képviseletében Konsztantyin Kocsetov vezérezredes, a déli hadsereg- csoport parancsnoka, Nyi- kolaj Sevkun altábornagy, a déli hadseregcsoport katonai tanácsának tagja, politikai csoportfőnök és Szagadat Nurmagambetov ‘ altábornagy, a katonai tanács tagja koszorúzott. Budapest főváros Tanácsa koszorúját Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke és Farkasinszky Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese helyezte el. A szobor talapzatát virágokkal borították el a fővárosi üzemek, intézmények, hivatalok dolgozóinak és a budapesti fiataloknak a küldöttei is. A koszorúzási ünnepségen részt vett politikai és társadalmi életünk számos magas rangú személyisége. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja. A koszorúzási ünnepség az Intemacionálé hangjaival és a katonai díszszázad elvonulásával ért véget. Ünnepi díszbe öltözötten, feldíszítve várja Moszkva november 7-ét, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 66. évfordulóját. Az ünnep már tegnap délután elkezdődött, amikor a Kreml kongresszusi palotájában az SZKP és a szovjet állam vezetőinek részvételével ünnepi gyűlésen emlékeztek meg a Nagy Október évfordulójáról. Az ünnepségen jelen voltak a Szovjetunió kulturális és tudományos életének kiemelkedő személyiségei és a világ különböző részeiről Moszkvába érkezett külföldi delegációk is. Az ünnep előtt, más évekhez hasonlóan az idén is számos új létesítménnyel gyarapodott a szovjet főváros. A város legforgalmasabb, három nagy pályaudvarnak is helyet adó terén megnyitotta kapuit Moszkva magyar közreműködéssel berendezett legnagyobb áruháza. Átadták a forgalomnak a város déli kerületeit a városközponttal összekötő új, 14 kilométeres metrószakaszt, amely több mint egymillió moszkvai közlekedését könnyíti meg. Az olimpiai evezős versenyek helyszíneként ismert Krilatszkojéban elkészült a szovjet főváros 104. közúti hídja. Igaz, egyelőre még csak próbajáratban, de megjelentek a város utcáin az első villamos meghajtású iránytaxik is. L.I IÁM-Pib imi im 'I h h o
