Békés Megyei Népújság, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-26 / 279. szám

NÉPÚJSÁG 1983. november 26., szombat Balogh Péter szobrai Balogh Péter Bukarestből hozta műveit Budapestre, amelyeket az „egység szob­rainak” nevez. Több okból teheti ezt. Világnézeti meg­fontolásból és a formák egyeztetéséből, vagy azért, mert Budapesten tanult az Iparművészeti iskolán, Bu­karestben él; életműve né­peink barátságának építését szolgálja. Fogalmazása mesz- szemenően európai és XX. századi egyben: magyar, ro­mán forrásokat egyaránt számba vesz, nevezzék az előképet Medgyessy Ferenc­nek, Brancusinak vagy akár Henry Moore-nak, mindig új mű és Balogh Péter-alkotás lesz belőle. Az egység szob­raival ars poeticáját han­goztatja. Ez az egység több­rétű. A realizmust bővíti új elképzelésekkel, az eszme, a forma friss és új hajszál­gyökereivel. 1920-ban született Bihar megyében, 1934-ben inas és munkás Nagyváradon, ahol Maczalik Alfréd festőmű­vésznél folytatja rajztanul­mányait. Főiskolai szinten ezt Budapesten és Bukarest­ben fejezi be, 1968-ban ki­tüntetik a Kulturális Érdem­renddel. Műveit számtalan külföldi országban mutatta be, egyéni kiállítása volt Nagybányán, Nagyváradon, Kolozsvárott, Marosvásárhe­lyen, Aradon, Milánóban, Pá­rizsban, Uppsalában, hat al­kalommal Bukarestben, s most fővárosunkban, a Ma­gyar Nemzeti Galériában. Érzéke van a különleges mozdulatok szobrászt jelölé­séhez, melyek a formán túl eszmét is értelmeznek alak­zatrendszerükkel. Erre jó példa az 1961-ben mintázott Kíváncsi, továbbá az akro­batika tárgyköréből kölcsön­ző Alázat. Balogh Péter mű­vészetére jellemző a mester­ség hiánytalan tudása, s az ehhez társuló képzeletgaz­dagság, a fogalmazás válasz­tékos eleganciája, a kivite­lezés tökélye. Van ereje ah­hoz is, hogy a csoportábrá­zolásban felmutasson újdon­ságokat. Ez az összetartozás köti egybe az 1959-ben min­tázott Győztesek realisztikus tömbjét, a frontálisan beállí­tott két figurával, és az el­vonatkoztatás tömörségét birtokló Követek tisztázott szobrászi képletét, melynek végleges alakját 1981-ben lelte meg. L. M. Követek Együtt Teremtés Győztesek (Fotók: Hauer Lajos — KS) Természetvédelem és idegenforgalom Beszélgetés a megyei gazdasági társaság elnökével Néhány esztendeje egyesek az idegenforgalom i'álsá- gáról beszélnek. Ez mindenképpen túlzás, viszont kár lenne tagadni a megtorpanást. E sajátos gazdálkodási ágazat megérzi a gazdasági zavarokat, a társadalmi és politikai válságokat( de még az időjárást is. Ami ben­nünket illet: akad javítanivaló az általános vendéglátó­kultúra növelésében, a rugalmasabb igényekhez alkal­mazkodó árpolitika kialakitásában. a propagandaszerve­zésben, a szolgáltatások gazdagításában. Ez a törekvés azonban nem lehet csupán egy vállalat vagy ágazat fel­adata. Ezért is hozott határozatot a megyei tanács 1982- ben megyénk tájvédelmi körzeteinek komplex hasznosí­tására. A következő év márciusában megalakult a Bé­kés megyei természetvédelmi és idegenforgalmi gazda­sági társaság. Munkájukról, céljaikról beszélgettünk Ladnyik Mihállyal, a társaság elnökével (59 éves), aki egyben a kondorosi Egyesült Termelőszövetkezet állami díjas elnöke is. — Elöljáróban engedjen meg egy személyes kérdést, ön 1952 óta első számú ve­zetője a helyi közös gazda­ságnak, amely jelenleg 8,5 ezer hektáron gazdálkodik. Munkatársaival együtt 1600 embert irányít. Miért foglal­kozik egy téeszelnök termé­szetvédelemmel és idegenfor­galommal? — Gondolom, végtére is arra kíváncsi: miért én let­tem a gazdasági társaság el­nöke? Nos, amit az előbb felsorolt, igaz, bizonyára je­lent valamit. De ennél fon­tosabbnak tartom a termé­szet szeretetét. Szenvedélyes vadász vagyok, immár 25 éve. Akkor érzem jól ma­gam, ha körülöttem fák, vi­rágok pompáznak. A rongá­lok, pusztítók ellen feleme­lem a szavam a Hazafias Népfrontban és más fórumo­kon. Talán ezért is esett rám a választás. — Csakhogy manapság na­gyon nehéz valamicske ered­ményt is elérni. Különösen akkor, ha a társaságnak nincs fejlesztési alapja. Ilyen körülmények között milyen volt az indulás? — Tudni kell, hogy mi nem vagyunk jogi személy. A 21 alapító között vannak ál­lami gazdaságok, termelőszö­vetkezetek, belépett a Kö- VIZIG, a természetbarát szövetség, az idegenforgalmi hivatal, a Volán, a városi ta­nácsok és sorolhatnám. Ezek mindegyike 50 ezer forint költséghozzájárulást fizetett, a megyei tanács háromszor ennyit adott. Végül össze­jött egymillió forint, amely- lyel már kezdhettünk vala­mit. Hangsúlyozom azonban. hogy a társaságnak nem a nyereség elérése a célja, ha­nem a megye természeti adottságainak a jobb kihasz­nálása, a turizmus fellendí­tése. Természetesen az orszá­gos utazási irodák és idegen- forgalmi hivatalok segítsége, megértése nélkül aligha ju­tunk előbbre. — Első „kalandozásuk” a sétahajóval nem a legjob­ban sikerült. Hogy került a Körösökre a Tihany moto­roshajó? — Nézze, minden kezdet nehéz. Nyilván a MAHART sem a legjobb hajóját küld­te Békésre. Valójában még szerencsénk is volt, hogy ka­landos utazás után késve ér­kezett meg a Tihany, így legalább volt időnk a szer­vezésre. Az igazgató tanács, az ügyintéző bizottság tag­jai társadalmi munkások, el­foglalt emberek, felelős be­osztásban. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy függetlenített nyugdíjas ügyintézőt alkal­mazunk. Azóta rendben mennek a dolgok. — Valaki nekem azt mond­ta: ez a vállalkozás eleve kudarcra van ítélve, szinte törvényszerű a ráfizetés. Iga­za lett? — Most már nyugodt szív­vel kimondhatom: nem. Per­sze, először mi sem voltunk túlzottan optimisták. Koc­káztattunk és bejött. A séta­hajó végül is június 20-tól szeptember 19-ig járta a Kö­röst. Igaz, a bevétel mind a mienk lett, de naponta 1600, óránként 500 forintot fizet­tünk az üzemeltetőnek. A végelszámolásnál mégis 12 ezer forint nyereségünk lett. Emögött viszont rengeteg szervezőmunka van, amit a B0 százalékos kihasználtság is bizonyít. — Ne haragudjon, szép, ugyanakkor végtelenül unal­mas egy ilyen hajóút. Van­nak elképzeléseik a jövőt il­letően, hogy színesebbek le­gyenek ezek a programok? — Ezt mi is tapasztaltuk. Sajnos, az alacsony vízállás miatt gyorsítani nem tudjuk a járatot. Viszont Szarvason és Gyomán is épül kikötő, így mindkét helyen lehető­ség lesz valamennyi időt el­tölteni, esetleg az ottani üdü­lők is megismerhetik a Kö­rös-vidék csodálatos tájait. Éppen a napokban tárgya­lunk a MAHART-tal, szeret­nénk, ha ők is belépnének a társaságba, amely mindkét félnek előnyös lenne. — Ügy vélem, a propagan­dán is van jócskán javíta­nivaló. Van erre lehetőség? — Olyannyira, hogy már készül, és jövőre megjelenik a Körös—sárréti útikalauz magyarul és több idegen nyelven. Amikor ennek ösz- szeállításához kezdtünk, rá­jöttünk: mennyi nevezetes­ség, látyányosság van ebben a megyében. Ízelítőül csak néhány dolgot említek. Itt van a szeghalmi Puszta­csárda és környéke, Mezőhe­gyes a híres lovaival, a kar­doskúti, a szabadkígyósi táj­védelmi körzet, a szarvasi arborétum. Nálunk, Kondo­roson a csárda, a ©eist-kas- tély, amelyet nemsokára helyreállítunk. — Igen ám, de ezek ön­magukban csupán néhány óráig vonzzák a turistákat. A cél pedig az, hogy tovább is itt maradjanak. Hogyan le­hetséges ez? — Úgy, hogy komplex programokat szervezünk. Mi­ért ne vihetnénk el például a gyulai SZOT-üdülö vendé­geit Vésztő—Mágorra, a szeghalmi pusztára, az este pedig Kondoroson, a csárdá­ban fejeződne be. A KÖVI- ZI© felajánlotta, hogy ár- vízvédelmi készenléti helyi-; ségeit átadja idegenforgalmi célokra. Egy-egy ilyen épü­letben akár 50 embert is el lehet helyezni. S ha mindez megvalósul, elmondhatjuk: mi is hozzájárultunk e je­lentős iparág fejlesztéséhez. — Köszönöm a beszélge­tést. Seres Sándor Életutak ✓ Elkötelezettsége sarkallja többre, jobbra Akárhogy beosztja a teendőket, nem­igen lehet 8 órába beleerőltetni a községi párttitkár munkáját. Hol egy telefon, hol egy váratlan meghívás állítja meg a ha­zafelé indulót. Különösen a beszámoló taggyűlések idején fordul elő, hogy hiába gőzölög otthon időben a vacsora, nincs még ki mellé üljön, pedig odakint már sötétben kornyadoznak a fák, s hideg csend telepszik Vésztő utcáira . .. „Ha ott akar lenni az ember a gyűlése­ken. s én szeretek ott lenni, bizony kevés idő marad az esti kikapcsolódásra” — mondja Fazekas István, az MSZMP vész­tői bizottságának titkára. Ám mint ké­sőbb kiderül, sohasem kényeztette el a sorsa. Nem ijedhetett meg a munkától, előbb azért, hogy egyáltalán megéljen va­lahogy, aztán azért, mert elkötelezettsége sarkallta a többre, jobbra. Hogy is volt csak? Okányban született 1931-ben, parasztcsalád egyetlen gyerme­keként. Szomorú gyermekkor jutott neki, hiszen hároméves korában szülei elváltak. Magányosnak, végtelenül magányosnak érezte magát, hiányzott a család meghitt­sége, a gyengéd szülői szeretet, testvéri kötődés. A második világháború idején végezte el a hat elemit, s ott volt a nagy kérdés: hova tovább? A 13 éves ifjú legény Vész­tőre került cipésztanulónak. Tanulónak? Ami a tanulást illeti, 17 éves korára való­ban elsajátította a mesterséget. Ám emel­lett még igencsak kijutott más munkából is. — Akadt ott tennivaló reggel 4—5 órá­tól este 10—11-ig is. A kertműveléstől a gyerek ellátásáig minden munkát az inas­ra bíztak. Egy hasznom mindenesetre volt mindebből, szívós lettem. Jól felkészítet­tek életem ezt követő, nehéz időszakára. Ma már nehéz elképzelni, mit jelent­hetett a munkanélküliség, a létbizonyta­lanság. Fazekas Istvánban máig is eleve­nen él a keserű emlék: — Valamikor 1948—49-ben történt, hogy írtam egy akkoriban megyei szinte műkö­dő munkaerő-közvetítőnek, hogy elhelyez­kednék, akár segédmunkásként is. A vá­lasz szűkszavú volt: nincs lehetőség sem­mire. Mit volt mit tenni, mint akkoriban so­kan mások, ő is a fővárosban próbálko­zott. A Duna Cipőgyárban mint 1 éves át­képzés. végre munkához jutott. Ám az év le sem telt, középvezetői képzőbe küldték, ahol szakmai, elméleti, politikai képzést kapott. A következő állomás a Martfűi Cipőgyár volt, ám hamarosan onnan is el­jött. — Ott lakáshoz nem juthattam volna, s későbbi feleségemmel bizony akkoriban már tervezgettük a közös jövőt. Addig nekem soha sehol nem volt igazi ottho­nom, hazajöttem hát Vésztőre, azóta is közös háztartásban, nagy megértésben élünk feleségem szüleivel. Az esküvő 1952-ben volt, ezzel egy idő­ben a helyi cipész ktsz-ben kezdett dol­gozni. Ám nem tartott sokáig a víg élet. mert alig egyhónapi házasság után behív­ták katonának. A szakmában 1954-től dol­gozott tovább, később részlegvezető lett. — Pesten, az ifjúsági szervezetekben sok mindent tapasztaltam. Itt lettem a párt tagjelöltje. Rájöttem többek között arra is, hogy a 6 elemi igen kevés manap­ság. Elvégeztem hát munka mellett a 7. és 8. osztályt, majd Szeghalmon érettségit szereztem. Családom mindenben a lehető legtöbbet segített, s ezért feltétlenül kö­szönettel tartozom nekik. Az iskolák — mint emlékezik — sokat szélesítették látókörét. A mozgalomban aktívan részt vett, véleményének mindig hangot adott. Talán ezért figyeltek fel rá, s kérték fel 1969-ben, álljon az MSZMP községi bizottságának élére. A döntés per­sze nem ment könnyen, tele volt aggá­lyokkal. Képes lesz-e a sokoldalú felada­tok ellátására? Megfelel-e az elvárások­nak? Aztán igen mondott. Ennek már kö­zel 15 éve. Azóta igazolódott: a döntés helyes volt, nem bánta meg maga sem, és amint az eredményeket sorolja, erősíti hi­tünket abban, hogy a község lakossága is hasonlóképpen vélekedhet. — Nem mondom, voltak problémák. Én ezt a tevékenységet a köz javára, a párt politikájának megfelelően kívántam vé­gezni mindig. Sokfélék az emberek, vol­tak, akik nem így vélekedtek. A másik nagy gondot a termelőszövetkezet jelen­tette, amely öt évig veszteséges volt. Évek kellettek ahhoz, hogy megfelelő káder- munkávál, s egy új vezetéssel elmondhas­suk: az idén már nem leszünk vesztesége­sek. Eredmény, s nem is akármilyen, hogy a pártonkívülieket is csatasorba állíthatjuk céljaink eléréséért. Ha társadalmi mun­kára van szükség, mindig akad segítő kéz bőven. Ennek is köszönhető, hogy 5—6 éve járásunkban mi mondhattuk elő­ször, minden óvodás korú gyermeket fel­vettünk. Javult az egészségügyi ellátás, amit lehet, megteszünk az oktatás terüle­tén is. Soroljam tovább? Ám tennivaló akad még bőven. Ez a beszélgetés egy kicsit számvetés is, s mint ilyen, a feladatok sem maradhatnak el. Az, hogy helyben kellene biztosítani a munkalehetőséget annak a 1000—1100 em­bernek, akik naponta eljárnak dolgozni. Hogy majdan felépüljön az új művelődési ház, mert erről nem mondanak le. Hogy javuljon a kereskedelmi ellátás. . . A község mindenekelőtt! A család pe­dig biztos háttér, támasz a munkához. Lá­nyai, unokái körében felüdülést talál a hétvégeken, ez új lendületet ad a min­dennapok küzdelméhez is. — Hogy elégedett ember vagyok-e? Gyermekkorom legfőbb bánata a magá­nyosság volt. Nos, ez feloldódott immár, nem csupán a család, hanem úgy hiszem, egy egész falu közösségében. Kívánhat­nék magamnak ennél többet? Nagy Ágnes

Next

/
Oldalképek
Tartalom