Békés Megyei Népújság, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-08 / 238. szám
NÉPÚJSÁG 1983. október 8., szombat Békés József: Csendes, szabályos világnap Önpusztító lobogással Sárándi József: A barbárság kora Barátom meséli: Csaknem egy hétig tartó festés, mázolás, nagytakarítás után — mely csupa különleges napot jelentett otthoni világunkban — már mindenki egy csendes, szabályos világnapot óhajtott a családban. Szerencsére ezen a reggelen már minden reményünk megvolt, hogy végre az lesz, hiszen ami még ránk várt, reggel már simán elvégezhettük ... Korán keltünk hát valamennyien, és igyekeztünk minél hamarabb helyre tolni a bútorokat, elrakrii a különböző holmikat. Hárman dolgoztunk: a két nagy fiú, Pista, Sanyi meg én — az asszony elvi irányítása mellett. Van még egy fiam (micsoda három stramm kölyök ez így együtt!), a legkisebbet Palinak hívják, öt azonban kizártuk a családi munkaközösségből, mivel valami disz- nóságot csinált az iskolában. Irt is az osztályfőnöke, hogy feltétlenül beszélni akar velem. Szóval Pali nem dolgozott: mivel neki minden munka szórakozás, ez volt az első büntetése. A továbbiak attól függenek, mit mond majd délután a tanárnő. Most mindenesetre ott ül a konyhában és tanul. Savanyú arccal, hang nélkül is ordító kelletlenséggel. Mi azonban dolgozunk derekasan. Sietünk valamennyien, feltétlenül készen akarunk lenni, mire munkába megyünk: legyen ma már végre szabályos világnap! A nagy sietségben megizzadok, csorog rólam a verejték, gyűrött vászonnadrágomban, átizzadt atlétatrikómban — ahhoz képest, hogy már évek óta az egyik nagy gyár termelési főnöke vagyok — cseppet sem lehetek tekintélyes látvány. Szerencsére csak a család tagjai gyönyörködhetnek bennem, Feri, a sofőröm van olyan vagány, hogy tőle tilos lehet a tülkölés Budapesten, a három emeletet akkor is megtakarítja magának. Felbőgeti úgy a motort a ház előtt, hogy a halottak is felébrednének rá, én pedig rohanok a fürdőszobába, mosdom, öltözöm. Pár perc múlva már lent vagyok a kapuban. Feleségem lekísér. Nem mintha ilyen érzékenyen szoktunk volna búcsúzni, hanem hogy a ház előtti hirdetőoszlop plakátján még egyszer megmutathassa: — Pontosan ilyen festéket vegyél, érted? — Persze hogy értem. — Várjál — mondja, és teljes léleknyugalommal letépi a plakát egyik sarkát. — Tedd el. Ne oda! A tárcádba. Beteszem a tárcámba, de még koránt sincs vége az eligazításnak. — Az iskolába is menj el, feltétlenül. Tudod, hogy Bártfai tanárnő nem szokott minden csipcsup ügy miatt írogatni! — Tudom. — És vigyázz, mit eszel. Tudod, milyen kényes a gyomrod ilyen időben. — Tudom. — Na, akkor szervusz! — Szervusz. Végre elindulunk. Megyünk a napsugaras utcákon, kocsikat előzünk, mások bennünket hagynak el: fantasztikusan megnőtt a forgalom ebben a városban. Néha megállunk, felveszünk egy-két késésben levő gyári polgártársat. így még beérnek — ezzel is javul a késési statisztika! Régi szokásom már ez — mondják is, hogy árt a tekintélyemnek, de megette a fene az olyan tekintélyt, ami ilyesmitől függ! A kapuban leteszem a delikvenseket, menjenek bélyegezni, énvelem meg behajt a kocsi, odafordul az irodaépület elé. Kiszállok: kezdődik a mai nap. Felmegyek az irodámba, az előszobában mosolyogva fogadnak, az az érzésem, ma a gyárban is rendben lesz minden. Asztalomon márkikészítve vár az éjszakás diszpécser összefoglaló jelentése, abban sincs semmi rendkívüli. Szabályos világnap — jut eszembe az otthoni kívánság, és elmosolyodom. Aztán az ablakhoz megyek, beárad rajta a gyár sokszínű zaja, melyben a motorok dübörgése viszi a prímet, emberek kiabálása, szerszámok csengése adja a kíséretet, míg az ütemet a vázegyengetők hatalmas kalapácsütéseinek ide is elhallatszó tompa puffanása szolgáltatja. Ekkor érnek haza az éjszakai próbás kocsik is, és én nézem őket, amint lomhán gördülnek be a kapun, üvegjeiken megcsillan a napfény, aztán befordulnak a hangárok előtti térségre, és sorban elhelyezkednek egymás mellett. Így kezdődik számomra a nap minden reggel, és így kezdődik ez a nap is. Aztán behozzák az aláírni- valót. Aláírás reggel: tiszta fejjel — régóta vallom már ezt az elvet, s ennek köszönhetem, hogy sokszor évek múlva is visszaemlékszem egy-egy ügyre. De szükség is van erre, mert lám, most is egy több éves, régi ügy, Odor, az egyik próbás pilóta ügye kerül elő. Ha nem emlékeznék rá, hogyan is volt ez annak idején, nyugodt lélekkel aláírhatnám. De úgy érzem, valami nincs rendben. No, ezt majd megnézem alaposabban — teszem félre a papírt —, majd beszélek magával Odorral is ... De hát könnyebb ezt így elhatározni, és sokkal nehezebb véghezvinni, amikor „elindul a verkli”: elkezdenek szólni a telefonok, s egymás után jönni az emberek. Jön a vázasok és a lemezesek műhelyfőnöke — már amikor belépnek, látom rajtuk, hogy ma megint ösz- szevesztek. Aztán a trösztből, majd a külkereskedelmi vállalatunktól, utánuk változatosság kedvéért a gyári nőtanács vezetője napközi és óvodaügyekben. Az isten tudja, hogy ez is miért éppen hozzám fordul, de így megy egész nap. Már csaknem vége a munkaidőnek, amikor eszembe jut: Odorral még mindig nem beszéltem. Sürgősen hívatom, aztán a művezetőjét, végül a műhelyfőnökét. Késő délutánba hajlik az idő. Most mennek el Odor és a többiek, akik érintve voltak az ügyben. A fiatal sofőr ügye tisztázódott, örülök neki, hogy reggel nem siklottam át rajta. Most már végre mehetek haza én is. Leeresztem a kocsi ablakait, hadd vágjon be a levegő, hadd szellőzzön egy kicsit a fejem. Kiszállok a ház előtt, elbúcsúzom a sofőrtől. Néhány lépést teszek a kapu felé, és ekkor földbe gyökerezik a lábam. Megpillantom a reggeli plakátot. Hát ezt sikerült elfelejtenem — állapítom meg magamnak, és még mindig csak állok, szemben a lelkiisme- retfurdaló plakáttal. S ekkor odajön valaki mellém. Pali az. Haja csapzott, zoknija lecsúszva, látszik rajta, most hagyta abba a focit. — Csókolom — mondja. — Szervusz — válaszolok, még mindig a festékre gondolva. — Apu — szólal meg ek-' kor Pali —, a tanító néni azt üzeni, hogy máskor telefonáljál, ha azt mondod, hogy mész hozzá, és mégse mész. Szent ég! — döbbenek meg, ezt is elfelejtettem! — Anyádnak mondtad már az üzenetet? — kérdezem aggódva. — Nem — rázza meg kócos fejét. — Akkor egyelőre ne is mondd. Sok gondja van úgyis. — Jó — villan rám Pali szeme férfias megértéssel. Aztán megfogja a kezem, és elindulunk. így megyünk be a kapun, szorosan fogva egymás kezét. Harmadik verseskötetével jelentkezik Sárándi József. Szabadverseinek egy olyan gyűjteményével, amelyet József Attila „ha kell, embert, is ölök” indulata hat át. .Ezért is kellett nagy figyelmet az olvasók és kritikusok körében egyaránt. Aki Sárándi Józsefet a társadalmi jelenségekre érzékeny költőként ismeri, ezúttal sem csalódik. Feltáró és leíró szenvedélye, mindenre elszántsága, provokatív magatartása, forradal misága itt is szembetűnő, önpusztító lobogással — mint Váci Mihálynál — ott él minden sorában a tenniaka- rás. A társadalmi igazságtalanságok, a bürokrácia elleni harc. Mindezt az elhivatottság érzésével, küldetéstudattal teszi Sárándi József. amit legszebben az Isten proletárja című versében fogalmaz meg: ,,A teremtés részeként lelkes mű s alkotó vagyok egyszemély- ben .. . Félelmetes hogy csupán a láncaimat veszíthetem Uram". Ehhez hasonlóan szól a történelmi végzetről A barbárság kora és A legyek ura című versekben is. amelyeket szintén a kötet legjobb darabjaiként kezelhetünk. Nemcsak a megrázó tartalom, hanem a találó képek, kifejezési eszközök miatt is. Ugyanakkor kegyetlen öniróniát hordoznak. Sokszor szarkasztikus elemek megszólaltatói, de valamiféle félelmet rejtenek magukban. Mindezt legtisztábban az Utószezon: („alig- ország"); Mártírfogók: („kis magyar pokol") és a Különbség: („babér csak szolgáknak terem") versekben olvashatjuk. Az idézett részletek Sárándi József könyvének első ciklusára — Jelek — hangolnak bennünket, ahol a költő kisfiús meghatottsággal áll előttünk. Elmondja törvénytelen születésének körülményeit, gyermekkorának szívbemarkoló- an súlyos élményeit. Beszél a halott anyáról, az átélt életveszélyekről, jelképként is felfogható véletlenekről. József Attila, Ratkó József. Utassy József meghatóan szép költeményei jutnak eszünkbe. A második ciklusban — Megoldás — küldetéstudatról beszél Sárándi. A teljes élet megteremtésének törekvéséről, amely a költészet, politika és szerelem egységét hangsúlyozza. Mintegy folytatásaként a költőbarát-mes- ter Szabadság! Tégy gazdaggá minket! gondolatsorának. Szükségszerűnek tartja az ember szabad közösségi életének kialakítását, gazdagságának megvalósítását. Világosan látja azt is, hogy ez a küzdelem akadályokba ütközik. Ezért haragszik, gúnyolódik, ad sértődöttségének hangot verseiben. Ügy. ahogyan Váci az Utazás Bürokronéziában soraiban. Már említettük az Isten proletárja, A barbárság kora és A legyek ura című költeményeket: a kisszerű létforma ellen ezekben szól legerőteljesebben, költészetének köz- életisége itt. mutatkozik meg leginkább. Indulatos kijelentésekkel, a valóság igazságelemeinek felmutatásával, a helyes megoldást is sugalmazni képes látásmóddal. Ezt az ostorozást már a szavak hangulata is magában hordozza. Ilyen szavakat olvashatunk leggyakrabban: tehetetlen, bomlás, otthonta- lanság, félelem, sivárság, összeomlás, föltámadás. Sárándi József könyvének harmadik része — Love Story — a szeretet és a szerelem problémakörével foglalkozik. Megörökít feledhetetlen kalandokat, társkereső nyugtalanságot, szerelmi életképeket. Mindezt — sokszor — stilizálatlan közvetlenséggel. az erotikus helyzetek pontos megjelenítésével : „ha szomorú vagyok is benned időzve örül a testem". Itt is hangsúlyt kap a teljességre való törekvés. Harc a gyávaság, az érzelmi kisszerűség, a bizonytalanság. a kudarc ellen. Egészében véve a kötetet — elmondhatjuk: Sárándi József az embert állítja a középpontba, szembesítve a társadalommal. Ezért oly kíméletlen. Egyetemesség ostromolja minden szavát, lázas igyekezet lüktet soraiban. Vállalja a legnehezebbet, a nép fölemelkedéséért vívott harcot. (Szépirodalmi KönyvArcok közelről Vágréti János Amikor Békéscsabán elhagyjuk a stadion melletti körgátat, az Oláh István utcában egy hangulatos kertes ház kerítésén bepillantva, az udvaron alpesi házikó. Az utcaajtó nyitására megjelenik Vágréti János szikár alakja, kezében ecset. — Mindig dolgozik! — Sok a megfesteni valóm! Nyugdíjas lettem, teljes odaadással a művészetnek élhetek. Mostanában sokat rajzolok, egyébként is azt vallom: a rajzolás olyan, mint a zeneművésznek a gyakorlás, nélküle nincs igazi technikai biztonság. — Az udvaron néhány szobrot is találunk ... — Egy korábbi időszakban készítettem őket. A környezetemben levő tárgyak nemes egyszerűségét figyelve úgy érzem, alapvető kérdés, hogy az ember önmagában kialakított szilárd rendet mutasson fel műveiben, akár szobor az, akár festmény. E szilárd alapot a természet, a mesterségek ősi. máig igaz alaptörvényei teremtik meg. A természeti és mesterséges elemekből alkotott képzőművészeti munkák számomra rétegek, hullámok, illatok: érzékelhető, megtestesíthető eszközök. — Sok képén látom, hogy a bibliai és mitológiai történetek, alakok foglalkoztatják. Miért? — Amikor ilyeneket festek, általános emberi törvényeket tisztelek, érintek bennük. Az általam legtöbbet forgatott mű: Az ember tragédiája. A művészettel foglalkozók számára mindig komoly és nemes feladatot jelent az emberiség sorskérdéseinek vizsgálata. — Művei egy más csoportján a nőideál megfogalmazását látjuk 'különböző megközelítésben. Mi a lényege ennek a vonzódásnak? — A nő, mint téma, érzelmi és plasztikai egység, leginkább a virágra emlékeztet. A virág is, a nő is a termékenységet idézi. Amikor egy növény virágzik, tulajdonképpen ünnepel. S ez nem más, mint a szerelem. Elszakíthatatlan ettől a gondolatkörtől a gyermek: az élet örökös újraéledésének valósága. — Melyek azok a jelentős élmények, amelyek művészetét befolyásolták? — A tokaji művésztelep- nek 1954, az alapítása óta résztvevője vagyok, az itt szerzett benyomások mindig új energiát adnak a munkámhoz. Leningrádba és Hollandiába is eljutottam, ahol a képzőművészetnek olyan csúcsait ismerhettem meg a képtárakban, amelyek döntő jelentőségűek a művészettörténet számára. Természetesen hatással van rám minden ember, a szakkörös gyerekektől a családon át a ma élő művészekig. — Korábban absztrakt munkákat készített, a mostaniak már közelebb vannak a tárgyi valósághoz. Tekinthetjük ezt végleges tendenciának? — Az ember csak törekszik arra, hogy mindazt beépítse az alkotásaiba, amire gondolatvilága képessé tenné. Egy olyan képi világ megteremtését szeretném, amiben csak jele van a tárgyi világnak, de sokak számára legyen érthető ez a • Cs. Tóth János Vágréti János: Az álom kiadó) Madár János SárándiJózsef: Isten proletárja Isten csak azon segít ki maga sem tehetetlen bár a Nagy Nihil szerint Isten is nélkülözhető Kezdet és Vég kozmikus homálya közt túl sivár a villanásnyi lét hitetlen vagy félig-hivön A teremtés részeként lelkes mű s alkotó vagyok egyszemélyben Vak a világ — a Béke káprázatáért föladja messiásait Ha kényszerű inkognitómban néhanap mégis csodát teszek letagadom Szeretném megérni a krisztusi kort Mire tartogatsz Mindenható Gyanítom célod van velem megúsztam két biztos halált s ez rajtad múlt nem a véletlenen Fölemeltél hogy meglássanak és hírem tükrében lássam magam Félelmetes hogy csupán a láncaimat veszíthetem Uram Antalfy István: Anyámnak Ügy mentél el, el sem köszöntél. Fehérben voltál, mint a nap. Az orgonák újra készültek — kedvenceid — hogy nyíljanak.
