Békés Megyei Népújság, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-21 / 249. szám
NÉPÚJSÁG Megkezdődött az országgyűlés őszi ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról) tős eredmény, hogy egyes külföldi cégek által gyártott világmárkákhoz magyar alkatrészeket használnak. Számos találmányunkat is jó áron tudjuk értékesíteni. Még többet tudnánk azonban eladni, ha minden vállalatunk rugalmasan haladna a műszaki fejlődés nemzetközi áramlataival, ha még több termékünk lenne versenyképes, ha termékeink minősége kifogástalan lenne. Ez ma még sajnos, nincs így. Az ipar termékeinek zömét belföldön értékesíti. Ennek volumene is nőtt az elmúlt három évben, összesen 4—5 százalékkal. Az üzleteinkben kapható magyar ipari áruk minősége és választéka sokat javult az elmúlt években. A termékek jó részében azonban még mindig az „eladók piaca” érvényesül a „vevők piaca” helyett. A hazai piacon — néhány termék kivételével — nincs kiélezett versenyhelyzet. Ez árt az iparnak. A devizaszűkösség miatt a magyar ipar nem kevés olyan terméket is gyárt, amit külföldről olcsóbban lehetne beszerezni. A minőségi változásokat a szerkezeti átalakulások is jellemzik. Ezek között elsőnek az energiaforrásokban bekövetkezett kedvező változásokat emelte ki a miniszter. A szerkezetváltás egyik alapvető feltétele a műszaki fejlesztés. Erre a VI. ötéves tervidőszak eddig eltelt éveiben mintegy 30 milliárd forintot költött az ipar. Nehézséget jelent azonban, hogy a kutatások egy része nem eléggé gyakorlatias témákkal foglalkozik és a kutatási eredmények lassan hasznosulnak. A beruházásokra az ipar a VI. ötéves terv eddig eltelt három évében, tehát ez év végéig, összesen 178 milliárd forintot költ, ami megfelel a középtávú terv időarányos előirányzatának. A legkiemelkedőbb ipari beruházás a paksi atomerőmű. A minőségi változásokra utal az egységnyi termelésre jutó anyag-, különösen az importanyag- és az energiafelhasználás csökkenése. Az ipar 1982-ben egységnyi terméket 2 százalékkal kevesebb anyag- és 7 százalékkal kevesebb energia felhasználásával állított elő, mint két évvel korábban. A megindult minőségi átalakulás eredményessége abban is kifejezésre jut, hogy — a lassúbb termelésnövekedés és a jelentős külgazdasági veszteségek ellenére — az iparban megtermelt nemzeti jövedelem összehasonlító ára 1981-ben 8 milliárd forinttal, 1982-ben csaknem 10 milliárd forinttal gyarapodott. Az ipar munkaerőgondjairól szólva Méhes Lajos elmondta, hogy ezeket enyhítették a létrejött vállalati gazdasági munkaközösségek, amelyek többletteljesítményt nyújtanak és külön kereseti lehetőségekkel segítették a munkaerő megtartását. Tudni kell azonban, hogy az ipar létszáma a jövőben csökkenni fog. Ez egyedül a termelékenység növelésével ellensúlyozható; ami annál is inkább indokolt, mert a termelékenységünk lényegesen alacsonyabb az iparilag fejlett országokénál. Az iparban foglalkoztatottak átlagkeresetéről szólva elmondta, hogy az elmúlt tíz évben csaknem kétszeresére növekedett, és 1982. végén meghaladta a 4700 forintot. Szinte mindenütt hangoztatják: több pénz kellene ahhoz, hogy ösztönözni lehessen a nagyobb teljesítményekre. Ám azt le kell szögezni, hogy a keresetek általános színvonala csak a teljesítményekkel arányosan emelhető, s ennél gyorsabban nem. Orvoslandó gond a fiatal értelmiségiek alacsony keresete. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kimagaslóan jól dolgozó emberek keresete — ha kicsit magasabb is a többiekénél — nem olyan kimagasló, mint a teljesítményük. És ennek a másik oldala is igaz. Ez a fő oka annak, hogy a vállalatok egy része ma már nem tudja megtartani munkaerőit, mert amint alkalom adódik rá, a munkások elmennek jobban kifizetődő helyre dolgozni. Tervezik a bértarifarendszer módosítását. A bérhatárokat jelentősen differenciáltan megemelik. Ez is növeli majd a vállalatok mozgásterét, lehetőségét, a felelősség, a szakmai tudás, a jó teljesitmény és nehéz munkakörülmények elismerésére. Az ipari miniszter bejelentette azt is, hogy 1984-ben — a Központi Bizottság határozata nyomán — elsőként az iparban kezdik meg a 40 órás munkahétre való átállást, ismét úgy, hogy ne okozzon fennakadást és termeléscsökkenést, s természetesen keresetcsökkenést sem. Az iparirányítás átszervezéséről szólva elmondta, hogy az elmúlt években a minisztérium és a vállalatok viszonya tovább módosult, a gazdálkodási feladatokat igyekeztek átadni a vállalatoknak. A minisztérium elsősorban a műszaki fejlesztés központi támogatását, a felügyeleti ellenőrzést, a vezetők kinevezését és a munkáltatói jogok gyakorlását, valamint a vállalatok alapítását és átszervezését tartotta fenn, és e területeken is folyamatosan felülvizsgálják a gyakorlatot. A vállalatoknak egyre nagyobb önállóságot kívánnak adni, nagyobb mozgásteret a vállalkozói gazdálkodásra, nagyobb lehetőséget döntéseik végrehajtására, de nagyobb felelősséget a lépések következményeiért és nagyobb kényszert is arra, hogy csak gazdaságos és a társadalomnak is hasznos tevékenységgel tudjanak megélni. A Központi Bizottság által meghatározott hosszú távú feladatok végrehajtása érdekében sok újszerű tevékenységre is szükség van. Ennek érdekében dolgozták ki az „ipar megújulásának programját”. Az a cél, hogy az egész iparnak újabb lendületet adva meggyorsítsák a minőségi változásokat a termelési kultúrában, a termékek versenyképességében, a tevékenységek gazdaságosságában — mondotta Méhes Lajos. A vitában elsőnek Gorjanc Ignác (Szolnok m.), a jászberényi Lehel Hűtőgépgyár vezérigazgatója, az ország- gyűlés ipari bizottságának elnöke szólalt fel, majd Csapó Jánosné (Tolna m.). Veress Péter külkereskedelmi miniszter felszólalásában elmondotta: 1975— 1982 között csökkent az ipar aránya az összes exportban, nőtt viszont súlya az importigénye, főként a nem rubelelszámolású behozatalban. Az ipari termékek külkereskedelmi forgalmában a rubel és a nem rubel viszonylatban egyaránt növekedett a vegyipar és a gépipar részesedése, míg más ágazatoké, így a különösen kedvezőtlen piaci helyzettel küzdő kohászaté és könnyűiparé csökkent. Valamennyi főágazatban vannak olyan vállalatok, gyártási ágak, amelyek a versenyben helytállnak, képesek alkalmazkodni a piac gyorsan változó igényeihez, sőt: folyamatos megújulással termékeiknek új piacokat is találnak. Sokan azonban nem tudnak lépést tartani a külpiaci verseny feltételeivel és erre mai szabályzóink még nem is kényszerítik őket eléggé. A kivitel szerkezetének változása egészében véve lassúbb, mint ahogyan a világpiaci mozgások igényelnék. A világgazdaságban bekövetkezett események hagyományos exportszerkezetünket leértékelték, és az egyensúlyi követelményeknek csak Veress Péter külkereskedelmi miniszter beszél úgy tehetünk eleget, ha gyorsabban tudunk változtatni. Ennek érdekében a li- cenc- és eljárásvásárlásokban rejlő lehetőségekkel bátrabban kell élnünk. A kormánynak, a Külkereskedelmi Minisztériumnak egyik fontos feladata és tevékenysége, hogy megfelelő külgazdasági politikával és államközi kapcsolatokkal, egyezményekkel minél jobb feltételeket teremtsen exporttermékeink számára. A szocialista picokon pozíciónkat folyamatos munkával, jó minőségű árukkal, a vevő megfelelő kiszolgálásával kell megőriznünk. Mindez érvéTisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársnők! Elvtársak! Az ipar helyzetéről és feladatairól szóló beszámoló fejlődésében és gondjaiban jól tükrözi népgazdaságunk legfontosabb ágazatának helyzetét és lehetőségeit. Különösen tetszett az összefüggéseket egészében feltáró és elemző okfejtés, a reális hangvétel. A minisz^ tér elvtárs objektív helyzet- értékelésével képviselőcsoportom és magam nevében is egyetértve, szeretnék szólni szűkebb pátriám iparáról. Békés megye egyediségében is magában hordja a vidéki ipar kialakulásának és mai állapotának jellemzőit, bár a jelenleg tárgyalt ipar termeléséből való részesedése mindössze 2%. Békés megye termőterületi és éghajlati adottságai, valamint jól szervezett nagyüzemei és szorgos kisgazdaságai következtében mező- gazdasága országosan is meghatározó. De megyénk teljes ipari termelése ma már másfélszerese a mező- gazdaságnak, igaz iparunkból 38%-ot az élelmiszeripar termelése ad. Másik sajátosságunk a zártabb, belső fejlődésünk folytán létrejött ipari szövetkezetek és az ott dolgozók nagy száma, amely az országos átlag több mint kétszerese. Ebből részint az is következik, hogy az ország ipari állóeszközeiből való részesedésünk nem éri el a másfél százalékot. Szövetkezeteink legtöbbje — többé- kevésbé korszerű középüzemként — az állami szektort megelőzve reagál a piaci igényekre. A szövetkezeti mozgalom ma is komoly hatást gyakorol a megye iparának alakulására, és nem egy termékük országosan is meghatározó. Így például a világítótestek, villanyvasalók, férfiingek, ipari kazánok, sportszerek, női cipők. A felszabaduláskor a mezőgazdasági adottságokra épülő élelmiszeripar és a jó alapanyagra települt építőanyag-ipar mellett a könynyes a fejlett tőkés piacok tekintetében is, de ezen túlmenően szívós, találékony küzdelmet kell folytatnunk az egyenlő versenyfeltételek létrehozásáért. A fejlődő országokban pedig helyzetünket még az is bonyolítja, hogy több helyen a korábban virágzó piac fizetőképessége megingott, üzleti 'tevékenységünk emiatt megtorpant, visszaesett. Kivitelünk jövőre is határt szab a behozatalnak, ezért a szabályozó rendszer úgy változik, hogy a jelenleginél jobban ösztönözze az exportképes termelést, össz- behozatalunk 1983-ban — 1982-höz viszonyítva — előreláthatóan mintegy 1,5 százalékkal lesz kevesebb. A mainál jobb külgazdasági egyensúly elérése elsősorban saját cselekvőképességünkön múlik — mondotta befejezésül Veress Péter. A továbbiakban felszólaltak még Gajdos Ferenc (Budapest), Nics János (Fejér m.), Tóth Ilona (Veszprém m.), Mérei Emil (Baranya m.), dr. Novák Béla (Pest m.), Takács Imréné (Csongrád m.), Géczi János (Nógrád m.), Weiszböck Rezsőire (Győr), Láng Tibor (Bp.), Kosztolánczi Jánosné (Somogy m.), Jeszenszki Gábor (Szabolcs m.), Antal Imre (Pest m.), Tollár József (Zala m.), Hegedüsné Hargitai Ágnes (Borsod m.), Mátyus Gábor (Bács-Kis- kun m.), majd Erdei László- né, a Budapesti Harisnyagyár szeghalmi telepének textilipari munkása, Békés megyei képviselő kapott szót. nyűipar volt jelen a megyében. Bár a könnyűipar részesedése az ipari ágazat termeléséből csökkent, még jelenleg is az országos átlag kétszerese; és itt dolgoznak — zömében alacsony keresetű nők — a legtöbben. Az ország könnyűipari termelésének 4%-át megyénk állítja elő. A termékek egy része, szinte már hagyományosan exportorientált, az árbevétel egyötöde — az országos átlagot meghaladóan — külföldi piacokról származik. A könnyűiparban rejlő importkiváltást országosan nem tudtuk kihasználni. Indokolt lenne a belföldi fogyasztási cikkek mennyiségi és minőségi kínálatát a könnyűipari termelési lehetőségekkel és a behozatallal gondosabban egyeztetni. Például 1982-ben a harisnyatermelést 10 millió párral vissza kellett fognunk importtöblet miatt, nemhogy kiváltani tudtunk volna. A felszabadulás után a szövetkezeti szektor viszonylag gyors megerősödése mellett a tanácsi iparban jöttek létre vállalatok. Az így elindult fejlődés nem tudta pótolni a mezőgazdaságból az iparba, az ország más részébe átáramló fejlesztési lehetőségeket, nem tudta megteremteni a fog- lolkoztatás feltételeit, és a jelentős elvándorlást megakadályozni, vagy lassítani. Az egy lakosra jutó ipari beruházások átlagos évi összege 1950 és 1960 között 172 forint volt, az országos 1126 forinttal szemben. A megye viszonylagos ipari és termelő infrastrukturális elmaradottságának növekedése az 1960-as évek- gen kezdett megállni. 1960- hoz képest 15 év alatt négyszeresére emelkedett a megye ipari termelése. A foglalkoztatottak száma ugyanezen idő alatt 3,6-szeresére nőtt. A létrejött munkahelyek közel felét a nehézipar teremtette meg. Ezzel — önmagához képest — nagyot változott és fejlődött a megye gazdasági szerkezete, de még mindig a kevésbé iparosodott megyék közé tartozunk. Különösen jelentős volt a növekedés a gépiparban, ahol szinte semmilyen hagyománnyal nem rendelkeztünk. Ma már — ha különböző súllyal is — a gépipar minden alágazata megtalálható a megyében. Részaránya a megye ipari termeléséből fokozatosan nőtt, jelenleg az országoshoz hasonlóan 30%. Termékeinek exporthányada csak felét teszi ki a hazai átlagnak. Azt hiszem, ma már nem kell azzal magyarázkodnunk, hogy ennek egyik oka a részegység és háttéripari termékgyártás. A megye területi iparpolitikai és településhálózati célkitűzéseinek megfelelően néhány nagyközségben is jelentős volt az 1970-esévek végén befejeződő gépipari fejlesztés. Közülük a szeghalmi telepítés különösen jól sikerült. Mint a miniszter elvtárs beszámolójából is kitűnik, a hatvanas évektől indult meg a vidéki ipartelepítés, mely megyénk ipari arculatát ma is alapvetően meghatározza. Meg vagyunk győződve azonban arról, hogy népgazdaságunk előtt objektíve sem volt más lehetőség. Az ipar növekedéséhez munkaerőre, földre, vízre volt szükség. A szabad munkaerő foglalkoztatására minden városunkba, de nagyközségekbe is — mint például Szeghalom, Sarkad, Mezőkovács- háza, Battonya — települt (legalábbis önmagunkhoz képest) számottevő ipar. Ma már a foglalkoztatásba bevonható munkaerőtartalékok a megyében is kimerülnek. A gazdálkodóknál létszámfejlesztés, vagy akár -megtartás csak egymás rovására történhet, ha csak nem tudjuk a munkaerőmozgást — ami nagyon indokolt — a hatékonyabb egységek felé irányítani. Tekintettel arra, hogy a megye ipara elsősorban a városokra, illetve néhány nagyközségre koncentrálódik, magas az ingázók aránya. Az ipartelepítés időszakában Békés1 megyében tröszti, nagyvállalati és vállalati hierarchia, és a technológiai folyamat legkülönbözőbb szintjén álló gyárak és üzemek jöttek létre. Az egységek nem egy esetben még ma is több irányítási lépcsővel kapcsolódnak — gyakran erős meghatározottsággal — a megyén kívüli központhoz. A megye gépipari termeléséből 60% ilyen üzemekben kerül előállításra. A megyében hagyományosan jelenlevő könnyűiparban is 25% ez az arány. Nem önmagában az a tény okoz gondot Békésben — de gondolom más megyében sem —, hogy nem önállóak termelőink, hogy kevésbé lehet őket a területi politikához kapcsolni. A termelők egy része a direkt irányítású, centralizált tervgazdálkodás módszereiben gyökerezve végrehajtásra kötelezett. A gazdasági érdekek többszörös szűrőjén keresztül — még akarva is — nehéz megítélni valós jö- ~vedelmezőségüket. Nem kötődnek kellő mértékben a végtermékhez, a piachoz. A műszaki fejlesztés, minőségi munka ismételten csak megszabott korlátok között érdekük. Vállalkozniuk nem érdemes, vagy nincs is lehetőségük. Megyénkben, de országosan is szükségesnek tartjuk a vidéki gyárakkal rendelkező nagyvállalatok belső szervezetének korszerűsítését, a gyárak célra orientált érdekeltségének megteremtését, önállóságuk, önelszá- molsáuk átgondolt fejlesztését. De ha kell, akár ezt a gazdasági presztízsokokat is tartalmazó centralizációt meg lehet szüntetni. Tudjuk azonban, hogy a gazdasági tisztánlátáshoz, a hatékonyság megítéléséhez valós árrendszer szükséges. Megyénk felsőfokú végzettségű szakembereinek száma az általános fejlődéssel párhuzamosan növekedett. A megye népességének százalékban kifejezve 1980- ban 3,2%-ra nőtt (az 1949. évi 0,6%-hoz képest), de ez még mindig csak az országos arány 60%-a. Az iparban mindössze 476 műszaki felsőfokú végzettségű szakember dolgozik, de feladataink megoldásához is legalább 30%-kal több műszaki-közgazdasági szakemberre lenne szükség. Egy szervezőre megyénkben az országos átlagnál 200 fővel több ipari dolgozó jut. Legalább ilyen rossz a technikusi végzettségűek aránya, kiknek száma a mérnököknél is alacsonyabb. Közülük jelentős számban felsőfokú végzettséget igénylő munkakörben dolgoznak. Sokat foglalkoztunk a felső- és középfokú műszaki és közgazdasági végzettségű szakemberek Békés megyébe történő telepítésével és számuk növelésével. Az országosan is jelentkező, több fórumon ismertetett gondokon túl nem tekinthetünk el sajátjainktól. A felszabaduláskor igen hátrányos helyzetből indultunk. Megyénk szakmailag heterogén összetétele nehezíti a szoros kapcsolatok kialakulását felsőfokú intézményekkel. A felsőfokú iskolahálózat történelmileg kialakult területi szerkezetéből következően az említett szakmákban minden törekvésünk ellenére még ma is gátja a megyében megvalósítható képzésnek. Határozottan törekszünk arra, hogy a legfontosabb műszaki területeken felsőfokú szakemberképzés a megyében jöhessen létre. Ma ugyanis a megyéből a műszaki egyetemeken és főiskolákon tanulók többsége nem tér vissza, hanem legtöbbje ezek vonzáskörzetében helyezkedik el. És ez — mint tudjuk — a felsőfokú képzés egészére is igaz. Szakmunkásképzésben valamivel kedvezőbb a helyzet. Az általános iskolát végzettek fele szakmunkásképzőkben tanul tovább. A szakmunkástanulók 70 %-a ipari szakmát tanul. Jelenleg 100 ipari foglalkoztatottra 12 ipari tanuló jut. Mindez a felnőttképzéssel együtt biztosíték lehet arra, hogy az iparban dolgozó szakmunkások száma fokozatosan növekedni fog. Azért is foglalkoztam többet a szakember- képzéssel és utánpótlással, mert Békésben is határozottan állítjuk, hogy jelenünk, de még inkább javőnk alapvetően az emberi tudáson, a a munkapad vagy a rajztábla melletti alkotó hozzáértésen múlik. Tisztelt Országgyűlés! Az MSZMP Központi Bizottsága határozatával megerősítve Békés megyében is áttekintettük iparunk eredményeit és problémáit; keressük és reméljük meg is találjuk a népgazdasági célokat segítő továbbhaladásunk útját. Meg vagyok győződve arról, hogy a miniszter elvtárs beszámolója, mely 1,3 millió ember munkájáról ad számot, egészében és részleteiben is hozzájárul az országos és megyei gondjaink megoldásához. Mindezek alapján a beszámolót elfogadásra javaslom. Köszönöm, hogy meghallgattak. * * * Végül Eperjesi István (Heves m.) és Horváth Károly Hajdú-Bihar megyei képviselő szólt még. Ezzel az országgyűlés őszi ülésszakának első napja — amelyen felváltva elnökölt Apró Antal, Cservenka Ferencire és Péter János — befejeződött. (MTI) Erdei Lászlóné felszólalása
