Békés Megyei Népújság, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-17 / 220. szám
A békeakarat volt a legerősebb n 68. eszperantó világkongresszus Békés megyei szemmel Az eszperantó világkongresszusok történetében az idei, a budapesti két tény .miatt is emlékezetes marad. Most először lépte túl a résztvevők száma a bűvös ötezret, s elsőként iktatták a rendezvények sorába a szövetkezeti eszperantisták konferenciáját. A szövetkezeti eszperantisták augusztus 2-i konferenciája immár a második volt, ugyanis Gyulán, a 20. jubileumi Eszperantó Nyári Egyetem keretében tavaly rendezték meg az elsőt. A konferencia életre hívásában múlhatatlan érdemei vannak a Békés megyei eszperantisták- nak, s a megyei eszperantó bizottságnak. Nem véletlen tehát, hogy a II. konferencia levezető elnöki tisztét Abonyi Nagy Árpád, a megyei bizottság szövetkezeti felelőse kapta meg. Vele és a megyei bizottság elnökével. Wagner Józseffel a világkongresszuson, s a szövetkezeti konferencián szerzett élményeikről, szerepükről, a megyei eszperantómozgalom terveiről beszélgettünk. Abonyi Nagy Árpád, akit az eszperantómozgalomban Árpi bácsinak tisztelnek, több eszperantó nyelvű irodalom- és nyelvkönyv szerzője, műfordító, s ő írta meg az eszperantó nyelvű színháztörténetet is. Évek óta bábáskodik a szövetkezeti eszperantómozgalom elismertetésénél. A budapesti konferencia sikeréről — érthető módon — nem is tud felindultság, meghatottság nélkül szólni. / — Mikor a hazai szövetkezeti eszperantómozgalom szervezésébe belefogtunk, álmunkban sem gondoltuk, hogy a II. konferencián már 21 ország több mint 200 résztvevője kapcsolódik be munkánkba, illetve szimpatizál céljainkkal. Annyi hozzászóló volt az első napon, hogy az eredetileg egynaposra tervezett plenáris ülést augusztus 5-én, terven felül folytatnunk kellett. Ez volt a bizonyíték arra, hogy a gyulai első konferencia nem remélt eredményt hozott számunkra. Akkori tervünk, hogy a konferencia épüljön bele a világkongresszus programjába, egy évre rá valóra vált. Ezzel közelebb kerültünk távolabbi célunkhoz, amely az eszperantó szövetkezeti szakcsoport megalakítását célozza a világszervezeten belül. Jövőre egyébként a kanadai Vancouverben rendezik meg az eszperantó világkongresszust, s részeként a szövetkezeti konferenciát. Ezzel egy időben, a nagy távolság miatt. Bulgáriában is megrendezik a szövetkezeti eszperantisták konferenciáját. Erről döntés is született. — A zsúfolt program ellenére bizonyára bőven volt idő személyes élmények, ta- paszatlatok szerzésére. Mit jelentett Árpi bácsinak a konferencia? — Olyan volt. mint anyának gyermeke első jeles bizonyítványa. Lehet, kicsit fellengzősen hangzik, de 1978 óta. a szövetkezeti eszperantómozgalomért bulldog szívóssággal végzett munkám beérett gyümölcsét láttam abban a nagy tömegben, amely egy olyan gondolat megvalósításáért jött össze a világ minden tájáról, amelyet itt kezdtünk el. Wagner József 1942 óta tagja az eszperantómozgalomnak. A világkongresszus mégis új volt a számára. Az ott szerzett élményt talán ezért hasonlítja az első gyerek születésekor érezhető örömhöz. S mivel — saját bevallása szerint — minden érdekli, a folklór, a szokások, a világon fellelhető, különböző szövetkezeti formák, a legtöbbet számára az emberekkel folytatott beszélgetések jelentették. A résztvevőkből sugárzó békevágy ragadott meg a legjobban. Bármiről beszélgettünk, mindig ennél a témánál lyukadtunk ki. Ezen a kongresszuson a békgaka- rat volt a legerősebb. A hazánkba érkezett eszperantisták most láthatták, hogyan élünk, milyenek is vagyunk a valóságban, s többen mondták, nem ilyen elképzelésük volt rólunk. Meglepődtek, hogy tele vannak a boltok, s hogy kulturáltan élünk. A sasadi téesz kertészetében, meg a toki termelőszövetkezet pincészetében tett látogatásunk alkalmával egyik ámulatból a másikba estek. — Aztán — keresgéli a legmegfelelőbb szavakat Wagner József — sokat olvasok, sokat jártam külföldön. De az az élmény, amit a közös nyelv, az eszperantó tett lehetővé, semmihez sem hasonlítható. Neves személyiségekkel ismerkedtem meg, így Glazunov szovjet íróval, vagy a japán Hisako Matuda asszonnyal, a japán kereskedelmi szövetkezetek igazgatójával, akinek egyja- pán novelláskötetért cserében Petőfi összes műveit adtam oda. Másnap hálásan mondta, hogy egész éjjel nem tudta a könyvet letenni. — Erről jut eszembe — szól közbe Árpi bácsi. — Óriási sikere volt az eszperantó nyelvű magyar irodalomnak. A sok ezer példány pillanatok alatt elkelt. Bár kevesen tudják, de Magyar- országon egyre több az eszperantó nyelven is alkotó írók, költők, irodalmárok száma, — Az élmények felidézése után térjünk vissza a Békés megyei eszperantisták szerepére. Milyen feladatot kaptak a konferencia megszervezésében, lebonyolításában? — Mind az előkészítésben, mind a szervezésben komoly szerepük volt. Dr. Palovics Gyuláné az egészségügyi eszperantó csoport tagjaival és néhány gyulai, békési eszperantistával kitűnően látták el az egyébként igen nehéz információs szolgálatot — mondja Wagner József. — Jómagam és néhány segítőtársam felkutattuk és tájékoztattuk azokat, akik feltehetően bekapcsolódnak a szövetkezeti eszperantó világmozgalomba. A gazdasági egységek látogatása előtt pedig igyekeztünk mindenkit az érdeklődési körének megfelelő csoportba irányítani. S hogy jól végeztük a munkánkat, azt az azóta érkező köszönő levelek is bizonyítják. Bizonyításul Árpi bácsi „mozgó irodájából” sorra kerülnek elő a nevek. Aztán a Békés megyében nyomtatott Kooperativa Stelo (Szövetkezeti Csillag) jó néhány cikke köszön ránk egy heidel- bergi eszperantó kiadványból, majd egy bulgáriaiból, s egy harmadikból, negyedikből . .. — Magunk sem gondoltuk volna — mondja Árpi bácsi —, hogy a világ hány országában figyelik, olvassák, a sajnos nehezen olvasható stencilújságunkat. Tartalmát igen nagyra értékelik, de a külső... Nem sikerült még ez ügyben támogatóra lelnünk — teszi hozzá keserű szájízzel. De mert nem jellemző kettejükre a búslakodás, a tervekről már újra lelkesen, egymás szavába vágva beszélnek. Árpi bácsi — mondja Wagner József — most írja a szövetkezeti eszperantó mozgalom történetét. De már elkészült a Békés megyei eszperantómozgalom 75 esztendejét áttekintő könyvvel. És közösen munkálkodunk — s ez igen hosszadalmas lesz — az eszperantó szakszótár elkészítésén. Ez széles körű levelezést is igényel. mert az egyes szakszavak — országonként esetleg eltérő — jelentését is tisztáznunk kell. Izgalmas munka. s hamarosan én is nyugdíjas leszek, több időt szentelhetek rá. Végezetül szeretnénk megyeszerte megszervezni az eszperantó nyelvtanfolyamokat, elsősorban a szövetkezeti dolgozók és családtagjaik számára. A részvétel ingyenes lesz. Aztán igyekszünk tökéletesíteni az általunk készített nyelvkönyveket is. * * * A hit és akarat tehát megvan beszélgetőpartnereinkben. Akik nem elismerésért, fizetségért vállalták, vállalják ezt a nemes feladatot. Hanem abból a meggyőződésből, amely az eszperantó nyelv ismeretéből fakad. Abból a nyelvből, amely nem ismer faji előítéleteket, szegényt és gazdagot, nyelvi arisztokratizmust. De eszköze a népeket összekötő barátságnak, s a világbéke erősödő óhajának. B. Sajti Emese Miklós István műhelye Kiállítás a békéscsabai múzeumban Nemzetiségi oktatás Magyarországon Érdekes és feltétlenül hasznos kezdeményezés volt, amikor a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum útjára indította „Az én műhelyem” című kiállítássorozatot. A múzeumbeli „műhely” legutóbbi vendége, Miklós István festőművész harminc olaj- és pasztellképet hozott ide, hogy megint és újra felhívja magára a figyelmet: 85 évesen is alkot, dolgozik; érdekli minden, ami körülötte, városában történik. „Naponta besétálok a műterembe és festegetek. Ez maradt életem értelme, ez kelt bennem ma is örömöt” — mondta csütörtökön délután vendégeinek, akik felkeresték, és szeretettel, tisztelettel érdeklődtek munkássága felől. A „műhely”-be hozott képek legtöbbje 1980-as, nagy kiállítása után készült. Frissek. elevenek, hangulatosak. Jó elnézni a „Piacosok" embercsoportját, csabai utcaképeit, vagy éppen a „Holdas éjt”, melyen lírai érzékenységgel fogalmazza át egy tiszta, derült éj látványát és hangulatát. Mosolyogva áll a szemlélő a „Köszönő” groteszk figurája előtt, majd portrésorozatát szemlélve is felfedezhetjük ezt a bölcs, lélekmélyre látó humort: Miklós István ecsetje előtt nem lehet titkolózni. (Cigányfiú, Sapkás férfi, Jani bácsi.) Egy idős művész volt házigazdánk ezen a délutánon, aki találkozott vele, nemcsak kellemes fél órát, órát töltött el a múzeum falai között. Miklós István sokat tud ajjfeéletről, és képei által részesít bennünket bölcsessége titkaiból. (sass e.) Magyar diákok mellett sok ezer nemzetiségi fiatal is elfoglalta helyét az iskolapadokban, akik anyanyelvükön folytatják tanulmányaikat. Magyarországon a becslések szerint több mint 400 ezer nemzetiségi lakos él. A legnépesebb csoport a németeké, számuk eléri a kétszázezret, utánuk a szlovákok következnek százezres létszámmal, őket a délszlávok követik, majd a románok. Az ország összlakosságának mintegy 4—4,5 százaléka tehát a nemzetiségi lakos. Ezekből a fiatalokból kétnyelvű állampolgárok válhatnak, ha elsajátítják a magyar nyelv mellett saját anyanyelvűket is, ha a nemzetiségi szülők ilyen iskolákba Íratják őket. Ez lényeges azért is — állapítja meg a Hazafias Népfront felhívása —, mert a nemzetiségi öntudat nem létezhet adott nyelvi közösséghez való tartozás nélkül. Mindent meg kell tenni az iskolás korú fiatalok anyanyelvi kultúrájának fejlesztéséért. Tekintsük át, milyen lehetőségeik vannak a nemzetiségi diákoknak anyanyelvűk tanulására? Kezdjük a németekkel : a múlt iskolaévben a 174 általános iskolában 24 250 tanuló vett részt német nyelvoktatásban. Működött egy önálló német gimnázium Baján, két német tagozat Pécsett és Pesterzsébeten, ezekben a humán tárgyak tanítási nyelve általában német volt. Pécsett, illetve Baján képezték ki az általános iskolai tanárokat és tanítókat. Pécsett középfokú, Sopronban felsőfokú óvónőképzés folyt, ezenkívül az ELTE-n, valamint a szegedi, debreceni egyetemeken középiskolai tanári diplomát szerezhettek a német anyanyelvűek. A szlovák nyelven tanuló gyermekek száma a múlt években örvendetesen emelkedett (1978 óta 9 ezerről 12 ezerre növekedett). Az utóbbi esztendőkben több településen bevezették a szlovák nyelv oktatását az óvodákban és az általános iskolákban, Olyan nagy volt a túljelentkezés a szlovák nyelvű gimnáziumokban, de az általános iskolákban is, hogy Budapesten párhuzamos osztályok indítására volt szükség. Megoldódott a szlovák kollégium ügye is az idén. Magyarországon öt szlovák tanítási nyelvű általános iskola és két gimnázium működik, Esztergomban tanítóképző, Szegeden tanárképző segíti a pedagógusok oktatását. Az óvónő-utánpótlást a szarvasi felsőfokú és a budapesti középfokú képző biztosítja. Van tanárképzőjük a dél- szlávoknak, óvónőket oktatnak szlovén nyelven is. A tanárképzés Pécsett folyik. A román nyelvű iskolák is népesek az ország románlakta vidékén, elsősorban Békésben. Mint ismeretes, a nyelvoktató iskolák továbbfejlesztéseként a következő esztendőkben a nemzetiségi területeken bevezetik a kétnyelvű oktatást, ami azt jelenti, hogy az egy tantárgyas nyelvi oktatás helyett az alsó tagozatokban a környezetismeret, az enek-zene, valamint az osztályfőnöki órák, a későbbiekben pedig a felső tagozatokon a történelem és a földrajz tananyagának tanítása nemzetiségi nyelven történik. Mindenütt arra törekszenek, hogy az anyanyelv ne csak a tanórán, hanem az életben is szerepet kapjon. Az új oktatási forma azért lesz jelentős, mert általa a fiatal második nyelvként megtanulja a saját anyanyelvét, és használhatja is az életben. A tapasztalatokat most felhasználják, és a nemzeti szövetségekkel összefogva az Országos Pedagógiai Intézetben folyamatosan kidolgozzák az oktatás módszereit, s új tanterveket és új tankönyveket készítenek a kétnyelvű iskolák számára. Az új módszert ott vezetik be, ahol a feltételek erre már adottak. Támogatják ezt a nemzetiségi szövetségek is, amelyek az idén ősszel tartják kongresszusaikat. Ezek hű képet adnak majd a Magyarországon élő nemzetiségek helyzetéről, az eddig végzett munkáról, és meghatározzák a következő öt esztendő tennivalóit. Illés Sándor A házigazda és néhányan a vendégek közül Fotó: Gél Edit Elcserélt filmek Jó vígjátékot látni — ilyen reménnyel indult csütörtökön este a közönség a békéscsabai Szabadság moziba. A híradó végeztével csa- .lódott moraj futott végig a néztőtéren: a „Macskaköröm” című felirat tűnt föl a vásznon. A magyar macskatenyésztők egyesülete egy viharos közgyűlésének összefoglalóját láthattuk. Azonban a szokásos nézőtéri füty- työgés most elmaradt, egyre többször törtünk ki harsány nevetésben. Nagy többségünk számára a macskatenyésztés századrangú dolog, legtöbben nyilván arról sem hallottunk, hogy egyesületük van Magyarországon. Talán ezért is derültünk még jobban a kicsinyes, személyeskedő, intrikáló indulatokon, a vezetőség bürokrata nagyképűségén, gyengeségén. Mindenesetre, amit láttunk, egyben társadalmunk egy kis szelete is volt, s példa arra. hogy a demokratizmust hogyan nem szabad gyakorolni. A főműsorról: az „Elcserélt szerelem” című filmet Kállai István és Szálkái Sándor írta. utóbbi rendezte. (Majdnem elég volna ennyi a filmről .. .) Vígjátékról lévén szó, nem kívánhatunk különösebben „magvas" történetet. Nem „csalódunk”, a sztori körülbelül ennyi: Pusztai Gábor fia, Zsolt, húszéves, s néhány hónapja „együtt jár” Krisztivel. Kriszti szigorú atyja nem engedi el víken- dezni Zsolttal, aki így egyedül vág neki az útnak, stoppal. Kisebb baleset éri, a kőszegi kórházban, majd lelki- ismeretes ápolónője, Kati lakásán köt ki. S mily „furcsa”, egymásba szeretnek. Zsolt hazaviszi a lányt Pestre. Közben Kriszti vigasztalan. Az idősebb Pusztai pá- tyolgatja, hazugságokkal igyekszik félrevezetni, s majdhogynem átveszi fia szerepét. . . Kati időközben rájön, mégiscsak jobb a férje mellett. Most Zsolton a sor, nagy „fájdalmában” bevesz tíz altatót. A lelkiismeretes és megértő apa segíteni akar, azonnal Kőszegre utazik Katihoz. De Kati hajthatatlan, sőt kiderül, mindig az olyan idősödő férfiakra vágyott, mint Pusztai. A motelszobáig — némi nehézségek árán — el is jutnak, de — a „végső tett” előtt — Pusztai újra fiacskájára gondol, s angolosan lelép . . . Nem folytatom, mert természetesen happy end következik: Pusztai hazaérkezvén boldog kettesben találja fiát az eddig észre sem vett szomszéd kislánnyal, s ő is újra „rátalál” feleségére. A zűrös történetben a színészek is idegenül mozognak:' Avar István (Pusztai) igyekezete erőlködésbe fullad, a főiskolások — ifj. Pathó István (Zsolt), Janisch Éva (Kriszti), Simon Mari (Kati) — is csak „kívülről” tudnak játszani. Egyedül Moór Marianna (Pusztai felesége) tűnik hitelesnek az érett asz- szon.y szerepében. Rajta kívül még az epizódszerepekben felvillanó Gobbi Hilda és Bencze Ferenc marad meg emlékezetünkben . . . Igaz, nevetgettünk is a filmen, de csak ímmel-ám- mal, s továbbra is csak reménykedünk. lesz majd egyszer jó magyar filmvígjáték is! S hogy nemcsak én vé- lekedek így, jól mutatja: a moziból kitóduló közönség csak a Macskakörömről, a a kisfilmről beszélt, mintha az lett volna a főműsor ... Pénzes Ferenc
