Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-01 / 128. szám

1983. június 1-, szerda Ribicsics Jugoszlávia belső helyzetéről TELEX • SZÓFIA A kis országok szerepe Európa biztonságában cím­mel 22 ország neves tudó­sainak és békeharcosainak részvételével a gugwash- mozgalom szervezésében nemzetközi szimpozion kez­dődött kedden Plovdivban. Angel Balevszki akadémi­kus, a Bolgár Tudományos Akadémia elnöke a szimpo- zionon elhangzott előadásá­ban kiemelte, hogy az euró­pai kis országok, függetle­nül attól, hogy különböző katonai tömbök tagjai, reá­lis álláspontot képviselnek az európai enyhülés ügyé­ben. • VARSÓ A társadalmi-politikai helyzet kulcsfontosságú kér­déseiről és a párt tevékeny­ségének irányairól tanács­kozik a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bi­zottságának 12. ülése, amely kedden délelőtt kezdődött meg Varsóban. Az ülésen elnöklő Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a Központi Bizottság első titkára a tanácskozást meg­nyitva elmondta, hogy a hosszú hónapokig tartó elő­készítő munka során a párt­élet minden szintjén megvi­tatták a napirenden szereplő kérdéseket. • PÁRIZS Jacques Delors gazdasági és pénzügyminiszter kedden reggel az Europe—1 rádió­nak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a wil- liamsburgi konferencián gazdasági téren „egy lépés történt” előre a Franciaor­szág által óhajtott irányban, mert „a partnerek pozitívan értékelik a francia gazda­ságpolitikát”, és pénzügyi téren szorosabb együttmű­ködést helyeztek kilátásba. A miniszter ugyanakkor el­ismerte, hogy a közeljövő­ben nem várható a dollár- árfolyam csökkenése, s eb­ben a tekintetben továbbra is „az erősebb törvénye” ér­vényesül. Az időszerű társadalmi­politikai helyzetről és a párt ezzel kapcsolatos feladatai­ról a Politikai Bizottság be­számolóját Józef Czyrek. a KB PB tagja, a Központi Bizottság titkára terjesztette elő. „A baloldalon, a jobbolda­lon is kerestük az ellenséget, és aztán beláttuk, hogy mi saját magunk vagyunk ön­magunk legnagyobb ellensé­ge, mert nem ismerjük fel az egyes jelenségek okait, nem adunk választ a kérdé­sekre. Ha a Kommunista Szövetség offenzív, ha vá­laszt ad az időszerű kérdé­sekre, akkor egyetlen ellen­ség sem tehet sokat elle­nünk. De ha mindannyian visszavonulunk, akkor az ellenség támad” — jelentette ki Mitja Ribicsics, a JKSZ KB elnökségének elnöke a napokban a belgrádi egyete­men tett látogatása során mondott beszédében, ame­lyet a keddi jugoszláv lapok ismertetnek. Az ország régi problémái­ra utalva Ribicsics hangoz­tatta, hogy az önigazgatást a nehéz időkben is igazolni kell. Könnyű bizonyítani, ha minden rendben megy, ha kedvező feltételekkel ka­punk külföldi kölcsönöket, ha jól élhetünk kevés mun­kával is. önálló tényezőként kell igazolnunk magunkat, saját erőnkkel kell építe­nünk, és így kel] bebizonyí­tanunk, hogy az önigazgatá­si rendszer képes fejlődni — mondotta a JKSZ KB el­nöke. Ribícsies—ennek'"" kapcsán kitért a nemzetiségi kérdés­Az ellenzéki német szoci­áldemokrata párt országos vezetősége kedden felszólí­totta az Egyesült Államok kormányát, hogy „haladékta­lanul vizsgálja felül és vál­toztassa meg a Közép-Ame- rikával kapcsolatos politiká­ját”. Az SPD nyilatkozata le­szögezte, hogy a nyugatné­met szociáldemokraták nem hajlandók támogatni a Rea- gan-kormány közép-ameri­kai politikáját, mivel az „el­hibázott”. A térségben sza­porodnak a konfliktusok, nincs lehetőség a demokrati­kus fejlődésre, és a nagyobb társadalmi igazságosságra. re is. „Koszovóban egyrészt jó értékelések hangzanak el a politikai helyzetről, más­részt viszont úgy gondolom, hogy bizonyos veszélyes dol­gok kezdenek felhalmozódni, de nemcsak Koszovóban, ha­nem Szerbiában és az egész országban is. Ez a nemzeti bizalmatlanság újabb hullá­ma. A szocialista erőknek és a Kommunisták Szövetségé­nek azonnal rendkívüli in­tézkedéseket kell tenniük, hogy a helyzet megváltoz­zon” — mondotta. Ribicsics a szerbek és crnagoraiak Ko­szovó tartományból történő kényszerű kiköltöztetése kap­csán a folyamat visszafordí­tásának tervéről a követke­zőket jelentette ki: „A ko­szovói elvtársakkal együtt meg kell egyeznünk abban, hogy megkezdődjön az a folyamat, amelynek során hazánk minden nemzetének és nemzetiségének soraiból dolgozók, szakemberek köl­tözzenek Koszovóra.” A kérdéssel összefüggés­ben Ribicsics kifejtette, hogy a kisebbségnek teljes egyen­jogúságra van szüksége, a többnyelvűség elengedhetet­len, nemcsak a kisebbség ré­széről, amely egyébként is természetszerűen tanulja a többség nyelvét, hanem a többségben élő nép esetében is. Az SPD megítélése szerint a nyugatnémet szociáldemok­raták ebben az elutasító ál­láspontjukban számíthatnak Közép-Amerika demokrati­kus erőinek, valamint az amerikai törvényhozás sok tagjának és az amerikai köz­vélemény többségének egyet­értésére. Az SPD határozottan el­ítélte a haladó nicaraguai rendszer elleni külső inter­venciót, amely veszélyezteti az ország békés fejlődését. Salvadorral kapcsolatban az SPD sürgette az összes érdekeltet, hogy szüntessék be fegyveres harcukat és tár­gyalások útján rendezzék a konfliktust. Rakétatelepitési előkészületek az NSZK-ban A Német Szövetségi Köz­társaság vezetői aktívan részt vesznek az új amerikai nukleáris rakéták telepítésé­nek előkészítésében, s egyál­talán nem óhajtanak befo­lyást gyakorolni az Egyesült Államokra, hogy az tanúsít­son józan és ésszerű maga­tartást a genfi tárgyaláso­kon, s törekedjen a kölcsö­nösen elfogadható megálla­podásra — állapítja meg a keddi Pravdában a lap bon­ni tudósítója. Ez a nyugatnémet állás­pont volt a jellemzője azok­nak a tárgyalásoknak is, amelyeket Caspar Weinber- ger amerikai hadügyminisz­terrel folytattak. Weinber- ger magával hozta a Per­shing—2-esek telepítésének részletes tervét is, ami azon­ban nem teljesen ismeretlen az NSZK vezetői számára, hisz a telepítés előkészítése már megkezdődött. Megér­keztek az első szakértők, akik már folytatják a föld­mérési munkákat a telepítés­re kijelölt területeken. A si­etség oka: a Pentagon tervei szerint szeptemberben érke­zik az NSZK-ba a kiszolgáló és szerelő személyzet. Egy hónappal később pedig meg­kezdődik a szakértők és a rakéták átszállítása — írja a Pravda. Az amerikai Pershing—2 rakéták és robotrepülőgépek nyugat-európai telepítésének előkészületei hónapok óta a tervek szerint folynak — je­lentette be keddi, bonni saj­tóértekezletén Caspar Wein- berger amerikai hadügymi­niszter. Weinberger ugyanakkor azt állította, hogy az amerikai kormány — párhuzamosan ezekkel az előkészületi mun­kálatokkal — erőfeszítéseket tesz a genfi amerikai—szov­jet leszerelési tárgyalásokon megfelelő megegyezés eléré­sé érdekében. Ha megállapo­dás születne az Egyesült Ál­lamok és a Szovjetunió kö­zött, akkor az amerikai kö­zép-hatótávolságú fegyverek telepítése még „visszacsinál­ható”, ellenkező esetben vi-. szont sor kerül a telepítésre — mondta Weinberger. Weinberger, röviddel saj­tóértekezlete után, Bonnból elutazott Brüsszelbe. Hz SPD elítéli az USD közép-amerikai politikáját Palesztin trilemma — plusz eg y fő A trilemma, amely előtt a Palesztinái Felszabadítási Szervezet áll, nem új, de a legnagyobb ellenállási szer­vezeten — a Fatahon — be­lül kirobbant zendülés az egyik legnyomósabb ok ar­ra, hogy a PFSZ megkísérel­jen egységesen egyet válasz­tani a három lehetőség kö­zül. A kilátások nem ép­pen biztatóak. Amikor tavaly a paleszti­nok fő katonai és politikai erői elhagyni kényszerültek Bejrútot, megszűnt az ellen­állási mozgalom viszonyla­gos autonómiája. A szétszó­ródás és a szervezeti köz­pontok széttagoltsága miatt tovább korlátozódott az amúgy is behatárolt döntési szabadság politikai, katonai és szervezeti ügyekben. Meg­figyelők már akkor felhív­ták a figyelmet arra, hogy mindez a jövőre nézve ko­moly veszélyeket rejt a PFSZ számára. Elsősorban rámutattak ar­ra, hogy a nagyjából három irányzatot tömörítő ellenál­lási mozgalom — amely Li­banonban még úgy-ahogy megfért egymással — kike­rülve a libanoni „üvegház­ból”, és kitéve az egyes irányzatokat közvetlenül erősítő hatásoknak, elkerül­hetetlenül átcsap a kénysze­rű egymás mellett élésből ( a szükségszerű egymás elleni fellépésbe. Libanonban is a palesztin mozgalom jövője volt az alapkérdés. E jövő alatt azonban — a lehetőségek reális számbavétele miatt — sohasem a holnapot értet­ték, hanem inkább a holnap- utánt, és még inkább a maj- dot. A kritikus helyzetben azonban — és mindenki egyetért abban, hogy Liba­non után a PFSZ kritikus helyzetbe került — a tovább­lépés irányának meghatáro­zása sürgető kérdéssé válto­zott: a szervezet döntés- kényszerbe került. A belső ellentétek kiélező­dését mi sem jelzi jobban, mint a Fatahon belül ki­robbant zendülés. Az El Fa- tah a PFSZ gerince és tar­tóoszlopa. Az Arafat vezette szervezet belső helyzetének mindenkori állapota tükröz­te a PFSZ belső helyzetét is. Eddig nem volt példa arra, hogy a Szervezeten belül — amely ilyen módon Arafat legfőbb támasza is volt — nyíltan a felszínre kerülje­nek, fegyveres és kihívó zen­dülés formájában, a palesz­tin mozgalom alapvető kér­dései. A libanoni kivonulás után Jasszer Arafat nem véletle­nül járta végig szinte az összes arab országot, és nem véletlenül igyekezett minél előbb összehívni a palesztin nemzeti tanácsot, a parla­mentet: tudatában volt az útmeghatározás szükséges­ségének, mint ahogy annak is, hogy ezt az útirányt sok­féle erők eredője szabja meg. A befolyásolási lehetőség csekély volt — Arafatnak mégis sikerült elérnie, hogy a palesztin nemzeti tanács határozatai, amelyek a há­rom irányzat szükségszerű­en kompromisszumos né­zetét foglalták egybe — nem béklyózták meg a kezét, és maradt mozgástere arra, hogy megkísérelje az alap­vető kérdésekben megterem­teni az összhangot az irány­zatok között, és nem utolsó­sorban: el is indulni vala­merre. Három irány kínálkozott Az egyik a szélsőségesen ra­dikális irányzaté, amely fi­gyelmen kívül hagyva az el­telt több mint három évti­zed fejleményeit, az „erede­ti állapot” helyreállítását tűzte célul; a történelmi Pa­lesztina visszaszerzését, Iz­rael állam megsemmisítését. A célt elérendő egyedüli módszer: a háború. A második lehetőség a Hafez Asszad szíriai elnök által képviselt politika: a palesztin mozgalom nem lég­üres térben tevékenykedik, érdekei nem szakíthatok el az arab érdekektől. Nem képzelhető el az sem, hogy „kis lépések” révén bármi is történjék ezen a téren, ha például a megszállt szíriai Golan-fennsík ügyében még várni kell. Globális megkö­zelítés ez, amelyben építe­nek a Szovjetunió világpoli­tikai súlyára is. Ebben az el­képzelésben a palesztin ér­dekek — bár senki sem ta­gadja kulcsszerepüket — mégis alá vannak rendelve az arab államok érdekeinek — adott esetben szíriai ér­dekeknek is. A palesztinok tehát egyedül léphetnek. A harmadik irány a „mérsékelteké”: Jordániáé és a konzervatív arab rend­szereké. Ezek ingadoznak egyfelől a palesztin ügy, másfelől a praktikus érde­kek, és ama félelem kö­zött, hogy a palesztin ügy megoldásában a „radikális” elemek, szocialista típusú arab országok kerekednek felül, és befolyásuk lassan kiterjed a térségben. Jasszer Arafat — helyzeté­nél. tekintélyénél fogva — eddig az egyedüli személy volt, akiben ez a trilemma megtestesülhetett, és egy­szerre, egymás mellett je­lentkezhetett. De nem soká­ig. A PFSZ vezetője — és ta­lán a köré csoportosult szűk mag — már nincs beszélő viszonyban Kadhafi líbiai vezetővel; megkeseredett a kapcsolata a szíriai állam­fővel is, hiszen úgy hírlik, szíriai katonák őrizték a Fatah damaszkuszi raktá­rait. Kérdéses Arafat kap­csolata Husszein jordániai királlyal — illetve rajta ke­resztül a konzervatív arab országokkal is —, mert szá­mukra Arafat addig fontos, amíg befolyása és tekinté­lye révén nekik kedvező, „közbülső” útra tudja terel­ni a PFSZ-t. Arafat trilemmája eddig megoldhatatlannak bizo­nyult — s talán eleve ku­darcra is volt ítélve. Fodor György HÍREK HÍREK HÍREK MA: TÜNDE NAPJA A Nap kél 4.51 — nyugszik 20.33 órakor A Hold kél-----­— nyugszik 9.30 órakor ÉVFORDULÓ Száz évvel ezelőtt, 1883. június 1-én született Szarva­son, és 65 éves korában, 1948-ban hunyt el Kemény Gábor Kossuth-díjas peda­gógus, pedagógiai író. Hírügyeletünk nnn telefonszáma: /./"ubU Száraz idő Előrejelzés az ország területé­re ma estig: általában kevés nappal} felhőképződés, legfel­jebb egy-két helyen helyi zá­por, zivatar előfordulhat. A szél mérsékelt marad. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 10—15, a legmagasabb nappa­li hőmérséklet 25—30 fok között valószínű. A Balaton vizének hőmérsék­lete kedden 11 órakor Siófoknál 20 fok volt. — FOGADÓNAP. Dr. Mol­nár Margit, a Békés megyei Tanács V. B. munkaügyi osztályvezetője június 3-án, pénteken délelőtt 9—12 órá­ig hivatali helyiségében (Bé­késcsaba, Felső Körös sor, irodaház, magasföldszint 38.) ügyfélfogadást tart. — KÖSZÖNET A TÁMO­GATÁSÉRT. A Gyulai Moz­gáskorlátozottak Egyesülete köszönetét fejezte ki a Ga­bonaforgalmi és Malomipa­ri Vállalat vezetőinek azért a segítőkész támogatásért, amit a vállalat vezetősége nyújtott számukra. Ugyanis 25 mozgáskorlátozottnak biz­tosítottak térítésmentes üdü­lést az ország különböző ré­szén levő üdülőjükben. — KITÜNTETÉS. Tegnap, kedden délután Gyulán ben­sőséges hangulatú ünnepsé­gen búcsúztatták Szöllősi Pál tűzoltó alezredest, Gyu­la város tűzoltóparancsno­kát nyugdíjba vonulása al­kalmából. Több mint három évtizedes szolgálata után Kovács János megyei tűzol­tóparancsnok adta át Szöl­lősi Pálnak a Kiváló Szol­gálatért Érdemérmet. — BÉKÉSCSABÁN a Bartók Béla Zeneművészeti Szakkö­zépiskola nagytermében jú­nius 2-án, csütörtökön dél­után 6 órakor növendék- hangversenyt rendeznek. Az iskola első és második ősz* tályos tanulóinak részvételé­vel. — HÉTFŐN megkezdődött a Rajna és a Mosel vizének lassú apadása, miután a két folyó a 36 éve legmagasabb szintet érte el. A víz foko­zatosan visszahúzódik a Rajna menti városok utcái­ról. Kölnben a folyóparthoz közel eső óvárosban azonban a lakók még mindig nem tudnak kilépni száraz láb­bal házaikból. A szőlőkben eddig becslések szerint 10 millió márka kár keletke­zett. — JÚNIUS 1-ÉN, MA 0 órától megnyitják a sze­mélygépkocsi- és az autó­busz-forgalom számára a vámosszabadi határátkelő- helyet. Hazánk és a szom­szédos Csehszlovákia közöt­ti határátkelőn másfél hóna­pig szünetelt a forgalom. Ez idő alatt a Hídépítő Válla­lat és a Győri Közúti Építő Vállalat szakemberei felújí­tották a Duna-hídhoz veze­tő országút 3. egyenként nyolcvan méter hosszú ár­téri hídját, megerősítették a burkolatot. — BALATON-PARTI egész­ségügyi tájékoztató füzetet adott ki a Somogy megyei KÖJÁL. A nyaralóknak szánt hasznos kiadvány rész­letes útmutatást ad többek között a magyar tenger déli partján levő gyógyszertárak, körzeti orvosi rendelők, kór­házak, rendelőintézetek, fo­gászati rendelők nyitva tar­tási idejéről, helyéről, tele­fonszámairól, és a hétvégi ügyeleti szolgálatokról. A tájékoztató minden üdülő­ben a vendégek rendelkezé­sére áll. — HARCÁSZATI GYAKOR­LAT. A közeli napokban a magyar néphadsereg kijelölt törzsei és csapatai az éves kiképzési terveknek megfe­lelően — tartalékos hadkö­telesek bevonásával — har­cászati gyakorlatot hajtanak végre. A gyakorlaton mint­egy 14 ezren vesznek részt. — RENDŐRSÉGI HÍR. Május 30-án pótkocsis IFA tehergép- kocsival az árokba borult Zsa- dány és Nagygyanté között Oláh János 24 éves, Sarkad, Pe­tőfi u* 10* sz. alatti lakos. A fiatalember mintegy 60—65 ki­lométeres sebességgel hajtott a gépkocsival, amikor egy darázs berepült a tehergépkocsi-vezető fülkéjébe. A gépkocsivezető igyekezett elhajtani a darazsat, s eközben lehajtott az útpadká­ra, majd az árokba borult. A baleset következtében Oláh Já­nos 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár több mint 100 ezer forint. A baleset ügyében a rendőrség szakértők bevoná­sával megkezdte a vizsgálatot. Időjárás-előrejelzés a Tiszántúlra Ezen a héten nyárias meleg időre számíthatunk. A hét fo­lyamán erősödik a felmelegedés, a hőmérséket csúcsértéke 23, 28 fokról 25, 30 fok közé emelkedik. A kora reggeli órák­ban 11, 16 fokig csökken. Záporok szórványosan kialakul­hatnak, de csak rövid ideig tartanak majd. A jövő hét ele­jén átmenetileg mérséklődik a felmelegedés, mert az orszá­got eléri egy hideg front, ennek hatására heves záporok, zivatarok lesznek, a hőmérséklet csúcsértéke 22, 26 fokra süllyed. A hajnali minimumok a jövő héten 13, 18 fok kö­zött alakulnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom