Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-24 / 121. szám
o 1983. május 24„ kedd Új hadjárat Nicaragua ellen Az Egyesült Államok valóságos célja Közép-Ameriká- ban: a sandinista kormány megdöntése Nicaraguában, még ebben az évben. Reagan elnök és más amerikai vezetők korábbi hitegetései után, amelyek szerint az amerikai beavatkozás csak a salvadori fegyverszállítások leállítását célozza, az amerikai kormány befolyásos képviselői most színt vallanak. A New York Times hétfői jelentése szerint William Casey, a CIA igazgatója és Thomas Enders, az amerikai külügyminisztérium államtitkára a múlt héten zárt ajtók mögötti kongresszusi meghallgatáson kijelentették: a nicaraguai lázadóknak jó esélyük van a sandinistí kormány megdöntésére még az év vége előtt. Casey és Enders mondanivalójukat úgy szerkesztették, rhintha csak a lázadók terveit ismertetnék, de a törvényhozás 'tagjai tisztában vannak vele, hogy amerikai közreműködés nélkül az egész terv értelmetlenné válna. A terv értelmében az ellenforradalmárok a nyáron erőteljesen fokozni kívánják harci cselekményeiket, s csapást akarnak mérni a nicaraguai fővárosra. Egy „második frontot” is létesítenek a kormányellenes erők a sandinista rendszerrel szembefordult mosz- kito indiánokból, Costa Rica felől pedig „Comman- dante Zero” — Eden Pastora szintén amerikai pénzen felszerelt csapataira számítanak. Az amerikai kormányzat képviselői azért tárták fel terveiket a kongresszus hírszerző bizottságai előtt, hogy megszerezzék a szükséges anyagi támogatást. A kongresszus — vietnami típusú balsikertől félve — eddig óvatosan adagolta a CIA újabb szennyes háborújára szánt tízmilliókat, de a győzelmi jóslatok úgy látszik felbátorították az egész amerikai jobboldalt. A hangulat szítása érdekében Reagan elnök a múlt héten személyese^ látogatott Miamiba, hogy „lelkesítő” beszédet intézzen kubai ellenforradalmárokhoz. Washingtoni politikai megfigyelők szerint a .«nicaraguai kormány megdöntésére szőtt tervek szem elől tévesztenek más közép-amerikai realitásokat, többek között a ni- «caraguai forradalom népszerűségét a térségben. Robbanás apartheid-országban Nagy erejű bomba robbant a dél-afrikai fővárosban. A detonáció után az aszfaltot halottak és sebesültek borították. A megfigyelők szerint ez volt az ország történetének legkeményebb gerillaakciója, amely könnyen a rezsim elleni fegyveres ellenállás új szakaszának nyitányát jelentheti. E véleményt erősíti a közvetlen színhely. A távirányítású pokolgépet a légierő főparancsnoksága előtt helyezték el, de a szomszédságban ott magasodik a hírhedt dél-afrikai titkosszolgálat, a Boss székháza, a maga hangszigetelt falú kínzókamráival. A bombával közvetített üzenet egyértelmű: az eddig jobbára jelentéktelen őrszobákat támadó gerillák azt adták tudtul, hogy a jövőben a rezsim tekintélyes erőszak-szervezeteire támadnak. Milyen bel- és külpolitikai közegben került sor e sajátos hadüzenetre? Ami a belpolitikát illeti, Botha a parlamenttel elfogadtatott egy olyan törvényt, dmely a jövőben némi képviseletet juttat a fél véreknek és az ázsiai származásúaknak. A feketékről tehát továbbra sem lehet szó. Ám ez is elég volt ahhoz, hogy az uralkodó nemzeti párt jobbszárnya — a helyi szóhasználat nem véletlenül nevezi ezt a csoportot ,„őrjöngők”-nek — jobról indítson támadást a kormányfő ellen. Balról is növekszik a .támadások hevessége e törvény nyomán. A feketék újabb százezrei most értették meg, hogy a Botha- kabinet -hosszabb távon sem hajlandó sem szavazati, sem egyéb jogot adni nekik. A belső feszültséget tovább növelik a gazdasági gondok. A világméretű recesszió ebben, a nagyon gazcfag országban is érezteti a hatását. Ráadásul az ország éléskamráit, Transvaalt és Orange szabadállamot 1933- óta nem tapasztalt aszály sújtja, minden hangulati, gazdasági következményével együtt. Ami a külpolitikai közeget illeti, a robbanásra ak; kor került sor, amikor az ENSZ-ben és másutt növekszik a nyomás Pretoriára — és a rezsimet egyre nyíltabban támogató Washingtonra — nem utolsósorban a na- míbiai függetlenség szabotá- lása miatt. A svájci St. Gal- lenben erről tartott tanácskozáson, amelyen Chester Crocker afrikai ügyekben illetékes amerikai államtitkár is megjelent, az egyik nyugat-európai felszólaló Washington címére ezt üzente: ..Ha a Dél-Afrikai Köztársaság mégmarad a mozdulatlanság szigetének, könnyen ez a térség lehet a századvég Közel-Keletje . . .” Harmat Endre CDU-kongresszus kezdődik Kölnben A Német Kereszténydemokrata Unió vezetőségének újraválasztása, az ifjúsági munkanélküliség és a nyugdíjasok helyzete áll majd a ma kezdődő, kölni kongresz- szusunk középpontjában — közölte Helmut Kohl, az NSZK kancellárja, a CDU elnöke, a DPA nyugatnémet hírügynökségnek hétfőn adott interjújában. 1968 óta ez lesz az első olyan kongresszusunk, amikor a CDU újra kormánypárt — mondotta. A kancellár szerint a CDU olyan „néppárt”, amelyben minden társadalmi réteg képviseltetve van. Ez Viszont feltételezi azt, hogy mind a párton, mind a kormányon belül folyamatos kompromisszumokra van szükség. Kohl félreérthetetlenül jelezte, hogy a keresztényliberális koalíció kormányában elsősorban a CDU törekvéseinek kell érvényesülnie. Szavaiból egyértelműen kiderült, hogy a kölni kongresszus egyik legfőbb célja ä CDU egységének látványos demonstrálása, lesz. Az ellenzéki Német Szociáldemokrata Párt és zöld baloldali tömegmozgalom értékelése szerint a CDU majdnem nyolcszáz küldöttének tanácskozása a választási sikert „ünneplő” kongresszus lesz, amelytől gyakorlati döntéseket aligha lehet várni. Különösen nem az ifjúsági munkanélküliség leküzdésében. Hiszen a Kohl- kormány éppen az elmúlt héten döntött úgy, hogy az első évben 68-ról 65 százalékra, a második évben pedig 58-ról 56 százalékra szállítja le a gyermektelen munkanélküliek segélyét, ' akiknek jelentős része éppen az ifjúság köréből kerül ki. S az 1984-es költségvetési tervezet szerint a nyugdíjasoknak is életszínvonaluk csökkenésével kell számolniuk az NSZK-ban. n hetedik kancellár Ma leteszi a hivatali esküt Ausztria új koalíciós kormánya, élén dr. Fred Sinowatz kancellárral. Az Osztrák Köztársaság háború utáni hetedik kormányfője, Fred Sinowatz minden tekintetben nehéz feladat előtt áll: Bruno Kreiskyt követi a kancellári székben, és 13 évi szocialista párti kormányzás után kétpárti kabinet irányításával kell megbirkóznia megnehezedett nemzetközi, politikai és gazdasági feltételek között. A most 54 éves burgenlandi politikus eredetileg testnevelő tanárnak készült, később germanisztikát és történelmet tanult. Szülőfalujában, a Lajta menti Neufeld- ben kezdett foglalkozni politikával, és mind a mai napig megmaradt a szociáldemokrata mozgalom úgynevezett régi iskolájának gyakorlatánál, a közvetlen, a bázisig hatoló mindennapi r.gita- tív munkánál. Kezdetben többen vidéki politikusként tartották számon Sinowatzot, félreértve különlegesen szoros kötődését családjához és szűkebb pátriájához, a burgenlandi pártszervezethez. Amikor 1981-ben Hannes Androsch örökébe lépve al- kancellár lett — nem kis energiájába került leszoktatni, pontosabban lebeszélni falubelijeit a „Herr Vizekanzler” teljes titulus használatáról. Ausztria új kancellárjára nehéz politikai örökség vár. Az Osztrák Szocialista Párt elveszítette korábbi abszolút parlamenti többségét és a kormányhatalom megosztására kényszerült. Sinowatz — szíve szerint — két okból is a nagykoalíciót válas?tot- ta volna. Részben azért, mert az ellenzéki Osztrák Néppárt vezetője, dr. Alois Mock nem tartozott személyes ellenfelei közé — mindketten oktatásügyi miniszterek voltak • —, főleg pedig azért, mert a koalíciós partner, az Osztrák Szabadság Párt politikai hitvallás tekintetében túl nagy szakadék választja el a szocialista pártiaktól. Sinowatz azonban fegyelmezett ember, és pártja érdekeit szem előtt tartva most nagy energiával készül a kormányfői teendőkre. Bécs- ben sokan meglepetéssel tapasztalják, hogy a kancellári hivatal új lakója elfogódottság nélkül határozottan egyre inkább saját elképzelései szerint intézi az ügyeket. Az a határozottság és elkötelezettség, amely 20 éven keresztül burgenlandi párttitkári tevékenységét jellemezte, minden bizonnyal erősíteni fogja őt a koalíciós kormány irányításában, különösen az SPÖ őszi kongresszusa után, amikor dr. Fred Sinowatz átvállalja Kreisky kancellártól a pártelnöki funkciót is. Radikális „szenzáció” Rómában Dél-afrikai légitámadás Maputn ellen Máputoban hétfőn reggel megerősítették, hogy a délafrikai légierő támadást intézett a mozambiki főváros egyik elővárosa ellen. Az AIM mozambiki hírügynökség közlése szerint a támadás kora reggel zajlott le. A munkába siető szemtanúk elmondták, hogy a légitámadás során 5—10 délafrikai harci gép mélyrepülésben bombázta és géppuskákkal lőtte a fővárostól 10 kilométerre délre, a délafrikai határhoz vezető út mentén levő Matola elővárost. Mint az AIM közölte, a támadásnak legkevesebb 4 halálos, és 24 sebesült áldozata van. Magnus Maian dél-afrikai hadügyminiszter bejelentése szerint a dél-afrikai gépek a pénteken Pretoriában végrehajtott merénylet megtorlásaként intéztek támadást az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) Maputo' közelében levő állítólagos támaszpontjai ellen, Thabo Mbeki, a Dél-afrikai Köztársaságban betiltott szervezet nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője az AFP hírügynökségnek telefonon adott nyilatkozatában cáfolta. hogy az ANC-nak Maputo közelében katonai bázisai lennének. „Nincsenek Mozambikban sem kiképzőtáboraink, sem ellenőrző vagy parancsnoki állásaink” — mondotta, ugyanakkor azonban megerősítette, hogy a szervezet Matolában, Ma- putonak.a hétfői légitámadás célpontjául szolgált elővárosában a dél-afrikai menekültek számára élelmiszer- és ruharaktárai tart fenn. * * * Franciaország elítéli a Mozambik elleni dél-afrikai légitámadást, amely semmivel sem igazolható — jelentette ki hétfőn Párizsban a francia külügyminisztérium szóvivője. Az Afrikai Nemzeti Kongresszus londoni képviselője hétfőn ugyancsak elítélte a Maputo elleni dél-afrikai légitámadást, és „a frontállamokkal szembeni, megfélemlítő akciónak” nevezte azt. Ruth Monpati szerint a támadás nincs összefüggésben a pénteken Pretoriában elkövetett pokolgépes merénylettel. A radikális párt felszólította követőit, hogy üres lappal szavazzanak a június 26 —27-én esedékes választásokon. Marco Pannella főtitkár a hét végén jelentette be a döntést, amely megerősítette a párt rendkívüli kongresz- szusán hozott határozatot. Alig egy hónappal az olasz választások előtt ez meglehetősen kétes értékű szenzációja a hivatalosan még meg sem kezdődött kampánynak. Pannella ugyanis közölte, hogy ettől függetlenül a párt elkészítette képviselőházi és szenátusi jelöltjeinek listáját is. A lista „érdekessége”, hogy Izrael állami szolgálatban álló orvosainak kilencven százaléka kivonult munkahelyéről, és az ország közkórházaiban teljes a csőd. A nyolcezer-ötszáz orvosdoktor március eleje óta munkalassító sztrájkkal próbálta kikényszeríteni a többi közalkalmazottétól elmaradó illetményének százszázalékos növelését, de a pénzügyminiszter csak huszonkét százalékos béremelést hagyott jóvá. A tárgyalások kudarca után a legtöbb kórházi orvos otthagyta a munkahelyét. Antonio Negri, a padovai egyetem volt tanára, aki az „Autonomisták” elnevezésű terrorista csoportban betöltött vezető szerepe miatt ezekben a napokban áll a bíróság előtt, Rómában, Milánóban és Nápolyban is helyet kapott a radikális párt képviselőjelöltjei sorában. Helyzetelemzők a radikális-döntés ellentmondásos jellegéből a politikai összefüggést hangsúlyozzák. Tudvalevő, hogy a baloldal már korábban felismerte, hogy az érvénytelen szavazat vagy a, tartózkodás a kereszténydemokrata párt malmára hajtja a vizet. A kormány elhatározta, hogy levélben kötelezi a kórházakat elhagyó orvosokat a munka felvételére. Az orvosok válasza az volt, hogy elrejtőztek a hatóságok elöl, üdülőhelyeken bujkálnak. A szolgálatot ellátó ezerötszáz doktor képtelen -gondoskodni a betegek rendes ellátásáról. A rádió szerint a kormány azt f«itolgatja, hogy behívja a hadseregbe a sztrájkoló orvosokat. Az izraeli sajtó véleménye megoszlik az orvosok bérköveteléséről. Orvossztrájk Izraelben hírek hírek hírek MA: ESZTER NAPJA A Nap kél 4.58 — nyugszik 20.24 órakor A Hold kél 17.49 — nyugszik 4.05 órakor ÉVFORDULÓ Ketszázkilencven évvel ezelőtt, 1693. május 24-én született, és 48 éves korában, 1741-ben halt még Georg Raphael Donner neves osztrák szobrászművész, a barokk stílus egyik legkiválóbb mestere. — VASASAKADÉMIA. Tegnap, hétfőn kétnapos vasasakadémia kezdődött a szakszervezetek székházában.-A minden évben megrendezendő eseményen a szakszervezet aktivistái, vállalati szakszervezeti titkárok, a vasas megyei szervezők és a központi vezetőség apparátusa vett részt. A kétnapos eseményen tájékoztató hangzott el egyebek között a népgazdasági helyzetről, külpolitikai kérdésekről, a társadalombiztosítás időszerű feladatairól. — TŰZVÉDELMI FELHÍVÁS. A Békés megyei Tanács V. B. mezőgazdasági osztálya és a Békés megyei Tűzoltó-parancsnokság felhívja a mezőgazdasági vállalatok, szövetkezetek, továbbá a lakosság figyelmét a száraz időjárás miatt a mezőgazdaság területén kialakult tűzveszélyre. Szabálytalan gazégetés következtében május 22-én a gyomacndrődi Alkotmány Tsz területén egy hektár búza már tűzkárt szenvedett. A hasonló esetek megelőzése érdekében fokozottan meg kell tartani a vonatkozó tűzvédelmi előírásokat. Szabadban való tüzelést csak felügyelet mellett, megfelelő tűztávolságok betartásával szabad végezni. Meg kell szervezni a közút, vasút melletti és egyéb helyeken veszélyeztetett gabonatáblák őrzését. Békés megyei Tanács mezőgazdasági osztálya, Békés megyei Tűzoltó-parancsnokság — RENDŐRSÉGI HÍREK. A hét végén 137 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, ebből 11 halálos, 54 súlyos és 72 könnyű sérüléses kimenetelű volt. Május 21-én este Nagy András (54 éves gyulai lakos) Gyula belterületén a Szt. István úton haladt a centrum felé segédmotoros kerékpárjával. A Mágocsi utcánál irányjelzés nélkül akart balra fordulni, de nem vette figyelembe a vele szemben közlekedő Zsiguli személygépkocsit, s féktávolságon belül eléhajtott. Az összeütközés során Nagy András 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Május 21-én délután Farkas Tiborné (22 éves sarkadi lakos) Zsiguli személygépkocsijával Sarkadkeresztúr irányából Sarkad félé közlekedett. Egy előtte haladó kerékpáros kerülése közben érezte, hogy a gépkocsi balra húz, ezért a kormányt jobbra rántotta, majd áttért a menetirány szerinti bal oldalra. Látta, hogy vele szemben egy személygépkocsi halad, ezért, hogy az összeütközést elkerülje, a fékre lépett, majd a kormányt ismét jobbra rántotta. A balesetet azonban már nem tudta elhárítani, a két gépkocsi frontálisan összeütközött. Ezután Farkasné gépkocsijával visszatért a menetirány szerinti jobb oldalra, ott az árokba borult. A baleset során Farkas Tiborné 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az ügyben az eljárás műszaki szakértő bevonásával folyik. Május 22-én a hajnali órákban Kábái Attila (23 éves budapesti lakos) személygépkocsijával a 47. számú főútvonalon Hódmezővásárhelyről Békéscsabára közlekedett. Gondatlan, figyelmetlen vezetés miatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ott az útpadkára szaladt, majd egy akácfának ütközött. A baleset során a gépkocsi vezetője 8 napon túl gyógyuló, nem életveszélyes, utasa pedig 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Az ügyben a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Hírügyeletünk __ ... telefonszáma: £/"uOU Záporok, zivatarok Várható időjárás ma estig: az ország nyugati és déli részén egyre több helyen növekszik meg időnként erősen a felhőzet, és ismétlődő záporra, zivatarra lehet számítani. Keleten, északkeleten kevesebb lesz a felhő, általában száraz marad az idő. A Dunántúlon megerősödik az északnyugati, északi, másutt megélénkül * a déli, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 20 fok körül, keleten 25, 30 fok között várható. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: jobbára felhős időjárás várható, ismétlődő esőkkel. A nappali felmelegedés mérsékelt lesz. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 11, 16 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 19, 24, később 16, 21 fok között alakul. Jelentős mennyiségű csapadék az ország területének 40 százalékán várható. — OROSHÁZÁN a Petőfi Művelődési Központban május 24-én, kedden este 7 órakor kezdődik a szolnoki Szigligeti Színház társulatának vendégjátéka. A színház művészei a „Zsákbamacska” című háromfelvonásos operettkomédiát mutatják be. ■ ■ S KÖLTÖZÖTT AMERIKA S S „NEMZETI LOMTARA” l ■ Üj, 29 miljió dolláros ! ■ költséggel létesülő épüle- j ■ tét kapott a patinás wa- j* ■ shingtoni Smithsonian In- j ■ tézet, mert gyűjteményé- ■ 5 vei, mely a legvegyesebb ; 5 a világon található gyűj- ; 5 tések közül, kinőtte eddi- 3 • gi 9 múzeumát. A Smith- 3 2 soniant a rossznyelvek 3 l Amerika nagy nemzeti Ü ■ lomtárának csúfolj4k, íj ; mert a különböző alga- ■ 3 fajtáktól kezdve Charles ■ 5 Lindberg óceánátrepülő 3 3 repülőgépén át a komp- 3 3 lett dinoszaurusz-csontvá- 5 S zakig minden megtalál- 5 ■ ható 100 millió darabból 3 ■ álló, páratlanul gazdag 3 3 gyűjteményében. Az in- ! ■ tézet most megnyitotta 2 5 saját „központi lomtárát” 2 3 Washington egyik . külvá- * 3 rosában. 5 ■ — A BÉKÉSCSABAI Vásárhelyi Pál Ipari és Vízgazdálkodási Szakközépiskolában tegnap, május 23-án került sor — az Országos Vízügyi Hivatal szervezésében — a vízépítési és vízgazdálkodási szakközépiskolák II. osztályos tanulóinak vízépítési szaktárgyi tanulmányi versenyére. A vetélkedőn 30 tanuló vett részt. — BÉKÉSCSABÁN a Volán 8. sz. Vállalatnál ma, kedden délelőtt" 11 órától a Közlekedéstudományi Egyesület előadására kerül sor. „Gépjárművek műszaki biztonsági jellemzőinek vizsgálata balesetek következményeinek elemzésével” címmel Deák János, a Közlekedéstudományi Intézet munkatársa tart előadást. vAlutaarfolyamok (BANKJEGY ES CSEKK) ÉRVÉNYBEN 1983. MÁJUS 24-TÖL vételi eladási árf. 100 egys. Pénznem forintban Angol font 6305,46 6695,48 Ausztrál dollár 3580,55 3802,03 Belga frank 82,24 87,32 Dán korona 460,43 488,91 Finn márka (a) 744,94 791,02 Francia frank 546,63 580,45 Görög drachma (b) 47,42 50,36 Hollandi forint 1463,79 1554,33 Japán jen (1000) 173,16 183,88 Jugoszláv dinár (a) 50,67 53,81 Kanadai dollár 3309,36 3514,06 Kuvaiti dinár 13 904,30 14 764,36 Norvég korona 569,02 604,22 NSZK-márka 1643,25 1744,89 Olasz líra (1000) 27,64 29,34 Osztrák Schilling 233,48 247,92 Portugál escudo 41,12 43,66 Spanyol peseta 29,41 31,23 Svájci frank 1962,61 2084,01 Svéd korona (a) 542,05 575,57 USA-dolIár 4062,60 4313,90 (a) vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 100-as. (b) vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 500-as. Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1982. szeptember 21-i közlésnek megfelelően vannak érvényben.