Békés Megyei Népújság, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-12 / 85. szám
o 1983. április 12., kedd NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT II serdülő üszők országos bajnoksága után Csak egy legény... Fábry György Több esztendeje úgy könyvelhetjük el, hogy a serdülő korosztályú úszók országos bajnokságát a tavaszi iskolai szünidő végén rendezik meg, s a színhely is változatlan: Budapest, Komjádi uszoda. Azt is megszoktuk, hogy Békés megyéből két szakosztály delegálja legjobbjait — a gvulaiak és a békéscsabaiak. S még mindig a változatlanságról : a fürdőváros tizenévesei minden évben szállítják az értékes helyezéseket, érmeket. A tavalyi „ügyeletes” Kovács László volt, aki viszont az idei évtől eggyel magasabb korcsoportba tartozik, s a kék-fehérek felnőtt válogatott versenyzője napjainkban a legjobbakkal, csaknem egyhónapos kaukázusi edzőtáborozásra utazott. Így az idén Kovács szerepét a 16 esztendős, ugyancsak gyulai Fábry György vette át. De nézzük, mi is történt a háromnapos esemény során. Fábry az első napon nem is a „legtesthezállóbb” versenyszámban, a 400 m-es gyorsúszásban állt rajtkőre. Délelőtti teljesítményével (az előfutamokból) a legjobb nyolc közé verekedte magát, aztán délutánra, a döntőre, kellemes meglepetést okozott edzőjének, Kolossá Istvánnak, s a sportágat kedvelőknek : hallatlan nagy csatában, a bajnok Szilágyi Zoltán mögött másodikként ért célba. (Fábry: „Magam sem hittem abban, hogy ezen a távon érmes lehetek. Tudtam, csak az állhat dobogóra, aki 4:20-on belüli időt ér el. Több mint két másodpercet javítottam a legjobb eredményemen. Mindenesetre, jó előjel a rövidebb távokra ...”) Ugyanitt — a 400 m-es gyorsúszásban — a 15 éves Tóth András a B-döntőben 6. lett. S folytassuk a sort a gyulaiakkal. Másnap rendezték a vágtaszámot, ahol Fábry könnyedén úszta be magát az A-döntőbe, Jeszenszky Attila pedig a B- döntőbe. Délután Fábry lendületes úszással 3. lett, s a záró napon a 200 m-es távon ismételt. Tehát mérlege: egy ezüst-, két bronzérem. (Fábry: „A KS1 vízilabdázói is rajtkőre álltak. Van közöttük, aki 55 másodpercFábry György re képes. így meg kellett elégednem 100-on a bronzzal.”) S ha már a gyorsúszásnál tartunk. Többen dobogós helyezést vártak a korábbi esztendők korosztályos bajnokságának hosszútávú gyulai klasszisától, Jeszenszky Attilától. Attilát viszont nem láthattuk sem a 400, sem az , 1500 méteres távon a nevezettek között. (Kolossá: „Bizony nagy érvágás, hogy Jeszenszky nem állhatott rajtkőre. Sajnos, éppen a bajnokság előtt tíz napig influenzával bajlódott, így érthető, hogy nem tettük ki a nagy igénybevételt jelentő hosszútávú versenyszámoknak. Csupán 100 méteren és a váltókban szerepelt.”) Ennek ellenére Jeszenszky élete legjobbját úszta a sorintszámban, pontosabban először percen belül — mégha ez csupán a B-döntőhöz volt elég. Viszont a váltóban kitűnően helytálltak a gyulaiak. A Fábry György, Jeszenszky Attila, Jeszenszky Ákos, Tóth András ösz- szeállítású négyes a 4x200-as távon 4., a 4x100-as gyorsváltóban pedig 6. helyen kötött ki. Nos, mindezzel együttvévfe 17 olimpiai pontot gyűjtöttek a gyulaiak. Egy egészséges Jeszenszky- vel ez jócskán 20 fölött lehetett volna. A serdülő bajnokság egyik legnagyobb egyénisége egyébként a 16 esztendős Szilágyi Zoltán (Bp. Honvéd) volt, aki tízszer állhatott a dobogó legmagasabb fokára, hét egyéni győzelme mellett háromszor is tagja volt a fővárosi piros-fehérek bajnok váltóinak. Eddig nem beszéltünk a békéscsabaiakról. Hatan érkeztek a fővárosba, s közülük ketten (!) rajtoltak a serdülő OB-n. Az első napon a titkon még éremvárományos Matuska Zoltán jócskán elmaradva legjobb eredményétől, még a 100 m-es hátúszás B-döntőjébe se került. A másik, eleddig tekintélyt kivívó versenyzőjük, Nemes Zoltán már váltakozóbb sikerrel szerepelt. Némi meglepetésre a 100 m-es gvorsúszó számban a legjobbak közé verekedte magát, alaposan megjavítva legjobbját (58,5). Igaz, hogy a délutáni ismétléskor ennél már szerényebb eredményt ért el, s csupán 8. volt. A záró napon hasonlóképp úszott a röyidebbik pillangóúszó számban. Délelőtti előfutambeli eredménye 1:02,9 volt, amivel harmadik legjobbként jutott a fináléba, a döntőre azonban elfogyott ereje, s csupán nyolcadikként ért célba. Nemes a 200-as pillangóúszó távon is rajtolt, itt még szerényebb helyezéssel kellett beérnie:a B-döntőben a középmezőnyben végzett, olyan időeredménnyel, amit már tavaly is tudott. Jóllehet a békéscsabaiak rendkívül mostoha viszonyok között készültek az idei országos bajnokságra, ám mégsem lehet elmenni szó nélkül szerény szereplésük mellett. A korábbi esztendőkben ugyanis hasonló rossz feltételek közepette készültek a különböző korosztályos bajnokságokra, s akkor bizony minden évben akadt egy-két éremszállító pontszerző. S ami ugyancsak feltűnő volt a békéscsabai úszók esetében: míg a korábbi esztendőkben éppen jobb finisükkel — tehát állóképességükkel — tudtak „fölúszni” a dobogóra, addig most a táv háromnegyede-fele után ugyancsak elkészültek erejükkel ... (jávor) Labdarúgó NBI-NB II A labdarúgó NB I 22. fordulójában három mérkőzést vasárnap játszottak. Eredmények: Csepel—Rába ETO 2—2 (1—2), Tatabánya—MTK-VM 2—1 (2-4», Videoton—Debrecen 4—0 (4—0). A labdarúgó NB II 26. fordulójának eredményei: Bauxitbányász—Volán SC 0—3 (0—0), Sopron—D. Kinizsi 0—0, Kazincbarcika—Siófok 1—0 (0—0), Olajbányász—Nagybátony 3—0 (1—0), Szekszárd—Dorog 1—1 (0—1), HMSE—Ganz-MAVAG 3—0 (1—0), Kecskemét—Keszthely 4—3 (3—1), Salgótarján—SZEOL AK 3—1 (1—1), 22. sz. Volán— Ózd 2—3 (2—0). Totó A totó 15. heti telitalálata: 1, 1, 1, x, x, 2, x, 1, x, x, x, 1, 1. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 15. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 237 darab, nyereményük egyenként 13 350 forint. Ezek közül 13+1 találatos szelvény 111 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 22 866 forint. A 12 találatos szelvény 5797 darab, nyereményük egyenként 364 forint. 11 találatos szelvény 50 893 darab, nyereményük egyenként 41 forint. A 10 találatos szelvények száma 240 835 darab, nyereményük egyenként 16 forint. Maradnak az NB l-ben... BÉKÉSCSABAI MÁV —DÉLÉP SC 5:3 (2301:2274). NB I-es női tekemérkőzés, Békéscsaba. v.: Kóródy. Ld.: Molnárné 425, Jantyik 409, Heidt 387, Pálfyné 381, Galu 361, Váczi 338, 111. Ohat 413, Kovács- né 393, Lőrincz 390. Az utolsó hazai mérkőzésén is megőrizte tavaszi veretlenségét a békésRöv ideig ® A Taróczy, Günthardt páros az élen. Az AFP hírügynökség párizsi jelentése szerint a teniszezők grand prix pontversenyébe számító tornák eredményének összegzése alapján a párosok között pillanatnyilag a Taróczy, Günthardt (magyar, svájci) duó vezet 130 pontjával. Mögöttük a sorrend a következő: 2. Schmid, Slozll (csehszlovák) 119 pont, 3. Curren, Denton (dél-afrikai, amerikai) 96, 1. McNamara, Mcnamee (ausztrál) 68, 5. Kirmayr, Motta (brazil) 68. • Az orosházi sportfelügyelőség Április 4. Kupa úttörő leány kézilabdatornát rendezett a Kulich Gyula általános iskola pályáján. A sorrend: 1. Bcs. Előre Spartacus I., 2. Oh. Kulich Gy. isk., 3. Bcs. Előre Spartacus II., 4. Székkutasi isk., 5. csabai csapat, és az élmezőnyhöz tartozó, volt bajnok, szegedi DÉLÉP ellen a két utolsó párban versenyző Molnárné és Jantyik eredményével a vesztésre álló találkozót sikerült győzelemre vinni. Ezzel a Békéscsabai MAv gárdája biztosítani tudta az NB I-ben való bentmaradást. Csorvási isk., 6. Oh. József Attila isk. A legeredményesebb játékos Petri Szilvia (Bcs. Előre Sp. II.) lett, 14 góllal. • Kempingcikkek a téren. Az orosházi Csillag Aruház és a Magyar Kemping és Karaván Klub helyi szervezete április 11. és 18. között kiállítást rendez Orosházán, a város központjában. A Csillag Áruházzal szembeni téren nemcsak vásárolni lehet, hanem tanácsokat kaphatnak a klub tevékenységéről, az általa nyújtott kedvezményekről. A szervezők nagy választékkal várják a sátrak, valamint kemping- és utazási cikkek iránt érdeklődőket. ® Kétszer a Vasas ellen. A Bcs. Előre Spartacus labdarúgó csapata április harmadik hetében kétszer is megmérkőzik a KK-győztes Vasassal: 20-án szerdán bajnoki, 22-én pénteken MNK-mérkőzést vívnak, s utóbbinak a győztese az Újpesti Dózsát kapta ellenfélként az elődöntőben. Új éllovasok: Szabó L. SE, DÉLÉP A területi labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában alaposan átrendeződött az élboly: a H. Szabó L. SE, miután hazai pályán legyőzte az addig listavezető Orosházi MTK-t, ha csak jobb gólkülönbséggel is, az élre ugrott. A DÉLÉP-esek döntetlenje is elég volt ahhoz, hogy az ezüstös helyen zárják a fordulót. A Békés megyeiek eredményei — a békésiek kivételével — nem hízelgők. Míg a Békési SE 3—1-re győzött idegenben, addig, mint említettük, az OMTK vereséget szenvedett, a szarvasiak idegenben egy pontot gyűjtöttek, s gól nélkül telt el a 90 perc Nagyszénáson, ahol a gyulaiak vendégszerepeitek. H. SZABÓ L. SE—OMTK 1—0 (1—0) Mezőtúr, 1600 néző. V.: Horváth. H. Szabó L. SE: Horváth — Dávid, Ifzabó, Nagy, Polyvás — Demjén, Wittmann, Csanálosi — Szirják (Kun), Czanka, Dzurják. Edző: Bencsik Gyula. OMTK: Bugyik — Hurguly, Raffai, Rábai, Hegedűs — Kökény, Szegi (Pisont), Nagy — Tapasztó, Pelyák. Edző: Rábay László. Végig mezőnyfölényben játszott a mezőtúri gárda, s számtalan helyzetet is kidolgoztak. Végül a Békéscsabáról bevonult, sorkatonai szolgálatát töltő Dzurják góljával nyertek a mezőtúriak. Kiállítva: Raffai (70. p.). Jó: Szabó, Nagy, Czanka, ill. Bugyik (a mezőny legjobbja), Hurguly, Kökény. KTE—SZARVAS 2—2 (0—0) Kecskemét, 1000 néző. V.: Abonyi. Az utolsó percig vezettek a szarvasiak, de a 09. percben kiegyenlítettek a kecskemétiek. Kiállítva: Seres (74. p.). G.: Puskás, Virágh, ill. Lancsa, Túri. BÉKÉS—LAJOSMIZSE 3—1 (2—1) Lajosmizse, 500 néző. V.: Bubori. Könnyű győzelmet szereztek a békésiek a nem túl jó játékerőt képviselő lajosmizsei- ekkel szemben. MINDSZENT— FÜZESGYARMAT 1—0 (0—0) Füzesgyarmat, 300 néző. V.: őrző. Mindszent: Hegedűs — Bánfi, Lőrincz, Tóth, Elekes — Fekete, Olasz, dr. Szelják — Király (Dezső), Kispál, Gábor. Edző: Kérdő Sándor. Füzesgyarmat: Köleséri (Guruczi) — Varga I., Lőrincz, Kiss, Csák I. — Ramos, Hegyesi, Komoróczki (Kovács II.) — Csák II., Varga II., Rózsa. Edző: Soós Sándor. 55. perc: Király beadását Lőrincz közelről lőtte a hálóba, 1—0. Alacsony színvonalú mérkőzésen a kiesési rangadón a vendégcsapat győztesen hagyta el a pályát. Jó: Lőrincz, Bánfi, Tóth, ill. a hazaiak közül senkit sem lehet kiemelni. Szabó László NAGYSZÉNÁS—GYULA 0—0 Nagyszénás, 900 néző. V.: Börcsök. Nagyszénás: Pribojszki — Novák, Szabovik, Var- nyu, Verbőczi — Burázs (Cze- tő), Plesovszki, Czimrák — Máté, Gurzó, Balogh. Edző: Burázs György. Gyula: Szilágyi — Mohácsi, Csorba, Otott, Cseh — Ottlakán, Hirka, Répási (Szabó) — Lipták (Szűcs), Jónás, Cserháti. Edző: Himer István. A hazaiak nem tisztelték jónevű ellenfelüket, támadólag léptek fel, amely bizonyítja, hogy nagyszerű helyzeteket dolgoztak ki, de a befejezés nem sikerült. A gyulaiak ellenakcióiból Ottlakán nagyszerű bombája érdemel említést, ami a kapufán halt el. Kemény volt a mérkőzés, amit bizonyít a két sárga lap, amely a gyulaiaknak dukált. A fordulás után a gyulaiak rohamoztak többet, de a hazaiak kapusa több nehéz lövést tett áralmatlanná. A 60. percben egyébként a jól bíráskodó Börcsök egy gyulai akciót követően — amikor két gyulai csatár a 16-oson belül összd- futott, elesett — 11-est ítélt a Nagyszénás ellen. A döntés felborzolta a kedélyeket pályán belül és kívül is. Cserháti volt az ítéletvégrehajtó, de büntetőjét Pribojszki nagyszerűen hárította. Az igen jó iramú mérkőzésen mutatott játék alapján a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Jó: Pribojszki, Szabovik, Plesovszki, Varnyu, Balogh, ill. Szilágyi, Csorba, Cseh, Ottlakán, Hirka. Szabó Árpád További eredmények: DÉLÉP SC—H. Kun B. SE 1—1 (0—1), Dömsöd—Sz. Dózsa 4—2 (1—0). A KÖRÖS CSOPORT ALLÄSA: 1. Szabó L. SE 2. DÉLÉP 3. Gyula 4. OMTK 5. 'Békés 6. Szarvas 7. KTE 8. Dömsöd 9. Kun B. SE 10. Sz. Dózsa 11. SZVSE 12. Nagyszénás 13. Lajosmizse 14. Mindszent 15. Füzesgy. Szabadnapos: 20 11 6 20 9 10 19 11 6 20 11 6 19 10 7 20 10 5 20 8 8 20 6 8 19 5 7 19 4 7 19 3 8 20 4 5 20 3 6 19 2 4 20 1 5 Szegedi 3 41-14 28 1 33-19 28 2 40-28 28 3 28-19 28 2 34-15 27 5 45-25 25 4 38-32 24 6 23-28 20 7 31-31 17 8 37-33 15 8 14-29 14 11 20-40 13 11 23-32 12 13 20-48 8 14 16-50 7 VSE Battonyai meglepetés Békéscsabán A korábban zsinórban nyerő Békéscsabai Agyagipar hazai pályán szenvedett vereséget egyik nagy ellenlábasától, az ugyancsak kiesőközeiben tanyázó battonyaiak- tól. Persze nem ez volt az egyetlen vendéggyőzelem a 21. fordulóban, hiszen a békésszentandrásiak 4—0-ra, a Határőr Dózsa pedig 2—0-ra győzte le ellenfelét, a Gádoros pedig pontot rabolt Mezőhegyesen. A több vendégsiker ellenére mérsékelt mozgás tapasztalható a tabellán, 9 fordulóval a zárás előtt. Medgyesegyháza—Gyomaendrőd 2—0 (0—0). Medgyesegyháza, 300 néző. V: Dér. Medgyesegyháza: Machlik — Kiss, Smidt, Hódi, Kituljak — Tóth, Misota, Mocsári — Bálint, Vágó, Siflis (Horváth) . Edző: Tóth Miklós. Gyomaendrőd: Czinanó — Tokaji, Kovács, Darányi, Gonda — Győri, Bán, Barna — Forgács, Rácz, Csathó. Edző: Lós József. A medgyesiek a két gólon kívül három kapufát is lőttek. A gyo- maendrődiek 11-est hibáztak. G: Tóth, Misota. Jó: Smidt, Hódi, Bálint, ill. Czinanó, Bán, Csapó. (Hojcska Mihály) Kondoros—Szeghalom 2—1 (1—0. Kondoros, 300 néző. V: Oravecz. Kondoros: Dián — Szász, Nagy, Ladnyik, Viszkok — Kosa (Majoros), Kóródi, Zöldi — Filipi- nyi, Sztvorecz, Szpisják (Ku- rucz). Edző: Pljesovszki Mihály- Szeghalom: Pálinkás — Balázs, Bakos, Vakarcs, Tar — Fülöp, Elekes, Kovács — Zsombok, Bress, Bernát. Edző: Búza Barna. A hazai együttes végig irányította a játékot, a vendégek szívósan és jól védekeztek. G: Viszkok, Filipinyi, ill. Bernát. Jó: Szász, Zöldi, Sztvorecz, Kóródi, ill. Bakos, Vakarcs, Elekes, Bernát. (Sztvorecz János) H. Dózsa SE—Csorvás 2—0 (1—0). Csorvás, 400 néző. V: Szeles. Dózsa SE: Gencsi — Szabó 1., Kucsera, Zsombok, Csilek — Szabó II., Garai (Laczó), Pintér — Koszó (Kiss). Darányi, Fejes. Edző: Zalai Antal. Csorvás: Bessenyei — Tárnyik, Evanics 1., Simon, Ivanics — Bencsik, Evanics II., Tógyi — Varga, Po- pol, Szombati (Kovács). Edző: Losonczi Zoltán. A kitűnő játékvezetés mellett lezajlott találkozón, a mezőnyben egyenlő erők küzdelme folyt, viszont helyzetkihasználás terén a katonacsapat jeleskedett. G: Koszó, Darányi. Jó: Koszó, Kucsera, Darányi, Pintér, ill. Simon, Evanics I., Czenczik. (Pelesz János) Kétegyháza—Mezőkovácsháza 2—1 (1—0). Kétegyháza, 500 néző. V: Lenhart. Kétegyháza: Szelezsán — Búkor, Drágán, Papp, Grósz — Tereszán, Ónodi, Bányai — Kundics, Block, Matuska (Kajári). Edző: Bakó Lajos. Mezőkovácsháza: Szilva — Ale, Pócsik, Földi, Bállá — Boros, Reinhardt, Zámbori — Bartyik (Herjeczki), Szűcs (Szakái, Nagy), Török. Edző: Erdős Ferenc. A közepes színvonalú első félidő után, a második félidei lelkes játékával a küzdelmes mérkőzésen, a hazaiak nagyobb gólkülönbséggel is nyerhettek volna. G: Bányai, Kundics, ill. Herjeczki. Jó: az egész hazai csapat, ill. Földi, Boros, Lenhardt. (Bencze László) Békésszentandrás—Gyulavári 4—0 (0—0). Gyulavári, 90 néző. V: Boros. Békésszentandrás: Hévizi (Csik) — Paraszt, Fazekas, Bencsik, Hamza II. — Koppányi, Hamza I., Virágh I. — Horváth, Kiss, Virágh II. Edző: Fazekas Alajos. Gyulavári: Szo- bek — Bálint, Hegedűs, Szuro- vecz dr.. Görög — Czoldán (Tóth), Petrovszki, Kurucz (Op- ra) — Szentesi, Domokos, Rostás. Edző: Hegedűs János. A gyulaváriak veresége nem tükrözi híven a játék képét, ugyanis az átalakított hazai csapat az utolsó negyedóráig — amíg el nem készült erejével — egy kapura játszott. Törvényszerű a vereség, amely azért túlzott gólkülönbségű. G: Virágh II. 3 (mesterhármas), Kiss. Jó: Paraszt, Fazekas, Virágh II., ill. Hegedűs, Szurovecz dr., Petrovszki. (Kotroczó Dezső) Tótkomlós—Medgyesbodzás 1—0 (1—0). Tótkomlós, 450 néző. V: Simon. Tótkomlós: Bordás — Szpisják I., Lóczi (Szpisják II.), Karasz, Racskó — Kovács, Serfőző (Poljak II.), Keresztes — Kvasznovszki, Mitykó, Poljak I. Edző: Nagy Ferenc. Medgyesbodzás: Tasnádi — Zsadány, Bakos, Csernok, Kocsis — Sódar, Szabó, Zielbauer — Ogrincs, Oláh, Peják. Edző: Ogrincs Pál. Kemény, sportszerű mérkőzésen a jobban játszó hazai csapat határozottságával és lelkesedésével otthon tartotta a két pontot. G: Kvasznovszki. Jó: Szpisják I.. Kovács, Kvasznovszki, ill. Oláh, Ogrincs, Sódar. (Ho- vorka György) Battonya—Bcs. Agyagipar 1—0 (0—0). Békéscsaba, 300 néző. V: Varga F. Battonya: Lung — Barta, Lehoczki, Dohányos, _szitás — Serfőző, Juhász, Hajdara — Tóth (Molnár), Szabó, Hábán. Edző: Szűcs Ferenc. Agyagipar: Uhrin — Kiss, Németi, > Bertalan, Molcsányi — Jegyinák, Szlá- vik, Kuti, Rimovszki — Gálik, Turcsek. Edző: Kovács György. A kiesési rangadón a nagy fölényben játszó hazai együttes, az adódó helyzeteit sorra el- ügyetlenkedte. Végül is a Battonya egy szöglet utáni szerencsés fejesgóllal szerezte meg a győzelmet jelentő két pontot. G: Hábán. Jó: Uhrin, ill. Lehoczki, Serfőző, Juhász, Szabó. (Uhrin János) Mezőhegyes—Gádoros 1—1 (0—0). Mezőhegyes, 500 néző. V: Tari. Mezőhegyes: Bányai — Pepő, szatmári, Molnár, Kovács F. — Ács, Csordás J., Kovács S. (Boros) — Gyenge (Gál), Popon, Csordás S. Edző: Dúl Árpád. Gádoros: Peres (Udvar- di) — Lőrincsik, Garai, Mikok, Kaluzsa — Kondacs, Ruzsinsz- ki (Hegedűs), Nagy — Héjas, Podmaniczki, Szőke. Edző: Lenti József. Mindkét kapu előtt kihagyott helyzetek sora jellemezte az indiszponált játékvezetés mellett folyó mérkőzést, amely utóbbi a hazai csapatra volt negatív hatással. G: Csordás S., ill. Podmaniczki (11-es- ből). Jó: Szatmári, Ács, Csordás S., ill. Garai, Podmaniczki. (Kató János) Ifjúságiak: Gyulavári—Békésszentandrás 2—0, Bcs. Agyagipar —Battonya 0—0, Kétegyháza— Mezőkovácsháza 2—4, Kondoros —Szeghalom 5—1, Tótkomlós— Medgyesbodzás 7—0, Medgyes- egyháza^-Gyomaendrőd 2—3, Mezőhegyes-Gádoros 6—2. A megyei I. o. labdarúgóbajnokság állása 1. H. Dózsa 21 13 5 3 43-18 31 2. Kondoros 21 13 3 5 39-20 29 3. M.-egyháza 21 10 7 4 40-18 27 4. Mk.-háza 21 11 4 6 29-17 26 5. Bszt-andrás 21 9 7 5 34-24 25 6. Mezőh. 21 10 4 7 31-21 24 Gádoros 21 9 6 6 31-21 24 8. Csorvás 21 9 6 6 25-27 24 9. Kétegyh. 21 8 6 7 29-32 22 10. M.-bodzás 21 8 4 9 27-27 20 11. Tótkomlós 21 6 8 7 24-28 20 12. Bcs. Agy. 21 7 3 11 18-30 17 13. Battonya 21 5 4 12 24-34 14 14. Szeghalom 21 3 7 11 22-32 13 15. Gyomendr. 21 2 7 12 23-45 11 16. Gyulavári 21 1 7 13 14-59 9 Ifjúságiak 1. Mezőh. 20 15 4 1 81-20 34 2. Bcs. Agy. 20 15 3 2 68-14 33 3. Battonya 20 12 6 2 53-20 30 4. Kondoros 19 14 1 4 59-22 29 5. Gyomendr. 19 14 1 4 62-26 29 6. Gyulavári 20 12 2 6 48-32 26 7. Mk.-háza 20 9 2 9 52-42 20 8. Szeghalom 20 9 1 10 49-49 19 9. Tótkomlós 19 811 44-40 16 10. Kétegyh. 19 6 3 10 34-54 15 11. Bszt.-andr. 19 5 3 11 32-41 13 12. Gádoros 20 4 3 13 34-58 11 13. Csorvás 19 2 3 14 18-76 7 14, M.-egyháza 20 2 2 16 21-86 6 15. M.-bodzás 20 2 2 16 21-96 6 Főiskolás bajnokság Ma, április 12-én, kedden délután a főiskolás labdarúgó-bajnokság . selejtezőjének keretében kerül sor a Szarvas—Kecskeméti Főiskola mérkőzésre, amelyet 16 órakor Szarvason rendeznek. / BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5061. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Árpási Zoltán. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.