Békés Megyei Népújság, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-19 / 91. szám
1983. április 19-, kedd NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT H 6—2 sem biztató — a Wembley előtt A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap a Népstadionban, 15 ezer néző előtt 6—2 (3—0)-ra legyőzte Luxemburg válogatottját. A gólokat sorrendben így jegyezhettük: fel: Hajszán, Nyilasi, Kiss, Reiter, Malget, Szentes, Nyilasi, Burcsa. A győzelem, amelynek különbsége megegyezett a Luxemburgban lejátszott találkozóéval, önmagában véve szép és dicséretes. Mégsem lehet túl megnyugtató Mészöly Kálmán helyzete, hiszen olyan hibák, mint amelyeket védőink „bemutattak”, bizony nem sok jóval kecsegtetnek a jövő szerdán a Wembley stadionban sorra kerülő Anglia elleni találkozó előtt. Kérdés, vajon a korán kivált Póczik és Pölöskei ott lesz-e az újabb EB- selejtezőn — reméljük igen —, s vajon Kocsissal és Martossal felerősített védelmünk mennyivel produkál majd többet? Reméljük, sokkal többel! Ez esetben talán lehet valamit keresni Londonban is. Egyelőre persze újabb bajnoki pontvadászat következik, szerdán teljes forduló lesz az NB I-ben: a Békéscsabai Előre Spartacus a Vasast . fogadja 17 órai kezdettel. A találkozót pénteken megismétlik — miután a két csapatnak az MNK-ban is van adóssága egymással szemben. AZ EB-SELEJTEZG 3. CSOPORTJÁNAK ALLASA: 1. Anglia 2. Magyarország 3. Dánia 4. Görögország 5. Luxemburg 4 2 2 - 14- 2 6 2 2 - - 12- 4 4 2 1 1 - 4-3 3 3 111 2-3 3 5 - - 5 5-25 Döntetlen Csömörön Bcs. Előre Spartacus—Csömör 27—27 (15—14). NB I/B. Férfi kézilabda-mérkőzés. Csömör, 400 néző. V: Keme- csei, Koutny. Előre: Tóth Gy. — Kovács Z., Szilágyi S. 3, Csulik 2, Felföldi 1, SZENT- MIHÁLYI 6, BENE Z. 3. Csere: Szabó (kapus), TÓTH J. 9| Medvegy 2, Szilágyi A., Bene A. 1. Edző: Pataki György. A csabaiak fegyelmezett játékának eredménye: az első félidőben egygólos vezetés! A második félidőben a végig vezető lila-fehér csapatot a durván és tisztátalanul játszó csömöriek az utolsó percben lőtt góllal tudták megfosztani az egyik bajnoki ponttól. A békéscsabaiak a mérkőzés befejezése előtt 7 perccel még 27—23- ra vezettek, de a bírói ítéletek rendre őket sújtották. A csapat teljesítménye így is elismerést érdemel, hisz a csömöri pályáról pontosan hazatérni — ismerve a körülményeket — minden csapat, így a csabaiak részére is szép siker. Értékes helyezések Trnavában A hét végén nemzetközi úszóversenyt rendeztek a csehszlovákiai Trnavában, amelyen mintegy 300 versenyző lépett rajtkőre. Kolossá István, a Gyulai SE vezető edzője volt annak a 37 magyar versenyzőnek szakmai vezetője, akik 11 klub képviseletében részt vettek a kétnapos rendezvényen. Természetesen a magyar sportolók között 6 gyulai is rajthoz állt, a 25 méteres fedett medencében rendezett nemzetközi viadalon. Az országos serdülő bajnokság dobogós versenyzője, Fábry György neve kívánkozik az élre, aki a 100 m-es gyorsúszásban 56.1 másodperccel 3., 200 m-en pedig 2:01.3 perccel második volt. Török Mariann a 100 m-es női mellúszásban nyert bronzérmet, ideje 1:23.8. A fiatalabbak közül Annus Szilvia a 200 m-es gyermek leány vegyes úszásban 2:47.7 perces eredménnyel ezüstér-, met szerzett. Révész Irma a 100 m-es gyorsúszásban 6., pillangóúszásban pedig 8. volt. A legjobb eredményt a 200 m-es gyorsúszásban érte el, ahol 2:22.8-cal 5. volt. Tóth András a 100 m-es gyorson 10., a 200 m-es gyorsúszásban pedig a 7. helyen kötött ki. A mindössze 13 esztendős Jeszenszky Ákos a 200 m-es gyermek fiú vegyes úszásban 5. helyezett volt, ideje 2:35.8. Röviden # A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Sidó Ferencnek, a magyar asztaliteniszsport kiemelkedő egyéniségének 60. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést adományozta, amelyet Buda István államtitkár, az OTSH elnöke adott át a Magyar Asztalitenisz Szövetség és a Bp. Spartacus vezetői jelenlétében. £ A Forma—1-es autók idei harmadik világbajnoki futamán a francia GP-n, a hazai pálya előnyét élvező Pröst nyert, Renault autón, 2. Piquet (brazil) Brabham—BMW, 3. Cheever (Amerika) Renault. A VB állása: Piquet 15, 2. Lauda (osztrák) 10, 3. Prost és Watson (ír) 9—9 ponttal. # Kötelező felmérő versenyt rendezett a MASZ a válogatott kerettagok számára a Népstadionban. A középtávfutók között a gyulai Nagy Béla 2:26.5 perces idővel az eddigi legjobb eredményt érte el a 17 évesek között. (Ezen a távon Paróczai volt a legjobb, 2:29.8-cal.) Nagy a 400 m-en is remek időeredményt ért el — 50.8-cal a 2. legjobb volt. # Az NSZK-ban zajló A- csoportos jégkorong-világbajnokságon eddig két fordulót bonyolítottak le. Az élen Csehszlovákia, a Szovjetunió és Svédország áll, 4—4 ponttal. 0 Ismét elkezdte az edzéseket Gyáni János, a H. Szalvai SE 86 kilós EB-bronzérmes csel- gáncsozója, aki szalagsérülés miatt szorult hosszú kényszerpihenőre. A tervek szerint a május utolsó hetének végén rendezendő ICO Kupán lép először tatamira. Totó A totó 16. heti telitalálata: 1, 1, 1, X, 1, X, X, X, X, X, X, 1, X, 2. A sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 16. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 121 darab, nyereményük 24 571 forint. Ebből 13 plusz 1 találatos 10 darab, nyereményük 123 674 forint. 12 találatos 2154 darab, 920 forint. 11 találatos 19 285 darab, 103 forint. 10 találatos 105 076 darab, 30 forint. Újra a GYSE került az élre A válogatott Luxemburg elleni EB-selej- tezője miatt szombatra is jutott rpérkő- zés a területi bajnokság hét végi fordulójában. (Ezek a csapatok tették jól, a tv-közvetítés „elkerülésével” sok néző így látta otthoni csapatát is!) A Gyulai SE meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet aratott a DÉLÉP SC ellen, a békésiek és szarvasiak hazai döntetlenje viszont már csak részsikernek könyvelhető el. Az eredmények alakulása folytán a GYSE újra a táblázat élére ugrott, de méginkább érdekes, hogy a 7. helyezett kecskemétiekkel bezárólag még bárki lehet bajnok! SZARVASI FSSC—SZEGEDI VSE 1—1 (1—1) Szarvas, 500 néző. V: Dobos. Szarvas: Gulyás — Török, (Szi- tó), Szilágyi, Lancsa, Holp — Fedorjak, Berki (Plástyik), Petykó — Újvári, Kupeczki, Túri. Edző: Koltai Lajos. SZVSE: Pozsár — Mikós (Hegyesi), Szilágyi, Földeák, Deák — Nagy, Barna, Karácsonyi — Simái, Szamosszegi (Ménesi), széli. Edző: Tóth Lajos. 3. perc: Széli viharzott el a bal oldalon, és a kifutó Gulyás mellett a hosszú sarokba lőtt, 0—1. 40. perc: Petykó szép cselekkel az alapvonal közeléből beadott, s labdáját Túri közelről fejelte a hálóba, 1—1. Az alacsony színvonalú, gyenge mérkőzésen a hazaiak a második félidőben képtelenek voltak gólhelyzeteik közül egyet is kihasználni. Egyénileg a két csapat játékosai közül senki sem nyújtott az átlagosnál jobb teljesítményt. Csabai Pál KECSKEMÉTI TE—OROSHÁZI MTK 2—1 (2—0) Orosháza, 800 néző. V: Kuba- tovics. KTE: Kerpics — Szabó, Puskás, Parti, Petényi — Lakatos, Virágh, Horváth — Bohács, (Nagyhegyesi), Meszlényi, Feró. Edző: Czimmermann Gyula. OMTK: Bugyik — Hegedűs, Hurguly, Rábai, Füsti — Kökény, Szegi (Pisont), Nagy — Tapasztó (Bacsa), Pelyák, Deák. Edző: Rábay László. 5. perc: Deák a felezővonal környékén elvesztett egy labdát, Meszlényi elfutott vele a jobb szélen, keresztbe gurított és Feró 15 méterről nagy gólt lőtt a bal felső sarokba, 1—0. 30. perc: Bohács két csellel szétzilálta a hazai védelmet és lövése a felső lécről vágódott a hálóba, 2—0. 90. perc: a partjelző beintésé- re a játékvezető magához rendelte a két csapat játékosait, majd piros lapot vett elő. Először Kökényt állította ki, de ezt a döntését módosította, és Nagynak mutatta fel a kártyát, csakúgy, mint utána Partinak! 92. perc: Bacsa a balszélső helyéről lőtt szép gólt, 2—1. Ügy tűnik, az OMTK nem bírja a sorozatos rangadókat. Szét- esően, elképzelés nélkül játszottak vasárnap az igen jó játékot mutató, szervezett, egységes csapat benyomását keltő Kecskemét ellen. Jó: Lakatos, Bohács, Meszlényi, Feró, illetve Bugyik, Bacsa. Varga Zoltán BÉKÉSI SE—DÖMSÖD 1—1 (0—0) Békés, 800 néző. V: Szilágyi. Békés: Győrfi — Szabó, Zsiros, Felegyi, Deák — Papp (Kere- peczki), Vágási s., Kátai — Fehér, Vozár (Csicsely), Bobcsek. Edző: Szűcs Mihály. Dömsöd: Lázár — G. Fekete, Elekes, Szili, Havasi — Tóth K., Aszalai, Zima — Máté, Tóbisz .(Császár), Gyureváth (Turcsán). Edző: Szurgent Lajos. 52. perc: hazai támadások közepette, Kátai hibájából, egy gyors dömsödi ellentámadás Tóbisz révén a vendégeket juttatta vezetéshez, 0—1. 83. perc: Bobcsek jól érkező beadását Vágási S. Lázár kezei között fejelte a hálóba, 1—1. Az első 20 perc békési rohamai után kiegyenlített küzdelem alakult ki. A pihenő után is a BSE maradt támadásban, kapufát is lőttek, de idegesen, kapkodva játszottak. Az ellentámadások, a volt válogatott Máté révén, veszélyesnek bizonyultak, de szerencsére a szélső is hibázott. Végül igazságos döntetlen született. Jó: Felegyi, Deák, Fehér, Bobcsek, ill. Lázár, Elekes, Aszalai, Tóth K. Nagy Mihály További eredmények: H. Kun B. SE—H. Szabó L. SE 0—0, Mindszent—Lajosmizse 1—0 (0-0). A KOROS CSOPORT ALLASA 1. Gyulai SE 2. Sz. L. SE 3. Békés 4. DELÉP 5. OMTK 6. Szarvas 7. KTE 8. Dömsöd 9. Kun B. SE 10. Sz. Dózsa 11. SZVSE 12. Nagyszénás 13. Lajosmizse 14. Mindszent 15. Füzesgy. Szabadnapos: 2 43-29 30 3 41-14 29 2 35-16 28 2 34-22 28 4 29-21 28 5 46-26 26 4 40-33 26 6 24-29 21 8 7 31-31 18 7 8 40-34 17 9 8 11-30 15 5 12 21-43 13 6 12 23-33 12 4 13 21-48 10 5 14 16-50 7 Füzesgyarmat. Cseh középen kitör — és a 11-es pont tájékáról megszerzi a gyulaiak első gólját (a szombaton lejátszott találkozón: Gyulai SE—DÉLÉP SC 3—1) Elsöprő hazai siker A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 22. fordulóját az otthonukban játszó csapatok sikere jellemezte. A kivételt a kon- dorosiak jelentették, azzal, hogy Kovácsházán is nyerni tudtak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a mezőkovácsháziak bajnoki reményei szinte teljesen elszálltak, viszont a Kondoros továbbra is lépést tud tartani a listavezető honvéd csapattal. Ügy látszik, a „battonyai feltámadás” tartós, most újabb két pontot ért el a gárda, igaz, van is miért kárpótolnia szurkolóit. Határőr Dózsa SE—Medgyes- bodzás 1—0 (0—0). Orosháza, 200 néző. V.: Fábry. Dózsa SE: Gen- csi — Szabó I., Kucsera, Zsom- bok, Bakai — Szabó II., Darányi, Pintér (Kiss) — Koszó, Laczó (Radócz), Pálhidai. Edző: Zalai Antal. Medgyesbodzás: Tasnádi — Zsadány, Hajas, Serfőző, Kocsis — Sódar, Papp (Oláh I.) — Zielbauer, Deák, Ogrincs, Oláh O. Edző: Ogrincs Pál. A mérkőzést csaknem tucatnyi kihagyott gólhelyzet jellemezte — mindkét oldalon. Az első félidőben a vendégek, a másodikban a hazaiak játszottak jobban. A látottak alapján a Medgyesbodzás rászolgált volna a döntetlenre. Kiállítva: Zielbauer. G.: Kucsera (11-esből). Jó: Szabó I., Gencsi, Koszó, ill. Oláh O., Hajas, Tasnádi. (Sin Géza) Békésszentandrás—Mezőhegyes 1—1 (1—0). Békésszentandrás, 400 néző. V.: Szürszabó. Békésszentandrás : Csik — Paraszt, Fazekas, Bencsik, Hamza II. — Horváth, Hamza I., Virágh I. — Koppányi (Lakatos), Kiss, Virágh n. (Szin). Edző: Farkas Alajos. Mezőhegyes: Juhász — Kovács, Szatmári, Molnár, Pe- pó — Popon, Deák, Ács — Kovács S. (Kertmegi), Csordás, Gyenge (Gál). Edző: Dúl Árpád. Közepes színvonalú játék, a két ellentétes félidő eredménye — pontosztozkodás. G.: Hamza I. (11-esből), ill. Gál. Jó: Fazekas, Hamza II., Koppányi, ill. Szatmári, Molnár, Ács. (Mrena Mihály) Csorvás—Medgyesegyháza 5—1 (0—1). Csorvás, 400 néző. -V.: Bány. Csorvás: Gombkötő — Fabisz, Simon, Evanics I., Hür- kecz — Bencsik, Evanics n., Tógyi — Varga, Popol, Kaszai (Kovács). Edző: Losonczi Zoltán. Medgyesegyháza: Machlik — Hódi, Schmidt, Plástyik, Néveri (Gellény) — Bálint, Tóth, Misota — Mocsári (Horváth), Kituljak, Vágó. Edző: Tóth Miklós. A játékrész második felében nyújtott elsöprő hazai lendület gólokban is kamatozott — így a szétesett és erejével is elkészült vendégcsapat elleni biztos hazai győzelem született. G.: Bencsik 2, Varga, Evanics I„ Hürkecz, ill. Tóth. Jó: Varga (a mezőny legjobbja), Evanics I., Hürkecz, Bencsik, ill. Tóth, Misota, Kituljak. (Pelesz János) Szeghalom—Tótkomlós 5—0 (1—0). Szeghalom, 200 néző. V.: Maróti. Szeghalom: Pálinkás — Balázs, Bakos, Vakarcs (Csordás), Kovács — Tóth (Fülöp), Elekes, Bress — Zsombok, Ber- náth, Tar. Edző: Búza Barna. Tótkomlós: Bordás — Kovács, Mitykó I., Paraszt, Racskó (Arató) — Dávid, Szpisják, Poljak I. (Serfőző) — Keresztes, Kvasz- novszki, Mitykó II. Edző: Nagy Ferenc. A hazai csapat gólokban is megmutatkozó fölényét a lelkesen küzdő vendégcsapat nem tudta ellensúlyozni. Kiállítva: Mitykó I., durvaságért. G.: Tar 2, Bernáth, Zsombok, Racskó (öngól). Jó: a hazai csapat valamennyi tagja, ill. Karasz, Kvasznovszki. (Papp Gyula) Kondoros—Mezökovácsháza 3—0 (1—0). Mezökovácsháza, 250 néző. V.: Medovarszki. Kondoros: Búzás — Szász, Viszkok, Ku- rucz, Ladnyik II. — Kosa (Nagy), Kóródi, Zöldi — Fili- pinyi, Sztvorecz, Szelják (Ladnyik I.). Edző: Pljesovszki Mihály. Mezökovácsháza: Szilva — Szüos, Pócsik, Földi, Bállá — Reinhardt, Zámbori, Bartyik — Török (Pajkó), Nagy (Herjecz- ki), Boros. Edző: Erdős Ferenc. Megérdemelten szerezték meg a győzelmet a vendégek a teljesen szétesően, minden elgondolás nélkül játszó kovácsháziak ellen. G.: Zöldi 2, Ladnyik I. Kiállítva: Bállá, feleselésért. Jó: Zöldi, Filipinyi, Sztvorecz. A hazai csapatból senkit sem lehet kiemelni. (Matula Miklós) Gádoros—Bcs. Agyagipar 2—0 (0—0). Gádoros, 300 néző. V.: Titz. Gádoros: Udvari — Lőrin- csik, Garai, Kondacs, Mihók (Rékasi) — Nagy (Szabó), Hegedűs, Orbán — Héjas, Podma- niczki, Szőke. Edző: Lenti József. Agyagipar: Uhrin — Kiss, Németi, Rimovszki, Jegyinák — Bertalan, Molcsányi, Turcsek — Gálik, Bárány, Kuti (Nagy). Edző: Kovács György. Az első félidő egyenlő erők küzdelmét hozta, a második játékrészben a helyzeteit jobban kihasználó hazai csapat nyert. Kiállítva: Szőke, megjegyzésért. G.: Szőke, Héjas. Jó: Udvardi (a mezőny legjobbja), Garai, Hegedűs, Orbán, ill. Bárány, Kuti. (Prozllk Pál) Battonya—Kétegyháza 1—0 (0—0). Battonya, 400 néző. V.: Hajdú. Battonya: Lung — Bar- tha (Boár), Lehoczki, Szitás, Dohányos — Serfőző, Juhász, Hajdara — Tóth (Molnár), Szabó, Hábán. Edző: Szűcs Ferenc. Kétegyháza: Szelezsán — Búkor, Drágán. Papp, Grósz — Tereszán, Ónodi, Bányai — Matus- ka (Rotyis), Somogyi, Kundics (Hrubás). Edző: Bakó Lajos. Közepes színvonalú mérkőzés, a hazai csapat megérdemelten nyert a lelkesen küzd,ő vendégek ellen. G.: Molnár. Jó: Lehoczki, Szitás, Dohányos, Molnár, ill. Drágán, Grósz, Tereszán. (Varga József) További eredmény: Gyomaendrőd—Gyulavári 3—1 (1—0). A MEGYEI I. O. LABDARÜGÖ-BAJNOKSAG Állasa 1. H. Dózsa SE 22 14 5 3 44-18 33 2. Kondoros 22 14 3 5 42-20 31 3. Medgyese. 22 10 7 5 41-23 27 4. Gádoros 22 10 6 6 33-21 26 5. B.-szenta. 22 9 8 5 35-25 26 6. Mk.-háza 22 11 4 7 29-20 26 7. Csorvás 22 10 6 6 30-28 26 8. Mezőhegyes 22 10 5 7 32-22 25 9. Kétegyháza 22 8 6 8 29-33 22 10. M.-bodzás 22 8 4 10 27-28 20 11. Tótkomlós 22 6 8 8 24-33 20 12. Bcs. Agyag. 22 7 3 12 18-32 17 13. Battonya 22 6 4 12 25-34 16 14. Szeghalom 22 4 7 11 27-32 15 15. Gyomae. 22 3 7 12 26-46 13 16. Gyulavári 22 1 7 14 15-62 9 Vasárnap délután Fél órája kapcsoltam ki a televíziót, és még most sem értem a végeredményt: Magyar- ország (profiválogatott)—Luxemburg (amatőrválogatott) 6—2. Aki nem ért a focihoz (és ugye, ilyen ember roppant kevés van nálunk), azt mondaná: mit akar ez a jegyzetíró, hiszen rúgtunk egy hatost és csak kettőt kaptunk! Mivel ilyen „hozzá nem értő” alig akad, legyen igaza Rézi néninek, a szomszédból, aki nyolcvanöt évesr „ne dühöngj, fiam, hiszen olyan szépen sütött a nap, és azok a gyerekek olyan jót futkároztak!” Igen, igen: minden nézőpont kérdése, Rézi néni onnan nézte, hogy szép időre váltott az április, és ennek illik örülni, hiszen Vitray is egyre azt mondta, hogy „majális ez az egész”. Bár amikor az amatőr- válogatott (vajon mit kapnak egy-egy gólért?!) egy perc leforgása alatt kétszer vette be (nem is különösebb rohammal) a csapatkapitány, Katzirz kapuját, biztosan voltak, akik csettintettek: „ez igen, ilyet mi sem tudunk!” Mármint, hogy egy perc alatt két gólt lőni. Mi ha lövünk egyet, akkor ünnepelünk. Eszébe sem jut a játékosoknak (mert nyilván régóta senki sem mondja meg nekik, vagy akinek meg kellene mondania, az sem tudja) , hogy most aztán hajrá, az ellenfél meg van zavarodva, meg kell lepni. A jó magyar közmondás pedig így körvonalazza a hasonló helyzeteket: „A^dig üsd a vasat, amíg meleg.” Hát mi nem ütjük, mi — ha végre, véletlenül okunk van rá: ünnepelünk. Pedig nincs mit, sajnos. Régóta nincs kedvem fociügyben jegyzetet írni, mert eljutottam a közönyös belenyugvás nem éppen dicső állapotába, és évek óta azt vallom, ha szép meccset akarok látni, várjak ki valamiféle külföldi kupadöntőt, vagy idézzem fel a világbajnokság csodálatos mérkőzéseit. Vasárnap délután, fél órával a televíziós közvetítés után azonban megszegtem a fogadalmamat. Egyszerűen képtelen voltam magámba fojtani kérdéseimet, melyeket — rajtam kívül — bizonyára feltett önmagának, barátjának, ismerősének legalább ötmillió ember. Vagy hat. Vagy hét. Mindegy. Kérdezem tehát; miért nem csapat még mindig, annyi kísérlet után ez a legénység? Miért játszanak úgy egymás mellett (Luxemburg ellen! — de mi lesz Angliában?!), mintha nem is ismernék egymást? Miért nincs (vagy legalábbis: nem látható) semmiféle elképzelés klasszisnak és félklasz- szisnak kikiáltott játékosokban arról, hogy egy amatőrválogatottnak hogyan lehet két tucat gólt, vagy még többet rúgni (nem túlzók, állítom), és arra: mit kell tenni az ellen, hogy ne kapjunk megszégyenítően rövid idő (hatvan másodperc) alatt két akkora gólt, mint a csabai toronyház? Más: hogy létezik az, hogy aki sejt valamit az összeszokottság jelentőségéről (nem véletlenül hozták össze, igaz, parancsszóra az egykori aranycsapatot a Honvédban), az állítja, hogy ennek a luxemburgi amatőrválogatottnak a Fradi, vagy a Rába, vagy a Honvéd kétszer ennyi gólt rúg, és lehet, hogy egyet sem kap? Miért van az, hogy megint olyan ordítozás szűrődött be a mikrofonba, melyre az alsóbb szintű bajnokságban sem kerülhetne sor. Nincs itt valami egészen nyilvánvaló baklövés? A magyar válogatott körül? Mert vallom és hiszem változatlanul, hogy ennyire rosszak azért nem vagyunk. És mégis, rendre alulmúljuk önmagunkat. Ötmillió (vagy hat, vagy hét?) ember tudja, hogy miért, csak nehezen esik le a tantusz. Sass Ervin BÉKÉS MEGYEI IZHÜRJKTflcj Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5061. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Tele-^ fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.