Békés Megyei Népújság, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-16 / 89. szám
1983. április 16., szombat KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kilencven éves lenne Szabó Pál (Biharugra, 1893. április 5. — 1970. október 30. Budapest) A bihari, a sárréti táj küldötte őt a magyar irodalom legmagasabb csúcsaira, hogy tehetségével, az elnyomott és kisemmizett paraszti osztály szószólójaként elvezesse n'é- pét egy igazságosabb jövő felé. Írói és közéleti pályája viszonylag későn kezdődött. Az 1920-as években próbálkozott különböző vidéki lapokban tárcákat írni, így első írása a békéscsabai Körösvidék c. napilapban jelent meg: Írógép Biharugrán címmel. Próbálkozásai a közéleti témákat tartalmazó hírlapi írások kapcsán egyre nagyobb önbizalmat adtak Szabó Pálnak. És, egyre jobban érlelődött benne az elhatározás, hogy hosszabb lélegzetű, a korabeli falusi életet bemutató regényt jelentessen meg. Így készült el az Emberek című kézirata, mely először Féja Gézához került, aki Tildy Zoltán vezetése alatt álló Silvester Nyomdában talált kiadót. Harminchét éves volt, amikor az első könyve megjelent, és neve, híre hamarosan országosan is ismertté vált. Elnyeri Móricz Zsigmond és sokak barátságát, sikeres felemelkedése vonzza a kezdő, de már a lapokban itt- ott írásaikat közlő falusi parasztok növekvő számát. Látta és tudta, hogy a köré gyülekező, írogató társai számára fórum szükségeltetik. Először a Komádi és Vidéke c. lap adott lehetőséget az írások megjelentetésére, majd amikor ezt Barsi Dénes radikális cikkeiért betiltották, új utakat kellett keresnie. Bár Szabó Pálnak adottak voltak a lehetőségei, több fővárosi lap szerződést kötött vele, de mi lesz Sinka István, Barsi Dénes és mások írásaival, azok hol jelenhetnek meg? Új folyóiratot kell kiadni, adta a tanácsot Barsi Dénes! S ez a tanakodás a Sebes-Körös komádi híd- ján történt, ahol Szabó Pál és Sinka István társaságában hangzott el az elhatározás, és megszületett a Kelet Népe című folyóirat. Ritka alkalom, hogy három szegény ember egy folyó hídján ilyen vállalkozásra adja fejét, ráadásul életképes és haladó irányzatot képviselő folyóirat volt ez, melyet később Móricz Zsigmond vitt tovább. Ez már akkor történt, amikor Szabó Pál átvette a Szabad Szó c. parasztújságot, mely a falusi lakosság sajtója volt, Mezőfi Vilmos szerkesztésében. Szabó Pál harcos, leleplező tartalmú újságot, és ennek megfelelő tudósítói hálózatot hozott létre. Sok baja volt a hatóságoknak ezzel a lappal, mert baloldali szellemű cikkei rámutattak a hibák okaira, a kivezető útra. Földosztást, demokratikus rendszert, jogot és szabadságot követelt. A füzesgyarmati Hegye- si János és a geszti Bíró János híradásai több esetben a moszkvai rádió magyar adásaiban szerepeltek. Szabó Pál előbb a Független Kisgazdapárt soraiban kereste a helyét. Irt, agitált a képviselőjelöltek érdekéSzabó Pál családi körben (Archív felvétel) ben 1932-ben és 1935-ben. A szeghalmi választásokon, amikor Tildy Zoltánt kívánták bejuttatni a parlamentbe, ő is minden erejével és tekintélyével közreműködött a siker érdekében. Majd lassan ráeszmélt, hogy a szegényparasztságnak harcia- sabb, radikális irányzatú pártra van -szüksége, és ő is alapítója, vezetője lett a Nemzeti Paraszt Pártnak. Közben egyre-másra jelentek meg regényei, melyek témáit az ugrai társadalmi és politikai életből, valamint az országjárásai során tapasztalt élményekből, megfigyelésekből merítette. Legjelentősebb regénytrilógiája, a Lakodalom, Keresztelő, Bölcső című, mely később a Talpalatnyi föld néven lett ismert, főleg a felszabadulás után, amikor megfilmesítették. Ezt a regényt is, mint a legtöbb írását, Ugrán írta. A Talpalatnyi föld a sárréti, a bihari táj regénye, a jobb életért küzdő szegénység lírai története. Kerékpáron bejárta a bihari és békési tájakat, ismerkedett a föld népének sorsával, küzdelmeivel a természettel és a kizsákmá- nyolókkal szemben. Ö is gazdálkodott ez időben, és megpróbálta a maga talpalatnyi földjén a „modem” eredmények felhasználását. Szakított a régi és hagyományos gazdálkodási módokkal. Kertészkedett, méhészkedett, Etelkával, a szeretett feleséggel állatokat tenyésztett, a határban „a tagon” gabonát, tengerit termeltek, lucernát vetett, gyümölcsöst telepített, akácfát ültetett. Ezt a maga próbálta életet írta meg a Talpalatnyi földben. Bár a felszabadulás a fővárosban éri őt és családját, de amint tehetik, hazajönnek az ősi hajlékba, ahol egy ideig a parasztember életét éli. Néhány arculütést is el kell tűrnie; házát kifosztották, Békésben indexre teszik műveit, mert tévedésből egy hasonló nevű tanító BényeiJózsef: Tiszta időben Jó így tiszta tavaszban futni a friss füveken. Hajnal harmat reszket, könnyez a szemüvegem. Elbújt mögé a bánat, kétség és ijedelem: szólok lendülő szélnek, üljön meg tenyeremen. Ráfújok. Ütszéli fű rejti a szárnya alá. őrzi a hold az időt, árnyékot takarva rá. Sztálinról írt könyvét tájékozatlanságból neki tulajdonítják. 1945 őszéig kétségek között él, de végül is rendeződnek a körülmények. Országgyűlési képviselőnek választják, főszerkesztője lett a parasztpárti Paraszt Újságnak. Maga mellé veszi Sin- kát és a fiatal írónemzedék jeleseit. Aztán a fordulat évében a paraszti jellegű lapok beolvadtak a Szabad Földbe, ahol egy ideig fő- szerkesztőként jegyezték, de őt már az új regényének megírása foglalkoztatta: az Isten malmai. A Szabadság-hegyi lakásuk — ahová 1946 őszén költöztek —, nyitva állt mindenki előtt. írótársak, barátok, ügyeiket intéző parasztok, politikusok és diákok, bejelentés nélkül, bármikor betérhettek. A Tavaszi szél és az Isten malmai című regényei a felszabadult Magyarország és a felszabadult falu első hiteles híradásai voltak a magyar irodalomban. De a magyar politikai életben ekkor már más szelek fújdogáltak, és a regény koalíciós szemléletével nem értettek egyet, reakciósnak minősítették. Aztán mégis megenyhült a levegő körülötte, regényét filmre vitték, Felszabadult föld címmel, és megkapta az első Kossuth-díját. Könyvei itthon és külföldön nagy olvasottságnak örvendtek. Vetekedett Jókai és Mikszáth népszerűségével. Tagja lett az Elnöki Tanácsnak, az írószövetség elnökségébe beválasztják és országgyűlési képviselő. Ekkor írja meg az Üj föld című regényét, mely a falu szövetkezeti parasztságának kezdeti lépéseit, botlásait mutatja be, eléggé rózsaszínű ábrázolásban. Akkor jelent meg ez az írás, amikor a magyar mezőgazdaság a holtpontra jutott. Bár ekkor kapja a második Kos- suth-díjat, mégis úgy tekinthetjük ezt a regényt, mely nem a jelent, hanem a jövőt ábrázolja. Szabó Pál élete végéig figyelemmel kísérte az ország, a falu népének sorsát, küzdelmét. A konszolidálódó helyzetnek 1956 után épp úgy örült, mint a sárréti nép felemelkedő életszínvonalának. A Szülőföldem Bi- harország c. füzete a biharisárréti táj iránti szeretet megkapó vallomása. „Könnyű arról írni, ami a szívünkben él, és aminek a létezését a lélek félti, őrzi és vigyázza” — írja Szabó Pál. A sárréti táj népe örökre szívébe zárta alakját, személyiségét, viharos életútját és magáénak tartja őt. Emlékszobáját ma is messze földről keresik fel tisztelői, barátai és az irodalmat szerető, könyveit olvasó tömegek. Szülőfalujában temették el, az ugrai temetőben nyugszik az azóta elhunyt feleségével együtt. A békési és bihari nép május 3-án fog emlékezni arra a férfiúra, aki életében, de még halála után is példamutató módon dolgozott népe felemelkedéséért! Miklya Jenő Bartóki József: Erza ládája Főhajtás és hálaajándék Sütő András: Gyermekkorom tükörcserepei Helyesen döntött a kiadó, amikor az 51 éves Sütő András ma már könyvtárakban is nehezen hozzáférhető köteteiben megbúvó, gyermekkort idéző novelláiból válogatott és fotókkal gazdagon illusztrált kötetét az olvasó kezébe — legyen az diák vagy felnőtt — letette. A legnemesebb szépirodalom ez a könyv, melyet az erdélyi magyar nyelv, a gondolatok és az érzelmek árama, a megformálás tesz széppé. Szeretet és tisztaság, költészet és drámaiság hatja át; melyből szigorú puritán erkölcs és önként vállalt fegyelem árad: írói helytállás. Közösségi gondok elkötelezett vállalása, egy humanista nemzeti és egyetemes értékeket átkaroló mozdulat. Egy sejtelem: az embernek megtartó értékeiből soha nem szabad engednie. És még valami: Sütő András szép szavaival élve — főhajtás, hálaajándék ez a könyv a felnevelő szülőföldnek, erdélyi üzenet gyermeknek és szülőnek. A kötet valamennyi elbeszélése mögött a való élet lüktet. Mint egy kiterjedt nagy család tagja, az egyes elbeszélések szereplői szinte élő rokonai az írónak, de az olvasónak is. Sütő nem azt írja, amit a valóságról gondol, hanem amit lát belőle. Alakjai finoman cizelláltak, humora és mosolya mögül fájdalom sejlik (Egy csupor zsír, Piros bölcső az ég peremén, A csitári hegyek alatt, Ha én tudtam volna, hogy te vagy Mária). De megtaláljuk a válogatásban a szülőföld életének bugyrát bontogató írónak 1953-ban Emberek indulnak címmel megjelent novelláskötetében először közölt, minden kétséget kizáróan mindmáig egyik legszebb elbeszélését, mely a szereplők szájába adott szavak jellemet, egész embert láttató bravúrjával mintha a későbbi színpadi szerzőt vetítené előre (Bogár Zsuzsika búcsúzik). Hangja már ebben az időben egyéni: meleg és szeretetteljes, ölelő humorú és ébresztgetően ironikus, ha az évszázadok elnyomatásából fejüket felemelő tegnapi kiszolgáltatottak, napszámos és cselédsor- su emberekről, vagy általuk szól; leleplezően szatirikus, ha velük ellenséges, vagy tőlük eltávolodó embereket mutat be. A nyelv, amelyen a korai novellákban megszólal, szemléletes, a későbbi Sütő András három nyelvi rétegből táplálkozó egységes nyelvének alapja: a Mezőségen élő emberek tájnyelve, mondhatni „izolált köznyelve”. Sütő szereplőinek egyénítése érdekében a tájnyelvi ejtéstől sem idegenkedve emeli, szervezi e nyelvhasználat .rövid mondatait szépirodalommá. Csak sajnálhatjuk, hogy kimaradt a válogatásból az 1953-ban írt és az 1954-ben kiadott Egy pakli dohány című novelláskötetéből ismert, múltat idéző drámai novellája, az Üj bocskor. A novella Makkos Jánoska és kicsi ángyának lelkében az emberi élet elemi feltételeire, a boldogságot hozó szombatra való áhítozás lírai, a külső események tragédiáit hordozó és hozó drámai ábrázolásával katartikus hatást kelt. Ezért is érezzük úgy, hogy ott lett volna a helye a tollának új irányba fordulását mutató kétszer hét „szűk” esztendő néhány novellája között született, saját írásai között is páratlan szépségű novellája, a Misi, a csillagos homlokú mellett. Nyeresége viszont a kötetnek, hogy anyanyelvi regényéből (Engedjétek hozzám jönni a szavakat) és esszékötetéből (Istenek és falovacskák) is közöl részleteket. Nem is beszélve az eddig kötetben hozzá nem férhető interjúrészletekről, melyeket Szakolczai Lajos és Ablon- czy László készített vele. Külön kell szólnunk a kötet képeiről. A pusztakama- rási szülői ház szobabelsőjéről, a Biztató című (Anyám könnyű álmot ígér) írásában megidézett cöveklábú kerti asztalról, „amely nyári napokon piros paradicsommal, frissen hámozott uborkával, mezőségi sajttal várja”, és amely télen is várja az írót „hóval bontottan, akár egy fehér koporsó”; külön az Elek apó nyitogatta ablakról, Mátyás király kolozsvári szobráról, Toroczkóról, a csángókról, Kemény Zsigmond sírjáról, és a fejfákról készült képekről, amelyek remélhetőleg az író kinyilvánított szándéka szerint: közös fénykörben, találnak e könyv fölé hajló gyermeket és szülőt, gyermeket és pedagógust és a gyermeki érdeklődés nem veszti értelmét az árvaság társtalanságában. Csobai László