Békés Megyei Népújság, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-16 / 89. szám
NÉPÚJSÁG 1983. április 16- szombat f A munkaasztalnál Az időmérő eszközök a ma emberének szinte nélkülözhetetlen eszközei. Minden ember csuklóján, vagy közvetlen környezetében megtalálhatjuk az órák valamennyi változatát. Persze nem volt ez így például az ókorban. Gondoljunk a napórára, a homokórára vagy a víziórára. Ezeket nem kellett javítani, de amikor megjelentek a fából készült mechanikus óraszerkezetek, karbantartásukat, javításukat hozzáértő emberek csinálták. Ok voltak az órások. Azóta eltelt néhány 100 év, és hogy a mai órás szakember miként dolgozik, arra e néhány kép próbál válaszolni. MÁV Körzeti Qzemfönökség — Békéscsaba Vélemények a brigádversenyről A beszélgetés résztvevői: Tóth István állomásirányító, a József Attila aranykoszorús szocialista brigád vezetője Hári Istvánná árupénztáros, a Munkácsy Mihály kiváló szocialista brigád vezetője, Novák András üzemgazdasági csoportvezető, munkaverseny-felelős, Kárai Pál orosházi forgalmi szolgálattevő, a Gagarin kétszeres kiváló szocialista brigád vezetője és Szabó Miklós mozdonyvezető, a Kandó Kálmán kiváló szocialista brigád vezetője, egyben a szocialista brigádvezetők májusi országos tanácskozásának küldötte. Fotó: Fazekas László Javításra várva Hibamegállapítás Az órás kabalája (működés- képtelen asztali dísz) Apró kerekek világa Fotó: Fazekas László Beszélgetőpartnereim nem ezen a vitán összegzik először tapasztalataikat a szocialista munkaversenyről, hárman: Háriné, Szabó Miklós, meg Kárai Pál ott voltak a MÁV szocialista brigádvezetőinek márciusi országos tanácskozásán is, ahol Kárai Pál fel is szólalt, elöljárójában erről beszél. Kárai Pál: — Tanácskozásunkon huszonnyolcán kaptak szót. Néhányan azt feszegették, hogy a munkaverseny holtpontra jutott, kifulladt, nem tudott az új feltételekhez igazodni. Ezzel legtöbben nem értettünk egyet. Nekem is az a véleményem, hogy nem lehet a versenymozgalom egészét eltemetni csak azért, mert jó néhány helyen most kezdenek a brigádok után kapkodni, amikor már minden tartalék erőt mozgósítani kell a szinten maradáshoz. Hári Istvánná: — Szerintem eddig az volt a legfőbb baj, hogy csodákat vártak a szocialista brigádoktól, pedig a világot ezek a versenykollektívák sem' válthatják meg, de tehetnek többet a tervek teljesítéséért, segíthetik egymást a bajban, és mozgósítani is könnyebb őket egy- egy célfeladatra. Szabó Miklós: — Én is ebben látom a_ lényeget. Amikor a szocialista brigádokat megszervezték, »azt gondolták, hogy ezzel ^ a munkaverseny dolgát el is rendezték. A magukra hagyott brigádok természetesen nem sokat kezdhettek magukkal, hasraütéssel nem találhatták ki, hogy hol van szükség rájuk. Meggyőződésem. hogy az adott .munkahely vezetőinek kell a kollektívákkal közösen azt a világos célt megfogalmazniuk, amihez azután a brigádok már konkrétan megtehetik azokat a bizonyos felajánlásokat. Tóth István: — Az alapvető dolgokat talán nem is kell bizonygatnunk, csak tisztázás kedvéért említem meg, hogy a munkaverseny szükségességét itt a vasútnál meg sem lehet kérdőjelezni. Itt kérem, egyre nagyobb gond az utánpótlás, jönnek-men- nek az újoncok, s ha nem volnának a szocialista brigádok, amelyeknek tagjai átlagon felül vállalnak a feladatokból, akkor talán meg is állna a vasút. Nincs is másra szükség a mozgalom fellendítéséhez a vezetés, részéről, mint ezt a tényt elismerni és jobban kinyilvánítani. Novák András: — Nem akarok senkit „lelőni”, de az előttem szólók nyílt kapukat döngetnek, mivel éppen most dolgoztuk át az egész munkaverseny-mozgalmunk rendszerét és ebben egy alapvető újdonság, hogy a munkaverseny szervezését, irányítását tételesen munkaköri kötelességgé emeltük, még azt is rögzítettük, hogy ^ ebben az üzemfőnökség vezetőjének mi a konkrét feladata. Bár véleményem szerint nem a munkaversenyt, hanem a munkát kell szervezni, s akkor a jól szervezett munkához már a verseny is szervezetten igazodhat. Kárai Pál: — Ezzel nincs is mit vitázni, én is ügy érzem, hogy aki meggyökeresedik a vasútnál, megtanulja, megszereti a vasutat, annak nem kell különösebben - magyarázni, hogy miért szükséges itt az átlagosnál jóval többet vállalni. Csak hozzáteszem: a többletmunkától még nem lesz szocialista egy brigád, ehhez emberi, baráti, sőt elvtársi közösséggé kell fejlődnie, ez pedig a mi körülményeink között majdnem lehetetlen. Ide vezénylik az embert, oda irányítják. még egy évig sem képes azonos felállásban tevékenykedni a brigád. Közösségi megmozdulást összehozni? Szinte képtelenség. Szabó Miklós: — Ezt azután toldjuk meg azzal, hogy a mi teljesítményünk nemcsak tőlünk függ, ha más munkaterületek szocialista brigádjai nem tesznek meg mindent az utazók, a közlekedők közlekedési kultúrájának növeléséért, egy egész éves munkánk eredménye semmisül meg egyetlen perc alatt. S ha a baj nem is a mi hibánkból következik be, akkor is hátrányba kerülünk az értékelésnél. Hári Istvánná: — Más gond is van az értékeléssel. Egymással összehasonlíthatatlan brigádokat akarnak ugyanolyan szempontok alapján értékelni, ami egy lehetetlen dolog. De mégha sikerül is valamilyen közös nevezőt találrti, akkor jön a „bűvös keret”: hiába dolgoztál jól, csak ennyi meg eny- nyi kiváló brigád lehet, neked marad a bronz fokozat. Novák András: — Sajnos megint ellenkeznem kell. A már említett átdolgozásban új értékelési rendszert is kialakítottunk, amely közelebb visz bennünket a valósághoz és nem kényszerülünk arra, hogy a brigádnaplók meg az elfogult munkahelyi értékelések alapján döntsünk, ami sokszor tényleg torz ítéleteket hozott, tovább rontva a munkaverseny amúgy is megtépázott hitelét. Egyébként szerintem nem szentségtörés az, ha a Kiváló Brigád a következő évben csak bronzot kap, mert nem teljesített többet. Tóth István: — Ehhez viszont folyamatossá kellene tenni az értékelést, ne csak a brigádvezetők év végi értekezletén derüljön ki, hogy melyik kollektíváról mi a véleménye a vezetésnek. Szabó Miklós: — És az a véleménye legyen reális, ne fordulhasson az elő, hogy egy szebb írású naplóvezető „nyerje meg” az arany fokozatot, az egyébként átlagszinten tevékenykedő csapatának. Kárai Pál: — Mi minden negyedévben beküld j ük az önértékelést, az alap tehát megvan a folyamatos figyelemmel kíséréshez, de úgy látom, hogy az illetékesek még csak nem is ismernek személyesen minden brigádvezetőt, akkor, hogyan akarnak rájuk támaszkodni? Novák András: — Az új szabályzatban már úgy van, hogy negyedéves értékeléseket adunk és fél évkor tartunk egy ugyanolyan tanácskozást, mint év végén, ezzel igyekszünk a kampányszerűséget kiküszöbölni, mert eddig tényleg az volt, hogy a szolgálati helyek vezetői év végén kapkodtak csak, hogy minél több brigádnak „hajtsanak ki” valamilyen címet. Tóth István: — Szóval az a lényeg, hogy a munkaversenyre, a brigádokra nagyobb figyelmet kell fordítani. Igaz, hogy az üzemfőnökségünk két és fél ezer dolgozójából csak 1000—1100 a szocialista brigádtag, de a 71 brigád képes maga után húzni a másik ezerötszáz embert. És jobban kellene figyelni a versenybe be nem kapcsolódottakat is, ott is alakulóban vannak olyan kollektívák, amelyek brigádokká fejlődhetnének, ha több figyelmet kapnának. Hári Istvánná: — Az utánpótlás neveléséért is többet tehetnének a brigádok, mert ami igaz az igaz, az utóbbi időben eléggé felhígult az állomány, és a vasutat megtanulni még öt év is kevés. Novák András: — Ezt a vezetés is jól látja és fokozottabban akar ezekben a kérdésekben Kürtöstől—Ti- szatenyőig, Mezőtúrtól Orosházáig, Békéscsabáig, Két- egyházától Mezőkovácsházá- ig, a huszonhat szolgálati helyen a brigádokra támaszkodni, annál is inkább, mert a népgazdaságéval együtt a vasút gazdasági helyzete is nehezedett. Ugyanakkor látni kell, hogy éppen az előbbiek miatt a verseny anyagi ösztönzésére sem tudunk többet fordítani. Hári Istvánná: — Hadd mondjam itt befejezésként, hogy bennünket az is lelkesít, ha a kiérdemelt címet megkapjuk, még akkor is, ha nem futja a vasútnak a forintot is mellé tenni! Kőváry E. Péter
