Békés Megyei Népújság, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-09 / 33. szám
1983. február 9., szerda NÉPÚJSÁG D Kahan-bizottság indítványai Reagan- nyilatkozat a közel-keleti hírek hírek hírek TELEX • BUDAPEST Púja Frigyes külügyminiszter Claude Cheysson fjancia külügyminiszter meghívására ma hivatalos látogatásra Párizsba utazik. • MOSZKVA A TASZSZ hírügynökség tegnap határozottan visszautasította Kohl nyugatnémet kancellárnak és Genscher külügyminiszternek a közelmúltban többször is megismételt vádját, hogy a Szovjetunió halogató magatartása miatt jutottak zsákutcába a genfi tárgyalások. Az NSZK vezetőinek érvelése szerint ugyanis a Szovjetunió nem hajlandó változtatni a nukleáris fegyverzet csökkentéséről alkotott véleményén, a márciusi nyugatnémet választásokra vár, mivel ezek eredményeként tárgyalópartnere álláspontjának megváltozását reméli. Kohl kancellár még azzal is vádolta a Szovjetuniót, hogy befolyásolni akarja az NSZK-ban zajló választási kampányt. • BONN Nem kívánom leváltani Friedrich Zimmermann belügyminisztert és a nyugatnémet—lengyel szerződést sem akarom felülvizsgálni — jelentette ki Helmut Kohl, az NSZK kancellárja, a Nordwest-Zeitung keddi számának adott interjújában. A nyugatnémet belügyminiszter leváltását a szociáldemokrata párt követelte, mivel az kétségbe vonta Lengyelország jelenlegi határait, jóllehet, az 1970-es nyugatnémet— lengyel szerződés kimondja: egyik fél sem támaszt területi követeléseket a másikkal szemben. Kohl viszont most azt fejtegette, hogy az NSZK keleti szomszédjai ismerik a nyugatnémet álláspontot, amely szerint a „német kérdés nyitott marad”, és azt állította, hogy ez iránt „különösen a lengyelek lesznek megértéssel”. • PÁRIZS A Barbie-ügy továbbra is élénken foglalkoztatja a francia közvéleményt, a lyoni hóhér letartóztatása minden más témát háttérbe szorít a francia sajtóban, rádióban és televízióban. Néhány politikus, így Francois Leotard, az ellenzéki köztársasági párt főtitkára azt javasolta, hogy vezessék be ismét a halálbüntetést, illetve hozzanak olyan törvényt, amely kimondaná, hogy kizárólag Barbie esetében alkalmazzák ismét a halálbüntetést. Robert Badinter igazságügy-miniszter azonban határozottan leszögezte: szó sem lehet a halálbüntetés visszaállításáról, nem fognak ilyen kivételes törvényt hozni. Barbie perét a törvényes előírások szigorú megtartásával fogják lefolytatni, s minden lehetőséget megadnak a vádlottnak a védekezésre. • SAN SALVADOR A salvadori kormány a hét elején újabb csapatokat küldött az ország északi részén fekvő Chalatenango megyébe, ahol a felkelők támadásai már a megye központját fenyegetik. A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front harcosai már négy kilométerre megközelítették Chalatenango városát, s bevették a közvetlen közelében fekvő San Miguel de Mercedest. A kormány Morazan megyéből vonta ki az erősítésül küldött ' csapatokat, amelyek „elit partizánvadász” különítmények. Nagyobb gerillaakciókat jelentettek a közép-amerikai ország fővárosából és Cuscat- lan megyéből is; itt a felkelők elfoglalták San Jósé Guayabal városát. Ariel Sáron izraeli hadügyminiszter lemondását indítványozta az úgynevezett Kahan-bizottság, amely kedden hozta nyilvánosságra a bejrúti palesztin menekülttáborokban . véghezvitt tömegmészárlás ügyében lefolytatott 114 napos vizsgálat eredményét és következtetéseit. Sa- ront személyes felelősség terheli a Szabra és Satila táborok több száz védtelen lakójának meggyilkolásáért — állapítja meg a jelentés. A vizsgáló bizottság nem tett semmilyen konkrét ajánlást Menahem Begin miniszterelnök és Jichak Samir külügyminiszter személyével kapcsolatban, de megállapította, hogy Begint bizonyos fokú felelősség terheli a történtekért, mert teljes közönnyel viseltetett a bejrúti táborban -lezajlott falangista cselekmények iránt, még két nappal azután sem tanúsított semmi érdeklődést, hogy értesült a falangisták behatolásáról. Az izraeli legfelsőbb bíróság elnöke által irányított háromtagú bizottság ugyancsak javasolta Jesohua Se- guinak, a katonai hírszerzés főnökének lemondását és a bejrúti katonai körzet parancsnokának, Amosz Járón tábornoknak a felfüggesztését, valamint elmarasztalt több más katonai vezetőt is, de nem kezdeményezte Rafael Ejtan vezérkari főnök lemondását, mivel Ejtan úgyis nyugdíjba vonulás előtt áll. Ariel Sáron kedden, az izA lengyel gazdaság és ä belpolitikai helyzet egyes kérdéseiről adott rövid sajtótájékoztatót szokásos keddi nemzetközi sajtóértekezletén Jerzy Urban, a lengyel kormány szóvivője. Gazdasági kérdésekről szólva elmondta, hogy az ipar összteljesítménye 1982- ben még valamivel alacsonyabb volt, mint 1981-ben, de több ágazatban az év közepétől javuló tendenciák mutatkoztak. A piaci ellátás összességét tekintve nem javult az előző évihez képest, ugyanakkor a jegyre kiszolgált cikkek árufedezetét teljes mértékben sikerült biztosítani. Jelezte, hogy a lengyel központi statisztikai hivatal a közeljövőben részletes jelentést tesz közzé az 1982-es gazdasági eredményekről. Urban közölte, hogy az államtanács rendelete értelmében megkezdődött a kegyelmi kérvények vizsgálata. Eddig több, mint ezer kérvény érkezett be elítéltek, illetve családtagjaik réKedden ismét benépesült Madridban, a kongresszusi palota: 1980 ősze óta hetedszer foglalták el helyüket a diplomaták és szakértők az európai biztonsági és együttműködési találkozón. Érthető várakozás és óvatos derűlátás előzte meg a 35 ország képviselőinek tanácskozását. Önmagában az a körülmény, hogy a mostani feszült nemzetközi helyzetben folytatódik az eszmecsere, biztató jel. Az elmúlt több mint két esztendőben bizony jó néhányszor adódott olyan pillanat, amikor már-már attól lehetett tartani, hogy a konferencia félbeszakad, s a delegátusok , dolgavégezet- len távoznak. Nos, a vártnál hosszabbra nyúlt találkozón — eddig legalábbis nem következett be az a pillanat, amikor be kellett volna ismerni a kudarcot. Azt sem sikerült Washingtonnak és egyes NATO-szövetségeseinek elraeli kormány rendkívüli ülésén kijelentette, hogy nem mond le hadügyminiszteri tisztségéről. A jeruzsálemi rádió szerint Menahem Begin miniszterelnök ugyanaznap négyszemközt közölte Saronnal, hogy nem kívánja leváltani a hadügyminiszteri posztról. A bejrúti tömeggyilkosságot vizsgáló izraeli bizottság ugyanis azt javasolta, hogy Sáron mondjon le, vagy —- ha erre önként nem hajlandó — váltsák le miniszteri tisztségéből. A hírügynökségek értesülése szerint viharos kormányülésen a nemzeti vallási párthoz, valamint Begin li- kud tömbjének liberális szárnyához tartozó miniszterek Sáron lemondását követelték. A többi miniszter ezt ellenezte. A nemzeti vallási párt kilátásba helyezte, hogy kilép a kormánykoalícióból, ha Sáron a kabinet tagja marad. Megfigyelők rámutatnak, hogy Begin kormánya ebben az esetben elvesztené parlamenti többségét. * * * Az izraeli_yizsgáló bizottság következtetései fontosak, de nem elég messzemenőek — jelentette ki kedden a Jordániában tartózkodó Jasszer Arafat. A PFSZ vezetője az ammani televíziónak adott nyilatkozatában hiányolta, hogy a jelentés nem ítéli el határozottabban Begint és kormányának tagjait, akik részesei voltak az amerikai segítséggel elkövetett bejrúti bűntettnek. széről. A kérvények közül eddig tízegynéhányra pozitívan válaszoltak — de a kérelmek elbírálása hosz- szas, időigényes eljárás. Egy ehhez kapcsolódó kérdésre válaszolva kijelentette: jelenleg nem ért meg a helyzet sem általános amnesztia kihirdetésére, sem a szükség- állapot teljes megszüntetésére. Mint ismeretes, a szükségállapot egyes rendelkezései továbbra is érvényben vannak. Urban 'megjegyezte, hogy a szükségállapot teljes feloldása •» következetesen végrehajtott folyamat eredménye lesz majd. A „Kor” nevű államellenes csoport vezetőinek ügyével kapcsolatban elmondta, hogy befejeződött az előzetes hatósági vizsgálat, jelenleg a kérdéssel a katonai ügyészség foglalkozik. Megemlítette ehelyütt, hogy Lech Walesát a közelmúltban behívták a katonai ügyészségre, de kizárólag azzal a céllal, hogy a „Kor” volt vezetőinek ügyében tanúvallomást tegyen. érnie, hogy a találkozó egy kurta, semmitmondó záró- dokumentummal érjen véget. Jól érzékelték a szocialista országok és a semleges államok, de a nyugat-európaiak egyike-másika is, hogy ez a helsinki folyamat kudarca, a biztonsági és együttműködési fórum föladása lenne. Márpedig ilyen fórumra múlhatatlan szükség mutatkozik. Kérdéses azonban, hogy változtatnak-e egyes küldöttségek korábbi tárgyalási módszereiken, vagy ott folytatják, ahol karácsony előtt abbahagyták. Az obstrukció, a szocialista országok belügyeinek ostorozása, meddő viták provo- kálása — ezek a módszerek hátráltathatják az eszmecsere kibontakozását. A szocialista országok viszont érdemi megállapodásra törekednek. Nem titkolt céljuk — s ezt hajlandóak elvi engedmények nélküli józan kompromisszummal is elősegíteni —, hogy Madridban döntés rendezésről Az Egyesült Államok, ha szükségesnek látja, növelm fogja a libanoni több nemzetiségű rendfenntartó erőkben részt vevő amerikai csapatok létszámát — közölte hétfőn Ronald Reagan elnök. Az elnök hétfőn washingtoni televíziós állomások műsorvezetőinek adott interjút egy újabb háromnapos publicitás-kampány keretében. Ebben egyebek között elmondta, hogy közel- keleti főmegbízottja — Philip Habib — egy javaslattal és tervvel tért vissza a Közel-Keletre. A részleteket az elnök nem ismertette, de kijelentette, reméli, hogy Izrael hamarosan kivonja csapatait Libanonból. Az Egyesült Államok elnökének szavaiból kitűnt, hogy a Fehér Házat aggasztja a libanoni rendezés elhúzódása, s kezdi felismerni: ilyen helyzetben lehetetlen végrehajtani az úgynevezett Reagan-tervet. „Nem hisszük, hogy előbbre léphetnénk a tényleges béketárgyalások felé, amíg Libanonban világossá nem válik a helyzet” — jelentette ki Reagan. A nemzetközi rendfenntartó erők jövőjéről szólva Reagan tartózkodott attól, hogy megjósolja az amerikai csapatok libanoni tartózkodásának várható időtartamát. Nicholas Veliotes, közel-keleti ügyekkel megbízott amerikai külügyi államtitkár a múlt héten újabb egyéves tartózkodást jósolt a nemzetközi rendfenntartó erőknek. Ronald Reagan amerikai elnök hétfői tv-nyilatkozatá- ban úgy fogalmazott, hogy Izrael „fölöslegesen késlelteti” a külföldi erők kivonását Libanonból. Elismerte, hogy az izraeli hadsereg Libanonban való maradásával „gyakorlatilag egy megszálló hadsereg helyzetébe kerül”. Politikai megfigyelők Reagan hétfői szavait keményebbnek találták annál, ahogyan az elnök december közepén nyilatkozott a The Washington Postnak a Libanonban levő külföldi erők kivonásáról. Egyben azonban emlékeztetnek rá: az amerikai kormány éppen a napokban erősítette meg újra, hogy nem óhajt nyomást gyakorolni az izraeli vezetésre. Hétfői nyilatkozatában Reagan maga is igyekezett némileg élét venni bírálatának azzal, hogy befejezésül hangsúlyozottan szólt Menahem Begin izraeli kormányfővel meglevő jó személyes kapcsolatairól. szülessen az európai katonai biztonsággal, illetve a leszereléssel foglalkozó konferencia összehívásáról. A politikai enyhülés után a kedvező légkörnek a katonai szférában is el kell terjednie — fogalmazódott meg még a hetvenes évek derekán, a mostaninál kétségkívül sokkal békésebb körülmények között. Azt azonban senki nem vitathatja el, hogy a feszültség fokozódásával ez az igény jogosabb, mint valaha. A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé ezzel összefüggésben fontos indítványokat tett legutóbbi, prágai ülésén. Hasonló törekvés hatja át a svéd kormány javaslatát is a nukleáris fegyverzetmentes övezetről. Javaslatokban, érdemi előterjesztésekben tehát nincs hiány. Ám Madridban csak akkor végződhet sikerrel a találkozó, ha valamennyi résztvevőt áthatja a megegyezés iránti őszinte, konstruktív jó szándék. Gyapay Dénes MA: ABIGÉL NAPJA A Nap kél 7.00 — nyugszik 16.57 órakor A Hold kél 4.59 — nyugszik 13.26 órakor ÉVFORDULÓ Hatvan évvel ezelőtt, 1923. február 9-én született, és 34 éves korában, 1957-ben halt meg Csatár György szerkesztő, kommunista politikus. — FOGADÓÓRA. Fodor Géza, a Békés megyei Tanács V. B. gazdasági osztályvezetője február 11-én, pénteken délelőtt 9-től 12 óráig hivatali helyiségében (Békéscsaba, Felső Körös sor, irodaház, II. em. 26.) ügyfélfogadást tart. — ACZÉL GYÖRGYNEK Folytatás és megújulás címmel a Gondolat Kiadó által 1980-ban közreadott válogatott kultúrpolitikai írásait a szófiai Tudomány és Művészet Kiadó megjelentette bolgár nyelven. A kötet a szerzőnek a bolgár olvasókhoz intézett előszavával jelent meg. — BENKE VALÉRIA, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke kedden Prágába utazott, ahol részt vesz a szocialista országok kommunista és munkáspártjai elméleti és politikai folyóiratainak főszerkesztői tanácskozásán. Búcsúztatásán a Nyugati pályaudvaron jelen volt Andrej Barcák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyarországi nagykövete. — A GYOMAENDRÖDI Déryné Művelődési Házban az elmúlt vasárnap tartotta közgyűlését a Gyomaendrő- di Horgász Egyesület. A vezetőség nevében elsőként Fagyas Mátyás, az egyesület elnöke számolt be az elmúlt évi munkáról, a mozgalmi életről és a taglétszám alakulásáról, valamint a fegyelmi bizottság tevékenységéről, és az egyesület pénzügyi gazdálkodásáról. — A MEZÖGYÁNI művelődési házban ma, szerdán délután 3 órakor előadói konferenciát rendeznek. Dr. Vasas Ferenc hidrobiológus, a TIT biológiai szakosztályának tagja a baktériumoknak a vizek öntisztulásában betöltött szerepéről tájékoztatja az érdeklődőket. — ELKÉSZÜLT A BÜKI Termál Üdülőszövetkezet harmadik épülete. Az építőipar már átadta a három- szintes, 74 lakrészes tömböt, s jelenleg bútorozzák a szobákat. összesen 4 üdülőházat építenek a "tagok a gyógyvizéről híres Bükfürdőn. A lakrészekből néhányat a Cooptourist Utazási Iroda hasznosít, az ebből eredő bevételeket fenntartásra, üzemeltetésre fordítják. Borult idő Várható időjárás az ország területén ma estig: időnként csökken a felhőzet. Átmenetileg kevesebb helyen, később azonban sokfelé várható újabb csapadék, nyugaton havazás, keleten, délkeleten viszont inkább havas eső, eső formájában. Időnként megélénkül a délkeleti, déli szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában —3 és —8, délkeleten 0 és —3 fok között, a hosz- szabb ideig gyengén felhős, havas tájakon kevéssel —10 fok alatt. Legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton —1 és plusz 3, délkeleten, keleten pedig 3 és 8 fok között alakul. — SZEGHALOMRA látogattak a közelmúltban a Közalkalmazottak Szakszervezetének _ megyei vezetői. Megbeszélést folytattak a járási hivatal és a nagyközségi tanács szakszervezeti alapszervezetének titkárával a mozgalom időszerű feladatairól. Megállapodtak abban is, hogy az idén, hazánk felszabadulásának 38. évfordulója tiszteletére rendezendő ünnepséget Szeghalmon tartják. Ekkor kerül majd sor első alkalommal a köz- alkalmazottak és a Fáklya folyóirat szerkesztőségének találkozójára. — GYULÄN a Munkácsy Tsz kultúrtermében ma, szerdán délelőtt II órakor előadókonferenciát rendeznek. Borbély László, a Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás igazgatója a kémiának az élelmiszer-termelés növelésében való jelentőségéről tart előadást. :................................. .......................: • Az ötéves Gabika egy j • golyóstollat talált az ut- I ; cán, amit az anyuká-': • ja biztatására az apuké- ■ • jának adott névnapi ! ; ajándékul. Másnap azon-': ■ bán visszakérte a golyós- ' • • tollat. ^ ■ ; Édesapja megrökö-, j ■ nyödve nézett rá. • ■ — Gabika, de hiszen ■ : tegnap nekem adtad — : • mondta. • — Tegnap igen, apuci, • ; de ma nincs névnapod. : —or : — GYULÁN a Munkácsy Mihály Szakmunkásképző Intézetben ma, szerdán délután 3 órakor a nemzetiségi irodalom hivatásáról tart előadást az érdeklődőknek Ivános Illés. — ÉRTÉKES SZÍNESFÉM KÁBELHULLADÉKBÖL. Megkezdték az ország első kábelhulladék ■•feldolgozó üzemének építkezését Szegeden, a MÉH-vállalat központi telepén. A százötven- millió forintos beruházással készülő üzem feladata, hogy az ország minden részéből beérkező réz- és alumínium kábelekből kohászati célra alkalmas tiszta fémgranulátumot nyerjen. Az új berendezésekkel évi 6 ezer tonnányi kábelből 2700 tonna értékes színesfémet nyernek, a beruházás 3 és fél év alatt visszatérül. Az üzem még ebben az évben megkezdi működését. A leesett hó sok gondot okoz a közlekedésben. A képen Budapesten, a Nyugati pályaudvaron nagy erőkkel igyekeznek a peronokat, váltókat és a síneket megtisztítani a csaknem 40 cm-es hótól (Telefotó) Madridban — hetedszer Jerzy Urban sajtóértekezlete