Békés Megyei Népújság, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-05 / 30. szám
NÉPÚJSÁG 1983. február 5., szombat „Habozás nélkül, a tények isniérete nélkül a szegény ember mellé állni!" (Nagy Lajos) ,,Idehallgassatok, az anyátok úristenét!" — önéletrajzi regénye, A lázadó ember szerint a fiatal Nagy Lajos a legszívesebben így kezdte volna minden írását. Ezt a fogcsikorgató indulatot zabolázta írói tehetsége szug- gesztív művészi formává, ez feszül a tények vádbeszédeként megszólaló prózája kopár, kíméletlen, ügyészi tárgyilagosságában. Az ' indulatot egyszerre és egymást támogatva váltotta ki, és táplálta egyéni életsorsa, a századforduló feudálkapitalista viszonyainak a maga sorsa tükrében különös élességgel felismert embertelensége, és az a körülmény, hogy ez a társadalom nem igényelte felismeréseit, nem akar szembenézni valódi képével, és nemcsak az igazságtalan berendezkedés haszonélvezői: de kárvallottjai sem! Nagy Lajos gyermek- és ifjúkora a szégyennel és megaláztatással, felnőttkora jórész a nyomorral való küzdelem jegyében telt el. A háziúrfi által teherbe ejtett pesti cselédlány törvénytelen fiának születik, tanyasi béres nagyszülőknél nevelkedik, majd az úri világba való^ bejutás reményében, nélkülöző anyja aránytalan erőfeszítései árán pesti gimnáziumba és jogi egyetemre jár; az utóbbira már csak ímmel-ámmal, mert már a középiskola utolsó éveiben megsejti, amit később tapasztalnia kell. hogy kiemelkedő képességei sem képesek átsegíteni származása. neveltetése, társadalmi helyzete. anyagi körülményei gátjain, és gátlásain a napos oldalra — vagy ha mégis, hát legfeljebb szolgának: ügyvédi vizsgát nem is tesz tehát, s a szolgaság néhány változatának rövid ideig elviselt kipróbálása után (főúri magántitkár, főúri csemete magántanítója. hivatali napidíjas) a szabadúszó író életformáját, a nélkülözés ..szabadságát” választja. A gyermek és kamasz, aki világát nem adott társadalomként, hanem barátságtalan egyének halmazaként észleli, ezekkel az egyénekkel akarja felvenni a harcot: birkózik, tornászik. megszállottan erősíti a testét, s minden vélt vagy valóságos sérelemre azonnal pofonnal válaszol; felnővén, felismerve sorsa tipikus voltát, társadalmi meghatározottságát, egyre hevesebb gyűlölet ébred benne az elnyomók iránt. Ezekből az érzésekből születnek első írói próbálkozásai. Egyébként nem készült írónak, a társadalom alsó rétegeinek életét vagy egyáltalán nem, vagy felülről (hol komikusán, hol részvéttel) látó korabeli irodalom, amelyben nem ismerhetett saját problémáira, nem keltett benne tiszteletet. Az írás, mint cselekvés lehetőségét először az orosz irodalom, elsősorban Gorkij művei mutatták meg neki. amelyek belülről ábrázolták az elnyomottak világát, s az ő javukra történő megváltoztatásának szükségességét sugallták. Irodalmi értelemben vett, magát az írást célnak tekintő „írónak” soha nem tartotta magát, hanem megfigyelőnek. ítélkezőnek. aki csupán azzal, hogy pontosan, következetesen leírja azt, ami van, a változtatást propagálja. A lázadó ember Száz éve született Nagy Lajos Már legelső megjelent írásai e program jegyében születtek. Saját élményeiből, közelről ismert közvetlen környezetéből meríti témáit. A Népszavában megjelent özvegy asszonyok című híres pályakezdő novellája például két éhező falusi öregasszony — a minta különben saját nagyanyja és dédanyja — éhezéssel eltöltött egy délutánjának brutálisan tárgyilagos leírása. Számos novellájában a közvetlenül, vagy közvetve áruvá vált nőt. szerelmet megfizetni nem tudók érzelmi, szexuális nyomorát, a szegények és gazdagok életvitele közti éles kontrasztot, a megalázás és megaláztatás, az uralkodás és szolgaság számos formáját ábrázolta. Nem csoda, hogy nem vált népszérűvé. Látleletei kellemetlenek. bántóak voltak, zavarták a polgár önmaga erkölcsösségéről, igazságosságáról, emberséges voltáról kialakított képét, de zavarták a kisemmizettek „aki becsületesen dolgozik, előbb- utóbb boldogul” tartalmú birkahitét is. Érthető, hogy a kor polgári lapjai — köztük a Nyugat is —. bár elismerték tehetségét, gyakran adták vissza „túl kemény" írásait, inkább „valami szépet" kérve tőle, mert „a társadalom arcába köpni nem művészet", s érthető az is. hogy legrendszeresebb fóruma a Népszava, a szervezett munkásság lapja lett. A század első évtizedétől a negyvenes évek végéig ívelő írói pályája lényegében nem más. mint az árnyoldaláról megismert magyar világban szerzett élményeinek, tapasztalatainak novellák, karcolatok százaiban, regényekben való újra- és újrafogalmazása. egyre hatékonyabb. egyre szélesebb érvényű. egyre céltudatosabb újramondása. A személyes sors elleni ösztönös lázadástól. sorstársai iránti ösztönös rokonszenvétől a fejlődés során jut el a társadalom tudatos, marxista szemléletéig, forradalmi, szocialista megváltoztatásának programjáig. s az erre hivatott erővel, a munkásmozgalommal, az illegális kommunista párttal való kapcsolatig. Ennek az útnak természetes állomása, hogy 1919-ben a Tanácsköztársaság Írói Választmányának tagja, hogy a bukás után karcolatok tömegében leplezi le az ellen- forradalmi rendszert (méltán népszerűek közülük például a Képtelen természetrajz darabjai), hogy a Farkas és bárány című novellájában kiemelkedő művészi erővel és emberi bátorsággal ítéli el a fehérterror gyilkos tobzódását. írói pályájának kétségtelen csúcsa az 1934-ben írt Kiskunhalom című irodalmi szociográfia, a műfaj egyik hazai remekműve. Ebben Kiskúnhalom (valójában gyermekkorának színtere. Apostag) egy napjának, a falun éjszaka átrobogó gróftól a csendőrök által vallatott béresig terjedő társadalmi keresztmetszetének leírása során mintegy ösz- szegzi mindazt, amit a társadalomról tud. A filmkamera nyugodt objektivitásá-, val pásztázza végig Kiskunhalomnak az általa ismert, magyar társadalmat jelképező világát, s a képek nyomán az olvasó nem fogalmazhatott meg más ítéletet: ez a világ tarthatatlan. S az is felsejlett benne, mi válthatja meg — ha visszaemlékezett, milyen gyanakvóan faggatta a boldogulást keresni induló vándor munkást a csendőr, tudja-e merre van Oroszország, tudja-e milyen világ van ott. Menyhért Jenő Ruzicskay György: Fekete Demeter bort itat a lovával Ruzicskay György: Evlia Cselebi Gyulán H Nagy Lajos: Farkas és bárány A farkasok az erdőszélen csörtettek. Szomjúság gyötörte őket, káromkodtak, valamiféle zsivány népséget szidtak, amikor az egyik megpillantotta a fürge patakot. Odarohantak a patakhoz, fölébe hajoltak, és elkezdtek mohón inni. Ki bádogedénnyel, ki meg csak a - tenyerével merítgette a tiszta vizet. Egyszer csak felüti fejét az egyik farkas, a szeme kidülled, az orrcimpája karikásra tágul, mint amikor a farkas bárányszagot érez, mert észrevette, hogy nem messzire tőlük valami jámbor birka iszik a patakból. Az észlelő figyelmeztette közeli társait, s nyomban jelentést tett Farkasnak is. Mindnyájan fölegyenesedtek, a birka felé irányították tekintetüket, az arcuk fölragyogott. Az egyik farkas elkiáltotta magát: / — Héj! Mint a nyíl süvítése, zúgott el a hangja a birka füle mellett. A nyavalyás birka megremegett. Értette a szót, de nem mozdult, úgy tett, mintha nem hallotta volna, vagy mintha nem venné magára. Nem is volt nehéz mozdulatlanul maradnia. mert a hirtelen ijedségtől egy percre megdermedt. — Héj! — süvített újra az éles hang. — Héj, te jómadár. A birka most gépies engedelmességgel. ahogy életében megszokta, fölegyenesedett, és a farkasok felé nézett. — Hozd csak közelebb az irhád! — Zu mir! A birka nemigen akart mozdulni. Bizony, jobb lenne szépen beléfordulnia a patak vizébe, és többé föl sem buknia. A szíve nagyon nehéz volt. . Most Farkas szólt feléje megint, finoman, szinte barátsággal : — No, jöjjön csak ide' A birka most-már elindult. Valami enyhe remény ömlött el mellében, hiszen csaknem jóindulatú volt a hívó szó. Elindult, és lassan ment a farkasok felé. A farkasok szeme szikrázott, és nyelték a nyálukat. Farkas, ahogy a birka elébe érkezett, és illedelmesen, kalaplevéve megállt, mosolyogva kérdezte: — Miért zavarja ön a vizet, amikor mi iszunk? A birka bajról feledkezve, csaknem bátran felelt: — Én zavartam a vizet? Nem is zavarhattam, hisz önök állnak fölül, én pedig alul. — Ah, igen! Superior sta- bat lupus. Nagyon helyes. És Farkas elnevette magát. Nevetését rekedt, röhögő kórus kísérte. — No, de ön tavaly rágalmazott bennünket! A birka szaporán védekezett : , — Ó, dehogy... isten ments! Hogy is rágalmaztam volna önöket, hisz önök tavaly még nem is léteztek. Farkas újra nevetett, csengő, irgalmatlan nevetéssel: — Helyes. Tavaly még csakugyan valahol a fenében voltunk. De, hát. .. üsse kő, ha nem tavaly rágalmaztál, akkor az idén! Az idé-één! Ha pedig te nem, akkor az apád. Vagy az anyád vagy a testvéred, vagy akármelyik pereputtyod. Te vagy ti, a cinkostársaid, mindegy! Farkas arca már sápadt volt, szeme villogott, csengő, szabályos hangja már eltorzult. A birka, aki sok történetet hallott a farkasokról, szeretett volna most fölsikol- tani, és térdre rogyva, zokogva és jajveszékelve könyörögni. De tehetetlen volt. Csak állt, és hallgatott. ■ A farkasok közelebb húzódtak hozzá, egészen körülvették, némelyik felhördült vágyainak ostorcsapásai alatt, izmaik meg-megrándultak, egyik a fogait csattogtatta, valamennyinek száján és orrán zöld fényű, kéngőzös lehelet lobbant ki. A birka dermedten hallgatott. Az egyik farkas rá- bődült: — Talán beragadt a szád ? Majd mindjárt kinyitjuk! „Majd mindjárt kinyitjuk!” — kopogtatta a birka agyát, s a könnyei megeredtek. és sűrűn potyogtak. Sírástól meg-megszakítva me- kegte: — Nincs is nekem ap-á-ám. Á-árva gyermek vagyok. Az anyám-ám ré- égen meghalt. Egy testvérem volt, az elesett a hááború- ban. — Elesett? — ismételte valaki vérfagyasztó gúnynyal. — Szóval: te nem zavartad a vizet, neked nincs apád, anyád sincsen, testvéred sincsen, neked semmid sincsen, te semmit nem csináltál. te olyan vagy, mint a ma született bárány. — Igenis, kezét csókolom — mekegte a birka föltámadó reménységgel. — Hm. Nincs. Te nem, és neked nincs. Te tagadsz. Tehát... én hazudokü A birka megdöbbent. Ekkor az egyik farkas iszonyú csapással sújtott az arcába. A birka bal szeme rögtön kifordult. A farkas felüvöl- tött a gyönyörtől. — Hát ugye, hazudik a nagyságos úr? Az anyád keserves ... — Hazudik, vagy nem hazudik? Rettentő csapás; a birka kifordult szeme szétpattant. A farkasok kórusban üvöltöttek. — Nem hazudik — lihegte a birka. — Nem hazudik? Hiszen akkor igazat mond! — üvöltött egy má^ik farkas, és hévvel ütött a birka fejére. A birka koponyacsontja megrepedt. — Igazat mond. — Akkor hát te hazudsz! Ütés. Reped a koponya. — Hazudsz, vagy nem hazudsz? Ütés. Szakad a bőr. törik a csont. — Én hazudok. — Ű-úgy? Hazudsz, kutya? Hazudni mersz? Vágás. Csurgott a vér. — Hát hazudtál, griííma- dár? Ugye, hogy van apád is. Szúrás. — Van apám is. — Ugye, két apád is van? Rúgás. — Jaj. két apám van. Törés. — Ugye, három apád is van? Égetés. — Jap, három apám van. Ütés. — Ugye, annyi apád van. ahányat akarunk? Reszelés. — Jajjaj, száz apám van! Ütés. — Ugye, gyilkoltál? — Igen. gyilkoltam. Rúgás. — Ugye, raboltál? Sok, sok ütés, törés. — Igen, raboltam. Szúrás. — No, ugye, hogy rágalmaztál bennünket? Égetés. — Igen. Törés. — No, ugye, hogy zavartad a vizet, amikor ittunk? Zuhogó ütések. — Zavartam. Ütés, vágás, szúrás, égetés. A birka már mozdulatlanul fekszik, gyöngén pihen. A farkasok kórusban üvöltenek. Farkas áll, és komor. Cigarettába gyújt, a keze fehér, a körmei ragyognak. Lábszárvédője tündök- lik a napfényben. A farkasok körülállják, és türelmetlen várakozásukban vonítanák. Int nekik. A farkasok elvitték a birkát az erdőbe. A szél zúgott, zúgatta, nyö- gette a fákat, és lóbálta erős ágaik sok, sok terhét.
