Békés Megyei Népújság, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-11 / 291. szám

1982. december 11., szombat Dallal élni jó... A Körös-parti iskolát 3-as számúnak nevezik Békésen. Valamikor, mielőtt még nem mozdult meg a föld a város lalatt, a főtéri, öreg épület­ben volt a hármas, most új­ban, gyönyörűben. Igen, ki merem mondani, hogy gyö­nyörűben, még azután is, hogy odabent végigjárom, körülnézek, és nem látom sehol a „doboztechnológia" toldásait-foldásait: igazi épü­letben járok, ami állandósá­got, otthonosságot sugall. Aztán az énekszaktante­remben olvasgatom a díszok­leveleket és emléklapokat, nézem Kodály portréját, a tavaly gyűjtött Bártók-album cikkeit, kézbe vehetem a kerámiagyűjtemény féltett korsóit, és hallgathatom két szívből beszélő tanárnő sza­vait az iskoláról, a novem­beri ünnepségről (amit köz­ben színes képmagnó-felvé­telről is végignézünk), arról, hogy úgy érzik, a gyerekek szeretik ezt az új iskolát, „már amennyire az iskolát szeretni lehet”, mondják mo­solyogva, de, hogy jó a köz­érzetük, az nem kétséges. Aztán az énektanítás, a kórus (a kis- és nagykórus!), a dal szeretete vagy nem szeretete a téma. Ha nem tudnám, ki az igazgató (La- borczy Aladárné) és melyi- kőjük az énektanárnő (Pó- csai Antalné), azt sem tud­nám, kit kérjek hosszasabb csevegésre? Mert az igazga­tónő éppen olyan magával- ragadóan beszél az énekta­nításról, a sikerekről és a mostanában tornyosuló ba­jokról, mint az énektanárnő. Jó ez ÍPv, gondolom ma­gamban, mert ahol áz igaz­gató nemcsak kötelességének érzi tenni valamit a kodá- lyi „Éneklő Magyarorszá­gért”, ott a szakos nevelő­nek is könnyebb, mi taga­dás: szebb a dolga. Szólampróba kezdődik az énekszak-tanteremben. Csend és figyelem, tiszta, kristá­lyos hangok. Pócsainé Ilon­ka elégedett. Az ősz végi ajándéknapfény csalogató. És szép, tiszta, olyan az ud­var, akárha kis park is le­hetne. Mitől van ez is? El­nyűtt, rossz hangulatú, pisz­kos iskolaudvarok rémlenek fel előttem. Nem, nem a múltból, nem az emlékeim­ből. Talán tegnapi, tegnap­előtti tapasztalataimból ... Végül is, valóban úgy van'az, hogy nem vagyunk egyfor­mák?. . . De: hogyan nevel­jük szépre, nemesre, rendre a gyerekeinket, ha a környe­zetük rendetlen? Igen, ez más téma. Most Pócsainé, Ilonka ül itt a szaktanterem egyik megvo- nalkázott (ötvonalas kotta­sor!) padjánál, és amikor az elmúlt két és fél évtizedről, meg a mostani, szinte fékez- hetetlén, áradó nagyot aka­rásokról- kérdem, csak két szót ismételget többször is: „tarhosi megszállottság ...”. Az élete Tarhossal, ponto­sabban a békés-tarhosi ének­iskolával kezdődik. A felvé­telivel, amire kissé megkés­ve ugyan, szánkón vitték ki, és ahol Gulyás Gyurka „bá­csi” volt a fő vizsgáztató, és Ilonka keményen helytállt. „Kollégista lettem, szalma­zsákon aludtunk. Villany sem volt akkor még, amikor pedig kihozták az első Ma- xim-lámpát, dolgozatot ír­tunk „a fényről”. Csodálatos évek voltak! Nem tudom másképpen mondani! És érezni sem, mert így volt igaz. Gyalog, vágy a ludadi lőrén jártam haza Békésre, hetenként. Jaj, az a lőréi Tudja, hányszor kisiklott ve­lünk?!. ..” Veres Ilonka két és fél évig volt tarhosi növendék. Mert Veres az édesapja ne­ve, aki asztalos létére hege­dűket is javított, meg mu- zsikálgatott rajtuk, a nagy­apa fejfájára pedig ez van írva: „Itt nyugszik Veres Gábor karmester.” Híres volt az a békési Veres-zenekar! Nagy bálák, nagy lakodal­mak hősei, csak hát velük együtt elszállt, elenyészett a nagy hír, szétfutottak idő­Ilonka felemeli a kezet... ben, térben a dallamok, a keringők hullámai, a csárdás kopogós, tüzes zenéje. Az ember — ha akarta is sokszor vagy „a jól felfogott érdeke úgy kívánta” megta­gadhatta az őseit, de elsza­kadni sohasem szakadhatott el tőlük. Veres Ilonka sem a karmester nagyapa zenélő kedvétől, a hegedűvel bíbe­lődő apa egy-egy sikerült nótájától, meg a szép alkal­mak dalolós kedvű óráitól. „Tudja, ma már nem di­vat: dalolni. De nincs is hol.. Nincs fosztóka, nincse­nek „hosszú téli esték”, il­letve vannak, de ott van azokon a televízió, és nézés közben ugyan ki dalol?” Hát álom lenne, vagy ta­lán egyenesen utópia az * a kodályi „Énekes Magyaror­szág”? „Nem, nem utópia! És nem is álom! Csak más körülmé­nyek között, másképpen. Nézzen körül ebben a te­remben. Tele van oklevéllel, serleggel. Nem én szereztem. A gyerekek, a tanítványaim, akik szerettek és szeretnek énekelni ... Látta őket. Ugye, mennyire szeretnek!? És amikor visszajönnek, ide, az iskolába, már nagylányok, anyák is sokan, ránéznek az egyik oklevélre, felragyog az arcuk, és felkiáltanak: én is énekeltem akkor a kórusban! Ez az életem egyik legszebb pillanata, ilyenkor.” És a többi? Van még ilyen szép pillanat? „Az is, amikor ezer, érti: ezer gyerek énekel egyszer­re, úgy, hogy hömpölyög, csilingel körülöttünk a dal, úgy, hogy a szemek is éne­kelnek, úgy, hogy kipirulnak az arcok: ilyenkor hiszek, igazán hiszek az eljövendő „Énekes Magyarországban”. Hallgatunk, de halljuk az ezer gyerek kórusát énekel­ni. Az előbb a képmagnóról szólt ez a kórus, és most olyan, mintha a folyosókról jönne be a hanghullám, ide, közénk; és ahogy felnézek a Kodály-portréra, bizony is­ten : mosolyog. Az ember, ha néha áten­gedi magát az érzelmeinek, mennyire megváltozik! Meny­nyire más, jobb lesz körü­lötte a világ, és olyat lát be­lőle, hall róla, ami még nem is látható, nem is hallható. „Én elmentem a vásárba fél pénzzel...” Székelyfonó. Ko­dály. Gyulai várszínház az elmúlt nyáron. Talán a teg­napelőtti próba itt a szak- tanteremben. Ilonka ujjhe­gyein rezeg a dal. Vissza a Földre!... No, nem úgy, ahogyan a szólás tartja, csak éppen lelépünk a dallamok szárnyairól, és körülnézünk ebben a de­cemberben, itt, a békési Veress Erzsi felvétele hármasban úgy is, hogy néz­zük azt, ami látható, és néz­zük azt is, ami láthatatlan. „Nem tudom, de ki kell mondanom most, hogy — minden ellenkező híreszte­lés dacára —, az énektaní­tás is egész embert kíván”. (Hozzáteszem magamban: megszállott embert kíván. Ügy. ahogyan az előbb Tar- hosról beszéltünk. Mert aki megjárta Tarhost, mintaho­gyan Ilonka megjárta volt,’ az testében-lelkében hordoz­za a Nagy Gödör emlékét, a tábortüzeket, a gyönyörűsé­ges közös énekléseket. Gulyás György igazgató úr tekinte­tét. melyből, akárha most is, a megszállottság lángja tündököl. Hozzáteszem ma­gamban: igaz embert kíván, mert a dal mindig igaz. A nép dalai mindig igazak, tiszták, tündökletesek.) Vissza a Földre! A kiáltó szavakhoz, az intéshez: nem minden úgy a jó, ahogyan van. Ahogyan az énektaní­tás fokozatos (de miért, mi­ért?!) háttérbe szorulása ag­gaszt, és ahogyan sokan pro­testálnak a felületesség, a másodrangúság ellen. „Az új tantervek idén ér­tek fel az ötödik osztályba. Három hónapja tanítom, két hétig nem volt tanköny­vünk, a tantervet a szakfel­ügyelőnk szerezte meg „va­lahonnan”, és sokszorosítot­tuk, mert nehogy azt higgye, megjött időben! Tanári ké­zikönyv! Sehol. Ha megér­kezik Csabára, mire mi be­megyünk. elfogyott. Én Deb­recenből szoktam megsze­rezni .. . Megszerezni, ne felejtse! Tavaly a negyedi­kes, új kézikönyv az első félév vége felé került a ke­zembe. Az is Debrecen­ből . . .” Bárdoss Lajos, a neves ze­neszerző mondta: „Dallal él­ni jó ...” Ez is olyasféle, minta kodályi mondás: „Le­gyen a zene mindenkié". Pó- csai Antalné, Ilonka egy azok közül, akik ezzel éb­rednek. és ha szép álmuk van. erről álmodnak. „A kórus... az a leg­szebb. És az is, hogy itt. ná­lunk, a hármasban, nem kell toborozni. Aki akar, csak az jöhet. Aki önként jelentke­zik. Hetvenötén vagyunk, minden tagja azért áll ott. azért énekel, mert ..dallal élni jó.” Hogy késik a kézikönyv? Hogy nem sietnek valahol valakik azzal sem, hogy idő­ben a tanárok kezében le­gyen a tanterv? Nagy hiba mind. Oda kell mondani ér­te. De a lényeg: a dal. Az. hogy dallal szebb az élet. könnyebb, kedvesebb a mun­ka. Ősi dolgok ezek, hová mehetnénk vissza, ha az * eredetét kutatnánk? A for­rást, a tiszta forrást, a lé­lek tiszta forrásait Ilonka felemeli a kezét, és Kodályt énekel majd a bé­kési hármas kórusa. Sass Ervin n természet, az élet csodálata festményeken Kamaratárlat a TIT-ben A TIT békéscsaba értelmi­ségi klubjában január végéig tekinthetik meg az érdeklő­dők Várkonyi János festő­művész kiállítását. Képei azt bizonyítják, hogy Várkonyi mindenre figyel. Gyönyör­ködik az élet kimeríthetetlen látványbeli gazdagságában. Ezen a kiállításon is láthat­juk azokat a képeket, ame­lyekről az emberi, tárgyi vi­lág, a természet, az élet sok­színűségének csodálata, is­merete, tisztelete sugárzik. Figurális alkotásokról van itt szó. Nála az elvonatkoz­tatás és az elvontság helyett a konkrétság jelenik meg. Festményeit szemlélve nem találkozunk rajtuk és ben­nük a formai alapkutatások és teoretikus meggondolások eredményeivel. Ö csupán az érvényes — a saját érzése szerint érvényes — táblakép megformálására törekszik. Várkonyi János képei titku­kat könnyen — néha talán túlságosan'is könnyen —fel- fedhetően rejtik. A kiállítás összképe kétségtelenül üde és kellemes látvány. A vá­logatás pedig, noha változa­tos témákat láthatunk, ki­egyensúlyozott, a munkák nagyjából hasonló szakmai szintet érnek el. A művész képein a szín a főszereplő. Vöröses-barna, szürke és kék finom árnya­latait vonultatja fel alkotá­sain. Üj képei a régebbieket is átértelmezik, így a követ­kező kiállításon, más kör­nyezetbe kerülve a már lá­tott képek is másként hat­nak. Bizonyos, hogy a festé­szet kedvelőinek és ismerő­seinek is meglepetés, jó él­mény ez a kiállítás. Említ­sünk meg néhány képet a tárlat anyagából. Három je­lenet foglalkozik a házasság születésének és válságának, lírai átmeneteinek, emberi magatartásaival: Boldogság, A harmadik, Válás. A mű­vésznek központi problémája az, vajon az ember meg tud­ja-e találni az elveszett kö­zösséget, a boldogságot je­lentő teljességet? Az egye­düllétről, a társas magány­ról, a látszat és valóság, az ünnep és a mindennapok el­lentétéről vallanak e művek. Az öreg órás című képe azt példázza: hihetetlen, hogy annyira fontossá válhasson valami, mint amennyire az elveszett dolgok, elmúlt idők tudnak, s amit mi tehetetlen módon akarunk pótolni. Az órásmesterség precizitását, fegyelmezett pontosságát fe­jezi ki a festészet gesztusai­val a művész. Reméljük, Várkonyi János további fejlődése is töretlen lesz, és egyre inkább megta­lálja sajátos arculatát. Ta­lán ha kevesebb motívumot alkalmazna, koncentráltabb, levegősebb elrendezést pro­dukálna, akkor felerősödne alkotásaiban a kompozíciós elemek tartalmi értéke, mint ahogy az aprólékos szín- és foltritmusok is izgalmasab­bá válnának. Cs. Tóth János Öreg órás Rendszeres a szeghalmi kollégisták társadalmi munkája A Budai Nagy Antal Közép­iskolai Kollégium tanulói — ve­zetőikkel az élen — mind több társadalmi munkát vállalnak a nagyközség fejlesztésében és szé­pítésében. Az idén például a 47- es út mentén — mintegy 250 méteres szakaszon — a zöldöve­zet megóvása céljából a tanács­tól kapott anyagból zárókorlátot készítettek és gondoskodtak azok lefestéséröl is. A nehéz terepen Tatár Miklós karbantartó irá­nyításával kitűnő munkát vé­geztek a diákok, s összesen mintegy 500 órát dolgoztak. Kü­lönösen a IV. A osztályosok, valamint az intézmény techni­kai dolgozói értek el figyelem­re méltó eredményeket. A kollégisták ezenkívül folya­matosan takarítják a fiú- és le­ánykollégium előtt levő autó­buszvárókat, valamint azok kör­nyékét is. Az épületek előtt fá­sítanak, parkosítanak, s rend­szeresen karbantartják a tanács segítségével a létesítmény kö­rüli parkokat. P. Gy. Hofi-show lesz szilveszterkor! A Magyar Televízió 4-es műtermében rög­zítették Hofi Géza show-műsorát, amelyet szilveszterkor láthat o. közönség. A műsor rendezője Horváth Ádám, vezető operatőr: Sík Igor (MTI-fotó: Friedmann Endre felvétele — KS) Guernica Az esztelen, világmérete­ket öltött fegyverkezési haj­sza, s az e tényt nap mint nap számolatlanul ránk zú­dító tömegkommunikációs eszközök régóta gondoskod­nak róla, hogy elültessék az emberiségben egy végső, nagy világégésnek a gondo­latát, s vele együtt a félel­met. Kása «Ferenc rendező Guernica című filmje gon­dolom éppen azért készült, hogy e belénk ivódott félel­met kibeszélje, s már pusz­tán ezzel is segítse elűzni a „démont”. Csakhogy e be­szélgetésben túl sokszor hangzik el, hogy az egysze­rű kisemberek e világmére­tű szörny leküzdéséért sem­mit sem tehetnek, s hogy már odáig jutottunk, ami­kor nem is a politika, a po­litikusok irányítják a nem­zetek, az emberiség sorsát, hanem a föléjük, mindnyá­junk fölé kerekedett fegy­veróriások. Ilyen kimondott súly alatt pedig nehéz beszélgetni. Ezért is nem tud tehát a film nézője partnerévé vál­ni Kosa Ferencnek. Marad tehát számára a látottak, hallottak passzív befogadá­sa. Na, de mit látunk és hal­lunk? Semmi esetre sem a beígért vészkiáltást. Inkább olyan filmbeli álhelyzete­ket. amelyek túlzott didak- tikussága, valószerűtlensége nem teszi lehetővé a — ha­zai valóságot jól vagy kevés­bé jól ismerő — néző ér­zelmi azonosulását a látot­takkal. S így, motiváció hí­ján elmarad az utótöprenke- dés, tehát az alkotás meg­ismerését követő hatás. Nehezen hihető például a napi több ezer téglát emel­gető gyári munkáslány vá­gyakozása a Picasso-kép után, s a csupa jő. talány és tökéletesség mintaképe, a szobrász is. Nem is annyira az általuk kimondott igaz­ságok, tévedések hamisak, hanem maguk a figurák. Közöttük egyetlen „reális” alak — a lány vőlegénye, ké­sőbbi férje — fedezhető fel. Talán éppen, mert ő van a legjobban megírva, alakít­hatta figuráját olyan jól Szilágyi Tibor. Az ilyen-amolyan helyze­tekben elhangzott gondola­tok egész sora robban petár­daként. De mert hamis ma­ga az alapszituáció, e sok eldurranó petárdából nem lesz tűzijáték. Ám miért ne élvezné a pornótól még eddig meg­óvott magyar közönség a nyugatnémet porno- és szex- barlangok világát idéző hosszú képsorokat? Félek tő­le, nem azt érti meg belő­le, amit Kosa el akar ve­lük mondani. Egyszerűen él­vezi a látványt, s nem ál­lítja össze egységes egész- szé az előtte és utána el­hangzottakkal, -levonva be­lőle a társadalmi, politikai következtetést. S hogy ezt nem teszi meg. az nem egé­szen az ő hibája. Mert ma­ga az egység hiányzik a filmből, a következetesség. Azt is mondhatnám, ennek a filmnek áz a legnagyobb hibája, hogy nincs megírva. Illetve jól megírva. Mert voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, érdemes volt beülni a moziba. Néhány jól megírt párbeszéd, hiteles élethelyzet és gyönyörű kép okán, amellyel Koltai Lajos operatőr percekre el tudott varázsolni. Csakhogy ez kevés egy olyan tehetséges alkotótól, mint Kosa Ferenc. Érthető, hogy a film szereplői. Ko­vács Ottilia, Ilyés István sem igen tudtak mit kezde­ni rosszul szabott szerepe­ikkel. B. S. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom