Békés Megyei Népújság, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-31 / 306. szám
NÉPÚJSÁG 1982. december 31., péntek o Sárréti boszorkányok A járási székhelyünkön, "Szeghalmon, a református templom mellett, a múzeum hófehér falán egy dombormű van. Egy nőalakot ábrázol. A tábla alján felírás: „Ezen a téren égették el 1724-ben az utolsó sárréti boszorkányt”. A boszorkány Kós András- né volt. Török Mária. Akit is az ítélet kihirdetése' utáni napon nyilvánosan megégettek. Találóan mondotta a múltkorában egy asszony a boszorkányokról beszélgetve: ,,A háborúval elmentek a boszorkányok is”. Ami azt jelenti, hogy az önmagunk, s a világ ismerete átformálta az emberi gondolkodást és hitet. S ma már, nem is tudjuk miért, éppen szilveszter táján emlegetjük a régi boszorkányokat, mesterkedéseiket, csodatetteiket. Talán mert a vidámságot akarjuk éleszteni vele? Hogy a sárréti boszorkányoknál maradjunk, ők is be tudtak bújni a kulcslyukon, s kutyává változni, 'sepiűn lovagolni, mint más táj boszorkányai. Mégis, vannak olyan tetteik, amiket érdemes megemlíteni. Nevezett Török Mária például kettétört egy pogácsát, s azt két fiatalembernek adta, azok megették'— éppen boroztak, mulatoztak —. s hónapokig tartó, „keserves nagy fájdalmat szenvedtek”. Tudnivaló tehát, hogy a boszorkányok is csak megFé[ kiló kenyér, egy liter tej. Illetve elég abból is egy fél. Vacsorára megteszi a tea is. Jó meleg grúz tea. Citrompótlóval, mert hideg van. Nem jön a kályhaszerelő. Ne is jöjjön. Legalább elsejéig ne. Fák nyikorognak. Köhögő ágak közt sápadt levelek. A földön zörgő szél kergeti őket. Motorok, autók, buszok, kamionok harapdálják borzongva a hajnali ködöt. Bőrödző lila combok tátog- nak kerékpárkormányok mögött. Arcok, álarcok riadt szemei, tört fényű szemgolyói bukkannak fel a kirakatüvegekben. Neonreklámok között vergődnek, falragaszokon cikáznak élettelenül. A hálószoba frissen sült, illatos, meleg cipó. Jóságosán gömbölyödő anyaméh. Vekkercsörgés hasít .tapogatózó homályába. A feleség apró szuszogása fel-felakad. Arcbőre sima. A húsban megduzzadtak a parányi erek. A könnyektől. Most azért feszes. A falak, a tárgyak komoran lehelik ki magukból az esti veszekedés még itt lebegő foszlányait. — Csak 47 forint! — Nem érdekel! Nem érdekel! Hiába is érdekelne! Száz forintunk van összesen ! És hol vari még.... — És hol van még elseje?! És hol varr még elseje! És hol van még elseje!!! Fogak őrölnek, a falatokhoz nyál keveredik. Női arc. Férfiarc. Szemben egymással. A szájakban mosoly készül. Kezek nyúlnak egymás felé. Csupor borul föl. Fél liter tej ömlik végig a térítőn. Lefolyik a szőnyegre. £ szemek összeszűkülnek. Tányérrá tágulnak. Fekete napkoronggá tágulnak. A rádió ötöt sípol: nyolc óra. Sál röppen. Kabát repül. Magába ölti a férj alakját. Két szárnya az egymást előző lábak körül örvénylik, a szemberohanó kövezet fölött, — Megint elkésett? Megint elkésett?... megint elkésett?... megint elkésett?... Ablaktáblák rezegnek. Falak záródnak- nyílnak. Minden fordulóban ott áll az igazgató. Pocakját haltak. Szájhagyomány szerint az egyik boszorkány nem tudott meghalni. Sulykot tettek a kezébe, akkor aztán meghalt. A sulykot elhajították. Egy gyerek meglelte. játszott vele, hát: elkezd táncolni, kolompolni a súlyok! Ez jó boszorkány volt, mert füvekkel gyógyított. és olyan messze járt értük, hogy gyalog meg sem lehetett járni. Ügy tartották, hogy aki vízfejjel születik, boszorkány lesz. A bábák boszorkányok voltak. Az egyik bába kente a komáját. Azt mondta neki: „Hájjá kend, ha nem szeretném, . úgy megkenném, hogy so’se kelne fel többet!” Ha valakit megkörnyéke- _zett a boszorkány, kést kellett vágni az ajtó sarkába, vagy kis seprűt támasztani — a rontás nem hatott. Milyen nagy tudományuk volt a boszorkányoknak! Tudták, hogy... ha Vízkeresztkor szentelt kenyérből pirított a lány. s azt a feje alá tette, megálmodta, kihez megy férjhez. (Körösszegapáti románoktól való gyűjtés, mint az is. hogy:) Ha fonókában hátrafelé seperte a szemetet a lány. azt a rostába tette, s a szabadkémény alatt rostálta, meghozta a szerencséjét, de csak akkor, ha egész nap böjtölt. és le se ült! A rostavetéshez is értettek a régi asszonyok. A rostába két tanuló támasztja alulról. Izzadnak. Meg kellene törölni a homlokukat. De a pocakot elengedni nem lehet. Szájukba csurog az izzadtság. De az igazgató nem látja őket a pocakjától. Szemüvege fölött pislog. Orrából sivítanak elő a hangok. Megint elkésett? A lépcsők kövei, a folyosók burkolata rücskösen, ridegen préselődik a botladozó talpak alá. A járás üteme lelassul. Ajtó nyílik. A cipő orra, a lógó-lengő pertlik eltűnnek a küszöbön átbugy- gyanó fényben. Itt jó. Itt nagyon jó. Nyugalmas, meleg bárka. Ring- lebeg a történelem üvegtiszta tengerén. Anyagi gondok ...?... — Nehogy azt higyjétek, hogy Dobó kapitány egri győzelme olyan nagyszerű tett volt, hogy egy mesénél többet érne. Lehet, hogy a törökök csak azért indultak Bécsnek, mert a szultánt a feleségei 47 forintos nylonharisnyáért nyaggat- ták. Ezért igazán kár volt útjukat állni. Nem? A napfény zümmögését a mennyezethez lapítja a fel- dörrenő nevetés. Felszakítja az ajtót is és hömpölyög a folyosóra. Sodorja maga előtt a férfit. Az lobogó hajjal, szürke, zárt szemmel veti magát az utca örök átalakulásába. Darab-ideig áll csak az ajándékbolt kirakata előtt, azután visszafordul. Megy, megy szembe a lökdösőkkel, a tyúkszemtaposókkal, a könyökölve tolakodókkal. Arcát beletemeti a szélbe. Az igazgató éppen öt keresi. A kollégák csillogó szemmel, sokatmondó arccal sorakoznak, tipegnek körötte. — Jöjjön kolléga! Magára vártunk* ’ Búcsúzó kollégánkat búcsúztatjuk. Elmegy tőlünk. Máshová megy dolgozni. Búcsúzik csak magát vártuk. Vörös, sárga, fehér üvegek, fémpoharak táncolnak az asztalon. A kavargó fejek fölött alaktalan mondatok, nevetésfoszlányok röpködnek. Ide-oda-ide-oda-ide- oda. Elcsúszva egymáson. Egymásba ütközve. egy zsoltáros könyvet tettek, de előbb azt átkötötték egy gatyamadzaggal, s az oltár billent erre az oldalra, avagy amarra, megmutatta a jövendőt. Szeret? Nem szeret? Nem tudom kinyomozni, melyik oldal volt a szeret, s melyik a nem szeret? A boszorkányok „kötöttek és oldottak”. Mert segíteni is tudtak. Ha valaki sebes nyavalyában szenvedett, kilencféle magot kellett ösz- szefőzni egy cserépfazékban, kivinni a keresztútra, kiönteni, aki belépett elsőnek, arra ragadt rá ... Ha valakit megrontottak, a javasasszony — a segítő boszorkány —, a megrontott lábanyomát a kötőjébe tette, ebből megtudta, ki rontotta meg az illetőt. Így tudta meg az egyszeri asszony is, akinek 13 gyereke .volt. és csak három maradt életben, a többi félelmes nyavalyában halt meg. És amikor a javasasszony az említett módszert „megcsinálta”, megmondta, hogy az a férfi rontotta meg, akihez nem ment feleségül! Ami a Sárréten is ritka eset, mert általában az asszonyok voltak a boszorkányok. Szegény férfiak szenvedtek, mint néhai Nagy István is, aki .. . „este hazajővén az istállóban lefeküdt. Kósné kutya képében — odamenvén rá ott meggyom- rozá .. .” Hol vannak már a boszorkányok!? Elvitte őket az Idő. Nem kószálnak árnyak a téli esték sötétjében a lobogó mécsvilágnál. De az emberi lelkekben sem. Bertalan Ágnes — Nem, nem, nem, nem, semmilyet. Legfeljebb egy kis kólát. — Kólát?! Na, te se viszed sokra így! Tenyerek csapódnak a hátán, a vállán. Nevetés borzolja a tarkóját. Támaszt keresve áll föl. Csak hátakat lát. Meg üres arcokat. Arcokat, amelyekből a szemek eltűntek. Kihátrál. De egy öreg kollégába ütközik. Ez is történelemszakos. — Nem azért mondom, fiatal barátom, de mert egyetemet végzett, még nem biztos, hogy mindenben eligazodik. Persze, ha nem tart igényt a nagyobb tapasztalat tanácsaira, maga tudja. Nem tudom, ki lesz az új tanfelügyelő, de ahogy az óráit én meglátogattam, szerintem maga nem az az alkat, hogy jól járna vele, ha magát jelölnék ki. Nem az számít, hogy egyetem, vagy főiskola. A tapasztalat, fiatal barátom. A tapasztalat ! A fiatal férfi tovább hátrál. Hátrál a lépcsőn is. Lefelé, egészen á kapuig. Kezét emeli az idősebb kolléga penészes, korhadékszagú le- hellete elé. Az a legfelső lépcsőn áll. Eltakarja a napot a fiatal férfi elől. El minden sugarát. A fiatal férfi fázik. A fiatal férfi fut. Fut a kis utcában. Fut a néma emberek között. Át az úton. Visszarántott ló ágaskodik. Nyerít. Durrogó hangok zúdulnak rá. Leperegnek róla. Ei sem érik. All az ajándékbolt előtt. Áll a pult előtt. Áll a pénztár előtt. Fut, rohan tovább az úton. Zsebében a kis csomag. Fülei gyermekhangokra tapintanak: Állami Napközi Otthonos Óvoda. Az ajtó előtt megkettőződik a cipők kopogása. A feleség rohan, röpül az en- gesztelés melege felé. A férfi magához kapja. Fölkapja. Forog. Forog vele. Nézik őket. Az ablakokból. Az utcáról. Némán. Fejcsóválva. Egymást látják, önmagukat látják. A férfi zsebéből kiesik a kis csomag. Gyerekek kapják föl. Visongva. A férj, a feleség pihegve áll. Egymáshoz simulva. Nézik a gyerekeket. Nevetik őket, ahogy a kibontott nylonharisnyákkal szaladnak. Futnak kör- be-körbe. Az óvoda udvarán. A harisnyák meg lobognak. Szállnak. Szertefoszlanák. Fölöttük áttetsző, tiszta felhők ... Kőváry Ernő Péter: Két bolond: egy pár Kormos Sándor versei: Návsteva Klepoce srdce ako vlak, akoby hnalo piesty motora. Krajina bezi naopak, daleky obzor trieli dokola. Nenájdem byfku potechy, vzrusene jastrím oknom do pofa; vrany tam májú preteky, chceli by lapít násho sokola . . . Zastavili sa kolesá ocefového kolosa. V srdei sa pohlo zvedavé ticho. Prekrásna (jvojtvárna Caba cakala vofného raba, co sa k nej nikdy nesprával licho. Rondó í róla szól a régi bordái aki otthon sose lakott s szíven ütött koldusbottal csukott ajtót ablakot ahol kárognak a varjak oda sátort minek verjek lelkem drága szivem olcsó kongó sírban ring a bölcső síri bölcső reményt ringat megálmodni koldus rangot ahol kárognak a varjak oda sátort minek verjek róla szól a régi bordal aki otthon sose lakott s szivén ütött koldusbottal csukott ajtót ablakot Jogerős szemfedő Szívünk csatatér Nászunk temető öleli halálát Két volt szerető Sírásó szemeden Villog a szerelem Ravatal-fénye Családi-ház-tetö Jogerős szemfedő Birtok-reménye Szívünk csatatér ■Nászunk temető öleli halálát Két volt szerető Arcok közelről Kormos Sándor Négy óra után pár perccel fejezte be a próbát a szlovák gimnázium mandolinzenekarával, s ezért itt, és nem a Lékai-kollégiumban találkozunk, ahol nevelő tanár. S hogy még mi minden Kormos Sándor — költő, újságíró, népművelő — nehéz lenne felsorolni. Ügy érzem, az egész emberhez kulcsszó a Polyfónia, a tavaly megjelent verskötetének a címe. vagyis a többszólamúság. — Ez az első,önálló kötetem — addig lapokban, antológiákban szerepeltem —, s ebben szlovák és magyár nyelvű verseimet adtam közre, meg műfordításokat. Szlovákról magyarra, magyarról szlovákra. Anyanyelvem a szlovák, hatéves koromig csak ezt beszéltem, a magyart az iskolában tanultam meg. így lettem kétnyelvű, s ez meghatározója életemnek, munkámnak, mint általában a nemzetiségieknek bárhol élnek, bármelyik országban. — Mégis ritka az. hogy va- laki olyan szinten birtokolja a második nyelvet, hogy azon is anyanyelvi szintű alkotást hozzon létre. — Én inkább azt mondanám. hogy nagy _ ajándék, ha ezt eléri az ember, mért gazdagságot jelent két kultúra részesének lenni. Ez pedig csak tökéletes nyelvismeret mellett lehet. Nekem egyaránt kincset nyújt a szlovák és magyar kultúra, s ha a költészet művelését nemcsak egyéni kiteljesedésnek tartom, hanem szolgálatnak, akkor különösen nagy a jelentősége. Anyanyelvemen szólok a hazai szlováksághoz, s ugyanakkor erős kapocs ez Szlovákiával is, de közvetlen kontaktusom van a magyar kultúrával itthon és a határon túl is. — Valóban sokoldalú lehetőség két nyelven írni. Közvetítőnek lenni két nép között. De mi dönti el. Jiogy melyik verset, milyen nyelven írja meg? — Van. amikor egy gondolat, máskor amint a vers már kikívánkozik belőlem, egy kezdő sor, vagy egy szókapcsolat egyik, vagy másik nyelven kényszerít a választásra. — Verseiben visszatérő téma a szerelem, szabadság igazság. A forma pedig változó, de ami állandó, s szinte ismertető jele mindnek, az a ritmus. Akár énekelni is lehetne. — Tudom, merészség az örök fogalmakkal foglalkozni, sokan banálisnak tartják; remélem — szándékom szerint megvalósításuk nem az. A ritmus? A nyelv zenéjének kihasználása, s ezt nálam még az aktív — bár amatőr — zenélés, az egyik nagy szenvedélyem segíti. — Újból egy ritkaságot említek: műfordításai oda- visszaságát, és gondolom, ezek sem öncélúak. És nem véletlenek. — Sohasem. Itt is a közvetítő szerep az elsődleges, a mit, miért? Van amikor az' dönt egyik vagy másik mellett, mert nagyon jó alkotásnak tartom, és -üzenete is van ugyanakkor. Ilyen volt például Tóth Árpád verse, a Nézz ránk Ady Endre, mert a két nép drámai küzdelmének.sorsát érzékelteti. — Aránylag későn kezdett írni, alig tíz esztendeje, Előnye viszont, hogy már az érett ember szólal meg. Legközelebb mivel? — Most készül a második önálló kötetem, Pozsonyban jelenik meg és szlovák nyelvű verseimet tartalmazza. Vass Márta
