Békés Megyei Népújság, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-06 / 261. szám

o 1982. november 6., szombat NÉPÚJSÁG Aradon a Napsugárral Gyerekeknek játszottak nemrég Svédországban, 's most, a napokban Romániá­ban. Ha azt kérdezem a békéscsabai Napsugár báb­együttes tagjaitól, hogy hol volt nagyobb sikerük, azon­nal Romániát mondják. Ez persze nem különösebben csodálatos, mert Svédor­szágban svéd gyerekeknek, Aradon és környékén pe­dig magyar gyerekeknek játszották el a Tréfás lako­dalmat, a Vásárt és a Há­rom kismalac című bábko­médiát, Amíg a svéd gye­rekek csak a látványt él­vezhették, és a figurákból, a díszletek változásaiból kö­vetkeztethettek arra, mi is történik a paraván felett, addig az aradi, a kisiratosi és a pécskai gyerekek min­den szót értettek, sőt, részt vettek a játékban, és heves kiáltozással biztatták a far­kast verő- kismalacokat. Ha Svédországban nem. Aradon és környékén az új­ságíró is ott lehetett velük, és hallhatta, láthatta, le­Idegennyelv-okta tásunk eredménytelenségéről már sokan és sok helyütt cikkez­tek. Hozzá kell tenni: jog­gal. Hiszen immár generá­ciók nevelkedtek fel úgy, hogy négy, többségében pe­dig nyolc éven át tanulták az orosz nyelvet. Az ered­ményről jobb nem beszélni. Időszerű volt tehát — a korszerűsítési programba ágyazva — átértékelni és. új alapokra helyezni e nyelv oktatását is. Igaz, a terve­zetthez képest egyesztendős késéssel — ez esetben örül­hetünk is neki, hiszen az alaposabb előkészítés érde­kében történt így —, de az idei tanévben bevezették az általános iskolák ' negyedik osztályába is az orosz nyel­vet. „Házi" tapasztalataim sze­rint az apróságok rajonga­nak az orosz nyelvi órákért, naponta előadják otthoni kör­nyezetben frissen szerzett idegen nyelvi ismereteiket. A tankönyvük érdekes, vég­re korunkhoz igazodó. Az indulás tehát megfelelőnek ígérkezik. Néhány évvel ezelőtt a megyeszékhely egyik általá­nos iskolájában járva a Nagy Október eseményeiről felső tagozatos gyerekekkel beszélgettem. Többségük tá­jékozatlansága elképesztő volt. Kinevezték például Vlagyimir Iljicset a német fasizmus ellen vívott Nagy Honvédő Háború fővezérévé. Nyelvi felkészültségük — né­hány tiszteletre méltó kis­diáktól eltekintve — hason­lóan rossz képet mutatott. Nos, a november 7-i ün­nepséget megelőzően ismét felkerestem egy iskolát. Ahol a gyerekekkel beszélgetve jegyezhette a sikert, a vidám tombolást, amit 4—500 gye­rek produkál, ha jól érzi magát, és kedvére valót lát a bábszínpadon. Azt hiszem, ugyanezt érez­ték a napsugarasok is, mert ritka jókedvvel játszottak, bolondoztak a paraván mö­gött, és soha szebb virágo­kat nem kaptak, mint a kisiratosi, a pécskai és az aradi gyerekektől. Különö­sen Pécskán halmozták el az ősz legszebb virágaival a napsugaras lányokat, akik előadás után még külön bábbemutatót is rendeztek a színpadra érkezett gyerekse­regnek. Ügy látszik, nem véletle­nül mondta Lelik Anna, a pécskai magyar óvoda veze­tő óvónője: „Hetek óta ké­szültek a bábszínházba, s amint látja, sok szülő, nagy­mama, nagypapa is eljött.” Hegyes Annamária és egy nagy, piros szegfűcsokor a három malackát kereste a színpadon. Jött vele a nagy­megállapítottam : lelkesedé­sük, tájékozottságuk lénye­gesen jobb a korábban' ta­pasztaltaknál. Kedves han­gulatú játékos találkozónk­nak a füzesgyarmati általá­nos iskola adott otthont. Az iskola 863 diákja hét telep­helyen tanul, így nem is volt olyan könnyű összeverbuvál­ni azt a néhány negyedikes, ötödikes kisdiákot, akikkel végül találkozhattam az is­kola ebédlőjében. „Szeretnek játszani” Tájékozódásként először néhány szót váltottam az is­kola igazgatójával, Zöld La­jossal. Ö számolt be arról, hogy iskolájukban néhány év óta nagy népszerűségnek örvendenek az orosz nyelvi szoktató tanfolyamok. A foglalkozásokon már máso­dikos tanulók is részt vehet­nek. A TIT által szervezett nyelvi tanfolyam résztvevői lettek aztán az orosz nyelvi tanítás; órák leglelkesebb kisdiákjai. Időközben megérkezik Ma­kai Istvánná is, aki — na­gyon bölcsen — belelopja a még hagyományos ötödikes' orosz nyelvi tankönyveken alapuló óráiba az új, negye­dikes tankönyv friss mon- dókáit, játékait. Tapasztala­tai szerint a gyerekek kez­deti lelkesedése az igen el­avult tankönyvek miatt a hetedik és különösen a nyol­cadik osztályban csökken az orosz nyelv iránt. De mint mondotta: — A tantervet, és nem a tankönyvet kell tanítani. — Makainé azt vallja, hogy az idegen nyelv oktatásában feltétlenül ki mama, elegánsan, ünneplő­be öltözve. A színpad má­sik sarkában, ahol a Vásár bábui vártak a csomagolás­ra, Bán Béla fizika-kémia szakos tanár úr a II. számú magyar iskolából a bábké­szítés fortélyairól faggatta Lenkefi Konrádot, a Nap­sugár művészeti vezetőjét és atyját, mondván, hogy ide­je érkezett bábszakkört szerveznie Pécskán. Hozta az általa készített Cicamicát, Böbe babát és Malackát, s hogy jó szakmai tanácsokat kapott, az kétségtelen. Békés és Arad megye kul­turális kapcsolatának egyik jeles állomása volt a KPVDSZ „Napsugár” báb­együttesének romániai ven­dégszereplése. A kapcsolat­ról, az eddigi alkalmakról, a Körös-vidéki és a Maros-vi­déki vendégszereplések fon- tossságáról beszélt az érke­zés utáni fogadáson az aradi kell és lehet elégíteni a gye­rekek játék iránti igényét. Pálné Tóth Ilona negye­dikben tanító pedagógus sze­rint a gyerekek nagyon él­vezik az orosz nyelvi órá­kat. Nagy dologként említi meg, hogy még az ismeret­hordozókat is sikerült be­szereznie az új tantárgyhoz az iskolának, kivéve a szó­kártyákat és szóképeket. (Ügy látszik, valaminek azért mindig hiányoznia kell...) Ki tud többet oroszul ? A gyerekek már izgatottan vártak. Hamar megegyezünk abban, hogy külön helyez­kednek el a negyedikesek és külön az ötödikesek. Bár közös bennük az, hogy mind­két osztály tanulói ebben az esztendőben kezdték el az orosz nyelvet tanulni. Bemelegítésként néhány szó nemére kérdezek rá. A gyerekek lelkesen vágják rá a helyes megoldást. Sugárzik az élvezettel szerzett idegen nyelvi tudás okozta örömtől az arcuk. Aztán mesélni kez­denek. Herczeg Lajos például ar­ról, hogy otthon orosz nyel­ven szokta öccsét elámítani, amit az apróság holmi ma­lac beszédként értelmez. Természetes hát, hogy ez is a szókincs gyors gyarapítá­sára ösztönzi Lajost. Such Anna időnként nyolcadikos nővérét kéri meg a lecke ki­kérdezésére, aki nem túl­zottan örül ennek a megtisz­teltetésnek. Az ügyesen fe- lelgető Kenyeres Réka arról számol be, hogy testvére le­velez egy szovjet pajtással. Réka mivel még negyedikes, bábszínház előcsarnokában Todor Dumbrave, az Arad megyei művelődési bizottság munkatársa, majd Adriana Petrica, a bábszínház igaz­gatója mondott pohárkö-- szöntőt a napsugarasok ér­kezésére. Az aradi bábszínház és a Napsugár két különböző technikával dolgozik. Az aradiak a marionett-bábját- szást kedvelik, a napsugara­sok pedig úgynevezett „kesztyűs bábokkal” mutat­ják be darabjaikat. (A ma­rionettfigurákat felülről, zsinóron mozgatják, míg a „kesztyűs bábokat” közvetle­nül kézzel: a játékosok egy ujja a fejet, két ujja a bá­buk kezét.) A lényeg azon­ban egy: nevelni, szórakoz­tatni a gyermekeket, tanul­ságos, játékos történetek megelevenítésével. Eisele Szűcs Zoe, aradi báb- és díszlettervező á pécs­kai előadásra készülőben meséli: „Évente három új bemutatót tartunk és turné­zunk is. Legutóbb a cons- tancai fesztiválon második díjat nyertünk.” Az aradi bábszínház hivatásos együt­tes. Tízegynéhány bábmű­vésszel és technikai személy­zettel dolgoznak. Lenkefi Konrád útközben mondja el a Napsugár „leg- újabbkori” történetét, a hu­szonegyedik évébe lépő, lel­kes kis csoport néhány utób­bi esztendejének kiemelkedő sikereit; de szóba jönnek a régebbiek is. Az, hogy hu­szonegy év alatt negyven bábdarabot játszottak, a negyvenből harminchathoz összesen 350 bábut tervezett és készített, és négy kivé­telével valamennyi előadást ő rendezte. Tizenegyszer sze­repeltek a magyar és kül­földi televízióban, a tizen­ötödik a román televízió november 8-i magyar adása lesz, ahol az aradi előadás néhány részletét láthatják majd a tévénéző gyerekek. „Külföldi utak? Eddig ti­zennyolc alkalommal Peru­tól Olaszországig, Jugoszlá­viától az NSZK-ig: 43 vá­rosban.” És a legnagyobb si­ker? A csúcs? „Talán Bar­tók Cantata profana-jának bábszínpadi változata.” nem tud olvasni, írni oro­szul, de alig várja, hogy csendestársként bekapcsolód­hasson a levelezésbe. A ne­gyedikes Fekete Györgyi ti­tokban már megpróbálta raj- zolgatni a cirill betűket. Er­re az ötödikes Istók Csaba megjegyezte, hogy ő bizony még kever; a magyarhoz ha­sonló betűk írását. (A dolog csak azért tűnhét furcsának, mert az ötödikesek hama­rabb kezdenek hozzá a be­tűk írásához, mint a negye­dikesek, akik viszont alapo­sabb szóbeli kezdő szakasz útján ismerkednek az orosz nyelvvel.) Teszünk is egy próbát. Kezdődik a verseny. A ki­sebbek kérdeznek, az ötödi­kesek válaszolnak. Gyönyö­rűen ment minden, amikor föltette valaki a „Kák tyib- já závut?” — kérdést. A nagyobbak erre már nem tudtak válaszolni. Ez azt mutatja, hogy a kisebbek lé­nyegesen jobb beszédkész­séggel rendelkeznek, amit az új tantervnek köszönhet­nek. Hogy ne szegjem sen­ki kedvét, új vizekre hajó­zunk. Sokat és jól tudnak Arról faggatom a gyere­keket. mit tudnak a Szov­jetunióról. Előre felkészül­tem a furcsábbnál furcsább válaszokra. De tévedtem. Herczeg Lajos már fújja is, hogy a Szovjetunió 250-szer nagyobb Magyarország terü­leténél. Meg hogy felépült az olajvezeték is, ami ha­zánkon megy keresztül. S mikor rákérdezek, mindezt honnan tudja, kiderül, hogy amikor édesapja egy szocia­lista brigádvetélkedőre ké­szült. akkor Lajos vele együtt böngészte végig a Szovjetunióról szóló könyvet és a Fáklya jó néhány pél­dányszámát. Ibrányi Magdolna arról Robog velünk a piros autóbusz. Három napig ro­bogott, közben, amíg a nap­sugarasok a paravánt építet­ték, hozta, vitte a gyereke­ket az aradi és a pécskai is­kolákból. Ilyen jó közön­ségnek régen játszottunk, hangzik az egyöntetű véle­mény az előadások után. És az a sok virág ... Felejthe­tetlen emlék. A búcsúvacsorán, az ara­di Park Hotel étteremben, a szokásos pohárköszöntők után még annyi a beszélget- nivaló. És remekül játszik — magyar táncdalokat — a zenekar, bemelegítőnek is jó az Astoria Hotel éjszakai discójához. Aki pedig nem a discót választja, hanem a szálláshelyét, az pihenni tér. Másnap, szombat délelőtt az elmaradhatatlan aradi piac, a köröndi vázák, bokályok, tányérok legfőbb lelőhelye. Olyan a piac, mint a vi­rágmező. A napsugaras lá­nyok masukkal hozzák a látvány szépségét a piacról, és a piros buszban nemso­kára felhangzik a dal: ,,Kék a kökény, zöld a petrezse­lyem, tótágast áll bennem a szerelem.. Futnak a fák hátrafelé, a jól végzett munka, a siker, a háromnapos vendégsze­replés számos élménye be­kerül majd a Napsugár em­lékkönyvébe, a többi közé. Hasznos, érdekes, tanulságos három nap volt. Amikor elindultunk a Park Hotel elől, a buszból is, lentről is integettek egy­másnak az aradi bábosok és a békéscsabaiak. A nap is felragyogott őszies arany- lással. Aztán elindultunk a nap után, hazafelé. Sass Ervin Malacka, Eitel Sándorné és a pécskai gyerekek mesél, hogy a Vörös téren álló mauzóleumban őrzik Lenint, s ezen a téren van a szovjetek „országháza” is. Ott áll egy nagy óra, ami­hez a moszkvaiak igazítják az időt. Ez az óra a Kreml­ben van. Such Anna Lenin­ről mesél. Hogy milyen hí­res volt, mert az ő vezetésé­vel tudta legyőzni a szegény nép a hercegeket és a cá­rokat. Réka még azt is tud­ja, hogy Lenin nagyon sok idegen nyelven tudott be­szélni. S a gyerekek ponto­san állapítják meg azt is, hogy miért ünnepeljük meg november 7-ét. Pécsi Beáta szerint a Szov­jetunió fővárosa Moszkva, s a lakossága majdnem annyi, mint Magyarországé. Lajos az Auróráról mesél, meg a Téli Palota körül dúló har­cokról, s arról, hogy miért lett Petrográd Leningrád. Kiderül az is, hogy sok gye­reknek látogatott már el a Szovjetunióba az édesanyja vagy édesapja. Többségük, ha felnő, szintén szeretne el­látogatni ebbe a nagyon gaz­dag, csodálatos tájakkal hí­vogató országba. Még marad annyi időnk, hogy egy rövidke felmérést készítsünk. A gyerekek több­sége az anyanyelvén kívül az oro£z nyelvet, a testneve­lést, a környezetismeretet és az éneket szereti a legjob­ban. (Ez a csöppet sem vé­letlen egyezés is mutat va­lamit.) Aztán jön a búcsú­zás ideje. Megegyezünk, egy hasonló beszélgetés erejéig találkozunk három esztendő múlva. Engem különösen az érdekel, mennyit őriznek meg ezek a gyerekek az orosz nyelv iránti érdeklő­désükből. A búcsúhoz stílusos kere­tet találunk. Közösen eléne­kelünk egy dalt orosz nyel­ven arról, hogyan táncol a répa a mákkal. A dal vidáman szárnyal... B. Sajti Emese MOZI Ősszel a tengernél \ A fiatal szovjet filmren­dező-nemzedék egyik legka- rakteresebt? alakja Nyikolaj Gubenko, A katona vissza­tér és a Sebzett madarak rendezője írta és rendezte az idei szovjet filmhét leg­jobb alkotását, az ősszel a tengernél címűt. A Fekete-tenger melletti sokszáz üdülő közül egynek az életébe pillant bele, meg­lehetősen általános érvényű következtetéseket vonva le az üdülők lakóinak szoká­sairól, tiszavirágéletű érzel­mi kapcsolatairól. A méla­bús hangulatú, őszi történet azért időnként nevetésre in­gerlő csipkelődéssé válik, s ez kissé megzavarja a nézőt. Már-már elandaloghatunk a csodálatosan fényképezett (Alekszandr Knyjazsinszkij kiemelkerő érzékenységű munkája) őszi táj, mindent beborító köd és unalom hosszú perceken át forga­tott képein, amikor hirtelen — a három unatkozó férfi­vendég nők utáni sóvárgá­sán — kénytelenek leszünk kizökkenni kellemesnek ígérkező tespedtségünkből. A hangulati szálak időn­ként logikátlan összezavará­sa okozza azt is, hogy a né­ző nem tudja eldönteni; az üdülő fáradf, mégis erősza­koltan lelkes kul túrosa, Vik­tor (Rolan Bikov alakítása) figuráján sajnálkozzunk vagy gúnyolódjunk. A filmnek emellett, -saj­nos, alig van megjegyzésre érdemes történése, monda­nivalója. Hacsak az nem, hogy minden üdülőnek meg­van a minden országra ér­vényes jellemzője. Neveze­tesen, hogy az emberek, ki­szakadva a napi hajszából, nem képesek okosan elen­gedni magukat, s hogy az átlagüdülő igyekszik más­nak látszani az idegen kör­nyezetben — többnek, kü­lönbnek mutatva magát —• mint amilyen valójában. Ebben a filmben termé­szetesen az- ellenkezőjére is akad példa. Alekszej, az üdülő magányos, igazán jó­vágású férfija éppen szám­vetést készít életéről. Ehhez aztán a helyes fiatalasszony, Nagyezsda személyében se­gítőre is talál. Kibontakozik egy folytatást is ígérő sze­relem. (Regimant Adomajtisz és Zsanna Bolotova emléke­zetes alakítása.) A kettejük egymásra találását követő képsorok igazán emelkedett, lírai megfogalmazásúak. Van természetesen az üdü­lők között könnyűvérű, öre­gedő hölgy is, meg kedves, a nagy történelmi sorsfordu­lót átélt, idősebb, művelt asszony is. E figurák jel­lemzése — fanyar, ironikus látásmódon keresztül — je­lenti a film másik erőssé­gét. Különösen emlékezetes a búcsúest, amelyen egy ci­gányegyüttes készteti az enyhe alkoholmámorban és önsajnálatban úszó üdülőket igazi érzelmeik kinyilvánítá­sára. A másik, hasonlóan jó lehetőség — amely kiakná­zatlan maradt — a kultúr­műsorra készülődő társaság próbája lett volna. E néhány történésen kívül viszont csak a hosszúra nyúlt reggelik, az unalmas esték, s a csodálatos színek­ben pompázó természet lágy ölén tett séták töltik ki az alig több mint egyórás fil­met. A látottakhoz még csak annyit érdemes megjegyez­ni : kár. hogy az idei szov­jet filmhéten nem szolgál­tak a szovjet filmművészet csúcsait jelentő — legalább egv — alkotással. B. S. E. „Kák tyibjá závut?” Ha megtarthatnánk lelkesedésüket...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom