Békés Megyei Népújság, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-13 / 267. szám

1982, november 13., szombat Zsalugáteres ablakok mögött Beszélgetések az ugrai könyvtárban A Szabó Pálról elnevezett, gyönyörű szép könyvtár előtt, napsütésben Fotó: veress Erzsi Ha van, aki úgy gondol­ja, ha van, aki nem úgy gondolja: Biharugra minden­képpen Szabó Pál faluja. Ügy is fogalmazhatnám, hogy először is Szabó Pálról nevezetes, minek is tagad­nánk, de nevezetes az ott élő emberekről is, akik nélkül én azt hiszem, nem lett vol­na Talpalatnyi föld, meg más egyebek sem. Azért írom mindezeket, mert még mos­tanában is előfordul, hogy akár Ugrán, akár másutt szó­ba kerül a vita, hogy így vagy úgy, meg a közmondás is, hogy „senki sem prófé­ta ...”, az ember közben, az ettől kívül álló, nem érti, nem tudja, hogyan van az: ahol a büszkeség lenne ter­mészetes, nem mindig az a természetes. Ülünk a Szabó Pálról el­nevezett, gyönyörű szép új könyvtárban Oláh Katalin­nal, a könyvtárossal, és kör­bejárjuk az épületet is, a polcokat is, meg az elmúlt egy esztendő zsúfolt esemé­nyeit, ami kezdődött azzal a szégyennel (no, nem az ug- raiak szégyene volt, most már világos!), hogy megnyi­tották a szép könyvtárat, az­tán be is csukták gyorsan, mert kiderült: a kémény nem használható. Rossz. Ki­csi. szűk. önti vissza a füs­töt. Itt az alkalom tisztázni hogyan is volt? Kiss Zoltán vb.-titkár mondja odaát, a tanácshá­zán: „Amikor mi ;s úgy érez­tük, meg a megye is java­solta. hogy Szabó Pál tiszte­letére megérdemelnek az ug- raiak egy igazi, új könyvtá­rat, nekiláttunk. Egyedi ter­vezés, miegyéb. Ebben a me­gyei könyvtár volt a fő moz­gató. Aztán jöttek a válto­zások. Hogy ne legyen ülő­padkás kemence, hanem cse­répkályha, kifejezetten zöld csempékkel. A csempehiány miatt hónapokig állt a mun­ka. A Komádi Építő- és Szol­gáltató Szövetkezet nem tudta, mi lesz? Ilyen fűtés vagy olyan fűtés? Közben még a kazános gondolata is felmerült. Aztán az követ­kezett, hogy nem elég egy kályha, kettő kell. A ké­ményt viszont egyhez ter­vezték, de kinek jutott ez eszébe? A végeredmény pe­dig. amiről már beszéltünk. Bezártuk a könyvtárat, kez­dődhetett az átépítés. A Bé­késcsabai Tüzeléstechnikai Vállalat szakemberei csinál­ták meg a műszaki leírást. Kiderült: az egyik fageren­da is benne volt a kémény­ben . . . Rossz rágondolni, mi lett volna, ha begyullad.” A kályhák ontják a mele­get, és mégis hideg van. Vagy inkább: nincs valami meleg. „A mennyezet nélkü­li, amúgy gyönyörűen ki­képzett, belülről nyitott pad­lástér, mondják, felszívja a meleget. Odafent lehet, hogy nyolc-tíz fokkal több van.” Nem akarom tetézni a nyitás körüli bajokat, de íme a pél­da: ami túl szépre sikerül (mert az!), nem mindig áll­ja ki a gyakorlat próbáját... A gyakorlat legnagyobb próbája most és ezután az, hogy elfogadják-e, megszere­tik-e az ugraiak az új könyv­tárat, ahol 6 ezer kötet könyv, 150 hanglemez és 35 folyóirat, plusz egy remekül alakuló Szabó Pál-könyv- gyűjtemény várja az olvasó­kat, az érdeklődőket. Oláh Katalin a presszóból jött át a könyvtárba, úgy érezte, jobban jár, ha itt dolgozik, de ha valaki a könyvtárról, a könyvtáros­ságról beszélget vele, az is kiderül' hamarosan, hogy iz- gatja-érdekli ez a mesterség, és — képesítés híján — a szakkönyveket bújja, kérdé­sekkel halmozza el a szeg­halmi járási könyvtár mun­katársait és vezetőjét, Bo- ruzs Józsefnét, akinek a 12 járási kiskönyvtár közül ez az ugrai nagyon a szívügye. „Volt itt egy fiatalember, szakképzett könyvtáros. Nem sikerült megtartani, elpályá­zott Ugráról. Katika nagyon akar. Nagyon szeretne ered­ményt produkálni, néha tü­relmetlen is kissé. De ki ne lenne türelmetlen, amikor tudja, hogy évekkel ezelőtt, a régi, azóta lebontott könyv­tárnak 400 olvasója volt, ta­valy szeptemberben már csak 68 (!), azóta felfutott 219-re, habár ezek közül 142 az általános iskolás.” Tehát a felnőtt olvasók száma az 1700 lelket számláló Bihar- ugrán 77. Ez bizony igen­csak kevés. Annál is keve­sebb ... „Pedig jó példával is szolgálhatok, mondja Ka­talin, beiratkozott olvasó a tanácselnökünk, Kiss Ernő, a tanácstitkár,* Kiss Zoltán és sokszor jönnek át, hogy mi újság? A tsz-től? Senki. A A halgazdaságtól? Négyen. A 77-ből különben 16 a nyugdíjas.” A kérdésre, hogy hány értelmiségi, főiskolát, egyetemet végzett lakosa van Ugrának, a válasz: „Olyan hetveh-nyolcvan. De hát: nem jönnek. Már azt sem tudom, hogyan hívjam őket.” Különben Boruzsnénak az a véleménye (és igaza is van), hogy a könyvtár pro­pagandája gyengécske még. Hogy Oláh Katalin jó aka­ratú erőfeszítései nem jut­nak el a címzettekhez. Szer­veztek egy író-olvasó talál­kozót a közelmúltban. Az elsőt, a könyvtárban. A tan­testületből csak Átva István igazgató volt ott, senki más. „Pedig kitettem a hirdető- táblára a meghívót!” — em­líti Katalin. Nyilván, jobb lett volna mindenkinek sze­mély szerint elküldeni. (Más kérdés, és roppant sajnála­tos, hogy a találkozó elma­radt: a meghívottak nem ér­keztek meg. Most aztán azon töprenghet a könyvtáros, hogy az első alkalom azon­nali kudarcát hogyan feled­tesse? Talán úgy, és nagyon okosan, hogy decemberben újabb találkozót hirdet, kö­zösen rendezik a szeghalmi múzeumbarát körrel, és a vendégek: Szabó Pál leánya, Bertalan Ágnes író és He- gyesi János költő lesz. A házigazda pedig a szeghalmi múzeumigazgató, Miklya Je­nő.) Addig pedig Oláh Katalin könyvtáros: „Még éjszaka is arról álmodom, mit kellene tenni, hogy sokan legye­nek?!” Valahogy olyan helyzet állt elő Biharugrán, amely­ben éppen annak az ellenke­zője látszik kialakulni, amit így fogalmazott meg a IV. országos könyvtárügyi kon­ferencia: „A könyvtárügy a társadalmi szükségletekhez képest lépéshátrányba ke­rült.’’ Nos, ha a „könyvtár­ügy” Ugrán maga a könyv­tár, a 6 ezer kötetével, hang­lemezeivel, Szabó Pál-gyűj- teményével, folyóirataival, pompás otthonával, akkor in­kább a „társadalmi szükség­let” lépéshátránya fedezhető fel, minden különösebb vizs­gálódás nélkül. Az, hogy a társadalmi igény, a szük­séglet marad el, jó messzi­re a kínált lehetőségtől. Baj ez? Attól függ, honnan néz­zük. Persze, hogy baj, de ha bízunk abban, hogy okos irányítással, szervezéssel, az igények felmérésével és fel­keltésével foglalkozni szintén népművelői, könyvtárosi fel­adat, akkor ez a mostani, letagadhatatlan „lépéshát­rány” egyre kisebb lesz, és el is tűnik szépen. Mert most még, például, ez a jellemző: „összeállítot­tam egy játékos vetélkedőt, gondoltam, ez (is) kell az ifjúságnak! A határőr KISZ- esek itt voltak, de a másik két csapatot úgy szedtem össze az utcáról, meg a presszóból. Amikor már itt voltak, akkor jól érezték ma­gukat.” Ahogy beszélgettünk, so­káig motoszkált bennem: ho­gyan is írhatnám meg a legtalálóbban azt, amit Ug­rán tapasztaltam? Aztán hir­telen, ki tudja honnan, egy régi sláger jutott az eszem­be (no lám, ez hogy történ­hetett?), a sláger, amely így kezdődik: „Az egyik szemem sír, a másik meg nevet.” Az­tán már nem tudtam elhes­segetni, hogy egy könyvtár­ban, azért, mégis! De az igazság, amit kimond, még­iscsak igazság. Ugrán, ebben a gyönyörű, új könyvtárban, melyet Szabó Pálról nevez­tek el, nevet az ember sze­me, ha körülnéz. A másik meg sír, hogy csak minden kilencedik ugrai lakos tud róla, az olvasója. A többi csak kívülről látja, vagy még úgyse. A tett, a közös akarat e ritka megnyilvánulása a leg­fontosabb. És ez a közös akarat 1 millió 200 ezerért felépített és berendezett egy könyvtárat, melynek évente 30 ezer forint a tanácstól kapott állománygyarapítási összege, és ez bizony nem kevés! Az pedig egyenesen sok és biztató, hogy a köz­ség vezetői nemcsak „hiva­talból” szeretik a könyvtá­rat; hogy itt olyan már a „divat”, hogy vb-ülésekre. tanácsülésekre a szeghalmi járási könyvtárigazgatót is meghívják, és könyvtári ügyekben, közművelődési dolgokban kikérik a vélemé­nyét. „A fenntartók szemlé­letének változása nélkül a könyvtárügy kibontakozása el sem képzelhető" — szö­gezte le az a bizonyos orszá­gos konferencia. Hát ami Biharugrát illeti, ez a té­nyező már régen adott. Ta­lán nem is kellett „szemlé­letváltozás”, mert itt min­denki akarta, támogatta, sze­rette a könyvtárat. Csak köz­ben 68-ra esett az olvasók száma, most a felnőttek kö­zül hetvenhét: nem árt ezt még egyszer felemlíteni! A rosszul sikerült kémé­nyen már csak nevetnek, persze, kicsit keserűen. A mostani gondok-bajok is a múlté lesznek egyszer, mert sokan akarják így. „Lépés- hátrányban lennének az ug­raiak? — kérdezi szinte ön­magától a járási könyvtár igazgatója. Az is lehet, hogy egyik napról a másikra a könyvtár kerül lépéshátrány­ba. Ha megismerik, és egyre többen nyitnak be majd az ajtaján.” Van tehát remény, el­szántság, akarat, vannak képzett, okos tanácsadók, se­gítők. Egy valami azért na­gyon hiányzik ebből a könyvtárból. A névadó arc­mása. Egy festmény, vagy egy fotográfia ... Elnézést a halk szavú megjegyzésért. Sass Ervin Táncverseny Mezökovácsházán (Tudósítónktól) Társastáncverseny színhe­lye lesz vasárnap, november 14-én a mezőkovácsházi mű­velődési központ színházter­me. Antali Zoltán táncpeda­gógus irányításával Gyoma- endrőd 8, Hódmezővásár­hely, Miskolc, Szarvas és Szeghalom 1—1, Szeged és Szentes 2—2, valamint Me- zőkovácsháza 10 párosa ver­seng majd az első helyezé­sekért, délelőtt az E (úttö­rő), délután pedig a Dl osz­tályos versenytáncosok prog­ramján. A versenykörök szünetében Földi János— Tóth Ildikó C osztályos ko­vácsházi táncosok bemuta­tó műsorában gyönyörköd­het a társastáncot kedvelő közönség. A közelmúltban Hódmező­vásárhelyen, majd Gyoma- endrődön lezajlott E osztá­lyú táncversenyeken is szép eredménnyel szerepeltek a mezőkovácsházi fiatalok. Vasárnapi rendezvényük bi­zonyára méltó folytatása lesz sikereiknek, ahol a győzteseknek járó díjakat Arnóczky József, a vendég­látó művelődési ház igazga­tója nyújtja át. Szűcs József Csillagászat iránt érdeklődök, figyelem! A Tudományos ismeretterjesz­tő Társulat Békés megyei Szer­vezetének csillagászati szakosz­tálya alapfokú tanfolyamot szervez azok számára, akik a csillagászati ismereteket alapfo­kon kívánják elsajátítani. A tanfolyam célja, hogy a je­lentkezők alapfokú vizsgára ké­szüljenek fel a központi tema­tika anyagából, illetve már meg­levő ismereteiket elmélyítsék, kiegészítsék. A tanfolyam 11 foglalkozásból, összesen 33 óra- bői áll, az egyes foglalkozáso­kat általában fél 4-től 6 óráig tartják a TIT békéscsabai Ér- tesmiségi Klubjában. A tanfo­lyam végén a hallgatók vizsgát tehetnek két szakcsillagászból és egy társulati megbízottból álló vizsgabizottság előtt. Az első előadást december 2-án, csütörtökön fél 4-től tart­ja a tanfolyam vezető előadója, dr. Kókai I^ászló tanár, a TIT csillagászati szakosztályának tit­kára. A jelentkezéseket novem­ber 26-ig fogadják el a békés­csabai Értelmiségi Klubban. Dr. Gácsér József, a szegedi tanárképző főiskola tanszékvezető tanára nyitotta meg csü­törtökön délután 5 órakor Dér István festőművész kiállítását Békéscsabán, a Képcsarnok Vállalat kiállítótermében. A művész jellegzetesen alföldi ihletésű olajképei nagy érdek­lődést keltettek a békéscsabai művészbarátok körében Fotói veress Erzsi MOZI Terence Hill és az ő filmje Persze nem tudom, meny­nyire érezte sajátjának Terence Hill, a tehetséges és szuper kék szemű film­színész a Sebastino Cioffini és Sergio Corbucci által ösz- szeírt akármit, ami Silvano Ippoliti fényképezésével és Sergio Corbucci (no lám, az olaszoknál is divat, hogy a rendező beleír a forgató- könyvbe!) rendezésével ke­rült a magyar honi film­vásznakra. Maradjunk any- nyiban, hogy annyi coltos és egyéb kaland ifjú hőse át- rándult kis időre a szuper­zsaruk közé, hogy minden kétséget kizáróan bebizo­nyítsa: ha kell, a szuperek­nél is szuperebb tud lenni. Néha fel is szikrázott Hill barátunk egyénien fanyar humora, nyilván egyéniségét sem tagadhatta (vagy játsz­hatta) le, különben a nagy bolondozás hosszú unalmak­kal terhesen ásítozott a nor­mál méretű vetítőfelületről. Íme, mondhatná valaki, itt az ellenpélda: a profi filmcsinálók is csődöt mon­danak, ha rossz és szellem­telen a forgatókönyv, csődöt mondanak még akkor is, ha ismerik a szakma minden csínját-bínját; ha a patika­mérlegen kimért és adagolt poénok, hatásos szituációk széthintéséhez is módfelett értenek. Amikor a film után azon töprengtem, hogy mit írok másnap a tisztelt Olva­sónak erről az olasz filmről, egyrészt zavarba jöttem, másrészt elfogott valamiféle méltatlankodás: de hát mi az ördögnek írjam le a magyar sajtóban huszonkétezer-hat- száznegyvenharmadszor azt, hogy: miért veszünk meg ilyen blödliket? Ki kérdezi meg és miért nem kérdezi meg az átvevőket, hogy „kedveskéim, erre miért po­csékoltátok a drága pénzt?” ... Megírjuk, megír­juk, újra csak megírjuk, és újra csak behozzák a limo­nádét, a színvonaltalan férc­műveket, az ilyen „Szuper- zsaru”-féle unalmakat. Igen, ennek a filmnek — a maga kategóriájában — az a leg­nagyobb bűne, hogy unal­mas. Hogy fellángol néha, és egy-két néző elneveti ma­gát? Az még semmi, az még olyan unalom, mint a szür­ke köd öt kilométeren át. Egyszóval, tisztelt Olva­sóm, ezen háborogtam ha­zafelé menet a moziból, mi­után Terence Hill jobb sors­ra érdemes tehetségén, jó- pofaságán és (mondják): a nők által imádott kék sze­mein elmerengtem. A za­vart meg az okozta, hogy vajon ez a Terence Hill (aki ugyan nem Lawrence Oli­vier), miért adta a nevét és önmagát ilyen botorságok­ra? Hát persze, a pénz, az a bizonyos mani, mani, ma- ni (így írva, magyaroschan). A lelke rajta, de mi, ma­gyar mozinézők, szórakozni is szeretnénk! A Szuperzsaru kalandjain, sajnos, nem szó­rakozhattunk. Csak bosszan­kodtunk jószerével, és újra csak elgondolkoztunk a fentieken. Mi ebből a tanulság? Talán annyi, hogy ha az ember megcsömörlik a tele­vízió hasonlóan „színvona­las” filmjeitől, akkor ne mo­ziba menjen, hanem sétálni, a Körös-partra, vagy Gyo- párosra, ha Orosházán la­kik, vagy az Erzsébet-liget- be, ha Szarvason. Ha ezt sem kívánja, olvasson köny­vet. Például Agatha Chris- tie-t. Még mindig jobban jár, mint a Szuperzsaru ka­landjaival, és még azon sem kell töprengenie, mitől tet­szett ez annyira a filmátve­vőknek, hogy zöld utat mu­tattak Corbucci filmjének. Van valaki, aki kitalálta? Sass Ervin

Next

/
Oldalképek
Tartalom