Békés Megyei Népújság, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-13 / 267. szám
NÉPÚJSÁG 1982. november 13., szombat Energiagazdálkodásunkban nem csökkent a szénhidrogénbányászok szerepe Beszélgetés a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkárával A hét elején Orosházán, a Bányaipari Dolgozók Szak- szervezete és a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa közös titkársági ülésen foglalkozott a megyénkben dolgozó szénhidrogénbányászok élet- és munkakörülményeivel. E tanácskozás szünetében kértük meg a bányász szakszervezet főtitkárát. Kovács Lászlót, hogy válaszoljon kérdéseinkre. A főtitkár — akiről megtudtuk, hogy még a nagyapja nagyapja is szénbányász volt, s maga gyermekként 1946- ban szállt először alá Nógrád bugyraiba, hogy segédmunkásként, csillésként, segédvájárként, majd aknászként végigjárja a bányaművelés minden fokát — készséggel vállalkozott erre a beszélgetésre. — A főtitkárrá választásomat megelőzően öt évig tevékenykedtem, az SZMT vezető titkáraként. Külön öröm volt ezért nekem most, hivatalos minőségben először a megye szakszervezeti mozgalmának vezetőivel találkoznom. Magánemberként már többször jártam Önöknél, különösen Gyula, s talán még inkább Szarvas nyerte meg a tetszésemet — kezdte elismerő szavakkal Kovács László. — Természeti értékeink mellett vajon természeti kincseinket is figyelemre méltónak tartja a bányász szakszervezet főtitkára? Másképp fogalmazva ugyanezt: hol helyezkednek el az olajbányászok — köztük a Békés megyeiek — a szakszervezet látókörében? — Ha nem haragszik meg, kiigazítom: fogalmazzunk inkább úgy, hogy szénhidrogénbányászok. Mert, ha olajosokról beszélünk csak, akkor a „gázosok” joggal neheztelnek meg ránk, és mi, bányászok, nagyon érzékenyek vagyunk ám, mert nem mindegy, hogy mélybányászról, vagy „napfénybányászról”, szénbányászról vagy ércbányászról, a szénhidrogénbányászoknál pedig az, hogy termelőről vagy kutatóról van szó, nem beszélve a gépgyáriakról. De félre téve a tréfát: a bányászat. önmagában is egy igazi nehézipari ágazat, s ezen belül még fokozatok vannak a munka nehézsége, veszélyessége és körülményei tekintetében. A kérdés lényegére térve. Korábban időszakról időszakra változott a megítélés: hol a szénbányászat, hol a szénhidrogén-bányászat kapott nagyobb hangsúlyt. Most — úgy érzem — szakszervezetünk XXII. kongresszusa s a kongresszusi előkészületek megteremtették az alapját az egységes szemlélet kialakulásának. — Hallhatnánk erről bővebben és konkrétabban? — Ügy foglaltunk állást, hogy a bányászat feladatait csak a föld méhének feltérképezésével szabhatjuk meg valóban. A szénkészletet már föl is mértük, most a szénhidrogénkincs számba vétele folyik, azután készül sorra a színesérclelőhelyek felmérése. Ez alapján az ezredfordulóig pontosan megjelölhető minden alágazat konkrét feladata a mindenkori 'gazdasági körülmények és köz- gazdasági megfontolások figyelembevételével. Ezekután válaszolhatok az előbbi kérdés második felére is: Békés megyében sem csökken azon kétezer ember munkájának a jelentősége, akik a Kőolajkutató Vállalat orosházi üzemében, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat orosházi üzemében, illetve az Alföldi Kőolajipari Gépgyárban dolgoznak ! — E jelentőségnek megfelelően alakul-e a szakszervezet véleménye szerint a szénhidrogénbányászok helyzete, élet- és munkakörülménye? — Kongresszusunkat ebben a kérdésben is mérföldkőnek tartom. Ott ugyanis megállapítottuk, hogy komplex energiagazdálkodást kell folytatnunk, tehát a bányászat alágazatait egymás mellett, s nem egymás rovására kell fejleszteni, ezért az egyetemességet. illetve kombina- tivitást mindenben érvényesíteni kell. Első lépésben így és ezért is adtunk helyt a nehéz terepen, nehéz munkát végző szénhidrogénbányászok jogos felvetésének, és támogattuk a szén- és ércbányászoknál már érvényben levő hűségjutalom bevezetését náluk is. Szeretnénk — a gazdasági lehetőségek függvényében — ezt a szénhidrogén-bányászat egészére kiterjeszteni a jövőben. Mármost az élet- és munkakörülmények értékelésénél abból indulunk ki, hogy bányászaink egy országosx nyitott műhelyben, változó munkahelyeken, a családtól, sokszor a civilizációtól is messze, olyan időjárási körülmények között dolgoznak, amit még ablakon keresztül is nehéz elviselni. Alapvető a termelőeszközök folyamatos korszerűsítése, a nehéz fizikai munka gépesítése, de emellett gondoskodnunk kell a kulturált életvitel legalapvetőbb feltételeiről, még a legkietlenebb vidékeken is. Ebbe beletartozik mindaz, amit a jól bevált „konténeres” rendszerrel nyújtani lehet: a tisztálkodás, az étkezés, a pihenés megfelelő körülményei. Ügy ítéljük meg, hogy az utóbbi ,években különösen ütemes volt a fejlődés a munkakörülmények fejlődésében, a termelő üzemek fejlesztéspolitikáját is az emberközpontúság határozta meg, figyeltek a dolgozók jogos igényeire, aminek természetesen megvan a maga eredménye is, hiszen alakulóban van e nehéz körülmények között a törzsgárda — amiben a hűségjutalom ki- terjesztése különösen nagy előre lépést hozott — s a másodlagos, harmadlagos termelés arányainak növekedésével sem kell üzemeinknek munkaerőhiánnyal küzdeniük. Azt pedig, hogy a bányászok keresete 50 százalékkal is meghaladja az ipari átlagot, teljesen természetesnek tartom. — Akikről beszélgetünk, idejük átlagosnál nagyobb részét töltik munkahelyükön, családjuktól távol. Az átlagosnál nagyobb kereseten túl, mi minden segít még feledtetni ezt az idillikusnak aligha mondható helyzetet? — Nos, éppen ez az a kérdés, amiért központi vezetőségünk titkársága Békésbe látogatott. A munkaidőn túli életkörülmények alakulásában az ágazati és a területileg illetékes szakszervezet feladata, felelőssége már közös. Olyan közérzetet befolyásoló tényezőkről van szó ugyanis, amely kihat az emberek hangulatára. Ezeknek a veszélyes munkaterületeken dolgozó embereknek munka közben nem szabad azon rágódniuk, hogy mi lesz a lakásvásárlással, felveszik-e az óvodába a gyereket, és így tovább. A családi háttér rendezetlensége kint a fúrásnál már a balesetveszély forrásaként jelentkezik. De ezen túl is: a szabad idő kulturált eltöltése, a megfelelő helyi közlekedés — és ezt sorolni lehetne — mind olyan élet- feltétel, aminek jobbításához közösen az SZMT-vel az érintett vállalatokkal tudunk még tartalékokat mozgósítani. — Nagyon szép eredményeket hozott a szénhidrogénbányászok „lakásprogramja” a megyében. Ennek döntő szerepe volt a szakemberek letelepítésében is. Az elkövetkező években, az új feltételek mellett is épül majd annyi bányászlakás Orosházán, amennyi eddig? — Beszéltünk arról, ugye, hogy a törzsgárda itt a három üzemben hovatovább kialakult. Vagyis a kérdés a továbbiakban kevésbé lesz feszítő. A jogos igények kielégítésében szerintem az ütem mindenképp tartható. A csökkenő állami támogatások ellenére is, hatékonyabb gazdálkodással otthonhoz juttatható minden becsületesen dolgozó szénhidrogénbányász itt a megyében. — Gondolom, nem a lakás- program az egyetlen, amelyben az ágazati szakszervezet meg az SZMT közös teendőket talál. — Több pontban is tetten érhető érdekeink azonossága. Ezek közül legfontosabbak azok, amit a bányászokért tehetünk, vagy kell tennünk. Az üzemi szakszervezet tisztségviselőinek oktatása, felkészítése ilyen például. A nyugdíjasainkról való fokozottabb gondoskodás a másik, de említhetném a kulturális élet felpezsdítését, vagy a kommunista műszakok helyi célokat segítő, az infrastruktúrát bővítő, a kommunális ellátást bővítő tudatosabb szervezését is, mint megannyi együttműködést, egyeztetést igénylő teendőt. Nem beszélve ■ arról, hogy együttesen látjuk el — megfelelő munkamegosztásban — a szénhidrogénbányászok érdekvédelme mellett az érdekképviseletüket is. — Apropó, érdekvédelem, érdekképviselet — és akkor legyen ez az utolsó kérdés — a nehézipari minisztérium megszűntével, mennyiben vált áttételessé a bányászok jogos igényeinek közvetítése, érdekeik érvényre juttatása? — Alig két év távlatából elmondhatom, hogy a változások nem hoztak törést a Bányaipari Dolgozók Szak- szervezetének munkájában. Kapcsolataink rövid idő alatt rendeződtek az ipari minisztériummal, megtaláltuk a partnereinket. Egy dolog azért van, ami változás a munkamódszerünkben, munkastílusunkban: ma már mi kopogtatunk észrevételeinkkel, javaslatainkkal, hogy úgy mondjam „elébe megyünk” a dolgoknak. Ezt kívánja tőlünk az ágazat sajátos, de valóban jogos értékeinek védelme és képviselete. Ez beillik abba az összképbe, amit úgy jellemeznék, hogy nagyon jó munka- kapcsolatunk alakult ki az Ipari Minisztérium bányászati blokkjával. Az együttműködésünk különösen gyümölcsöző olyan területeken, ahol az érdek- azonosság is jelen van, mint például a biztonságtechnikai kérdésekben. A többiben nagyon sok függ attól, hogy szakszervezetünk mennyire „naprakész az adott témában”, vagyis rajtunk is múlik nem kis részben, hogy azoknak, akil^ fggyos éjszakákon is őrhelyükön állnak az olaj- és gázmezőkön, milyen a közérzetük — mondotta befejezésül Kovács László. Kőváry E. Péter Fotó: Fazekas László Papok, katonák, polgárok után... Évszázados munkásmozgalmi hagyományaink Mostanában sok szó esik a történelem, benne a munkás- mozgalom fontosságáról a szocialista tudat formálásában. Ideológiai eszmecseréken, tudományos tanácskozásokon hangzanak el olyan igazságok, amelyek a szocia- t lista tartalmú nemzeti önismeret fontos tudatformáló szerepét hangsúlyozva azt is kiemelik: nem elég pusztán a történelmi törvény- szerűségek megfigyelése és megismerése. Ahhoz ugyanis, hogy népünk — benne mindenekelőtt a felnövekvő nemzedék — nemzeti önismeretét helyes irányba fejlesszük. élményszerűséget kell elérnünk. Tömören szólva: ez a tudatformáló tevékenység csak akkor lehet hatékony, ha élő kapcsolatot tud alkotni a múlt és jelen között. Ezt a célt szolgálja a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum fennállásának 25. évfordulója alkalmából Papok, katonák, polgárok - után . . . címen rendezett kiállítás. A gyűjteménybemutatónak az a fő célja, hogy felidézze és minél emlékezetesebben bemutassa a régi munkásélet nehéz, de sokszínű világát, nemes hagyományait, amely — a magyar történelmi múltba ágyazva, a nemzetközi munkásmozgalommal szerves kapcsolatban — ábrázolja munkásmozgalmunk oly sok áldozattal járó, egészen, máig húzódó, „az erkölcsi és szellemi igazság” megvalósításáért, az anyagi élet javításáért, egy jobb, emberibb, igazságosabb társadalom megteremtéséért folytatott küzdelmeit. Fontos hivatást tölt be ennek a máig húzódó küzdelmes múltnak valósághű megismertetésében a most negyeszázados múltjára emlékező Munkásmozgalmi Múzeum és kollektívája. Történelme nem előzmények nélküli. A budai Várban létesített múzeum elődjének tekinti az 1919-ben, a Tanácsköztársaság leverése után megszületett Kommunista Proletár Múzeumot, amely Magyarországon első ízben kezdte meg a munkás- mozgalom emlékanyagának gyűjtését. A Proletár Múzeum gyűjteményének néhány fontosabb darabja az itt látható anyag legféltettebb kincsei közé tartozik. De más szempontból sem kellett a semmiből indulnia 1957-ben a múzeumnak. Megalakulásakor mintegy százezer darabos gyűjteményt vehetett át a Párttörténeti Intézettől, továbbá — még negatívumaiban is — sok értékes tapasztalatot, amelyet a munkásmozgalom-történeti gyűjtőmunkában és sok nagyszabású kiállítás megrendezése során elődje szerzett. A múzeum megalakulásakor átvett gyűjtemény az eltelt 25 évben közel négy- százezerre nőtt. A feltáró munkát nem tekinthetjük lezártnak, de az utókor számára közgyűjteménybe és megőrzésre kerültek a magyar munkásmozgalom immár több mint egy évszázados története legfontosabb eseményeinek, politikai, gazdasági, kulturális és egyéb szervezeteinek, kiemelkedő személyiségeinek legértékesebb muzeális emlékei. Bekerült a múzeumba a mozgalom hétköznapjainak, névtelen harcosainak sok-sok tárgyi emléke és dokumentuma is. A korábbiakhoz képest felbecsülhetetlen értéket képviselnek a munkásélet, a munkások különböző rétegei helyzetének, otthoni és munkahelyi körülményeinek, környezetének, lakásuk. háztartásuk berendezéseinek. eszközeinek, öltözködésüknek, személyes használati tárgyaiknak jellemző darabjai a különböző időszakokból. A munkáséletmód eme muzeális értékű, eredeti tárgyi emlékei hitelesítik. életközeibe hozzák a korról szóló tudományos megállapításokat. benépesítik a történelmi írások által megrajzolt képet. Tudományos szempontból azért is becses értékű a múzeumi gyűjteménynek a kitágulása, mert ez a tárgyi világ nagymértékben segítheti a munkásosztály történetének az eddiginél sokoldalúbb és valósághűbb feltárását. A szemléleti, módszertani és tartalmi kitágulást már jól érzékelteti a múzeum részben 1975-ben. majd teljes egészében 1977-ben megnyílt állandó kiállítása. Hiánypótló és nagy nyeresége ez a magyar muzeológiá- nak és a közművelődésnek egyaránt. Ez utóbbit alátámasztja az is, hogy .a kiállítás megnyitásától — tehát 6-7 év alatt — mintegy egymillió-kétszázezer látogatója volt. A korábbi torzításokkal szakítva, a történetiség elvét tiszteletben tartva, a maga összetettségében igyekszik e tárlat végigkalauzolni a látogatókat a magyar munkásmozgalom több mint egy évszázados történetén. Ez, a ma már természetesnek tűnő megújhodás sok-sok töprengésben, kemény, néha éles vitában született meg, amelyet nemegyszer az alkotó munkában résztvevőknek önmagukkal, korábbi beidegződéseikkel szemben is meg kellett harcolniuk. És e munka közben alakult, formálódott az az elkötelezett, szakmailag jól felkészült gárda, amelyre mind a magyar muzeológia, mind pedig a történelemtudomány bizton építhet köznevelő és tudományos munkájában. Tükröződik ez az utóbbi évtizedben megszervezett, számos hazai és külföldi időszaki és vándorkiállításban is. Csupán a legutóbbi ötéves tervben a múzeum több mint 80 kiállítást rendezett. Néhányat közülük — mint a tanácsköztársasági és a felszabadulási emlékkiállítást — számos külföldi szocialista, fejlődő és tőkés országban is bemutattak. Külön kiemelésre méltó a Kommunisták Magyarországi Pártja egykori székházában, a budapesti Visegrádi utca 15. szám alatti épületben berendezett emlékkiállítás, valamint a külföldi mártírmúzeumokban — közöttük Auswitzban, Sachsenhau- senben, Hawensbrückben — a fasizmus magyar áldozatainak, a fasizmus elleni harc hőseinek emlékét őrző állandó kiállítások. A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum negyedszázados évfordulója, s egyben az idei múzeumi hónap alkalmából most megnyílt kiállítás a maga nemében újszerű. Nem valamely történelmi témát mutat be, hanem a magyar munkásmozgalom történetét tükröző tárgyi világ válogatott, érdekes és látványos darabjait. A múzeumi gyűjtemény ezen a kiállításon mintha eszközből főszereplővé lépne elő. Mégis érzékelteti azt a folyamatot, amelyben „papok, katonák, polgárok után” a magyar munkásosztály nehéz, keserves küzdelmek árán, Európa egyik legelnyomottabb osztályából a hatalom birtokosává vált. Vass Henrik „Papok, katonák, polgárok után..címmel gyűjteménybemutató kiállítás nyílt a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum megalakulásának 25. évfordulója alkalmából. Régi politikai plakátok a kiállításon (Fotó — mti — ks>
