Békés Megyei Népújság, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-27 / 279. szám

1982. november 27., szombat KÖRÖSTÁJ NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET Filmek, mozisok, meg a közönség Szénási Mihály: Sárga-végű ház Vadlibák húznak délre A mostani korosabb kor­osztályok ifjúkorának a cso­dája a mozi volt. Van írónk, Mándy Iván, aki ötvenes­hatvanas éveinek írásaiban is rendre a mozi álomvilágá­ba menekedik vissza. A hat­vanas évekkel azonban a vizuális. a látványokkal szórakozás-kikapcsolódásba belépett, s elárasztotta az embereket a televízió. Is­merjük. mekkora mélypont­ra esett le a mozilátogatott­ság nemcsak világszerte', ha­zánkban is. Emlékszem, 1972-ben a mozis szakma konferenciát tartott Debre­cenben a filmforgalmazás égető gondjairól, mivel meg­lehetős ijedelem uralkodott el az évtizedekre kiépített mozihálózatban dolgozók kö­zött. Ekkor valamivel sza­badabb kezet kaptak a mozi­sok, a „szerkezeten belül", a látogatók megtartásának re­ményében. azonban egészen a '70-es évek végéig minden raffinéria ellenére az embe­rek csak odahaza ülők és te­levíziónézők maradtak. A ’80-as évek bekopogtatásával megállt a nézők elmaradá­sa — talán a televízióval betelés miatt —, sőt az el­múlt két évben mintha nőtt volna számuk. A mozis szakma azonban, hiába emlégetik. hogy ha­zánk a negyedik helyen áll Európában az egy lakosra eső mozilátogatást számolva, érzi. és látja a gondokat, 1981-ben Szolnokon gyűltek össze képviselői, és számos tételben sorolták fel, fog­lalták össze javaslataikat, észrevételeiket. Erre késztet­te őket nemcsak a moziláto­gatottság alakulása, hanem a ’80-as évekkel beköszöntő népgazdasági szigorodás is. A szolnoki memorandum­lista mellé aztán újabb nyo­mós érveket produkált az élet, s most október köze­pén Zalaegerszegen ismét összegyűlt vagy másfél száz filmforgalmazó, a moziüze­mi vállalatok igazgatói, mű­sor-osztályvezetői, műszaki szakemberei, a filmes szak- szervezeti szb-titkárok, és hozzá a helyzet komolyságát dokumentálandó: a filmes stúdiók legtöbb vezetője, a filmes újságírók — újból a filmforgalmazás főbb kérdé­seinek megtárgyalására, kö­zös vélemény, állásfoglalás kialakítására, sőt a sürgős teendők sorrendbe szedésé­re. Meg kell adni, ez az ösz- szesen 13 munkaórányi esz­mecsere már nem valami spontán népgyűlésjelleget mutatott, hanem bizonyos medreket jelöltek ki előre a felelős szervezők. Nyom­tatásban kézbe adták: ho­gyan is vélekedik a helyzet­ről a minisztérium filmfő­igazgatósága, erre igen jó volt az Országos Közművelő­dési Tanács elé terjesztett, nemrégen készült összefog­laló, megjelentettek egy eléggé magasztos filozófiát tartalmazó tanulmányt a filmforgalmazás főbb prob­lémáiról, majd három füzet­ben problémagyűjteményt állítottak össze, hogy a há­rom csoportban folytatandó szakmai vitának irányt szab­janak. ­Milyennek rajzolta meg a zalaegerszegi találkozón Sza- pó B. István film-főigazgató a mai magyar mozizás hely­zetét? Olyasmivel kezdte, hogy mindenesetre a moziba járás manapság alkalmi idő­töltés. Főként a fiatalok lá­togatják a mozikat, a nézők háromnegyede 24 év alatti. (A filmszociológusoknak ér­dekes téma lehetne annak elemzése: milyen helyzetű fiatalok, s miért járnak leg­inkább moziba? Vajon nem azért-é, mert kapott mű­veltségszintjük az élmény­szerzésnek ezt a vizuális faj­táját tartja élvezhetőnek? Vagy otthonukban nincs televízió? Vagy otthontala­nok, vagyis szállás-, kollé­giumlakók? Netán a katar- tikus, a megrázó művészi filmek iránt érdeklődők?) Tovább nőtt az érdeklődés a pusztán szórakoztató filmek iránt. Szélesedett a filmvá­laszték is: 1981-ben például ötven ország filmterméséből válogatták össze a műsort. És öt év alatt majdnem ötödé­vel több filmet játszanak, mint előbb. A filmterjesztés mindenképpen a közművelő­dés részének tekinti magát, és a jövőben egyaránt fi­gyelembe kívánja venni a gazd.asági érdekeltséget, és a művészetpolitikai célokat. Az általános vita tovább gazdagította a helyzetképét. Keserű bírálattal illették a jövő filmnézői nevelésének elhanyagolását, egyáltalán a vizuális kultúra alapismere­teinek alig oktatását. Nem értettek egyet az iskolás fia­talok egyszerű moziba-köte- lezésével. Volt olyan véle­mény, mely a MOKÉP mo­nopolhelyzetének megvál­toztatását igényelte, és a magyar filmek terjesztését a gyártó stúdiókhoz kívánná kötni. Az első nap végén ke­mény összecsapás zajlott le a filmátvétél, a/ filmbehoza­tal problémái körül is. Szá- monkértek friss, nyugaton menő művészfilmeket, más arányokat kívántak. Veress József filmkritikus, aki rend­szeresen részt vesz a filmát­vételi bizottságok munkájá­ban, elmondotta válaszában, hogy minden értékes és pénztárcánkhoz mérhető árú filmet megszerzőnk (mint nemrég a cannes-i filmfesz­tivál díjnyertes filmjeit), ám nemcsak az ínyenc esz­tétákra gondolnak, a nívós szórakozást keresőkre is. Mennél szélesebb terítést ér­demes biztosítani a világ filmtermésének javából (te­mérdek ám a selejtes tucat­áru), de szocialista művé­szetpolitikánk alapelvei sze­rint teret adunk a szocialis­ta országok filmtermése ér­tékes alkotásainak is. A három szekcióban foly­tatott tanácskozás egészen konkrét, mihamarabb meg­valósítandó javaslatokat dol­gozott ki. A műsorokkal kapcsolatban érzékenyebb filmelosztást kértek, a kö­telező filmlejátszás enyhíté­sét, egyáltalán a nézők igé­nyeinek gondosabb figye­lembevételét. Nem biztos, hogy a filmek számítógépes elosztása képes lenne rugal­masan alkalmazkodni a né­zők igényeihez. Márpedig a számítógép eloszthat, de a nézők ott és akkor „lábuk­kal szavaznak”, távolmara­dásukkal felülbírálnak. A mostani struktúra gördülé­kenyebbé tételére javasolták szerződéses vállalkozások, munkaközösségek alakítását. És felvetették a videózás ter­jedésével kapcsolatos ellátá­si kérdéseket is. Alapos, mondhatni „házilagos” esz­mecsere alakult ki az állami támogatás elosztás körül, a helyárak és a filmkölcsöndí- jak kialakítása kérdésében is. Ezeket hosszan lehetne sorolni, de szakmai kérdé­sek. Mindenesetre ütemezett, határidőzött, és felelősöket megnevező munkaprogram készült el a tanácskozás vé­gére. A múlt évi szolnokihoz képest valóban lépés történt előre. Jómagam nem vagyok fil­mes, de több mint két évti­zede ismerem elég közelről — többék között — a film- forgalmazók tevékenységét, élet- és munkakörülményeit. Utólag végiggondolva a ta­lálkozót, túlontúl is a „ki­ásott mederben” folyt az egész... A filmforgalmazás nem választható el sem a filmalkotástól, touábbmen- ve a televízió filmterjeszté- sétől', annak a vizuális él­ményszerzés egészében el- íoglalt uralkodó helyzetétől, sőt a videotechnika feltüne­dező térnyerésétől sem. Vegyük a filmalkotói részt, hiszen erről a folyosókon is szó esett. Műsorosztály-ve- zetők sorolták fel, hogy az elmúlt öt évben mely ma­gyar filmek értek el milliós nézőszámot. És mondták: az Árvácska, a Kenguru, a Fe­kete gyémántok, a 80 huszár, a Pogány Madonna, a Me­phisto, meg a két rajzfilm: a Lúdas Matyi és a Vük. Ám nekik odaadják és játszani­uk kell az olyan, alig 30 ezer rfézőt vonzott filmeket is, mint a Sámán, a Fagyön­gyök, A kis Valentino, a Majd holnap, a Koportos, a Boldogtalan kalap . .. (Az ilyeneket miért nem a hozo­mányából csinálta meg az alkotó, miért az állam pén­zén?! — tette hozzá az egyik vállalati igazgató.) Nem vettük észre a talál­kozón a Magyar Televízió szakértőit. Hovatovább nem hasonló filmforgalmazó ez az intézmény is? A művé­szeti szakszervezetek IX. kongresszusán nem egy fil­mes szenvedélyesen tette szóvá, hogy egy szocialista ország egységes vizuális kul­túrájáról van szó. miért mint két nagyhatalom közleked­nek egymással? Mennyivel szélesbítette volna ezt az eszmecserét is, ha csak a filmek forgalmazásának dol­gaiban is véleményt cserél­hettek volna, közös elveket munkáltak volna ki?! Igaz, hogy a videotechnika alkalmazásának lehetőségei­ről külön tanulmányt adtak a résztvevők kezébe, de a második szekció ezzel ér­demben 'fiem is foglalkozott. Mintha' vendéglátóipari he­lyeken, diszkóklubokban már nem folyna engedélye­zett — illegális videózásg! És ha elgondoljuk, a gazdasági nehézségek és a videótechni­ka drágasága miatt — mi­ként a tanulmányban ol­vashatjuk — egyelőre nem fenyeget a tömeges elterje­dés, és a mozizást újból hát­térbe szorító hatása, gondol­juk el, a magyar televízió­zás évek alatt elérte a telí­tettséget, országutainkon hirtelen több lett a gépkocsi, mint amennyire szükség van, annyira biztos az, hogy a videotechnika nagyipari ter­jesztése és olcsóbbodása mi­att nálunk is nem akad elég vásárló, használó, alkalmazó, aki videokazettát vásárol és néz, kábeltelevíziót használ, ha lehet majd? Zalaegerszegen nemigen oldhatták meg a filmterjesz­tés gondjait, és ezeket a kö­vetkező évekre szánt lépé­sek sem biztosan oszlatják el. Tovább kell — ismét közö­sen — töprengeni, széleseb­ben körülnézve, kidolgozni azokat a lépéseket, melyek­kel elősegíthetjük a vizuális kultúra terjedését, ebben a drámai és szórakoztató fil­mek, valamint a tudatfor­máló és ismereteket nyújtó filmek útján mindnyájunk épülését. Esetleg együtt a mozival, a televízióval, a videotechnikával. Fiatal koromban úgy érez­tem : a tavasz a nagy, lázas készülődés, időben, munká­ban, vágyak kitárulkozása, vagyis a születés. A minden, az -élet értelme. Az is, per­sze. Hiszen- ahogyan nyílik az Idő, igyekszik az ember, hogy vessen, irts_a a gazt, csirkéket, kacsákat neveljen, vagyis segítsen az Időnek, hogy szebb, teljesebb legyen, s vele és benne a létezésünk. De az is igaz, hogy . .. most nem annyira nézem, mint minden idegszálammal ér­zem az őszi határt, színét, fényét, lázát, gazdagságát s benne és vele a letarolt föl­dek olyanok, mint a vajúdó asszony. Igen, most születik az élet tulajdonképpen, a ta­vaszi vágyak, tervek, re­ménységek — a munkánk eredménye. Traktor dohog arról, amarról is, a dohogásuk nem tud visszhangot verni, mert összeér, keményen gomolyo- dik előttem, mellettem, mint összekuszált dróthalmaz. Szántanak, szerte a határ­ban. Vadlibák húznak észak­ról délre, ami azt jelenti: hi­degre fordul az idő. De most még a nap melege itt kóvá­lyog a gazok, fűzbokrok, az elszórt nyárfaerdők között. A dűlőn, kerékpárküllőkön villan a haladó fény, aho­gyan csapat asszony, úgy ... hatan, karikáznak a falu fe­lé. — Mirfe végeztétek? — ki­áltom eléjük. — Tengerit szedtünk! Ten­gerit törtünk! Készen va­gyunk! — rövid mondatokat küldenek felém, míg nevet­gélve, egymást elhagyva igyekeznek. Mögöttük, távo­labb a dűlőn vontató megy, már hozza is a megszedett tengerit. Mert azt törtek ma, kalákában, a háztájiban. Átlátszó, tiszta a világ. A piros színnek egy csodálatos, áttetsző árnyalatában fürdik a délután. A kiáltások, zöre­jek, traktordohogások buk­dácsolnak ebben a híg-piros­ban. Nem! Ezt lehetetlen szó­val kifejezni, csak érezni le­het. S ebben az érzésben bal­lagok, bukdácsolok én is, mint a neszek, színek a szán­táson, ökörnyállal átszőtt gaztengerben, a határ mé­lyén. Egy lucernatáblához érek, aminek a harsogó zöldje szinte kiszakad a pirosból. Érdekes. Most a harsogó zöld hidegnek, ridegnek tűnik. A tábla mellett egy ismerős ember áll, s hogy meglát en­gem, elébem köszön. Bérelt föld ez, mint nyugdíjas, két tehénnel, borjúkkal „foglal­kozik”, s most lucernáért jött. S hogy a harsogó zöld mező mellett megszedett ten­geri van, nem is annyira kérdem, inkább csak megál­lapítom: . — Ti is megszedtétek ... — Hallod, aki most nem .tudja, hát az már... — El­nyeli a nem éppen finom jelzőket. — De tudod, mit mondok? Jó hallani, hogy ennyi meg ennyi termést be­takarítottunk. Azt jelenti ez, hogy odafigyelnek fent is a munkánkra. Volt idő, te se tudsz róla, ugye? Nem is olyan régen — míg mondja, nagy kézlegyintéssel átölel egy határrészt, amit ismerek persze. — Volt ott a tsz-nek egy olyan ... százholdas ten- gerftáblája. Képzeld, el is fe­lejtették, hogy az: van. Na, jött a tél, nagy hó volt ak­kor, aztán ... egy ember megsúgta a vezetőségnek, ’hogy: elvtársak, hát ott van szedetlen az a tábla! Hű! Azt mondták. Gyerünk! De a nagy hótól csak úgy, a tete- jit tudták leszedni, le is vág­ták a kóróját, megint csak félig, igenám, de amikor el­olvadt a hó, ott maradt a vágatlan, szedetlen alsó fele. Azt aztán mi szedtük Je, márhogy az élelmesek. Én éppen tíz zsák tengerit hord­tam haza! Tudod, sokszor el­gondolkodom rajta. A régi paraszti életformánkat év­századok alakították, formál­ták, munkáját, erkölcsi ma­gatartását, az ember olyan volt benne, amilyen, de az Íratlan törvényeket be kel­lett tartani. Most, amikor el­értük azt, amit olyan nagyon akartunk, ezt az újat, hát most meg nem tud kialakul­ni ebben az újban az ember? Az az ember, aki olyan, ami­lyen, de: más, mint tegnap volt. Mert a mi fiatal ko­runkban nem maradt a ha­tárban egy cső tengeri sem. Égy szál kóró sem. Na, most már megint nem marad, úgy látszik, de a hézagot magya­rázd meg nekem! A „hézagot” nem tudom megmagyarázni. Én csak be­szélgetést, tehát betűket tu­dok rögzíteni. Polner Zoltán ■’ Tejustorozás Tejet ustorozok, véres tejet vágok: vörösre égetett késen megfejt átok. Tüzes, véres tejem kihajtom az ajtón. Keresztútra hajtom, mezőre kihajtom, felhők elé hajtom, erdőbe kihajtom, pocsolyába hajtom, folyóra kihajtom, szakadékba hajtom, tüzes, véres tejem kihajtom az ajtón, hajtom a szemétre: .ki ne lépj a' házból, halál lesz a vége! Sass Ervin ■' Hat ledőlt fa hasoncsúsznak a jegenyék megbámult bennük a lélek rohamvonalban les az ősz kezdődik, a végítélet varjúkommandó fohepül támadni parancs érkezett az ellenség hat ledőlt fa élni'aknrt hát r tkezett ropognak ágak fegyverek a föld alá fut a remény ősz tábornok kezét mossa a tel akarta ezt nem én Bertalan Ágnes Antalfy István :• Indulnék már... Indulnék már; lassú a láb, és megritkult a levegő. Halványak a hajnali fények, és már a perc is mérhető. De utamon a fák kísérnek, a régi hárs, a volt akác, és visszaint — szófián kisértet — egy sohasemvolt, régi ház. Varga Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom