Békés Megyei Népújság, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-06 / 234. szám

L­----------------------------------------:—\mxMM Am ikor a mi világunk megszületett 1982. október 6., szerda A vértanúk emlékezete Az aradi tizenhármak: Knézich Károly, Nagy Sándor József, Damjanich János, Aulich La­jos. Középső sor: Lahncr György, Pöltenberg Ernő, gróf Leiningen Károly, Török Ignác, gróf Vécscy Károly. Alsó sor: Kiss Ernő, Schwcidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vil­mos (MTI archív fotó — KS) „Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyaror­szágon, ha kell, a fejem­mel szavatolok érte, mert gyökerestől irtom ki a gazt... Utasításaim nincse­nek, de teljhatalmam van, korlátlanul rendelkezhetem a király nevében” — írta 1849. augusztus 24-én Arad­ról báró Julius von Haynau, az osztrák hadsereg főpa­rancsnoka, Magyarország és Erdély korlátlan hatalom­mal felruházott katonai és polgári kormányzója bizal­masának, Kari von Schön- hals császári és királyi al- tábornagynak. Ugyanebben a levelében már el is büsz­kélkedhetett első áldozatá­val: „Ezzel a szörnyű pél­dával tartozom a hadsereg­nek és a világnak elretten­tő például, tegnapelőtt meg­kezdődött a dolog, felakasz­tattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor had­nagy volt a Mazzuchelli ez­redben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje." És: „Kiss, Leiningen, Poelten- berg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyt megérkezik. Az eljárás a lehető legrövi­debb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szol­gált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a láza­dó hadseregben.” Valóban rövid volt az el­járás. Az első vértanút, akit magyar nevén Ormai Nor­bert vadászezredesként tart számon a történelem, követ­ték a többiek, szám szerint tizenhármán, akiket 1849. október 6-án az aradi sán­con végeztetett ki a vér­szomjas osztrák tábornok. Ugyanaznap Pesten, az Új­épület előtt ölték meg az öngyilkosságot' megkísérlő Batthyány Lajos grófot, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. Az aradi tizenháromról szoktunk szól­ni az elbukott 1848-as for­radalom és szabadságharc vértanúit említve, de ennél jóval nagyobb a számuk. Hiszen október 25-én Hay­nau agyonlövette Kazinczy Bajos ezredest, 1850 január 19-én kivégeztette Hauk La­(Tudósítónktól) Benkó András, az ör­ménykúti kultúrház igazga­tójának kezdeményezésére hasznos cserekapcsolat jött létre az örménykúti és pilis­szántói (Pest megye) szlovák nemzetiségi kultúregyüttes között, melynek értelmében október 2-án nagy sikerrel lépett fel a pilisszántói kul­túregyüttes örménykúton és Csabacsüdön. A kétórás vegyes műsor­jos alezredest, 1850. február 7-én a halál megváltotta szenvedéseitől Lenkey János tábornokot, akit Haynau szintén halálra szánt. De ki­végzőosztag golyójától talál­va vagy a hóhér kötelén vé­gezték mások is; ismerjük Csányi László, Jeszenák Já­nos, a lengyel Mieczyslaw Woroniecki ezredes, Csernus Manó,. Perényi Zsigmond és Szacsvay Imre tragikus sor­sát. Egy krónikás összesen száztizennégy kivégzést re­gisztrált: negyvenkilencen kötél, hatvanötén golyó ál­tal végezték életüket. Hay­nau így irtotta a „gazt", gyil- koltatta azokat a férfiakat, akiknek emlékét az idő mú­lásával egyre nagyobb tisz­telettel és kegyelettel őrzi a nemzet, amelynek forradal­mi érzületeit a schwarz-gelb terror nem tudta megtörni, s amely két újabb levert forradalom, 1918 19 után im­máron egy győztes forradal­mi átalakulás utáni korszak­ban él. Haynau bár megölet­hette azokat, akiket hatal­mába jutott, mégis végzete­sen tévedett, amikor azzal hencegett: „A magyarok há­romszáz év óta mindig láza­dók, csaknem valamennyi Habsburg-király idején tör­tek ki forradalmak. Én va­gyok az az ember, aki ren­det fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak.” És Haynau nemcsak a ma­gyar nemzetet kívánta elret­tenteni. Hiszen a magyar eseményeket- nagy figyelem­mel és rokonszenvvel követ­ték szerte Európában. Heine, Marx, Engels éppúgy, mint a korszak sok niás nagysze­rű gondolkodója s az utcák népe, amely bár csak töre­dékesen értesülhetett a ma­gyarok harcáról, ösztönösen testvéreit üdvözölte a nem­zeti függetlenségért küzdők­ben. A reakció nemzetközi szövetsége éppen ezért egye­sült Kossuth Magyarországa ellen. És a másik oldalon: ezért sereglettek a haladás ban előadott dalok, táncok és jelenetek, valamint a mű­sor utáni zenés, táncos is­merkedési est maradandó él­ményt jelentett minden je­lenlevőnek. A másnap délelőtt meg­tartott baráti beszélgetés so­rán örménykút vezetői rö­vid tájékoztatást adtak ven­dégeiknek a község múltjá­ról, annak gazdasági és kul­turális fejlődéséről. A búcsú­zás megható perceiben mind­két fél képviselői nagy meg­hívei a magyar szabadság- harc lobogója alá szerte Eu­rópából, ezért állt át néhány tisztán látó cári tiszt a for­radalom elnyomására kül­dött hadseregből a forrada­lom védelmére. És méltatlan sors jutott az aradi vértanúknak később is, amikor már ápolták emlékü­ket. A kiegyezés utáni Habsburg-időkben és a Hor- thy-korszakban hazafias frá­zispuffogtatás folyt 1849. ok­tóber 6-a minden évforduló­ján, feledtetni akarván azt a történelmi igazságot, hogy a nemzeti függetlenség és a haladás nemzetközisége szo­rosan összetartozik. Nem si­került, nem sikerülhetett. A nép — ha legendákkal, a történelmi tényeket talán nem mindenben pontosan fedve is — megőrizte szívé­ben a mártírok igazi emlé­kezetét. S amikor ismét ide­gen elnyomás fenyegette az országot, amelyet már má­sok érdekeiért háborúba vit­tek, éppen 1941. október 6-án zajlott le az első tün­tetés az ország fasizálódása, a náci szövetség ellen. Az új küzdelem harcosai emlékez­tek a forradalom és a sza­badságharc mártírjaira. 1848 49 valóságos tanúságá­ra emlékeztettek. Vajha töb­ben megfogadták volna ezt a figyelmeztetést: az ország­nak nem kellett volna olyan szörnyű árat fizetnie azért, amiért eleink is küzdöttek — a haladás, a szilárd füg­getlenség útjára jutásért. Az aradi tizenhármak, a nemzet szabadságáért és füg­getlenségéért életüket felál­dozott valamennyi hős em­léke egy nemzet lelkében él. Égnek a jelképes lángok. És mintha egy nemzet fohászát fejezte volna ki Damjanich Jánosnál az utolsó éjszakán papírra vetett és az utókor­ra maradt gyönyörű imája: „Oltalmazd meg, Mindenha­tó, az én különben is sze­rencsétlen hazámat a továb­bi veszedelemtől! . . . Áldd meg a szegény, szerencsét­lenségbe süllyedt Magyaror­szágot!” Pintér István elégedéssel értékelték a kul­turális együttműködés első rendezvényét. Megállapítot­ták, hogy a kölcsönös láto­gatások során az egymástól távol eső két szlovák lakta község dolgozói közelebbről is megismerkedhetnek egy­más kulturális hagyományai­val és életével, ami kétség­telenül segíteni fogja a két kultúregyüttes aktivitását, további fejlődését. Az örménykúti kultúr­együttes tagjai a pilisszántói- ak meghívásának november 28-án tesznek eleget. Kormos Sándor Kétablakos ház Békéscsa­bán, a KISZ-táborral szem­ben. A tornácon beszélge­tünk. Arról, hogy vannak dá­tumok, melyek időtlenek. Beleíródnak a történelembe. Ilyen 1944. október 6. De milyen volt az a nap? Mi­lyen volt a pirkadat, melyen az új világ megszületett? A mi világunk. A házigazda Kiszely And­rás. Hátradől a széken. Idős ember. Nyolcvanhárom éves. Az egészsége „hun kerék, hun talp”. Aszott kezét, ahogy felemeli, megremeg. A hangja is megkopott. De amit mond, az maga a törté­nelem. Hiteles tanú. Békés­csaba ideiglenes tanácsának elnöke volt. Csendes délután ván. Hul­lanak a sárguló levelek. Ta­lán ugyanúgy, mint akkor, a felszabadulást megelőző na­pokon. Csakhogy akkor egé­szen másképpen festett a világ. Légiriadó verte fel a város csendjét. Október 4—5- én már lehetett hallani az ágyúzást, a sztálinorgonák hangját. Közeledett a Vörös Hadsereg. A .reakciós, vagyo­nos réteg pánikszerűen cso­magolt és menekült. Falra­gaszokon a hadköteleseket és a levente korú fiatalokat a különböző katonai parancs­nokságok jelentkezésre szó­lították fel. — Milyen volt az a nap? — Egyetlen egy felhő sem volt az égen, egész nap sü­tött a nap. A város felszaba­dítása október 6-án, hajnal 2 és 3 óra között kezdődött. Nagyon jól emlékszem, úgy reggel 5 és 6 óra között szovjet és német repülők között légicsata folyt. A Kas- télyi szőlők felett lelőttek egy német repülőgépet. Az­tán egy rövid időre elhall­gatott a világ. Az utcák üre­sek voltak, az emberek be­menekültek a pincékbe. Mi a Felső Körös soron laktunk. Ügy 8 óra tájban ismét meg­szólaltak a fegyverek. A gyu­lai zsilipnél megpillantottam egy szovjet harckocsit. A német alakulatokat lőtte. Később a Corvin utcán is jöttek a harckocsik. Pénteki nap volt. Aznap fölszabadult a város. Október 7-én a Ke­reskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének helyisé­gében összejöttünk mi, akik a mozgalomban tevékeny­kedtünk. Nem voltunk so­kan. Hiszen a munkásmozga­lomban tevékenykedők nagy részét elvitték a frontra, munkaszolgálatra, vagy bör­tönbe zárták őket. Azon a megbeszélésen úgy döntöt­tünk. hogy másnap, vasárnap nagygyűlést tartunk. Ezért kerestük fel a szovjet pa­rancsnokságot, hogy engedé­lyezze a gyűlést. A parancs­nokság a mostani Tanácsköz­társaság úton, szemben a halbolttal, abban az emeletes házban székelt. Rajszin őr­nagy volt az ideiglenes vá­rosparancsnok. Négyen vagy öten mentünk el hozzá. Egy szabósegéd, Botyánszki And­rás, aki a fogságban tanulta meg az orosz nyelvet, volt a tolmács. — Emlékszik erre a talál­kozásra? A legújabb Kertbarát Ma­gazin olyan érdekes és soka­kat érintő témával indul, mint a Hogyan építsenek kertet a türelmetlenek? cí­mű írás. Sokan nem győzik kivárni míg a kert beáll, az apró növények elérik fej­lett méreteiket. A megoldás egyszerű, bár nem olcsó: idős, előnevelt, konténeres növények telepítése. A fólia sokoldalú felhasz­nálásának lehetőségeiről, a palántanevelés fortélyairól szóló írást már csak azért is érdemes elolvasni, mert olyan, kiskerti körülmények között megvalósítható mód­— Hogyne. Az őrnagy kö­zéptermetű, erőteljes ember volt. Végignézett rajtunk, és megkérdezte, kik vagyunk, és mit akarunk. Elmondtuk, hogy régóta tevékenykedünk a munkásmozgalomban. Nagygyűlést szeretnénk tar­tani. Engedélyezte. Csak arra kért, hogy a városban rend és nyugalom legyen. Október 8-án, vasárnap a Trefort ut­cai munkásotthonban, dél­után két órakor rengeteg ember gyűlt össze. Megvá­lasztottuk az ideiglenes vá­rosi tanácsot, melynek én lettem az elnöke. Ugyanek­kor megalakult a kommunis­ta párt városi szervezete is. Nem véletlenül esett Ki­szely Andrásra a választás. Szegényparaszti családban született, öten voltak testvé­rek. Az egyik bátyja előfize­tett a Népszavára. Az újság révén került először kapcso­latba a munkásmozgalom­mal. Fiatalon, 17 éves korá­ban lett tagja a szakszerve­zetnek. Pesten is dolgozott. Közeli kapcsolatba került a Népszava szerkesztőségével. Szociáldemokrata program­mal volt Békéscsabán városi képviselő. A Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szö­vetségének vezetőségi tagja, majd elnöke lett. A frontról 1943-ban jött haza. Hamaro­san ismét behívták. Nem ment el. Bujkált Mezőko- vácsházán, Vésztőn, Szeghal­mon. Nemcsak a munkás- mozgalomban, hanem város­szerte ismerősen csengett a neve. — Másnap, október 9-én bementünk a városházára. Átvettük a közigazgatás ve­zetését. Elfoglaltuk a volt gazdasági egyesület épületét a kommunista párt számára. Ott, ahol jelenleg a Fegyve­res Erők Klubja van. — Ki volt akkor a város­házán? — Majdnem üres volt. Én abban a szobában székeltem, ahol most a tanácselnök. — Mi volt az első teendő­je? — Az első és a legfonto­sabb a rend biztosítása. Bé­késcsaba felszabadult, de a Tisza vonalában még foly­tak a harcok. A német re­pülőgépek bombázták a vá­rost. Nemcsak éjszaka, nap­pal is. Közvilágítás sem volt. Éjszakánként bizony nem volt tanácsos az utcán járni. Fosztogatások és a lopások is gyakoriak voltak. Én ott ül­tem az elnöki székben, és szereket kínál, amelyeket bárki követhet. Elsősorban jól megválasz­tott növények ültetésével a mi klímánk alatt is építhe­tők szubmediterrán kertek. A selyemakác, a datolya­szilva, a jukka, a levendula ás egy sor más növény ilyen kertekbe való. Ezekről szól egy érdekes cikk az őszi ma­gazinban. A vegyszer nélküli kis­kerti növényvédelem első lé­pését a madarak odaszokta- tása és gondozása jelenti. Ennek kapcsán a kert őszi nagytakarításakor a hulladék jöttek az emberek, hogy ez meg ez történt. Ezért szer­veztük meg a népőrséget és a rendező gárdát. Munkások voltak a tagjai mind a két szervezetnek. — Hogy nézett ki a város? — Az állomás környéke romokban hevert! A Kakas Szállót telitalálat érte. A né­met repülőgépek vissza­visszatértek. Telitalálatot ka­pott több ház, Jaminában a gazdasági iskola, bomba esett a fürdő területére is. Erre vonultak a második uk­rán front harcoló alakulatai, Azt hiszem egy hét múlva hívattak a szovjet parancs­nokságra. Ketten mentünk, Botyánszki Andrással. Ilyet én még nem láttam. Minden­felé őrség állt. Akkor talál­koztam Malinovszkij marsal- lal. — Miért hívatták? — Hát, én annyira megil- letődtem, hogy egyetlenegy szót sem értettem meg, amit a marsall mondott, pedig Botyánszki András szóról szóra mindent lefordított. Amikor felocsúdtam, meg­szólaltam, hogy semmit sem értettem. Szeretném, ha meg­ismételné. Botyánszki And­rás nem akarta lefordítani, mondván: a marsall meg fog haragudni. Addig-addig vitatkoztunk, míg Mali­novszkij marsall megkérdez­te. hogy mi a baj. Mikor megtudta a vita okát, elne­vette magát. Újra elismétel­te. amit korábban mondott. — És mit mondott? — Azt, hogy legyen rend és nyugalom a városban. Biztosítsuk az átvonuló szov­jet katonák elszállásolását. Akik vétkeztek, azokat ad­juk át a majd később meg­alakuló bíróságoknak. Mert az ítélkezés a bíróságok dol­ga. Hamarosan béke lesz. Gondoskodjunk hát arról is, hogy minél hamarabb meg­induljon az élet. — Meddig volt az ideigle­nes tanács elnöke? — öt hónapig. Ahogy tá­volodott a háború zaja, úgy indult meg az élet a város­ban. Szovjet segítséggel helyreállították a vasutat, befutottak az első szerelvé­nyek. Rengeteg volt a teen­dő. Sokszor éjszakánként tértem haza. — Mikor vetették ki az el­ső adót? Felhúzza a szemöldökét, aztán elneveti magát. — Adót?! Ilyesmivel mi nem foglalkoztunk. A romo­kat kellett eltakarítani, meg kellett szervezni a -közellá­tást, hogy mindenkinek jus­son kenyér. Jutott is. A vá­rosban senki sem éhezett. Az emberek bizakodva tekintet­tek a jövőbe. Érezni lehetett a levegőben az újjászületést. Nem volt könnyű, nekem sem, de felejthetetlenül szép volt. A kertben hullanak a le­velek. Október van. Talán ugyanúgy hullanak, mint ak­kor, azon a napon, amikor a történelem új fejezete kez­dődött. Scrédi János Fotó: Veress Erzsi hasznosító komposztolásnak egy egészen új módszerét ja­vasolja Balázs Klára. A régi tanyaépületeket a mai élet igényeihez elsősor­ban belső átalakítással úgy kell igazítani, hogy a ké­nyelemszerető városi ember is jól érezze magát bennük, az épület se veszítse el kí­vülről tanya jellegét. Ehhez ad ötleteket a Vettem egy tanyát című írás. Az őszi gyümölcs- és sző­lőtelepítési munkáról, a sző­lőtárolás módszereiről, grú- ziai és dél-tiroli kertekről, különleges gyümölcsételekről is olvashatnak érdekes cik­keket a kertbarátok az őszi magazinban. Vendégszereplés Örménykúton Megjelent az őszi Kertbarát Magazin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom