Békés Megyei Népújság, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-30 / 255. szám
NÉPÚJSÁG 1982. október 30., szombat Köszöntő az ünnepen mutatkozik meg leginkább, ha külhoni tapasztalatokhoz viszonyítjuk. Ahogy Andre Gide Kongóban, úgy néz szét a Párizsból, a Szent Lajos szigetéről a francia munkásmozgalom és az ayantgarde művészet ismeretével hazatérő Illyés a pusztán, a magyar falvakban, a hazában. Babits bizalmasa. a Nyugat közli írásait: József Attila barátja; tiltakozik a társadalmi és a politikai igazságtalanság minden formája ellen. A harmincas és a negyvenes években a szegényparasztság sorsa, élete, vágya, reményei, elfojtott indulatai az ő műveiben szólalnak meg a legnagyobb erővel. Írói pályájának útjelzőire azt írhatjuk: a pusztától Párizsig. Párizstól a pusztáig. Babits halála után Ady szellemében és a humanista elkötelezettség jegyében szerkeszti tovább a Nyugatot Magyar jilag igen változatos írói munkásságot. Életművének egyetlen — talán legalapvetőbb — vonásáról azonban nem feledkezhetünk meg: ez Illyés Gyula erkölcsi ereje, műveinek etikus tar- - talma. Nyolc évtized a huszadik század történetéből roppant nagy idő. S Illyés Gyuláról elmondhatjuk, hogy annyi történelmi fordulat, társadalmi és politikai változás, közösségi tragédia után ma is teljes életművét vállalhatja. A legveszedelmesebb években is megőrizte tisztessségét. Erkölcsi elkötelezettség vezette akkor is. amikor a harmincas években Kun Béláról írt. amikor az ötvenes években a magyar szabadságharc és Kossuth, vagy a parasztforradalom és Dózsa emlékét idézte, és erkölcsi elkötelezettsége miatt emeli föl a szavát ma is, ha bárhol a világon a diszkrimináció, a nemzeti, a faji vagy a vallási megkülönböztetés valamilyen formájával kell találkoznia. Születésnapján olyan írót köszönthetünk, akiben a nagy mű mindvégig tiszta erkölcsiséggel párosul. Aki csak a sors ajándékára, a nyolc évtizedre, a megírt művek sokaságára, a pályát kísérő hazai és nemzetközi elismerésre, a rangos kitüntetésekre gondol, és arra a következtetésre jut, hogy ez az író a körülmények kegyeltje, minden bizonnyal téved. Ez a kívülről derűsnek, kiegyensú- ' lyozottnak és szerencsésnek látszó írói pálya valójában belső drámák sorozata: ismeri a belső kínt, a szenvedést. ismeri az emberi -sors kopár és kietlen fennsíkjait is. Ami kívülről simának, tragédiáktól mentesnek látszik, az belülről lelki válságokkal. önmarcangoló kínnal barázdált. Emberségét, műveinek fénylő tisztaságát szenvedések árán. a csapdák veszélyeit megismerve szerezte meg. Illyés életműve nem sima, világító üveg- búra. hanem sok lapra csiszolt. éles szögletekkel tagolt kristályrendszer. Művei nem kényelmes látványt kínálnak : csak azoknak adják meg magúkat, akik a viharos kilátók metsző hidegét, zord fenségét is vállalják. Ennek a belső kínnak — ne hallgassuk el ezt sem az •ünnepen — az egyik okozói mi vagyunk. A legnagyobbaktól, íróelődeitől örökölt gondja: megérti-e szavát az a közösség, amelyért a magyar szót vállalta, meghallják-e gondolatait azok. akikért élt és alkotott. A történelmi példák hosszú sorát kell majd megcáfolni, hogy ne teljék be rajta is a keserű tanulság: a legköny- nyelműbben azoktól fordulnak el a kortársak, akik nevükben és értük szóltak: legnehezebben azok találnak utat az emberek szívéhez. akik a közösség életének föl- derüléséért vállalják a kínt és a szenvedést. Amikor még a múlt esztendő végén új könyve, a válogatott verseit tartalmazó kötet, a Konok kikelet megjelenése előtt fölkereste egy újságíró, és közelgő nyolcvanadik születésnapjára emlékeztette. Illyés Gyula azt mondta, hogy tapintatos felköszöntésben reménykedik: ..Én. személy szerint — minden tiszteletet megadva a műfajnak — nem szeretek közszerepelni. Nem kedvelem a színpadra lépést, viszolygok attól, ha fényképeznek, és elnézést — nem szívesen adok interjút sem, S nem is valamiféle szerénység gátol, zavar ezekben. Meglehet, inkább túl igényes vagyok. Ez nem a költészet, nem az irodalom területe. A költő ne az arcával. a termetével nyerjen. toborozzon olvasókat magának, hanem a munkásságával. az eszméivel. Ezért — remélem. nem sértem meg az ünneplő akaratot, ha ezt megvallom — kerek esztendőm ideiére legszívesebben messzire utaznék, vagy bevenném magám egy tihanyi pincébe...” Legven meg a költő akarata: legyen ereje távoli tájakra utaznia, legyen bor a poharában, és a miénkben is. hogy egészségére koc- cinthasunk, és legyen tapintatos, hozzá és munkásságához méltó a felköszöntés, az ünneplő akarat. Ami ezt a megemlékezést, ezt a méltatást mentheti, talán az, amit a köszöntő elején már leírtunk: erre az ünnepre nem a költőnek; nekünk van szükségünk. Az ünnep arra alkalom, hogy életművével. gondolataival szembenézzünk. Legméltóbbak akkor leszünk hozzá, ha a könyvespolchoz lépünk, könyveiért nyúlunk, ha az ő szavát olvassuk és hallgatjuk. Tüskés Tibor A magyar irodalmi élet, a magyar szellemi élet kivételes pillanata: Illyés Gyula nyolcvanéves. Ha voltak is irodalmunknak már eddig pátriárkái kort megért • — kevés számú — alkotói, még aligha mondhattuk el, hogy bár deres hajú férfi, de szellemileg teljesen friss, alkotóereje teljében élő, nyolcvan- éves művészt köszönthetünk, akinek elmeszikráztató gondolatait képernyőre tapadó szemmel hallgatjuk, figyeljük, aki most is új meg új versekkel ajándékozza meg olvasóit, s színház készülődik legújabb drámájának bemutatására. Az ünneplésre, a köszöntésre nem. a költőnek; nekünk van szükségünk. Az ünnep csak akkor igazi, ha közösségi, együttlétre. találkozásra alkalom. • Hisszük, hogy ez a mai nap ilyenféle találkozásra ad lehetőséget: a magyar anyanyelvűek közösségét készteti számvetésre, önvizsgálatra, és a magyar népnek a nagyvilágban szétszóródott fiait fűzi szorosabb egységbe. Gondoljuk el: micsoda hatalmas ívű pálya az övé! Illyés Gyula századunk első évtizedében, a magyarországi nagy aratósztrájkok, az első nagyarányú munkás- megfnozdulások, a kormányzati válság idején, 1902. november 2-án született, egy Tolna vármegyei nagybirtok uradalmi központjában, Felsőrácegrespusztán. Tizenhét éves fejjel részt vesz Ady Endre temetésén, fiatalon Párizsba kerül. ahol kijárja a szürrealista képzelet iskoláját; Aragonnal. Éluard-ral, Tristan Tzará- val indul együtt, kapcsolatba kerül a magyar avant- garde művészettel is, Kassák folyóirataiban publikál, és azon tűnődik, ne franciául írjon-e. Ha Párizsban marad, ma talán híres francia költőként ismerhetné a világ a nevét. De Illyés dönt. 192fl-ban hazatér, szülőföldjére látogat, és a két háború közti magyar társadalom legégetőbb, leginkább megoldásra váró kérdéseinek a vonzásába kerül. Ha igaz — az ő gondolatát idézzük szabadon —, hogy külföldön járva akkor látunk legtöbbet, ha nem veszítjük el a hazai szemmértéket. ugyanígy a hazai élet sajátszerűsége akkor Illyés Gyula portréja (Lengyel Gyula rajza) Csillag címmel. Lapja a háború idején — az önkéntes megszűnésig — a legjelentősebb és legtisztább őrhelye az emberi értékeknek, az írói tehetségnek és tisztességnek. Illyés hű maradt eszméihez akkor is. amikor támadás és üldözés járt értük. Mint minden jelentős életmű, Illyésé is szintézis: ösz- szefogjal és kezdeményez, lezár és elindít folyamatokat, általánosít és új távlatok felé nyit utat. Párizsból indul, és a hazán, a magyar pusztákon és falvakon keresztül belenő a huszadik század európai kultúrájába. Életművében a megtett út összes állomása, a Tolna megyei puszta, ahol született, a Szajna rakpartja, ahol dolgozott. a PEN Club New York-i értekezlete, ahol az írói függetlenségről beszélt, egyetlen harmóniába olvad. Munkásságába belesimulnak az anyanyelv legtisztább ízei, a magyar irodalom hagyományai, a világlíra legmodernebb formái. Folytatja Petőfi, Arany és Ady örökségét, de szakít is mind a szilaj, mind az alázatos puszta, mind a „magyar ugar” képével. Az idős költő képverset ír, új műformákat vesz birtokba (legújabb verseskötete, a Táviratok például csupa epigramma), de minden „újításának" formai előképére, szellemi g.vökérzetére is rámutathatunk. Az ünnepi köszöntés nem arra alkalom, hogy akár felsorolásszerűen számba vegyük műveit, ezt a termésében roppant gazdag, müfalllyés Gyula: Dőlt vitorla Recseg, megdől a rúd, a hosszú vitorlarúd, kaszálja szinte a habot, míg a bárka — fut! Árboc s vitorla, nézd, előre / mikor repül leggyöztesebben? Amikor leg. ' mélyebbre dűl! Képzőművészeti irányzatok az impresszionizmustól napjainkig Utak, keresztutak 10. A gép és a technika a művészetben Bortnyik Sándor: Ember és gép (1920) Köbért Müller: A csomó (1950) Gépet rajzolt már Leonardo da Vinci is, de a gép. a technika, az ipar egyrészt mint téma, másrészt mint művészi munkaeszköz, új jelenség a művészetek történetében. Az új technikai eszközök (szórópisztoly, elektromos gitár) a maguk képére át is formálták a művészeteket. A tárgyakat megtaláljuk minden idők művészetében, de hogy csak, s maga a tárgy legyen téma. s a művészet a tárgyak tükrében keresse az embert (még az irodalomban is), ennek nincs előzménye. A tárgyi as művészet nem emberi élményeket fejez ki, nem ábrázolja az embert, hanem önmagát a tárgyat tartja teljes értékű alkotásnak, anélkül azonban, hogy azokat használati eszközöknek vagy szerszámoknak tekintené. Sokan még meg- botránkoznak azokon a tereinken és kiállításainkon egyre sűrűbben előforduló szobrokon, melyek fogaskerekekről. csővázakból állnak. esetleg mozognak is. sőt zenélnek, s ügyes megoldással, rejtett fényforrással színüket is változtatják. A kinetikus, a mozgó, a kibernetikus szobrászat világhírű mesterének, a Kalocsán született Schöffer Miklósnak már múzeuma van szülővárosában. Ezt a művészetet az alkotók világa már elfogadta, természetesen nem mint egyedüli. kizárólagos megformálási lehetőséget. Hogy megértsük, függetleníteni kell magunkat a művészetek régi megközelítésétől. Dsuang Dszi, kínai bölcs mesélte két és fél ezer éve. hogy Dzsi Sung találkozott egy öreg emberrel, aki szorgalmasan meregette vödrével kútjából a vizet. Azt tanácsolta neki Dzsi Sung, hogy szerkesszen magának egy gépet, vagyis építsen gémes kutat. Az öreg feldühödött. s azt felelte, hogy aki a dolgait gépiesen végzi, annak gépszíve lesz, akinek gépszíve van. az elveszti az ép eszét, akinek pedig elhomályosodik az értelme, az cselekedetében bizonytalanná válik. Ezt a kis történetet sokan idézték már, ha a technika veszedelmére akartak figyelmeztetni vele. Nem meglepő-e. hogy a kvantummechanika egyik alapítója, Werner Heisenberg is elmondja Korunk fizikájának világképe című könyvében (1955) Dsuang Dszi meséjét, azzal a következtetéssel, hogy a régi mese igen jelentős részében igaz. de az emberi faj felemelkedése együtt járt a szerszámok fejlődésével. így hát a technika önmagában nem lehet annak oka. hogy korunkban az összefüggés tudata sok helyütt elveszett. Talán közelebb jutunk az igazsághoz. ha a technika hirtelen és a régebbi változásokhoz képest gyors terjeszkedését [esszük felelőssé a nehézségekért. A változás gyorsasága ugyanis — melyre viszont Marx György kitűnő tanulmánya, a Gyorsuló idő (1968) hívta fel a figyelmünket — szemben a régebbi századok fejlődésével, egyszerűen nem hagyott az emberiségnek időt arra, hogy az újabb életfeltételekhez. alkalmazkodjék. Közrejátszott ebben az elmúlt század szüntelenül önmagát elemző embere. a befelé forduló ember, aki hovatovább önmagán kívül nem talált egyebet, s elvesztette kapcsolatát a világgal, nem tudván kitörni személyisége börtönéből. A közelmúlt kulturfilózófusai- nak pesszimizmusa kétségtelen ebben gyökerezik. Míg kezdetben az ember technikai eszközeivel elsősorban védekezett a természettel szemben, s önmaga létét biztosította csupán, ma a technika cselekvőén beleavatkozik az ember és a természet életébe, formálja a világot, s a létfenntartásnak nemcsak bonyolult struktúráját teremti meg, de a szellemi megnyilvánulásoknak is egyik eszköze. A gép bevonult a képzőművészetekbe is. A mexikói forradalmi festő, Siqueiros monumentális falfestményeit úgy készíti, hogy fotóról vetíti ki, majd szórópisztoly- lyal festi át. Mások hegesztőpisztollyal érik el szobraik dekoratív szépségét, esetleg éppen gépalkatrészekből, fogaskerekekből építenek szobrot. A francia Fernand Léger képein fekete kontúrokkal oly sajátosan hozta összhangba a gépek kemény, konstruktív szerkezetét az ember és a természet dallamosabb, lágyabb vonalaival, hogy gép, ember és természet közös nevezőre jusson festőileg. „Egyszer hozzánk fog forrni az elektronikus agy is — írja Marx György. — A jövő század művészete úgy -játszhat“ majd a számítógépen. mint a mai fiatalok az elektronikus gitáron. Miközben betáplálja az autokódba a programot, tűiében. képzeletében előre felcseng a szimfónia, amelyet a gép az utasításhoz híven fog megkomponálni. A gépek ezerszeresére növelik az embert. Tudatunkat, idegrendszerünket az újjászabott -testhez“ kell hangolnunk. Orrá kell lennünk a pszichológiailag indokolt idegenkedésen és idegességen, alsóbbrendűségi érzésen és hatalmi őrületen." Ennek a fölülkerekedésnek természetes, elsőrendű feltétele, hogy technikai eszközeinkben a humánum megkapja teljes értékű, teljes értékét biztosító helyét. Ne féltsük a géptől a művészeteket, legfeljebb csak az elgépiesedéstől! Az elge- piesedés egyenlő a sémával, a bázisokkal, s ezektől minden idők óvtak. A technika fejlődése, az arányok megnövekedése igazolja, hogy a gépesedésnek nagy szerepe lehet a művészetekben, anélkül, hogy megfosztaná őket érzelmi tartalmuktól. A gép mai' fokán éppúgy eszköze a művészeteknek, mint volt a kézművességgel előállított ecset, hangszer, vagy éppen a lúdtoll. A technika, a gép a tolmács szerepét tölti be a művészetek mellett. Más a gép és. más az elgépiesedés. Kony- nyen összetéveszthetjük a művészi technikákat vagy technológiákat a művészet értelmével, céljával. Ma ez kísért legjobban: a tolmácsnak szegődött gépet célnak tekintjük. főleg a kritikusok értelmezése szerint. Az alkotóművészek már túl vannak ezen a rémületen. A szobrokat elektromos meghajtású köszörűkkel nagyolják. az orgonákat nem lábbal fújtatják, a képeket pedig szórópisztollyal viszik a falra, vászonra. A gépi technika nemcsak témája a művészetnek, de eszköze is. Koczogh Ákos (Következik: Happeningek és szent tehenek.)
