Békés Megyei Népújság, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-23 / 249. szám

NÉPÚJSÁG

X

1982. október 23., szombat

Takács Győző: Parasztmadonna és madárijesztő

Takács Győző: Természet, ember I.

Takács Győző: Természet, ember II.

Emlékezés Arany Jánosra

Nem szokás a halálhoz kapcsolódó jubileumról megemlékezni. S most hogy mégis kivételt teszünk, arra költészetünk máig is ható egyik legnagyobb alakjának, Arany János halálának centenáriuma szolgáltat okot. Annak az emberi, költői kiválóságnak, akit anyanyelvűnk legnagyobb ismerői, tudósai között tartunk számon, akinek egy életen át tartó szomorú-szenvedélyes barátsága Petőfi Sándorral ma is például, s nemcsak irodalmi például szolgál. ..

Az 1817-ben Nagyszalontán született Arany János, aki a hajdúság történelmi hagyományain, a nagy hajdúvároshoz fűződő monda- és mesekincsvilágon nevelkedett, olyan magasságokba emelte a magyar költészetet, amellyel „felnőtt társként” kapcsolódhadtunk a világirodalom vérkeringésébe.

A nemzet és haladás ügyének egységén fáradozó költő több évtizedes költészetében olyan mesevilágot teremtett meg, amelyben igazságosság, szabadság és valamiféle sajátos demokrácia uralkodott.

Sőtér István így ír erről a különös. Arany-teremtette világról: „Arany János honvágya az eszményien nemzeti és demokratikus világ után, szülőföldjének, Sza- lontánák emlékéből, sugallataiból fakad. A »Zárt sisakon, s a pajzson kézbe’ kivont kardú, Nagyfalusi Arany, szalontai hajdú« számára a vitézi sors és a szabadság eszméje mondákban és hagyományokban még élő volt, s vele együtt maradt élő a nemzeti érzés, a függetlenség vágya is.

... Arany a maga társadalom- és- nemzeteszméjét a régi magyar korokba, a népvándorlás, illetve az Anjouk korába olvassa bele. A szabadságot, a demokráciát, az emberhez méltó sorsot ott látja ő megvalósultan — Lajos király, Etele környezetében.”

Arany János költői gyökerei a népből, a történelmi hagyományokból táplálkoztak. Munkásságában azonban nemcsak a népköltészetet vágyta irodalmi rangra emelni, hanem a népet is nemzetté. Talán csak így, ezzel a hatalmas programmal alkothatta meg a Toldi- trilógiát, a Buda halálát, geszti tanítóskodása alatt (1851) a Tisza-kastélyban a fájdalmas, ironikus hangú „A nagyidai cigányok”-at, s balladaköltészetünk máig is legszebb gyöngyszemeit.

Emlékezésünk nem törekszik irodalomtörténeti áttekintésre. Inkább — egy soksok emberöltő távolából küldött üzenetnek, hálaadásnak szánjuk. Mert életünk, az újabb és újabb generációk felnevelkedése elképzelhetetlen a Toldi nélkül, melynek kristálytiszta nyelvezetén, mint grádicson lépkedhetnek fel gyermekeink anyanyelvűnk rejtelmes-szép világába, s amelynek olva^ sásakor tiszta szívvel hihetünk a tehetség minden akadályt legyőző erejében, és sok-sok magunknemesítő érzésben. Költészete talán azért is annyira élő e több mint 100 év múltán is, mert úgy tud a szépre és a jóra oktatni, hogy közben az álmokat valósággá varázsolja. Töretlen hazaszeretete, egyszer kimondott barátsága pedig örök folytonosságot biztosít számára.

Arany János 1882. október 22-én halt meg. Tiszta emberséget sugárzó, gazdag életműve, a magyar nép és nemzet erejébe vetett hite: tanulság és példaadás a késői korok számára.

B. S. E.

Arany János:

A költő hazája

„Művész hazája széles e világ:

A hírnév országútját lakja ő,

S ez út hosszába’ minden olajág.

Minden babér az ő számára nő.”

Ám hadd legyen, nem tagadom.

Övé, mely bírja őt, a hon:

De szívem azt súgja minduntalan, i Hogy a költőnek egy — csak egy hazája van.

Kezdődik e hon a csendes tanyának Küszöbjén, melyhez emlékezete Köté legelső végét fonalának,

Midőn először útnak erede:

Hová e gondolatvezér Mulatni vissza-visszatér —

És egy szerény zöld ággal megpihen,

Mint bárkán a galamb, az ősi tűzhelyen.

Ott ismerősen veszik őt körül Gyermekkorának játszótársai;

Eléje ott nyájas szóval kerül Az agg szülő — tán már csak néhai;

Minden szöget, minden zugot Úgy lel, miképen megszokott,

Bár őse telkén most a vén Idő

Üj gazda: bont, épít, ahol s mint kedve jő.

Mely ott felé zeng, a meghitt beszéd Anyai tejnek édes folyama,

E szó nyitá meg szívét és eszét,

Ajkára ez simult, hogy dallama;

Szerelme bimbó-hajnalán E nyelvet grté a leány,

S ezen visionzá a „szeretlek”-et,

Vagy a sóhaj szócskát, mit visszarebegett,

S a nyílt szívű nép, melyet ott talál.

Vele érzésben és nyelvben rokon;

Dala e nép közt ajkrúl-ajkra száll, örül vagy sír az édes hangokon;

Fogékony ott minden kebel A dalra, melyet énekel, —

S hogy ebből semmi hang el nem veszett, Tudnia biztosan, mily boldog élvezet!

Ameddig ily nép fogja őt körül,

Nép, melynek érzi keble, zengi szája A költő énekét — addig terül.

Ott éri végét a költő hazája;

Azontúl maga jövevény,

Dala üvegházi növény,

Legszebb illatja, színe kárba megy:

Széles világon nincs népe s hona — csak egy!

Innen, hogy ő e népet és hazát Szeretni tudja kimondhatatlanul:

Nem a díjt méri, melyet tán az ád,

Oltára nem önző lángokra gyűl;

És bárha szűk, és bárha gyér A jutalom és a babér:

Ö e honért, e honnal s honnak él, — Örömeit, búját zengvén, ha dalra kél.

■ Boldog, ha büszke lantján a haza Dicsőségének napját zengheti!

Ha nincs múltjának vérző panasza,

S reménye vásznát jó szél lengeti!

A dal, mit így teremt újjá,

Egy nemzeti hallelujah,

Visszhangja messzi ég alá kihat —

És fölverendi a késő századokat.

De bár fogy a nép és hazája pusztul.

És a jövendő hallgat, — nem felel,

Bár keble csak bánat dalára buzdúl:

Honát a költő mégse’ hagyja el; —

És, mely áléit hattyú gyanánt Várja magára a halált —

Ő nemzetének hattyúéneke, ö a lant bánatos, haldokló gyermeke.

1851.

Kovács György:

Szindbád hajóján

Öcsémnek

Anyám tíz éve föld alatt s az apám is már halni készül.

A fiú egyedül marad, míglen az ajka belekékül.

lm kész a Télre maga is: csókok és borok poharára már csak emlékezni akar, mint ifjúsága víg torára.

De harmadnap föltámadunk ugye Apám kedvünk szerint; kialusszuk rossz mámorunk, és indul a Hajó megint.

1982. március

Arcok ’ közelről

Takács Győző

Békéscsabán, az új postaépület fölött levő művészlakások egyikében beszélgetünk. Modern, szépen berendezett otthon, mindenütt rajzok, festmények, a falakon népi tálak, kerámiák. A szomszédos szobából gyereksírás muzsikál.

— Ha zavar a kislányom hangja, felmehetünk a műterembe — javasolja a házigazda, Takács Győző keramikus művész. — Jó lenne, ha megnéznénk a műhelyem is. Szegeden van a munkáim egy része, kiállításon, de azért tudok mutatni rajzokat, grafikákat bőségesen. A békéscsabai téglagyárral vagyok jó kapcsolatban, ahol nagyszerű szakembergárdával sikerült összekovácsolód- ni. Burkolóanyagokkal kísérletezünk, úgy néz ki, ném is eredménytelenül. Szeretem, ha az esztétikai értéken túl közvetlen haszna is van a munkámnak. Benn kell élni az élet sűrűjében, különben nem lehet alkotni sem.

— Hói érzi magát a legjobban?

— Tulajdonképpen mindenütt. ahol dolgozni lehet. Néha azt gondolom, milyen jó lenne, ha bezárnának egy műhelybe, ahol nem lenne más, csak. agyag és papír. Rajzok által élhetném ki lírai hajlamom. Amikor pedig

'kiáltani kell, agyagba formálnám indulataim. Igaz. egy napig sem tudnék „visz- szavonultan” élni. Ki az utcára! Művészi módon megfogalmazni a feszítő gondokat. Mint ahogy tették a század elején élt példaképeim. Kassákék. Uitz Béla. Persze, azóta nagyot fordult a világ. Meg kell tanulnunk nem forradalmi időkben is magas hőfokon élni. Harcolni ellene, hogy a művészet egyre inkább elfordul az emberfői.

— Bizonyára többen is vannak, művészek, akik fontosnak tartják a közéleti- séget. Mennyire látszik munkájuk eredménye, például a békéscsabai városkép alakulásában?

— Évekkel ezelőtt volt egy városszépészeti bizottság, összesen háromszor találkoztunk, akkor is már eldöntött dolgokat kellett „megvitatni”. Hiába tiltakoztam például, hogy a Kossuth teret nem kellene annyira beburkolni. hagyják élni a természetet. Maradt a terv, a tér pedig olyan lett, amilyen. Hangulatát, jellegét veszíti el a város. És ez nem csupán anyagiakon múlik. Szeretném tudni például, honnan veszi a bátorságot az. aki a lakótelepek falain színorgiát rendez. Néha arra is kellene gondolni, hogy

■ ezekben a házakban emberek laknak ...

— Mit tesz ilyenkor a közösségért alkotó művész?

— Dolgozom! Az ipari kerámiától a gyermekbútorok tervezéséig. könyvillusztrációtól színházi díszlettervezésig. a legkülönbözőbb területeken tevékenykedem. Ha elismerést is kapok érte. természetesen jólesik, de az is fontos. hogy energiáim nem égnek el hiába. Másfél évtizeddel ezelőtt Olaszországban hirdettek egy grafikai pályázatot, ahol Picasso volt a zsűri elnöke. Ezüstérmet kaptam, de sajnos, a díj átvételére nem utazhattam ki. Picasso mester kézszorítását így nem őrizhetem emlékeim közt. de ha munkáimmal sikerül szebbé varázsolni a környezetünket, számomra az is hasonló örömet jelent.

Andódy Tibor