Békés Megyei Népújság, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-23 / 249. szám

1982. október 23., szombat

Világháborús összegek

Mit költ az emberiség fegyverekre?

Pillanatkép az iraki—iráni fronton

Falkland .. . Libanon .. . Irak és Irán ... ki tudná megmondani, hogy óránként vagy percenként micsoda összegek és értékek szállnak el a semmibe? Jean Jacques Babel svájci' tudós nemrégiben kimutatta, hogy az elmúlt 5500 évben közel 15 000 háborút viseltek a Földön. A véget nem érő öldöklésben — mert hiszen ebből az öt és fél évezredből alig 292 esztendő múlt el békességben, szerinte körülbelül 3,7 milliárd ember lelte halálát a csatatereken — s ehhez jön a mérhetetlen anyagi kár.

A mi századunkban a fegyverek gyors fejlődése, a szövetségek körének kiszélesedése nyomán a pusztítás méretei meghatványozódtak. Az első világháborúban még „csak” 33 állam vett részt (10 millió halott, 20 millió sebesült, mintegy 360 milliárd dolláros hadikiadás), a második világháborúba sodródott országok száma már 72-re ugrott (52 millió halott, 90 millió sebesült, hozzávetőleg 4000 milliárd dollárnyi kiadás).

Az utóbbi 35 évben 150 „helyi” háború tört ki bolygónkon. Közülük nem egy — például az 1948 óta állandósult arab—izraeli viszály — könnyen általános konfliktusba csaphat át. Ezt a veszélyt különben az atomkor mai bonyolult, ellentmondásos és kiélezett államközi kapcsolatai mindig magukban hordozzák. A szocialista országok ezért lépnek fel következetesen minden hódító háború ellen. Szilárd meggyőződésünk. hogy az erőszak csak újabb erőszakot szül, és ennek következményei egyre kiszámíthatatlanabbak. A „helyi” háborúk emellett súlyos véráldozatokkal és az anyagi javak hallatlan tékozlásával járnak. A már említett 150 „korlátozott” fegyveres konfliktusban több mint tízmillió ember vesztette életét, vagyis any- nyi, amennyi az első világháborúban együttvéve.

Vajon mibe kerülnek azok

a modern „kis” háborúk, amelyekben „csak” hagyományos fegyvereket vetettek be? Az Egyesült Államok évekig elhúzódó indokínai háborúja 80—100 milliárd dollárt emésztett fel. A már két esztendeje tartó iraki— , iráni háború havonta 180— 200 millió dollárral rövidíti meg mindkét felet. Nagy- Britannia számára a falklan- di kaland több mint kétmilliárd dolláros számlával zárult. Izraelnek az arab országok elleni 1973-as intervenciója mintegy hétmilliárd dollárt nyelt el. A Begin- kormány legutóbbi inváziója, csupán augusztus végéig 2— 2,5 milliárd dollárba került.

1960 és 1980 között a fejlődő országok katonai kiadásai hétszeresükre ugrottak:

együttes hadiköltségvetésük (1978-as árakon) 11,3 milliárd dollárról 77,5 milliárd dollárra szökött fel: a Közel- Keleten 2,4 milliárdról 37,9 milliárdra, Afrikában 0,9 milliárdról 9,9 milliárdra, Latin-Amerikában 3,1 milli- * árdról 8,2 milliárdra. Jelentős a növekedés a távol-keleti és a dél-ázsiai országokban, jóllehet Kína adatai titkosak.

A katonai előkészületek költségei és a feszültséget szító fegyverkezési kiadások az utóbbi 35 évben minden eddigit felülmúltak. Ez az

összeg — hozzávetőleges becslés szerint — meghaladta a 7500 milliárd dollárt. Ha pedig azt is figyelembe vesz- szük, hogy 1981 végén az évi hadügyi előirányzatok világ- viszonylatban elérték a 600 milliárd dollárt és hogy az ezredfordulóig túlléphetik a 820 milliárd dolláros plafont — világos, hogy mily súlyos terheket ró ez a népekre, mily bizonytalan jövőt tartogat az egész emberiség számára a fegyverkezési verseny, amelyben az első lépést mindig az imperializmus teszi.

Az ENSZ főtitkárának a közelmúltban közzétett „A fegyverkezés és a katonai kiadások gazdasági-szociális következményei” című jelentésében olvasható, hogy az emberiség eddig ugyan elkerülte az újabb világháborút, de már évtizedek óta olyan viszonyok között él, mintha hadiállapotban lenne. Alig van ugyanis a földnek olyan régiója, amelyet a fegyverkezési verseny valamilyen módon ne érintene. És ebben a helyzetben — a 80-as és különösen a 90-es években — előreláthatóan tovább növekszik a „helyi” háborúk veszélye, s ezzel a világbéke fenyegetettsége.

Serfőző László alezredes

Reagan rutinos modora

Szembesítés előtt a „nagy meggyőző”

Különösnek tűnhet Európában, de Reagan amerikai elnököt a washingtoni sajtóvilágban még mindig a „nagy meggyőzőnek” nevezik. Azt értik ezen, hogy az elnök televíziós megjelenése és megnyerő beszédmodora politikai erővé válik egy olyan világban, ahol az átlagpolgár gondolkodását a képernyő messzemenően befolyásolja. Az elnök és tanácsadói persze igyekeznek ezt az előnyt a végsőkig kihasználni. A november 2-i választás előtt tehát Reagant egész sor televíziós műsorban „léptetik fel”. A szövegkönyv világos: igyekszik majd meggyőzni a választó- polgárokat eddigi politikájának helyességéről. Nem lesz könnyű dolga. De vigyázat: Európából nézve Reagan nehezebb pozícióban van, mint az amerikai átlagpolgár szemében.

A nagyvilág számára Reagan politikájának döntő és negatív vonása a nemzetközi helyzet feszültségét fokozó politikai akciók sora, a túlhajtott fegyverkezés és nyugat-európai szövetségeseinek erőltetése egy szovjetellenes gazdasági háborúra. Az eredmény eddig, az elnöki megbízatás félútján az, hogy a tőkés világ legfontosabb katonai blokkja, a NATO ma megosztottabb, mint valaha. A szovjetellenes gazdasági háború kérdésében a Fehér Ház még legkonzervatívabb nyugat-európai

fegyvertársaival — az angol kormánnyal — is szembekerült.

Ám Amerikából nézve mindez másodlagos jelentőségű. Az Egyesült Államokban — évtizedek óta — elsősorban a belső gazdasági kérdések jelentik a döntő tényezőt a választási eredmények meghatározásában. Igaz,

a közelmúlttal szemben ezúttal annyi különbség mégis van. hogy az atomfenyegetés cinikus kezelése és a felduzzasztott hadügyi költségvetés következtében terjed az országban az úgynevezett „Freeze”, azaz „befa- gyasztási” mozgalom. Ez a jelenlegi szinten akarja „mélyhűtőbe rakni” az ösz- szes nagyhatalom kezében levő atomfegyverkészletet. A befagyasztási követelés nyolc államban szerepel a szavazólapokon. Ez azt jelenti, hogy az amerikai választók negyedrészének módja lesz közvetlenül véleményt nyilvánítania ebben a kérdésben. Az eredmény természetesen nem kötelezi a kormányt, de a gyakorlatban szinte népszavazásnak minősül.

Térjünk vissza azonban a gazdaságpolitikához, amely mégiscsak meghatározó jelentőségű marad. Európai szemmel nézve az elnök itt is rossz helyzetben van, főleg mert a munkanélküliek aránya példátlan magas. Elérte az aktív lakosság tíz

százalékát, nagyjából a tízmilliós létszámot. Ráadásul a leg^árgyilagosabb amerikai szakértők szerint a konjunktúra újjáéledése esetén isszámolni kell egy körülbelül hatszázalékos, tehát majdnem hatmilliós munkanél- kül tömeggel, az amerikai gazdaságban szükségszerűen bekövetkező szerkezeti változások miatt. A gazdasági fellendülésnek mutatkoznak halvány jelei, de ezek inkább a választás utáni remények, mintsem a választási harcba bevethető tények.

De amerikai szemmel a helyzet összetettebb. Ami a munkanélküliséget illeti, a tíz százalék elsősorban a feketékből és különösen a néger fiatalokból, valamint a szakképzettség nélküli, tehát a modern technikát alkalmazó gazdaságba nehezen beilleszthető Vétegekből adódik. Vagyis a lakosság többsége — benne a középosztállyal és a szakmunkásrétegekkel — ennél kevésbé fenyegetett. További tényező, hogy Reagannak sikerült a két évvel korábbihoz képest felére

csökkentenie az inflációt, ami a lákosság egészét kedvezően érinti. Pozitív tényező még, hogy az utóbbi másfél hónapban a sokat emlegetett kölcsönkamatlábat 20 százalékról mintegy 13 százalékra szorították le. Ismét könnyebb hitelhez jutni, és azt töreleszteni, ami általában a gazdaság élénkítése irányába hat.

A Fehér Háznak tehát van esélye arra, hogy novemberben kezelhető keretbe szorítsa a választási veszteségeket. A félidős választásokon az Egyesült Államokban az egész képviselőházat és a szenátus egyharmadát választják újjá. Történelmi tény, hogy a félidős választáson a kormány mindig elszenved bizonyos veszteséget. Most a leglényegesebb kérdés az elnök számára az, hogy miképp alakul pártjának helyzete a szenátusban. Ez a politikailag döntő jelentőségű testület az 1980- as választás óta republikánus párti többséggel rendelkezik, tehát az elnök „nyeregben van”. Ha sikerül meggyőznie a választókat, és november elején a szenátusban meggyőzni a köztársaságpárti többséget, Reagan és vonala megerősödik. Ha nem — akkor a Reagan-korszak második félidejében megindulhat az ellenzéki demokraták politikai előretörése.

(—i—e)

itt azonban már nem Reagan „lép fel”, csupán plasztik mása, amely Lane Kirkland, az AFL— CIO-szakszervezet elnökének kezében levő ,»Munkát, munkát, munkát!” plakátot nyirbálja meg

(Telefotó: AP — MTI — KS)

Reagant „felléptetik" — s szerepét ő rutinosan játssza . . .

Magyar—brazil kapcsolatok

Évente 180—230 millió dollár értékben importálunk Brazíliából szójadarát, kávét. Exportunk azonban több mint egy évtizede képtelen meghaladni az évi 10—20 millió dollárt. Mozdonyok, úszódaruk, gyógyszerek és más kemikáliák jelentik hagyományosan Magyarország brazíliai exportkínálatát. A lista bővítése, a mennyiség növelése egészen a legutóbbi időkig minden erőfeszítés ellenére lehetetlennek bizonyult.

A világpiaci helyzet változása, a világgazdaság erővonalainak átrendeződése azonban az utóbbi hónapokban alapvetően új helyzetet teremtett. A szójabab kevesebbet ér, akárcsak a kávé; a feldolgozóipari termékek árá pedig az előállítás költségeihez képest csökkent. A Dél-Amerikában jelentős gazdasági és politikai tekintélyt kivívó Brazília is csak akkor tudja megőrizni ebben a helyzetben viszonylagos gazdasági stabilitását, ha erőteljesen növeli exportképességét. S ennek számukra is legkézenfekvőbb útja a mezőgzadasági termelés, és ezzel együtt az élelmiszer- export gyors mértékű és nagy léptékű fejlesztése. Annál is inkább így van ez, mert az ország természeti adottságai kiválóak; jó a klíma, számos növényi és állati termék előállítása lényegesen olcsóbb mint Európában. Gond azonban, hogy Brazília legnagyobb részén még ma sincs kialakult, fejlett mezőgazdasági kultúra. Éppen ezért nagyszabású brazil tervek fogalmazódtak meg e helyzet megváltoztatására. Ennek köszönhető, hogy a dél-amerikai ország az utóbbi időben fokozott érdeklődéssel fordult hazánk felé.

Tavasszal Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettes vezetésével magyar kormány- küldöttség járt Brazíliában, és a látogatás során a magyar export jelentős mértékű bővítésének lehetőségei körvonalazódtak. A kétoldalú tárgyalások során kidolgoztak egy csomagtervet, amely három-, illetve ötéves távlatokban meghatározza a magyar részvétel lehetőségeit a brazil mezőgazdaság fejlesztésében. Ennek értelmében a magyar import az eddigi szinten marad, viszont az export akár négyötszörösére is emelkedhet.

És a növekedés korántsem a hagyományos feldolgozóipari termékek nagyobb tömegű szállításának lesz köszönhető, hanem elsősorban annak, hogy Brazília késznek mutatkozik komplett magyar mezőgazdasági rendszerek megvásárlására.

A csomagterv tartalmaz egy olyan 15 millió dolláros keretmegállapodást, amelynek értelmében a brazil belső fejlesztési minisztériumhoz tartozó állami vállalat, a Codevasf három szarvasi rendszerű, központi halkeltető állomást vásárol tőlünk. A szerződés értelmében mi szereljük fel az állomásokat, szállítjuk a halivadékat és persze a technológiát. Az állomás körül létesített halastavakhoz sertéstelep és kacsatelep épül; ugyancsak magyar tervek alapján. S ez korántsem minden. A nyáron brazil meghívásra magyar szakemberek tanulmányozták a helyi adottságokat, s

megállapodás született egy háromezer hektáros mintafarm létesítésére. A gazdaságban többek között a ku- kukoricatermesztés nádudvari technológiáját próbálják ki. Ha a kísérlet beválik, legalább 40—50 ezer hektáron meg lehet kezdeni a nagyüzemi termesztést.

A csomagterv másik része az ország egyik legjelentősebb kereskedőházával, a Costa Pintóval való üzleti kapcsolat bővítésének módozatait tartalmazza. Eddig ettől az évi 800 millió dolláros exportot lebonyolító magáncégtől kizárólag szóját vásároltunk. Most alakulóban van egy olyan közös vállalat, amely a szójater- melés együttes fejlesztését valósítaná meg. A magyar fél szállítaná a technológiát, a gépeket, adná a szakembereket, a brazil fél pedig a föld- det és a munkaerőt. Folynak a tárgyalások egy másik közös vállalattal is, amely a magyar gépeket, technológáikat alkalmazná a brazil mezőgazdaságban, s alkalomszerűen fellépne harmadik piacon is. A Costa Pinto 80 ezer hektáros birtokán a kukorica, a napraforgó, a cukorcirok, a különböző zöldségek és gyümölcsök termesztésében a nádudvari KITE technológiáit kívánják bevezetni, és tárgyalások folynak velük is magyar halkeltető állomásokról, sertés- és kacsatelepekről.

A nagyszabású brazil mezőgazdaság-fejlesztési tervek e két keretmegállapodáson kívül is jelentős exportlehetőségeket teremtenek.

Brazília középső részén egymillió hektárnyi szűz, sza- vannás- terület művelését kezdik meg a közeljövőben, de itt kultúrnövények termesztése csak öntözéssel lehetséges. Az előzetes tárgyalások szerint a brazil partner legalább ötszáz önjáró öntözőberendezést szándékozik vásárolni. A kormány az ilyen beruházásokat jelentős adó- és vámkedvezményekkel támogatja. Folynak a tárgyalások az öntöző- berendezések kooperációs gyártásáról és a szervizhálózat kiépítéséről. Megnőtt a brazil érdeklődés a magyar paradicsom- és hagyma-be- takarító gépsorok, valamint az édesvízi halászat magyar technológiái iránt is.

A jelek szerint a magyar— brazil kereskedelem immár krónikussá vált kiegyensúlyozatlanságán változtatni lehet; az együttműködés új lehetőségeinek feltárásával máris nagyot léptünk előre. Ezt igzaolja Antonio Aure- liano Chaves de Mendonca brazil alelnök magyarországi látogatása is, amelynek során a tavasszal Brazíliában megkezdett tárgyalások Magyarországon folytatódhattak.

Gádor Iván