Békés Megyei Népújság, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-13 / 189. szám

NÉPÚJSÁG 1982. augusztus 13., péntek Ipari és mezőgazdasági kiállítás, vásár Békésen Ipari és mezőgazdasági ki­állítást, vásárt rendez a bé­kési Városi Tanács augusz­tus 20. és 22-e között. Ezen a város és a városkörnyék mezőgazdasági és ipari üze­mei mutatják be a termelés fejlődésében az elmúlt években megtett utat. A ki­állítás egyben a három vá­ros, Békéscsaba, Gyula, Bé­kés együttműködésének be­mutatására is vállalkozik. A békési Május I. park­ban megrendezésre kerülő kiállításra eddig 36 ipari és mezőgazdasági üzem intéz­mény jelentette be részvé­telét. A hajdani vásártéréi a kiállítók között ott lesz majd többek közt a békés­csabai MEZŐGÉP, a RU- TEX, a szőnye szövő, a ci­pész szövetkezet, a Gyulai Háziipari Szövetkezet, vala­mint a békésieken kívül Mezöveieny ipari és mező- gazdasági szövetkezetei is. A Hidasháti Állami Gazdaság a békési szakmunkásképző intézettel együtt készíti el kiállítási anyagát. Az ösz- szeállítás célja, a pályavá­lasztási lehetőségek bemu­tatása a mezőgazdaságban. A kiállításon ezenkívül a kisiparosok és kistermelők is részt vesznek. A szövet­kezetek, vállalatok pedig le­hetőséget biztosítanak arra, hogy termékeiket megvásá­rolják. A vásárt látogatókat kul­turális műsor várja. A mu­tatványosok és az árusok pedig a hajdani vásárok forgatagát idézik majd. A békési ÁFÉSZ a kiállítással egy időben a bolgár áruvá­sárlási napok keretében nyitva tartja iparcikkboltját. K. J. Nemzetközi gyermek- és ifjúsági találkozó Szófiában öt kontinens fiataljait várják Szófiába, az augusz­tus 15. és 25. között sorra kerülő II. Béke zászlaja nemzetközi gyermek- és if­júsági találkozóra — hang­zott ej Budapesten a Bolgár Kulturális Központban teg­nap tartott sajtótájékoztatón. A rendezvényre a világ 107 országából jelentkeztek a művészeti alkotások létreho­zásában már sikert elért paj­tások, hogy aktív részesei le­gyenek a képzőművészeti, ze­nei, előadói, zeneszerzői, iro­dalmi és tudományos-techni­kai seregszemlének. A találkozó programja — lehetőséget kínálva a fiata­lok alkotói képességének ki­bontakozására, újabb alko­tások születésére — az ifjú újítók, feltalálók és sporto­lók bemutatkozására is mó­dot nyújt. Az ifjú vendégek barátsági esteken, sportün­nepélyeken vesznek részt, s találkozókat szerveznek ré­szükre neves külföldi és bol­gár írókkal, művészekkel, zeneszerzőkkel, sportolókkal. A tíz nap alatt rendezik meg Szófiában az ifjú' eszperan- tisták találkozóját, valamint a modellezők bemutatóját. Tiszteletbeli vendégei is lesznek a fesztiválnak: világ­hírű tudósok, művészek, kulturális személyiségek, s a nagy nemzetközi szerveze­tek képviselői találkoznak majd a kisdiákokkal. Magyarországot tíztagú gyermekküldöttség képviseli a rendezvényen: az utóbbi évek hazai kulturális sereg­szemléin kiemelkedően sze­repelt 7. és 8. osztályos fi­úk és leányok utaznak a bol­gár fővárosba. * * * A nemzetközi találkozó al­kalmából tegnap képzőmű­vészeti kiállítás nyílt meg a Bolgár Kulturális Központ Népköztársaság úti bemuta­tótermében. A tárlaton a kul­turális központ és a Magyar Úttörők Szövetsége június­ban meghirdetett közös pá­lyázatára beérkezett művek láthatók. A felhívás nyomán 620 al­kotás — főként rajzok, fest­mények, -metszetek, s több kerámia és szobor, illetve textília és báb — született, bizonyítva a magyar gyer­mekek alkotókedvét és fan­táziáját. Közülük tíz rajzot eljuttattak a szófiai nemzet­közi rajzkiállításra. Az alko­tások egy része a Béke zász­laja mozgalom művészeti alapjának gyűjteményét gaz­dagítja majd, a többségük pedig a zánkai úttörővárost díszíti. A kiállítás két hétig' te­kinthető meg. Sajtótájékoztató a Tuborg sör gyártásáról Tegnap szállították ki az üzletekbe a Kőbányai Sör­gyárból az első Tuborg sört, ezzel az új készítménnyel gazdagodott a hazai sörvá­laszték. Az ebből az alka­lomból tartott sajtótájékoz­tatón a kőbányai gyár ve­zérigazgatója és a dán Tu­borg cég képviselője a for­galmazás előzményeiről és a gyártásról elmondták, hogy a kőbányai gyár két évvel ezelőtt vásárolta meg a Tu­borg cég gyártási licencét. Az előállításához új beren­dezéseket szereztek be, mint­egy 120 millió forintért. E korszerű eszközökkel, a Tu­borg speciális sörélesztőjé­vel, s , a gyártási utasítások szigorú betartásával ez évben megindult a próbaüzem. A dán cég előírásai szerint há­rom minőségi próba előzte meg a kereskedelmi forga­Több távirat - több prémium Évente több mint tízmillió táviratot és hatmillió ex­pressz levelet visznek ház­hoz a fővárosban a soron- kívüli küldeményeket továb­bító postások. Nehéz és fá­rasztó a munkájuk, hiszen, ha esik. ha fúj, a sürgős le­vélnek 4, illetve 6 órán be­lül meg kell érkeznie a cím­zetthez, s nem elég a távira­tot a postaládába bedobni, a 10. emeletre is fel kell vin­ni, akár jó a lift, akár nem. Nehezíti a postások helyze­tét a gyakori helytelen vagy pontatlan címzés is — emi­att sokszor órákig bolyong­hatnak a lépcsőházakban. Munkájukra meglehetősen , sok panasz volt az utóbbi időkben. A postá ez év ja­nuárjában — kísérleti jel­leggel — újfajta anyagi ösz­tönzőrendszert vezetett be Budapesten, a rendkívüli küldeményeket kézbesítő dolgozók körében. 4 Az új rendszer anyagilag érdekeltté tes?i a postáso­kat, hogy minél többszöri fordulóval, minél több ex­pressz küldeményt továbbít­sanak. Ennek köszönhetően jóval rövidebb idő alatt kap­ják meg a címzettek sürgős küldeményeiket, számottevő­en csökkent a panaszok szá­ma, s a késés miatt kifize­tett díjvisszatérítések össze­ge. Hasznos a postásoknak is az új rendszer, hiszen ha­vi fizetésüket több száz — akár ezer — forinttal is megfejelhetik, ha jól dol­goznak. Az utóbbi fél év alatt a 20 százalékos lét­számhiány 5 százalékra mér- séglődött,. s csökkent a fluk­tuáció is. Az összes érdekelt fél megelégedését tükröző ta­pasztalatok birtokában a posta jövőre már az egész országban bevezeti a távirat- és expresszlevél-kézbesítők új anyagi ösztönzését. , lomba hozatalt. A próbaada- ■ tok minden paramétere meg­felelt a minőségi követelmé­nyeknek, s így már kiszállí­tották az üzletekbe a féllite­res üvegekben 15,— forintos áron forgalomba kertilő Tu- borg-sört. Az idén 50 ezer hektoli­tert gyártanak az új készít­ményből, a jövő évtől pedig — a megállapodás szerint tíz éven át — ennek a kétsze­resét. Az új minőségi sör­rel nemcsak a választék szí­nesedett, kismértékben a ka­pacitás is bővült. Ez azon­ban nem oldja meg a söripar gondjait, a növekvő igények­kel ugyanis a hazai gyárak nem tudnak lépést tartani, ezért az évi 8 millió hekto­literes gyártás mellett meg­közelítően másfél millió hektoliter lesz továbbra is a behozatal, elsősorban a szo­cialista országokból. A Kőbányai Sörgyár ed­digi készítményei is meg­ütik a nemzetközi mércét, ezt jelzik, hogy Londonban a napokban véget ért világ- sörversenyen a Jubileum és a Bak sör aranyérmet, a Rocky Cellar pedig ezüstér­met nyert. A szervátültetés magyar úttörőié A* világon az. első szervátülte­tés nyolcvan evvel ezelőtt tör­tént Bécsben. megvalósítója dr. Emerich Ullmann* volt. Az élet­rajzi lexikonok osztrák sebész­ként tartják számon, a részlete­sebb életrajzok megemlítik, hogy magyar származású. Három pé­csi lokálpatrióta — Rajczi Pé­ter, Schweitzer József és Török Béla — kiderítette, hogy Emerich Ullmann, azaz Ullmann Imre magyar földön született, magyar diák volt. haláláig fenntartotta kapcsolatait szülőhazájával. Megtalálták azt az egyházi anyakönyvet, amely tanúsítja, hogy Ullmann Imre 1861. febru­ár '23-án született Pécsett. Édes­apja köztiszteletben álló orvosa volt a városnak. A fiatalember 1870-ben érettségizett Pécsett, a mai Nagy Lajos Gimnázium fa­lai között. Szülei a tehetséges fiút Bécsbe küldték tanulni, az Osztrák—Magyar Monarchia leg­jobb egyetemére, ahol kutató szellemű orvossá vált. Tanulmá- nvai befejeztével vissza akart térni Pécsre. Am meghívták az egyetem sebészeti klinikájára, s ez a tény eldöntötte további élet­útját. Az osztrák fővárosban ma­radt és a tudományos kutatás­nak szentelte életét. Bécsben a múlt század utóján kezdődtek a szervátültetési kí­sérletek. amelyek azonban az elégtelen steriiizáció és a rossz, érvarratok miatt sikertelenek maradtak. Az akkor már egye­temi docens Ullmann Irrue is bekapcsolódott a munkába, és 1902-ben bemutatta egy kutyán végzett sikeres veseátültetését a bécsi orvostársaságban. A pécsi Ullmann Imre. az egyetemes orvostudomány kima­gasló' alakja negyvenöt évvei ez­előtt halt meg. Országos amatőr pop-rockzenei tábor nyílt Salgótarjánban tegnap meg­nyílt a III. országos amatőr pop-rockzenei tábor. A tíznapos táborba meghívott együttesek — a budapesti Axe, a Somogy me­gyei Inversio Jazz Group, a Ba­ranya megyei Minaret és SK, a Veszprém megyei Sky. a Ko­márom megyei Onyx, a Bács- Kiskun megyei Dokk. a Heves megyei Pótkerék és a Nógrád megyei Front, valamint GM. 75 — zenei továbbképzését élvonal­beli muzsikusok irányítják; a tábor művészeti vezetője Victor Máté. A zenekari foglalkozások, próbák mellett a résztvevők egyebek között megvitatják az ifjúság kultúrált szórakoztatá­sának időszerű feladatait is. Sok kicsi sokra megy Törpecsimpánz A legemberszabásúbb állat a törpecsimpánz — állít­ják a New York i Stony Brook Egyetem szakemberéi, élükön Randall Susman kutatóval, aki másfél éve külö­nös figyelemmel tanulmányozza ezeket az állatokat. A törpecsimpánzok a világ egyetlen pontján: az afrikai Zaire egyik igen nehezen megközelíthető őserdejében él­nek, számukat öt-tízezerre becsülik. A közelmúltban tar­tott, e kérdéssel foglalkozó tudományos tanácskozáson el­mondták: a törpecsimpánzok termetre hasonlóak a „nor­mál” csimpánzokhoz, értelmi képességeik azonban fejlet­tebbek. Az eddigi ismeretek szerint feltételezhető, hogy ők állnak a legközelebb azokhoz a lényekhez, amelyek mintegy ötmillió évvel ezelőtt éltek, s az ember és a majom közös ősei lehettek. „Arccal a törpecsimpánzok felé'” — hangzik az amerikai fejlődéstani kutatók jel­szava, s ennek jegyében kérni fogják a zairei kormányt: nyilvánítsa természetvédelmi területté a „legembersza­básúbbak” lakóhelyét. Itt a szóriás! Hamarosan az egész or­szágban nosztalgikus emlé­künk lesz az üveges (szóda­víz. Budapesten csak né­hány helyen foglalkoznak gyártásával, főleg a perem- kerületekben. Thuróczy Gyu­la szikvizes kisiparos 10 éve készíti a rákospalotaiaknak a szódavizet. Az egyszemélyes üzemben 100 évvel ezelőtt is szódát gyártottak kézi meghajtású gépen, ma Thu­róczy mester naponta 400— 500 egyliteres üveget tölt meg. a Műszaki és Termé­szettudományi Egye­sületek Szövetsége az ..MTESZ az energiatakaré­kosságért” pályázatot 1980- ban először, a közelmúltban pedig már ötödik alkalom­mal hirdette meg. A társa­dalmi szervezet felhívása felkeltette a műszaki, gaz­dasági szakemberek érdek­lődését; az első négy fordu­ló során összesen 435 pálya­munka foglalkozott az ener­giatakarékosság különböző módszereivel. Közülük 81 bi­zonyult díjazásra, jutalma­zásra érdemesnek. Az MTESZ több mint hétszázezer fo­rinttal ismerte el a legjob­bak munkáját. Az eredményhirdetés, a dí­jak kiosztása nem tett pon­tot egy-egy forduló végére. A társadalmi szervezet ugyanis a pályázatok sorsát továbbra is figyelemmel kí­séri, az arra érdemes javas­latok megvalósítását és szé­les körű elterjesztését szor­galmazza. Az elmúlt két év termé­séből összesen 162 pálya­munka, a beérkezett javas­latok csaknem 40 százaléka ígérkezett hasznosíthatónak. Természetesen az elméleti­leg jó megoldás még nem garancia arra, hogy a gya­korlatban is megállja a he­lyét. A figyelemmel kísért javaslatok 17 százaléka hul­lott ki a rostán. Vagy azért, mert az érdekelt vállalat időközben jobb, gazdaságo­sabb megoldást talált,' vagy azért, mert az ötlet kivi­telezéséhez hiányzott a pénz. Egy pályázó például javas­latot tett a hévízi bányász­üdülő napenergiával törté­nő hőellátására; a napkol­lektorok igen magas ára azonban egyelőre nem teszi lehetővé ezt a megoldást. A tapasztalatok ugyanak­kor azt mutatják, hogy a vállalatok érdeklődése az utóbbi időben megélénkült. Ügy tűnik, az energiahordo­zók drágulása erősen ösz­tönzött a pazarlások meg- szüntetétésre. Feltehetően ennek köszönhető, hogy a 162 javaslat 30 százaléka megvalósult, további har­minc százalékuk hasznosítá­sa pedig megkezdődött. Az ebből származó haszon kö­rülbelül 800 millió forintra becsülhető, s a számítások szerint ennél is nagyobb eredményeket ígérnek a fo­lyamatban levő fejlesztések. Az egyik pályamunka pél­dául az elvi számítások mel­lett gyakorlati példákkal is igazolja, hogy az úgyneve­zett átfolyós rendszerű egy­csöves fűtési rendszert is le­het gazdaságosan — a jelen­leg tapasztalható pazarlás nélkül — működtetni, ha megfelelő a rendszer szabá­lyozása, s szakszerűen üze­meltetik a berendezéseket. Az 1980—81-es fűtési idény­ben a Kecskeméti Házgyár termékeiből épült Bács-Kis- kun és Pest megyei laká­sokban kipróbálták a mód­szert, amelynek révén je­lentősen csökkent a fűtés tü­zelőanyag-igénye. Egy pályázat a mecseki bányametán hasznosítását dolgozta ki. A módszert a Mecseki Szénbányák két bá­nyájában, Zobákon és Bé­tán még ebben az évben be­vezetik. A Magyar Kábel Művekből érkezett javaslat szerint a kábelgyártás tech­nológiájának módosításávál csökkenthető a kábelhálózat energiavesztesége. Az MTESZ javasolta a vállalat­nak: nyújtsanak be energia­racionalizálási pályázatot a szükséges fejlesztéshez. Ké­szültek javaslatok az üzem­anyag-gazdálkodás ésszerű­sítésére, egy koromkoncent­rációt mérő műszer kidolgo­zására, a távvezetékek foko­zott hővédelmére, a főzés, mosás energiafogyasztásának csökkentésére, s mindezek révén jelentős tüzelőanyagot, illetve villamos energiát ta­karíthattak meg a vállala­tok. A dolog természeténél fog­va szerepelnek a pályamun­kák között olyan módszerek is, amelyek megvalósítása már a pályázat meghirdeté­sének idején — a pályázati feltételek szerint azonban legfeljebb egy évvel koráb­ban — megkezdődött. Ilyen esetekben természetesen nincs szükség a társadalmi szervezet támogatására. Ar­ra azonban igen, hogy az egyik vállalatnál hasznosnak bizonyult módszereket má­sutt is megisrqerjék. Az MTESZ energiatakarékossági pályázata is hozzájárult pél­dául ahhoz, hogy a szemes termények nedvestárolásá­nak megoldására több mint hetven termelőszövetkezet adott be energiaracionalizá­lási hitelkérelmet. De az iparvállalatok is tanulhatnak egymástól. A Rába Magyar Vagon- és Gépgyárban pél­dául kidolgozták egy üzem­csarnok korszerű, energiata­karékos világítási rendszerét, amelyet a Ganz-MÁVAG- ban és a Csepfel Művekben örömmel fogadtak, s hozzá is kezdtek a módszer meg­valósításához. A z MTESZ energiataka­rékossági pályázatá­nak eddigi eredmé­nyei kedvezőek. Ennek azon­ban csak egy része a forint­ban is kifejezhető haszon. Legalább ennyire fontos, hogy a társadalmi szervezet a javaslatok aktív támogatá­sával, az érdeklődés állandó ébren tartásával szemléletet is formál. S ezzel segít ab­ban, hogy a hasznos javas­latok a vállalatoknál min­den különösebb rábeszélés, támogatás nélkül, magától értetődően valósuljanak meg. K. J. Gyorsan telnek az üvegek. A töltőberendezés több mint 100 éves, csak a kézi hajtást gépesítették (MTI-fotó — E. Várkonyi Péter felvételei — KS) Naponta 50 km-t is megtesz lovas kocsijával Pálfi István ki­hordó

Next

/
Oldalképek
Tartalom