Békés Megyei Népújság, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-07 / 184. szám
1982, augusztus 7-, szombat 1122-es csapdája a tv-ben liubay Miklós író' mondott bevezetőt Európában, magyarul Yersfesztivál Gyulán Fotó: Kovács Erzsébet Ma este mutatja be a televízió A 22-es csapdája című, Joseph Heller regényéből 1970-ben készült amerikai filmet. A New York-i író könyve óriási sikert aratott, rövid időn belül több nyelvre lefordították, színpadi változatát világszerte játszották: hazánkban a Vígszínház mutatta be Kern András színpadra alkalmazásában és főszereplésével. Joseph Heller fiatalon vett részt a második világháborúban — bombázótisztként. Ebből született első nagyobb műve, a 22-es. Szereplői az amerikai^ légierő katonái, repülősök, a helyszín Pianosa- szigete Dél-Olaszországban, az időpont 1944. A 22-es csapdája pedig ... ,.— Azt mondták, a 22-es kimondja, hogy mindazt joguk van megtenni, amiben nem tudják őket megakadályozni. Mindig csak ezt mondták, a 22-es, a 22-es. — Honnan tudja, hogy létezik a 22-es csapdája? Megmutatták? Elolvastatták magával ? — A 22-es csapdáját tilos felmutatniuk. Törvény van rá, hogy tilos. — Miféle törvény tiltja meg nekik? — A jó Istenit neki! A 22-es nem létezik! — Mit számít az, ha mindenki azt ■ hiszi, hogy létezik?” Vagyis a 22-es olyan hatalom, amely nemcsak a szigeten tartózkodó amerikai katonák, az amerikai társadalom, hanem minden ember életébe beleszól, dönt és meghatároz; ott lebeg valamennyi gondolat, szó és cselekedet fölött, ránehezedik az egész világra. Hivatkoznak rá és reszketnek tőle — pedig még soha senki nem látta; nyilvánosságra hozását törvény tiltja .. . Elvégre nem azért ‘vannak katonák, s egyáltalán emberek, hogy lássanak, gondolkodjanak .. . Háború van, s nekik az a dolguk, hogy harcoljanak. Minek is vennék őket emberszámba? Az semmi jóra nem vezethet. Apró alkatrészei csupán egy hatalmas gépezetnek, a háborús gépezetnek, ami bármilyen hatalmas, összeomlik, amint Ők mondták: Nem megfelelő az elnevezés. Halódik. Nincs érdeklődő. Erőltetik, de minek . . . Ilyen, és ehhez hasonló „fülesek”, korábban lezajlott honi sajtóvita alapján lettem kíváncsi a 6. éve működő szakmunkások olvasótáborára Békés-Tarhoson. Kezdeti kétkedéseim azonban hamarosan szertefoszlottak. Már akkor, amikor a tábor gazdáival, az ott több éve lelkesen dolgozó pedagógusokkal elbeszélgettem. Többek között például arról, hogy a tábor komoly társadalmi összefogással született meg, s azóta is így prosperál. Benne van a HNF Országos Tanácsa, a megyei KISZ-bizottság, az SZMT, á megyei tanács, a békési Városi Tanács, a KISZ, a népfront, sőt, a MEZŐGÉP békési gyára is. A szervező feladatát pedig kezdetek óta a békési városi könyvtár vállalta magára, összefogásnak tehát nem is akármilyen. No, ettől azért még lehetne az olvasótábor tartalmatlan, látszattevékenységen alapuló. S hogy ez nem így van, azt egy jól összeková- csolódott gárda igazolja. A táborvezető Mester Péter, a szervezést kitűnően ellátó Úti Éva, s a kiscsoportok pedagógus vezetői; Tábor Lajos, Somogyi Margit, Pénzes Ferenc, valamint a könyvtáros, Vince Eszter. Az ide eljutó diákok — mert egyre nehezebb ide bejutni —, az egyik esztendőben a felszabadulás utáni magyar epikával, a másik esztendőben pedig ugyanennek a korszaknak a lírájával foglalkoznak. Mint most is. Nem iskolai tananyag. A pedagógusoknak sem olyan egyszerű felkészülni az itt egy parányi része nem funkcionál, mást tesz, mint amit tennie kellene. Mindaz, ami kicsit is természetes, kicsit is emberi, előbb vagy utóbb, de beleütközik a 22-es csapdájába, a rafináltan kiagyalt, kegyetlen törvénybe. így Yos- sat'ian, a központi figura is szembekerül vele, mert elege van a példamutatásból, a hősiességből, a hazafiasságból, az egész háborúból. Csak egyet akar: élni. Ki akar szállni a buliból. Kéri, hogy engedjék el, lemond az előrelépésről, de süket fülekre talál. Megjátssza az őrültet, csakhogy a 22-es erősebbnek bizonyul: „Bárki, aki ki akarja vonni magát a harcállományból, az nem lehet örült. A 22-es leszögezi, hogy bárki, aki közvetlen és valóságos veszélyben a saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme normális működéséről tesz tanúbizonyságot” Yossarian ezek után úgy próbálkozik, hogy utánozza súlyosan sérült társát. Egészen addig sikeresen, amíg a szerencsétlen bele nem hal sebeibe... Yossarian spontán reakciója erre — ebben a végzetes kiszolgáltatottságban, ennyire közel a halálhoz és ennyire tehetetlenül — könyvnek, színdarabnak és filmnek egyaránt legtragikusabb és egyben leg- komikusabb pillanata, amelyben nagyszerűen érvényesül a helleri black humor, a groteszk jellemek ábrázolása groteszk szituációkban, groteszk stílusban. „ így ítélkezik Heller, a meg- győződéses pacifista, a regényből született színdarab és film is, nemcsak az Air Force bombázói, az amerikai hadsereg, a bürokrácia, hanem minden háború fölött. Az öldöklés és egyáltalán emberi lét ilyen világban annyira értelmetlen és borzalmas, hogy művészi eszközökkel ábrázolni képtelenség. Elviselni pedig csak úgy lehet, ha az ember nevet rajta, mivel ez marad egyetlen lehetősége arra, hogy az események fölött álljon, és ne őrüljön meg. Niedzielsky Katalin folyó műhelymunka irányítására. Hogy úgy nyújtsanak ismereteket az itt táborozó 43 szakmunkástanulónak, hogy megszerettessék velük a mai magyar lírát, prózát, s személyes, élményeken keresztül a társművészeteket. Az egyik legrégebbi tábo- roztató, Somogyi Margit, a békési gimnázium tanárnője a következőkben látja munkájuk lényegét: — Először is igyekszünk bensőséges, baráti hangulatot teremteni, hogy bátran, őszintén nyilatkozzanak meg a gyerekek. A Szép versek kötet alapján dolgozunk, bemutatjuk verseiken keresztül a költőket, s a verselemzés során a gyerekek legszubjektívebb gonLobognak a lángok! Kései unokáink, ha előveszik a gyulai vár naplóját, s tanulmányozzák az „anyagfelhasználás” rovatot, az elégetett mécses, gyertya, fáklya és rőzse mennyiségéből könnyen megállapíthatják, hogy élt itt egy kapitány, aki szeretett játszani a tűzzel. Mondjuk ki hamarjában: az illető „várkapitány” ért is hozzá, hogy lobogó lángokkal, színes emberforgataggal produkciójához csábítsa a néző figyelmét. Sík Ferenc, a Gyulai Várszínház művészeti vezetője ezúttal is hű maradt önmagához. Rendezésében láthattuk A magyar líra fesztiválja című előadást, színpompás, tobzódó kivitelben. És ha lírai esten szabad „prózai” dolgokról is szólni, hadd említsem meg azok együttértő segítségét, akik lehetővé teszik, hogy Gyulán, nyaranta bíborpalástban hódíthasson a színház, a kultúra. Bizony, nem lehet könnyű előteremdolatainak is helyet adunk. Bármi jut eszükbe, szívesen hallgatjuk őket. Erre a tanítási órákon nincs idő. — Itt az is célunk, hogy játékos, beszélgetéses formában éppen a kifejezőképességüket fejlesszük — mondja Pénzes Ferenc. Ez a kötetlen együttlét segít az önismeretre nevelésben, s abban, hogy merjenek megnyilatkozni. — Mindennap nyolc kérdéscsoport kerül fel a faliújságra — veszi át a szót Úti Éva, a békési városi könyvtár igazgatónője. — A választ pedig csak a szobáikban elhelyezett lexikonokból, kézikönyvekből tudhatják meg. Ennek a célját nem is kell magyarázni. A teljeteni a pénzt e csöppet sem olcsó mulatságokra. Ám ha jól sáfárkodunk a ránk bízott értékekkel — mint ahogy teszik is általában a gyulai nyárért felelős szakemberek —, nem hiábavaló semmiféle áldozat. A lírai fesztivál létrejöttének egyik mecénása a Magyar Televízió volt, tehát a várudvarban ott szorgoskodtak a szegedi körzeti stúdió munkatársai. Jelenlétük, s az egész est felépítése azt sugallta, hogy ezúttal egy televíziós produkció felvételéhez engedtek be közönséget. Képernyőre kerülve, talán hatásosabb lesz a vers- őzön, mint annak a nézőnek, aki éjfél fél 12-ig végigülte a felvételeket. Öze Lajos szavalatával kezdődött a fesztivál, majd Hubay Miklós író mondott bevezetőt. Üdvözölte a hetedhét országra szóló költőtalálkozó résztvevőit, akik határon belülről és túlról jötsítményeket mindennap pontozzuk, s a szombati, augusztus 7-i összefoglaló vetélkedőre magukkal viszik ezeket a pontszámokat a gyerekek. De volt már versmondóverseny is a csoportokban. Közben betoppan a Rózsa Ferenc Gimnázium tanára. Tábor Lajos. Beszélgetésünk ezután érdekes fordulatot vett. — Fontosnak tartom ezeket a táborokat — kezdi. — Ugyanis amilyen közvetlenül nyilatkoznak meg a gyerekek, beszédkultúrájuk any- nyira gyenge. Szinte kérdve- kifejtő módszer alapján tudunk beszélgetni velük. A tábor pedig egyfajta megnyilatkozási lehetőség számunkra. Nemrég Szanazugban vettem részt hasonló táborban. Vörös Sándorné, a Munkácsy Művelődés; Ház igazgatójának szervezésében jött létre, idén először, a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat üdülőjében egy ötnapos olvasótábor, a művelődési ház olvasóklubjának tagjaira alapozva. Ügy érzem, az az öt nap nagyon sokat jelentett a gyerekek számára. Kitűnően érezték magukat. „Fiók”-olvasótáborok... Nem rossz ötlet. Lám egy vállalat, amely felismerte az ebben rejlő emberi, -ismeretszerzési, erkölcsi lehetőséget. Jó jel. A megvalósítás általuk kitalált módja követésre méltó. Hiszen ott vannak a vállalati üdülők, amelyek jó feltételeket biztosíthatnak egy-egy ilyen, pár napos olvasótábor megvalósításához. A tábor, azaz a békés-tar- hosi mezőgazdasági szakmunkásképző intézet munkástovábbképző - központjának árnyas parkjában beszélgetünk a második alkalommal itt táborozó Schimpl tek. Összeköt bennünket a ..testvérbilincs”, " a közös nyelv ereje. Európában, magyarul — ez volt a lírai fesztivál alapgondolata. Európa pedig nem csupán földrajzi fogalom, de manapság kifejezi a világbéke biztosításának egyfajta reményét. A magyar nép, a magyar nyelven beszélők és verset írók tábora is számottevő hang az európai kórusban. Példázta mindezt a gyulai lírai fesztivál. A bőség burjánzásával zúdult az élmény a hallgatókra. Közel negyven költő gyöngyszemeit tolmácsolták a színészek. A kiadott műsor szerint 37 előadóművész lépett fel! Neveket említeni szinte reménytelen, hiszen az élvonalból is nagyon sokan eljöttek, és voltak természetesen kevésbé kiválóak. Meggyőződésem, hogy egyetlen estén ennyiféle hangulatot nem képes befogadni a közönség. Ezért is remélhető, hogy amikor majd képernyőre kerül a műsor, azok is újra megnézik, akiket először elvakított, később elbágyasztott a várudvari fesztivál fáklya- lobogása. Andódy Tibor Ferenccel, leendő növény- termesztő gépésszel, Hajba Irénnel, a gyulai egészség- ügyi szakiskola diákjával és Soczó Ilonával, a szabadkí- gyósi szakmunkásképző pékszakmunkás-tanulójával. — Nem tanulás az, ami itt van — kezd; Feri. — Egészen más. Voltunk Takács Győzőnél, Mladonyiczky Bélánál és hallgattunk zene- történeti előadást Rakovics Istvántól, kirándultunk Gyulára, szóval az egész nagyon sokoldalú, érdekes. — Ki ne felejtsd a játéktanulást! — szól közbe ragyogó arccal Ilonka. — Nahát, az milyen jó volt! Po- csainé Fábián Magdi vezette. Az a baj, hogy egyre több jelentkező van a táborba — mondja Irénke. — Nekem szerencsém volt, hogy a társaim, mert versmondó vagyok, engem választottak. — Lehet, hogy -a tanároknak két arca van? — meditál Feri. — Mert amit itt kapunk tőlük, az fantasztikus! Itt nem feszengünk, mint a suliban. — Olyan jó volt megismerkedni másokkal. Na, és ez a nyugalom, csönd ... Szép környezet, jó levegő, gazdag program. Mi kell még? — fejezi be Ilonka. Gyorsan elbúcsúzunk, mert Réthy Zsigmond tart hang- és képanyaggal illusztrált előadást megyénk természet- védelmi területeiről, a környezet- és természetvédelmi kultúráról. * * * Másnap a gyerekekkel ismét találkoztam. Ott voltak a Várszínházban, a magyar líra fesztiválján. Néha hátra tekintettem, hogy lássam elmélyült, szépen figyelő arcukat, a minden vitát eldöntőt. B. Sajti Emese MOZI Borzongani sem tudunk? Még emlékszem az első katasztrófafilmek kasszasikerére. Például arra, hogyan taposták le egymás tyúkszemét az emberek a Pokoli torony című filmért. Akkor még a gyengébb ideg- zetűek igazán pánikhangulatba kerültek a film hatására. De ahogyan hozzászoknak az egyre nágyobb vitalitást mutató krumplibogarak a növényvédő szerekhez, a közönség is úgy szokik hozzá a katasztrófafilmekhez. Immunissá válik velük szemben. Á japán Kendzsiro Omori rendezte Földrengés Tokióban című katasztrófafilm. egyrészt ennek okán nem tudott még egy kis jóleső borzongást sem kiváltani belőlem. Pedig a szükséges kellékek nem hiányoztak. Kaneto Sindo, a forgatókönyv írója adagolt jócskán érzelmességet, szenvedélyt, szerelmi négyszöget is a film közepe táján kirobbanó katasztrófához. (Tosiaki Csusi- ma zenéje pedig egyenesen hátborzongató volt, már amikor szólt, a Szabadság moziban folyton megszakadó hang és kép miatt.) Szóval, valószínű, a hiba a néző készülékében van. Mert a földrengést követő totális összeomlás olyan profi energiával és kivitelben tombolt a vásznon, hogy abban hiba nem volt. A le- omló, földrengésbiztosnak kikiáltott tokiói házak kártyavárként omlottak össze, minden lángolt, míg a metróban szökőár pusztított, lassú halálra ítélve a bent- rekedteket. A történet azért mégsem ilyen egyszerű. Mert van egy hőse, egy fiatal geofizikus, aki előre beharangozta a katasztrófát, de hát irigykedő kollégái nem hittek neki. (E háttérben meghúzódó ember- és társadalomrajz már inkább érdeklődésre számottartó.) Természetes tehát, hogy éppen neki, a film hősének kell feláldoznia életét, társai megmentése érdekében. Ezzel aztán bizonyára elérte a halála után járó elismerést. A film túl sokat időzik egy-egy jelenetnél. Oka valószínű az, hogy a borzongás mellett a lelkünkre, érzelmeinkre is kívánt hatni. Csakhogy ezt az operatőrkettős nem tudta igazán hitelessé, bensőségessé tenni. Igaz, a japán családi szokások. erkölcs meglehetősen messze áll tőlünk. Ezért tűntek vontatottnak a lírai jelenetek. Persze, ha figyelembe vesszük, hogy nyár van, s ilyenkor megnő a szórakozás iránti igény, akkor a Földrengés Tokióban című film időzítése jónak mondható. Nem ráz meg, ritkán gondolkodtat, viszont lehet adózni a film pirotechnikusainak, a színészeknek, a vásznon tomboló színeknek. Mert azt meg kell hagyni, nem takarékoskodtak az anyaggal, a hullákkal, a vérrel és a lángokkal. Becsapásról tehát szó sincs. Ahogyan ígérték, valóban katasztrófafilmet láthatunk. De a vásznon pergő tragédia — szerencsére —, kívül reked érzelmeinken, indulatainkon. Mondhatni azt is. ez a japán film lényegesen „humánusabb” amerikai társainál. B. S. E. Schimpl Ferenc, Hajba Irén és Soczó Ilona Fotó: Veress Erzsi fantasztikus!
