Békés Megyei Népújság, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-28 / 201. szám
1982, augusztus 28- szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET Képzőművészeti irányzatok az impresszionizmustól napjainkig Utak, kerésztutak © Százhúsz év művészete (Utak, keresztutak címmel kezdjük közölni kulturális mellékletünkben Koczogh Ákos tanulmányát, 16 részben. A sorozat — miközben az újkori képzőművészeti irányzatok kialakulását, térhódítását, egymásra hatását tárgyalja — segítséget ad a mai tárlatlátogatónak eligazodni az izmusok és stílusok világában.) Az avatott tollú - szerző százhúsz év képző-, építő- és iparművészeti stílusait, irányzatait mutatja be, utalásokkal a korszak egyéb művészeti, irodalmi, zenei stb. irányzataira. A művészek stílusteremtő törekvéseit, a hazai kapcsolódásokat és reagálásokat is megismerhetjük, a máig haló stílusjegyek kialakulásáról, a modern művészetek forrásaitól napjaink neo- avantgarde törekvéséig szó esik a modern művészetek megannyi lázadó, majd megszelídülő formájáról. építő és leépülő korszakáról.) Közízlésünk, úgy mondják, megállt Munkácsynál. Pnál Lászlónál. Nem is rossz helyen. Semmivel sem rosz- szabb. mintha a zene területéről Erkel Ferencet említenénk. az irodalomból Vörös- martyt, Madáchot, Petőfit. Aranyt. Bár ha Adyig. József Attiláig valóban elérkeztünk volna! Tehát nemcsak úgy is látnánk a világot, ahogy ők. hanem beszédünkbe önkéntelenül beleszőnénk egy-egv sorukat, gondolatukat. De idáig nem jutottunk el. és ezt tudomásul kell vennünk. Most a Munkácsyék utáni nemzedékektől. Szinyei Meise Páléktól szeretnénk elvezetni olvasóinkat napjainkig. Tudjuk, hogy sokan idegenkedve nézik az újabb képzőművészeteket, a ,, moderneket". akik már régen a tegnapéi. A sok, nehezen nyomon követhető kísérlet, megbukott vállalkozás, a nemegyszer csak polgárt hökkentő eredetieskedés láttán — joggal. De nem mondhatunk egyebet: tudomásul kell vennünk, hogy jó száz esztendő múlt el azóta, amit még magunkénak hiszünk, és száz esztendő művészete felett csak úgy elnézni. • átsiklani a tudomásulvétel, a megértés, az átérzés kísérletei nélkül értelmes, a tudatával élő ember számára nem dicséretes. A szobrászok, festők, grafikusok. építészek — akikről elkövetkező sorozatunkban szó lesz — nem többek a többinél, mint ahogy még a múlt század elején is vélték, nem jósolt. nem váteszek. csupán a szemük érzékenyebb. agyuk fogékonyabb, a képességük, tehetségük fejlettebb az átlagemberénél. Hamarabb kitapintják, meglátják a szüntelenül változó világban az új értékrendet, a dolgok átalakulását, embernek emberhez, a természethez, a világ egészéhez való viszonyát. Már régen benne élünk abban az új rendben, amire a művészek előbb felfigyelnek. figyelmeztetnek, csak megfogalmazni nem tudjuk, amit élünk s látunk. ..Kitől nincs messze az élet határa. Nem előre szeret nézni, csak hátra” — írta Arany János. Ez a magyarázata annak, hogy miért a fiatalság veszi észre hamarabb az újat. miért a fiatalság fogadja be a jó vagy rossz — most nem minősítsünk —. de új művészi vállalkozásokat. A megszokás, a beidegződés nagy hatalom az ember életében. Megköt és egyben erőt ad. Biztos támaszték a váratlan meglepetések ellen, mentsvár minden újban rejlő, s át nem látható, veszedelemnek vélt változással szemben. Kétségtelenül jó és szükséges, hogy olyan biztos művészi fogódzóink legyenek, mint Munkácsy. Arany, Erkel. De még jobb és szükségesebb, hogy továbblépjünk Egry Józsefig. Ady Endréig. Bartók Béláig. S aztán megint tovább. Ehhez kívánunk segítséget adni sorozatunkkal, amely a művészet útvesztőiben próbál eligazítani. Hozzátesszük, semmilyen, a hűséges tolmács szerepét betöltő szöveg, a sorainkat kísérő kép mása nem helyettesítheti. pótolhatja az eredeti alkotások élményét, a közvetlen beszélgetést. Művészetekre csak művészetekkel lehet nevelni: zenére zenével. irodalomra irodalommal, képzőművészetekre: szoborral, képpel — elmélettel kevésbé. Nem vagyunk egyetlen múzeum prókátorai sem. De kevés ország bővelkedik annyi képtári, múzeumi látnivalóval, mint a mienk. Ma már falu. község is ritka, ahol ne találkozhatnánk művészetünk jeles alkotásaival hol kiállításon, hol múzeumban. Igaz, közben köztereinken igen sok sematikus szoborral, belső terekben gyenge freskókkal, selejtes képekkel, falra erőszakolt kerámiákkal. De hát éppen ez is egyik célunk, hogy a silányt ne fogadjuk el értéknek, tudjunk hasonlítani, mértéket szabni. A mérték, a lépték, a viszonyítás lényege a folyamatosság. A tegnapot viszonyítjuk a mához, nem a tegnapelőttöt. Az idő az elmúlt században nagy lépésekkel rohant előre. több változást, meglepetést hozott, mint azelőtt bármikor, s követhetetlen gyorsasággal új és új művészi szemléletnek adott helyet. Következő írásunkban a tegnapelőttről indulunk el. tizenhat fejezetben. hogy a tegnapon át eljussunk napjainkig. (Következik: 2. A hangulat művészete.) Koczogh Ákos Biedermeierbe csomagolt bombák... Krúdy Gyula: Telihold AjZ idei könyvhéten már megjelent Krúdy Gyula művel 14-ik részeként a „Delikatesz” című kötet, miközben az olvasóközönség jószerivel még a 13-ikat sem emésztette meg. a közel másfél száz novellát tartalmazó, mintegy 700 oldalas „Telihold” című novellás kötet. Magam is, mint recenzens. csupán most. a nyári „vakáció” alatt abszolváltam ezt a nagy feladatot, melytől — „Krúdy-hivőségem” ellenére — hónapokon át húzódzkodtam. mintha legalábbis a Himaláját kellene megmásznom. S talán nem is olyan rossz ez a hasonlat! Félni lehet, félni kell ekkora „úttól”, s ha ez így van. márpedig így van. mi jogon ajánlhatjuk mégis olvasmányként — pláne kikapcsolódó „szórakozásként”, mintegy az ötnapos munkahét alkalmából — a nyájas olvasónak Krú- dynak ezt a művét, meg a kicsit hasonló többit, a Delikatesz- szel együtt? „Hegyre menet” olyan tételeket találunk (147. oldal), hogy „az élet egy inkvizíció korabeli ítéletmester" (Somoskői Géza mondja ezt, másként Szindbád, azaz lényegében maga az író. Krúdy) — érdemes ilyen történelmi közhelyekért „útrakelni”? „Hegymászásom” folyamán kijegyzeteltem magamnak a frappáns-groteszk hasonlatok légióját (például: „a korcsmáros olyan volt, mint egy rőt vadkan" — „úgy sírt a tél, mint egy nagybőgős, akit befalaztak” — „oly mohón volt szerelmes, mint a harapás a friss kenyérben" stb. stb.) — ezeknek a hasonlatoknak az esztétikájával, pszichológiájával, szociológiai, szociográfiai vonatkozásaival egy külön terjedelmes esszében lehetne csak kellően foglalkozni. Aztán kijegyzeteltem magamnak az eredeti nő- és férfialakok szinte végeláthatatlan galériáját a Ferencváros, a Józsefváros. Pest-Buda és kies Magyarországunk egész területén, egy „Himalája-méretű” panoptikumot; amiben az az érdekes, hogy ezek az eredeti nő- és férfialakok sok minden ‘ emberiben — ahogy szeretnek és gyűlölnek, örülnek és szenvednek, mintha napjainkig hoznák a görögség stafétabotját — kicsit mintha velünk is rokonok lennének, legkülönfélébb indulataikkal és gonoszságaikkal. De- az azonosság mozzanata mellett szembetűnő a különbözőség, a létfenntartás és a tulajdonviszonyok változásaiból fakadó eltérőség is: ha negatív statisztikáinkon (alkoholizmus, öngyilkosság, koraszülés stb.) még ma is elgondolkozhatunk, az 1956-os ellen- forradalom súlyos sorscsapásait sem feledve, azért a nyugodt élet meghatározó viszonyait szem előtt tartva bízvást mondhatjuk, hogy ha valamiféle idillikus Kánaántól még messze is vagyunk, a mi életünket már nem pásztázza any- nyi keserűség, csalódás és tragédia, mint a „tegnapok ködlovagjaiét”, s főként a velük élt, miattuk szenvedett emberekét. beleértve a Krúdy-történetekben oly gyakori szegény varrókisasszpnyokat és szolgálólányokat is . . . Vajon érdemes ezért a felismerésért „megmászni” egy ekkora „Himaláját”? Mozaikok milliárdjai csillannak fel előttünk, „életdarabocskák”, melyekből lett is néhány Krúdy-regény, de talán kevesebb, mint vélhetnénk, mintha igaz lenne a Krú- d.vt is illető „anekdotizálás” vádja — ám a művészetpszichn- lógia. a monográfiaszerkesztés talán egyszer kifejti majd. hogy Krúdy a maga életműremekét csak ebben a novellisz- tikus „szaggatottságban”, ennek a máeól-holnapra való élésnek a nyomorúságában-izzadásában volt képes létrehozni. S nekünk az a nem kis szomorúságunk és örömünk, lehetőségünk és feladatunk, hogy — forgatva Krúdy regényeit is — ezekből a párányi remekekből hámozzuk ki azokat az életigazságokat, melyek nők és férfiak viszonylátában végső fokon ma is érvényesek: hogy a szerelem örök, s szinte megmagyarázhatatlan, mint megannyi rejtélye a világnak. S közben — „mellékesen” — felvillannak előttünk a haza dolgai is, olyan emlékek, mint Martinovics apát ruhafoszlányai, mint Széchenyi és Kossuth dolgai, meg Petőfié, természetesen, s „kisebb” témák is, mint az életmentő dunai hajós, Drapcsik alakja, olyan elfeledett író, mint Kürth.y Lajos, olyan irodalmi alakok, mint a szegénysoron lakó „Álom Béla", vagy Esperes, a külvárosi lexikonszerkesztő, s mint az a pillanat, ahogy a régi pestiek a Császárfürdőbe utaztak, s közben-közben az is. ahogy Krúdy észreveszi a kapitali- zálódást. és a felgyülemlő társadalmi indulatokat, mintha egy cirkusz, vagy békés leánynevelő intézet életét festené, mely puskaporos hordón ül. Nem ismeretlen helyzet ez számunkra sem. ha a hasonlóság mellett mi már ebben is ismerjük a különbségeket: világunk megtapasztalt pokoljárása a felforrósuló kataklizmák között intő mementó vár; a vesztébe rohanó tegnapot — Krúdy „biedermeirbe csomagolt bombáit”. Hatvány Lajos szavaival élve, szóval ezekét a „vészterhes idilleket” — ezért is érdemes újra és újra szemügyre venni. (Szépirodalmi.) Berecz Miklós NÉPÚJSÁG Gaburek Károly: Guszti Vajnai László: Rőtül már... Rőtül már. Hull a lomb. Csörög a mák. Olyan tiszta-szagú. friss a ruhád. Odafent vörösen izzik a Nap. Szebb vagy, mint első áldozáskor láttalak. Rajtad az ősznek nincs semmi nyoma. Ilyen maradsz, nem változol bennem soha. Ha fények igézik a szemed, Ilyen maradsz. Akkor is, ha nem leszek. Kiss Ottó: Már nem esik csontig hajolok az eső előtt fikarcnyi reményem is átázott a menedékre vonatkozólag pocsolya-lábam nyakamba veszem elmossa a viz minden melegem nem esik, csak engem könnyez az ég Gaburek Károly: Pali bácsi
