Békés Megyei Népújság, 1982. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-03 / 154. szám

1982. július 3., szombat o Képek a komlósi tájházből Tíz esztendővel ezelőtt vált valósággá a gondolat Tótkomlóson: tájházban összegyűjteni a község és a környék szlovák nemzetiségének népművészeti emlékeit. Lelkes patrióták, hely- történeti kutatók segítettek, a nagyközségi tanács pedig a közös akarás élére állt, de ott volt a támogatók között a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége is, így az avatás napja, 1972. április 4-e elérkezhetett. A tótkomlósi szlovák tájház sok ezer vendéget fogadott megnyitása óta, anyaga is gaz­dagodott. Képeink a századforduló időszakának megfelelően berendezett tájházba vezetik el az olvasót. A felvételeket Fazekas László készítetté. „Tisztelet a szülőföldnek” Interjú dr. Gosztonyi Jánossal, a Magyarok Világszövetsége főtitkárával A Magyarok Világszövetsége az utóbbi években szé­les körű kapcsolatokat épített ki a külföldön élő ma­gyarokkal, külföldön működő magyar egyesületekkel, klubokkal, kulturális csoportokkal, világi és egyházi ve­zetőkkel, híres művészekkel, írókkal, magyar nyelvet ta­nító iskolákkal, kiadványok és rádióműsorok szerkesztői­vel, sőt egy-két esetben — a nyelvtanítás érdekében — hi­vatalos szervekkel, állami főhatóságokkal is. E kapcso­latok sokféle jelét, eseményét ismerjük mi, itthon élő ma­gyarok is. Indokolt tehát, ha először azt kérjük dr. Gosz­tonyi Jánostól, a Magyarok Világszövetsége főtitkárától, hogy jellemezze röviden a határainkon túl élő magya­rok összetételét, rétegződését. — A magyarság egyhar- mada él határainkon túl, többsége a szomszédos szo­cialista országokban. A ka­pitalista országokban élő ma­gyarok, illetve magyar szár­mazásúak számát egymillió­háromszázezerre . becsüljük. Ez természetesen, csak be­csült szám. Pontos adataink azért nem lehetnek, mert jó néhány országban a hiva­talos statisztikák nem tart­ják nyilván a lakosságot az anyanyelv vagy a származás alapián. A külföldön élő magyarok helyzete, összetétele folya­matosan változik. Számítása­ink és becsléseink szerint a külföldön élő magyarságnak1 ma már csak mintegy egy- harmada első generációs, az­az olyan, aki Magyarorszá­gon, illetve magyar nyelvte­rületen született. A második és harmadik nemzedékhez tartozó nagyobb rész viszont már nem beszél magyarul, illetve a legjobb esetben, ahogy ezt Amerikában mond­ják, csupán „fülmagyar”, az­az valamelyest érti a ma­gyar szót, beszélni azonban már nem tud. Mindebből az következik, hogy figyelmün­ket fokozottabb mértékben kell a második, illetve a harmadik generáció felé for­dítanunk. Természetesen mindenekelőtt azt a szándé­kot kell támogatnunk és se­gítenünk, hogy a kint szüle­tett gyermekek és unokák is — lehetőségük szerint — ta­nulják meg a magyar nyel­vet. Kívánatos volna egy olyan gimnázium, ahol két nyelven, magyarul és ango­lul, esetleg németül taníta­nak, hosszabb-rövidebb ide­ig tanulhatnának a külföldi magyar fiatalok — és ha akarják — Magyarországon szerezhetnének érettségi bi­zonyítványt. Tárgyalásaink alaoián vannak reményeink arra vonatkozóan, hogy egy­két éven belül létre tudjuk hozni ezt az intézményt. — Az anyanyelv oktatását, vé­delmét sokféleképpen végzi, ősz- tönzi, illetve szervezi a világ- szövetség-. — Igen, immár tizenegy éve, hogy hazai és külföldi szakemberek lelkes munká­ja nyomán, közös vállalko­zásként útjára indult az anyanyelvi mozgalom, és a világszövetség keretén belül autonóm jelleggel megala­kult az anyanyelvi konfe­rencia védnöksége. Azóta négy anyanyelvi konferenci­át rendeztünk, a legutóbbit tavaly nyáron, Pécsett. Az anyanyelvi konferencia véd­nöksége több tankönyvet adott ki, és jó munkát vé­gez módszertani folyóirata, a „Nyelvünk és Kultúránk”. A védnökség több esztendeje rendszeresen megszervezi, a külföldi magyar pedagógu­sok nyári továbbképzését Debrecenben, a diákok nyári kollégiumát Sárospatakon, és a gyermekek nyelvtanulással egybekötött üdülését a Bala­tonnál. — Mindezekre az idén is sor kerül? — Természetesen. Sőt, a legutóbbi anyanyelvi konfe­rencia ajánlásait figyelembe véve kulturális szaktanfolya­mot is indítunk a klubműso­rok, a gyermek- és ifjúsági társas összejövetelek szerve­zőinek, a színjátszó csopor­tok vezetőinek. A pedagó­gus-továbbképzőn külön szekciót nyitunk a svédor­szági magyartanároknak. Közreműködésünkkel és tá­mogatásunkkal a Szombat­helyi Tanárképző Főiskolán levelező oktatási formában folytatódik a burgenlandi ta­nítók részére a magyarnyel­vű továbbképzés. Idén is fo­gadjuk az Amerikai Egye­sült Államokból a louisianai egyetem hallgatóinak egy csoportját a nyári tovább­képzésre. — Melyek még az idei munka, illetve program főbb pontjai? — A Művelődési Miniszté­riummal közösen „Tisztelet a szülőföldnek” címmel meg­rendezzük a külföldön élő magyar művészek II. buda­pesti kiállítását, amelyen a képző, és iparművészet, a népművészet, a fotóművészet képviselői mutatkoznak be. Erre decemberben kerül sor, de máris nagy az érdeklődés iránta. Tervezünk további értelmiségi találkozókat bá­nyamérnökökkel, észak-ame­rikai — főként kanadai —• magyar üzletemberekkel, majd megrendezzük a kül­földön élő magyar orvosok első hazai találkozóját és tu­dományos tanácskozását. A tanácskozás témája előzetes terveink szerint: „A magyar .orvostudomány hozzájárulá­sa az egyetemes orvostudo­mány fejlődéséhez”. — Az idei idegenforgalmi sze­zon elején időszerű a kérdés: a már szokásos nyári programo­kon kívül gondoltak-e az ide­genforgalom-adta egyéb lehető­ségekre is? — Gondoltunk arra is, hogy hazai turistautakat szervezünk második és har­madik generációs fiatalok­nak. Az IBUSZ vezetői ké­szek segíteni, s remélhetően a közeljövőben speciális programokat ajánlanak majd a magyar származású fiata­loknak. Erre azért volna szükség, mert tapasztalata­ink szerint a második vagy harmadik nemzedék bár ma­gyarul nem vagy alig beszél, de előítélettől mentesen ér­deklődik ősei szülőföldje iránt. Ezzel összefüggésben említeném meg, hogy hang­súlyozottabban kívánjuk tá­mogatni a nyugati országok­ban működő magyar kultúr- csoportokat, mert azt tapasz­taljuk, hogy a magyar nép­tánc rendkívüli módon vonz­za a fiatalokat, és nemcsak a magyar származásúakat. Alapos előkészítés után né­hány év múlva meghirdet­nénk Budapesten a magyar népi együttesek, tánccsopor­tok reprezentatív bemutat­kozását. A hazai részvétel egyik feltétele volna, hogy a befogadó országok népdal-, népzene- vagy néptánckin­cséből is mutassanak be va­lamit, s ezzel különösen szolgálhatnánk a népek kö­zötti barátság ügyét. — A jelenlegi nemzetközi hely­zet nem gátolja a világszövetség munkáját? Nem veszélyezteti például a már elért eredménye­ket? — Mi az idei feladatok meghatározásánál a már meglevő jó alapokra építet­tünk. Mindenekelőtt azt akarjuk folytatni tehát, amit évek óta csinálunk. Arra tö­rekszünk, hogy a nehezebbé vált nemzetközi viszonyok ne késztessenek bennünket visszahúzódásra. Minden kapcsolatunkat meg kell tar­tánunk, sőt, ha lehet, újakat is kell építenünk. Ennek alapján idén a világszövet­ség, illetve az anyanyelvi mozgalom, valamint a kül­földi magyar egyházak kö­zött az együttműködést to­vább kell szélesíteni. A ma­gyarságtudat megőrzésének, az anyanyelv ápolásának alapvető intézményei az egy­házak, a templomok, a kü­lönféle felekezeti közösségek. Ugyanez vonatkozik az ifjú­ságnál a cserkészekre, ör­vendetes, hogy a kapcsolat­keresésnek egyre több jelét mutatják az egyházi emberek és a cserkészvezetők is. Az elmúlt hónapokban kontak­tust teremtettünk az Izrael­ben élő nagy számú magyar zsidóság több képviselőjével. Fontos feladatunknak tekint­jük a kapcsolatok továbbfej­lesztését. — Mennyire befolyásolják e kapcsolatokat a napi politikai kérdések? Mi támasztunk-e ilyen vonatkozásban feltételeket? — Mi ezekbe a régi és új kapcsolatokba nem építet­tünk és a jövőben sem épí­tünk be semmiféle napi poli­tikát. Változatlanul azt vall­juk, hogy akik bármikor, bármilyen oknál fogva el­hagyták Magyarországot, le­gyenek jó állampolgárai be­fogadó országaiknak, tartsák meg azok törvényeit. Tiszte­letben tartottuk és tartjuk partnereink politikai és vij lágnézeti meggyőződését. Ez nem is lehet másként. Amit mi az együttműködés felté­teleként megszabtunk, s amit a jövőben is kérünk, az nem több, mint egyfajta lojalitás a mai Magyarország iránt, és ezen belül annak tudomá­sul vétele és tiszteletben tar­tása, ami idehaza van. Ért­ve ezen mai törvényeit, szo­kásait és szövetségi rendsze­rét. A jövőben is mindenek­előtt azt nézzük a kapcsolat- teremtésnél, ami összeköt bennünket: közös anyanyel­vűnket, anyanyelvűnkre és hagyományainkra épülő kul­túránkat, az egyforma érzel­meket keltő tárgyi és nem tárgyi emlékeinket. — Mivel tudják segíteni a vi­lágszövetséggel, illetve a ha­zánkkal kapcsolatban állókat? — Több segítséget aka­runk adni a velünk együtt­működő egyesületeknek. Több mint száz ilyen egyesü­let működik. Az év elején először küldtünk ki szá­mukra egységes körlevelet, számos melléklettel. A mel­lékletek tartalmazzák az anyanyelvi konferencia véd­nökségének teljes, 1982-es rendezvénytervét és tájékoz­tatást egy új szolgáltatá­sunkról: az egyesületek vi­deokazettákkal történő ellá­tásáról. Mellékeltünk egy részlet^ Kodály-életrajzot is, mert az egyesületi élet kul­turális programjainak gyúj­tópontjában megemlékezést javasolunk Kodály Zoltán születése 100. évfordulójáról. Itt kell szólnom röviden ki­adványainkról is. Évente hu­szonhat alkalommal jelenik meg lapunk, a Magyar Hí­rek, amelynek olvasói min­den évben megkapják a vi­lágszövetség Kincses Kalen­dáriumát. Szinte minden év­ben megjelentetünk valami­lyen időszaki kiadványt. Nemrég jelent meg az „Uta­zás Magyarországon” című füzetsorozat utolsó száma. Most új vállalkozásként, s ezúttal a Hazafias Népfront­tal közösen, sorozatot indí­tunk „Néprajz mindenkinek” címmel. Terveink szerint ez a sorozat 6 kötetből áll maid. A népfronttal együtt részt vettünk a Himnusz és a Szó­zat úi nagylemezeinek elké­szítésében is. Cserhalmi Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom