Békés Megyei Népújság, 1982. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-03 / 154. szám
1982. július 3,, szombat NÉPÚJSÁG KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Riportok, irodalmi publicisztikák, közélet r Irószemmel —1981 Nem tudom az olvasóra hogyan hat az a műfaji mentegetőzés, amely a kötet hátsó borítóján áll. „Minthogy az 1981-es esztendőben egy kissé háttérbe szorult a riport, s egyes izgalmas kérdések inkább az irodalmi publicisztikában kaptak hangot, műfajilag tágítottuk a kötetet.” Én azt hiszem, a szigorúan vett formai kérdésnél jóval fontosabb az, hogy tartalmilag mit tartottak érdekesnek és érdemesnek az itt szereplő írók, újságírók az elmúlt évben olyat, amit műfaji kötöttség nélkül közölniük kellett. Mi mellett nem lehetett elmenni, mi volt olyan, ami már nemcsak a levegőben lógott, de a tapasztalhatóság tartományába került. Mert függetlenül a formai eltolódások okától, amit az olvasó vagy tud, vagy nem: a lényeg, a lényeg. Az pedig a következő: azzal foglalkoznak-e a hetilapokban, folyóiratokban megjelent, s ideválogatott írások, amivel ő maga is foglalkozik tűnődései közben, vagy pedig valamilyen sejtését igazolják. Számít továbbá az, ha olyasmibe pillanthat bele, amiről hallott ugyan, de kevés az információja, s most sikerül jóval többet kapnia. Egészében egy évre jellemző kerekktmctsze- tet. Hosszú évek gyakorlata szerint most is azok a válogatási elvek érvényesültek, amelyek egy-egy tendencia köré csoportosítják a szerkesztő — Ratzky Rita — által legjobbnak tartott riportokat az év terméséből. Témája szerint egyik sem — kivéve a versenytárgyalásokról szólóakat — vadonatúj felfedezés. S hogy mégsem köszönnek vissza, azt sajnos további aktualitásuknak köszönhetik. Akár a rossz szervezés, a baleseti huzavona, a szakszervezeti, szövetkezeti demokráciát akadályozó vállalati magatartás, akár a környezetvédelem kerül szóba. Vagy az ingázás, a cigánykérdés, vagy a mindebből fakadó hátrányos helyzet. S mind a 25 írás felelős figyelemmel talál felmutatnivalót, jellemzőt, figyelmeztetőt. Alapos felméréssel, szélesebb áttekintéssel ellensúlyozva azt a tényt, hogy a tágabb témát tekintve nem ez az első írás, mert az élet gondoskodik a mindig nyilvánosságot kívánó újabb példákról. Mivel minden egyes darabot, még egy mondat erejéig sem lehet külön-külön ismertetni, kettő mégis idekívánkozik. ha rövid összefogSZEMMEL 19 8 1 'S»*':. UWÍ ; tffí&T . fag«,» - jfew . titán. i Ihm topd ***• lalassal is, mert a demokra - tikus jogok gyakorlása szempontjából alapvetően fontosak. E jogok akadályozása, vagy formálissá tétele kihat mindenre, ám ha itt javítani tudunk, sok más probléma sem lenne annyira feszítő. Ez a jog sokszorosan deklarált, még többet beszélünk róla, s nincs is addig semmi baj, míg érdekellentéteket nem hoz felszínre. Diósi Ágnes írása, az Energiaveszteség egy ilyen esetet mutat be, történetesen az Elektromos Művek kollektív szerződésének módosítása során felmerült bonyodalmakat. Az egyik pont módosítása 130 dolgozót érintett, és „akkora hátrányt jelentett volna, hogy tiltakozásukkal figyelmeztették a vezetőséget: ettől az intézkedéstől a létszám tovább fog csökkeni.” A szakszervezet viszont „ ... addig szavaztatta a dolgozókat, míg azok a 130 érdekelt embert le nem szavazták.” Merő vélelten — de jól jött ki a vállalatnak —, hogy az új szak- szervezeti felépítés értelmében megejtett választások, a bizalmi rendszer átszervezése módot adott arra — igaz, nem kis segédlettel —, hogy akik addig szavazati joggal képviselték a 130 ember érdekét a tanácskozó testületben, ezután ezt ne tehessék. Nem is egy panasz ment ezért a felsőbb szakszervezeti szervekhez, kiváltva a vállalati retorziókat a „hangadók ellen”. A vizsgálatok azonban szabályszerűnek találtak mindent. A közel sem egyforma erővel vívott harc kirobbantója az volt, hogy az elektrikusok, akik elszórtan az elosztóállomásokon dolgoznak, f akiknek munkája nyomán jut el az áram a budapesti gyárakba, lakásokba, kötelezően havi 300 órát legyenek szolgálatban. Tehát a 192 óra feletti órákra ne a túlórák szabályai vonatkozzanak, mint addig, hanem kötelező ügyelet címén, jóval kevesebb pénzért írja elő a kollektív szerződés. A hosz- szú hónapokig tartó küzdelmet, amelyet 130 szakszervezeti tag a képviseleti jogáért folytatott — mert csak ezen keresztül érvényesíthették volna a módosítás el nem fogadását —, a szakszervezeti apparátus közreműködésével a vállalat nyerte meg. Ezt követték a büntető áthelyezések, és persze a kilépések az amúgy is kevés, és más vállalathoz képest rosz- szul fizetett létszámból. Abból, amely kezében tartja Nagy-Budapest áramellátásának fő- ütőerét. Az egyik — akit főnöke tudtán kívül, indok és írás nélkül helyeztek át, de azért is a vállalatnál maradt — végül többek közt ezt mondta az újságírónak: „Mi szabályosan harcoltunk a jogainkért, szakszervezeti szerveink pedig egymás után rúgták fel a demokrácia íratlan és leírott szabályait. Azok, akiknek feladatuk számunkra megtanítani a demokráciával való élést. A gazdasági vezetés győzött — ilyen módszerekkel.” Az előbbi cikkel szemben Kelemen Gábor ÁFÉSZ-de- mokratizmus című írása olyan, mint egy abszurd darab. Pedig „ ... a p.-i ÁFÉSZ munkáján egy egész járás ellátása, kéttucatnyi faluban élő szövetkezeti tagság közérzete múlik.” Az abszurditást az adja, hogy az óriásira növesztett, hatalmas szövetkezet tagjait csak rész- közgyűlésre lehet összehívni. Ami önmagában nem lenne baj, de az már igen, ha itt, és végig az összes községben ugyanazt a beszámolót olvassák fel, amelyben a falu neve még elő sem fordul a sok általánosság között. Szóval, ha teljes érdektelenségbe fullad. De az sem jobb, ha a „szóljunk már hozzá” noszogatásra egyszer csak feláll valaki, és sorolni kezdi a sérelmeket. Évek óta nincs táp a faluban, a kocsmában egy vödörben mossál: a poharakat, a fűtőolaj szeméttel szennyezett stb. Mert aki a központból felel erre, -beszél ugyan, de megint csak kínos általánosságokat, mivel nincs felkészülve az adott községből, s nem ismeri az itteni helyzetet. Mint ahogy az itteniek nagy többsége azt a szövetkezeti és felügyelő bizottsági elnököt, akire a titkos szavazatát leadja, hogy majd a sokadik községével egyesítve kiadja a választási eredményt. A saját ügyek intézésétől nem is lehetnének távolabb. Ha színházban belépti díjért látnánk, mulatságos színdarab lenne, így a maga valóságában: szomorú elidegenedés. Befejezésül újra csak hangsúlyozni kell, hogy a Kossuth Könyvkiadó jó szolgálatot tett, amikor összeválogatta és kiadta ezeket az írásokat. S ez a jó szolgálat — remélhetően — gyümölcsözik is, akik olvasták vagy ezután olvassák majd az „Irószemmel — 1981” riportjait, irodalmi publicisztikáit: megerősödnek abban a hitükben, hogy jobbítani — kötelesség. Vass Márta Kovács György versei: A magány óráiban » i. dolgozom dolgozom dolgozom de szívesen csak játszanék avagy nézegetném a lexikon képeit a kisfiámmal mert ott a régi Nagy Pallosban folyvást úszik a Vizi-Bálna hatalmas-lomhán egy ös-sosemvolt mély tompa zöld cél felé. fölaranylik a kis-Carousse az is a Nagyapáé volt a kedves könyv az isten tudja Nagyapa meg a kék epekbe füst képében távozott magányos ősz jön nemsokára a kisfiam gondol majd rám egy esti órán mint e sóhaj könnyitön ha én is már az isten tudja valahová nagyon messze költözöm 11. a magány akkor a legmélyebb asszonnyal ébredek főikéi öltözik elsiet s újfent magam vagyok az életemből így tűnnek el kalóz kis örömök valahol ki várhat rájuk ki nálam többet ád? milyen zsákmány csábítja őket hogy elibém vetik elmenőben az álmaim holott vissza se jár? mire simul nyomuk a párnán kigyúl a téli nap nem marad utánuk semmi múló szívdobogás Búcsú Begécstöl Miklósomnak, a Kicsi fiúnak, akit nálam jobban szerettek Begécsen Búcsúzó napfényben égnek a sárguló begécsi bokrok. Vajon merre visz most utam, lehetek-e ott is ily boldog? V Kádár bácsinak lesz-e ott mása, lesz-e ott Kiss Gergely puskával? — Egyáltalán: lesz-e ott Élet, szertelen, mely nem bír magával? Ha élet lesz is, nem az a nyári. Az alkonyi mennybolt pírban ég. Barátaim a begécsi pusztában, kezet foghatunk valaha még? Fehér Mária versei: Zene ürügyén Csak hallani csak vele szállni csak tapsolni csak dudorászni s ha nem hallani hát kitalálni legyen dal, síp, vagy akármi csak tudjon szállni, tudjon szállni. Csak ne szó legyen, mázsányi csak könnyű legyen, parányi csak érezni csak kitalálni csak suhanni csak rá vigyázni csak hallani csak vele szállni. Vége Madarat fogtam melengettem meg simogattam elengedtem. Amikor elszállt megsirattam ő is sirat, mert itt maradtam. Egy amerikai íróról Kentaurok és szeretők Alig tudom elhinni, hogy Updike már -ötvenéves. Művei mögött mindig fiatalos lendületet, szenvedélyt éreztem — már első regénye, A szegényházi vásár esetében is, amely pedig öregekről szól —, s ugyancsak a mai fiatal tapasztalataiból, gondjaiból, a megőrzött fogékonyságból születhetett új regénye, a Gyere hozzám feleségül. Ügy tűnik, Updike nem öregszik. A magánélet, a boldogság, a családi, szerelmi összetartozás és felelősség, az amerikai kisvárosban napjainkban — ez örök témája. Jellegzetes alakjai túl szenzibi- lisek, nehezen alkalmazko- dók, a középosztály középszerű életével nem képesek megbarátkozni, túlságosan szívükre veszik a problémákat, sokat töprengenek, szenvednek. A Nyúlcipő főszereplője például háromszor hagyja ott a feleségét, kétszer a szeretőjét, s a végén megint csak egyedül bolyong a világban — céltalanul. Az önmegvalósítást, a tartalmas létet akadályozó vagy egyenesen kizáró, emberi kapcsolatokat veszélyeztető társadalmi okokat kutatja fáradhatatlanul további, az önéletrajzi A farmon és a Házaspárok című regényeiben. Világhírű A kentaur allegorikus regényével lett. Itt a napjaikban élő, beteg kisvárosi természettanár utolsó három napját beszéli el bonyolult szerkezetben, az idősíkok váltogatásával, a gyermek szemén át, segítségül véve a görög mitológiát. A kentaurok, a félig ló- és félig embertestű lények, a görög mitológia szerint nem az emberek és az állatok, hanem az emberek és az istenek között helyezkednek el. Kheirón volt köztük a legszelídebb és a legbölcsebb . .. E jótevő, szeretetre méltó lénynek mégis gyöttelmes élete és nehéz halála volt, mert sorsa szerint sem ember, sem isten nem lehetet:. George Caldwell mai amerikai Kheirón. Fiatalosan jóhiszemű, alakjában vágyak és korlátok csapnak össze, vesztes, de nemes egyéniség. Történetét olvasni megrázó élmény. Ebbén a műben talán a többinél is nagyobb hangsúlyt kap az író szülőföldje, kötődése a szülői házhoz, szülő és gyermek viszonya, a fogékony kamasz, az olingeri iskola, a farm. John Updike 1932-ben született a pennsylvaniai Shillingtoriban. Apja tanár volt, anyja a művészetek iránt öröklődött. Updike hamarosan írni kezdett, egy ideig festett. A Harvard Egyetemen, majd Oxfordban tanult, a The New Yorker munkatársaként dolgozott. Gyorsan vált híres íróvá. Választékos stílusban íródott költői munkái átfogó műveltségről tanúskodnak, sokáig elkísérik az olvasót. Csodálatos nyelvét merészség lenne elemezni bárkinek; magyar fordítója, Göncz Árpád természetesen megteheti: „Updike mondatai minduntalan túllépnek a prózai közlésen; stílusa már a szómágia határát súrolja, s nem egy mondata hibátlan és zárt vers, igazi nyelvvarázs. Mondják: barokkos. S ily módon szakítást jelent a közvetlen elődök stílusújításával, kihagyásos, tömörített vagy belső asszociációkra épített irásmodorával, s korábbra nyúlik vissza, mikor a nyelvi szép még cél volt, s a klasszikus műveltség közkincs. Ezt a nyelvi szépséget állítja vissza jogaiba Updike; nagyon modernül, kifejezési lehetőségeit gazdagítva, szinte a végtelenbe kitágítva...” És aki A kentaur íróját még nem zárta volna a szívébe, biztosan megteszi a magyarul tavaly megjelent Gyere hozzám feleségül című románc olvasása után. Szerelmi háromszög — sokszor és sokféleképpen megírt téma, amelyben az író nehezen mondhat újat kortársának. Updike-nak sikerül, és miközben olvasom, egyre gyakrabban jutottak eszembe Miskolczi Miklós sorai Színlelni boldog szeretőt című könyvéből, a megtisztító kapcsolatokról, a megélhető új szerelemről, s ezek társadalmi rangjáról, etikai korlátáiról — Updike- nál igazán irodalmi köntösben. Az amerikai prózaíró figurái kemény harcot vívnak önmagukkal, egymással. Vágyaik magasabbra szárnyalnak a megszokottnál, a megszokásnál, a begyakorlott gazdasági és szociális kereteknél, ám neveltetésük, felelősségérzetük kényelemszeretetük visszatartja őket attól, hogy fölrúgják ezeket a korlátokat. Mindez jellemzi a Miskolczi által kiragadott eseteket, kapcsolatokat, ezek is bizonyítják: „Az élet nem fekete-fehér, mint a sakktábla, nincsenek szigorú szabályai — mindössze egy biztos: minden emberi kapcsolat, férj—feleség—szerető, szülő és gyermek kapcsolata egyaránt bonyolult, s mind fájdalmat rejt — a sérült lelkiismeret elkerülhetetlen fájdalmát.” Updike könyve végén három variáció olvasható: egyikben Jerry családjával, másikban Sallyvel és gyerekeivel, a harmadikban egyedül utazik ... Mi hát a megoldás? Kiutat Updike sem mutat. Talán ez a tartózkodás is hozzájárul, hogy olyan közel áll hozzánk, olyan szavahihető.” Niedzielsky Katalin
