Békés Megyei Népújság, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-09 / 133. szám

1982. június 9., szerda HZHÜUKTiltj Szomszédolás nUc Mog u«j«i icrisouirui ■NAPLÓ Szomjaznak a földek. Ahogy haladunk befelé a jú­niusba, mind több szó esik az aratásról, a gépeket több­nyire már előkészítették, megvették a szükséges alkat­részeket. Az üzemek háza táján egyelőre esővárásban telnek a napok, annál fur­csább, hogy a vízjogilag en­gedélyezetthez képest még mindig csekély az öntözés A tavalyitól is elmaradva, eddig alig 2800 hektár föl­dön öntöztek Hajdú-Bihar- ban. Jellemző, hogy koráb­ban ilyenkor már 10 ezres nagyságrendnél tartottak a gazdaságok. A Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgaz­dálkodási Vállalat debreceni üzemigazgatóságának vezető­je azt is elmondta, hogy bár a gazdaságokban magasnak tartják a vízdíjat, ma is van­nak mintaszerűen öntöző üze­mek, és konkrétan a Haj­dúszoboszlói Á. G.-ot, a ká­bái és a nádudvari Vörös Csillag Tsz-t említette. Magántaxis nő. Szűcs And- rásné magántaxis a követke­zőket mondotta jelenlegi vál­lalkozásáról: — Amikor a tanintézethez kerültem, ott is én voltam az első nő. Nem volt ennek különös jelentő­sége, legfeljebb az, hogy negfigyeltem, a féltékenyebb :érjek ragaszkodtak hozzá, hogy feleségüknek én legyek az oktatója. Eljöttem onnan, mert nagy volt az idegfe­szültség. Taxizni nagyon sze­retek, szabad foglalkozás. — A családra hogy marad ide­je? — Beosztással. Amikor látom. hogy csökken az igény, megvárok egy olyan utast, amelyik arrafelé megy, amerre mi lakunk. Olyan­kor aztán kivonom magam a forgalomból, főzök, elvégzem a házi munkát. Egy iskolás gyerekünk van, vele is fog­lalkozom — írja Gőz József. Őszinteség. Péntek délután, Budapest, Nyugati pályaud­var. Ez az időszak a MÁV- nál csúcsforgalom. Szabolcs- Szatmár és a Hajdúság felé is számos mentesítő vonatot indítanak. Amelyikkel én szándékolom utazni, nem mentesítő, a nyári menet­rend szerint pontban 16 óra­kor indul. Kíváncsian ér­deklődöm a vonat mellett álldogáló két kalauztól: — Mikor érkezik meg a vonat Debrecenbe? A MÁV két derék alkalmazottja közül az egyik elmereng a kérdésen, csak ennyit mond: — Hogy mikor? Nem mindegy az ... ? Társa azért megnyugtatá­somra előveszi kis táskájá­ból a menetrendet és meg­nézi. Majd közli a „hivata­los érkezés" idejét. Kollégá­ját őszinteségéért tisztelem, pesszimizmusáért viszont ke­vésbé.­IRLÄP A nagy fogás. Ritka sze­rencsében volt része az el­múlt hét közepén Flórián Il­lésnek, a szegedi Tisza Halá­szati Tsz tagjának: 40 kilót nyomott a mérlegen az az óriás szürke harcsa, amely a hálójába akadt. A nagy fo­gást az ismert szegedi halászcsárdába szállítot­ták, ahol rövid köz­szemle után a szakácsok vet­ték kezelésbe. Elmondásuk szerint 250 adag halételt ké­szítettek belőle a hét végére. Fejes káposzta exportra. A ZÖLDÉRT szentesi telepén a skandináv országokba és Ausztriába exportálandó fe­jes káposztákat készítik elő. A Korai Zöldségtermesztési Rendszer és a saját felvásár­lás árualapját minősítik, majd 13 és fél. kilogrammos zöld petitzsákokba csomagol­ják, s hűtőkocsikban szállít­ják a Hungarofruct Külke­reskedelmi Vállalat közvetí­tésével. Az érdekelt orszá­gokba ez ideig másfél mil­lió darab már meg is érke­zett. Az elkövetkezendő na­pokban a szabadföldi áruval együtt megközelítőleg még 30—40 vagon exportkivitelé­vel számolnak. Siker Hollandiában. A dzsessz és a dixieland Nyu- gat-Európában elterjedtebb, mint nálunk. Nemrég Hol­landiában tartottak három­napos dzsesszfesztivált, mely­re a szocialista országok együttesei közül a szegedi Molnár-dixielandet hívták meg. A szegediek kétszer léptek a közönség elé egy hatalmas méretű csarnok­ban, és óriási sikert arattak. A közönség kitörő tapssal fogadta előadásaikat, másnap róluk beszélt az egész város: „Itt jártak a magyarok és le­aratták a babért.” A Molnár­dixieland legközelebb az NDK-ban és az NSZK-ban lép fel, majd részt vesznek a debreceni dzsessznapokon is.--------SZOLNOK MEGYEI N éplap Szelek szárnyán — vizek hátán. Tíz esztendővel ez­előtt legfeljebb csak az ál­modozásra hajlamos kevesek képzelték el, hogy Abádsza- lók térsége valaha a vízi­sportok otthona lesz. Tavaly a Szolnoki Vízügy SE több szerv támogatásával megaia- kította vitorlázó- és szörf- szakosztályát, amelynek székhelye a Tisza II. tározó abádszalóki öble, amely nincs híján jó szélnek, nagy kiter­jedésű víznek. A jelek sze­rint ezen a nyáron tovább növekszik az abádszalóki öböl népszerűsége, hiszen a víz csónakázásra, fürdésre, horgászásra. vízisportolásra egyaránt alkalmas. Szabadidő-szolgálat. Jó fái évvel ezelőtt a jászberényi Déryné Művelődési Központ megszervezte a szabadidő­szolgálatot a Lehel Klub elő­terében. A látogatók színes­ben láthatják a tévéműsort, társasjátékokat vehetnek igénybe, tévéfocival is játsz­hatnak. Lehet zenét hall­gatni, lehetőség van a ka­zetták átmásolására, a mű­sorok átjátszására. A napi­lapok és folyóiratok böngé­szése mellett antikvár és új kiadású könyvek vására is folyik a csarnokban. A vá­ros apraja-nagyja megfordul a művelődési központban: gyakran rendeznek őrsi fog­lalkozásokat, a napközisek­nek ismeretterjesztő és dia­filmeket vetítenek. DÉIMBYARORSZÁB ■ Mennyit cr a diploma? Nfim mindenkié egyforma, többségüket hosszú évekig alig fizetik meg, és úgy tű­nik, aligha fog. megtérülni a befektetés a társadalom­nak. Végül egy utolsó gon­dolat arról a fórumról, ame­lyet az SZVT fiatalok bizott­sága rendezett a közelmúlt- I ban: „Az öregedéssel csök­ken a szakmai naprakészség és az ambíció.” A műszaki életben gyakran tíz év alatt elavulnak az iskolában szer­zett ismeretek, önképzés hi­ányában mit ér a diploma? Anyaggazdálkodási akadé­mia. Három megye —- Bács- Kiskun, Békés és Csongrád — Szervezési és Vezetési Tu­dományos Társaságának leg- I utóbbi ülésén jelentették be, I hogy Szegeden június 21. és I 25. között rendezik meg a I III. anyaggazdálkodási nyári I akadémiát, amelyen az or- I szágból várhatóan 150 szak­ember vesz majd részt. összeállította: Verasztó Lajos Balesetveszély Pósteleken A nehezen elviselhető ká­nikulában legtöbben a fürdést választják, semmint a jövés-menést, vagy az er­dőjárást. Talán ez volt az oka annak, hogy az egyik fullasztóan meleg szombat délután is csak elvétve le- hetett találkozni kirándu­lókkal Pósteleken. Pedig a dús lombú fák, bokrok és a zöld pázsit kellemes fel­üdülést jelentett az aszfalt-, panel- és betonrengetegben élő városi embereknek. Csak­ugyan kedvező benyomást tett az idilli táj, amelynek csendjét azonban a műrepü­lést gyakorló gépek erősödő, majd halkuló zúgása törte meg időnként. A vendéglátó helyen sem volt baj a tisz­tasággal és a kiszolgálással, de a park bejáratánál talál­ható bádogvályú lefolyója eldugult, s a benne levő pisz­kos szennylé láttán hamar elment az ember kedve az ivástól; még akkor is, ha tudta, hogy a föléje hajló csapokból tiszta víz folyik. Hangsúlyozom, dicsére­tükre legyen mondva a park használóinak, hogy a sétá­nyokon és a pázsiton tiszta­ság uralkodott. Ennek elle­nére úgy érzem, néhány szépséghibát mégis csak meg kell említenem. A bok­rokban jó néhány üvegpa­lack hevert, amelyet nem ár­tana időnként összegyűjteni. Bizonyára sok pénzük lehet azoknak, akik kikapcsoló­dást keresve szétdobálták őket. A másik negatív ta­pasztalatom az energia po­csékolásával, illetve a bal­esetveszéllyel kapcsolatos. Noha kora délután is hét­ágra sütött a nap Póstele­ken, de úgy látszott, ez mégsem volt elegendő (?). Ugyanis a lámpák, sőt a nagy teljesítményű reflekto­rok izzói is — a napfénnyel versenyezve — egyfolytában égtek, mert valaki elfelej­tette kikapcsolni a világítást. Ennél már sokkal bosz- s/.antóbb látványt nyújtott a romkastély kerítése és a sé­tány között található há­rom-négy méter mély, tör­melékkel, lim-lommal tele­szórt gödör, vagy verem, amelynek nyílása nincs be­fedve! Mivel a fű miatt alig vehető észre, akárki bele­eshet, és ez számára köny- nyen végzetes lehet. Fel­tétlenül le kell zárni a nyí­lást, még mielőtt valami sú­lyos szerencsétlenség bekö­vetkezne! —y—n Eredményes együttműködés a Volán és a MALÉV között Jól vizsgázott a Volán és a MALÉV egy hónappal ez­előtt kialakított újfajta együttműködése. A feltételeit rögzítő szerződés értelmében a Volán segítségével 7 me­gyeszékhelyről — Miskolcról, Pécsről, Székesfehérvárról, Debrecenből, Szegedről, Szombathelyről és Győrből —, valamint Budapestről közvetlenül lehet árut felad­ni légi fuvarozásra a világ bármelyik országába. A kije­lölt Volán-vállalatok iro­dáiban minden légi szállítás­sal kapcsolatos adminisztrá­ciós teendőt elvégeznek: felveszik az árut, számfejtik és beszedik a fuvarozási dí­jat, kiálítják a fuvarlevelet, csomagolási tanácsokat ad­nak. Tájékoztatják az ügy­feleket a légi menetrendek­ről, s helyet foglalnak a megfelelő járatra. Az iro­dákban a MALÉV tanfolya­mán kiképzett Volán-dolgo­zók állnak a fuvaroztatók rendelkezésére. Ha az áru feladója igényli, a Volán el­vállalja a küldemény repü­lőtérre történő fuvarozását, sürgős esetben, akár azonnal is. Ha Ferihegyen nincs al­kalmas járat az áru elszál­lítására, a Volán teherautói az útiránynak megfelelő kül­földi repülőtérre viszik el a küldeményt, s az onnan már repülőgépen folytathatja út­ját. Ezeket az árukat már Magyarországról légi fuvar­levéllel indítják, hogy a megrendelőt megkíméljék a fölösleges adminisztrációtól. A Volán természetesen a Ferihegyen landoló szállít­mányok gondozását is vál­lalja, kiváltja és házhoz fu­varozza a repülőgépen érke­ző csomagokat. A Volán iro­dát nyitott a repülőtéren, hogy ott is vállalhasson meg­bízásokat összetett fuvaro­zásra vagy háztól házig szál­lításra. Az eltelt egy hónapot ér­tékelve eredményesnek könyvelhető el a két válla­lat közötti újfajta együtt­működés. Ezt mindenekelőtt a fuvaroztatók tapasztalják, hiszen jóval kényelmesebben adhatják fel légi útra kül­deményeiket — gondjaik jó részét leveszi vállukról a Volán. A szerződés kedvező helyzetet teremtett a MA­LÉV számára is, mivel az árufeladás megkönnyítésé­vel jelentősen bővítheti fu­varoztatóinak körét. De hasznos a megállapodás a Volánnak is, ugyanis tevé­kenységéért ügynöki juta­lékban részesül. Parkerdők a városok körül Köztudott, hogy hazánk nem tartozik az erdőkben gazdag országok közé. Ép­pen ezért kormányzatunk nagy figyelmet fordít az er­dőtelepítésekre. Megyénkben ennek egyik gazdája a Dél­alföldi Erdő- és Fafeldolgo­zó Gazdaság, amelynek te­vékenységéről Ficzere Ist­ván műszaki vezetőt kérdez­tük. — Megyénkben alig vala­mivel több mint 8 ezer hek­tárnyi erdő van, s ez a terü­let évente 70—80 hektárral gyarapszik. Az utóbbi évek­ben kezdtünk hozzá intenzí­vebben a városok körül te­lepítendő úgynevezett park­erdők kialakításához. Ilyen van ma már Gyulán, Oros­házán, Békéscsabán. Szarva­son és Battonyán. Az eltelt időben mintegy 250 hektár parkerdőt létesítettünk, ame­lyek a város „tüdejét” je­lentik. A parkerdőkön kívül több helyen mintegy 180 hektárnyi erdőt telepítet­tünk. Telekgerendáson, Do­bozon és Gyula környékén. A legutóbbi árvíz sok fát tönkretett, ezért mintegy 44 hektáron erdőfelújítást és -pótlást folytattunk, főleg a mályvádj területen. A telepítésekhez és pót­lásokhoz szükséges fajtákat Bánkúton neveljük, mintegy 58 hektárnyi területen. Ez a csemetekertünk országosan is jelentős, az első három legnagyobb között van. Az idén mintegy 400 ezer tölgy-. 600 ezer nemesnyár- és fűz­csemetét állítunk élői amely 800 hektár terület erdősíté­séhez elegendő. Persze, nem­csak saját magunknak ter­melünk, szállítanak innen szinte az ország egész terü­letére. A csemetéken kívül mintegy 3 millió nemesnyár- és fűzdugványt helyeztünk el a csemetekertben. Persze, magunk gondoskodunk a már vágásérett fák kitermelésé­ről is. ’Tavaly mintegy 23 ezer köbméter ipari, illetve tűzifát vágtunk ki, és ebből a belföldi ellátáson kívül mintegy 250 köbméter nyár félkészterméket szállítottunk az NSZK-ba és Olaszország­ba. Kép. szöveg: Béla Ottó Harmincegy éve szakszervezeti bizalmi „A nevem Kovács György- né. Hengeres vagyok Békés­csabán, az I. számú tégla­gyárban. A szalagról a kör­kocsikra rakok át 15—18 ki­lós „agyagkalácsot”, amely aztán a présbe kerül. Har­mincegy éve csinálom. A ré­gebbi és a mostani munka közötti különbség csak az, hogy gyorsabb a szalag, több agyagkalácsot kell emelni. Súlyra, naponta 440—450 mázsát. Tizenhét éves voltam 1949- ben, amikor a gyárba ke­rültem. Mint lelkes. DISZ tagot megválasztottak szak- szervezeti bizalminak, amit én igen nagy megtiszteltetés­nek tartottam. A következő évben Budapestre, műszaki káderképzőbe küldtek. Tíz hónap múlva jöttem haza, és mindjárt művezetőnek osz­tottak be. Az előlépés csak rövid ideig tartott. Nem bír­tam azt a munkát, és kér­tem, hogy tegyenek vissza hengeresnek. Azóta is hen­geresként dolgozom. Más munkakörben nem állnám meg a helyemet. Valahogy az egész szervezetem ehhez igazodott. Ma már nehezen lehet ta­lálni olyan fiatalokat, akik vállalkoznának erre a mun­kára. Pedig viszonylag jó a kereset. Mégis inkább más­hová mennek. Például az új cserépgyárba, amely bizo­nyára átveszi a mi szere­pünket. De most kell még ez a cserép, ami olcsóbb, és a lakosság jobban is keresi. Ritkán van belőle a placcon, elviszik mindjárt. Sajnos, a régi munkatár­saim közül már csak néhá- nyan dolgoznak. Többen rok­kantsági nyugdíjba kerültek, néhányan átmentek az új téglagyárba. Szerettünk együtt dolgozni. Nem vesze­kedtünk, nem tartottunk ha­ragot. Klári mamának hív­tak még a nálam idősebbek is. Most is Klári mama va­gyok. Ez abból eredhetett, hogy mint szakszervezeti bi­zalmi törődtem velük. Min­denkinek ismertem a családi körülményeit. Ha valaki szakszervezeti segélyt kért. vagy üdülni akart, könnyű volt elbírálni, hogy kit illet meg az elsőbbség. Természe­tesen megbeszéltük a dolgot, mint ahogy azt is, hogy a munkája, magatartása alap­ján, ki kapjon jutalmat, ki­tüntetést. Nekem az volt a tapasztalatom, hogyha a többség akarata érvényesült, akkor nemigen tévedtünk. Az előtt elég sokat túl­óráztunk. Nem mindenki vál­lalta szívesen, hiszen elég ebből a fárasztó munkából annyi, amennyit a Munka Törvénykönyve előír. De megértettük, hogy kell a cse­rép a lakosságnak. lv;' ma­gunk is majdnem vaiameny- nyien építettünk családi há­zat, tudtuk, mit jelentett, ha valamilyen anyag hiánya miatt nem folytathattuk a munkát. Egyébként 15 évig a Nóg­rádi Sándor Szocialista Bri­gád tagja voltam. Többször megkaptuk az aranykoszo­rús jelvényt, ami mindig a szorgos munkára ösztönzött bennünket. Mint ahogy a gép sem tűri a „lazítást”, mert aki itt fél erővel pró­bálna dolgozni, azt — ahogy mi mondjuk — hamar be­temetné a sár. Különben mindnyájan gyermekes anyák voltunk, kellett a pénz, amit itt nálunk pon­tosan a teljesítmény szerint fizettek és fizetnek most is. Nekem két lányom van. Az idősebb asszony, két gyer­meke is van, a fiatalabbnak júliusban lesz az esküvője. Az asszony lányomnak van lakása, a fiatalabb a férjé­vel nálunk fog lakni. Külön lakrészt építünk nekik. Ért­hető, hogy kell a pénz. A gyerekeket segítjük. Ne úgy kezdjék, mint ahogy vala­mikor mi kezdtük. Még öt évem van hátra a nyugdí­jig. 1973-ig voltam bizalmi, azóta mint főbizalmi-helyet­tes Tóth Károlynéval együtt intézem az ügyeket. Rend­szerint a bizalmiakkal tár­gyalok. Nagyon szeretem a gyárat, ezt a környezetet. Ha visszagondolok az el­múlt évekre, sok-sok szép emlék idéződik fel bennem: barátság, munkasikerek, el­ismerések. A vállalat nem­egyszer megkapta a Minisz­tertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlaját, a brigá­dom, mint már mondtam, az aranykoszorús jelvényt. Én pedig voltam sztahanovista. 1972-ben az Építőipar Kivá­ló Dolgozója lettem, tavaly pedig a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntettek ki.” Lejegyezte: Pásztor Béla Fotó: Veress Erzsi Tavaly mintegy 23 ezer köbméter fát termeltünk ki

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom