Békés Megyei Népújság, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-08 / 106. szám

1982. május 8., szombat

— Kinyírnak — mondja a szakszervezeti bizalmi a főmérnöknek.

Knyihár András felkacag. Szeret nevetni. De a hangja nem a régi. Valami megnevezhetetlen keserűség bujkál benne. Mintha az irodában nem lenne levegő.

— Nem veszed észre, mi folyik a hátad mögött? A beosztottjaid összesúgnak, a helyettesed szobáról szobára viszi a pletyit.

A szakszervezeti bizalmi raktáros a gyárban. Régi bútordarabja a mozgalomnak. A háború vége felé, amikor a termelés kizárólag hadi célokat szolgált, részt vett a sztrájk szervezésében. Hónapokon keresztül bujkált Knyihár András szüleinél, akik a város közelében, egy tanyán gazdálkodtak. A téeszesítés éveiben ő tanácsolta a szülőknek, hogy az örökké mozgó, vidám gyereket engedjék a városba, hadd tanuljon szakmát. Így lett a parasztfiúból gyári munkás. Azóta jócskán eltelt az idő. A raktáros megőszült, öreg, dör- mögő medvévé vált. Ám még mindig szívén viseli egykori védence sorsát. Felemeli görcsös ujjú kezét, hogy nagyobb súlyt adjon szavainak.

— Ember, most nem a

műhelyben dolgozol, ez irodaház ! '

A főmérnök több mint tizenöt évet töltött a műhelyben, egy ócska esztergagépen dolgozott. Munka mellett végezte el a szakközép- iskolát. A vizsga után nemcsak a tudása, hanem a műszaki érdeklődése is meghatványozódott. Ezért határozta el, hogy folytatja tanulmányait. Az egyetem kemény diónak bizonyult. Hajnalok hajnaláig bújta a tankönyveket. A házassága felborult. A felesége két gyerekkel elhagyta. Akkor megtorpant. Egy év múlva megismerkedett egy tanárnővel. Ez a kapcsolat felébresztette szunnyadó ambícióit, ám újabb konfliktust idézett elő. Évának családja volt. Munkatársai azonban nem hagyták békén. Folyton ösztökélték a tanulásra. Tizenöten dolgoztak egy brigádban. Hajtós társaság volt a Dajka brigád. Elsőnek nyerték el a szocialista címet. Ha őszintén felméri a múltját, el kell ismernie, nekik köszönheti, hogy elvégezte az egyetemet. Munka végeztével gyakran közrefogták', és számon kérték a vizsgáit.

A brigád most is szívvel- lélekkel mögötte áll. Csakhogy a raktárosnak is igaza van. Most nem a műhelyben dolgozik. Ez egy más világ. Itt nem szemtől szembe csapnak össze a vélemények. Udvariasság álarcában járnak-kelnek a folyosókon.

A raktáros megböki a sapkáját.

— Kompromisszumot kell kötnöd — tanácsolja. El kell nézned a kisebb-nagyobb botlásokat.

A főmérnök most már nem nevet. Homloka gond- redőkbe húzódik.

— A termelés rovására? — pillant fel az idős szaki-, ra.

— A magad érdekében.

Knyihár András összecsapja a tenyerét.

— Hát a tisztesség, amiről a múltkor a pártgyűlésen beszélt?!

— Ne keverjük össze a dolgokat. Induljunk ki a realitásokból. Egyedül vagy. Nem áll mögötted a vezér- igazgató.

Négy évvel ezelőtt végezte el a műszaki egyetemet. Akkoriban a vállalat a tröszt irányítása alá tartozott, melynek Budapesten volt a központja. A vezérigazgatónak az jvoít a meggyőződése, hogy a termelés növelésének egyik módja az is, ha olyan emberek1 kerülnek a gyáregységek/ vezető posztjaira, akik gyakorlatból ismerik a különböző munka- folyamatokat, és kellő műszaki végzettséggel rendelkeznek. Amikor megtudta, hogy egyik gyáregységében az egyik munkás elvégezte az egyetemet, nyomban felrendelte Budapestre. KnyiSerédiJános:

Szívinfarktus

hár akkor beszélgetett először a vezérigazgatóval. Órákon keresztül faggatta a műhely életéről. Néhány nap múlva kinevezte főmérnöknek. Hamarosan megmutatkozott, helyes volt a döntése. Az új főmérnök ^jól tudta, miért döcög a termelés. Nap mint nap éveken keresztül szenvedő alanya volt, valamennyi, munkatársával egyetemben a rossz anyagellátásnak. Gyakran leálltak a gépekkel, és füstölögtek, hogy nincs munkájuk. Néha órák múlva érkeztek meg az anyagszállító gépkocsik a gyár udvarába, s a lerakodás újabb órákat vett igénybe. Panaszaikra a főmérnök a füle botját se mozdította. Ha késik az anyag, hát késik. A jelentésekre helyezte a hangsúlyt. Az új főmérnöknek első dolga az volt, hogy ezen a rendszeren változtasson. Egyik napról a másikra elvesztette régi, patinás fényét az adminisztráció, és a termelés kiszolgálója lett- A hozzá beosztott irodások elsőrendű feladata pedig, hogy biztosítsák a műhely számára a folyamatos anyagellátást. És ezen a téren nem ismert tréfát. Vaskövetkezetességgel hajtotta végre szándékát. Néhány hét múlva ugrásszerűen emelkedett a termelés. Év végére a termelési eredmény az előző évinek a duplájára növekedett. A következő évben megszervezte az exportot. Igaz, kis szériában gyártottak alkatrészeket külföldre, mert ezzel a feladattal kizárólag csak a Daika brigád foglalkozott. A főmérnök továbbra is tartotta a kapcsolatot régi munkatársaival. Rendszeresen leiárt hozzájuk, s munkájuk minőségét személyesen ellenőrizte. A brigád nagyszerűen helytállt. Az eredményhez a vezérigazgató személyesen gratulált. Máius elseién a minisztériumból kitüntetést kapott. Igen ám. csakhogy a sikernek " nem mindenki örült- A magas elismerés az igazgatót hiúságában sértette meg. A helyettese, az egykori főmérnök, bár mosolyt erőltetett az arcára, a háta mögött folyton intrikált. Mikor egyik napról a másikra alacsonyabb beosztásba került, kudarcra számított, s az eredményeTc tüskeként fúródtak a szívébe. Talán csak a kereskedelmi osztályvezető szimpatizált vele, hiszen ázsiója az export révén nagyot emelkedett. Mindaddig, amíg a vezér- igazgató védőszárnyai alatt állt, senki se vallott színt. Ám a minisztérium megszüntette a trösztöt. A gyáregységből önálló vállalat lett.

— Nézd, Bandi, fel kell mérned az erőviszonyokat — folytatja a raktáros.

Ideges, rácsap az asztalra.

— A tisztességemet nem adom fel!

Lemegy a műhelybe. Erőt érez magában. Energikusak a léptei. A Dajka brigád abbahagyja a munkát, körbeveszik. Szótlanul kezet fog velük. A brigádvezető erősen a szeme közé néz.

— Nem kaptuk meg a prémiumot.

A főmérnök meghökkent

— Hogyhogy nem kaptátok meg?

— Ezt kérdem én is. A brigádunk teljesítette az exporttervet. Te jól tudod, András, neked nem kell magyaráznom, milyen keserves meló ezeken az ócska esztergákon kifogástalan terméket előállítani.

— Hamarosan megkapjátok az újakat.

— És a prémium, azzal mi lesz?

A csarnok másik végén dolgozik a Galovicz brigád. A vezetőjük a főkönyvelő sógora. Nagy hangú, rokoni kapcsolataira rátarti férfi, aki gyakran felönt a garatra.

— Mi sem kaptunk prémiumot, pedig mi is teljesítettük a tervet — kiált közbe.

A főmérnök tudja, mi a helyzet- A Galovicz brigádra nem lehet számítani, ha exportról van szó. Sok selejtet gyártanak. Ha rájuk támaszkodna a vállalat, egykettőre megszakadna a külkereskedelmi kapcsolat. Válaszra se méltatja a brigádvezetőt

Dajka Pál a vállára teszi a kezét. Kikíséri a folyosóra* Az esztergagépek csikorgó si- vítása ide is kihallatszik. Arrébb mennek, egészen a vas- ramás ablakhoz, mely az irodaházra nyílik. A brigádvezető kihajol az ablakon.

— Amit megígértetek, azt tartsátok be!

Ez csak természetes. írásban tűzték ki a prémiumot.

A brigád tisztességesen teljesítette vállalását. De ki merte levonni tőlük a főmérnök tudta nélkül? Talán az igazgató? Nem, nem, azért eny- nyire még nem állunk- Inkább a főkönyvelőnő, ez a legvalószínűbb. Azért, mert a sógóra nem kapott belőle, bosszúból. Ebből a nőből minden kitelik, összedugták a fejüket azzal a kétszínű helyettessel. De ezt nem hagyja annyiba. Egy brigádról van szó, amelyik példamutatóan dolgozik. Ha kell, a vállalati tanács elé viszi az ügyet, és akkor ott mást is elmond. A gondolattól egy pillanatra megrökönyödik. Hiszen őt is kikezdhetik! Kikezdhetik Éva miatt. Miután tönkrement a házassága, egy családos asszonyra vetette a szemét. Mit is mondhatnak még? Kiszínezik, megtoldják D'etvkával. Pedig maga a szürke valóság is megviselte. a sok hercehurca a válás körül. Nem szabad, hogy újra felténődienek a régi sebek. Ezek Évát sem kímélik- Ügv igaz, ahogy az öreg mondta, fel kell mérnie az erőviszonyokat.

Késő este ér haza. Magával hozza a gondokat. Zsonganak benne a szavak. Vívódik, mit. hogyan tegyen?

Éva a konyhában készíti a vacsorát.

— Sokáig voltál — jegyzi meg, anélkül, hogy hátrafordulna.

A főmérnök az asztal mellé ül. Elnézi az asszony szép, sudár alakját. A szoknya meglibben, kivillan a combja. Nem rezdül meg tőle a szíve. Üjra feldübörögnek benne a gondolatok- Cigarettára gyújt.

Az asszony vacsorához terít. Hirtelen megáll, kezében a tányérral.

— Bandi, neked reszket a kezed!

A férfi zavarba jön. Jobb kezébe veszi a cigarettát. A bal keze valóban reszket.

— Á, semmi — mondja.

Nincs étvágya, csak csipegeti az ételt. Éva az arcát fürkészi.

— Valami baj van? — kérdi aggódva- Mivel nem válaszol, átnyúl az asztalon, gyöngéden megsimogatja a kezét. — Beszélj, megköny- nyebbülsz!

A férfi felállt.

— Fáradt vagyok.

Bemegy a szobába, nem a

hálóba, hanem a másikba, ahol a tévé van. Ledől a he- verőre. Gyomra görcsbe rán- dul. Kár volt lenyelnie azt a néhány falatot. A konyhából kihallatszik, ahogy az asszony tesz-vesz, mosogatja az edényeket. Aztán bemegy a fürdőszobába. Zuhanyozik. , Hogy csillapítsa zakatoló gondolatait, maga elé képzeli Éva meztelenségét. A gondolatainak azonban nem tud parancsolni, ismét visszatérnek a vállalathoz. Maga előtt látja a főkönyvelőnőt, meg a helyettesét, ahogy összedugják a fejüket, hogy megvonják a Dajka brigádtól a prémiumot. Az asszony hálóingben lép be a szobába. A szemét nem nyitja ki, de érzi az illatáról, hogy ott van mellette.

— Vegyek jegyet a színházba? — kérdi bátortalanul.

— Majd megbeszéljük — válaszolja.

— Gyere a hálószobába — kérleli később.

— Majd megyek, de most hagyj magamra.

Érzi, megbántotta az asz- szonyt. A másik szobában halkulnak a zajok, azokat figyeli. Még a lélegzetét is visszatartja, amikor sírás üti meg a fülét. Oda kellene ülnie az ágyához, gyöngéden megsimogatni sí arcát, hogy elűzze a bánatát. Simogatni, becézgetni, hiszen szereti. Nincs hozzá ereje. A Dajka brigád ügye nem hagyja nyugton- Cigarettára gyújt.. Fel s alá járkál a szobában. Ahogy belelovalja magát a gondokba, úgy tépi, úgy nyúzza az idegeit. Alaposan átgondolja, mit fog tenni. Fel kell mérnie az erőviszonyokat. Nem rohanhat fejjel a falnak. Egész éjszaka vergődik, csak hajnal felé alszik el. Mire felkel, üres a lakás. Éva elment. Egy cédulát ha- gyptt az asztalon.

„Tudom, hogy az egész éjszakát ébren töltötted, így hát nem volt lelkem hozzá, hogy felébresszelek. A reggelid a konyhában van. Kivasaltam az ingedet, a szokásos helyen megtalálod. Napközben majd hívlak a jegyek miatt-”

A papirost zsebre rakja. A reggelihez nem nyúl. Émelyeg a gyomra és zúg a feje. Gyorsan rendbeszedi magát, és beül a kocsiba. Útközben azok az esztergagépek járnak a fejében, melypk hamarosan megérkeznek külföldről. Észre sem veszi, hogy az útkereszteződésben tilosat mutat a lámpa. Hajszálon múlik, hogy nem okoz balesetet. A rendőr leállítja. Elkéri az igazolványait.

— Maga mérnök, mégis így vezet?!

— Elgondolkoztam.

— így vezeti a vállalatot is?

A megjegyzés szíven találja. Keze táncol a kormányon, és kiveri a veríték.

Az irodájában rossz hír várja- Az új esztergagépeket lemondta a vállalat. A kereskedelmi osztály vezetője nem ért egyet a döntéssel, de csak a vállát vonogat.ia.

— Azt mondják, nincs rá keret.

— A banktól megkaptuk a hitelt.

— Visszamondtuk.

— Ki tette ezt az őrültséget?

— A főkö.nyvelőnő, a helyettesed -és az igazgató. Véleményük szerint felesleges új esztergagépeket vásárolni, amikor a régiekkel is lehet még dolgozni.

Nem szól semmit. . Arcát tenyerébe temeti. Pedig divöl- teni szeretne, vagy legalább káromkodni, úgy, mint az apja odakinn a tanyán, amikor a szomszéd jószága tönkretette a vetését.

Gyomra ismét görcsbe rán- dul, szúr a szíve, a fejében lüktet a fájdalom. Ahogy az íróasztal fölé hajol, elkezd szédülni- Először az íróasztala mozdul meg, kicsit meglibben, aztán pörögni kezd, mintha örvénybe kerülne. De nemcsak az íróasztala, forog az egész iroda. Még tudatánál van, amikor megszólal a telefon. A felesége keresi, gondolja. A készülék az asztal sarkán áll. Fel akarja emelni a kagylót. Nem éri el. Akkor már félrebeszél. A feleségét emlegeti. A titkárnő, aki azért nyit be, mert sokáig csörög a telefon, riadtan hátrál a folyosóra. Rohan az üzemorvosért. Útközben megállítják, hogy mi történt, s kíváncsi megilletődéssel tódulnak az irodájába.

Az üzemorvos megvizsgálja- Mielőtt megszólalna, kiegyenesedik, megtörli aranykeretes szemüvegét.

— Szívinfarktus. Be kell vinni a kórházba.

Szavait csend követi.

— Vajon mitől kaphatta? — találgatják.

Mokry Sámuel emlékére

150 éve született

megyénk híres mezőgazdasági újítója

Az 1982. esztendő a kiemelkedő agrártörténeti jelentőségű személyiségek évfordulóiban igen gazdag. A születési adatok alapján a következő jeles elődök előtt tisztelgünk: Ballenegger Róbert (1882—1969), Lukács KáT-oly (1882—1954) és Kö- vessi János (1882—1959) századik, Landgraf János (1857— 1931) százhuszonötödik, Miklós Gyula (1832—1894) és Mokry Sámuel (1832—1909) százötvenedik, Fényes Elek (1807—1876) százhetvenötödik, Katona M. Dénes (1782— 1874) kétszázadik, valamint Csekonics József C1757—1824) és Kitaibel Pál (1757—1817) kétszázhuszonötödik születési évfordulója alkalmából. A halálozási időpontok alapján pedig gondolnunk kell Rock István (1812—1882) századik, Balásházy János (1797—1857) százhuszonötödik, továbbá Pethe Ferenc (1762—1832) és Wilckens Henrik Dávid (1763—1832) százötvenedik évfordulójára.

Az agrár- és művelődés- történeti panteon e nagyszerű alakjainak sorából, mi most — több okból is — Mokry Sámuel életére és munkásságára emlékezünk. Elsősorban azért, mert alkotó munkájának kiteljesedése Békés megyében történt. (Szül.: Monostorszeg, 1832. május 8., anyja: Ágoston Vilma, “apja: Mokry Sámuel.) Iskoláit Űjverbászon, a pozsonyi ev. líceumban, a keszthelyi „gazdasági tanintézetben”, majd Halléban végezte, „eminens, prima classis” tanulóként, ki- váló eredménnyel.

Hazatérve, Orosházán

nyer segédlelkészi állást (1854). Ettől kezdve, közel fél évszázadon keresztül szövődik élete megyénk művelődéstörténetének és mező- gazdasági növénytermesztésének fejlesztéséhez. Ebben jelentős szerepet játszanak családi körülményei. Apja hatása mellett a Tessedik- hagyományok ösztönzik.

Tessedik Sámuel vér szerinti unokáját: Mikolay Jankát veszi feleségül 1858-ban. (M. Janka anyja Tessedik leánya: Johanna, apja Mikolay István orosházi lelkész.) Még ebben az évben Békéscsabára költöznek.

Itt „átveszi az egyetlen magyar nyelvű, középfokú magániskolát’. Ebből alakul meg — 1860-ban — a békéscsabai „alreálgimnázium’. Ennek tananyagába — a humán tárgyak mellé — beiktatja a gazdasági szakismereteket, Tessedik példáját követve. Ö is a parasztnép műveltségének, termelési ismereteinek megalapozásáért fáradozik. - Érvelése erről kétséget kizáróan meggyőz: „Miként vessünk véget a süllyedő szegénységnek, miként birkózzunk meg a közterhekkel, ha nem a helyesebb gazdálkodással, józanabb takarékossággal és ügyesebb iparral és üzlet által. Ennek pedig alapos lendítését a népnévelésnél, a köznépnek értelmesebbé tevése által lehet és kell eszközölni”. Szembetegsége

miatt azonban kénytelen megválni az — annyira szeretett — oktató és nevelő munkától (1864).

Életútja ettől kezdve egy másik' sajátos, „egészségesebb” területre: a mezőgazdaság mezsgyéire kanyarodik. Érdekes módon ez a

„kényszerpálya” sok lehetőséget, még több sikert (de csalódást is), s végül az agrártörténet piedesztáljára jutását eredményezte. Tagja, később (1867-től) titkára a Békés vármegyei Gazdasági Egyesületnek. Gerendáson földet bérel. Gyakorlati gazdasági tevékenységet folytat. A hazai és a nemzetközi szakirodalomból, de most már gyakorlatból is tudja, hogy a magyar mezőgazdaság egyik legsúlyosabb problémája a búzatermesztés elégtelensége, túlhajtott egyoldalúsága.

A szinte monokulturális és silány búzatermesztés megváltoztatására . törekszik. Munkásságát a búzanemesítés tölti ki. Kitartó, szívós munkával dolgozik a jó fajták előállításán. Szelektálja a környék legjobb tájfajtáit. Kettős cél vezeti:

a) megőrizni a magyar búza szárazságtűrő képességét,

b) egyidejűleg növelni a kalász nagyságát, a szemek acélosságát.

Munkamódszeréről így nyilatkozik: „Még 1864-ben válogattam egy gazda barátomnak honi magyar fajú búzatábláján célomra alkalmasnak látszó — s mint leghosszabb — 9 fokú kalászokat, és azoknak legtökéletesebb magvait szemenként kiválasztván, 1866-ban a legszebb kalászok már 12 fokúak lettek. 1864-ben már 14 fokú kalászaim termettek.”

A nemesítés eredménye az lett, hogy holdanként 18 pozsonyi mérőt (11,2 q) aratott, míg a hagyományos búzából csak mintegy harmadát, öt mérőt (3,1 q) takarítottak be. További célja a jó tulajdonságok állandósítása. Ismét saját vallomásával regisztráljuk eredményeit: „Kilenc évi nemesítést eljárás folytán a búzának nemességét, vagyis azon fokozott tenyészképességét, hogy hosszú, gazdag kalászokat teremjen, oly állandóvá tennem sikerült, hogy a képességét közönséges szántás és vetés esetén is megőrizte’. Ugyanakkor ellenálló volt a „rozsdajárvány’’ iránt. Messze vidékről jártak hozzá vetőmagot vásárolni. Még a „rostaaljat” is elvitték. Gyakorlati gazdálkodási

munkásságát 1904-ben kénytelen abbahagyni, 1909. június 10-én — 77 éves korában — hal meg Budapesten.

Mokry Sámuel, az első magyar búzanemesítő; maradandó sikereket ért el a kiegyezés utáni évtizedekben. Ezért becsüli az utókor. Sokrétű munkásságának tanúsága kiterjedt irodalmi tevékenysége. Főbb művei: Beszélgetések a búzatúltermelés káros volta felett (Pest, 1871), Mezőhegyest szemle (1874), Búzanemesítés (Gyula, 1875), Mezei gazdaságunk reformjáról (Gyula, 1881). Munkásságának feldolgozásával {egyben forrásmunkáink is) Grabner Emil, Fabriczius Endre, Rapaics Raymund, Lelley János, Rajháty Tibor, Szabó Miklós, Papp János és mások foglalkoztak.

Megyénk lakossága' és a magyar mezőgazdász-társadalom a permanens megújításra való törekvés szemléletének átsajátításával tiszteleg becses emléke előtt.

Dr. Tóth Lajos

Bada Márta: Elveszett kincs

i