Békés Megyei Népújság, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-01 / 101. szám

1982. május 1., szombat NÉPÚJSÁG Hz amerikai vegyi fegyverkezés Nyugat-Európa nem bekül meg Dimitrov és az egységfront A nemzetközi kommunista mozgalom az idén emléke­zik meg Georgi Dimitrov születésének 100. évfordulójá­ról. Georgi Dimitrov a forra­dalmi harcban a siker alap­vető feltételének a tömegek szervezettségi fokát tartotta. Felhasználva a múlt harci tapasztalatát, kidolgozta a Munkás Egységfront elmé­letét. 1923*ban. a szófiai munkásgyülésen tartott be­szédében kiemelte, hogy a Munkás Egységfrontot ,,nem a néptömegek számára va­lamilyen még érthetetlen és elvonatkoztatott célok és eszmék nevében, hanem a tömegek mindennapi szük­ségleteinek és érdekeinek a talaján” kell megteremteni. Bulgáriában, a világ első antifasiszta felkelésének elő­estéjén Dimitrov a fasiz­must. mint népellenes, re­akciós politikai rendszert jellemezte. A KOMINTERN MEGBÍZÁSÁBÓL Az egységfront megterem­tésénél figyelembe vette és elismerte valamennyi társa­dalmi csoport sajátosságait. Csak így lehetett megszer­vezni a fasizmus ellen az együttes, demokratikus tá­madást. A bulgáriai felkelés el­bukott ugyan. és nehéz évek jöttek, de annak elle­nére. hogy a Komintern több szekciója ingadozó álláspontra helyezkedett a fasizmus és csatlósai meg­ítélésének kérdésében —, Dmitrov hű maradt az egy­ségfront eszméjéhez. Mint munkásvezér, szakszerveze­ti és pártmunkás, gazdag tapasztalattal rendelkezett. Ennek köszönhette, hogy a Kommunista Internacionálé egyik legtevékenyebb tagja lett. 1923-ban megválasztot­ták a Balkáni Kommunista Föderáció titkárává, s eb­ben a minőségében sokat fá­radozott a félsziget kom­munista- és munkásmozgal­ma egységének megteremté­sén. 1924-ben, a Komintern V. kongresszusán Dimitro- vot beválasztották a Ko­mintern Végrehajtó Bizott­sága párttagjai közé. 1929— 1938-ig ő vezette a Komin­tern nyugat-európai irodá­ját. Az egységfront eszmé­jéhez híven, szoros kapcso­latot épített ki az antiimpe- rialista és antifasiszta szer­vezetekkel. Mint az iroda vezetőjének, alkalma volt a nemzetközi demokratikus szervezetek több kongresz- szusán részt venni. Segítette azok előkészítését, miköz­ben kapcsolatot teremthe­tett a kommunista frakciók­kal. A FASIZMUS JELLEMZÉSE A lipcsei perben. 1933-ban, bár veszélyben forgott az élete, Dimitrov ugyancsak az egységfrontot —• mint a kommunista taktika alfáját és ómegáját — hirdette. Az eszme életrevalóságát bizo­nyítja, hogy a Dimitrov vé­delmére indult nemzetközi mozgalom a fasizmus ellen harcoló demokratikus erők közös fellépésévé változott. Dimitrov a legteljesebben és legpontosabban 1935-ben. a Komintern VII. kongresz- szusán tárta föl a kommu­nista- és munkásmozgalom előtt álló feladatokat. Beszá­molójában kimerítő jellem­zését adta a finánctöke leg- reakciósabb, legsovinisz­tább. imperialista doktríná­jának, a fasizmusnak. Di­mitrov a fasizmus veszélyé­vel a munkás egységfrontot állította szembe, miközben hangsúlyozta, hogy a front munkájának homlokterében a dolgozók közvetlen gazda­sági és politikai érdekvédel­mének kell állnia. Megmu­tatta a szakszervezetek, a fiatalok és a nők helyét a szervezett mozgalomban. Különleges figyelmet fordí­tott a gyarmati, félgyarmati és függőségben élő országok antiimperialista nemzeti frontjának a megteremtésé­re, miközben hangsúlyozta, hogy figyelembe kell venni a tömegek antiimperialista harcának eltérő feltételeit, valamint a nemzeti felsza­badító mozgalmak különbö­ző érettségi fokát. AZ ERŐK TÖMÖRÍTÉSE A spanyol polgárháború idején — 1936—1939-ig —, de főleg a második világhá­ború idején, különösen idő­szerű volt minden elnyomott, országban a hitlerista ag­resszió elleni nemzeti front megteremtése. Georgi Di­mitrov támogatta a nép va­lamennyi erejének tömöríté­sét a fasizmus ellen, bele­értve a nagyburzsoáziát is. Ilyen hazafias front alakult minden európai, több ázsiai és egy-két latin-amerikai országban. A munkás egységfrontra, a fasizmus és a háború elleni széles népfrontra, a függő­ségben és a gyarmati sor­ban levő országok antiim­perialista nemzeti frontjára vonatkozó dimitrovi meg­állapítás a mostani történel­mi és politikai körülmények között is érvényes. A jelen­kor eseményei megkövetelik a békeszerető erők tömörí­tését. Todor Doncsev Sofiapress — KS Világszerte felháborodást keltett a washingtoni bejelen­tés: az Egyesült Államok gyors ütemben halmozza fel a vegyi fegyverek új készle­teit. A tervek szerint 1983- ban 750 millió dollárt költe­nek e célra, s az elkövetke­ző öt évben az ilyen kiadá­sok meghaladják a hatmilli- árd dollárt. II mustárgázzal kezdődött A vegyi fegyvereket nagy mennyiségben először az első világháborúban vetették be. Az állóháború lövészárkaiba ömlő klórgáz 91 ezer embert pusztított el. A háború után, 1925-ben nemzetközi szerző­dést kötöttek, amely eltiltot­ta a vegyi hadviselést — ám e szerződéshez az Egyesült Államok csak ötven év múl­tán csatlakozott. A megálla­podás szépséghibája az volt, hogy nem tiltotta be a vegyi harcanyagok gyártását és fel­halmozását. A második vi­lágháborúban óvakodtak mérgező gázok bevetésétől, de a hadviselő felek labora­tóriumban többfélét fejlesz­tettek ki. Tudjuk, hogy a ná­cik mérgesgázzal pusztítot­ták a koncentrációs táborok lakóit. A háború után az USA gyors ütemben látott hozzá a vegyi és a biológiai fegy­verek kifejlesztéséhez. Több tucat olyan vegyszert állí­tottak elő, amelynek pusz­tító ereje az atombombáéval vetekszik. A vietnami hábo­rúban az amerikai csapatok olyan vegyi harcanyagokkal pusztították a növényzetet, amelyek időleges bénulást és vakságot okoztak. Következ­ményeit sok amerikai kato­na, sőt, gyermek viseli, aki genetikai károsodással szüle­tett. II Spiegel adatai A Pentagon igyekszik „megtörni" Amerika nyugat­európai szövetségeseit, _s el­nyerni hozzájárulásukat: en­gedjék meg új vegyi fegyve­rek telepítését országukban. Ezeknek az erőfeszítéseknek a fő célpontja a Német Szö­vetségi Köztársaság. Ugyan­akkor tervezik, hogy vegyi fegyvereket halmoznak' fel a Közel- és Közép-Keleten, az úgynevezett „gyorshad- test" támaszpontjain. A nagy-britanniai légitámasz­pontokon repülőbombákat látnának el vegyi töltettel, s ilyen fegyverek kerülnének Olaszországba is. A hamburgi Der Spiegel című hetilap szerint már szinte az NSZK egész terü­letén vannak amerikai ve­gyi fegyver-raktárak. Ez be­láthatatlan következmények­kel járhat, akár egy véletlen baleset következtében is. Például az eléggé elterjedt VX jelzésű vegyi harcanyag egyetlen kilogrammja — el­méletileg — egymillió em­ber elpusztítására képes. Hamis indokok Mentegetőzésül az amerikai­ak azt hozzák fel, hogy az új vegyi fegyverek „bináris” jel­legűek. Vagyis olyanok, ame­lyek önmagában nem vesze­delmes két összetevőből áll­nak, amelyek csak a repülő­bombában. vagy a tüzérségi lövedékben keverednek, s válnak pusztító hatásúvá. A vegyi fegyverek okozta veszély azonban nem tűnik el semmiféle technikai ügyeskedéstől. Tudják ezt az USA-ban, s ezért a gyártás indoklására Washington ha­mis ürügyeket használ. Azt terjeszti, hogy a szovjet csa­patok Afganisztánban, illet­ve a vietnamiak Kambodzsá­ban és Laoszban vegyi had­viselést folytatnak, A vádat azonban semmilyen bizonyí­tékkal nem tudják alátá­masztani. A CIA meg nem nevezett menekültekre hi­vatkozik. A Der Spiegel az amerikai indoklást a koráb­bi évekből ismert esetekhez hasonlítja, amikor Washing­ton valamely fegyverrend­szer terén vélt szovjet fö­lényre hivatkozva kezdett új, költséges, s egyre veszélye­sebb programba. Az Egyesült Államok vegyi „pótfegyverkezését” a moszk­vai Pravda úgy értékeli, hogy az része a katonai fölény megszerzésére vonatkozó ál­talános amerikai tervnek, és szoros kapcsolatban áll azok­kal a hadászati elképzelések­kel, amelyek a tömegpusztí­tó fegyverek bevetésére vo­natkoznak egy elképzelt ál­talános vagy helyi háború­ban. Az SZKP központi lap­ja aláhúzza: a Pentagon Nyugat-Európában kívánja elhelyezni közép-hatótávolsá­gú nukleáris fegyvereit és vegyi fegyvereit. A vegyi fegyverkezéssel szembeni ellenállás nő Nyu­gat-Európában. Több NSZK- beli városban rendeztek tün­tetést. Nehéz elképzelni, hogy Nyugat-Európa lakossága a mérgesgázok, a vegyi fegyve­rek szomszédságaival valaha is megbékülne. Miklós Gábor fl változó Zimbabwe Milliók az iskolapadban Soha nem felejtem azt a túláradó örömet, amellyel 1980. április 17—18-án Zim­babwe népe az ország füg­getlenné válását köszöntötte. De nem feledhető az ünnep másnapján érkezett hír sem: fekete fiatalok maradtak vérbefagyva Salusbury kül­városában — honfitársaik verték agyon őket, amiért Joshua Nkomo képmásával ékesített trikóikat nem vol­tak hajlandók felcserélni olyanra, amelyet Robert Mu­gabe fényképe díszített. A gyilkosok és az áldozatok (akárcsak a két pártvezér) különböző népcsoporthoz tar­toztak: az előbbiek a lakos­ság háromnegyedét kitevő shonákhoz, az utóbbiak vi­szont a mintegy húsz szá­zaléknyi ndebelékhez. Óhatatlanul eszembe ju­tott ez az epizód, amikor most ismét a zimbabwei füg­getlenségi mozgalom két ve­zetőjének szembekerüléséről számoltak be a hírügynöksé­gek. Mugabe miniszterelnök menesztette a koalíciós kor­mányból Nkomót és néhány társát, összeesküvéssel vá­dolva őket. Bizonyítékként a Nkomo híveinek farmjain talált fegyverek szolgáltak. A viszály következményeit egyelőre nem lehet felmérni. Annyi bizonyos, hogy Mu­gabe a nemzeti egység új formájának létrehozásán fá­radozik, s ebben, úgy tűnik, már nem készül helyet adni régi riválisának. E párharc fejleményei uralták az utóbbi hetekben a Zimbabwével foglalkozó cikkeket. Pedig érdemes szemügyre venni azt is, hogy mit hozott az országnak a függetlenség első két éve. Elmaradtak a tömeges álla­mosítások és elbocsátások, az afrikai politikusok nem ve­zettek be „fordított apart­heidet”. A megtorlástól félő európaiak aggodalma tehát megalapozatlannak bizonyult. A gazdasági növekedés üte­me meghaladta a 10 száza­lékot, az 1979-es 1 száza­lékkal szemben. Az afrikai nincstelen tömegek földhöz jutottak, a kormányzat fel­emelte a minimálbéreket. Ta­valy már valamelyest las­sult ugyan a gazdasági nö­vekedés, de afrikai mércé­vel még mindig kimagasló­nak mondható. A főbb problémák így foglalhatók össze: növekvő infláció, stag­náló beruházási színvonal, fi­zetési mérleggondok, szak- emberhiány és elégtelen szál­lítási hálózat. A Mugabe-kormány meg­hirdetett célját („szocialista és egyenlőségen alapuló tár­sadalom”) fokozatos gazda­sági reformok révén kíván­ja megvalósítani. Ellent­mondásos a helyzet a beru­házások terén. A vezetés ugyanis egyfelől meg akarja akadályozni a külföldi tőke kimenekítését az országból, sőt bátorítani kívánja a Zimbabwe fejlődése szem­pontjából fontos beruházá­sokat, másfelől viszont csök­kenteni kívánja a külföldi tőke befolyását. (Jelenleg még a magánberuházások mintegy 65 százaléka kül­földi — brit, dél-afrikai és amerikai — kézben van.) Az 1981—82-es költségvetés ér­telmében fokozottan meg­adóztatják a magántőkét, korlátozzák a kivihető pro­fit mennyiségét. Vannak per­sze olyan fehérek, akiknek ez a reformpolitika nincs ínyükre. 1981-ben Zimbab­wét több mint 21 ezer euró­pai hagyta el, s jelenleg alig több mint 150 ezer európai él az országban az 1976-os 275 ezerrel szemben. A ki­vándorlás tovább fokozza a szakemberhiányt, amely pe­dig megbízható becslések sze­rint máris sok millió dollá­ros károkat okoz a gazda­ságnak. Az afrikai lakosság már ráébredt, hogy a független­né válás önmagában nem hozza el azonnal a Kánaánt: a gazdasági szerkezet múlt­ból örökölt hiányosságai és a tőkés világgazdaság rend­szeréhez való tartozás beha­tárolja a Mugabe-kormány mozgásterét. A fekete töme­gek mégsem elégedetlenek, hiszen máris láthatják a kez­deti eredményeket. Tovább­ra sem fenyeget élelmiszer- hiány, ami nagy szó Afriká­ban. A független Zimbabwe költségvetésében — csaknem 15 százalékkal — első he­lyen szerepelnek a népokta­tásra fordított kiadások, mil­liók ülnek iskolapadba. A kormányzat a legszegényeb­bek számára ingyenessé tet­te az egészségügyi ellátást. Vidéken is mind gyakoribb látvány az egészségügyi köz­pont vörös kereszttel jelölt, fehérre meszelt épülete. A következő ötéves tervben az állam 160 ezer olcsó lakóhá­zat építtet a földművesek­nek. » Zimbabwe lassan átalakul. A változások nem túl látvá­nyosak, az afrikai tömegek számára azonban mégis többet jelentenek, mint két egykori gerillavezér mai ve­télkedését. Még akkor is, ha még igen messze van az az idő, amikor az utca embere már nem ilyen vagy olyan törzshöz tartozónak, hanem zimbabweinek mondja majd magát. Kürti Gábor A két évvel ezelőtti öröm: Mugabe hívei pártjuk győzel­mét ünnepük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom