Békés Megyei Népújság, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
NÉPÚJSÁG 1982, május 1., szombat © minimagazin Békéscsabán, a Sebes György KISZ-veze tőképző iskolában a napokban zárult az a kéthetes fafaragó tábor, mely a megyében élő és dolgozó fiatal fafaragók egy csoportját látta vendégül. A meghívott kilenc fiatal — Mezőberényből, Sarkadról, Dobozról, Békéscsabáról, és a fővárosból érkezett — a KISZ-iskola nyílt sporttelepén létesítendő játszótérre népi játékokat készített. Kopjafából faragtak mászókákat, tulipános, stilizált libikókát, koshintát, és elkészítették a rönkvár elemeit. — Két héten át dolgoztunk együtt, és a lakótelep kisgyermekeinek ajándékozzuk a játszóteret. A már meglevő játszóterektől ez nemcsak külső formájában tér el. A népművészet egy-egy csodálatos motívumát használtuk fel díszítőelemként. Szeretnénk a gyerekeket már kis korukban a szépre nevelni, küzdünk a vandalizmus ellen. Akik ezeket a játékokat készítették, faragták, szívüket, verejtéküket adták — kezdi Kovács Géza, a fafaragó tábor vezetője. A közös munkára a KlSZ-isko- la ideális körülményeket és kiváló anyagot nyújtott. — Élményekben, munkában gazdag két hetet töltöttem Békéscsabán — ösz- szegzi Dián Tibor, aki Bu- depstről érkezett, és egy tsz gazdasági társulás munkavédelmi előadója. — Átadtuk egymásnak tapasztalatainkat, új munkafogásokat tanultunk, ami további előrelépésünket mindenféleképpen csak segíti. Ügy érzem, ez a játszótér az országban is egyedülálló lesz, mindenki saját maga gyűjtött népművészeti motívumokat faragott — magyarázza, miközben kezében engedelmeskedik a véső, ügyes mozdulatokkal bontja ki egy-egy virág szirmát, levelét. Néhány lépéssel arrébb hárman dolgoznak. Közéjük telepszem, s míg beszélgetünk, szusszanásnyi szünetet tartanak. — Hogyan kezdődött? — fordulok Szelekovszky Lászlóhoz, aki az IKR agrotech- nológusa. — A bükki erdőben nőttem fel, gyerekkorom óta szeretem a fát, s amióta az eszemet tudom, szeretek faragni. Rendszeresen, tudatosan tíz éve faragok, első kiállításom 1976-ban volt, amikor is 24 anyagomat mutatták be. Kezdetben semmilyen szervezetnek nem voltam tagja, az utóbbi időszakban Békéscsabán, Vágó Ferenc fafaragó tanítgat. — Munkáddal hogyan tudod összeegyeztetni a faragást? — Nap, mint nap úton vagyok, hét község mezőgazdasági nagyüzemeibe járok. Esténként éjfélig faragok. Ha egy-egy motívum, figura magával ragad, képes vagyok egész éjjel dolgozni. — A család mindehhez mit szól? — A feleségem a legjobb kritikusom, minden kiállítást megnéz, szereti a népi fafaragásokat. A két gyerek közül a kisfiam vonzódik a fafaragáshoz. Tóth Sándor Mezőberényből érkezett. Profinak számít, ugyanis faesztergályos mester, öt éve a Budapesti Népművészeti és Háziipari Szövetkezet bedolgozója. — Népi iparművészeti dolgokat készítek, nagyon sok a zsűrizett anyagom. Én viszont kettéválasztom az alkotó munkát kenyérkeresetre és szenvedélyre. Életemben a kettő egymást kiegészíti. — Pályázol a Népművészet Ifjú Mestere címre ... — Karnyújtásnyira vagyok tőle... — sóhajt nagyot. — Tavaly orrhosszal lemaradtam. Az idén újra próbálkozom, május 5-ig kell leadnom az anyagokat. Egyébként évek óta Velem- ben három hetet töltök a fafaragótáborban. Orodán Imre Dobozon él, és a DEFAG-nál dolgozik. — Korábbi munkahelyemen a DÉGÁZ-nál, Gyulán dolgoztam, s 1966-ban Kiss István nyugdíjas tanárnál láttam a város történetét kifaragva. Nagyon megtetszett és azóta faragok, főként domborműveket készítek — emlékszik vissza. — Hogy mikor? Természetesen munkaidő után. A fafaragás ma már életem része, ezzel teljesednek be mindennapjaim — summázza. Persze mindenkinek van kedvenc fája. Szelekovszky László szerint a legjobb a körte, a dió, és a barkóca. Tóth Sándor a diót kedveli, Orodán Imre a nyár, a fűz és az éger híve. A beszélgetést követően hosszasan elnézem az alkotótábor résztvevőit. Csendesen dolgoznak. A holt fából kibontják a motívumokat, s összeállítják a játszótér elemeit, melyek ezekben a napokban kerülnek végleges helyükre, a KlSZ-vezetőkép- ző iskola sportpályáján a játszótér alkotóelemei lesznek — minden bizonnyal a gyerekek nagy örömére. Kép, szöveg: Szekeres András A koshinta még pihen Próba, lámpaláz, siker = irodalmi színpad Élmény végigjárni a Két- egyházi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetet. Patinás falak, szép környezet itt a diákélet mindennapi kerete. S hozzá még a kollégium, a bentlakás, mely a nyugalmasabb tanulást jelenti, s több alkalmat a szórakozásra, szabadidő-eltöltésre. Meg is vannak a hagyományai a különböző szakköröknek, s ha a nagyterem kiállításait nézegeti az ember, ámulhat a sok ügyes kéz ízléses munkáján. Leginkább talán a fafaragókén. A konyhaeszközöktől a bútorokig mindenen, amit Busa László szakkörvezető tanár „fiai” készítettek. Ám 153 diák közt sokféle érdeklődésű akad, irodalomkedvelő is. Ezt a szakkört — az irodalmi színpadot — Gazdag Mihályné magyar —történelem szakos tanár vezeti. — A színpad a tanulók szórakozása vagy több is annál? — Szerencsére ez is, az is. Külön-külön sem lenne rossz, de így, hogy leköti az érdeklődők figyelmét, s ugyanakkor fontos szerepet tölt be az iskola életében. És nagy segítség a magyar és világ- irodalmi tájékozódásban. — Mióta működnek? — Hat év óta rendszeresen, azelőtt csak esetenként, de mindig nehéz körülmények között, mivel a tanulók humán felkészültsége gyenge. S az általános iskolában nem szoktak hozzá a szerepléshez, s ezért eleinte még egy kisebb vers elmondásától is félnek, és jócskán kell önbizalmat adni a nyilvános fellépéshez. Pedig azt megszokni, az élet más területén is haszonnal jár. — Tehát egyénileg kell foglalkozni mindenkivel, hogy kedvet kapjon, s ha versenyre megy valaki, még fokozottabban. Milyen létszám az ideális ehhez? — Mi tizennégyen vagyunk, ez se nem kevés, se nem sok, viszont ennyi kell, hogy többfajta műsort adhassunk, hiszen minden iskolai ünnepélyen föllép a színpad. November 7-én például a teljes műsort mi adtuk, március 15-ét a faluval együtt ünnepeltük, a Tanács- köztársaság évfordulójára pedig a község jött ki az intézeti rendezvényre. A csoportot a leglelkesebbek — Zsadány József, Szűcs János, Kovács Attila — viszik előre, de a többiek is igyekeznek, s komolyan veszik a felkészülést. — A komolyságnál nem jobb, ha passzióval, élvezettel csinálják? — A kettő nem zárja ki egymást, sőt, feltételezi. A heti próbákat egyébként mindig játékos foglalkozással vezetem be, s egy kis énekléssel. Ettől oldottabb lesz a hangulat, és fogékonyabbak a gyerekek versre, prózára egyaránt. A jó próbák, a fellépés előtti lámpaláz, majd a siker érzelmileg is összefűzi a gárdát. — Más közös élmény is akad? — Bejárunk Csabára színházba, persze, a többiek is, de mi ezt még külön megbeszéljük. Ebben az évben a zenét is bekapcsoltuk, a gyulai látogatás után Erkel-ze- nét hallgattunk, életéről, munkájáról beszélgettünk, és megnéztük a róla szóló filmet. Nemrég pedig Nagyszalontán és Nagyváradon jártunk, előtte, utána Arany és Ady volt a témánk. Az elmúlt években jól sikerült író-olvasó találkozók voltak, s különösen nagy hatást tett a gyerekekre Hegyesi János élete, költészete. — S aztán három év teltével kimennek az életbe ... — Igen, de merem remélni, hogy a színpadosok, ha a szereplést nem is folytatják, megmaradnak irodalomszeretőknek. S a környezetükre is hatást gyakorolnak. Vass Márta Próbálnak a fiúk Ifjúsági parlamentek után ■ közelemben ülő fiatalember tett néhány megjegyzést, csak úgy, maga elé, amikor az ifjúsági parlamenten az igazgató a fiatalok lakáshoz jutásáról beszélt. No, gondoltam, egyenesebb, meg hasznosabb is lenne, ha felállna, nyíltan elmondaná. Később kiderült, korán ítélkeztem. Tényleg szót kért, és minden szépítés nélkül „mondta a magáét”. Igaz, az igazgató is ki merte ejteni, hogy „ebben igazuk van”, egy másik felszólaló fiatal pedig maga emelt szót a „lógós, enyveskezű srácok” ellen. Igen, sok minden tisztázódhat, sok jó ötlet születhet egy ilyen fórumon, új lendületet adva, tiszta, alkotó légkört teremtve a fiataloknak — és talán nem csak a fiataloknak. Lényegében ez is a célja az ifjúsági parlamenteknek, melyeket 1981. szeptember elseje és 1982. .február 27-e között negyedik alkalommal rendeztek meg. Milyen volt az előkészítés, melyek voltak a leggyakoribb témák, s egyáltalán, miként válik a mindennapok gyakorlatává pártunk ifjúságpolitikája? Erről tájékoztatta a héten a megyei ifjúsági titkár a megyei tanács mellett működő ifjúsági és sportbizottságot. Lássuk tehát az összegzést. Ami az előkészítést illeti, a már korábban kialakult és bevált szervezési módszerek, alapelvek nem változtak. A helyi tanácsok valamennyi parlament előkészítésében részt vettek. Széles körű és hatékony együttműködés alakult ki a megyei tanács szervei, a KISZ, a szakszervezet és a szövetkezeti érdekképviseleti szervek között, mely ösztönzően hatott a helyi szervek együttműködésére is. A parlamenteket zömmel munkaidő után, illetve szabad szombaton bonyolították le. Az előkészítés, a rendezés az állami, gazdasági szervek feladata lévén, ezeket csak elvétve próbálták áthárítani a társadalmi szervekre. Azokon a munkahelyeken, melyek központja nem a megyében van, nehéz helyzetben voltak a telephelyek vezetői, mert a központok által készített beszámolók, intézkedési tervek, ha egyáltalán időben megérkeztek, nem tartalmazták a helyi tapasztalatokat, problémákat, feladatokat. Tényleges haszna, hatása ott volt ezeknek a fórumoknak, ahol nyílt légkör uralkodott, ahol a beszámoló nem csak úgy általánosságban foglalkozott követelményekkel és feladatokkal, ahol nemcsak azt mondták el, hogy „a jövőben is számítunk az ifjúságra”, hanem azt is, mikor és miben. S tegyük nyomban hozzá, ahol az intézkedési terv az ifjúsági parlament után nem került jó mélyen a fiókba, az elhangzottak pedig a feledésbe. Kedvező tapasztalat, hogy a KISZ jogosítványai a legtöbb helyen beépültek a munkahelyi, intézményi szabályzatokba. Elgondolkoztató ugyanakkor, hogy a fiatalok, sőt a középvezetők egy része nem ismeri az ifjúságra vonatkozó jogszabályokat. A felszólalók döntő többsége a kisebb-nagyobb közösséget érintő témákkal foglalkozott. Amikor elhangzott, hogy -„most pedig a tiétek a szó”, valóban így is volt, csak elvétve, például egy-két középiskolában fordult elő a véleménynyilvánítás korlátozása. S hogy mi mindenről esett szó? A dolgozó fiatalok legnagyobb gondja a lakás. További garzonházak építését szorgalmazták, szóVé- tették a lakásépítés támogatásában mutatkozó különbségeket. A másik nagy téma, ami a legtöbb parlamenten szóba került; saját munkájukkal, a munkahely gazdasági tevékenységével kapcsolatos. Foglalkoztak munkaszervezési, anyagellátási, alkatrész-utánpótlási kérdésekkel, a termelés korszerűsítésével. Sok javaslatot tettek a pályakezdés, a munkahelyi beilleszkedés megköny- nyítésére. Főként a műszaki- értelmiségi fiatalok hiányolták a lehetőségeket, hogy felkészültségüket bizonyítani tudják, tudásukat kamatoztathassák. Szóba kerültek természetesen településpolitikai kérdések is. Hol épülnek új lakások, mikor lesz új ABC, hová járjanak szórakozni? — ilyen és hasonló kérdéseket tettek fel a fiatalok, olykor alapos kritikával kiegészítve. A diákok a tankönyvellátás javítását, az ösztöndíjrendszer továbbfejlesztését szorgalmazták, szóvá tették a szakmai képzés gyenge tárgyi és személyi feltételeit húsipari, építőipari, gépipari szakmákban. A fiatalok különösen érzékenyen reagálnak arra, hogy mit látnak a felnőttektől az építőtáborokban, az őszi betakarítási munkák során. A munkára nevelés tehát csak akkor lehet eredményes, ha jó példát látnak, ha értelmes feladatokat kapnak. De nemcsak kritizáltak, javasoltak, hanem sok helyen a feladatokból is részt követelnek a fiatalok, vállalva, hogy társadalmi munkájukkal hozzájárulnak az áhított sportpályához, könyvtárhoz, klubhoz, a csinosabb környezethez. A kérdésre tehát, hogy betöltötték-e szerepüket megyénkben a munkahelyi-intézményi és középszintű ifjúsági parlamentek, igen a válasz. Hiszen zömében érdemi és nem csupán formális fórumai voltak ezek a munkahelyi demokráciának. Mozgósították a fiatalokat a közös feladatokra, lehetőséget nyújtottak a közéleti aktivitásra, a KISZ programjának megismertetésére. Az ifjúsági törvény így lassan gyakorlattá válik, a tendenciák kedvezőek, bár helyenként él még a hivatalnoki szemlélet, az ifjúságpolitika még nem mindenütt része a hétköznapoknak. A parlamenteken elfogadott intézkedési tervek, a megyei tanács vb ifjúságpolitikai intézkedési terve, valamint a megyei tanács, a KISZ és az úttörőszövetség együttműködési megállapodása jelöli a további utat megyénkben az ifjúsági törvény végrehajtására. E zek a dokumentumok, támaszkodva a fiatalok véleményére, javaslataira, számos olyan feladatot tartalmaznak, amely nem most került először szóba. Ám ez nem jelenti azt, hogy a korábbi években semmi sem történt, csupán az van mögötte, hogy az iskolapadból, az egyetemről kikerülő fiatalok mindig újabb és újabb csoportjai állnak munkába, alapítanak családot, egyszóval, kezdik önálló életüket, s ezzel „újratermelődnek” a gondok, a lakáshoz jutás, a pályakezdés, a beilleszkedés gondjai. S hogy miként sikerültek az 1981 — 82-es ifjúsági parlamentek — erre a kérdésre a teljes választ a következő ifjúsági parlamenteken kaphatjuk meg. T. I.
